Testének remegését éreztem és imádtam, ha egy férfi közelít a végponthoz. Mi bajom lehet vámpír vagyok egy kis gumi nélküli móka még nem ártott meg senkinek sem. Egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtam rajta még én teljesen kinem elégültem,Megcsókoltam újra és újra és végig karmoltam a hátát tiszta erőmből. Jól jönn, hogy hibrid vagyok, tovább van energiám. Olyan eszméletlen dögös ez a pasi szívesen találkoznék még vele a közeljövőben több
Csak sóhajtoztam, ahogy az események váltották egymást, és nekem még annyi erőm sem volt beszélni, miint ennek a lánynak. Tudom egyáltalán a nevét? Áh, most nem is az a fontos... megmarkoltam fenekét újra, úgy rántottam magamra még inkább, egyre gyorsabban és gyorsabban, így könyörögve, hogy lassan vagy gyorsan, de érje el a mámort, mert én már nem fogok sokáig kitartani ezzel az ütemmel. Teste megremegett, ahogyan néha már érezte a mámort, és nem tudtam mást tenni, csak összeszorítani szememimet, így kérve már, hogy lépje át azt a határvonalat.
A homlokomat ráncolva nézek a terem felé, ahová Constance mutat. Most léptünk ki onnan, és én ott nem láttam Christophert. Nem hiszem, hogy tényleg arra kellene keresni. Talán inkább az udvaron... vagy nem is tudom. De mielőtt eldönthetném, merre menjünk, már hallom is az ismerős hangját. - Hello - fordulok felé, és talán sikerül még valami mosoly félét is produkálnom. - Miért lep meg? Azután, hogy mennyit emlegetted ezt az estét, muszáj volt benéznem. Épp csak azt felejtetted el megemlíteni, hogy itt lesz megtartva - tárom szét a karom, és a mosolyom kicsit kényszeredetté válik. - Kiszórakoztad magad? - teszem fel a kérdést. Ami a frissítőket illeti... azt hiszem, nekem simán lecsúszna még egy pohár pezsgő, amilyen feszült vagyok. Épp ezért lenne jó lassan meglépni innen.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 09, 2013 10:23 pm
Furcsán érintett Danielle vallomása. Ha ember lennék még mindig, nyilván másképpen reagálok rá, de mégis, mit mondjak már? Ezer éve volt, hogy utoljára láttam, ezer éve a feleségem legjobb barátnője volt, és most elmondja, hogy szerelmes volt belém, és még mindig vannak érzései? Mintha egy rossz telenovellába csöppentem volna bele. Nem vágytam szerelemre, legalábbis erre nem. Én a feleségem érzéseit akartam visszakapni, de tudtam, míg vámpír, ez lehetetlen. - Itt vagyok, nem kell engem keresni. - álltam Constance mellé, és elvigyorodtam, mintha mi sem történt volna. - Meglep, hogy itt látlak titeket. - mondtam, de tekintetem mindezt nem tükrözte. A nők.. és a nagy ruhák... nem bírnák ki úgyse. - Remélem, már bőven ittatok a frissítőkből. - néztem az üres poharakat
.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 09, 2013 10:18 pm
Halvány mosolygására én is így teszek, miközben látom, hogy egyáltalán... nincs már ínyére itt lenni. Valahogy így voltam vele én is, de ennek az oka az volt, hogy egyáltalán nem voltam a bálok embere, és ezek a ruhák is valami óriási baklövés végett kerültek a szekrényembe. De mint láthatjuk, mégis hasznunkra vált. Letettem az üres poharamat, majd Hayleyre mosolyogtam már kicsit jobban, bíztatóbban. - Nos, akkor keressük meg. - böktem a terem felé, de nem tudtam én sem, mennyire bíztató ez az ötlet.
