Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Május 20, 2017 5:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Valahogy próbáltam egyensúlyt teremteni a gondolataim, a jelenem, a tegnap estém és a történtek között. Világossá vált, hogy valami nincs rendben köztünk ismét, és az okokat, mivel nem is keretük még, még nehezebben kezeltem az ilyen helyzeteket. A pláne, hogy éreztem a testvérem szagát is rajta. Úgy éreztem, hogy két szék közé estem, teljesen mindegy, hogy kinek a pártját fogom, valakit így is, úgy is "cserben hagyok".
-Nem ezt mondtam, de igen, ahogy ismerlek, igen.-meggondolatlanul hagyják el a szavak szám, s mivel ő sem volt éppen jó hangulatában, nem hiszem, hogy azt gondolná, ezt nem szándékosan vágtam a fejéhez és végképp nem gondoltam komolyan. Mégis nehezemre esett volna gondolkodni, s a kimondott szavak belőle is könnyedén jutnak el dühöngő elmémig.
Ajkam összeszorítva parancsolok megálljt az előtörni készülő szavaknak, és inkább csendben szorítom ökölbe a kezem, mikor kikapja belőle a csirkét, minthogy meggondolatlanul megint engedjek mindannak a szóáradatnak, ami a helyzeten csak ronthat.
Percek telnek, ahogy beszél, hallgatom a történetet, miközben a konyhapultnak támaszkodom. Figyelem, ahogy feláll, ahogy próbálkozik, mire mellé lépek, és átölelem úgy, hogy meg tudjon bennem támaszkodni.
-Hagyjuk. Tegyünk rendbe, ma nem megyek be dolgozni. Pihenned kell.-hangomban megbújik az aggódás, de valami fura, abszurd elegyet alkot azzal a sejtelmes semlegességgel, ami rám a legkevésbé sem volt jellemző.-Majd megbeszéljük a történteket, ha jobban vagy.-remélem így is lesz, mert túl sok kérdés forog most a fejemben, amivel nem tudok és nem is akarok foglalkozni, mégsem hagynak nyugalmat elmémnek. Az viszont biztos jele volt ennek, hogy tereltem és inkább elhessegettem a problémát, mintsem azonnal meg akarjam oldani.-Össze tudlak foltozni, semmi perc alatt, de ahhoz kellene ez meg az.-vizsgálom meg közelebbről is a sérüléseket.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 20, 2017 10:47 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Na tessék. Ennyit az elképzelt apokalipszisről, ami ténylegesen ki is tört. Valahogy előre tudtam, hogy ez lesz, mert ismerem már Les ezen oldalát. Nem csoda, hogy kiakadt, bár ha jobban megnézzük, nekem is bőven van rá okom.
Ilyen dühösnek viszont még tényleg csak nagyon ritkán láttam. Úgy sziszeg, mint egy köpködő kobra, és olyan elánnal indul meg felém, mintha minimum el akarna taposni. Meghökkenten hátrálni kezdek előre - a székkel egyetemben - amíg el nem érek a falig, de még szinte lélegzetvételnyi időt sem hagy nekem, máris úgy soroz meg szavaival, mintha balegyeneseket öklözne belém. Ettől viszont átkattan bennem az a bizonyos kapcsoló, és az eddig érzett bűntudat és lelkifurdalás valami teljesen másba fordul át.
- Örülök, hogy hazajöhettem az én kedves, szerető, gyengéd feleségemhez. Egyébként itthon van? - kérdezem meglehetősen epésen. Jellemző, hogy meg sem kérdezi, mi történt. Ahogy megérzi rajtam a testvére szagát, azonnal én vagyok felelősként elkönyvelve természetesen. Még úgy is, hogy annak a Hayleynek vagy kinek haja szála sem görbült, én meg úgy jöttem haza, mint egy sebesült partizán.
- Hát persze, csak nekem mehetett el az eszem, mi? - dühöngök, kb már olyan hangnemben és hangerőséggel, ahogy ő is. Szívesen felpattannék a székről, de gyanítom, eltartana egy ideig, inkább az ülve zsémbelést választom program gyanánt.
- Nyilvánvalóan nem igazán érdekel az én verzióm, de ettől függetlenül úgy hiszem, elmondomom. Képzeld, tényleg a parkban voltam, a saját külön bejáratú bokrom alatt, és sima lett volna az éjszaka, ha nem éppen előttem baktat el az a nyúl - fújok nagyot. Emlékemben még él a bamba ábrázatú tapsi meglepett ábrázata, amikor egy jól megtermett farkassal találta magát szemben. - Egy bizonyos fokig képes vagyok az öntudatom megőrzésére átváltozva is, de farkas voltam, ráadásul éhes. Vess rám keresztet érte - morgom, aztán visszaveszem a húst Les kezéből, és egy mordulással újfent az arcomra csapom. - A lényeg, hogy üldözni kezdtem azt a dögöt, egészen az erdőig. Úgy belefeledkeztem a vadászatba, hogy mire észbe kaptam, már egy másik falka területén jártam. Azonnal sarkon is akartam fordulni, mert nem kerestem a bajt, de addigra már a nyakamon is volt a kedves testvéred. Szintén négy lábon - mesélem a történteket, meglehetősen zabosan. - Úgy esett nekem, mint egy őrült. Gyanítom csak azért nem harapta át a nyakamat, mert eljött a hajnal, és elkezdődött a visszaváltozás. Legalábbis nálam. Ahogy észrevettem, ő... - rázom meg a fejem, elnapolva a problémát, hogy a jelek szerint őt nem nagyon érintette a holdfázis, akkor és úgy vedlett vissza emberré, ahogy akart. - A lényeg, hogy amikor közölte a nevét, már tudtam, ki az, még akkor is, ha nem láttam előtte. Nem mondom, hogy szívbeli barátok lettünk, de azért nem is nyírtuk ki egymást - nézek Les-re durcásan. - Szóval bárhogy is gondolod, nem én kezdtem a balhét. De nem muszáj persze hinned nekem, ahogy értem aggódnod sem. Ha gondolod, nyugodtan menj, nézd meg, ő jól érzi-e magát. Én addig megnyalogatom a sebeimet, aztán bedőlök az ágyba. Remélem arra ébredek, hogy egy rémálom volt az egész - motyogom még az orrom alatt tényleg megbántódva, majd igyekszem feltápászkodni a szék ölelő karjaiból - kb olyan lendülettel és intenzitással, mint az öregek otthonának valamelyik lakója.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Pént. Május 19, 2017 8:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Az éjszaka túl lassan telik, s csontjaim fájnak, de ellenállok. Kitartóan, miután elmosogatok és elpakolok, na meg kitakarítok ott, "ahol a papok táncolnak", lefürdök és lefekszem. Aludni ilyenkor nem sokat tudok, a gondolataim viszont mintha önálló életet élnének, s hiába próbálok megálljt parancsolni magamnak, nem tudok. Nem jön álom a szememre, ellenben rossz érzés kerülget, és még rosszabb ébreszt reggel. Fogalmam sincs, mikor és hogyan alszom el, reggel mégsem érzem magam fáradtnak. Korán ébredek, mint mindig, és hogy a reggelit megelőzzem, a tegnap félbehagyott mosást is befejezve, kiteregetek, majd felöltözöm.
Hallom, hogy csukódik az ajtó, mire nagy elánnal indulok a konyha felé, arcomon mosollyal, még annak ellenére is, hogy nem éppen a legszebb módon váltunk el tegnap este.
Amikor viszont odaérek a konyhába, nem épp az a látvány fogad, mint amit elképzeltem. Szeme alatt egy csirkecombbal ücsörög, és érzem a vér szagát, ahogy hirtelen, szinte azonnal megérzek még egy ismerős szagot.
-Mi a francot csináltál? Nem arról volt szó, hogy lefekszel egy bokor alá és...-lépek elé, de olyan sebességgel, mintha én magam is vámpír lennék. -Ne....-sziszegem, ahogy szinte biztosra veszem a szag forrását.-Elment az eszed? Mi a francot kerestél a Hayley területén?
És mi a francot képzeltél?
-szegezem neki a kérdést, elkapva kezét a szeme elől, nem túl kedvesen, hogy az alatta lévő dagadt, véraláfutásos szemet is megvizslathassam. Tele van kék-zöld foltokkal, karcolásokkal, ami farkas alakjának hála már gyógyult valamicskét. Jelenleg mégis dühös vagyok és nehezen, szaggatva veszem a levegőt ennek hála.-Hozok kötszert, bár először le kellene fürödnöd, mielőtt nagyobb bajok lennének.-próbálom visszafogni magam, ám soha nem látott erő jár át, s a kezemben lévő fagyos húsban lévő csont recsegni kezd a szorításomnak hála. Mi a francot képzelt? És mit keresett a testvérem falkájának területén?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 17, 2017 5:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
(erdő)

Ez az éjszaka nem éppen úgy sikerült, ahogy azt előre terveztem. Jelenleg úgy festek, mint egy nem túl dicsőséges csata utolsó túlélője, és tudom, hogy ezért is meg lesz mosva a fejem jó alaposan. Az meg, hogy a park helyett az erdőbe mentem, ráadásul tetézve mindannak tudatával, hogy mi történt - nos, csodálkozom, ha Les nemes egyszerűséggel nem fog a küszöbre rakni - még akkor is, ha nem teljes mértékben engem terhel a felelősség a zűrös éjszakáért.
Ahogy benyitok a házba, a hálószoba környékről hallom Leslie motoszkálását, és bízom benne, hogy lesz néhány másodpercem, hogy kissé összeszedjem magam, még mielőtt szembekerülök vele, ámbár ez egyenlő lenne egy kisebb csodával. A ruháim koszosak, itt-ott el is szakadtak, a két kezem tele karmolásokkal, mintha egy rózsabokorban hemperegtem volna az éjjel, a szemem alatt pedig - érzem ahogy megtapogatom, hogy már most feldagadt - alighanem olyan monokli virít, mintha három sminkes dolgozott volna rajtam egészen hajnalig.
Elkecmergek a hűtőig, a fagyasztóból kiveszek egy jókora darab jeges húst, majd felhajtok egy jó nagy pohár vizet. Aztán levágom magam a konyhaasztal mellé egy fáradt-kínlódó nyögéssel, és a sertéscomb egy jókora cuppanással landol a szememen. Most, ebben az állapotomban - plusz ezzel a "szemkötővel" minimum olyan lehetek, mintha egy kalóz érkezett volna a házba, hogy áldozatot raboljon a váltságdíj érdekében.
Aztán meghallom Les lépteit a konyha felé közeledni, és igazából nem tudom eldönteni, miért is fohászkodjak inkább: hogy legyen megértő és ne szedje le a fejem, vagy ha már meg akar ölni, akkor lehetőleg gyorsan és fájdalommentesen tegye.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Márc. 26, 2017 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Felkelek, és elmosogatok, gondolataim az elhangzottakon is kegyegnek, de egészen más irányban is útra kelnek. A mosogató kiürül és ahogy visszafordulnék hozzá, már mögöttem van és szorosan hozzám simul, majd maga felé fordítva beszorít a pult és maga közé.
Csillogó szemekkel nézek fel rá, ujjaim lassan indulnak el oldalán, nyakába karolva döntöm kicsit oldalra fejem, mikor a kérdést nekem szegezi.
-Hidd el, van, hogy nem csak a pillantásom akar ilyesmit tenni... De azt hiszem, pont ez a szép ebben.-nem azt mondom, hogy szeretek vitatkozni, de ha valakik, hát mi ketten tipikusan azok vagyunk, akik nem tudnának csendesen ücsörögni a kanapén minden este, filmeket bámulva, majd egyszerűen aludni térni. Csiszolódtunk egymás mellett és egymáshoz, s néha az élek összeértek és ilyenkor kicsit paprikásabbra fordul a helyzet. De elhagyni vagy elveszíteni nem akartam, képtelen lettem volna azt a hiányt túlélni, amit hagyott volna maga után. Ahogy mondtam, a szívem az övé volt és ezen nem tudott változtatni semmi.-Akkor majd sok hasonlót mondok neked. Csak, hogy emlékeztesselek rájuk.-harapok alsó ajkamba, hogy mosolyom elnyomjam, s ahogy félreérthető megjegyzést tesz az este további részére, hogy merre tovább, érdeklődve pillantok rá és húzom magamhoz közelebb.
-Kezdem azt hinni, hogy pár napig nem te voltál itt.-mosolyom egyben jele is annak, hogy állok elébe az ötletnek, így ujjaim végighúzom vállán, hogy egyik tenyerem övébe fektessem, ujjaink pedig összefonjam.-Szeretném, ha megmutatnád, milyen merényletet terveltél még ki ellenem.-hagyom, hogy vezessen, és a dolgok az ő elképzelései szerint haladjanak tovább.-Ha nem is azért, de ki tudja...-vonok vállat sokatmondóan, és várom, hogy elinduljon a szoba felé és követhessem.


//háló és fürdő
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 26, 2017 4:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Csak jót röhögök, mikor Les kissé durcásan pillant rám a megjegyzésem után, de persze kb ő is annyira veszi komolyan a sértődését, mint én. Mindenesetre hamar átlát a szitán, hogy hiába cukkolom a nő külsejének leírásával, egy sejtemet se mozgatta meg bennem az a magakelletés. Lehet, hogy régimódi fazon vagyok, de még mindig úgy tartom, a férfi hódítson, és szemelje ki a nőt, ne pedig fordítva. Olyankor mindig úgy érzem magam, mintha egy tank rohanna le.
A dicséretem hatására ő is úgyanúgy húzza ki magát, ahogy én is tettem néhány perccel ezelőtt, és - csak hogy visszavágjon - a saját külsejét kezdi tömjénezni. Nem mintha nagy szüksége lenne rá...
- Khm, khm... - köszörülgetem a torkomat, mikor a méreteire tereli a szót, és nem tudom megállni, a szemem úgy tapad oda, mintha soha többé nem akarnám levenni a két kerek domborulatról. - Igen, ez tagadhatatlan - fixírozom még mindig a mellei vonalát, és nagyon nyelek közben. Azt nem lehet tagadni, hogy tényleg tökéletesek voltak. Más számára talán nem... ízlés dolga. De az én számomra gyönyörűek voltak, és igazából azt hiszem, mások is osztották volna a véleményemet, bár rohadtul nem örültem volna, ha mások legeltetik a szemüket azon, ami az enyém. Vagyis, a tulajdonosuk az enyém.
A kérdésemet viszont válasz nélkül hagyja, és mosogatni kezd. Nem sértődöm meg, és nem is nógatom a válaszért, tudom, hogy úgyis meg fogom kapni, ha türelmesen várok. És lám, nem csalódom: mire a tányérom kiürül, megáll mögöttem, és testem minden idegszálán végigfut az a csodálatos, borzongató érzés, amit a puszta érintésével képes kiváltani belőlem.
- Ezek szerint el tudod nézni a férjednek, ha néha egy bunkó alak, mert akkor is szereted, ha épp a puszta pillantásoddal megölnéd? - kérdezem évődve, majd felkelek, és magamhoz húzom Les-t. - A mai naptól a sablonos szövegek lesznek a kedvenceim - mormolom lágyan, aztán hunyorogva nézek Les szemébe.
- Nincs kedved átmenni a hálóba? Nem, nem azért... - teszem hozzá gyorsan. - De ott is van valami, amit szeretném, ha látnál - hallgatok aztán el. Remélem, a szétszórt virágszirmok visszafogott romantikája is hatással lesz rá.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 25, 2017 9:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Látom, ahogy kihúzza magát, büszkén és szinte vigyorogva a dicséret hallatán, s le se tagadhatná, hogy mennyire jólesett ez most neki. Az elmúlt napok kellemetlen levegője, légköre szinte teljesen eltűnt, helyére meglepő békesség költözött, ami felettébb jó érzéssel töltött el. Ennek alátámasztása a kissé abszurd élcelődés, ahogy reagál szavaimra, mire szemeim forgatva most eltekintek mindennemű kicsinyes bosszútól.
-Roppant vicces...-dünnyögöm, próbálok sértett képet vágni, de ajkam szélén jól látható mosoly ül, amit el sem akarok előle rejteni. Lassan befejezem a levest és a másodiknak is nekilátok, amikor szóba kerül a kis barátnője, kíváncsian hallgatom szavait. Figyelem a virágokra sikló, elmerengő tekintetet, ahogy a közömbösség helyett próbál mást arcára varázsolni, de nem megy, még a hangsúlyos mutogatás sem, amivel szavait akarja alátámasztani. Ekkor egy elismerő grimasz siklik át arcomon, hasonló közömbösséget mutatva, mint amivel ő is próbálkozott, de tudom, hogy látszik az is, milyen jót szórakozok a kis történeten. Az ilyen nők mindig is szórakoztattak, pláne a pofára esésnél az arcuk. Ritkaság volt, de akkor nagy pofonként élték meg.
Az Athénés hasonlatot megmosolygom, elégedetten húzom ki magam, mint imént ő is tette, de a második fogásból magamhoz képest már csak keveset eszek, ugyanis a levessel és ezzel a kevéssel is tele leszek. Az előző napok éhségsztrájk szerű elhanyagolt evéseinek meg van a nyoma, fele annyira érzem a gyomrom telhetetlennek, mint eddig.
-Először is... Bár a póló jól elrejti, de szerintem a méreteim megfelelőek. És ahogy eddig észrevettem, szerinted is. -mutatok a lényegre, a szó szoros értelmében is, hevesen mutogatva, ahogy imént ő tette ebben a témában. Viszont mielőtt a saját kuncsaftomra reagálnék, felállok és szó nélkül somolyogva viszem tányérjaim a mosogatóhoz és engedem meg a vizet, csendbe burkolózva elmosogatva, majd mire végzem, s hátra fordulok, már az ő tányérjai is üresek.
-Tudod, neki valami olyasmit mondtam...-kezdek neki, mögé lépve, végighúzom ujjaim mellkasán, és nyakához hajolok-hogy egy szexi, izmos, okos, romantikus, jó szakács a barátom.-nyomok egy apró csókot nyakára, majd folytatom.-Aki mellékesen minden területen kiváló.-suttogom az utolsó szavakat és nyomok egy puszit arcára is, majd elveszem előle a tányérokat és visszafordulok a mosogatóhoz, hogy azokat is elöblítsem.-A vége pedig valami olyasmi volt, hogy elrabolta a szívem és mindennél jobban szeretem. De tudod, csak a szokásos sablonos szöveg...-harapok alsó ajkamba, hogy elnyomjam a mosolyt, ahogy hátranézek rá a vállam felett, de süt rólam, hogy minden szavam komolyan gondolom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 25, 2017 3:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Les dicsérő jelzője hallatán kissé elpirulok, ezúttal viszont a tökéletes büszkeségtől. Rám aztán senki nem mondhatja, hogy anyatejjel szívtam volna magamba a romantikát, szóval egy-egy ilyen alkalom, mikor megmutatkozik, hogy annyira mégsem vagyok ezen a téren reménytelen, valahogy köbcentiket emel az önbizalmamon, meg centiket a testmagasságomon, ahogy kihúzom magam. Kinek ne esne jól azt hallani, hogy sikerült élete szerelmét levennie a lábáról?
Aztán miközben a pezsgőt öntöm, és Les tesz egy megjegyzést a túl rövid pórázra, képtelen vagyok heccelődés nélkül hagyni a monológját. Felveszem a mártírarcot, amivel tudom, hogy minimum egy szemforgatásig vagyok képes juttatni vele.
- Nem, szívem, te olyan nő sohasem leszel - nyomom meg erőteljesen az utolsó szót, jelezvén, hogy értse: már most olyan. Aztán az előbbi mellkasfeszítéssel ellentétben most kissé összehúzom magam, mert nem szeretném, ha a kezemből kireppenő pezsgősüveg, vagy egyéb berendezési illetve használati tárgyak csúf, kék-zöld nyomokat hagynának rajtam. Szerencsére a bosszú ezen vállfaja nem érkezik meg, csak némi megvető fújást kapok rá, mintha egy bosszús macska reakcióját látnám, és magamban jót mulatva foglalok helyet a másik székben, szemben Les-el. A jelek szerint a már megszokott légkör visszatért: amikor is élvezettel szívjuk a másikunk vérét.
Abban pedig biztos voltam, hogy az éppcsak elejtett megjegyzésemet nem fogja kommentár nélkül hagyni. Naná, hogy máris érdeklődik a kávézóban történt "afféromat" illetően.
- Hogy nézett ki az illető? - könyökölök az asztalra, és elgondolkodva nézek bele a virágok vörös színébe. - Hát, először is, hosszú, vörös hajzuhatag. Selymes, lágy fényű... ekkora mellek - mutatom két kézzel, jó húsz centire a mellkasomtól. - Csábos mosoly, tökéletes alak... és mindezt összevetve, nemes egyszerűséggel egy jókora r*banc volt - vonok aztán vállat vigyorogva. - Ugyan édesem, az ilyenekből pont tizenkettő egy tucat. Ha független lennék is maximum egy órára tarthatna számot az érdeklődésemre. Szerinted kockáztatnám a házasságunkat, meg téged, egy ilyen nőért? - kérdezem. - Mellesleg, hamar leleplezte a jellemét. Amikor meglátta a jeggyűrűmet, amit elég hangsúlyosan mutogattam, olyan arcot vágott hirtelen, mintha citromos sz*rt szopogatna. És legszívesebben ledöfött volna a pillantásával - vágom fel a húsomat. - Les, téged szeretlek. Ha maga Athéné, a szerelem istennője kelletné is magát előttem, őt is elküldeném rövid úton a fenébe. Apropó, ha már a kalandoknál tartunk: remélem közölted a saját delikvenseddel, hogy a férjed nem csak mázlista, de istentelenül jóképű, okos, ellenállhatatlan, és a világ legrugalmasabb idegrendszerével rendelkezik melletted - vigyorgok szélesen.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 23, 2017 7:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Megrázom a fejem, és elmosolyodva fogadom a felém nyújtott kezet, s hagyom, hogy az asztalhoz vezessen, kihúzza a széket. Kényelmesen befészkelem magam, igaz az öltözékem nem éppen illik a felhozatalhoz. Mielőtt nekilátnék az ételnek, közelebb húzom magam az asztalhoz és a rózsák kellemes illatát mélyen magamba szívom lehunyt szemmel.
-Tökéletes.-mosolygok és felemelve a kanalat, neki is kezdenék az evésnek, de a pezsgővel legyőz. Eleinte értetlenül nézek rá, végül mégis hangosan felnevetek és visszateszem a kanalat az eredeti helyére, a szalvétára fektetve.
-Most kezdem azt érezni, hogy a végén túl szorosan tartom azt a pórázt és olyan leszek, mint azok a nők, akik nem akarnak a férjüknek teret engedni.-de nem, ettől nem tartok, viszont igazán tetszik, hogy szavait komolyan gondolta. Én pedig cseppet sem bánom a szőlő ízű gyöngyöző italt, ami pezsegve csillog a pohárban, a gyertyák fényében úszva.
Szavaira felemelem fejem, és felvont szemöldökkel mosolyodom el, míg felemelem a poharam és övéhez koccintom.
-Áh, szóval lepöckölted. Ez pontosan hogyan is nézett ki?-érdeklődöm, de hangomban játékosság hallatszik, majd az első korty után leteszem a poharam és korgó gyomrom kérésének eleget téve, nekikezdek a levesnek. Bár nem ő főzte, az íze mennyei, vagy komolyan annyira éhes vagyok, hogy bármit megennék, amit elém raknak.-Mellesleg, ma volt egy fickó, aki idézem "A férjed egy mázlista, viszont ha nem tart meg és elszalaszt az életében egy ilyen nőt, akkor egy igazi barom is.". Szóval igyekezz megtartani.-biccentek elégedetten, és kanalazok újabbat a levesből.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 23, 2017 7:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Nem kell sokat várakoznom, hogy az ajtó kinyíljon, és Les lépjen be rajta. Megtesz néhány métert, mire eljut a tudatáig, hogy mit lát. Felméri pillantásával az asztal terítékét, kínálatát, a konyha rendjét, majd felteszi azt a kérdést, amit tudtam, hogy el fog hangzani. Aztán mire kimondja az utolsó szót, meg is válaszolja magának a miértet, mire megrázom a fejem, és felkelek, hogy elé álljak.
- Egyrészt igen, ezért. Vedd egy bocsánatkérésnek. Nem a féltékenység miatt, hanem azokért a dolgokért, amit mondtam neked. Másrészt meg, a feleségem vagy, és szeretlek. Ez azt jelenti, hogy nem kell különösebb indok ahhoz, hogy ezt kimutassam, és egy kicsit elkényeztesselek. És ahogy emlékszem, virágot is már ezer éve kaptál tőlem - próbálok homlokráncolva visszaemlékezni. - Szóval, ne kérdezd, miért, csak élvezd. És igen, a vacsora nem az én művem, mert arra már nem volt időm. De gondoltam, azért majd ez is megfelel - fordítom a tekintetem az asztal felé. - Gyere - mosolygom el aztán magam, és kézen fogva Les-t, az asztalhoz vezetem, és úgy igazítom alá a széket, ahogy a las vegasi pincér tette velünk az étteremben.
- És hogy lásd, mennyire komolyan veszem azt, hogy alkoholtilalom lépett érvénybe a házban... - hagyom a mondatot befejezetlenül, viszont Les felé fordítom a behűtött pezsgő címkéjét, amin jól láthatóan ott virít a gyerekpezsgő felirat, és önkéntelenül is felnevetek azon az arcon, amit erre kapok.
- Szóval, ma dolgoztam, megleptelek, és lepöcköltem egy roppant nyomulós nőt a plázában - ülök le Les-el szemben. - Eseménydús nap volt. Remélem, a ma este már a nyugalom jegyében fog telni - öntöm ki a gyöngyöző italt a poharába.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 23, 2017 6:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
A nap gyorsan telik, vagy inkább a kedvemnek hála úgy érzem hamar múlnak az órák. Egy betérő motoros álla kis híján leesik, mikor könnyűszerrel nyugtázom a problémát, és míg mások leülnek és olvasgatnak, ő tanácsokat ad és fogad el tőlem, míg a doromboló hang vissza nem tér a szinte új korában hallotthoz. Ekkor egy jó adag borravalóval jutalmaz és megígéri, hogy máskor is hozzám hozza a kis benzinzabálót. A gyűrűt látva ujjamon, tesz egy megjegyzést a feleségére, aki eleinte utálta a motorozást, később megszerette, de bennem mocskolná a kezét az olajjal. Búcsúzóul Chriest-et irigyli, majd távozik. Az utolsó vendégem egy nő volt, egy pink autóval, a kettő kombinációján hamar túllendülök, az autónak nem nevezhető két személyes valami ugyanis kívül bár jó állapotúnak nézett ki, a futóművön látszott, hogy a gazdája szereti nyúzni és nem a jó értelemben.
Mivel nem tudom, mire érek haza, letusolok bent, igaz az otthoni tiszta illathoz képest itt csak egy semleges tusfürdő van, de csak a motoron esik le, hogy mit is felejtettem el. Ezzel a tudattal mégis könnyedén lépe be az ajtón és dobom le a táskám, mint minden nap, amikor eddig hazaértem.
Elindulok a nappali felé, de a konyhában azonnal megállok, Chriest ugyanis a félhomályban ücsörög az asztal mellett. A rózsa láttán elmosolyodom, végigmérem a terítéket, a konyha rendjét, a fűszeres polc tele, amiből azt a következtetést is levonom, hogy a vásárlás megvolt. De az étel illata nem megszokott, így azonnal hunyorogva nézek rá.
-Gondolom a sütés mellett a vásárlás, és ez... a főzés már nem fért bele.-mosom meg kezem a csapnál.-De ez is nagyon szép. Mi az alkalom?-szegezem neki a kérdést kíváncsian, majd szinte azonnal le is esik a válasz, amin elmosolyodom, és még mielőtt válaszolhatna, ismét megszólalok.-Nincs mit megbocsájtanom. Megbeszéltük és kész. Erre sem lett volna szükség, komolyan.-biztosítom, de tudom, hogy arcomra kiül minden érzésem, ami átjár, hogy mennyire jól esik és mennyire meglepett ezzel.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 23, 2017 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
(hálószoba)

Miután Les elriszálja lehengerlően ingerlő domborulatait munkába, rám szakad a csend - amíg ismét be nem kapcsolom a rádiót. A számítógép halkan csipogni kezd, és megjelenik mailben a mai lista. Elégedetten böngészem, egyrészt mert a tegnapinál sem ró rám több munkát, másrészt mert a tegnapi állapotomhoz képest kimondottan egyben, és rendben vagyok. Talán a farkasgének okozzák - a gyors gyógyulás képessége - hogy nem igazán gyötör a másnaposság.
Olyannyira belemerülök a főzésbe, hogy a végén azon kapom magam, hogy hangosan kornyikálok a rádióból zenével szinkronban. Alig hallom meg a csengetést, amivel a futár jelzi az érkezését.
Segítek a süteményeket bedobozolni, majd kihordani, és miután a furgon elhajt, rendet teszek a konyhába, de csakugyan igazi, csillogó, amolyan KÖJÁL-rendet. A mai esti programot erőteljesen rontaná néhány mosatlan tányér, vagy rendetlenség a konyhapulton.
Miután elkészültem, nem tart sokáig, csupán néhány percig, hogy magamra kapkodjam a dzsekimet és bakancsomat, majd felragadjam a motor slusszkulcsát. Van még időm az óra szerint, de jobb ha sietek, nehogy Les idő előtt érjen haza.


Hazaérkezvén már messziről látom, hogy a ház még sötét, és ettől megnyugszom. A jelek szerint nem késtem el semmivel. Ahogy a konyhába lépek, gyorsan le is teszem a szinte mázsás csomagokat a konyapultra, mielőtt összeszakadnék alattuk. Azt hiszem kimondhatom, hogy finoman szólva is kifosztottam a pláza élelmiszerrészlegét. Sütéshez szükséges alapanyagok, meg persze kajaféle alkotják a szatyrok tartalmának 90 százalékát, mert hát enni is kell, nem élhetünk a puszta szerelemből...
Elpakolgatok a szekrényekbe, és a hűtőbe, majd teszek egy újabb fordulót a motortól a házig, és a második körre hozom be mindazt, amiket a ma este kellékeinek szántam. Közben még mindig jókat vigyorgok magamban a plázában történtek miatt.... Miután szinte kiürítettem a tárcámat a boltban, úgy döntöttem, hogy szükségem van egy adag koffein-löketre, így hát beültem a legközelebbi kávézó egyik asztalához, valahol fenn a pláza emeletén. Igazán szét nem nézek addig, míg a szemem sarkából meglátok egy igencsak sűrűn ide-oda lebbenő hajzuhatagot. Mikor aztán szemügyre veszem a láthatóan magakellető hölgyikét - méghozzá igencsak szemrevaló nőt - elmosolygom magam. Ő nyilván biztatásnak veszi a gesztust részemről, pedig csak azon mulatok magamban, hogy vajon milyen arcot vágna Les, ha szemtanúja lenne ennek. Mindenesetre nem nagyon fordítok figyelmet a lányra, pedig ő aztán mindent megtesz ennek megváltoztatása érdekében, még arra is képes, hogy szinte az asztalra hajolva kirakja a melleit. Ez azért - férfi legyen a talpán, akit hidegen hagyna ilyesmi - meglehetősen odavonzza a tekintetem. A nő már azt hiszi, nyert ügye van, csábosan mosolyog, egészen addig, míg fel nem emelem a kezem, és meg nem billentem ujjamon a gyűrűt, jelezve, hogy ne is próbálkozzon, mert egyrészt foglalt vagyok, és hülye lennék megcsalni a feleségemet, másrészt nem élné túl a mai éjszakát, szóval az ő, saját érdekében is jobb ha olyat keres, aki hajlandó besétálni a hálójába. Erre aztán olyan csalódott képet kapok reakcióként, hogy még most, a ház konyhájában állva is halkan nevetgélek magamban rajta.
Noha megígértem Lesnek, hogy vacsorával várom, jobbnak láttam - és időszűkében kénytelen is vagyok - egy étterem kínálatára hagyatkozni. Megvettem hát a krémlevest, a húsokat és salátát, már nincs szükség másra, csak a tálalásra. A kiegészítőket is elrakosgatom: a mécseseket meggyújtom, illatuk hamar belengi a lakást, és a rózsák - egy tucatnyi hatalmas fejű, gyönyörű, vérvörös rózsa - az asztal közepére kerül. Már csak egy gyors forduló a szobában - ahol virágszirmokat szórok szét az ágyon - és halk zene hiányzik... és mikor - kissé kimelegedve ugyan a kapkodástól - de végre mindennel kész vagyok, leülök az asztal mellé. Már nincs más dolgom, csak hazavárni Les-t.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Márc. 19, 2017 5:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Mellé lépek, és próbálok életet lehelni az élettelennek tűnő lábakba, amik ahogy megpróbál felállni, szinte két külön irányba állnak és indulnának. Látom az erőlködést, hogy épp a benne lévő alkohollal küzd, így némiképp tartok az ágyban való alvástól is, de ha kialudja magát, talán képes lesz figyelni rám, jobban, mint most. Így a gondolataim megtartom magamnak, nem akarok rontani a jelenlegi helyzeten még jobban.
-Azt látom.-sziszegem, mert az időközben vállamra nehezedő súly kicsit meglep. Oké, hogy farkas vagyok, részben erősebb is, mint sok más nő, de úgy ő is az, és nehezebb is hála az izomzatának. Próbálok súlyemelőhöz hasonló módon nem összeesni de ahogy derekam köré fonja karjait, egy pillanatra undorodva fintorodom el lehelete alkoholszagától.   Mindent mégsem tudok visszafogni, és lehet, hogy ezt felfogja, lehet, hogy nem, de nem is érdekel jelenleg.
-Emlékszel, valami olyasmi van a fogadalom végén, hogy örökké. Meg Jóban, rosszban és a többi.-erőltetem meg hangom, és elindulok vele a szoba felé.-Szeretetből mondom, ha nem akarod a feleséged megnyomorítani, elindulunk arra és végre vízszintesbe helyezed magad.-támogatom a szoba felé, hátam meggörbül, és a falat is segítségül hívom hogy másik oldalról támogassa, míg végül a szobába nem érünk. Határozott mozdulattal ültetem az ágyra, bújok ki alóla, és le se ér a feje, máris alszik. Felsóhajtva nyitom ki az ablakot a konyhában, miután rendet kezdek csinálni ott, őt pedig hagyom bent aludni. Egy fél órával később csatlakozom hozzá, a fürdést reggelre hagyva, s lefeküdve mögé, karjaimmal átölelem derekát, fejem hátába fúrom.-Te makacs bolond....-suttogom, apró csókot nyomva nyakára, majd hagyom, hogy engem is elnyomjon az álom.


//háló
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 19, 2017 5:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Úgy hadarok el mindent, az összes bennem élő érzelmet, mint mikor megrántják a vécé papír végét, és letekeredik az egész guriga. Egyszerűen képtelen voltam magamban tartani a szavakat, mert akartam, hogy érezze, hogy értse, mi és miért is mozgat engem... mert ha nem, akkor ez a mai este lesz az első szög a házasságunk koporsójába.
Nem tudom, sikerrel járok-e, mert leengedek a mondandóm végeztével, mint egy lyukas lufi, plusz erőteljes harcot vívok a kifelé kívánkozó alkohollal. Ez némileg leköti a figyelmemet, olyannyira, hogy csak az jut el ismét némileg gőzös agyamig, mikor Les szusszan egy nagyot, aztán talpra áll az előttem való guggolásból. Azt viszont tagadni sem tudnám, hogy mennyire megkönnyebbülök, mikor már jóval szelídebben és kedvesebben szól hozzám, mint az elmúlt csaknem 24 órában tette.
Úgy bólogatok, mint egy engedelmes, megszeppent kisfiú, mikor felveti az ötletet, hogy eltámogat az ágyig, feltéve, ha nem neki kell testem egész súlyát magával húznia, ami eleve hamvába holt ötlet lenne. Noha a farkaserő nem kicsi, de mégis férfi vagyok, és úgy esne össze a súlyom alatt, mint egy zsák.
- Oké - nyögöm ki végül, és igyekszem talpra állni, anélkül, hogy egymásba akadnának a lábaim. - Nem akarok többet inni. Sem most, sem máskor... csak ne adj okot a szomorúságra. Mert ha szomorú vagyok, akkor iszom - motyogom, többé-kevésbé értelmesen. - És ha iszom, beteg vagyok - teszem hozzá, mert a gyomrom eléggé tiltakozik a bevitt alkoholmennyiség ellen. - Le akarok feküdni - jelentem ki végül, és átfogom karjaimmal Les derekát. - Szeretsz? - kérdezem, félelemmel pislogva rá, mert jelenleg némileg tartok a választól. - Akkor is, ha bunkó és tapló vagyok?
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Márc. 19, 2017 4:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Leguggolok elé és kezdek tőle tartani, hogy talán nem lesznek elég a szavak, mert fel sem fogja őket. De az értelem megcsillan szemében. Látom, hogy felfogja, amit mondok, és olyan hévvel kezd el levegőért kapkodni, hogy kezdek attól is tartani, hogy a bevedelt rum nem sokáig marad már benne.
-Shh...-próbálom csitítani, hiába, folytatja, szakadatlan és nem képes elfeledni azt, ami egykor történt, amit végig kellett néznie. Én viszont nem akartam, hogy ezen járjon az esze, míg távol vagyok tőle. -Éppenséggel az volt a tervem, hogy megosztom veled, mire jutottam a tulajjal. De azt hiszem, hogy ezt a részt holnapra tartogatom.-motyogom, mert folytatja, előre dőlve kicsit a széken, de nekem hála, nem nézhet el, nem fordulhat el, nem bújhat ki ez alól.
Felsóhajtok és elengedem, mert kezd begörcsölni a lábam, ahogy egyszerre tartom magam és voltaképp őt is. Visszadöntöm a székre, hogy annak háttámlája legyen a biztonságos támasza. Vállat vonok és hajamba túrok
-Valószínű ugyan azt, mint te, de...-reagálok ismét a költőinek szánt kérdésre, mire hangja szinte könyörgővé nem változik.-Nem kell rettegned, de majd ezt befejezzük reggel. Te jobb ha kialszod ezt mielőtt kirúgnak. Nekem sem ártana egy kis pihenés.-nézek rá komolyan, és mellé lépek.-És nem, nem fogsz ma is itt aludni. Sem a kanapén. Segítek, de össze kell szedned magad, mert nem bírlak el egyedül, hallod?-nézek a ködös tekintetbe, ismét keresve az értelmet benne.-Ha ezt megteszed, megígérhetem, nem vesztesz el. Csak, ha így folytatod, előbb én foglak téged. Igen, egy bárdolatlan idióta, bunkó farkashoz mentem hozzá, de nem pedig egy részeges alakhoz. Szóval inkább viselkedj úgy, mint így.-ez egyszerre kérés is felé, ugyanis a közeljövőben nem szeretném, ha a pohár aljára nézne, mert határozottan nem áll jól neki, engem pedig inkább megrémít a látványa. Ismét próbálkozom egy kicsit, válla alá nyúlok és felsegítem, ha ő is úgy akarja.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 19, 2017 3:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Megbillent körülöttem a világ, és egy pillanatig biztosra veszem, hogy le fogok esni a székből, így hát - igyekezvén menteni a menthetőt - belekapaszkodom az asztal szélébe. A következő pillanatban rájövök, hogy nem fenyeget a dicstelen elterülés veszélye, csak Les guggol előttem, és emeli meg fejem két kezével, majd belenéz a szemeimbe. Az agyam tompa ugyan a bevitt alkoholmennyiségtől, a szavai mégis olyan tisztán jutnak el a tudatomig, mintha gyémánthegyű fúróval ütnének lyukat az alkohol mámorába.
- Tudom - suttogom alig hallhatóan. - Tudom, hogy nem te vagy ő. Felfogtam. De az a borzalom, aminek részese volt, az én részemmé is vált. Soha, soha az életben nem bocsátanám meg magamnak, ha... - hallgatok el, és szaggatottan kapkodom a levegőt, ha lelki szemeim előtt megjelenik a kép, hogy Les-t éppen bántja valaki. - Tudom, hogy milyen vagyok. Bunkó, bárdolatlan, tapló idióta. Nem kell mondanod, hogy nem, mert tudom, hogy ez vagyok. De ezzel egyetemben is el kell fogadnod, hogy azért teszek mindent, mert iszonyúan féltelek. Még akkor is ez az igazság, ha a magam nem normális módján igyekszem tenni ellene. Ma este olyan sokáig voltál, hogy attól féltem, hogy... hogy ma este is egyedül vagy. És elképzeltem, mi történik, ha a tegnapi alak visszamegy... de már nem egyedül - hajtom le a fejem szégyenkezve. - Tudom, hogy szükséged van arra, amit én nem adhatok meg. Ahogy engem, téged is más tesz boldoggá - célzok a meglehetősen eltérő munkánkra. - De mondd, te mit éreznél fordított helyzetben? Ha neked kéne itthon ülnöd azzal a tudattal, hogy mi van, ha én lennék lehetésges bajban? - teszem aztán fel a költői kérdést. - Engedlek élni. Ígérem. De engedd meg nekem cserébe, hogy ne kelljen rettegnem érted. A biztonságodért - telik meg a hangom könyörgéssel. - Te vagy az életemben az egyetlen jó dolog, ami valaha történt velem. Nem akarlak elveszíteni, ennyi az egész.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Márc. 19, 2017 1:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Összeszorítom a szám, mielőtt a látvány és a hirtelen érzett düh egészen más mondandót enged ki belőlem. Figyelem, ahogy a tompa fényű szempár arcom pásztázza, majd az ide-oda ugrálás megáll és végre képes lesz arcomra fókuszálni. Felsegíteném, de a próbálkozás hamar alábbhagy, hiába, némiképp ő is segíteni próbál rajtam.
Elkezd összefüggéstelenül dadogni, valamit kinyögni, aminek sejtem mi lesz a vége. Megremeg ajkam, ujjaim lassan ismét ökölbe szorulnak, ahogy visszaborulva az asztalra, ő is beleöklözik a tehetetlenül ácsorgó asztalba. Felszisszenek, de nem mozdulok. Figyelem, ahogy kiadja magából minden gondolatát, észre sem veszem, de teszek egy lépést hátra, mintha dühétől tartanék. Sosem tettem ilyet, lábam most mégis ellenem cselekszenek, és nem tudok e lépés nélkül talpon maradni. Nekitámaszkodom a pultnak, próbálok higgadt és magabiztos maradni, bár remegő alsó ajkam és sötétkéken csillogó szemem messze nem erről árulkodik. De a dühöm fölött szép lassan valamiféle félelem is úrrá lesz. Bármennyire próbálok, képtelen vagyok uralkodni magamon, fájdalma láttán pedig nagyot nyelek, de továbbra sem mozdulok. Mereven és eltántoríthatatlanul pásztázom a rám szegeződő tekintetet, ami sok más dolognál beszédesebb most. Szavait szinte nem is hallom.
Lassú, határozatlan lépteket teszek felé, elé lépek, majd leguggolva előtte, de nem szólalok meg.
-Én nem ő vagyok!-suttogom, majd elkapom arcának két oldalát, és nem hagyom, hogy más felé nézzen vagy elforduljon tőlem.-Én nem ő vagyok! Mi nem azok vagyunk, akik ti voltatok! És az, ami velem vagy vele megtörtént, a történetünk része, de nem kell, hogy újra és újra megismétlődjön.-szinte kiabálnék, de hangom erőtlenül cseng, és szememben megcsillan egy könnycsepp, amit nem akarok elengedni.-Nem kell semmit sem tenned, mert nem fog semmi sem történni. Többé nem maradok estig, és nem leszek egyedül. Komolyan nem érted, igaz? Nekem erre szükségem van. Egy részemnek szüksége van erre, a motorok, az olaj szagára. Mert nem tudok mindent elengedni abból, aki vagyok.-nézek az üveges tekintetbe, szemem színe pedig másodpercről-másodpercre kezd változni.-De ezt sem fogom végignézni. Sem ma, sem máskor. Nem hagyom, hogy a múltad miatt a jelenben is a kelleténél jobban félts, hogy rettegj tőle, mi történhet velem. Egyszer más elmondtam, de ha kell, még százszor megteszem, ahogy te is mondogattad. Nem tarthatunk a jövőtől a múlt miatt, hallod?-fogom közre még határozottabban arcát, mikor már elfordulna.-Nem lesz semmi bajom, hallod? Csak ne akarj elzárni a világ elől, még akkor se, ha féltesz.-ujjaim gyengéden simítanak végig a borostás arcon.-Szeretlek, te idióta, makacs farkas. Csak kérve kérlek, ne csináld ezt magaddal. Engedd el ezt is, ahogy még oly sok mindent már sikerült. Félts és védj meg mindentől, de engedd, hogy lélegezzek. Veled, melletted, de kicsit nélküled is.-ölelem magamhoz, de a szagától kezd felfordulni a gyomrom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 19, 2017 11:42 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Nagyon úgy fest, hogy nem csak az én hangulatom volt borongós egész álló nap. Legalábbis Les kb ugyanazt a morcosságot mutatja - fáradtsággal vegyesen - mint amit én is. A különbség mindössze annyi, hogy ő nem ivott annyit, hogy jó néhány dimenzióban lásson engem.
Csak pislogok rá, mint egy bűnös kiskutya, mikor kikapja a kezemből az immár üres üveget, és úgy vágja a kukába, hogy meg vagyok győződve róla, hogy ez az üveg csak a föld túlsó felén fog megállni, mondjuk úgy Kína tájékán. Kissé a nyakam közé is húzom a fejem, mert tudom, hogy ha Les dühös, akkor az ereje könnyebben elszabadul, mint ahogy azt sejtenénk, és nagyon sokszor erről nem is tehet. A boszorkányerő van, amikor kontrollálhatatlan. Saját bőrömön kellett már keserűen megtapasztalnom, ugyanúgy, ahogy a jó oldalát is.
Próbálom fókuszba hozni a pillantásomat, míg végül nagy nehezen megállapodik Les arcán. Látom, hogy kb fél napra való monológot nyel le, hogy a jelen állapotomban ne vágjon a fejemhez olyat, amit később ő maga is megbánna. Helyette nagy sóhajjal a hónom alá nyúl, és megpróbál a szoba felé rángatni. Meglehetősen sikertelen eredménnyel... Igyekszem én a magam módján vele tartani, de a haladási stílusomat jelenleg egy kígyó is megirigyelné, és feladom a meddő próbálkozást, akárcsak Les. Elenged, nem épp kíméletesen, így a tomporom sajdul egyet, ahogy újra a székkel találkozik, aztán azzal a lendülettel az asztalra ejtem két öklömet, és mindezt megtetézem a fejemmel.
- Te ezt nem érted... - nyögöm ebből a pozícióból, így a hangom elég tompán érkezik el Les-hez. Felemelem a fejem, bármennyire is nehéz, és igyekszem megtartani magam ebben a pozícióban, legalább addig, míg kiadom, ami a lelkemben dúl.
- Én láttam... vagyis nem láttam, de ott voltam... nem úgy, de láttam... - hadarom össze-vissza, de ahogy látom, ez nem viszi közelebb Lest ahhoz, hogy megértse a szavaimat. - Láttam, mit tettek Gwennel! - kiáltok fel aztán, és ismét feltápászkodom, szerencsére az asztalnak támaszkodva ez némileg könnyebben megy. - Láttam, mivé vált, hogy mit váltott ki belőle az, amit... vele tettek - csuklok egy szaftosat, majd kezem fejével remegve megtörlöm a számat. - Nem volt olyan már, mint előtte! Tönkretették, összetörték őt... és nem akarom, hogy veled is megtörténjen ez! Belehalnék, ha téged bántanának, ha... ha valaki kihasználná a gyengeségedet, hogy hozzád érnének! És megőrülök, és elpusztít a tehetetlenség, hogy semmit nem tehetek ellene! - omlok aztán vissza a székre, mint egy kártyavár, és szapora nyelésekkel igyekszem visszafogni, hogy egy elkeseredett ordítás törjön ki belőlem, amivel alighanem a totális szívbajt hoznám Les-re.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Márc. 19, 2017 8:53 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
A konyhából kilépve, érzem, ahogy szinte élettelennek érzem magam. Egész nap nyomott a hangulatom, gondolataim közé merülök, csendesen teszem, ami a dolgom, egészen ebédidőig. Mintha tudnák, miről van szó, tanácsokkal halmoznak, kérés nélkül. Próbálok ezekre figyelni, de inkább azzal foglalkozom, hogy múljon el az idő, és mehessek haza. Meglehet, hiányzott a motorolaj, a vas szaga, hogy két kezem munkájaként egy öreg rozsdavas is kellemes ütemben, tisztán duruzsoljon, de hiányzott az a hangulat, légkör is, amibe jól esett hazamenni. Amit olyannyira megszoktam a közel másfél év alatt, hogy ahogy éjszaka, az ágyban forgolódva, úgy most is, inkább ahhoz az érzéshez tudom hasonlítani a létezést, mintha egy részem akaratom ellenére megszűnt volna létezni.

Belépek az ajtón, ahogy tegnap is tettem, a táskám ugyanott landol, de a kellemes sütemény illata vagy vacsora illata mellett egészen más szag csapja meg orrom. A rum aromás illata belengi a bejárattól a konyháig vezető utat, és a felém szűrődő kicsit döcögős, ködös szövegből ítélve egyből tudom, mire is érkeztem haza. Lehunyom szemem, megállok a konyha előtt, mielőtt még belépnék és veszek egy mély levegőt. Erősnek akarom mutatni magam, és háttérbe szorítom eredetei terveim.
-Így igaz.-lépek ki az ajtófélfa takarásából, ledobva csizmám, és mintha az az énem teljesen eltűnne, aki az ajtón egészen más szándékokkal lépett be.-Pontosan azért vagyok koszos és fáradt, mert egész nap mutogattam magam, hisz jobb dolgom nem volt, nem igaz? Kettőnk közül legalább valaki szórakozott.-emelem meg az üres üveget és dobom egy jól irányzott mozdulattal a kukába. Tántorog, majd leül, mire megrázom a fejem, ismét veszek egy mély levegőt, valami azt súgja, bármit is mondja, süket fülekre fogok találni. Mellé lépve próbálkozom a lehetetlennel, lassan közelítve ugyanis az a célom, hogy segítsek felállni neki és a konyhaasztaltól odébb tessékeljem, mondjuk a háló, de legalább a nappali puha kanapéja felé.-Jól van nagyfiú, szedd össze magad egy kicsit. Tudom, hogy bármit mondok, úgy sem fogod fel, plusz részeg vagy és igen későre jár.-próbálkozom válla alá nyúlni, de végül feladom a próbálkozást és teszek hátrafelé egy lépést.-Tudod mit? Foszd ki az egész szekrényt, ha attól jobban érzed magad. Reggel majd próbálkozhatunk esetleg beszélgetni is.-emelem meg magam előtt kezeim, ezzel is jelezve, hogy kész, én mára feladtam a győzködését vagy a próbálkozást, hogy a helyzeten bármit is változtassak. Felesleges lett volna az erőlködés, hisz egyedül alig bírtam volna el, hacsak ő nem dönt máshogy. Szavaim végül mégis kedvesebben hatnak, mint eleinte, és tudom, hogy arcvonásaim megváltoznak. Láttam már így, emlékeztem erre az énjére és bármennyire is ragaszkodtam az igazamhoz, és hoztam magammal mára egy megoldási javaslatot, értelmetlennek tűnt felvázolni ezt előtte. Süket fülekre ugyanis inkább talált volna, mint értelmes beszélgetőtársra.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 18, 2017 12:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Melegem van. Határozottan melegem van, erre ébredek fel, mintha szaunában ülnék. Ahogy kábán felemelem a fejem, rájövök, hogy a reggeli napfény egyenesen a fejemre tűz, és a konyhaablak üvegén megsokszorozódva betakarja az asztalnál üldögélő önmagamat. Mert a második, amit észreveszek és tudatosul bennem, hogy hol is töltöttem az éjszakát. Ettől pedig visszatérnek a tegnap esti, nem túlzottan vidám emlékeim is.
Hatalmasat nyögve feltápászkodom, és lépek egyet, amitől egy darabig csak jajongásra vagyok képes, mert úgy elgémberedtem, mintha minden tagom egyszerre élne külön életet, és egyidejűleg teljesen elhalt volna. Beletelik pár percbe, mire beindul a vérkeringésem, ahogy a zsibbadás is jelzi, mintha hangyák futkosnának végig testem minden sejtjén.
Hallgatózom, de néma csend ölel körül. A jelek szerint Les már lelépett, csak egy koszos kávéscsészét hagyott ma után. Meg persze a tegnap esti keserű és rossz légkört. Nagy sóhajjal turkálom a hajam, mert úgy érzem, mintha egy kőszikla nyomná a mellkasomat. Bárhogy is, nem érek rá sem sápítozni, sem ostorozni önmagamat, mert vár a munka.
Meg is kapom a mailt annak rendje módja szerint, és a rádió ordítóan hangos zenéje mellett fogok bele a sütésbe. Muszáj, hogy valami elterelje a gondolataimat. Ellenkező esetben lehet, hogy a legnehezebb lábassal vagy serpenyővel csapkodnám magam fejbe.

A mai munka nem tart addig, mint az előző napi. Nyilván a tegnapi rendelés még nem fogyott el teljesen, a rendelt sütemények listája most némileg rövidebb. Hamarabb is végzek hát a munkával, és a furgon is gyorsan elszállítja a már készen lévő árut.
Miután a szállító elmegy, ismét csend borul rám. Már rendet raktam, elpakoltam. Egész nap egy falatot sem ettem, de nem is kívánom az ételt. Ennél fogva nem csinálok vacsorát - Les is tud enni amit akar. Nem vagyok a kiszolgáló személyzete senkinek mellesleg...
A tegnap este, és ma reggel érzett dühöm némileg visszatér. Lassan az estébe hajlunk, és Les még sehol. Lehet, hogy még dolgozik, az is lehet persze, hogy már valahol iszogat az újdonsült kollégáival, vagy esetleg egy betévedővel, akinek épp az én feleségemet támadt kedve gusztálni. De az sincs kizárva, hogy a tegnap esti pasas már a haverjaival tért vissza, és éppen.... de nem, erre egyszerűen nem is akarok gondolni!
Kinyitom a konyhaszekrényt, és találok egy üveg rumot, amit a süteményekbe használok. Lerogyok az asztal mellé, és ahogy telik az idő, egyre sűrűbben húzom meg az üveget, míg úgy nem érzem, hogy minden erő kiszáll belőlem, és összemosódik az egész világ. Legalábbis mikor nyílik az ajtó, és belép rajta Les - akiből momentán hármat látok - igencsak ingatag már a padló alattam.
- Nocsak... - motyogom rumgőzösen, és talpra állok, amiből egy erőteljes szekrénynek tántorodás következik - máris itthon van az én szerető, kedves feleségem - teszem hozzá, és képtelen vagyok visszafogni a keserű felhangot a szavaimban. - Látom, sokáig tartott, míg kiszabadultál a munkából... vagy a csodálóid gyűrűjéből - roskadok vissza a székre, mert a jelek szerint így biztonságosabb.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Pént. Márc. 17, 2017 7:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Lefekszem, elalszom, majd ismét felébredek, de egyedül vagyok az ágyban. veszek egy mély levegőt és átfordulok másik oldalamra. Nem megy az alvás, így felkelek valamivel éjfél előtt és felkapva a kabátom, és a farmerom, kilopózom a házból. Az éjszaka hűvös levegője átjár, de az erdő szélére érve megállok, ruháim ledobálom és átadom magam a bennem élő farkas dühének. Szinte nem is érzem, ahogy csontjaim összetörnek, gondolataim annyira lefoglalnak, hogy mikor észbe kapok, már ismét a lakás előtt vagyok, és a konyha halovány fényét pásztázom. Halk nyüszítés hagyja el szám, majd prüszkölve megrázom fejem, és hagyom, hogy lábaim vigyenek. Rohanok a fák között, sebesen, üldözöm a vadat, de nem ejtem el. Kifáradtan változom vissza, ugyan alig két-három órát töltöttem el az erdőben, mintha kevésbé érezném az ereimben fortyogó dühöt. Visszaöltözöm és elindulok haza. Remegő kézzel nyomom le a kilincset, próbálok halkan lépkedni, és visszaaraszolni a szobáig, némi boszorkány erő segítségét is bevetve. Figyelem a szuszogó alakot, ahogy kényelmetlenül fészkelődik az asztalra borulva és egy pillanatra mintha megenyhülne a szívem, de megrázom a fejem. Nem vagyok fáradt és hamarosan mennem is kell, így összepakolom a táskám, letusolok, átöltözöm és indulok a konyhába, hogy egy pohár fekete után távozzak.
Mit sem törődve vele, hogy egész éjszaka ott aludt a konyhában, mégsem teszek semmit. Nem vagyok hangos, de hangtalanságra sem ítéltetem magam. Kitöltöm a kávét és a pultnak dőlve figyelem hátát. Tudom, hogy félt és meg is értem. De nem csak emiatt vagyok dühös. Tudja, hogy nem fogok megváltozni, ahogy én is tudom, hogy ő sem. Tudja, hogy bármit mondjon, nem fogok kihátrálni, pláne nem elhárítani egy vitát, inkább beleállok és viselem azt.
Mégis azon kapom magam, hogy lerakom a poharat, mellé sétálok és gyengéden a kócos tincsekbe túrok. De nem szólalok meg, sőt, elkapom kezem, mintha valami rosszat tettem volna. Pedig őszintén szólva, csak hiányzik, már ennyi idő elteltével is, még úgy is, hogy szavait továbbra sem tudom szó nélkül lenyelni. Ahogy azt sem hagyom annyiban, amit ő elhatározott a munkámmal kapcsolatban.


/háló
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 17, 2017 5:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Sikerül többé-kevésbé nyugton maradnom az asztal mellett,bár ez közel sem jelenti azt, hogy nyugodt vagyok. Sőt, szinte minden porcikám vibrál az idegességtől. A tény, amit elmesélt is felnyomja bennem a vérnyomást, az utána következő veszekedés - ami most meglehetősen durvább, mint eddig bármikor - végképp elveszi a talajt a lábam alól. Nem tudom, mennyi ideig kornyadozom az asztal mellett, de nem is tudnám megmondani. Nem látnám az órát, akkor sem, ha az orrom elé tennék, mert a felháborodás szinte fekete függönyt von a szemem elé.
Csak arra rezzenek fel a nem túl derűs merengésből, mikor Les - immár egy szál pizsamában - visszatér a konyhába, és megáll előttem. Ahogy felnézek, az arckifejezésének leírására kevés lenne egy normál emberi lény szókincse. Dac, harag, megbántottság, utálkozás, minden ott ül egyetlen pillantásában, minden apró szavában, vagy fintorában. Csodálkozom, hogy a boszorkányerejével nem lobbantja lángra alattam a széket.
Csak morranok egyet a vagdalkozására, kb úgy, mint egy igazán morcos farkas, de a dühöngésem átadja magát a hátrahőkölésnek, mikor finoman ugyan, de nem túl kellemes jövőt helyez kilátásba sem nekem, sem kettőnknek, amennyiben a továbbiakban is feszítem a húrt.
- Fogalmad sincs, mit érzek! - üvöltök utána, mikor a fenyegetőzés végeztével ugyanúgy elvonul, mint első alkalommal, csak a háló ismételt becsapódása tudatja, hogy a többi mondandómra alighanem a legkevésbé sem kíváncsi.
- P*csába! - füstölgök, és két kézzel túrok a hajamba, mintha ki akarnám tépni. Nem mondom, hogy valamilyen apró százalékban nincs igaza. Ilyen vagyok, tessék... egy tapló, bunkó, neveletlen és kulturálatlan alak. De ismerte is ezt az énemet, nem mondhatja, hogy zsákbamacskát vett velem... De a nagyobb százalékban viszont azt érzem, hogy az igazság az én oldalamon áll.
Odaengedtem egy olyan munkahelyre, ahol férfiak veszik körül. Nem mondom, hogy nem okozott bennem némi lelki vihart, amikor bejelentette először a szándékát, hol szeretne dolgozni, de lenyeltem a békát. Ezt viszont nem fogom, mert nem akarom. Épp elég volt végignéztem Gwen sorsának összeomlását azok után, hogy olyanra kényszerítették, amit nem akart. Egyszerűen nem kívánok újra ilyesmihez asszisztálni, ezt olyan nehéz megérteni? Már az első munkanapján érte Les-t némi atrocitás. Mi lesz a következő? Ennél talán durvább? Mi lesz, ha az a s*ggfej visszamegy, mert nem éri be a bámulással? Tegyem ki vállam vonogatva egy ilyen veszélynek, akit szeretek? Lehet, hogy úgy viselkedtem most, mint egy tahó, elmaradott barbár, de egyet senki nem vehet el tőlem: minden szavamat és tettemet egyedül az iránta való aggodalom vezérli.
