Éreztem a kezeim alatt őt, hogyan adja meg magát nekem, és mosolyogva néztem arcát, ahogyan átszellemült... ez nagyon jólesett mind neki, mind nekem, és nem éreztem azt, hogy kellene bármi fizetség ezért cserébe.
- Tudod, milyen gyönyörű vagy ilyenkor? Mint egy tökéletes... kis... festmény... - leheltem apróbbnál apróbb csókokat nyaka selymes bőrére.
- Remélem, nem kell olyan férfiakba belefutnom, akik már megjárták ezt az utat - néztem szigorúan szemeibe.

Mikor azt mondta, hogy gyönyörű vagyok boldogan elmosolyodtam és éreztem, hogy egyre közelebb kerülök ahhoz a bizonyos érzéshez. Nagyon jól tudta, hogyan kell csinálni hiszen körülbelül ezer év tapasztalata volt minden egyes porcikájában. Talán pár perc elteltével.. Igazából fogalmam sem volt mennyi idő telhetett el, de éreztem testem megfeszül és átlépem a gyönyör kapuját.

- Gyönyörű vagy... - suttogtam halkan, ahogyan láttam, hogyan közeledik egyre inkább és inkább a gyönyör felé, és nem hagytam abba egy pillanatra sem. Ezer év tapasztalata volt a kezemben és örömmel kényeztettem őt. Olyan gyengédséggel, amilyennel mást még sohasem... és tudtam, hogy hamarosan eljön számára az a pillanat.

Szavaira teljesen elengedtem magam. Tudom, hogy ő soha sem bántana. Egyszerűen hihetetlen volt számomra, hogy most tényleg engedem neki..
Jól eső sóhajok hagyták el a számat a nyakam csókolgatásától. Pár pillanatra tekintetünk egymáséba forrt amitől mondhatom, hogy a belsőm lángolni kezdett. Alsó ajkamba haraptam kényeztetésétől. Ilyenben sem volt részem az utóbbi időben. Furcsa, de még az a gondolat is végigfutott az agyamon, hogy soha senkivel nem akarok még szórakozni sem csak vele.. Kezdek megőrülni.

- Lazíts, nem bántalak... de ezt tudod - mosolyogtam rá, lázasan csókolva tovább a nyakát, miközben nadrágja alá csúsztattam ujjaimat, majd az alsóneműje alá.
- Ne aggódj... nem izzasztalak meg nagyon a bál előtt.... most én akarok örömet adni neked... - néztem most a szemeibe, miközben ujjaimat mozgatni kezdtem érzékeny pontjánál. Neki akartam élvezetet adni. Csak neki. Mert nekem most az volt a legnagyobb élvezet, hogy láttam, neki jólesik.

Most először voltam bizonytalan. De ezt ő csinálja velem. Nem tudok tisztán gondolkodni.. Most nem. Bár azt hiszem ameddig úgymond halott voltam kereshetett volna más szórakozást, de nem tette.. Ez jelent valamit. Legalábbis azt hiszem, hogy jelent. Vagy szeretném ha jelentene. Egyszerűen az önző természetemnél fogva őt is csak magamnak akarom.
- Bál.. Hm.. jól hangzik. - Suttogtam, hiszen már sikerült is az ujjai köré csavarnia. Erre csak ő volt képes. Vele akartam lenni. Lehunytam a szemeimet és azt hiszem ebben a pillanatban tört meg az "örök ellenálló páncélom". Minek tagadnám le az igazságot? Szeretem. Ettől nem fog megváltozni az egész földkerekség és én sem. Ugyanaz maradok aki voltam.

Szinte a mennyezetig szaladtak a szemöldökeim. Ezt nem értem. Miért hagynám itt azok után, hogy végre megtaláltam?
- Ostobaságokat gondolsz... - suttogtam nagyon halkan, miközben tovább toltam őt a háló irányába, és mikor odaértünk, finoman az ágyra döntöttem.
- Tudod... bál van most a városban. Körülbelül egy óra múlva kezdődik... és elmehetnénk... de előtte még akarok ám valamit... - suttogtam neki vigyorogva, és lecsaptam nyakára. A szex... hát, mindig is kellett, hiszen férfi vagyok. De msot be akartam bizonyítani, hogy nekem ő a fontos.

Annyira idiótán éreztem magam.. Hiszen erre vágytam egyszerűen csak képtelen voltam meg tenni. Talán még soha nem akartam ennyire semmit, mint most ezt még sem voltam képes rá. Ő az egyetlen egy személy akit soha nem akarnék megbántani.. Erre pont ezt teszem.
- Én.. Csak félek. hogy ezután már nem leszek érdekes számodra és itt hagysz.. És igen én is félek valamitől.. hogy elveszítelek téged. - Nyögtem ki végül az igazságot. Jól esett őszintének lenni vele, de még soha nem éreztem magam ennyire gyengének és tehetetlennek.

Már azt hittem, nyeregben érezhetem magamat, mikor jött a hidegzuhany, és... eltolt magától. Úgy néztem rá, mint valakire, aki megőrült, és nagy nehezen elengedtem őt karjaimmal, így várva, hogy valami magyarázatot adjon.
- Ez... ez meg mégis mi volt? - kérdeztem tőle kissé megbántva. Nem tudtam mire vélni.

- Azért ez túlzás. - Vigyorogtam el, majd a következő pillanatban már szenvedélyesen csókolóztunk. Annyira hiányzott már ez az érzés, hogy egyszerűen nem tudom szavakba önteni. Nem az, hogy valakit megcsókoljak és közel érezzek magamhoz, hanem ő.. Mindenestül.
Nemsokára a háló felé vettük az irányt és ekkor tudatosult bennem, hogy most mi is fog következni. - Ezt nem lehet. - Nyeltem egy nagyot picit eltolva őt magamtól. Bármennyire is szeretném nem tehetem..

- Gondolatolvasó vagy, drágám... - tapadtam rögtön ajkaira, és olyan hévvel kezdtem el csókolni, mintha azelőtt soha nem tehettem volna ilyesmit. Csodálatos volt... mintha visszakaptam volna egy régen elvesztett drágakövet, ami mindennél többet és többet tud adni nekem.
- Gyere... - kezdtem el húzni a háló felé, de a vágy már annyira dolgozott bennem, hogy azon se lepődtem volna meg, ha már a falra kenve teszem őt magamévá.

Nem értem volna be egy egyszerű hotelszobával, de azt hiszem ebben is egyezett az ízlésünk. Halvány mosoly rajzolódott ki az arcomon mikor megigézte az egyik embert, hogy adja át a lakás kulcsait. Szégyen, hogy egy ilyen városban ahol szinte minden második "ember" akibe belefutsz valamilyen természetfeletti és még annyi sincs bennük, hogy verbénát rakjanak valamibe vagy magukkal vigyék. De azt hiszem jobb is, ha így marad.
- Felavatjuk? - Néztem rá egy huncut vigyorral az arcomon.

(Park)

Vannak hülye módszereim, ez a mostani főleg annak bizonyult. Behúztam Samantha-t a kertvárosba, és az első embert, akit megláttam, megigeztem, hogy adja nekem a lakása kulcsait. Csodás, ez mindig beválik és csak vigyorogni tudok ezen.
- Nos, isten hozott az új otthonunkban - nevettem Samantha-ra cinkos vigyorral.

Lakás