≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...  ≪ Az élet sosem volt könnyű. Főleg nem nekünk. A közöttünk lévő kapocs egészen gyermekkorunkig nyúlik vissza, egyenesen India falai közé majdnem hétszáz évvel ezelőtt. Te nem odavalósi voltál, egyszerűen csak rabszolga voltál egy gazdag Brahmana földjén, hiszen oda szállítottak téged Európa valamelyik részéből. Rettentő régen történt, de még mindig emlékszem a gyermeki arcodra. Talán, abba szeretett bele az én ártatlan kislány énem.
Tizennégy voltam, amikor megerőszakoltak és teherbe estem. Te akkor már jócskán négy évvel idősebb voltál nálam, és bátran bíztam rád magamat; azt kértem tőled, hogy öld meg a gyerekem. Akkor még a hasamban élt, és bár nehezen, de leszúrtál. Ezzel elveszítettem őt, de még volt elég idő arra, hogy megmentsd az én életemet. Kénytelen voltam ezen döntésen megállapodni, hiszen nem tudtam volna a gyermeket felnevelni, és én nem akartam, hogy olyan sorsra jusson majd mint amit én éltem. Úgy gondoltuk, hogy a közös gyermekünk később majd kárpótol engem.
De nem így lett.
Más nőt szerettél helyettem. Én túlságosan fiatal voltam, ráadásul semmit sem nyújthattam neked. Bármennyire is szerettelek téged, az a szeretet őrült és beteges féltékenységbe és gyűlöletbe hanyatlott át; elvettem a szívedet, hogy csak az enyém lehessen! Hogy értsd ezt? Szó szerint. A te testedben nem dobogott szív, csak én tartottalak életben. Az én életerőm éltetett téged.
Végül beletörődtél, és velem jöttél. Nem vártam el, hogy úgy  viselkedj velem, mintha az egyetlened lennék. Mindössze csak nem tűrtem meg senkit sem a közeledben, és te ehhez nagyon jól alkalmazkodtál. De nem csak te kellettél nekem. Hanem az anyám is, akitől elválasztottak. Vérszemet kaptam, és néhány társat összeszedtem az útra készen, veled az élen. Addigra már önszántadból tartottál velem, mintha már kezdtél volna megkedvelni újra. Sőt, az egyik követ te találtad meg, ami egy kis lépés volt az anyám felé.
Mikor Egyiptomba értünk, magunk mögött hagyva Indiát, találkoztál egy pappal, Nayarethtel. Megrontottad őt, hasonló módszerrel kerítetted be őt, mint ahogy én téged. Fontossá vált neked ő, de nem bántam, hogy barátra leltél. A lelked egyre sötétebbé vált.
Végül megkérted a kezem. Én cserében az én szívemet ajánlottam fel neked. Megkaptad, épp úgy, ahogy én a tiédet. Ez egy olyan tett volt, ami örökké összekötött téged és engem. Elválaszthatatlanok voltunk. Legalábbis azt hittem.
Sok ellenséget gyűjtöttél az út során Nayarethtel. Majdnem kétszáz évet foglalt ez idáig magába a kalandjaink, és végül az Andre kriptába helyeztek el, ahol ötszáz éven keresztül voltál. Mindez Nayareth hibája végett.
Én hiába kerestelek téged, egyszerűen olyan volt téged kutatni, mint tűt a szénakazalban. Kerestelek téged, és az anyámat. Minden hiába.
Egy New Orleans-i kriptában voltál, ahonnét viszont Nayareth kijutott a lánya segítségével, és téged is magával hozott ki; végül ott felgyújtotta az összes Andre tagot, akik még bent voltak. Még is egy átok folyamán te és Nayareth össze vagytok kötve. Halljátok és látjátok egymás gondolatait. Érzitek egymás fájdalmát és örömét; szinte mindenben osztoztok. Sőt, még az életen is. Ha valamelyikőtök meghal, akkor a másik is vele veszik. Így is haldokoltok mind a ketten. Egyedül csak a másokból elszippantott életerő tart titeket életben. Amíg öltök, az élet számotokra biztosítva van. De vajon hogyan fogjátok megtörni ezt az átkot?
Nem tudom. Én még mindig nem talállak. Az anyámat viszont megtaláltam az alvilágban, és most te leszel a következő.

---

Nos, nagyon várom ezt az úriembert. A történeten bőven lehet még alakítgatni és finomítani, habár ez még nem annyira a teljes történet. A név és a play by viszont nem alkuképes. És szeretném, ha olyan vállalná el, aki valóban fog vele törődni, ugyanis rettentőmód fontos az én életemben ő. Várlak, kedvesem!