A nagy kesergés közepette észre sem veszem, mikor borul rá a fejem a két kezemre. Itt, az asztal mellett ücsörögve nyom el az álomtalan, és nyugtalan álom.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 16, 2017 8:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Felmegy a pumpa bennem, azt hittem ezen a témán már túl vagyunk. De a jelek szerint mégsem. A pohár egészen addig nem telik be, míg meg nem ajándékoz azzal a mondatával, miszerint holnaptól nem dolgozom a műhelyben. Ha valamit nem nyelek le, az ez. Amikor ilyen hangnemben és így mondja meg, hogy mi tehetek meg, és mit nem. Másnak sem néztem volna el, neki pedig még annyira sem állt módomban.
Próbálok nem figyelni az útközben még hozzám vágott szavakhoz, de az még inkább beteszi a lécet, és kis híján vissza is fordulok, de épp időben érek el az ajtóig, hogy egy nagyobb lendülettel becsapva azt, inkább a négy falat bámuljam, mint viszkető tenyerem engedjem útjára. Utolsó mondata voltaképp jobban fájt, mint hittem. A gyomromban görcs nő és érzem, ahogy a düh mellett a könnyek is felgyűlnek és szemem égni kezd, ahogy pislogás nélkül, az ajtónak támaszkodva, mereven bámulok előre, megakadályozva, hogy a sós folyadék végigcsorogjon arcomon.
Fogalmam sincs, órák vagy percek telnek el, ökölbe szoruló kezeim már zsibbadva pihennek mellettem, én továbbra is magam elé bámulva ácsorgok, és egyenletesen véve a levegőket, próbálok lehiggadni. De mivel nem megy, inkább a fürdő felé veszem az irányt és megejtek egy villámgyors fürdést. Semmi kedvem nem volt elé állni és neki is jobb volt így.
Felkapom a pizsamám és a poharam, amit reggel a komódon hagytam, és így sétálok vissza a konyhába. Bár mozgásom könnyed és nyoma sincs a dühömnek, arcomról lerí, hogy a kedves énem messze nem tartózkodik a házon belül.
-Tudod, legközelebb, ha belépsz azon az ajtón, emlékeztesd magad, hogy a feleségeddel beszélsz, nem egy út széli lotyóval.-lépek elé, miután megtöltöttem a poharam és ha más nem is, a sértettségemen túl a fájdalom is ott csillog a szememben. Komótosan ücsörög, és ismét érzem, ahogy ökölbe szorulnak ujjaim.-Ha valakit akarsz, aki szeretik, ha lenézik óla a ruhát, hát hajrá. Biztos akad egy két éjszakai pillangó a környéken. De ha még egyszer ilyet mondasz, biztos lehetsz benne, hogy a legkisebb bajod az lesz, hogy nem tudod, ki volt az a szerencsétlen idióta a műhelyben.-sziszegem, és azzal a lendülettel vissza is megyek a szobába, az ajtót becsapva magam mögött, majd mielőtt bármin gondolkodnék, bevágom magam az ágyba és próbálok az álmok világába merülni. De azon kapom magam, hogy a párnán pihentetve fejem, a velem szemben lévő gyertya lángjával szórakozom, és gondolataimból nem tudom kiverni azt az egy mondatot, s ott visszhangzik fejemben: "Tetszik, hogy bejössz másoknak, és lenézik rólad a ruhát is!"



A hozzászólást Leslie Elizabeth Shay összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 17, 2017 7:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 16, 2017 5:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
- Jó, oké, nem állt a lábán - tárom szét a kezeimet de némi indulattal, mintha csak azt mondanám, hogy na, akkor most ez volt. - De lehetett volna másképpen is! - vágok vissza, mert lelki szemeim előtt megjelenik a kép, miszerint Les bajban... de nem, ezt inkább nem is akarom végiggondolni!
Ennek ellenére egy kis ideig reménykedem, hogy megússzuk egy kisebb szóváltással, de a jelek szerint a legutolsó mondataimnak köszönhetően robban a bomba, méghozzá atombomba, és letarolja a házat, velünk egyetemben, legalábbis képletesen. Láttam már Les-t dühösnek, iszonyú mérgesnek és megbántottnak is egy éves ismeretségünk folyamán, de ennyire indulatosnak még soha. Legalábbis nem emlékszem ilyenre. Önkéntelenül is hátrálok egy lépést, de nem azért, mert félnék tőle. Keze ökölbe szorul, és várom, hogy belevág a képembe. Azt viszont nem akarom, hogy ezen olyan mértékben veszítsem el a fejem, hogy azt se tudjam, mit teszek utána, így úgy ítélem meg, hogy jobb a kartávolság. Talán jobb is, hogy így döntöttem, mert úgy sziszeg rám, hogy félő, ha közelebb állnék, a dühkitörésétől leégne még a hajam is.
Mire megszólalhatnék, kiönti a vacsora maradékát, aztán néhány keresetlen szó kíséretében kivonul a konyhából.
- Valld be, élvezed, mi? - kiáltok még utána, öklendezve szinte a keserűségtől. - Tetszik, hogy bejössz másoknak, és lenézik rólad a ruhát is! - csapok rá az asztalra, aztán ahogy Les elvonul - és döngve bevágódik mögötte a háló ajtaja - tényleg elvesztem a fejem, és fogalmam sincs, mit is kezdhetnék. A fel-alá járkálást - rohangálást, egész pontosan szólva - egy percre sem hagyom abba, pedig külső személő számára valószínűleg egy bespeedezett őrültnek tűnhetek.
Hirtelen elhatározással felrántom a kabátomat, mert elhatározom, hogy ha ki kell mennem a térképről is megtalálom azt a barmot, aztán a következő pillanatban ledobom a kabátot, mert belátom, hogy ez felesleges, mégis, hol keressem? Ezt a műveletet eljátszom minimum háromszor, míg a végén levágom magam a konyhaasztal mellé, de úgy, hogy a szék tiltakozva megreccsen alattam. Tisztában vagyok vele, hogy Les most a fogát csikorgatva duzzog a szobában, de nincs az az isten, hogy én bemenjek hozzá, és bocsánatot kérjek.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Márc. 15, 2017 7:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
A kellemes megérkezés hamar átment valami egészen nem kellemesbe. Nem akartam vitatkozni, de Chriest reakciója bizony belőlem is kezdett előhozni visszafojtott dolgokat. Mondjuk a békát, amit lenyomtam a torkán, most ismét le kell. De abban reménykedem, hogy ez menni fog szép szavakkal. Hiú ábránd...
Megmosolyogtatna a dolog, ehelyett viszont bennem is elkezd felmenni a pumpa, és érthetetlenül, de annak a gyökérnek a pártjára állok. Vagyis nem állok egyik oldalra sem. Inkább a vitából hátrálnék ki, de már késő.
-Nem, nem kezded, azt látom.-dünnyögöm, hogy hallja is, kezd nem érdekelni a helyzet súlyossága.-Jézusom, ne legyél már ennyire kiakadva! Nem történt semmi! Leütni. Jó vicc. A lábán alig állt, nem, hogy leüssön!-erősködöm, de ahogy feláll, már tudom, hogy ez sem lesz elég. Már épp elindulnék felé, hogy lenyugtassam, de szava megakasztattak. Elkerekednek szemeim, és érzem, már nem tudom sem visszafogni magam, sem lenyelni az eddig gondolataimban cikázó dolgokat.
-Hogy mondod?-kérdezek vissza, és ajkaim összeszorítva érzem, ahogy megcsikordulnak fogaim.-Nő vagyok, a feleséged, de nem a tulajdonod! A saját munkám, és nincs jogod dönteni felettem.-sziszegem, majd elé lépve nézek fel rá, olyan mérhetetlen dühvel a szememben, hogy épp csak lángra nem lobbantom a falat.-Még egyszer próbáld meg megmondani, hogy mit csinálhatok és mit nem...-sziszegem, és ökölbe szorulnak kezeim, de mielőtt befejezném a mondatot, inkább visszanyelem annak végét.-Ha egy védtelen szüzet akarsz feleségednek, akinek megmondhatod, mit csinálhat és mit nem, rosszul választottál. Köszönöm a vacsorát, ha szabad, elmennék aludni, nehogy valaki még a végén merészeljen rám nézni!-sziszegem, és azzal a lendülettel felkapom a tányérom és a mosogatóba borítom a maradékot, majd próbálok elindulni a szoba felé, remegő lábakkal, és olyan pulzussal, amivel csoda, hogy még életeben vagyok.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Vissza az elejére Go down
 

Konyha

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Konyha
» Konyha
» Konyha
» Konyha
» Konyha

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakónegyed :: Leslie és Chriest lakása-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •