Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 06, 2016 8:46 am
Ugrás egy másik oldalra


Running from the past heading out with no direction

Mivel Lily eltűnt, Julian pedig hiába próbálta megkeseríteni az életem, nem foglalkoztam vele, s Stefannal való találkozásom is emlékeztetett, hogy a múltamból jobb lesz, ha kilépek, a nappaliban ücsörögve próbáltam kitalálni, hogy merre van az előre. Mary és Nora megvoltak a maguk kis játékaival, én inkább visszahúzódtam a saját életembe, és próbáltam a helyzetet megszokni, míg a külvilág felé megtartottam a látszatot, hogy már pedig én nem leszek senkinek a kis kedvence és alkalmazkodni sem vagyok hajlandó mindenhez és mindenkihez.
A nappaliban mégsem lehet teljes nyugalmam, talán a saját szobám vagy a házon kívül eső területeken kellene próbálkoznom nyugalom után, mikor meghallom a lépteket, felsóhajtva rejtem el az ölemben lévő naplót, amibe elkezdtem feljegyezni az emlékeim, mivel terveim szerint hamarosan már nem az én emlékeim lesznek ezek, csupán egy lányé, aki régebben én voltam. A nappali egyszerű berendezése, a kissé áporodott levegő csak eszköz arra, hogy az emlékeim előhívni segítsem, de belül üvöltök a jövőm felé, hogy kétségbeesetten nem tudom merre kellene indulnom. Persze ezekről nem beszélek senkinek, ezekről senki sem tud. Csupán én vagyok a család fekete báránya, aki nincs benne a szórakozásba, aki nem élvezi, hogy ismét él. Túl sok minden emlékeztetett ebben a városban arra, hogy mi mindent vesztettem el egy éjszaka alatt, s mennyi titkot őrzök magamban, elzárva mindenitől, még a családomtól is. Lily egyre furcsább volt és az anyáskodó viselkedésével az őrületbe kergetett, mert nem volt rá szükségem. Csak a saját utam akartam járni, de ez túl nagy kérés volt a jelek szerint.
-Jobb lenne, ha a várost életben hagynátok, mielőtt feltűnést keltetek!-láttam már pár hullát és kételkedtem benne, hogy nem a testvéreim voltak az okozói, így Nora felé intézett szavaim talán még kicsit anyáskodóra is sikerülnek, na nem, mintha ezzel bármit is elérhetnék nála.-Bár igaz, ki vagyok én, hogy beleszóljak a kis játékaitokba!-volt pár rossz húzásom nekem is, nem voltam szent, és nem érdekelt a vér hevében, hogy kit hagyok hátra, csakhogy változni emberi dolog. És sajnos, ellentétben Juliannal, nekem okom is van rá, hogy legalább egy kicsit emlékezzek rá, hogy ki is vagyok. De azt hiszem, hogy Lily próbálkozásai mellett, hogy a maga kis családját bevonja köreinkbe, én még mindig hatásosabban járom a magam útját, mint azt ő vagy bárki más a "családból" elhiheti.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 06, 2016 8:24 am
Ugrás egy másik oldalra
***
Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» A nappali
» A nappali
» Nappali
» Nappali
» Nappali

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Eretnekek rejtekhelye-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •