Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Bennett Christiansen

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 07, 2016 5:04 pm
Ugrás egy másik oldalra

Bennett Christiansen

675
Manu Bennett
New Orleans
Vámpírboszorkány

csak fecseg a felszín, hallgat a mély...
Külsőre és belsőre is igazi férfi, annak minden ismertetőjelével. Magas, izmos, szinte robosztus testalkat, mely fiatalabb korában, a háború sűrűjében példátlan volt és félelmet keltő. Vonásaiban is megjelenésében a sötétebb színek dominálnak. Tekintete akár az éjszaka sötétje, haja a mélyfekete erdőnek sűrűje, bőrének színe pedig olyan, mint a bronzpajzson megcsillanó halvány, hajnali fény. Testét a mai korok trendjével ellentétben nem tetoválások, hanem hegek borítják. Ezek a vonások olyanok számára, akár egy könyv, mit unalmában lapozgat az ember... Elmesélnek egy hosszú, éjszakába nyúló, mesés történetet, melyben a dicső kort sötét fellegek árnyékolják be. Ahogy egy-egy mélyebb, megmaradt vágáson végighúzza ujjait, azok szinte mesélnek neki. Év, hónap, nap, talán pontos óra, ezeket mind hozzájuk tudja kötni és ezek a sebek gondoskodnak róla, hogy sohase felejtse ki ő és honnan jött.

A belső már nem ennyire egyértelmű vagy nyílvánvaló. Beszéde még mindig egy letűnt korról árulkodik, bár a hosszú évek a segítségére vannak. Nem szereti a változást, így nem könnyen barátkozott meg az idő múlásával sem. Beszéde határozott, ahogyan mozdulatai is, bár ezek ha nem szükséges nem aggresszívek, vagy erőszakosak. Ő kijelent és a világ reagál rá, de hogy hogyan, azt általában nem érdekli. Temeramentuma miatt nehezére esett megtanulni, hogy előbb gondolkodni kell, mintsem beszélni és ez hosszú századok alatt rengeteg életet követelt. Mély lélekkel és érzésekkel áldották meg, de ezeket nem közli vagy mutatja könnyen, még a hozzá közel állóknak sem, ilyen emberből amúgy sincsen sok. Saját elképzelései szerint él, ebből kifolyólag makacs, de ezt is határozottan adja át a környezetének: Más véleménye nem lesz hatással saját döntéseire. Nincs szüksége mások jóváhagyására, ahogyan rosszallására sem. Inzultálja, ha nemet mondanak neki és ekkor szereti férfias fölényét latba vetni, akár nőügyekben is. Ezt általában nem kérik rajta számon a hölgyek, mert a sárm, jó humor és a titokzatos távolságtartás teszi annyira vonzóvá, hogy ne tűnjön fel mellette kissé kelletlen természete. Sokáig a harag és a gyűlölet hajtotta, mára ezt viszont kinőtte. Ha szükséges, kegyetlen és rezzenéstelen arccal követi el a legdurvább mészárlást is, de ezt sosem a saját jókedve érdekében teszi. Szülei becsületre és igazságra nevelték és bár az élet rengeteg mindent elvett már tőle, van annyira intelligens, hogy ne hibáztassa az egész világot érte. Saját döntéseiért ugyanis mást nem tehet felelőssé. A másik oldalon viszont mások felelőtlen és ostoba cselekedei után képes "takarítani", történjen ez bárhogy. Neki nem az számít, ki vállalja a felelősséget egy őt kevésbé érintő ügyben, hanem, hogy az ártatlan áldozatok sorsát jobbá tudja tenni.  

Becenév
Ben
User neve
-
Titulus
A kín hercege
Foglalkozás
Vándor / Történész
Születési hely
Bergen, Norvégia
Születési idő
1341.01.01.
Család
Marie-Anne Christiansen - édesanya (1323-1363) máglyán égették el
Jornag Christiansen - édesapa (1318-1363) máglyán égették el
Emmett Christiansen - bátty (1338 - ...)
Philippa Christiansen - húg (1345 - 1363) vámpírok ölték meg

