Nem voltam az a tipikus ijedős forma. Mert orvos voltam, sok mindent láttam az egyetemen, a kórházban, és egyéb helyeken. Most mégis... meglepett. Az arcától, az érzésektől félelem keltődött bennem. Micsoda... történet... és nem avat be.
- Egyszer ezt el kell mondanod valakinek. - simogattam őt folyamatosan. - Mert nem fogod bírni a súlya alatt. Talán nkeed is könnyebb lenne. - cirógattam kedvesen, mintha csak életem szerelme lenne. De nem erről volt szó. Csak... valami nagyon erős vonzalomról, legalábbis részemről.

(Sajnálom, a hétvégém nagyon zűrös volt, nem tudtam jönni... | )

Aranyos volt ahogy simogatott, nagyon kedves volt tőle. - Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy velem. - Sóhajtottam egyet, majd hozzábújtam és végül belekezdtem. - Ez már nagyon régi dolog, igazából nagyon szeretném elfelejteni, de mindig van valami ami visszahozza. Szóval csak egy ember voltam a tömegből. Aztán jött ez a srác. Miatta lettem valaki. Miatta lett önbizalmam... Aztán pedig egy nap egy szó nélkül elhagyott. Most pedig itt vagyok, hogy újra kezdjem az életem vagy valami ilyesmi. - Óvatosan magamhoz szorítottam ügyelve arra, hogy ne vegye észre azt, hogy erősebb vagyok az átlagnál.

És megnyílt! Végre... már nemcsak a kíváncsiság vezérelt, hanem az együttérzés is! És... sajnálni kezdtem őt, ahogy belemélyült a történetbe. A férfiak... disznók. Akinek nem inge, az meg nem veszi magára. Szegény lány... te jó isten, hogyan tudnak ennyire disznók lenni a férfiak?
A hátát simogattam gyengéden, és odahajtottam hozzá a fejemet. - Jól van... semmi baj. - suttogtam a fülébe. - Ugye... nem ebben a városban találkoztál vele? Semmi esély, hogy találkozzatok újra, igaz?

Kedves volt velem, de nem akartam beleélni magam a dologba, mert nem akarom újra átélni ugyanazt, mint egyszer. Bőven elég tanulságos volt az az egy eset is.
- Nem nem itt találkoztam vele. - Sóhajtottam egyet, majd mélyen beszippantottam az illatát. - Esély mindig van. Mert véletlenek is vannak, de nagyon remélem, hogy nem kell vele találkoznom. Még az emlékeimben sem akarom megőrizni. - Picit engedtem a szorításából, hogy a szemébe nézhessek. - Köszönöm.

- Mit köszönsz? - kérdeztem tőle meglepve, de nagyon gyengéd hangon. - Nincs mit köszönnöd, kislány. Én örülök, és köszönöm, hogy megbízol bennem - simogattam meg nagyon gyengéden az arcát.
- De még próbálom összerakni, hogy... mi köze lehet neki ehhez a betegségi tünetegyütteshez. Nem bántott... ugye? - kérdeztem, és éreztem, hogy megfeszülnek arcizmaim.

- Attól még nem vagyok hozzászokva, hogy valaki kedves velem.. És nem csak a szex miatt. - Mosolyodtam el keservesen. Ennyi tellett tőlem. Legalábbis most. Nem vagyok valami túl jó hangulatban, de majd elmúlik. Mindig sikerül túllépnem rajta.
- Talán csak lelki oka van a dolognak.. Sosem lehet tudni. Amikor velem volt, boldog voltam. Aztán magamra hagyott és próbálom elnyomni az érzéseimet aminek talán ez a következménye. - Sóhajtottam. - De ez csak egy találgatás.

- Tőlem ne várj mást. Nem vagyok képes csak szex miatt törődni egy nővel - ráztam meg a fejemet, egyélrtelműen jelezve, hogy ha ilyesmit tennék, hát nagyon de nagyon nem lennék magamnál.
- Holnap magammal viszlek a kórházba. Megnézzük a leleteidet. Megint... - suttogtam nagyot sóhajtva. - Itt maradsz velem éjjel?

Jól esett a törődése, nem gondoltam volna, hogy találkozhatok egy ilyen kedves sráccal, mint ő. Na meg főleg nem a kórházban. Az orvosok amikhez eddig szerencsém lehetett öregek voltak vagy visszataszítóak.
- Rendben és köszönök mindent.. megint csak. - Mosolyogtam rá halványan. - Ha nem bánod akkor igen.

Fellélegeztem. Nem akar elmenni. Itt marad... méghozzá velem. Nem ijesztette hát el a kis műsor Peiperrel... de jó! De még vele is beszélnem kell majd... milyen bonyolult minden, mióta itt vagyok ebben a városban.
- Ha gondolod, mehetünk lefeküdni. - öleltem magamhoz gyengéden. Nem tűnt valamji gyengéd nőnek amúgy... de én az akartam lenni vele.

Annyira jól esett a törődése, mint még soha semmi. De nem akartam beleélni magam, mert félek, hogy ugyanaz fog történni, mint régen.
Ahogy átölelt, csak hozzásimultam, majd egy mosollyal az arcomon megfordultam és egy gyengéd csókot nyomtam az ajkaira. - Mehetünk. - Mondtam miközben végigsimítottam a mellkasán.

Megfogtam gyengéden a kezét. Akartam adni neki valamit... ami nem volt kézzel fogható. De az érzelmei a helyén voltak. És éreznie kellett a gyengédséget, a lágyságot, a törődést... amit senkinek nem adtam még.
- Gyere. - húztam át kedvesen a hálószobába, és megálltam előtte, hogy lassan, szinte percekre bontva szedtem le róla a nadrágját, és a pólóját, amit az előbb felvett, újra és újra véggimérve testét.

Megindultunk a hálószobája felé és nem tudom miért, de maradni akartam. Vele szerettem volna lenni. Ahhoz képest, hogy hogy alakult ez az éjszaka én szeretnék vele lenni.
Lehúzta rólam azokat a ruhákat amiket gyorsan felkaptam eközben én végig tekintetét fürkésztem. Nem bírtam megállni közel akartam érezni magamhoz ezért testemmel hozzásimulva szenvedélyesen megcsókoltam.

éreztem szemeit magamon. És hozzám hajolt. Szenvedéllyel falta ajkaimat. Milyen jól esett ez... méz és ambrózia... valami mézédes nektár talán...
Hajába túrtam, és lassan döntöttem őt az ágyra, még továbbra is hozzásimulva, és mellein simítottam végig.
- Akarlak... - lihegtem a fülébe, majd nyakára tapadtak ajkaim.

Ő volt az akivel valahogy nem akartam beérni egy szimpla éjszakával és ő is olyan jeleket küldött meg ahogy elmondta ő nem szereti az ilyen kapcsolatokat. Talán tehetnék vele egy próbát.
Hátradöntött az ágyon, de közben egy pillanatra sem váltak el testeink egymástól.
Elmosolyodtam ahogy kijelentette, hogy akar, majd lehunytam a szemeimet és úgy élveztem csókjait amikkel beborította a nyakam.

Nem reagált szavakkal, de nem is volt erre szükség. Éreztem én azt, hogy Ő is akarja ezt... és hülye lettem volna ellene tenni bármit is. Vágytam testére... méghozzá nagyon is.
- Gyönyörű vagy. - mértem végig lázas tekintettel. - Vagy ezt már mondtam? - nevettem el magamat halkan, miközben nadrágját is eltűntettem róla, és nyelvemmel lassan a köldökéhez tértem le.

Gyengéden simogatni kezdem a hátát, majd kezeimet a nadrágja irányába kezdtem csúsztatni aminek gombját egy pillanat alatt kigomboltam, majd a lábammal elkezdtem lefelé tolni azt.
Felnevettem szavain és aranyos nevetésén. - Nem haragszom meg, ha többször mondod hidd el. - Mosolyogtam rá, miközben hajtincsivel kezdtem játszadozni.

- Az igazat csak hangoztatni lehet. - vigyorogtam szélesen, de ekkor már a bugyijától szabadítottam meg éppen. Örömet akartam adni neki, kéjes pillanatokat...
- Készülj csak fel, mert olyat adok neked, amitől elszállsz... - kacsintottam nevetve, de csak halkan, és végigcsókoltam hasát, hogy a következő állomás már a két lába között legyen és gyengéden kezdtem izgatni nyelvemmel is.

- Hmm, alig várom. - Vigyorodtam el, majd éreztem égető csókjait a hasamon utána pedig mikor a legérzékenyebb pontomhoz ért nagy sóhajok hagyták el az ajkaim. Eközben kezeimmel az ágyneműt markolásztam. Egyszerűen megőrjít. Nem csak, hogy kedves, de még az ágyban is tudja mit kell csinálni. Maga a tökély. Hülye lettem volna nem összeállni vele. Ha csak egy este is lesz ebből.. Már teljesen megérte.

Kevés éjszakai kalandom volt, ebből kiindulva kevés nővel volt dolgom. De akikkel együtt voltam, azokkal tartósan voltam együtt, és bizony, nem vetettük meg ezt a fajta tevékenységet. De miért is tettük volna? Őrjítő, amit produkálni tudnak egyes nők az ágyban. Brynn talán az eddigi legjobb volt. Tapasztalt, érett... és mégis, valahol mélyen tudom magamban, hogy vigyáznom kell rá.
Nem álltam hát meg, szaporán kényeztette őt nyelvem, majd ujjam is, még tovább és tovább... a mámort meg akartam adni neki, minél előbb.

Egyre hangosabb nyögések hagyták el az ajkaimat és még mindig nem tudtam elhinni, hogy pont az egyik orvosommal csinálom. Helyesebb kiadás, mint a régiek az már egyszer biztos. Legbelül reménykedek, hogy ez nem csak egy álom.. Vagy nem csak egy egyszerű egy éjszakás kaland. Ez elég furán hangzik az én 'számból' hiszen én voltam az aki ezt az életmódot választotta.
Az egész testem bizsergett kényeztetésétől és már éreztem, hogy közel van az a mámorító érzés, légzésem is teljesen szaporává változott.

- Ez az... élvezd, bébi... - lihegtem már magam is, ahogy éreztem az ő heves lélegzetét, vagyis.. inkább hallottam, de ez majdnem egyre megy. Tüzes volt a kicsike.. nagyon tüzes, és ezt is szerettem benne.
Majd amint éreztem, hogy nem kell neki már sok, hát készségesen megadtam neki a löketet, még gyorsabbra váltottam...

Éreztem, hogy az a bizonyos lángoló érzést amint végigjárta testemet. Alsó ajkamba haraptam, hogy megpróbáljam valamennyire visszafogni magam, de még így is elég hangosan nyögtem fel. Lélegzetem teljesen szapora lett, kellett egy pár perc mire sikerült újra összeszednem a gondolataimat.
- Fantasztikus vagy. - Mondtam nagy vigyorral az arcomon.

Felkúsztam hozzá, gyengéden csókolgatva száját, és az ő gyönyöre szinte felért azzal, mintha nekem adták volna meg ugyanezt.
- Nem. Te vagy a fantasztikus. Soha nem aludtam még együtt olyan nővel, akivel valójában... nem is járok. - nevettem el magamat, lecsókolva arcáról a verejtéket.

Gyengéd csókját készséggel viszonoztam, miközben végigsimítottam az arcán. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megéri bemenni valaha is a kórházba.
- Akkor most érezzem magam kivételesnek? - Kérdeztem alsó ajkamba harapva, miközben a hátát kezdtem el gyengéden simogatni.

- Igen, mondhatjuk így is. - bólogattam serényen és finoman ráborítottam a takarót. Igaz, hogy az imént még úgy terveztem, hogy én is szeretném megkapni, ami jár nekem, de mi jogon is? Nem jár, csak akkor, ha ő önként adja nekem.
- Tudod... bármit megtennék, hogy rájöjjek, mi a bajod. És kigyógyítsalak belőle, ha komolyabb. - leheltem egy csókot a szájára. - Ez nem vicc... és ezt mindketten tudjuk.