Share | 

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 17, 2018 2:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel szavaira akaratlanul is felcsúszik egy pillanatra a szemöldököm, majd hitetlenkedve elnevetem magam.
- Érett? Én? - csóválom a fejem. - Kérdezz meg csak erről másokat, kétlem, hogy ugyanezt mondanák. A saját családom sem biztos, hogy osztaná a véleményedet, bár tény, hogy az elmúlt napokban kissé kezd benőni a fejem lágya. Talán a te érdemed - teszem hozzá egy apró, mentegetőző vállvonogatással. - Egyébként úgy tudom, az átkok mindig hagynak egy kiskaput, vagyis nem törhetetlenek - ráncolom a szemöldökömet. Akkor viszont kissé elhűlök, sőt mondhatnám úgy, megijedek, ahogy Ariel ecsetelni kezdi a jövőt. Hé hé hé! Az isten szerelmére, hiszen alig néhány napja ismerjük egymást, ő pedig máris évtizedeket lát maga előtt? Hogy tíz év múlva hogy fogom látni őt? Úgy hittem, lassabban haladunk, és nem máris ásó-kapa-nagyharang formációban gondolkodunk. Remélem csak az átok miatti elkeseredés és kétségbeesés beszél belőle, mert 19 évesen, alig három napnyi ismeretség után nekem egyelőre még a távlati terveim között sem szerepel az örökkön-örökké együtt verzió. Persze a jövőt én magam sem vagyok képes kiszámítani. Ismerve eddigi előéletemet, már így is meglepő, hogy valahol a lelkem mélyén érzem, hogy jóval többet szeretnék egy lánytól, mint egy észvesztő éjszakát, vagy néhány órányi szórakozást. Lehet, hogy életemben először beköszönt nálam az igazi, nagy szerelem, de ettől függetlenül csakugyan eszem ágában sincs máris abban gondolkodni, hogy mi lesz KETTŐNKKEL majd évtizedek múltán. Ez olyasmi téma, amitől mindig józan gondolkodású férfi azonnal nyúlcipőt húzna, és menekülni kezdene.
Amit mondtam ettől az ijedtségtől eltekintve nem változtatom meg. Segítek neki és mellette állok. Ha másban nem tudok segíteni, csak abban, hogy vállam a vállának vetem támasz gyanánt, akkor hát ennyit fogok segíteni. Azt mondják, minden dolog fejben dől el - talán az életerő és vitalitás szintén ilyesmi. Ha van, aki és ami erőt önt bele, akkor neki is lesz kapacitása, hogy felszegje a fejét, megtörje az istenverte átkát, és valóra válthassa az álmait, amivel meghódítja a tánc színpadát.
- Miért utálnálak? - kérdezem aztán. - Olyasmiért, amiről nem tehetsz? Nem volna tisztességes, vagy becsületes. Ki tudja, az, hogy megismertük egymást, mindkettőnk életébe hoz majd valami eddig nem tapasztalt jót - fogom át derekát, ahogy ölembe ül, majd feloldódom csókjában. Nyelve az enyémhez ér, aztán ahogy kifogyok a levegőből, csillogó szemekkel és zihálva nézek rá.
- Talán... - köszörülgetem a torkomat, hogy kissé magamhoz térjek - elindulhatnánk. Ha így haladunk, nélkülünk zár be a vidám park. És ha jól emlékszem, lőnöm kéne neked egy óriási plüsst, amit az ágyad sarkában tarthatsz majd.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 16, 2018 1:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

Elmosolyodom a szavain, mert ezek után tényleg nem lehet kétséges, hogy egy igazibajkeverőbe sikerült belebotlanom és elérnie, hogy ne akarjak egyből a vesztembe rohanni. Sőt, mellette túlzottan is jól éreztem magma, mintha a kalitkámból végre kikeveredtem volna és újra elkezdtem volna megtanulni repülni, érezni a napsugarak gyengéd melegségét és ráérezni az élet boldogságára.
Hamarosan viszont teljesen másabb irányt vesz a beszélgetésünk, mondhatni csöppet se vidám, de úgy éreztem, hogy ideje őszintének lennem és megadni az esélyt arra, hogy netán elsétáljon, ha inkább azt szeretné megtenni. Tudom, hogy csöppet se lehet könnyedén elfogadni egy ilyen dolgot. Nekem se ment, de szerencsére ő egészen könnyedén veszi és nem küld el a francba, ahogyan nem is szalad el. Azt meg nem hiszem, hogy elmondaná mindenkinek, mert sokan el se hinnék, ha pedig kiderülne, akkor lehet még az anyja is eltiltana tőle, mert az eddig hallottak alapján azt hiszem inkább szigorúnak mondanám, mintsem jófejnek és lazának, de ebben a városban nem is csodálom. Pláne, ha tényleg igaz lehet a sejtésem, hogy ki is az édesanyja és mennyire is fontos szerepet tölt be bizonyos személyek életében. Még belegondolni is rossz, hogy ez vajon mekkora terhet pakolhatott nem csak rá, hanem az egész családjára is, akár a fiára is.
- Érettebb vagy, mint elsőre gondolná az ember. – de aztán aprót az ajkamba harapok és sóhajtok. – Ebben igazad van, de tudod nehéz úgy szeretni valakit, hogy tudod, hogy nem tarthat örökké az eskü, mert nem a halál fog elválasztani téged tőle, hanem az átkod. Nem is a gyerek dologra gondoltam. – még akkor se, ha tudom, hogy lehetne, hanem arra, hogy én nem fogok megöregedni, így semmit se adhatnék meg a családomnak, maximum csak pár évet. – Hanem arra, hogy nem akarok az lenni, aki végignézi azt, ahogyan netán te megöregszel, én pedig idővel akár a lányod lehetnék. A szerelem sose volt könnyű, de én együtt szeretném teljesen átélni valakivel, vagyis veled. Én szeretnék teljeséletet élni, nem pedig 10 év múlva úgy érezni, hogy csak fájdalmat okozhatok valakinek, mert míg rajta fog az idő kereke, addig rajtam nem.- együtt megöregedni. Giccses, nem érdekel, akkor is szeretném ezt. Szeretnék teljes életet élni, nem pedig azt, hogy idővel lányának higgyenek annak az embernek, akit szeretek, vagy éppen unokájának. Az öröklét nem mindig vidám és pazar.
- Ha híres leszel, akkor a képed mindenhol ott virít és nem szeretném a saját halálomat, vagy a saját unokámat, lányomat eljátszani. Az már lehet számomra is sok lenne. – rázom meg a fejemet, hiszen a híresbalerinákat sok helyen, vagy legalábbis bizonyos körökben biztosan ismerik és ezért is kellett lemondanom róla. Nem mindig egyszerű, de olykor mérlegelni kell, hogy mennyi hazugságot és színjátékot bír el valaki. Halovány mosoly kúszik arcomra attól, amit mond, hogy mellettem fog állni és ha tud valamiben segíteni, akkor segíteni is fog. Amikor pedig arcomra siklik a keze, akkor arcom tenyerébe simul és rövid időre lehunyom a szemeimet is és elveszem az érzésben, hiszen régóta nem éreztem semmi hasonlót se. Hallom a kérdést, de egy pillanatra még se érkezik válasz, mert túlzottan is mámorító elveszni az érzésekben. – Tudom és köszönöm, hogy nem utálsz, vagy éppen rohansz el. Ez sokat jelent számomra  Elliott.- őszintén csendül a hangom, majd ha engedi, akkor egyszerűen ölébe ülök és neki dőlök. Fejemet vállához hajtom, s hagyom a külvilág kicsit megszűnjön létezni. – Akkor csöppentél az életembe, amikor semmi hasonlót nem reméltem már, de most még inkább van miért küzdenem és életben maradnom. – vallottam be. – Igyekszem majd óvatos lenni. – ha pedig engedte, akkor gyengéden megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy mennyien botránkoznak meg esetleg attól, hogy az ölében ülök és éppen miként is talál egymásra a nyelvünk a csókban. Nem érdekelt semmi se, csak az általa ébresztett érzések és az, hogy újra úgy éreztem, hogy még egy okkal több, amiért küzdenem kell, hogy a végén minden rendben legyen.


■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Kedd Feb. 27, 2018 3:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Az én életem eddig sem volt épp unalmas, csak némileg... hogy is mondjam... más szolgáltatta számomra a szórakozást - jegyzem meg Ariel mondatára. - Kérdezd csak meg anyámat, szerintem ő elzarándokolna a város összes templomába, és gyertyát gyújtana az összes szent oltárán, ha egyszer megélhetné, hogy unalomba fullad az élete mellettem - mosolygok, de csak addig, míg fény nem derül Ariel titkára, és be nem avat abba, amiről első pillanatban azt hihetném, hogy egy mese, ha nem élnék New Orleansban, és nem ismerném én magam is a természetfeletti világot.
Annak örülök, hogy nem sértődik meg, vagy épp nem durcázik a szavaimon. Tényleg nem bántani akarom, vagy megsérteni, egyszerűen csak az a fajta vagyok, aki kimondja, bármit is gondoljon. Az örök fiatalság nem lehet éppen rossz dolog - mondjuk néhány évtizedig én is elviselném. Ki a fenének van kedve megöregedni, mint apa meg anya? Na persze, már ha az ő életkoruk egyáltalán éltesnek mondható - de hát én még csak 19 vagyok, félúton a húsz felé, nálam már mindenki öreg, aki átesett a harminc éves határon. Mindenesetre örülök, ha anya ezeket a gondolataimat nem ismeri, mert fix, hogy egy tisztességes kiakadásra számíthatnék tőle. Apától csak néhány fanyar mondatra, de épp elég lenne mindkettő ahhoz, hogy kicsit szarul érezzem magam.
- Hm... - gondolkodom el aztán, mikor Ariel elhallgat. - Miért vesztetted volna ez esélyeidet? Szerintem ez nem így működik. Nézd, én nem vagyok jártas az efféle dolgokban, így fogalmam sincs, mit foglal magában az átok, és mit nem. Lehet, hogy csakugyan nem lehet családod, már úgy értem, hogy gyereked... - magyarázom - de a család végeredményben nem csak abból áll. Vagy tévedek? Szerintem családnak lehet nevezni azt is, aki csak simán melletted áll, hogy egy életen át szeressen téged - akármennyi is legyen ez az idő, évek, évtizedek, vagy akár századok. És a barátok, ismerősök, akikben bízol, akik az élete részei, szintén a tágabb értelemben vett családod. Hidd el, én csak tudom - elvégre látom nap mint nap anya, apa, és a falka viszonyát. Ha a farkasoknál így működik, kétlem, hogy a boszorkányoknál másképpen lenne - csak meg kell találni azt a közeget, akikkel nem akarják nap mint nap kinyúvasztani egymást.
- Ami pedig a másik álmodat illeti, miért ne lehetnél balerina? Csak kortalanságot kaptál, nem plusz százötven kilót - nevetek. - Nekem anyám mindig azt mondta, az lehetek, ami csak szeretnék - ne érdekeljen, mit mondanak, vagy gondolnak mások. Koncentráljak a célra, és mutassam meg a kishitűeknek, és kétkedőknek, hogy képes vagyok valóra váltani a vágyaimat. Biztos vagyok benne, hogy nálad is működne - és itt, New Orleansban remek iskolák vannak ehhez - biztatom. - Ami pedig a felajánlott segítségemet illeti, noha nem megyek a szomszédba balhéért, annyira azért már benőtt a fejem lágya, hogy ne álljak oda a boszorkányok elő ágálni, felemelt öklökkel. Annak csak én innám meg a levét. Apa beleőszülne, anyát elvinné egy infarktus, ha ilyesmire vetemednék, és nem áll szándékomban egy családtagomat sem a sírba juttatni a hülyeségem miatt - azt már csak magamban teszem hozzá, hogy nyilván megtudnák ki vagyok, és talán a falkával is összekapcsolnák a jelenlétemet, ami csak újabb bonyodalmakat jelentene, akkor meg anya elevenen nyúzna meg. - Én arra gondoltam, hogy ha támogatni tudlak, bármiben is, akkor itt vagyok. Ha meg kell valamit tudni, híreket szerezni, és hasonlók, rám számíthatsz. És ha sehogy máshogy nem tudok segíteni, csak azzal, hogy melletted állok, akkor úgy segítek. Tudom, hogy új neked ez a helyzet, hidd el nekem is az - mégis, sosem voltam még ilyen őszinte, mint most veled, amikor azt mondom, hogy te vagy az első lány, akit nem akarok becsapni, vagy átverni. Ugye elhiszed? - simítom nagy tenyeremet Ariel arcára finoman.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 25, 2018 8:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

- Talán ebben hasonlítunk. Egyikünk se egyszerű eset, legalább kicsit megbolygatjuk a másik életét és sose fog unalmassá válni. – bököm meg játékosan a homlokánál, mert nem tartok attól, hogy el akarnék futni. Még akkor se, ha ő neméppen egyszerű eset. Senki se az, csak mindenki másképpen. Egyébként se élünk még együtt, így nem hiszem, hogy attól kellene tartanunk, hogy bármelyikünk is a falra mászik a másiktól. Találkozunk, elvagyunk és egyszer talán tovább lépünk, de a fiatalság bolondság most is és 20 évvel ezelőtt is az volt. Nem akarok előre tervezni, inkább csak sodródni az árral és élvezni, amíg lehetséges ez.
Szavaira elhúzom a számat és megrántom a vállaimat. Tudom, hogy nem viccnek szánta, de mégse tudom ezt olyan könnyedén venni, mint ő azt hiszi. Fürkészem az embereket, ahogyan előttünk elhaladnak, a családokat, párokat, vagy éppen a magányos embereket. Mind-mind rohannak valahova, ahogyan  én is tettem egykoron, de aztán mintha minden rohanás számomra fölöslegessé vált volna, mert megpillantottam magam egy-egy kirakatban és rájöttem, hogy az álmaimat így sose fogom visszanyerni, hiába rohanok… Ölelésébe fúrom magam és nagylevegőt veszek, lassan fújom ki, majd felpillantok rá. – Talán valakinek nem lenen az, vélhetően a vámpírok is elég jól megszokják, mert nincs más választásuk, de számomra maga volt a pokol. Talán egy-két évig még élveztem, de utána már nem. Rájössz, hogy az álmaidtól megfosztanak, hogy nem szerethetsz, mert el fogod veszíteni, el kell hagynod idővel, mert te sose változol. Családról álmodtam egykoron, híres balerina akartam lenni mellé. – nevetem el magam, hiszen talán túlzottan is gyerekesen hangzik, vagy idiótán, de ez az igazság. – De mind a kettőre elveszítettem az esélyt. – sütöm le a pillantásomat, mert így éreztem. Miként is szeretnék valakit, ha nem maradhatok vele és nem azért, mert mi döntünk úgy, hanem azért, mert én döntöm el ezt, mert nem öregszem és nem lehetek ennyire önző. A karrieremnek is végeszakadt, hiszen különben lebuktam volna. Számomra nem volt élvezetes a majdnem elmúlt 2 évtized.
Amikor elenged az öleléséből, akkor meglepetten pillantok rá. Kíváncsian fürkészem, hogy miről lehet szó, vagy éppen nem most fog jönni a mégse dolog, mert végiggondolta, hogy ez inkább túlmeredek. Szavainak köszönhetően szomorúság csillan  a szemeimben, mert szerintem eddig se adtam okot arra, hogy ezt higgye, hogy annak tartom. Egyébként se faltam nagykanállal az életet. Szomorúan sóhajtok egyet. – Először is attól még, hogy 20 évvel több ideje élek, mint te, nem jelenti azt se, hogy nagykanállal faltam volna az életet. Másrészt meg szerintem eddig se adtam okot arra, hogy ezt hidd, hogy egy ezt gondolom. – hangom komolyan csendül, ugyanakkor szomorúan is, mert a feltételezése is fájó volt számomra. – Régóta nem éreztem magam annyira embereinek, mint melletted Elliott. Régóta nem kezdtem el kötődni senkihez se annyira, mint hozzád. Ez talán még számomra is új. – teszem hozzá óvatosan, mert nem vágyom arra se, hogy érzelmi csődtömegnek könyveljen el ezek után, de attól még ez volt az igazság. Szerettem ifjúkoromban is valakit, de az már nagyon rég és az se hasonló volt, mint amit felé érzek.
- Nem feledem, de szerintem anyád elevenen nyúzna meg, ha ebbe belerángatlak. – húzom el a számat, mert amit eddig hallottam róla, könnyedén kinézem. Vöröslő tincseimbe túrok és megrázom picit a fejemet. – Nem tudom varázslattal megtörni. Próbáltam én is és erősebb boszorkányok is. Olyan, mintha képtelenség lenne varázslattal ezzel szembe menni. – csüggedten csendül a hangom, hiszen ez még számomra nem sok jót jelentet. – Azért jöttem a városba, hogy megöljem azt a mágust, aki ezt tette. Azt hiszem ez az egyetlen megoldás erre a dologra, ha meghal. Ami viszont túlzottan is veszélyes lenne, mert talán én se élem túl, így nem akarlak ebbe belerángatni még inkább. Nem bocsájtanám meg soha magamnak, ha miattam esne komolyabb bajod. – emelem rá az íriszeimet, mert ez az igazság. Nem akarom elveszíteni őt, de úgy túlélni ezt a személyes ki csatámat, hogy ő meg nem élte túl. Túlzottan is veszélyes.

■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Vas. Feb. 25, 2018 8:12 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Akkor egyezzünk meg abban, hogy egyelőre nem kergetjük egymást, és nem is menekülünk a másikunk elől. Azért a futócipőt megveszem. Ki tudja, mikor jön majd jól, és mikor gondolod úgy, hogy mégis a világ másik végére akarsz rohanni mellőlem. Hidd el, nem vagyok annyira egyszerű eset, pedig mindig igyekszem, hogy változtassak ezen - mondom, persze tényleg nem gondolom komolyan a szavaimat. Abban biztos vagyok, hogy lesznek majd köztünk nézeteltérések, főleg ha megismeri a kevésbé szelíd oldalam - elég ehhez csak egy fafej, aki belénk fog állni valahol. Remélhetőleg nem a közeljövőben fog erre sor kerülni - és bízom benne, hogy a távoli jövőben sem.
A csókja szinte fejbe kólint, amitől némileg réveteg állapotba kerülök. Mint egy alvajáró, úgy hagyom, hogy a padhoz vezessen, és lenyomjon rá - de aztán a vallomása némileg visszatérít a jelenbe.
- Jól van, ne haragudj... - dünnyögöm aztán, mikor azt mondja, ne csináljak viccet a dologból. - Nem annak szántam. Nem ugratni akartalak, csak hát... - vakarom meg a fejem. - Igazából nem lehet az olyan rossz dolog, nem? Nézz csak magadra... gyönyörű vagy, és még mindig fiatal. Plasztikai sebészek nélkül - lopakodik az arcomra egy csibészes vigyor. - Szerintem ez nem olyan tragikus. Legalábbis egy ideig - gondolkodom el aztán. Ha valaki örökké fiatal, akkor - hacsak nem talál megoldást a problémára - előbb vagy utóbb, de fix, hogy beleun az életbe, a létezés örökké tartó folyamába. Pláne, ha végig kell néznie, ahogyan a szerettei egymás után távoznak a másvilágra. - Szóval csak úgy értem, néhány évtizedig nem lehet rossz, ha nem öregszik az ember - fonom át rajta aztán karjaimat, mikor az ölelésembe bújik. Még mindig hihetetlen kissé a dolog, de azért persze, hogy legyezgeti a hiúságomat. Más körülmények között egy negyvenes nő érdeklődésére aligha tarthatnék számot.
- Most már csak két dolog érdekel, de az meglehetősen - engedem el aztán Arielt az ölelésemből. - Az egyik, hogy neked nem ciki-e ez a helyzet. Mármint, hogy feleannyi idős vagyok, mint te. Nem akarom, hogy taknyos kisfiúként nézz rá innentől kezdve, mert nincs annyi élettapasztalatom, mint másoknak. És azt se akarom, hogy úgy nézz rám, mint egy nővér az öcsikéjére. Én tőled másra vágyom - szögezem le kerek-perec a dolgot. - Ha neked ez így nem oké, akkor most mondd. Jobb ha még az elején tisztában vagyok ezzel - és nem építgetek légvárakat, ezt persze már csak magamban teszem hozzá.
- A másik az, hogyan tervezed visszafordítani a dolgokat? - ráncolom a szemöldökömet. - Varázslattal? - morfondírozom tovább. Akik ezt tették vele, alighanem nagyon erős boszik, egy átlag társaság, átlag varázsigékkel aligha írhatja felül ezt az átkot. Akik meg megátkozták, majd hülyék lennének meggondolni magukat. - Tudok neked bármiben is segíteni? - nézek aztán a szemébe. - Ne feledd, a város balhés fiújával beszélsz. Eggyel több vagy kevesebb rossz pont a listámon már nem oszt, és nem szoroz. De tényleg, viccen kívül mondom. Szívesen segítek. Tudom, hogy ezzel talán elvágom magam nálad, de azt az örömöt akarom látni a szemedben, amit a múltkor is - simítok végig az arcán. Nem vagyok hülye, alighanem ha visszanyeri régi önmagát, azonnal búcsút int nekem - de vállalom. Ha az ő boldogságának az én összetört szívem az ára, az sem érdekel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 24, 2018 9:42 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

