Nocsak... úgy tűnik, Kol nem csak bunkó, és perverz, de hülye is. Én biztos nem haraptatnám meg magamat egy vérfarkassal sem, akármennyire ragad el a hév. - Azt nem tagadom, jól néz ki... - jegyeztem meg, majd bentről meghallottam a tombolám sorszámát. Hoppá, így elszaladt az idő? - ne haragudj, most mennem kell, de örültem a beszélgetésnek - húztam fel a szoknyámat, és már futottam is a terembe, persze emberi tempóban. /bálterem/
-Ha csak nem állítok oda hozzá, hogy hellóka megjöttem van egy fölösleges kezed, hogy kitépd a szívem?-Aztán megráztam a fejem. Vagy egész életemben bújkálok vagy újra a szolgája leszek. Semelyik verzió sem tetszik, de kénytelen leszek ebbe már beletörődni. -Hát igen, ahogy észrevettem midnenkit megfektetett volna. ah és kérte, hogy harapjam meg szóval beteges a gyerek, de-Tettem, a gondolkozást. -Nekem tetszett-HIrtelen arcomon pervezz mosolyo villant meg. -Kár érte.-Húztam el a szám.
- Na igen, akkor tényleg muszáj - bólintottam, arra gondolva, hogy a Katariáns esetről én is hallottam, noha akkor már nem voltam vele. Voltak informátoraim, és tudom, hogy szerencsétlen (vagy azóta már nem túl szerencsétlen) lány egész életét a bújkálással töltheti, ami vámpírként bizony elég hosszú. - Kollal? Ki hitte volna - vontam fel a szemöldökömet gúnyosan. A drága kicsi Kol. Imádja a nőket, de egy szemét állat, ha jobban megnézzük... persze állítólag érti a dolgát, de soha, semmi pénzért nem másznék be egy hozzá hasonló hímringyó ágyába. Legalábbis én így neveztem el őt. - Egy időben megpróbált megfektetni engem is. Hacsak nem igézett meg, hogy felejtsem el, nem sikerült neki - jegyeztem meg. Mondjuk... azt sem csodálnám, ha így lenne. Ami gáz, hogy ez azért mégsem számít erőszaknak, mert tuti gondoskodott róla, hogy én is élvezzem. - Igen, van, és mindegyikhez szenteltem egy külön fejezetet - nevettem fel én is a gondolatra. - Szívesen kölcsönadnám, de sajnos már kölcsönben van -tettem még hozzá.
-Óh, értem. Nekem muszáj, elszöktem előle.-Kezdtem a cipőmet nézni és visszagondolni milyen is volt vele. nem volt rossz életem főleg egyetlen nőként, de mégis mindent meg kellett tennem amit mondott. -A testvérével már volt szerencsém megismerkedni Kollal elég közelről!-Mosolyodtam el és haraptam az ajkamba. Milyen jó is volt amíg a volt szerelme nem lépett közbe. Vissza emlékeztem arra a napra, igen csak jól szórakoztunk, megettünk pár embert átváltozatunk egy nőt és az égő teteme mellet folytattunk vad szeretkezést. Jó is volt, tetszett. -Szóval neked van Mikaleson elkerülő kézi könyved?-Nevettem -majd lefénymásolhatom?-Kérdeztem ironikusan.
- Átváltoztatónk -bólintottam. Emlékszem még, milyen volt anno emberként... és hogy akkor mennyire örültem a vámpírságnak, amivel Klaus ajándékozott meg. Azóta persze ez változott, de szeretem a hallhatatlanságomat. - Ötszáz évvel ezelőtt véletlen belefutottam Klausba, és... hát valamiért átváltoztatott. Azóta persze nem sűrűn találkoztunk. Kerülöm, de nem menekülök előle. Tudod, a család egy kicsit zizis, szóval jobb tartani tőlük a távolságot - feleltem vállvonogatva. Most komolyan... nem százasok. Amiket hallottam, az bőven elég is volt. - Vámpír és vérfarkas. Klassz kombó, bár egy kicsit ironikus - jegyeztem meg, arra gondolva, hogy ez a két faj elméletileg utálja egymást. Az én legjobb barátom meg egy vérfarkas, és a gyermekem apja meg az ő öccse.
tetszett nekem ez a lány maga az egész stílusa. Mosolyogtam és ittam tovább. -Várjunk csak!-kerekedtek el a szemeim. -Átváltoztatónk?-Néztem rá kérdően. -Mellesleg a fajom.-nyeltem egyet és vissza vettem a hangomból. -Hibrid vagyok. Vámpír vérfarkas keveréke.-Mondtam neki és vele együtt kezdtem el nevetni. Valamilyen szinte igaza is van.
- Az biza, vámpír - bólintottam, hogy igenis eltalálta. - Vagy ötszáz éve - tettem még hozzá csak úgy mellékesen. Más nőkkel ellentétben én büszke voltam a koromra. Elvégre mi vámpírok az idő előrehaladtával egyre csak erősödünk, így nincs semmi értelme titkolni, hogy én mennyi vagyok. - Pontosan mit is takar ez a fajtám kifejezés? Ne haragudj, de az átváltoztatód, pontosabban az átváltoztatónk a különleges furcsaságai nélkül is elég veszélyes - jegyeztem meg. Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy az egész Mikaelson csürhe maga a hullakészítők társasága, mert azt hiszem, láttam erre jönni Kolt is... Na, azt hiszem, vele sem mostanság szeretnék összefutni, amekkora mocsadék tud lenni, ha nem kapja meg azt, amit akar. - Nos, mintha néhány embert láttam volna az alatt az egy év alatt, mióta itt élek, de én mondom, a többség valami elcseszett fajtát képvisel - vigyorogtam. Na igen... és itt vagyunk mi élő példának.
Besétáltam a Lockwood birtokra. Nekem, mint Elsőnek nem volt szükségem a meghívásra. A kor egyik előnye... Körbe-körbe nézelődtem. A város kétharmada ismeretlen volt. Láttam a hasonmást, a két Salvatorét is. Bár fura módon, más-más partnerrel. Valamiről nyilván lemaradtam az ő történetükbe. Egy pillanatra felsejlett előttem Tatia és Niklaus alakja is, de csakhamar eltűntek a szemem elől, hogy a bálterembe vonuljanak. Én viszont nem mozdulatam innen. Feszülten vártam Esther érkezését.
-Ügyes, lebuktam. Te meg vámpír vagy, ha jól sejtem-Suttogtam oda. Aztán mosolyogtam, nem akartam, hogy mások is észre vegyék a zavartságom. Minek is jöttem ide. Talán újra láthatnám Kolt, bár nem hiszem, hogy akarna engem látni. Ha Klaus megtudná, hogy vele voltam akkor őt is megölné. -Igen bujkálok már 2 hónapja azt hiszem.-Húztam a szám. -Én vagyok az első nő a fajomból. Ha jól tudom-Mondtam, bár királyul hangzik, de nem szeretem ezt. Főleg azért, mert ez kötöttséggel jár a "nagyúrhoz" -De válaszolva a kérdésedre-Vettem egy nagy levegőt és körbe néztem. -Rengeteg itt a faj. Itt élnek egyáltalán emberek is?-Mosolyogtam el.
- Meg vagy ijedve... - állapítottam meg egy laza kifejezéssel az arcomon, miközben valamiért pontosan elém került, hogy nagy valószínűséggel el akart kerülni valakit. Ötszáz éves vagyok, az ilyeneket gyakran könnyebben kiszúrom, mint például azt, hogy hogyan változik az időjárás az aktuális időszakban. Azért egy kicsit hátranéztem, hogy vajon ki lehet az elbújás oka. Aha, hát gondolhattam volna. Hogy miért csinálja magát mindenki össze Klaustól? Rejtély... persze én sem szívesen futnék össze vele, de azért nem is rejtőzködöm tőle. - Különben ne játszd a hülyét. Érzem rajtad, hogy olyan vagy, mint az, aki elől bujkálsz. - Szándékosan nem mondtam ki Klaus nevét, mert nem akartam bajt hozni ennek a lánynak a fejére. Így is elég nagyban lehet, ha egy ilyen elől kell rejtőzködnie.
Miközben nézelődtem egy lányt mellém settenkedett, észre sem vettem. Nagy mosollyal kérdezett engem. -Parancsolsz?-Tettem úgy, mint ha nem tudnék semmiről sem. A lány nagyon szép volt a szemei olyan érdekesen csillogtak akár csak a terhes nőknél. Nem igazán akartam szemügyre venni, nehogy tolakodónak tartson. Miközben végig néztem a termen megláttam Klaust. "Istenem"Gondoltam magamban és egyből a lánnyal szembe kerültem, hogy így se láthasson meg engem Klaus. A szívem picit hevesebben kezdett verni és kifújtam a levegőt, majd ismét beleittam az italomba. -Hogy értetted, hogy furcsa lények?-Tereltem el e figyelmet és még adtam a "azt se tudom miről beszélsz" ábrázatot.
- Nyugi, Damon! - fogtam meg a kezét, persze reflexszerűen, majd... sóhajtottam egyet, és körülnéztem. Eléggé sokan vonultak már befelé a bálterembe, talán jobb lesz, ha most mi is megtesszük. - Gyere, táncikáljunk kicsit - mondtam neki egy apró mosollyal.
Igen csak hamar sikerült megérkeznünk a bálra. Nem voltunk késésben, pont időben jöttünk, de már így is elég sokan voltak. De végül is mit vártam? Hisz ez egy bál... Itt általában sokan vannak. Nagy bulik szoktak lenni az biztos. Eddig akárhányszor voltam, mindig jó volt a hangulat, és egyszer sem telt el úgy buli, hogy ne történt volna valami kis izgalom. - Bemegyünk a bálterembe? - Kérdeztem halványan Hayden-re mosolyogva.
Allie Mialatt nézelődtem, megakadt a szemem egy lányon. Furcsa volt, nem csak ő maga, hanem az illata is. Kicsit emlékeztetett Klausra, de tekintve, hogy ő nő volt, és nem az átváltoztatóm, így nem volt olyan kellemes. De ugyanonnan eredt, így kíváncsivá tett, és odaléptem hozzá. - Elég sok furcsa lény van a bálon, nem igaz? - léptem oda mellé egy mosollyal az arcomon. Most komolyan, azt hiszem, fülig fog érni a szám az elkövetkező napokban. Elvégre hamarosan tényleg a karomban tarthatom majd őt... Azt hiszem, fiú lesz, de nem vagyok benne teljesen biztos.
- Hát, jobb ha mosolyog, mintha úgy bömböl, ahogy otthon tette - szűrtem a fogam között, bár elkapott a vágy, hogy odamenjek, és bemossak Stefannak. De persze aztán letettem róla. Nem Stefan tehet erről a hülye helyzetről. A két főkolompos az a mocskos hibrid, meg Elena. Az öcsém csak kihasználja a lehetőséget. Bár azt meg már a fene tudja, hogy mennyire. - Asszem, nekem elment az étvágyam - jegyeztem meg epésen, ahogy láttam az emlegetett szamár Klaust, amint a büféasztalnál bájolgott épp Tatiával.
- MI nem is fogjuk lemészárolni a személyzetet. Csak én. - Motyogtam, de aztán sóhajtottam egyet. Még egy ilyet, ezek a mai rendezvényszervezők egyáltalán nem gondolnak a vámpírokra? Hova süllyedt a világ... igazán biztosíthatnának nekünk is egy kis meleg ételt. Nem tudom, miért olyan nagy kérés ez. - Ha te mondod, akkor biztosan finomak. Menjünk. - Mondtam és elindultunk.
Megérkeztem a bálba nagyon izgatott voltam, hogy most vagyok először bujkálásom során ilyen helyen. Nagyon remélem nem találkozom Klaus-sal mert nyilvánosan kivégez engem. Mondjuk elég nagy hülye vagyok, hogy nyilvánosan mutatkozom, de nem érdekel. Elkaptam egy pezsgőt a pincér tálcájáról és bele ittam. Igazán nagyon finom volt. Végig mértem az embereket. Mennyi természetfölötti lény. Nem lesz nehéz elvegyülnöm.
Ahogy láttam, még midnig érzékeny téma a felesége. Meg is tudom érteni, de... ma este eléggé sokszor fogja látni, azt hittem, hogy egyértelmű az, hogy... talán beszélhetek róla. De ezek szerint nem. Na mindegy. KÖvettem a tekintetét, láttam, hogy a fiatalabb Salvatore megérkezik, méghozzá Elenával, és erre egy apróbb mosolyt engedtem meg. - Ugyan. Te is jól érezted velem magadat, vagy nem? Ne ródd a szemére, hogy mosolyogni mer. hiszen terhes. És... még én is tudom, hogy iylenkor az a legjobb, ha nem depizik - vontam egyet a vállamon, majd elnevettem magamat. - Ennyire készül felönteni a garatra, Mr Salvatore? Hm... azon esetben kénytelen leszek lemondani azokról a programokról, amiket abál utánra terveztem veled - simítottam végig a mellkasán.
- Légy oly kedves, és fogd magad vissza. Nem mészárolhatjuk le a személyzetet. Nincs kedvem magamnak hozni a kaját meg a piát - súgtam vissza Tatiának, aztán kissé elfordultam, követve a tekintetét, és meglepődtem azon, amit láttam. Salvatore egy másik nővel, konkrétan Milával. Nocsak. A kis hasonmás már megint nem tett lakatot a szájára, és elkotyogta - nyilván krokodilkönnyek közt - hogy jó alaposan rámásztam. Vagy ő mászott rám, e szempontból lényegtelen. - Akkor keressük meg a büféasztalt - fogtam meg Tatia karját finoman. - A kaviáros falatok, amit csak ezen az estéken szolgálnak fel, egyenesen isteniek.
- Bele sem merek gondolni, hogy mit szeretne csinálni, uram. - Tettem a tudatlant, de aztán én is elvigyorodtam és elvettem tőle az egyik pezsgőt. Belekortyoltam és meg kellett állapítanom, hogy nem is olyan rossz. A házigazdák kitettek magukért. - Táncolni ráérünk egész este, tehát mit szólnál, ha ennénk valamit? - Ittam még egy kortyot a gyöngyöző folyadékból. - Mindjárt éhen halok... Hátha találok magamnak egy finom kis pincért. - Hajoltam oda Klaus füléhez, hogy ezeket a szavakat már csak suttogjam, elvégre a mellettünk elhaladó emberek nem biztos, hogy jó néven vennék a szavaimat. De ez mégis mióta érdekel engem? Viszont az kár volt, hogy ezen az estélyen moderálnom kell magam és nem csapolhatok meg csak úgy akárkit. Ám közben megláttam az éppen belépő barátnőmet, Milát és a kísérőjét. Salvatore? Hát ez haláli! Csak nem ekkora zűr van a feleségével vagy mi? Aprót intettem a legjobb barátnőmnek, majd rákacsintottam. Az este folyamán majd beszélnem kell vele erről a helyzetről.
- Hagyjuk most ezt, jó? - mormogtam Milának, amikor - közvetve - szóba került Elena. - Ezt a ma estét egyszerűen nem tudtam volna vele élvezni - léptem be, és kissé lefagyott a jókedvem, mikor megláttam szinte azonnal Elenát és Stefant. - Mellesleg, ahogy látom, ő épp jól érzi magát az öcsémmel - dünnyögtem, majd - zavaromat levezetendő - felhajtottam egy pohár vodkát. - Remélem hazaviszel, ha túlságosan elereszteném ma magam - címeztem már újra Milának. - Mindegy az is, ha hozzád. Csak ne hagyj az utcán aludni.
A birtok ezúttal is szép díszt kapott. De nem is lepődtem már meg ezen, hiszen ez az év legnagyobb eseménye, ilyenkor még ott is dísz van, ahová eredetileg nem kellene tenni. De... ez mégis olyan különlegesen széppé tette ezt a helyet. - Remélem, nem bánod meg, hogy nem a feleségeddel jöttél - fordultam Damon felé.
A Lockwood birtok. Annak a szánalmas, általam teremtett kis hibridnek a háza. De tény, hogy ami a dekorációt illeti, kitett magáért. - Nos hölgyem... amerre Ön óhajtja - hajoltam meg kissé Tatia előtt. - Ehetünk is valamit, vagy akár táncolhatunk is. Sajnos amit akarnék, ahhoz túl nagy a tömeg, és közerkölcsöt sértenénk vele - vigyorogtam, majd levettem két pohár pezsgőt egy arra sétáló pincér tálcájáról.
Hamar ideértünk és végighordoztam a szemem a birtokon. Eredetileg én is valami ilyesmi nagyságút akartam, de az egy kicsit feltűnő lett volna, ezért megmaradtam az ettől függetlenül szintén eléggé nagy birtokomnál. Mégsem én vagyok a polgármester... Az úton a napfénygyűrűmmel játszadoztam, azt babráltam, amikor pedig kiszálltunk az autóból és felsétáltunk a lépcsőkön mindenféle akadály nélkül bejutottunk az előcsarnokba. Mindkettőnk járt már itt, ezért nem volt szükség külön invitálásra. - Nos.. hova tovább? - Fordultam Klaus felé.
Nem tartott túl sokáig ideérni, már bevett módon tudtam az utat... voltam itt párszor. Az emberek lassan kezdtek érkezni, ahogyan én is, körül-belül időre, de még nem volt tömeg. Nem is baj, legalább könnyű parkolni. Kiszálltam a kocsiból, és elindultam befelé az épületbe. A báltermet céloztam meg, ahol Katie-t kell majd várnom.
Kezdőlap