nincs olyan történet, mit ne lenne érdemes meghallgatni...
Bergen, 1341. Norvégia világkorát élte, legalábbis a szüleim mindig ezt mesélték nekem. Bergen akkoriban Hanza város volt és a fellendült, virágzó kereskedelem miatt külön kis állammal és királynak kikiáltott kormányzóval rendelkezett az országon belül. A titulust édesapám testesítette meg. Hercegnek születtem, akárcsak a bátyám, Emmett. A gyerekkorunk felhőtlen volt egy kis mellékes hibával: Mindkét szülőm értette, ismerte és haszálta a természet támogató erőit, ám ezt mély titokban tartották, egy ideig még előttünk is. Aztán idővel, Philippa születése után beavattak minket, elvégezték a szükséges rituálét, természetesen a legnagyobb titokban. Azok az idők nem fogadták el ezt a fajta gyakorlatot, az emberek és a nép féltek volna minket. Persze idővel féltek is...
Norvégia békés, virágzó birodalom volt nagyon hosszú ideig. Mikor háborúra esett a sor, azt is Dániáért kellett vívnunk, nem saját biztonságunkért. Harcos hercegeknek neveltek bennünket, holott az országra ez a típusú berendezkedés egyáltalán nem volt jellemző. Apám azonban okosabb ember volt a legtöbbnél, tudta, hogy semmi sem arany, ami fénylik és mindenre fel kell készülni. Sokáig azt hittem, az emberekben nincs bizalma, őket féli, de hamar felnyílt a szemem az igazság előtt: Nem mi vagyunk az egyetlen, emberektől különböző lények ezen a világon. Ha erre időben felkészít bennünket, nem vesszük oly hetykén a háborút. Nem a környező országok háborúja volt a vészforrás, annál sokkal komolyabb veszélyekkel kellett szembenéznünk. Ám tudatlan laikusok módjára, több erővel a kezünkben, mint gyenge embertársaink, bátyámmal bőven túlértékeltünk magunkat.
Huszonkét éves voltam, mikor megtörtént a baj. A sebek a testemen az egész hónap eseményeit könyvként írták a bőrömbe. Egy hosszú hónap volt, mire egy ősi vámpírhoda - melyek a földeken éltek századokon át, titokban - lemészárolt mindenkit, ki számomra kedves volt. Apám tudta, hogy egyedül a napfény tartja őket vissza attól, hogy bevegyék a várat és vele együtt a várost is. Más boszorkányok talán félték apámat és ezért akarták vesztét. Napfény ellen áldottak meg ékszereket, így már nem volt menekvésünk. A város égett, az emberek sikításait mai napig nem tudom kiverni a fejemből, kísértenek éjszaka. Szüleim menekvésre intettek minket, a hugunkat kellett védenünk. Ám tapasztalatlanok, fiatalok voltunk és utolértek minket a hegyek mélyén, az erdő sötétjében. Hugunkat egyetlen percig sem kímélték, szétmarcangolták, mintha csak egy vaddisznó lett volna. Emmett sokkot kapott a látványtól és úgy nézett ki, feladta életét, mert nem látta már értelmét. Én azonban, mintha bármennyi esélyem is lett volna, kiálltam ellenük. Sosem volt halál félelmem, talpraesett gyermek voltam világ életemben. Egy vámpír Úr állt meg előttem, nevetett a szánalmas próbálkozásomon, hosszan, megvetően. Jutalmazta bátorságomat és ezzel átkot szórt fejemre hátralévő, hosszú életemre: Vérével itatott, majd kitörte a nyakamat. Emmettet a hegy szélére cipelték és végignézte a távolból, a városunkra látva, ahogyan régi hagyományok szerint égetik el szüleinket máglyán. Semmi szükség nem lett volna erre, még is így szégyenítették meg szüleinket. Nem volt könyörület.
Nem tudom, Emmett hogyan lett vámpír. Még is együtt indultunk el ezen a rögös úton. Felébredve ismeretlen érzések kerítettek minket hatalmukba és mivel senki sem mondta el, mi történik velünk, a városba visszatérve néhány életben maradt szerencsés vérét ontottuk, hogy csillapítsuk a szomjunkat. Végül sorsunkat mi pecsételtük meg.
Zarándokok, vándorlók lettünk. Kutottuk különleges képességeink mértjét, üldöztünk életünk megkeserítőit. Gyűlölet hajtott bennünket, végül évekkel később beteljesítettük a bosszút is: Lemészároltuk az összes vámpírt, kiknek arcára emlékeztünk, grátiszba pedig az egész mocskos bandát. Mindegy volt, kik azok, mikor kerültek a fészekbe, csak dögöljenek meg. Nem volt kegyelem, ahogy családunk kiírtásánál sem történt ilyesmi. A világ meg is nyílt előttünk, de be is záródott.
Teltek az évek, jártuk a világot. Változtunk, ahogy minden rendes ember változik életének bizonyos szakaszainál, de Emmett más volt, mint én. Valami egészen más játszódott le benne: Hol keserű volt és pesszimista, hol élvezte az öröklét áldását. Szélsőséges viselkedése aggasztott, közel sem kezelte olyan jól a gyászt vagy családunk elvesztését, mint én. De nem érzelmi szinten gondolom... Az elméje ment egy olyan irányba, melyet nem akartam követni, de kénytelen voltam. Őriznem kellett őt, hisz nőket és gyerekeket gyilkolt kedvtelésből. Elvesztette a józan eszét.
Rengeteg idő telt el. Volt, hogy eltávolodtunk, de amint ismét gyilkolni kezdett, vagy a hecc kedvéért megerőszakolt egy fél falut, ismét feltűntem a horion narancssárgás sziluettjén és figyeltem lépteit egy ideig, miközben engem senki sem kérdezett az érzéseimről. Így egy idő után nem ezt tartottam fontosnak. Másokért éltem és elzártam magamban mindent. Az idő telt, még is úgy éreztem, megragadtam a csodás országunkban. Sosem tértem viszont vissza Bergenbe. A nevemet még századokig emlegették és csak úgy ismertek: A kín hercege.
Aztán elvesztettem a nyomát. Mint a kámfor tűnt el szemeim elől és nem találtam. Véremet használva, bűbáj segítségével akadtam a nyomára modern korunkban, mert a természet jelezte nekem, hatalmas baj közeleg. Még sem értem oda időben. Egy fiatal, ártatlan lányról kellett lerángatnom, kit megigézett. Sokszor előfordult már velem hasonló, nem egyszer játszotta ezt el, ám mikor a lány üres tekintetét láttam, felfordult a gyomrom és az elviselhetetlen bűntudattól el kellett fordulnom, hogy hányni tudjak. Sosem történt még velem ilyesmi. Tudtam, hogy Emmett nem beszámítható és erejével a legszörnyűbb dolgokat műveli. Az a lány viszont, hosszú évszázadok után először nagyon mély nyomot hagyott bennem. Tudtam, nem fog emlékezni semmire, ezért még a jelentélében nekiestem bátyámnak és célom volt, hogy kiontsam az életét egyszer s mindenkorra, ám a vér kötelez és nem voltam rám képes.
Az életem onnantól ismét értelmet nyert. Más lettem. Bóklászó vándor helyett felvettem a testőr szerepét. Árnyként követtem őt mindenhová és egy hónap múlva kiderült, hogy terhes. Emmett végezni akart vele a gyermek miatt, az elméje nem tudta fogadni egyáltalán a gondolatot. Védenem kellett tőle a lányt, nem hagyhattam, hogy életét vegye. És mivel Emmettet meg lehet akadályozni, de megállítani már kevésbé, erre tettem fel életem hátralévő részét: Illetve a lány életének hátralévő részét, hisz mi élni fogunk, mikor ő már az igazak álmát alussza majd. Az sem utolsó szempont, hogy a gyermek, kit nevel az unokaöcsém, legyen bármilyen szerencsétlen a helyzet. Ennek már sok éve, Emmett pedig eltűnni látszott, de jól ismerem: Megcsinálja valahol a bajt, majd egy unalmas percében gondol egyet és visszatér, hogy megölje a lányt. Én akkor is itt leszek és megakadályozom majd. Az érzéseimet ugyan elzárva tartom, még sem tudom azt hazudni magamnak, hogy a fiatal szépség közömbös lenne nekem. Az évek haladtával különleges kapcsolatot érzek irányába, hiszen minden lépését ismerem. Mintha már őt magát is ismerném, pedig ő még egyszer sem vett észre engem. Álmában, mikor igazán mélyen alszik, megjelenek szobájában és gyengéden végigsimítok arcán. Szívem csak akkor nyugszik, mikor tudom, nyugodtan alhat, mert senki sem zargatja majd álmát. És ha rajtam múlik, az életét sem.




A hozzászólást Bennett Christiansen összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 08, 2016 10:16 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 07, 2016 9:27 pm
Ugrás egy másik oldalra


Gratulálunk, elfogadva!
üdvözlünk a diaries frpg oldalán

Kedves Bennett,
először is enged meg, hogy üdvözöljelek az oldalon, remélem jól fogod érezni magad köreinkben! 40 Másodszor pedig az avid! :hatodjmeg:

Kíváncsian vártam a lapodat, hogy vajon melyik fajt fogod színesíteni, hiszen sok fajta lény él, melynek ereiben részben vámpír vér csörgedezik, s szerintem remekül választottál! 40 Hirtelen tényleg nem tudom, hogy mit mondhatnék, mert nem találom a szavakat. Teljesen beszippantott az et-éd, s reménykedtem abban, hogy sose fogok a végére érni! 40
Nagyon tetszett már a jellemzésed is, hiszen mindig is imádtam az összetettebb karaktereket. Bravúrosan kiszínezted azt, amit Layla kiírt. Engem teljesen megnyertél magadnak! 31 Ezek után pedig jöhetett is a történeted, ami szintén fantasztikus lett. Amíg olvastam, addig teljesen kizártam minden mást, mert pár sor után már úgy éreztem, hogy a kedvenc könyvem egyik fejezetét olvasom és többet, illetve többet szerettem volna megtudni rólad, arról, hogy milyen utat jártál be. 40 Bravúrosan átadtad azt, amiket Ben érezhetett vagy gondolhatott. Köszönöm neked ezt az élményt, s ezt a lapot mindenkinek csak ajánlani tudom. 40
Természetesen elfogadlak, hiszen remek történetet hoztál el nekünk és kíváncsian várom, hogy mi is fog történni a veletek, illetve egyszer fel fog-e tűnni a galád testvér is. Bár, azért lesz itt bőven kigombozandó szál és kíváncsi vagyok, hogy miként fogtok változni, ha végre kilépsz az árnyékból! 40

Nem is szeretnélek tovább feltartani, hiszen itt össze- visszafecsegek és még sokáig tudnálak amúgy is dicsérni.  Gyorsan foglalózz, majd mehet is a játék! Jó szórakozást kívánok!  :cukorborso:

Vissza az elejére Go down
 

Bennett Christiansen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Philippa Christiansen
» Emmett & Philippa Christiansen
» Emily Bennett
» Emily Bennett
» Bonnie Bennett

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Vámpírboszorkányok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •