- De, éppen azt csinálod, eltúlzod! - pattantam már fel én is a fotelból, és letettem az üres poharamat, így nézve Klaus szemeibe, már magamban is némi indulattal.
- És emlékeztetnélek, hogy tegnap lemondtál arról a kurváról, de mondtál még mellé valamit. Ez már nem rémlik? - puffogtam elé lépve. - Azt, hogy meg fogod tenni egyszer. Csak nem egy kurvával. - hangsúlyoztam ki az utolsó mondatot, és fél szemmel a kajára néztem. Egyetértettem, egy cseppnyi étvágyam sem maradt.

- Nem túlzom el! - néztem már tényleg rondán. - A barátnőm vagy, és ahogy én lemondtam tegnap arról a kurváról miattad, azt akarom, hogy te is mondj le arról, hogy más pasik nézzenek téged, ráadásul hiányos öltözetben - kaptam le egy darab sajtot a tálcáról, majd vissza is dobtam.
- Már elment az étvágyam - morogtam, és inkább a bárpulthoz sétáltam.

Éppen beleittam a poharamba, amikor a srác behozta reggelit, és mellé végigmért engem. Az egyik énemnek ez roppant mód tetszett. A másiknak csakis azért nem, mert tudtam, hogy Klaus agya ezt nem szórakozásnak fogja felfogni, hanem valami másnak.
- Akkor meglátott volna. - rántottam egyet a vállamon. - Tud tenni bármit is? Maximum a nyálát csorgatni, ennyi. Szóval ne túlozd el ezt az egészet. - néztem Klaus szemeibe még nyugodtan.

Csak megforgattam válaszul a szemem, majd kinyitottam az ajtót, és betessékeltem egy suhancot, aki tálcát hozott fel magával, és Erint jó alaposan végigmérve távozott.
- Kifelé - nyomtam aprót a markába, és kilökdöstem az ajtón, majd visszasétáltam, és dúlva-fúlva néztem Erinre.
- Látod? - mutattam a srác után. - Tudod, mit csináltam volna, ha meglát téged egy alsóneműben? Kitörtem volna a nyakát!

Felvontam a szemöldököm, és a mellkasomra fontam a karjaimat. - Hát jó, de ne szokj hozzá ahhoz, hogy parancsolgatsz nekem. - nyúltam a farmeromért, és belebújtam, miközben leültem a pohárral a kezemben és a hajamat kezdtem igazgatni. Nem vagyok könnyen szelidíthető.

- Ó, hát hogyne - mondtam kissé morcosan Erin első megjegyzésére, majd kevertem egy italt neki is. - Lehet hagynunk kellene a pezsgőt Bulgária földjére. Majd meglátjuk, mihez lesz kedvem - néztem az ajtó felé, ahonnan kopogtatás hangzott fel.
- Öltözz már fel, az isten szerelmére! - mondtam Erinnek ekkor már kissé mérgesen, megállva az ajtó előtt, és láthatta rajtam, hogy addig ki nem nyitom, amíg ő ilyen lenge öltözékben álldogál a szoba közepén.

- Méregessen, ha akar... - motyogtam, de lassan már kezdtem teljesen magamhoz térni, és megdörgöltem a szememet, míg hanyatt fordultam az ágyban, és felemeltem a blúzomat, amit odadobott nekem, de nem vettem fel, csak kézbe fogtam.
- Ma emlékeztetni foglak rá, ha megint pezsgőzni támadna kedved. - ültem fel, ekkor már a felsőmben, és kiszállva az ágyból, csak egy alsóneműt kaptam magamra, úgy sétáltam oda mellé, és fogtam meg egy poharat. - Kérek. Legalább felébredek.

- Reméltem is - rángattam magamra egy nadrágot meg inget, hogy mégse egy szál semmiben nyissak ajtót. - Öltözz fel te is, mert nem akarom, hogy valami szobainas szemtelenül méregessen a takaró alatt - dobtam néhány holmit oda Erinnek, majd kevertem magamnak egy italt. - Kérsz egyet? Aperitif gyanánt isteni. Persze, a pezsgőt tegnap este megint elfelejtettem - mondtam halkan.

Klaus hangjára kezdtem ébredezni, és kinyújtottam magam mellett a kezemet, hogy végigtapogassam az ágyat, de csak a párnáját érintettem.
Felemeltem a fejem, a vakító napsütés már azonnal égette a szemeimet, és ásítottam egyet.
- Ez már így.. fél füllel is remekül hangzott. - suttogtam, visszaejtve a fejemet a párnára.

Hatalmas nyújtózással nyitottam ki a szemem. Persze, este nem húztuk össze a függönyöket, a napfény most ezerrel áradt be az ablakon, megvilágítva Erin csupasz vállait, amik kilátszottak a takaró alól.
- Halló, szobaszervíz? - szóltam bele álmosan a kagylóba. - Reggelit kérnénk két személyre. Pirítóst, bacont, sült tojást, lekvárt... és sajtokat. Az elnöki lakosztályba. Köszönöm - tettem le a kagylót, és néztem ahogy Erin mocorogni kezdett a hangomra.

- Akkor jó éjt - fogtam meg Erin kezét a takaró alatt. - Aludjunk... reggel hozatok fel kaját, és máris indulhatunk - ásítottam hatalmasat, és lehunytam a szemem.

Halvány mosollyal meredtem magam elé. Igaza van, vér és hullák, körülbelül ennyiből áll a mi életünk. De a művészetet említve felrémllett az, hogy ember korunkban Christopher is szerette az ilyesmit. Még ha ő nem is festményeket készített, hanem egyszerű képeket. És az is rémlett, hogy egyszer nekem készített valamit. Amit azóta már az idő régen megevett, és nem tudtam megtartani.
- Szerintem tudnál találni a véren és a hullákon kívül mást is. - mondtam egyszerű mosollyal, majd újra bólintottam. - Megfelel. Temetőben már régen jártam, de az is a Mystic Falls-i temető volt. - kuncogtam.

- Fogtam párszor ecsetet a kezembe, de... amiket csináltam, elégettem. Egy kivétellel. Az a mostani Mikaelson villában lóg, a nappali kandallója felett. Vámpír vagyok, nem művésszé kell lennem. Amúgy is, mit festhetnék? Mi van a mi világunkban? Vér, halottak, és vér - vontam vállat. - Talán majd egyszer még megpróbálom. Talán olyan néhány száz év múlva, ki tudja? - morfondíroztam félhangosan. - A temető holnap jobb látványosság lesz. Rengeteg híres ember nyugszik ott. És hát... mi más való nekünk, mint ez? - mosolyogtam. - Megfelel, ha ott kezdjük a reggelt?

Csak megvontam a vállamat, majd hallgattam őt tovább, nem kis meglepetéssel. - Eddig sosem említetted, hogy szereted a művészetet. - mondtam, még mindig egy aprónyi kis meglepetéssel az arcomon, majd ez lassan eltűnt, és halványan elmosolyodtam.
- Egy eredeti Mikaelson sokkal többet ér. - mértem végig a szememmel, már csak a szavak kétértelműsége végett is használva ki az alkalmat. Nem is én lennék, ha nem élnék a kétértelműségekkel. - Soha nem késő elkezdeni semmit, Mr. Mikaelson. - mondtam neki, de ekkor már egy remek ötlet villant az agyamba a holnapi nappal kapcsolatban. De nem, azt előre nem fogom neki elmondani.

- Notre Dame? Oda nem. Az elég morbid lenne. Egy Első a világ egyik leghíresebb templomában - húztam el a szám. - De a Pére Lachaise és a Louvre belefér. Szeretem a festményeket - mondtam elgondolkodva. - Igazán kár, hogy elpazaroltam az időmet. A középkorban, vagy kicsit később, egész jó művész válhatott volna belőlem, azt hiszem - tűnődtem. - Talán ma már milliókat érne egy eredeti Mikaelson.

- Talán majd egyszer élvezni fogom, de egyelőre nem szoktam még hozzá, hogy ennyire.. uralkodjon felettem valaki. - ráztam egyet a fejemen, próbálván úgy fogalmazni, hogy lehetőleg ne sértődjön meg, bár ahogy láttam, abból már van benne egy kevés. Én szóltam, hogy engedjen el, ezzel az én hatásköröm körülbelül ki is volt pipálva.
Elfeküdtem a párnán, a plafonra meredve gondolkodtam el. - Mondtál valami temetőt. Megnézhetnénk azt. De Párizsban még annyi minden várja a művelődni vágyó népet. - mosolyodtam el már csak a puszta szavaktól. - Egy csomó múzeum, a Louvre, vagy a Notre Dame. Nekem édesmindegy, oda megyek, ahová te mész. - sóhajtottam.

- Hogy lehet ezt nem élvezni? - könyököltem fel, nézve Erin kezében a rögtönzött köteléket. - Én imádom, ha ezt teszed velem. Azt hittem, neked is jó lesz. Olyat sosem csinálnék veled, amibe te ne mennél bele. Azt hittem, bízol bennem ennyire. De jó, legyen. Nem csinálom többet - dőltem vissza a párnára. - Holnap hová akarsz menni? Van még itt egy napunk, holnap este pedig indulunk tovább. Igaz, innen már nem különgéppel, csak a menetrend szerinti Szófiai járattal.

- Az elején kellemetlen volt, ezt elismerem. De utána már elmúlt ez az érzés. - suttogtam őszintén, és felültem, már magammal húzva a közben előásott takarót.
- Nem szokásom hazudni, most őszintén beszélek. Amit viszont ne tégy többször, az ez... - fogtam meg a felsőm egyik maradványát, amivel kikötözött. - A végén már nem volt kellemes ez a "kötél". - ráztam a fejem.

- Most csak azért mondod, mert a büszkeséged nem engedi? - ráncoltam össze a szemöldökömet. - Ide hallgass Erin, ha rossz volt, mondd meg. Mert lehet többször is akarom majd, de úgy, hogy neked nem jó, vagy fáj, lemondok róla. Te vagy talán az egyetlen, akivel nem tudok vadállat módjára viselkedni - ismertem el.

Mielőtt kihúzódott belőlem, ő maga is felrobbant velem együtt, és ez elégtétellel töltött el, még ha szívem szeritn a mellkasát püföltem volna, amiért ennyire késleltette a gyönyört. Viszont megérte, ez tagadhatatlan.
Ahogy magával húzott, odabújtam hozzá, homlokomat az állának támasztva, és ujjaim a mellkasán kezdtek játszani. - Sértené a becsületemet, ha kimondanám, hogy képes vagy fájdalmat okozni nekem. - mosolyodtam el, és letöröltem a homlokomat. - Szóval neeeem, nem fájt. - kuncogtam.

Erős szorítás a kezem.... majd az izgalmamon... és ebben a pillanatban én sem bírtam tovább, egy halk hördüléssel testébe engedem gyönyöröm jelét, majd szinte azonnal ki is húzódtam belőle, fáradtan leborulva az ágyra, és látva reszkető kezeit, magammal húztam őt is.
- Te jó ég... - kapkodtam oxigén után, verejtéktől csatakosan. - Ez valami fantasztikus volt - simogattam Erin hátát. - Minden rendben? Nem fájt nagyon?

Kezdett összezavarni engem, amikor kihúzódott belőlem, de visszatérve már ismét ugyanott kezdett mozogni, ahol az imént, mielőtt ebbe a testhelyzetbe kerültünk.
Összeszorítottam a szemem, nyögéseim hangosan szállíngoztak a szobában, és nem érdekelt még az sem, ha valaki meghall minket, bár eléggé vastagnak tűntek a falak.
Megszorítottam a kezét, amellyel érzékeny pontomat simogatta, és felnyögtem, ekkor már megadva magam a mámor csodálatos érzésének, és ha a két kezem nem tart meg, talán össze is estem volna a feszülő érzés csillapodta után.

- Nem... nem így - mondtam, újra elhagyva a testét, és ezúttal visszatértem oda, ahol nemrégen jártam. Még mindig óvatosan, de már nem annyira vigyázva, ahogy eddig... ott kezdtem újra mozgásba, halk hörgéssel, már magam is közel járva a gyönyörhöz, de kezemmel még a hasa alatt átnyúlva simogatni kezdtem érzékeny pontját.
- Gyere... - lihegtem hátravetett fejjel. - Erin, nem bírom sokáig...

Azt vártam, hogy azt fogja folytatni, amibe az imént belekezdett, viszont nem így történt. Úgy folytattuk, mint eddig bármelyik együttlétünk során, és bármennyire is élveztem az imént már a dolgot, ez valamiért mégis jobban esett. Főleg hogy az előbb már közelvitt a mámorhoz, és már nem kellett volna sok.
- Klaus... - suttogtam vágyakozó hangon, szinte érezve, hogy az erek szétpattannak bennem, és tudtam, hogy csak pár másodperc kell...

- Éppen azt teszem - mormogtam, benyomva magát a testébe, ezúttal a már jól ismert helyre, heves mozgásba kezdve. - Imádlak - borultam a hátára közben, csókokkal szórva be a gerincét, a lapockáját, és igyekeztem, hogy gyors mozgással egyre és egyre közelebb vigyem a gyönyörhöz... de csak a közelébe. Feszülten figyeltem a pillanatot, mikor álljak meg.