Beleivott a poharába, de közben csak forgattam szemeimet. Most mit akar, hogy igyak én is vele? Hiszen tudom, hogy akar tőlem valamit, hiába adja itt nekem a szentet. Talán már ismerem egy kicsit. - Ugyan, minek hívtál volna ide, ha nem azért, hogy kérj valamit? Egy vámpír boszorkányt? Nevetséges feltételezés, hogy barátkozni akarsz, szóval... - sóhajtottam továbbra is, miközben csak szorítottam ujjaim közöttt a pohár pezsgőt. - Tudod mit? Nem... nem várhat. - csillogott fel a szemem, ahogy közölte velem, hogy csak szüksége lesz rám, és ez bizony... ígéretteljes volt számomra. Legalább nem lesznek unalmasak a hétköznapjaim. - Bökd ki. Aztán táncolhatunk. - ajánlottam fel valamit. De... nem volt ez olyan nagy fenyegetés.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 09, 2013 10:40 am
- Nem, nincs semmi baj. Én csak... - nem is tudom, hogyan magyarázhatnám meg, hogy mi bajom, amikor igazán még én sem értem. Butaság az egész, bár ettől csak még bolondabbnak érzem magam. Tyler volt a fő oka annak, hogy ide érkeztem Mystic Fallsba. Segíteni akartam neki, és a hibridtársainak. Persze voltak egyéb hátsó szándékaim is, de ő mindig is fontos volt nekem. Túl sokat vártam attól, hogy ide jövök, végül mégis cserben hagytam őt, mert hagytam, hogy a szívem irányítson. De én nem vagyok vámpír. Nem kapcsolhattam ki az érzéseimet, csak hogy ne érezhessek semmit, miután együtt töltöttünk egy romantikus estét, többször is megcsókolt, aztán ránk rontott az exének nevezett lány, és kiderült, hogy terhes. Normális esettben talán még harcoltam volna is azért, aki tetszett, de így nem tehettem semmit. De igazából nem a szívfájdalom az, amit érzek. Inkább csalódottság, egy kis düh, talán szégyen is. És megbántottság. Nem tudom, hogy csinálom, de valahogy mindig mindenki fontossági listáján csak a második vagyok. Vagy a sokadik. Egy pótlék. Had ne soroljam fel az összes nevet, akikről ezt elmondhatom. - Christopher? - Nevének említésére felkapom a fejem, de nem is tudom, okos dolog lenne-e utána menni. Egy részem már nagyon menekülne innen. - Oh, rendben. Nézzünk szét, hátha még itt van - bólintok egy halvány mosollyal.
Benyúltam a pólója alá és végig húztam a körmömet erősen. Sóhajaimból már nyögések lettek amik kissé hangosra sikerültek- de nem érdekeltek. Nem messze tőlünk megpillantottam egy nyitotta ajtót valami társalgó lehetett nem volt túl nagy, de megfogtam a nyakkendőjénél és berángattam oda. Volt ott egy kis heverő. vadul csókoltam miközben az ajtót igyekeztem bezárni. meg is tettem, majd lelöktem a heverőre. -Hmm ezt nagyon élvezem!-Mondtam miközben ajkába haraptam és mezítelenre vetkőztettem, majd számba vettem férfiasságát egy darabig elidőztem ott, majd ismét egyé váltam a férfival. Vadul mozogtam rajta még mindig nem elszakadva édes ajkától. -Ezt többször is megismételhetnénk!-Mondtam zihálva mi közbe a nyakába kapaszkodtam. Testem remegett az élvezettől és most felettébb jól jött, hogy nem vagyok ember, mert nem fáradtam el.
Furcsa érzelmeket véltem végigszaladni Hayley arcán. Nem tudtam hová tenni, hogy vajon mi váltotta ki belőle ezeket, de biztosan jó oka volt rá, hogy így meredjen körbe a helyiségen, majd amikor felém fordult, láttam, hogy a mosolya nem olyan őszinte, mint ahogyan eddig. - Talán valami baj van? Mintha szellemet láttál volna. - lepődtem meg méginkább. - Menjünk vissza inkább a hotelbe? Vagy keressük meg Christophert? - kérdeztem szépen sorjában. Talán... nem tudom, miből gondoltam azt, hogy segítene, ha Chris vele lenne. Hiszen valószínűleg nagyon egymáshoz szoktak az utóbbi időben.
Belemarkoltam feszes fenekébe, és nem tudtam betelni azzal, amit teste tudott adni nekem. Volt ebben a lányban valami különleges, amit még soha nem éreztem egyetlen előző egyéjszakás kalandban. Ő erőssebb a többinél. És volt egy sejtés bennem, hogy miért volt így, de gyorsan elhessegettem azt a gondolatot, hogy vérfarkas lehet. - Élvezd. - lihegtem a fülébe halkan, még mindig abban az eldugott zugban rejtőzve vele, ahol nem láthatott minket senki.
Kilépve körülnézek. Semmi nem változott, mióta legutóbb jártam itt. Minden olyan, mint csak reggel léptem volna ki azon az ajtón utoljára. Csak rövid ideig laktam itt, de akkor nagyon otthonosnak tűnt. Most különösen érzem magam. A zsúfolt szalon elterelte a figyelmemet arról, ami itt a legutóbbi bál alkalmával történt velem. Az előcsarnok azonban nincs annyira tömve, és kisebb fajta késztetést érzek, hogy kimeneküljek. Ennek ellenére egy mosolyt varázsolok az arcomra, és úgy fordulok Connie felé.
Nem tudtam pontosan mikor is kéne felvetnem az ötletet. Illetve az akaratom, amiben csak egy boszi tud segíteni. Kapóra jön, hogy itt helyben ismerek is egyet. Nem biztos, hogy az ismerkedés során túlságosan jó benyomást teszek bárkire is, hacsak nem fekszem le velük. A mai világ erről szól, nem kell csodálkozni. És itt a kivétel. Sébastien azon kevesek közé tartozik - akik a barátaim is egyben - , akivel nem henteregtem, ennek ellenére, jónak mondható viszony alakult ki közöttünk. Miután kézhez kaptam a poharat, egy rövid köszönt mellett felé emeltem, majd ajkaim közé vettem. - Proszit. - az édeskés, egyben kesernyés íz, pikáns és zamatos volt egyszerre. - Sértő a feltételezés, ha azt hiszed, azért hívtalak, hogy kérjek valamit. Úgy csinálsz, mintha szokásom lenne. - tettetett sértődöttségbe burkolóztam, de végül is fején találta a szöget. Lenne egy apróság, egy parányi szívesség, amit kérnék, és kivitelezhető. - Báár, volna itt valamit, amihez a közbenjárásod szükséges. Vagyis több dolog, de valamelyik még várhat. - görbültek felfelé szám szélei, majd a poharamról ismét tekintetében állapodott meg az enyém. Talán nem a legalkalmasabb ezt egy bálon, ezer fül- és szemtanú között. Viszont remek alkalom nyílt arra, hogy felhívjam a figyelmét arra, újabb kéréssel fordulok hozzá a közeljövőben. - De ne aggódj, nem kérek lehetetlent, és nem is olyan nagy szám. Ennek ellenére nem itt akarom megbeszélni. - néztem körbe, miközben újabb korty gördült le torkomon.
Bekísértem ide Katniss-t, miközben kérdőn néztem szemeibe. Nem tudtam hogy mik a tervei velem, de én most nem akartam táncikolni, helyette csak felsóhajtottam és a kezébe adtam egy pohár finom pezsgőt. - Mondd, elárulnád végre, hogy miért kerestél fel engem? Vagy miért hívtál? Biztosan volt valami okat, és az érdekelne, hogy miért. - néztem rá lényegre törően. Egyszerűen csak tudnia akartam, hogy mi folyik körülöttem.
Halk sóhajok hagyták el ajkamat ahogy ujjával érintett meg engem. Lábamat erősebben köré fontam és bár nem bírtam várni. Megragadtam a bugyim és lehúztam bele rakva a gatyája zsebébe. -Egy kis trófea!-Mosolyogtam, majd lehúztam a sliccét és egyé váltam a férfival. Kezemet az övébe kulcsoltam és újabb vad nyelv csatába hívtam nyelvemmel az övét. éreztem vadságát amit nyögés nélkül már nem bírtam. Beletemettem az arcom a fiú vállába és próbáltam halk lenni. Rá néztem és a szemem felizzott ereim és szemem vörös lett. Gyorsan megpróbáltam pislogni, de a szemfogaim is előjöttem kezemmel arcomhoz kaptam, majd szerencsére elmúlt. Reméltem nem vette észre.
- Itt... pont itt.. - préseltem méginkább falhoz, miközben már nem törődtem ruhájával sem, egyre inkább felhúztam a hosszú, selymes anyagot. Elszakítani csakis azért nem akartam, mert nem akartam hogy itt pucérul kelljen neki szaladgálnia, de ő sem tétlenkedett, rám markolt, és ujjaival kezdett simogatni. Egy párás sóhaj szállt ki ajkaim között, majd felsóhajtva dőltem a vállának egy pillanatra, de eléggé gyorsan felemeltem egyik lábát a csípőmre, és szemeibe néztem, közben kezemmel érzékeny pontján járva, hogy mielőtt elkezdődne a lényeg, őt is kényeztessem. Ne mondja nekem senki, hogy nem akarok gyönyört a nőknek. De talán a durvaságom neki nem fog tetszeni... nem az a férfi voltam, aki visszafogta magát.
Ahogy megmarkolta a fenekem és leheletét a nyakamon éreztem a hideg végig futott a hátamon. Nem is kérettem magam ahogy oda lökött a falhoz. -Itt?-Mosolyogtam el, majd ahogy csókot lehet vállamra biztos voltam benne, hogy ne bírom tovább. Egyszerűn az se érdekelt ki lát minket. Ajkára cuppantam és vadul masszirozni kezdtem nyelvemmel az övét. Lehúztam a sliccét és megragadtam kezemmel férfiasságát. Akaratlanul is mosolyogtam. Izgatni kezdtem és szemébe meredtem. Elvarázsolt csillogó tekintette és az ahogy megragadott. Végre egy igazi férfi aki tudja, hogy mit kell tenni. Néha sóhajtottam ahogy éreztem a hideg falat a hátamon.
- Tüzes bizony.. mégis milyennek kellene lennem? - kérdeztem tőle, már ajkammal érintve nyaka selymes bőrét, ezek után markoltam bele fenekébe, és vigyorogva fogadtam halk sóhaját, melyet hallatott. A háttérbe húztam, majd felsóhajtottam, ahogyan éreztem, hogyan feszül nadrágom, miközben vágytam rá egyre jobban. - Csináljuk itt... - löktem a falnak, már egy kissé eldugottabb részen, és félrehúztam vállápántját, hogy vállát hintsem csókokkal.
A fajáról való kommunikációt figyelemmel hagyta, láttam a szemeiben, hogy ég a vágytól ami nekem nagyon tetszett. Magához húzott én meg a szemébe, majd ajkára pillantottam felváltva. -Tüzes a szépfiú-Haraptam az ajkába, majd ujjbegyemmel végig simítottam az ajkát. Nem vagyok egy egyszerűen megkapható lány és ezzel a férfival nem csak szexet tudnék elképzelni olyan jó képű, de egyszer élünk, bár ez ebben az esetemben furcsán hangzik és közelebb hajoltam szinte az ajkam az övét súrolta ezzel is ingerelve őt. -Hát akkor mutasd meg mit tudsz-Mosolyogtam
A mellkasomban érzett szúrás enyhülni kezdett, de pár pillanat múlva egy másik furcsa érzés vette át a helyét. Mintha... mintha valaki más jelent volna meg bennem. És ebből rögtön tudtam, hogy az anyám elbukott. Nem sikerült véghezvinni a tervét... erről beszélt nekem a villa dolgozószobájában. Ez az újdonsült feladatom... nem hagyni, hogy véglegesen elbukjon. Nem volt sok időm végigpörgetni ezeket a gondolatokat a fejemben, a következő másodpercben elsötétült előttem a világ. Nem tartott sokáig és nem is estem össze, csak megtántorodtam egy kicsit. Nem volt annyira vészes... Megköszörültem a torkomat és a partneremre néztem. - Köszönöm, hogy elkísértél. - Szólaltam meg kisvártatva már komolyabb hangnemben. Dolgom volt, nem maradhattam itt tovább. - Most vissza kell mennem a villába. Sajnálom, de van némi elintéznivalóm. - Biccentettem felé és mit sem várva a reakciójára sarkon fordultam. Nem itt volt a helyem.
Bátor kislány, meg kell hagyni. A szája.. ahogy a nyelve mozgott.. mennyi mindent tudott volna kezdeni ezekkel a tulajdonságokkal. És nem is egy szende szűzike bujkált benne, épp az ellenkezője! Hogy nekem ez mennyire tetszik.. tökéletes.. nagyon tökéletes. Ki akarom őt fogni, vagy most, vagy később, de nem érdekel hogy ki minek bélyegez meg engem. - Szabad szoba mindig van. - suttogtam csábítón, miközben magamhoz vontam őt csípőjénél fogva, és füléhez hajoltam. - Rád bízom magamat.. még most, itt.. itt még megteheted.. - súgtam lángolón. - Mert amint oda beérünk... az enyém vagy mindenestül. - vigyorogtam.
- Jól van... jól van, csak nyugalom... - kaptam el végül alakját, majd felsóhajtottam, és a karjaimba emeltem, mintha csak részeg lenne. Elveszítette az eszméletét, és mikor megjelent mögöttünk egy kíváncsian nézelődő páros, elvigyorodtam. - Kissé sokat ivott a hölgy. Hazaviszem - indultam meg vele kifelé. De ami most rá vár... az nem az édes otthon.
Nagyon meg akartam kérdezni tőle, hogy mégis mi baja van, mivel úgy nézett ki, mint aki az elmegyógyintézetből szökött meg körülbelül fél órával ezelőtt. Az a nevetés... semmi jóra nem engedett következtetni. Ismét átjárt az a rossz érzés, ami tegnap este is, de nem féltem tőle. Jó hogy nem már tőle fogok félni... amúgy sem bántana. Nem tudna és nem is lenne képes rá. Azt hiszem. Úgy járkált körülöttem, mint egy sas, aki le akar csapni az áldozatára és nagy levegőt vettem, amikor mögém lépett. Átfogta a derekamat és nem volt ellenemre... miért is tagadnám? Viszont amikor megcsókolta a nyakamat egy enyhe bajsejtelem bontakozott ki bennem. Tényleg megzakkant. Nemrég még mindennek elhordott, most meg... De nem volt időm tovább folytatni a gondolatmenetemet, mivel szúrást éreztem az oldalamban, egy másodperccel később pedig égető érzés járta át a testemet. Egy fecskendő... ez nitrát volt. Te jó ég... nem, ez nem lehet. - Curtis... - Nyöszörögtem a karjai között és éreztem, hogy a lábaim már nem sokáig fognak megtartani. Elgyengültem és kegyetlenül fájt, ahogy a méreg szétáradt a testemben. Szúrt, égetett, mart... és egyszer csak összecsuklottam. Nem spórolt a nitráttal, tudta, hogyan kell kiütni. Azt viszont nem hittem volna, hogy egyszer is meg fogja ezt tenni velem...
Felnevettem, miközben odasétáltam elé, még mindig zsebredugott kezekkel. - Tatia, kérlek... mintha nem tudnád, hogy férfiként soha semmit nem gondolok komolyan - mondtam teljesen őszintén, de nagyjából úgy nézhettem ki, mintha részeg lennék. Meg kellett bosszulnom ezt... megérdemelte, ő mindennél jobban megérdemelte... Klausnak pedig az lesz a büntetése, hogy nem látja őt többé... legalábbis, egy ideig biztosan nem. Körözni kezdtem körülötte, közben jót mosolyogva rajta, ahogy rám nézett, de a kezemben már ott volt a nitrátos fecskendő. - Annyira fáj, hogy én nem voltam elég jó neked... - léptem a háta mögé, és megálltam ott, fél kezemmel átkarolva derekát gyengéden, simogatóan, miközben nyakát csókoltam meg ajkaimmal. - Hiszen én szeretlek, Tatia... mindennél jobban szeretlek... és megőrjítesz... te bolondítottál meg... - leheltem halkan, majd másik kezemmel durván belényomtam a fecskendő tartalmát.
- Próbál meg visszafogni... vagyis tudod mit? Nem muszáj. A legtöbb vámpír megérdemli, hogy vadász áldozata legyen. - Motyogtam, viszont kezdett rossz érzésem lenni. Mintha történt volna valami... nem először éreztem már ezt, évszázadok alatt rengetegszer volt ilyen szúró érzés a mellkasomban. Már hozzászokhattam volna, de ez most olyan hirtelen jött, hogy az arcizmaim összerándultak és mélyebb levegőket kellett vennem. Mi történhetett? - Csak arra kérlek, hogy a testvéreimet ne bántsd... - Ha másból nem, akkor ebből valószínűleg rájött, hogy a testvéreim vámpírok. Méghozzá Elsők.
Talán nem kellett volna így kirohannom és így viselkedtem Klaus-szal... már bántam, hogy felháborodtam és felemeltem a hangomat, de a szavai eléggé kiakasztottak főleg a történtek után. Nem akartam balhét, csak azt, hogy legyen egy normális esténk, amikor egymásra figyelhetünk és jól érezhetjük magunkat. Erre ez lett belőle... és örülhetek, mert megint én csesztem el. Ismerős hangra lettem figyelmes. Curtis volt az, ennek hatására pedig elrugaszkodtam a faltól, hogy egyesen álljak előtte. Az arckifejezése viszont nem tetszett... túlságosan is őrült volt. Vagy én lettem ennyire alamuszi vészmadár? - Miért érdekel? - Néztem végig rajta. - Pár nappal ezelőtt világosan kifejtetted, hogy nem nagyon érdekel semmi, ami velem kapcsolatos.
Kezdőlap