Szavaira sokat sejtető mosollyal felelek, hiszen ha nem jöttek volna be, akkor most nem lennénk itt. Akkor vélhetően már az elsőperctől kezdve magára hagytam volna, így ebben nagyon is igaza van. A praktikák beváltak, így egyikünknek se lehetne oka panaszra.
- Még nem kell ilyet venned nekem. Nem áll szándékomban elillanni a reggeli köddel, vagy éppen az északi széllel. – mosolyom pedig egyre szélesebb lett, hiszen kár lenne tagadni, hogy nem voltam boldog. Valami különös oknál fogva neki sikerült elérnie azt, hogy úgy érezzem magam, mint aki ismét, aki képes az életet élvezni és egyszerűen csak hagyni, hogy a boldogság átjárjon. Az elmúlt két évtized szinte maga volt a pokol, gyűlöltem szinte minden egyes napját az átkomtól fogva és talán ez a gyermekies dac túlzottan is erős volt bennem a korom ellenére is. Talán a külsömhöz túlzottan is igazodott már a személyiségem, hiszen valljuk be nem éppen viselkedtem most se úgy, mint netán egy 40 éves nő tenné. Csók túlzottan mámorító és szavainak köszönhetően még el is nevetem magam, mert azt hiszem nem csak rám van nagyhatással a közelsége, hanem fordítva is igaz. És azért valljuk be, túlzottan is kellemes hallani azt, hogy a csókról ezt mondja. Szívem hevesebbet dobban, de aztán hamar komorrá vállok mert itt az ideje, hogy én is beavassam egy-két titokba. Inkább tőlem tudja meg, mintsem mástól.
Nem lepődők meg azon, hogy elsőre az a kérdés szalad ki ajkain, hiszen eléggé sokkolóan hathatnak a szavaim. Én csak felhúzom a lábamat, ahogyan a külsőmhöz passzoló korombéliek tennék. A lábamat átöleltem és türelmesen várok. Várok arra, hogy elszaladjon, hogy mondjon valamit. Amikor pedig a korom szalad ki ajkai között, akkor egy szomorú sóhaj tör a felszínre. Lehet korban annyi vagyok, de sose éreztem még magam 25 évesnél többnek, hiszen túlzottan is benne rekedtem ebben a kinézetben. Már a szülinapokat se ünnepeltem és a hazugságok is mindig részemmé váltak, amik a koromat illették.
- Biztató dolog, hiszen én is az vagyok félig. – húztam el a számat, mert én se rajongtam értük túlzottan. Azóta pláne nem, hogy az egyikük bezárt ebbe a fiatal testbe megfosztva attól, hogy valaha normális életem legyen. Ezért gondoltam még mindig részben úgy, hogy el kellene szaladnom most is, mert mit adhatnék neki? Pár hónapot, netán évet, de aztán minden ugyanolyan lesz. Ő tovább öregszik, én pedig nem, ha nem töröm meg ezt az átkot. Én pedig belefáradtam örökké ennyire fiatalnak lenni. Voltak álmaim és terveim, de úgy éreztem, hogy megfosztottak tőle örökre. Még akkor is, ha most egy kisebb reménysugár csillant az életemben Elliottnak köszönhetően.
Megforgatom a szemeimet és kicsit morcin nézek rá. – Ne kezd, kérlek. – rázom meg még a fejemet is, mert örülök, hogy képes ő ezt ennyire poénosan felfogni, de számomra nem az volt. – Utálom ezt, hogy bezártak ebbe a testbe, hogy az időmúlása nem hat rám. Talán emiatt lélekben is örökfiatal maradtam, nem tudom, de azt tudom, hogy én nem tudom ilyen poénosan felfogni, mint te. – emeltem rá szomorúan a pillantásomat, mert láthatta, hogy számomra ez tényleg szenvedés, hogy emiatt nem vagyok boldog részben, hogy az életem szinte megállt egy ponton, aminek köszönhetően megannyi álmomat elveszítettem.
Szavai melengették a szívemet, túlzottan is jól esett, habozás nélkül fúrtam magam az ölelésébe. Nem érdekelt, hogy ki lát meg, vagy mit fognak sugdosni rólam, rólunk. Egyszerűen csak el akartam veszni az ölelésében. Megvár a vidámpark miatt, de most szükségem volt erre. – Meg akarom törni az átkot, ezért jöttem ebbe a városba. – suttogtam alig hallhatóan a valódi okát annak, hogy mit is keresek ebben a városban. Egyszerűen tényleg így volt és most még inkább meg akarom, hogy ő belecsöppent az életembe. Normális életet akarok magamnak, magunknak, még akkor is, ha netán ez se tartana örökké, de legalább az esély meglenne rá.

■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Kedd Feb. 13, 2018 1:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Ez csak aljas rágalom - vágom rá kapásból Ariel szavaira, mikor a férfi praktikákról kezd beszélni. Azért lássuk be, a nők ezerszer több mindent képesek megtenni azért, hogy felhívják magukra egy férfi figyelmét. Néha akár botrányos határokig is elmennek - láttam már rá példát. Én meg beérem egy kedves mosollyal, meg néhány jópofa mondattal. Szóval erről aztán eszmét cserélhetnénk napestig is, anélkül hogy eredményre jutnánk. - Viszont ha mégis így lenne, akkor mind a ketten elismerhetjük, hogy a másikunk kis trükkjei tökéletesen bejöttek - teszem hozzá egy apró mosollyal. Ami engem illet, nálam legalábbis ez az igazság. Örülnék neki, ha ő is úgy látná a dolgot, ahogy én: ha bejönnék nála - akár praktikákkal, akár azok nélkül.
Lassan sétálunk végig a város utcáján, egymás kezét fogva, miközben sort kerítek egy rövid önvallomásra. Nem akarok zsákbamacskát árulni, vagy azt, hogy majd mástól tudja meg, hogy nem éltem eddig éppen szerzetesi életet. Akkor joggal vághatná a fejemhez, hogy titkolóztam előtte, vagy hogy épp másnak ismert meg, mint amilyen vagyok. Így hát nyílt kártyákkal játszom, rajta múlik, innen hogyan dönt tovább. Hisz-e a pletykáknak, és már most leír, vagy ad egy esélyt arra, hogy személyesen alakítson ki rólam véleményt. Ha az utóbbi véleményt táplálja majd magában, akkor talán lesz rá esélyem, hogy bizonyítsam: lehet, hogy csajmágnes vagyok, de képes vagyok a változásra, ha találok olyat, akiért érdemes.
- Akkor ezek szerint futócipőt még nem kell vennem neked? - kérdezem, és nem is tudnám leplezni, mennyire megkönnyebbültem a válasza hallatán. - Ennek örülök. El sem képzeled talán, hogy mennyire - mondom teljesen nyíltan és őszintén, és mikor kapok tőle egy apró csókot, a szívem hirtelen akkorát dobban, hogy csaknem belesüketülök. Szerintem ezt még a Mississippi túlsó partján is hallani lehetett. Ugyanakkor elfog valami különös, eddig soha nem tapasztalt érzés: mintha a lapockáimból szárnyak nőttek volna hirtelen, és a lábaim helyett most ezek vinnének előre, tíz centire lebegve a föld felett.
- Wow... - nyögöm ki kb úgy, mint akit egy ólomgolyó vágott fejbe, de a meglepett, és boldog vigyort le sem tudnám törölni a képemről. Jólesett? Naná, hogy jól. - Engem sem érdekelnek a pletykák, meg a hosszú nyelvű vénasszonyok. Ez a csók minden szóbeszédet megér - pislogok, aztán értetlenül követem őt, mikor elkomolyodik kissé, és egy pad felé navigál. Ahogy leül, és belenézek a szemébe, már tudom, hogy most valami komoly dolog következik, és rosszat sejtek.
- Ilyenkor valami olyasmi mondóka szokott következni, hogy "sajnálom Elliott, kedvellek, de..." - mormogom félhangosan, de Ariel soron következő szavai meg mondatai belém fagyasztják a folytatást. Hallom, amiket mond, elvileg fel is fogom ésszel, de csak ülök ott, szinte mozdulatlanul - így érezhette magát a jégbe fagyasztott Han Solo.
- Hogy micsoda? - hajolok előre önkéntelenül, és némán emésztem a rövid önéletrajzot, amit felskiccelt. Nem, nem süketültem meg, és még hülye sem vagyok... tényleg azt mondta, amit hallottam. Isten, gyere le...
- Ezek szerint - hebegem, még mindig kb úgy bámulva rá, mint egy fogyatékos, és elvégzek egy gyors fejszámolást - te most 41 éves vagy? Vagy 42, egyre megy... - teszem hozzá gyorsan, és akaratlanul is végigsiklik rajta a pillantásom, tetőtől talpig. Most benyöghetném, hogy ehhez képest marha jól tartja magát, de gyanítom csúnya tekintetet kapnék rá válaszul.
- Most már sejtem, anyám miért nem komálja túlzottan a boszorkányokat - bólogatok aztán lassan, és mintha csak a tény tenné, hogy végre képes vagyok mozdulni, egy elmondhatatlan, határtalan nyugalom száll a lelkemre.
- Azt nem mondom, hogy nem döbbentettél meg, és akkor még tényleg nagyon finoman is fogalmaztam - húzódom közelebb Arielhez. - Remélem, ezt megérted. Viszont azt hiszem elmondhatom, hogy mindössze félúton a 19 és 20 év között felkeltettem egy nálam kétszer idősebb nő figyelmét. Ez felér egy dicsőségfallal - mosolygom el magam, és megfogom a kezét, még mielőtt egy lesajnáló pillantást vetne rám.
- Figyelj rám. Eddig nagyon kedveltelek. Tényleg. Még soha egy nő sem érte el nálam, hogy nála járjon az agyam, ha nincs mellettem. Neked sikerült. Pedig te már akkor is az a 42 éves lány... vagyis nő voltál, aki most is. A különbség mindössze annyi, hogy most már tudom az igazságot. Ha tegnap kedveltelek, és még öt perccel ezelőtt is, akkor minek kellene változnia? - simítom tenyeremet az arcára. - Te most is ugyanaz a kedves, meleg szívű, aranyos lány vagy, aki eddig is voltál... addig, míg nem voltam tisztában a tényekkel. Szóval sajnálom, de van számodra egy rossz hírem. Én sem fogok elfutni - feltéve, ha te is így akarod. Tehát, ha ezt a témát kibeszéltük, akkor javaslom, induljunk tovább. A vidámpark vár bennünket... és amúgy is, lőnöm kell neked egy plüsst - vigyorgom el magam, aztán talpra állok, és kezem nyújtom Arielnek - lássuk, vajon elfogadja-e. Közben magamba nézek, és felteszem a kérdést, csakugyan ez az igazság, és csakugyan nem zavar, hogy ennyivel idősebb nálam? A válasz pedig határozott nem. Az sem zavarna, ha betöltötte volna a százat. Kedvelem, és kész.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 11, 2018 1:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

- Látom, ezt egészen hamar megtanultad. – nevetek jókedvűen, mert valóban így van. Van kisebb fegyverünk a férfiak ellen és olykor ezt nem is vagyunk restek különféleképpen bevetni, ha éppen úgy hozza a helyzet. Az pedig eléggé egyértelmű, hogy csöppet se vettem sértésnek azt, amit mondott. – Egyébként meg a férfiaknak is azért meg van a praktikája. – kacsintok rá jókedvűen, miközben szép lassan andalogtunk az utcán a célunkhoz egyre közelebb érve. Igazából már vártam azt, hogy oda érjünk, mert régóta nem jártam ilyen helyen és biztosan jó lehet.
Örültem annak, hogy őszinte volt, de emiatt viszont én még inkább rosszabbul éreztem magam, hogy én nem vagyok az. Kedvelem őt, de talán nem lenne szabad. Lehet csak még több veszélyt hozok rá, a családjára, amit viszont nem kellene. Ezt a csatát inkább egyedül bukjam el, mintsem együtt ketten, mert tudom azt is, hogy nem fogom tudni elviselni azt, hogy örökké ennyire fiatal maradjak, hogy az igazi élettől megfosztanak, amibe beletartozik az öregedés is. Más mindent megadna, ha örökké fiatal maradna, én viszont nem. Szeretnék egyszer családot, még ha giccs is az egész, de a gyerekoromban látott családikép túlzottan is hiányzott és reméltem, hogy egyszer újra érezhetem majd a családi szeretet erejét, mint egykoron tettem, míg apám meg nem halt.
Mosolyogva pillantottam rá, majd le a kezünkre, majd úra rá. – Akkor futnék el, ha nem lennél velem őszinte. Az őszinteség számomra fontosabb bármi másnál. – felelem könnyedén, hogy közelebb lépjek és egy csókot ajándékozzam meg, miközben a szabad kezem arcára téved. – Nos, most már tuti pletykálni fognak rólunk. – mosolyodtam el ajkai felett, s ebből érezhette azt is, hogy engem ez nem zavar, amíg itt van mellettem. Nem érdekel, hogy ki és miként vesz ajkaira, vagy mit mesél rólam, hiszen senki se ismer. Csak egy ember fülébe ne jusson el, és akkor nagy baj nem lehet.
- Ennek örülök, és nem hiszem, hogy miattam használnod kellene. Nem vagyok én annyira a férfiak kedvence, hogy bárki is provokálni akarjon rajtam keresztül. – az pedig igazán édes volt tőle, amit az óriáskerékkel kapcsolatban mondott. – Majd elvonom a figyelmedet. – sejtelmes mosollyal pillantottam rá még mielőtt a jókedv tovaillanhatott volna. Nem tudtam, hogy miként kellene elmondani neki, vajon akkor másképpen fog rám nézni? Mást fog gondolni, vagy csak magammal rántom egy olyan csatába, amibe nem kellene? Féltem, hiába mondott bármit is. Kezét megfogva húztam a közelebbi pad irányába. Törökülésben ültem le rá, majd magam mellé pillantottam, hogy üljön le ő is.
- Ariel Nadine Breslin a nevem és Seattleben születtem 1995. február 19-én. – csuklik el a hangom, hiszen ebből már sejtheti, hogy más mutat a külsöm, mint ami valójában vagyok. – A családom mindig is előkelő volt abban a városban, felnéztek ránk. Én balerina szerettem volna lenni, de aztán apám tragikusan elvesztette az életét. A családom titkolta, de rájöttem, hogy megölték. Én pedig meg akartam találni, hogy ki tette és miért. Az erőm felett elvesztettem a kontrollt egykoron. Sok rosszat tettem, sok olyan alakkal kötöttem üzletet a célom érdekében, akivel nem kellett volna. – pillantok le az ölemben heverő kezemre. – Míg végül egyszer én táncoltam ki az alkuból, ezért pedig örök fiatalságra ítélt az a mágus. Nem kapta meg amit akart és pontosan tudta, hogy én mennyire megvetem az örökéletet. – keserűen húztam el a számat. – Régóta csak bolyongok a világban, keresem a gyógyírt a sebemre, vagy csak azt a mágust, aki ezt tette velem. Megtaláltam, itt van és meg akarom törni az átkot, de vélhetően nem élném túl. – harapok egy aprót az ajkamba, ahogyan habozok. – De aztán betoppantál és mindent megváltoztattál, de mélyen legbelül hazugnak és csalónak érzem minden egyes pillanatban magam, mert sose fogok lemondani arról, hogy egyszer megtörjön ez az átok és normális életem lehessen. – nem nézek rá, nem fordulok felé, mert félek attól, amit az íriszeiben látnék. Az pedig, hogy sok olyat tettem, amit nem kellett volna… Nos, vélhetően sejti, hogy okoztam fájdalmat és talán vettem el életet is akkoriban. Megbántam, elvesztettem az eszemet a fájdalomban, de ez mégse mentség számomra. Nem tud feloldozni, sose tudtam megbocsájtani magamnak a tetteimet, hogy rövid időre letértem az útról.


■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Vas. Feb. 04, 2018 10:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- A nőknek alapból van fegyvere a férfiakkal szemben - válaszolom őszintén, persze nem bántóan, inkább kissé heccelve - hála istennek, az eddigiekből úgy szűrtem le, hogy nála ez is belefér. Nem vagyok bunkó, nem akarok az lenni, ezek az apró, ártatlan, kissé piszkálódó megjegyzések oda-vissza röpködnek köztünk, mintegy kitapogatva a másikunk határait. Ezek a határokat tényleg nem akarom átlépni: hosszú idő óta ő az első lány, aki tényleg, igazán tetszik nekem, nincs hát hozzá kedvem, hogy egy jól sikerült pofon után ott hagyjon engem az utca kellős közepén. Szerencsére ez nem történik meg, ő legalább annyira érti a viccet, és az apró célozgatásokat, mint én magam.
Na persze azt sem bánom, hogy a vallomásom után sem néz rám másféle szemmel, mint eddig. Előbb-utóbb tényleg úgyis megtudná rólam az igazságot, és nem akarom, hogy azt higgye, rá is csak úgy tekintek, mint becserkészendő prédára. Vele valami mást akarok... minőségi időt és nem mennyiségit. Ehhez pedig egy út vezet: szép lassan, lépésenként előre. Egész éjjel rá gondoltam, ami még nem nagyon történt meg velem. Ki tudja, talán fejlődöm. Persze az sincs kizárva, hogy most találkozom először olyan klassz lánnyal, mint amilyen ő.
- Tudod, egyrészt megkönnyebbültem, másrészt örülök - ismerem be fellélegezve. - Azt hittem, ha elmondom neked az igazat, azon nyomban sarkon fordulsz, és faképnél hagysz. Azt szeretném, ha tudnád, hogy... szóval, rád mindenképpen máshogy nézek. Csak annyit kérek, hogy hidd ezt el nekem - mosolygok rá felszabadultan. - És abban biztos lehetsz, hogy ebben a városban a vénasszonyok sose mennek szabadságra. Bármibe lefogadom, hogy valamelyik ablakban most is sasol egy, és már adja is rólunk a drótot a többieknek - nevetek fel, aztán lelkesen bólogatok Ariel szavaira.
- Nem akarom az öklömet használni. Sem most, sem a jövőben. Pláne úgy, ha mellettem vagy. Főképp akkor nem lesz ökölben a kezem, mikor majd az óriáskeréken fogod az én félelemtől izzadt tenyeremet - fűzöm hozzá, miközben békés egyetértésben sétálunk a vidámpark felé. Akkor viszont egy pillanatra megtorpanok, mikor meghallom a következő szavait.
- Titkok? - kérdezem. - Hm. Nekem nincsenek. Legalábbis semmi olyan, ami fontos lenne, vagy most eszembe jutna. Ami volt, azt az elmúlt öt percben elmondtam neked - nézek a szemébe. Ami a táncot illeti, szinte látom lelki szemeit előtt azzal a bájos kecsességgel, ami a balettet jellemzi. Tökéletesen el tudom őt képzelni a színpadon. Aztán visszaugrok gondolatban arra, amiről épp az előbb beszélt.
- Nem tudom, hogy te miféle titokkal rendelkezel, de hagy mondjak neked valamit, méghozzá őszintén - állok meg, szembe fordulva Ariellel, és két kezem közé fogom az arcát finoman. - Bármi is legyen az, én ugyanúgy nem foglak elítélni, vagy hátat fordítani neked, ahogy te sem tetted. Nem érdekel semmi, csak az, hogy kedvellek. Tényleg, igazán kedvellek. Nem akarlak faggatni, rád bízom, hogy elmondod-e nekem, vagy sem. Elfogadom, akárhogy is dönts. De az az egy biztos, hogy a mai napot veled akarom tölteni. És a holnapit is. És amennyit lehet... ha te sem bánod.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 02, 2018 7:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

- Akkor inkább nem adok fegyvert a kezedbe. Majd lövök én, apám megtanított lőni. – rántom meg a vállaimat, mert sokan azt hinnék ebből, hogy rendőr volt ,de valójában nem. Inkább csak gazdag, aki valamiért bolondult a különleges fegyverekért. Én pedig hiába lettem balerina, attól még olykor ámulva figyeltem apámat, ahogyan tisztította a különleges mintájú tárgyakat, aztán pedig megtanított lőni, mert szerinte minden „nemesnek” tudnia kell lőni.
Meglepetten pillantok rá, mert sok mindenre számítottam, de erre aztán nem. Kíváncsian hallgatom őt és hazudnék, ha nem vágna gyomorszájon az őszintesége. Én pedig itt hazudok neki. Ő csak egy 20 éves lányt lát bennem, de ez nem a valóság. Tudom, hogy nem hazudhatok örökké, vagy talán mégis lehetne? Idővel feltűnne neki is, hogy nem öregszem, pedig én szeretnék, nem ilyen életre vágytam. Sok minden nem úgy történt az életemben, ahogyan hajdanán elképzeltem. Ajkaim mosolyra görbülnek és a szabad kezemmel arcomból kisimítom a vöröslő tincseimet. Aprót bólintok arra, amit mond, hogy figyelek rá és hallgatom őt. Amikor pedig kicsit megszorítja a kezemet, akkor hasonlóan teszek én is, majd közelebb hajolva hozzá egy puszit nyomok az arcára. Tudom, hogy mondanom is kell valamit, de olykor a tettek is beszédesek tudnak lenni.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem, de én se olyan lány vagyok mint akikhez eddig szerencséd volt. És egyébként is, ahogyan mondtam nem túlzottan érdekelnek a pletykák. Mindenki mást lát egy-egy tett, vagy megnyilvánulás mögött sokszor. Én azért vagyok itt, amilyennek megismertelek eddig. Nem pedig azért, amit esetleg másoktól hallottam, de valójában még semmi suttogást nem hallottam rólad, így lehet a vénlányok szabadságra mentek. – kuncogom el magam és még a fejemet is kicsit megrázom. Remélem, hogy sikerült kicsit javítanom a kedvén. Nem akarom elbohóckodni, de gondoltam egy aprócska tréfa nem árthat. – Akkor azokra mindenképpen felülünk és majd fogom a kezed az óriáskeréken. Ne aggódj, amíg melletted vagyok, addig nem kell az öklödet se használni. – mosolyodom el, majd pedig újra elindulunk, mert ha így haladunk, akkor sose fogunk eljutni a vidámparking.
- Nem haragszom, de olykor nem egyszerű mesélni dolgokról Elliott. Biztosan neked is akadnak titkaid, amikről nem beszéltél még senkinek se. – pillantok rá komolyan és egy aprót sóhajtok. – Seattleben éltem mindig is, ott láttam meg a napvilágot és ott is éltem egészen addig a napig szinte, amikor mi találkoztunk. Balerina lett belőlem hajdanán, a tánc lett a szenvedélyem és a menedékem is. Ha nem találom a szavakat, akkor is úgy érzem, hogy azzal ki tudom fejezni önmagam. – avatom be, de közben nem nézek rá. Ajakamat harapdálom. Habozok. – Ha elmondom, hogy ki vagyok és miért jöttem ide, akkor vélhetően már nem fogunk eljutni  a vidámparking. Biztosan ezt akarod? – pillantok rá kérdőn és kivételesen félénken. Ha pedig tudtam, akkor még a kezemet is elhúztam az övéből és összefontam magam előtt, miközben őt fürkésztem.


■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Vas. Jan. 28, 2018 9:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Miért van az, hogy vannak emberekkel, akikkel nem sokkal az első találkozás után úgy érezzük, mintha már ezer éve ismernénk? Miért van az, hogy míg vannak, akik első látásra unszinpatikusak, mások épp ellenkezőleg, a legelső másodpercben vonzanak és kedvesnek találjuk őket? Megfejthetetlen rejtély. Mindenesetre örülök, hogy Ariel az utóbbi kategóriába tartozik - és bízom benne, hogy az eddigiek alapján ő sem gondol másképpen rám. Ahogy felém nyújtja a kezét, gondolkodás nélkül fogom meg, és így, kéz a kézben kezdjük el róni az utcák kövét, mintha időtlen idők óta egybe tartoznánk mi ketten.
- Jaj ne, inkább ne - ingatom a fejem megjátszott ijedtséggel, mikor szóba hozza a céllövöldét. - Nem vagyok fegyverzseni. Hidd el, te sem akarnád azzal tölteni a mai nap végét, hogy egy kórházi ágyon feküdj hason, miközben épp söréteket szednek ki a .... - harapom el a mondat végét egy szégyenlős kis vigyorral. - Mondjuk úgy, hogy fegyverrel a kézben én nem vagyok megbízható. Az ökölharcot jobban díjazom a fegyveres konfliktusoknál - teszem aztán hozzá szarkasztikusan, aztán kérdésére hallgatok egy keveset, míg összeszedem a szavaimat.
- Nézd, hazudhatnék most egy csomó különféle szép dolgot magamról, de ez a város néha olyan, mintha pletykás vénasszonyokkal lenne tele. Előbb-utóbb úgyis nyilván hallanád az igazságot, és amúgy is, neked nem akarok linkelni - nyomom a "neked" szócskát kissé érezhetőbben. - Az nem ritka, hogy lánnyal látnak engem, sőt. Általában szórakozóhelyeken fordulunk meg, ahol táncolni lehet, és ami nálam az ágytorna bevezető részét szokta jelenteni. Te vagy az első, akit más helyre viszek, és akivel az egész napot együtt szeretném tölteni, nem csak néhány órát. És nem mellesleg, te vagy az első, akivel nem az a célom, ami... nos, ami a többiekkel - zárom le végül is kurtán a mondandómat. - 19 éves férfi vagyok, aki élvezi, és habzsolja az életet. De nem akarom, hogy emiatt ferde szemmel, vagy gyanakvóan nézz rám. Veled kapcsolatban nincsenek hátsó szándékaim, és erre akár ünnepélyes esküt is teszek - szorítom meg a kezét finoman, egy gyengéd mosoly kíséretében. - Szóval ma mindent meg akarok neked mutatni a vidámparkban. Igen, van kedvenc helyem. A szellemvasút, és a hullámvasút az abszolút favorit. Az óriáskerékre nem szívesen megyek fel, kissé tériszonyos vagyok. De ma akár ezt is bevállalom, hogy abból a perspektívából is megmutassam neked a várost - bólintok, és tényleg halálosan komolyan gondolom a szavaimat.
- Egyébként nem sokat meséltél még magadról. Melyik városból érkeztél? Mit keresel itt New Orleansban? - érdeklődöm. - Egy hotelben élsz, nem hiszem, hogy rokonlátogatóban lennél. Jól sejtem, hogy új életet szeretnél kezdeni? Ne haragudj, ha olyanba ütöm az orrom, amihez semmi közöm - szabadkozom aztán - csak egyszerűen érdekel minden, ami veled kapcsolatos. Ennyi az egész.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 25, 2018 9:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

- Köszönöm, de semmi extrát nem vettem fel, hogy ilyen bókot kapjak. – mosolyodtam el, amikor pedig kinyújtotta a kezét, akkor automatikusan fogtam meg, mintha ez annyira természetes lenne. Jó érzés volt apró kezemet a kezébe csúsztatni és úgy haladni a város utcáin. Mintha csak egy fajta biztonságot adott volna számomra eme aprócska dolog is. – Várd ki a végét. Ki tudja, hogy még mennyire foglak az őrületbe kergetni, hogy még ezt is és azt is nyerd meg nekem a céllövöldén. – kuncogtam el magam, de a jókedv még mindig könnyedén leolvasható volt az arcomról. Örültem annak, hogy kimozdulunk ma is és ráadásul egészen remeknek ígérkező programról is volt szó. Régebben is szerettem a hasonló helyeket, így remélhetőleg a jelenben csak még jobb lett.
- Egyáltalán nem baj. Annyira nincs rossz idő és így legalább még többet láthatok ebből a városból. – pillantottam a mellettem sétáló fiúra széles mosollyal az arcomon, majd pár kósza tincset a szabad kezemmel eltűrtem az arcomból, amit a szellő korábban sodort oda. – Ki tudja, lehet már így is megfigyeltet minket. Az anyák eléggé leleményesek tudnak lenni, de nem hiszem, hogy olyan sok mesélni való lenne, vagy igen? Ennyire ritka lenne, hogy egy lánnyal ilyen helyre menj? – kíváncsiskodtam kicsit, mert tényleg érdekelt, hogy vajon miért gondolja azt, hogy ennyire nyomozni szeretne utána az édesanyja, vagy ennyire baj lenne, ha tudomást szerezne arról, hogy egy lánnyal megy vidámparkba.
- Sajnálom, de sok mese szól erről a városról. Nem sok jót hallanak erről a helyről. Sokan úgy tartják, hogy a kíváncsiak jönnek ebbe a városba, vagy azok, akik meghalni kívánnak. Talán emiatt akarnak óvni téged annyira, mert nem akarják a saját gyereküket eltemetni. Erre még nem gondoltál? – óvatosan csendülnek a szavaim, hiszen nem akarok veszekedni, ez csak egy feltételezés és amennyire igaz a mondás is, hogy meghalni jönnek ide az emberek. Én is ezért jöttem, hogy az életem árán is valakin bosszúálljak. Szánalmas, tudom, de az emberi lét már csak ennyire gyarló tud lenni.
- Vigyázz, még azt fogom hinni, hogy ez nem egy ártalmatlan randi, hanem több. – lökőm meg kicsit a csípőmmel őt, de érezhető a játékosság mind a szavaimban, mind a tettemben. – Azon gondolkoztam, amiért ebbe a városba jöttem és nem mozdultam ki, inkább csak vártam a mai napot és igen, eszembe jutottál többször is. – vallom be én is, de nem pillantok rá. Most nem, hiszen még mindig nem tudom, hogy mennyire jó ötlet ez az egész.
- És van kedvenc helyed a vidámparkban? – dobok be egy másik témát, mielőtt elkezdhetne faggatni, mert most nem akarok a jövetelem okáról beszélni. Nem vidám és túl sok kérdést szülne, én pedig nem állok készen felelni rájuk.

■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 06, 2018 3:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem szeretem a hideget. Utálom, ha kabát meg sapka kell - nem csak azért, mert akkor a lányok is jobban öltöznek, ami esztétika szempontjából erőteljes csalódás, de az efféle idő általában a programokat is képes áthúzni, már ha azok a szabad ég alá vannak tervezve. Nos, New Orleans ilyen téren hála az égnek, még nem nagyon ismerte meg a valódi, sarkvidéki tél fogalmát, és bízom benne, hogy nem is most akarja elkezdeni. A levegő ugyan kissé csípősebb a szokottnál, és a napfény csak mutatóban jelenik meg az égen, de azért a hőmérséklet elviselhető - akár egy fagyit is el lehetne még nyalni az utcán. Így azzal a tudattal felvértezve igyekszem a hotel irányába, hogy néhány percen belül találkozhatom Ariellel. A recepción ugyan kapok néhány kissé lesajnáló tekintetet, amelyek mintha azt kérdeznék, mégis mi a fenét keres egy magamfajta, láthatóan kispénzű kölyök egy ilyen helyen, de nem törődöm velük. Pár nappal ezelőtt az ilyesmiért már erőteljesen kakaskodtam, sőt talán ütöttem volna - most hidegen hagy. És még apáék azt mondják, nem vagyok képes változni... dehogynem. Egy lány megismerése, meg némi lelkifröccs egész jó úton terelget ennek az irányába.
Az már plusz pont, hogy nem kell órákat várnom arra, hogy Ariel megjelenjen - alig pár perce állok a hallban, mikor meg is jelenik, átcikázik az előtéren, mint egy forgószél kisasszony, és megölel, majd egy csókot nyom az arcomra üdvözlés gyanánt, amitől hirtelen úgy érzem, még odakinn is megugrott a hőmérséklet. Kezdetnek és napindításnak nem rossz, azt hiszem.
- Szia - üdvözlöm szívből jövő és hatalmas vigyorral, majd ahogy kifelé indulunk, nem állom meg, hogy hátrafordulva - úgy, hogy ő ne vegye észre - vágok egy csúf fintort a recepciós felé. A csóró gyerek viszi randevúra a királykisasszonyt, ez a mai amerikai népmese.
- Nagyon jól nézel ki - mondom őszintén, és bár kb ugyanúgy van beöltözve mint én, a csizma kissé magas sarka megemeli, és még karcsúbbá teszi alakját, a vörös tincsek kibontva hullanak a hátára, de igazán széppé a szemében látszódó ragyogás teszi őt. - Szerencsés fickó vagyok - teszem még hozzá, majd kinyújtom a kezem, és megfogom az övét, mintha már ki tudja milyen régen tartoznánk össze mi ketten. Mégis, jó így sétálni vele - már csak az irigykedő tekintetek miatt is.
- Nincs messze a vidámpark. Talán 10-15 perc séta. Remélem nem bánod, ha gyalog megyünk. Örülök, hogy nem gyilkoltak le otthon, gyanítom, ha elkértem volna anya kocsiját, azóta csillagászati távcsővel követné minden mozdulatom - ironizálok, és bár persze ezt nem tételezem fel anyámról, hálás lehetek, hogy a tegnapelőtti balhét megúsztam ép bőrrel. Jobb volt nem kísérteni a szerencsémet.
A jelek szerint Ariel gondolatai is arrafelé járnak, ahol az enyémek, a kérdése hallatán pedig rántok egy aprót a vállamon.
- Hát, ahogy látod, élek. És börtönbe se zártak, bár sokon nem múlott. Igazából nem a balhé miatt voltak zabosak, mert a húgom elárulta, hogy őt védve kerültem zűrbe. De a haza nem érkezésem eléggé kivágta náluk a biztosítékot. Mindenesetre mikor vázoltam, hogy miért váltam köddé, megértették. Talán kissé el is gondolkodtak azon, hogy ha állandóan a szemrehányásokat kapom, egyszer végleg le is lépek otthonról - dünnyögöm. - De mindegy. Itt vagyok, és ez számít igazán - mosolygok Arielre, miközben lassan sétálunk egymás mellett a belváros járdáján.
- Na és te mivel töltötted a tegnapodat? Eszedbe jutottam néha? Mert ami engem illet, én sűrűn gondoltam rád - pislogok rá olyan szépen, hogy egy kőszikla is meglágyulna. A Godbert-féle sárm mindenkinél bejön. Bízom benne, hogy ő sem lesz kivétel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 04, 2018 8:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

Ennyi idős fejjel lehet igazán gáznak számítana az, hogy vártam nagyon is a vidámparkot, vagy éppen azt, hogy újra találkozzak vele. Igaz, amíg nem láttam, addig megint teljesen máshol jártam fejben. Szinte újra ott jártam, ami miatt egyáltalán ebbe a városba érkeztem. Meg akarom törni az átkot, még akkor is, ha az életembe kerülne, de egyszerűen már nem akartam örökké ennyi idősnek kinézi. Előbb vagy utóbb el kell mondanom Elliottnak is a dolgot, vagy éppen eltűnni, mielőtt csak netán még több veszedelmet hoznék a csöppet se unalmas életébe. Megvan a saját baja is, nem kellene még akaratlanul is a sajátomba belevonni, de mégse bírtam tőle távol maradni. Inkább még én is írtam rá, hogy akkor pontosan hány órakor is fogunk találkozni.
Rövid időre elgondolkoztam azon is, hogy mit kellene felvenni, de végül egy egyszerű farmer, csizma, póló, pulcsi kabát kombó mellett döntöttem. Még sálat és sapkát is vettem, hiszen az idő egyre inkább kezdett csípősebbé válni. Sminket nem viseltem, szinte sose, a hajamat pedig most is kiengedve viseltem, mint általában. Végül pedig mire érkezett, addigra már le is szaladtam a hotel halljába.
- Szia! – szóltam meg mosolyogva és jókedvűen, majd pedig el is indultam felé, hogy sietve megöleljem, majd egy puszit nyomjak az arcára. – Akkor ezek szerint nem zártak be és nem kell megmenteni a királyfit a vártoronyból.  – húztam kicsit őt, de reméltem, hogy most se fogja magára venni, hiszen csak viccnek szántam, nem komolyan gondoltam. Táskámat megigazítottam a vállamon, majd sietve pillantottam körbe. – Nos, akkor mehetünk? – kérdeztem meg és ha igen volt a válasz, akkor máris elindultam a kijárat felé, hogy hamarosan az utcán találjuk magunkat. Fogalmam sem volt arról, hogy mivel is megyünk, de ha mutatta az irányt, akkor követem őt. – A szüleid nagyon mérgesek voltak? – kérdeztem meg óvatosan, mert fogalmam sem volt arról, hogy mennyire is szeretne erről beszélni. Ha nem akar, akkor nem fogunk, de talán részben ezzel kifejeztem az aggódásomat és azt is, hogy a legutóbbi találkozásunkkor tényleg jobban megkedveltem őt, mint egy idegent szokás, hiszen ha nem éppen a városba érkezésem okán forogtak a gondolataim, akkor ő is olykor eszembe jutott, pedig nem is olyan régen találkoztunk még csak. Ez kész őrület!  

■ ■ Remélem jó lesz kezdőnek!
40 credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 04, 2018 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

| Lezárt játék |
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 28, 2017 7:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Épp a shake utolsó kortyait fogyasztom, és hajszál híján sikerül kiprüszkölnöm Ariel első mondatait hallva. Szerencsére megúszom, és nem fújom vele egyenesen arcon, de a köhögés így is elfog, és eltart egy ideig, mire képes vagyok válaszolni.
- Hát, azt hiszem a szülők ezt nem éppen így gondolják - felelem végül, mikor kapok levegőt, és a hangomat is visszanyerem. - Ha ezt az elméletet apám meg anyám elé terjeszteném, mármint hogy a fiatalság bolondság, ergo én csak kiélvezem az életet, apám azonnal hörögni kezdene, anya meg átmenne egy támadni készülő kardfogú tigrisbe. Tudod, a mi családunkban a felelősségvállalás hagyomány - vágok fintort. Nem kezdem el cizellálni a dolgot, és nem fogok bele annak elmesélésébe, hogy apám meg anyám is egy komplett falkáért felelős. - Igazából nincs ezzel az égvilágon semmi baj, csak valahogy úgy érzem, engem idejekorán akarnak belevonni ebbe az egészbe - vonok végül vállat, aztán legyintek egyet, mintha ezzel le lehetne söpörni az asztalról a problémát. - De igazad van, ne rontsuk el a hangulatot ezzel. Akárcsak a régvolt kapcsolatok, meg problémás exek témakörével - mosolygom el magam ismét. Nem faggatózom, tiszteletben tartom a döntését, meg a múltját. Majd ha valamikor úgy érzi, hogy beavat, akkor meghallgatom - erőltetni nem fogom a témát, elvégre az ő magánügye. Azt mindenesetre megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy az előbbi, jóval vidámabb légkör csakhamar visszatér közénk.
- Hidd el, nem vagyok biztos benne, hogy tőlem kellene nyereményt várnod - nevetek. - Nem értek a fegyverekhez, nem vagyok akcióhős, sem tengerészgyalogos. Lehet, hogy ha meglátnál puskával a kezemben, akkor kezdenél egy visongva világgá futni. De azért majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében - bólogatok, majd ahogy a távozásra kerül a szó fizetek, és elindulunk a hotel irányába - kéz a kézben. Ez a momentum pedig nem csupán jókedvvel tölt el, hanem egyenesen énekelni lenne kedvem. Mi történik velem? Fel, és megfoghatatlan az egész.
A séta mindenesetre nem tart sokáig, jóval hamarabb odaérünk, mint ahogy számítottam, nagy bánatomra. Csak hosszas hezitálás után engedem el Ariel ujjait - azt sem jószántamból, hanem csak azért, mert muszáj.
- Igen, holnapután - válaszolom, aztán előkotrok egy cetlit meg egy tollat a kabátom zsebéből. - Találkozzunk itt, ha megfelel. Mondjuk délben. Akkor miénk az egész délután, és lesz időnk a mókára... meg egymásra - teszem hozzá, majd gyorsan a papírszelet aljára firkantok még valamit. - Itt a számom. Ha valami oknál fogva nem lennék itt, akkor valószínű, hogy házi büntiben vagyok. Vagy az ágyhoz kötözve, vagy a pincébe zárva - mormogom szatírikusan, bár ki tudja, mennyire járok távol az elkövetkező valóságtól. - Elérhetsz bármikor. Csak írj rám, és én visszahívlak - mosolygom el aztán magam, majd a következő pillanatban a tüdőmben reked a levegő, ahogy szája finoman az arcomhoz ér. Mire kettőt pislognék, már a hotel ajtajában áll, és egy apró intés után eltűnik a recepció irányában.
Eltelik néhány perc - Ariel alighanem már a saját szobájában van, mikor én még mindig úgy állok egy helyben, mint egy félkegyelmű, és óvatosan tapogatom a képemet ott, ahol az apró puszi ért. Valami fura érzés bontakozik ki a mellkasomban - mintha eljött volna valahol mélyen bennem a tavasz, madárcsicsergéssel, napsütéssel, és kék éggel egyetemben. Lassan már számolni sem tudnám, hány nőt döntöttem meg életemben, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jó érzéssel tud eltölteni egyetlen aprócska puszi, amit egy jóformán ismeretlen lánytól kapok. Hát, a jelek szerint az én életemben még mindig jócskán vannak újdonságok.
Végül erőt veszek magamon, és elindulok hazafelé. Ariel arcképét bennem kizárólag az tudja némileg elmosni, amikor eszembe jut, hogy most otthon mi vár majd rám.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 27, 2017 10:28 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

- Valóban, az olyan kapcsolatoknál nehéz igazán megégetni magunkat, de fiatalság bolondság és addig kell kiélvezni az életet, míg fiatalok vagyunk. – mosolyodom el, hiszen semmi rosszalló nincs a hangomban, inkább csak őszintén csendül. – Nos, megesett már, de nem hiszem, hogy erről kellene most beszélnünk és netán elrontani a remek hangulatot. – kicsit még a vállaimat megrántom a szavaim mellé. Nem szívesen beszélek róla és egyébként is nehéz lenne úgy megtenni, hogy ne buktassam le magam, hogy a látszat nálam nagyon is csal. Nem annyi vagyok, mint amennyinek látszom. Tudom, nem jó titkolózni, pláne nem ilyenről, de azt se hiszem, hogy már most be kellene dobnom ezt a bombát, hiszen még igazán mi se tudjuk, hogy merre is halad a mi kis utunk, szekerünk.
- Minden anya aggódik a gyermekéért, de ez a világrendje és ők persze másképpen gondolják ezeket. Nem hiszem, hogy ebben bármi rossz lenne. Ha baj is történik, akkor is tudjuk, hogy a megrovás mögött ott rejlik a biztonságot jelentő ölelésük, a szeretetük. Becsüld meg addig, amíg lehetőséged van rá. – iszom pár kortyot az italomból, majd megtörlöm a számat. – Rendben van, de a végén kiderül, hogy inkább te fogsz menekülni mellőlem. – kuncogtam el magam, hiszen sose lehet tudni és valljuk be, nem igazán ismer még, hogy milyen is volnék, vagy mennyire vonzom esetleg a bajt, így sose lehet tudni, hogy miként is fog fordulni a kocka, vagy éppen melyik oldalára billen majd.
- ÉN benne vagyok, de remélem jól tudsz célozni, mert lőhetnél nekem majd egy medvét. – vágok ártatlan képet, de ha már vidámparkba megyünk, akkor pont azt hagynánk ki? Ugyan már. A legtöbb férfi magától is elviszi oda a nőt, hogy bizonyítsa, hogy mennyire is férfiasak, ők még lőni is tudnak ilyeneket és társai, vagyis gondolom részben valami hasonló játszódik le a fejükben. Nem mindig értem őket, és egyébként is ritkán szoktam ilyen helyekre tévedni, de majd eldől, hogy mi lesz. Sodródj az árral, nem kell mindig tudni azt, hogy mi is lesz a vég. Próbáltam mostanában eszerint élni és eddig egészen jól alakult az este folyamán.
- Ez igazán kedves tőled, de azért én meg tudom védeni magam, de mehetünk. – Azzal a lendülettel miután fizettünk egyszerűen csak belebújok a kabátomba, az övét visszaadom neki, hogy utána elinduljunk a hotel felé, amikor pedig a kezét nyújtja, akkor aprócska kezemet a kezébe csúsztatom és mosolyogva pillantok rá. A város gyönyörű így kivilágítva, a zene könnyedén szűrődik ki az utcára is, de még ezek a mellékes dolgok se tudták feledtetni velem azt, hogy miért is keveredtem ebbe a városba.
- Köszönöm a ma estét és akkor remélhetőleg hamarosan látjuk egymást. – nyomtam egy puszit az arcára, és ha nem akadályozott meg benne, akkor egyszerűen csak besétáltam a hotelba, hogy a kulcsomat felvéve elfoglaljam a szobámat is.  


■ ■ Köszönöm a játékot! :hug: credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Kedd Dec. 26, 2017 2:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Csak megforgatom a szemem beszédesen, mikor a régimódiságra kerül a szó. 19 vagyok az isten szerelmére, alig hiszem, ha valami vénemberes, elmaradott viselkedéssel lehetne engem vádolni. Persze igazából eszem ágában sincs neheztelni, és csakhamar el is feledkezem erről a dologról, mikor végre leülünk, és megkapjuk a vacsoránkat. A beszélgetésünk, és a köztünk első percben meglévő összhang pedig megmenti az amúgy csapnivalónak mondható napomat.
- Nekem még nem igazán voltak rossz tapasztalataim - válaszolom őszintén. - Nem vagyok még túl idős, és igazából eddig nem is nagyon találtam olyan lányt, aki igazán érdekelt volna. Az afféle látszat, meg se ilyen se olyan kapcsolatok terén meg senki nem nagyon tudja megégetni magát. Persze, estem már pofára, meg lettem visszautasítva, de az azért mégsem ugyanaz. Te talán már sokat csalódtál? - érdeklődöm. Rájövök időközben, hogy fogalmam sincs, hány éves lehet, de nálam biztos nem idősebb. Kíváncsi vagyok, vajon hány férfi fordult már meg az életében - bár én tényleg nem vagyok az az ítélkező típus.
- Pfff... - sóhajtok fel aztán, mikor megnyugtat, hogy ő maga sem előítéletes fajta, és nem zavarja, ha néha jobban vagyok az élet sűrűjében másoknál. - Mondd ezt anyámnak. Ő a kalandos szó helyett inkább az idegőrlőt alkalmazná. Pedig hidd el, nem vagyok én rosszabb másoknál. Csak más az értékítéletem, meg az idegeim terhelhetősége. De majd igyekszem, hogy ne fogd mellettem menekülőre, rendben? - mosolygok kedvesen. Tényleg örülök, hogy megismerhettem őt, nincs szándékomban elszúrni a szerencsémet, meg a látható szimpátiáját magam iránt.
- Nos... - vakarom meg kissé a homlokomat, szinte tükörmozdulataként annak, ahogy ő vörös tincseimben turkál - tényleg szerettem volna, ha te választasz. De igazad van abban, hogy nem ismered a várost. Mit szólsz akkor a vidámparkhoz? Legyen egy olyan nap az életünkben amikor önfeledten szórakozunk és nevetünk. És ha apám meg anyám nem mennek át zsandárokba, akkor utána még egy mozi is belefér - teszem hozzá. Nos, egy vidámpark vasútjának sötét alagútjában, vagy a mozi homályában talán összeszedem a bátorságomat ahhoz, hogy közelebb kerüljek hozzá - ha csak egy apró puszival, akkor annyival. A többi eddigi nőtől eltérően nem akarok sem ajtóstól rontani nála a házba, sem gyorsan magam alá teperni, majd túl lenni rajta. Szeretnék találkozni vele újra, újra, és újra, és ehhez csak az kell, hogy ne baltázzam el. Igyekezni fogok, hogy így legyen. Azt viszont szomorúan veszem tudomásul, hogy igaza van. Későre jár, és ha záros határidőn belül nem érek haza, akkor nem csak a fejem lesz elválasztva a nyakamtól, de anya még a hullámat is az ágyhoz fogja bilincselni.
- Nem szeretnék menni, de muszáj - bólintok, aztán pénzt rakok az asztalra, majd felkelve ismét felajánlom Arielnek a kabátomat. - De előbb hazakísérlek, és ne is akarj erről lebeszélni. Egy nő sosem mászkáljon egyedül sötétedés után. Nem lennék nyugodt addig, amíg nem a saját szememmel látom, hogy belépsz a kapun. Szóval, mehetünk? - nyújtom neki oda a kezemet. Lássuk, vagyok-e neki annyira szimpatikus, hogy kézen fogva sétáljon velem hazáig.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 21, 2017 7:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

- Talán, lehet valakinek bejönnek az ilyen régi dolgok. – cukkoltam vissza őt, miközben a mosoly egyre szélesebb lett. Az újabb szavaira pedig egyszerűen elnevettem magam és még a fejemet is megráztam. Azt hiszem, nem kell őt se félteni szavak terén. – Pedig már kezdtem ezt hinni rólad, nem is értem, hogy miért. – hangom komoly, de a mosolyom és a pillantásom annál inkább beszédesebb, hogy csak szórakozom vele. Pláne, mert olyan könnyedén lehet kicsit húzni őt, a szavaira visszareagálni, leütni az olykor kapott magas labdákat. Az pedig nem volt kérdés, hogy amennyire pocséknak hittem ezt az estét, most pontosan annyira lett remek. Örültem annak, hogy végül egyszer csak betoppant az életembe, még akkor is, ha talán ez csak rövid időre fog szólni. Élveztem a társaságát és most rám fért ez kisebb jókedv is.
- Szerintem mindenkinek vannak rossz tapasztalatai ilyen téren. Az élet senkit se kímél, maximum akadnak talán naivak, akik ezt nem veszik észre. – rántom meg a vállaimat, majd pedig újra falatozni kezdek, miközben hallgatom őt, hiszen éhes vagyok és a hotelben is már vége a vacsoráztatásnak, így pont kapóra jött ez a kis kitérő is. Megtörlöm a számat, majd kortyolok párat a shakemből. – Minden bajkeverő ezt mondaná, nem? Meg miért is kellett volna elfutnom. A túlzottan jófiúk mellett szerintem unalmas lehet az élet. A bajvonzók mellett meg lehet kalandos, nem mindig csak boldog. – és kicsit még a vállamat is megrántom, mert nem tudom azt se elképzelni, hogy eddig a túlzottan jó kislányok vonzották volna őt.  Nem lepődnék meg, ha igazam van. A fiúk sokkal inkább az izgalmat szokták keresni, ha jó is egy lány, akkor is legyen benne valami „rosszaság” is, nem? Ahh, vagy lehet én gondolom túl. – Nos, majd meglátjuk, hogy mennyire is fogok netán sikítva menekülni. – nevetem el magam, mert azért engem se olyan könnyű elüldözni, mint néhányan szeretnék. Kitartó is tudok lenni, de most inkább csak felkeltette az érdeklődésemet ez a fiú.
Az újabb kérdés pedig meglep, vagy talán nem is maga a kérdés, hanem az, hogy felmerte tenni, de szerencsére egészen hamar sikerül rendezni a vonásaimat és a falat lenyelését követően pedig sietve felelek is rá, hogy mennyire is van szerencséje.
- Van egy tippem, a bazsalygásodat elnézve. – cukkolom máris őt, hiszen valljuk be igazán édesen néz ki. Vöröslő fürtjeimbe túrok és még kicsit a fejemet is megrázom. – Milyen lovagias lettél, de bárhova is szeretnék menni, eléggé nehéz lenne megmondani, lévén nem ismerem a várost. Így… Nos, mondjuk azt, hogy vélhetően jelenleg még eléggé rád kellene bíznom magam és bíznom abban, hogy jó helyre viszel. – szavaim mellé pedig még egyet kacsintok is játékosan. Bár az igazat mondom, tényleg inkább rajta állna az, hogy jelenleg hova is mennénk. Egy ismeretlen városban azt se tudom, hogy merre érdemes menni, vagy mit érdemes megnézni és társai.
- Teljesen jó lesz, akkor holnap után majd értem is jöhetsz, viszont lassan ideje lenne indulni, nem? – pillantok rá kérdőn, hiszen az evéssel végeztünk és nem biztos, hogy tovább kellene kísértenie a sorsát. Még a végén a holnapután se kap kimenőt. Arra meg nem vágytam, hogy máris miattam üsse meg a bokáját.

■ ■ Bocsánat a késés miatt! 27 credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 30, 2017 5:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel & Elliott


- Hívj csak nyugodtan Lancelotnak - nevetek rá Arielre. - Szerintem egész jól állna nekem egy olyan csillogó vért, nem? - cukkolom tovább, aztán ez a téma elmarad, mikor leülünk a gyorsétterem asztalához. Néha vetek rá egy-egy alig leplezett pillantást, főleg mikor mosolyog, vagy épp az étlapot fürkészi. Szívet melengetően gyönyörű ez a lány, és nagyon kedves. Még soha nem érdekelt egyetlen nő sem úgy, ahogyan ő.
- Igen, letapiztál - vigyorgok aztán szélesen, mert látom, hogy ő is tréfának veszi a dolgot, és nem háborodik rajta fel. - Jobban kedvelem, ha nem állnak meg az arcomnál, de nem szeretném, ha úgy gondolnád, hogy én egy hímsoviniszta disznó vagyok, aki csak kihasználja a lányokat - rázom meg a fejem. Kíváncsi lennék, vajon mit reagálna, ha tudná, hogy hány nővel volt dolgom meglehetősen ifjú korom ellenére, de szívem szerint elvinném ezt a titkot a sírba. Nem akarom, hogy egy felületes fajankónak tartson, akinek semmi nem számít egy nőben, csak az, hogy az ágyba hurcolja. - Egyébként igazad van. Egy megismerkedésből bármi lehet, akár rossz is. Gyanítom, hogy vannak keserű tapasztalataid. Ne haragudj, nekem semmi közöm hozzá - emelem fel a kezem. - De ha adsz rá lehetőséget, akkor majd igyekszem, hogy én rácáfoljak erre. Ha adsz rá lehetőséget, én nem okozok majd csalódást. Legalábbis minden erőmmel azon leszek majd - mosolygok szélesen. - Te okos lány vagy, szép, és bátor. Nemcsak hogy eddig nem futottál el sikítva, de most sem visongasz, pedig már ismered a nem túl jó oldalamat is. De hogy megnyugtassalak, nem vagyok én bajkeverő. Mondjuk inkább úgy, hogy bajmágnes. Sosem én keresem a problémát, mindig az talál meg engem - vonok vállat, jelezvén, hogy ez van, ezzel nem lehet mit kezdeni. Mindenkinek más jut a sors ajándékaként. Van, akinek kézügyesség, másnak énekhang, nekem ez az osztályrészem. Ha számba veszem az eddigi balhéimat, talán már többet verekedtem, mint egy hivatásos bokszoló. Ha valaha majd pénzre akarok szert tenni, elmegyek pankrátornak. Tuti biztos a siker.
Látom, hogy egy pillanatra megáll a szájában a falat, mikor végre kibököm a kérdést, hogy hajlandó lenne- találkozni velem. Titkon az asztal alatt összefonom mutató- és középső ujjamat, úgy drukkolok az igenlő válaszért, és amikor megkapom, olyan vigyorgásba kezdek, mint egy elmebeteg.
- Szuper! - csillognak a szemeim - még ha nem látom is érzem, és egy másodpercre sem tudom abbahagyni a folyamatos bazsalygást. Remélem nem ijesztem el azzal, hogy most úgy nézek ki, mint egy mániákus idióta. - Van fogalmad róla, mennyire örülök ennek? - teszem fel a kérdést, de szerintem nincs olyan a kajáldában, aki nem látná rajtam a nyilvánvalót. - Nos, oda megyünk, ahová csak szeretnéd! - biztosítom lelkesen. - Engem úgy neveltek, hogy mindig tartsam szem előtt egy nő kívánságait. Szóval, átadom a döntést. Én megelégszem azzal, hogy páncélos lovagként biztosítom majd a kellő kíséretet - nevetek fel, de aztán kissé elkomorulok, ahogy a "mikor" kérdése szóba kerül.
- Mit szólnál a holnaputánhoz? - vetem fel. - Holnap valószínűleg nem érek majd rá. Apám meg anyám felváltva fognak szekálni, és ez elviszi majd az egész napomat, plusz az idegrendszeremet is. De ha a holnapi napot túlélem, akkor holnapután a tiéd vagyok. Megfelel? - szedem aztán össze a bátorságomat, és immár hezitálás nélkül megfogom a kezét, ujjaimat összefonva az övével.
zene: szám címe | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 29, 2017 9:28 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

- Azt hittem a lovagok sok-sok évtizede már kihaltak, de mentségemre szolgáljon, hogy nem tudtam, hogy még páncélod is van, de legalább már tudom, hogy mi volt az a csörömpölés az előbb. – szavaim játékosan csendülnek most is, mint korábban és széles mosoly terül el az arcomon. Ebből pedig ő is tudhatja, hogy pontosan annyira szántam komolynak a szavaimat, mint amennyire ő is az övét.
- Letapiztalak? – nevetem el magam és még kicsit a fejemet is megrázom. Vöröslő tincseim alól pillantok rá, a mosoly pedig szinte odaragadt az arcomra. – Azt hiszem ez még messze nem volt az, másrészt meg nem olyannak tűntél, aki bánná. – pimasz mosoly jelenik meg az arcomon, miközben angyalokat megszégyenítően ártatlanul pislogok rá. Szavaira először csak bólintok, közben pedig kicsit elgondolkozom azon, amit hallottam. – Hmm, igen, valahogy így. Legjobb esetben ez a valami jó, nem pedig rossz, de sajnos olykor igazán rossz dolgok is kisülhetnek ilyenből. – mondom egy kisebb grimasz keretében. Bőven van ilyenben is tapasztalatom, ezért is jobb óvatosnak lenni és nem egyből bedőlni annak, amit látunk. Most is próbáltam óvatos maradni, de Elliott valahogy könnyedén elterelte a gondolataimat és annyit nevettem mellette, mint már oly régóta nem.
Miközben hallgatom őt, a hajamat kezdem el babrálni. Egy kisebb tincset az ujjam köré csavarom, majd elengedem. Mindeközben pedig végig őt figyelem és próbálom megfejteni, hogy miért nem tettem úgy, ahogyan ő is mondja; sikítva elfutni, de nem akartam elfutni. Most úgy éreztem, hogy végre ott vagyok, ahol lennem kell hosszú ideje, ugyanakkor a szavai kicsit gyomorszájon is vágtak, hiszen ő még nem is sejti azt, hogy nem annyi vagyok, amennyit lát engem, vagy éppen mennyire remekül elátkozott lettem. De talán majd legközelebb, vagy ha úgy alakul a helyzet, ez még se első találkozásos téma. – Miért menekültem volna el sikítva? Mert bajkeverő vagy a magad módján, vagy más miatt kellett volna? Azt hiszem valahol átsiklottam a rémisztő éned felett valamikor. – játékosság pedig most is jelen van. Inkább csak azt akarom kifejezni, hogy semmi olyat nem tudtam meg róla, ami miatt a menekülést fontolgatnám. Sokkal inkább a magam miatt jut eszembe olykor, hogy neki is jobb lenne, ha nem lennék a közelében. Nem hiszem, hogy hiányozna még egy gond a vállaira, az életébe. – Én is örülök annak, hogy végül eléggé bátor voltál. – őszintén így gondolom. Ha nem teszi le a fenekét az asztalomhoz, akkor nem telt volna ennyire kellemesen az estém és az is lehet, hogy már rég nem élnék. Így azt hiszem több szemszögből is hálás vagyok és örülök annak, hogy egymás útjába keveredtünk.
Miközben ő beszélt, én átadtam magam a mennyei ételnek. Olykor megtörlöm a számat és iszom a shakeből. Amikor viszont meghallom az „ajánlatát”, akkor majdnem félrenyelek, de szerencsére semmi vész nem történik. Az pedig, hogy miként kezd el „szabadkozni” még inkább mosolyt csal az arcomra. – Szívesen találkozom veled. – vágom rá aztán könnyedén, mert ez az igazság, végül sietve fordítom el a fejemet, mert talán túlzottan gyorsan mondtam ki. – És akkor pontosan mikor is lenne a következő találka? Meg a családod nem fog neheztelni, amiért elrabollak? – kérdezem meg, hiszen ha maradok, akkor munkát se ártana találnom, meg akkor úgy alakítom én is a dolgokat, hogy biztosan szabad legyek aznap.



■ ■ Bocsánat a késés miatt! 27 credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Szer. Nov. 22, 2017 4:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel & Elliott


- Jaj ne légy már ünneprontó - csóválom a fejem, persze eszem ágában sincs Ariel egy szavát sem komolyan venni - remélem ő sem veszi úgy az enyéimet. - Épp a gáláns lovagot próbálom mutatni azzal, hogy hagylak nyerni, erre csörömpölve levered rólam a páncélomat - teszem hozzá, aztán be is fejezem a megjátszott duzzogást, és asztalhoz navigálom magunkat. Kissé elmosolyodom, ahogy a rendelés tekintetében átadja a gyeplőt nekem: valószínűleg nem ismeri a helyet. Azt rendeli amit én, bízván abban, hogy tudom, hogy mi a jó, és hogy nem lesz ételmérgezés, meg kórház a történet vége.
- Hm, ebben van némi ellentmondás - jegyzem meg, mikor a felszolgáló elkacsázik az asztalunktól. - Nem ismerjük egymást, ez tény. Mégis jólesően letapiztál. Na jó, csak az arcomon - vigyorgom el magam kissé kajánul. - Valahogy általában az emberi kapcsolatok mindig így kezdődnek, nem? Két ismeretlen találkozik. Szimpatikusnak találják a másikat, és ebből aztán elkezdődik valami - gondolkodom hangosan. És a megfogalmazásom végeredményben tökéletes, mikor azt mondom, "valami". Ki tudja mi lesz belőle, meg belőlem, feltéve, ha lesz valami egyáltalán. Lehet csak egy jó ismeretség, barátság, vagy akár több is. Ez mind kettőnkön áll - na meg persze a sorson. Az sem elhanyagolható tényező.
- Tudod, én mindig önmagam adom - válaszolom aztán némi hallgatás után. - Szerintem ez a legtisztább, legőszintébb dolog. Úgy értem, ha valaki megjátssza magát, előbb-utóbb úgyis lelepleződik a valódi jelleme. Én magamat illetően nem árulok zsákbamacskát. Már így is csomó dolgot megtudtál rólam, és nem hallgattam el a kevésbé szép dolgokat sem. Azt viszont pozitívumként értékelem, hogy ezek után még nem futottál el sikongatva, hanem most itt ülsz velem szemben - mosolygok szélesen, és ahogy érzékelem, hogy nem húzza el kezét az enyém elől, lágyan megsimogatom az ujjait. - Azt hittem, a mainál pocsékabb napom nem lehet. Aztán te rácáfoltál erre. Örülök ennek - nézek fel, mert megérkezik az étel, és ebben a pillanatban jövök rá, hogy mivel még mindig nem értem haza - noha a vacsoraidő már jócskán elmúlt - milyen siralmasan éhes vagyok. Legszívesebben két falással tömném magamba a hamburgert, de azért igyekszem nem az ősemberhez illő viselkedésemmel elijeszteni Arielt, ha már eddig kibírta a társaságomban.
- Hogy mit érdemes itt megnézni? - visszahangzom aztán a kérdést mikor a felszolgáló távozik, és iszom egy jókora korty shake-et. - Hát, a francia negyedet mindenképpen. A boszorkányboltokat, meg néhány jazzklubot. Aztán a régi temetőt. A kikötőt mindenképpen, a hatalmas hajókat. És a városi park is gyönyörű. Kis tavakkal, apró hidakkal... a víz meg tele van aranyhalakkal, és teknősökkel - sorolom azokat a helyeket, amiket már úgy ismerek, akár a tenyeremet. - De van itt egy állatkert, meg egy egész klassz kis vidámpark is. Ami azt illeti, arra gondoltam, hogy ha lenne kedved, holnapután elmehetnénk oda - vetem fel az ötletet. Ez már konkrét randifelajánlás, nem is lehet félremagyarázni. - Persze, ha nem akarod, megértem - teszem gyorsan hozzá. - De remélem, hogy... hogy nem lenne ellenedre újra találkozni velem. Örülnék, de tényleg - veszek nagy levegőt. Atyaég, úgy csinálok, mintha életem első nőjével találkoznék. Bízom benne, hogy nem tart valami ügyefogyott félnótásnak - egyszerűen csak az izgalom teszi. Nagyon, de nagyon szeretném, ha találkozhatnék vele - élvezem a társaságát. Ez olyan tény, amit nem lehet, de nem is akarnék letagadni.
zene: szám címe | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 21, 2017 7:39 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

- De gondolom azt nem szokták mondani, hogy egy pasinak sok esetben jól is áll egy-egy sérülés. – pillantok rá kicsit pimaszul, hiszen részben csak szórakozom vele, míg másrészt van igazság is a szavaimban. Olykor egy-egy heg igazán érdekes tud lenni, pláne ha hozzá egy egészen menő történet is van, ami persze igaz, nem pedig légből kapott. A magam éveivel ezt már egészen jól tudom, de ez most mindegy is. Nem akarom arra biztatni se, hogy még több sérülése legyen, hiszen a mostani se fest igazán jól.
- Jogos, akkor nem veszem el tőled a hőslovag szerepét. – kuncogom el magam, amikor pedig a kabátját kezdi igazgatni rajtam, akkor elmosolyodom, hiszen biztosan eléggé idiótán nézhetek ki benne, mert jóval nagyobb rám. Szerintem legalább még egyszer beleférnék, de mielőtt még megjegyzést tehetne a kinézetemre, vagy arra mennyire is viccesen festek, azelőtt inkább sietve nyomok egy puszit az arcára, hogy megköszönjem neki.
- Nem kértem, hogy hagy nyerni, egyébként is mi a buli a versenyzésben, ha a másik fél meg se erőlteti magát? Nahh, gyerünk, nem egy vagyok a sok hercegnő közül vélhetően az iskoládból, vagy akikkel dolgod volt. – mondom totálisan komolyan, de még se bántónak szánom. Tudom, hogy csak kedves akar lenni, de attól még, hogy nőből vagyok nem kell mindig hagynia nyerni. Jobb szeretem a fair küzdelmeket, ami a farkaslétemet tekintve eleve nehezebb ügy, hiszen ő mindig velem van, ahogyan az is igaz, hogy jobb helyzetben vagyok ilyen téren, mint a sima farkasok. Egyszerre átok és szerencse is az, amikor valaki kettő az egyben, mint valami idióta kávé reklám szövege, úgy hangzik.
Hamarosan pedig az egyik üres asztalhoz kísér, ahol könnyedén huppanok le a székre. Sose ettem még itt, így azt se tudom, hogy mi lehet jó. Így kivételesen eltekintek az udvariasságtól és hagyom, hogy ő adja le a rendelést elsőre, hogy utána annyit mondhassak, hogy ugyanazt kérném, mint ő. Ha ő azt eszi, akkor vélhetően nem lehet rossz és inkább mennék biztosra, mint valami rossz kaját kapjak és éhezzek. Nem, sok mindent elviselek, de azt nem, ha éhes vagyok. Tudom, nem látszik meg rajtam, de imádok enni és mázlista vagyok, hogy még se kell panaszkodnom a súlyomra.
- Sejtettem, hogy egy részt azért is rezdülhettél össze, de be kell látnod, hogy te és én még eléggé idegenek vagyunk. Nem ismerjük a másikat, nem tudjuk azt se, hogy amit valóban láttunk az elmúlt órákban, az tényleg valóság-e, vagy nem. Csalfa egy világban élünk, de ezt szerintem nem pont neked kell bemutatni. – csuktam be az étlapot, mintha csak ezzel akarnám zárni ezt a témát. – Az a bizonyos legközelebb meg rajtad is múlik. – hiszen ő még nem hívott el sehova, vagy nem mondta, hogy találkozzunk valahol holnap, vagy két nap múlva – Egy idegennek mit mondanál, mit érdemes megnéznie ebben a városban? – kérdeztem meg kíváncsian, míg az ételre vártunk.


■ ■ Bocsánat a késés miatt! 27 credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Szer. Nov. 08, 2017 4:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel & Elliott


- Csalhatatlan logika - nevetek fel önkéntelenül is Ariel érvelését hallgatva. - De tételezzük fel, hogy valamiért mégsem tudnálak megmenteni. Akkor bárhogy is vesszük, az én lelkemen száradna a halálod. A tiéden meg az, ha havonta egyszer kevés lenne nekem a borotva, meg két láb helyett négyen futkosnék. Szóval, tényleg jobb lesz, ha itt maradsz fenn - győzöm meg, bár kétlem, hogy tényleg komolyan fontolgatta volna az ugrást. Aki meg akarja tenni, az nem beszél róla, hanem cselekszik. Akkor viszont kissé ijedten húzza vissza kezét, mikor önkéntelenül is megrezzenek érintése alatt. Pedig nincs ebben semmi csoda: épphogy csak nem szisszentem fel. Remélem lesz rá alkalmam, hogy ezt majd el is magyarázzam neki. Még csak 19 vagyok, közel a húszhoz, és a női test titkaiban már bőven van tapasztalatom, de a női lélek rejtélyeiben nem túl sok - apa szerint egy élet is kevés ehhez igazából. Annyit tudok, hogy a nők képesek bármit félreérteni, és minden mögött teljesen felesleges, meg másfajta indítékokat keresni.
- Köszi... - dünnyögöm aztán szemem forgatva, mikor azt mondja, hogy a sebhelyek remek emlékeztetők. - Mintha csak anyát hallanám. Ő is ezt szokta mondani. Apával tandemben természetesen - csóválgatom a fejem. Most vagy tényleg ezt váltom ki a gyengébb nem tagjaiból, bárkik is legyenek azok, vagy valójában valamennyi hölgyemény egyforma genetikailag, és ennek köszönhető, hogy gondolkodásban sem különböznek túl sokat egymástól. Ez a gondolat viszont ismét elém vetíti, mi vár majd otthon, de aztán elhessentem magamtól a gondolatot. A fenébe is, jól érzem magam ezzel a lánnyal, és nem fogom hagyni, hogy a rám váró, elég rémesnek vagy véresnek ígérkező jövő tönkretegye a hangulatomat.
- Farkas vagyok. Legalábbis a génjeimben - állapítom meg aztán, mikor aggódni kezd az egészségemért. - Nem betegszem meg olyan könnyen, mint mások. De hát ezt te is tudod. Meg egyébként is, ha mégis így lenne, legalább a hős lovag szerepében tetszelegnék előtted. Igaz, nincs sárkány, akivel megvívjak a szép nő kegyeiért, csak egy nátha. A mai korban remélem az is elég - igazgatom el rajta a kabátomat, és csak nagyon nehezen állom meg, hogy ne kezdjek el nevetni - jóval magasabb és izmosabb vagyok nála, úgy áll a rá jó néhány számmal nagyobb dzsekimben, mint egy árva gyerek. Aztán a röhögésről nagyon gyorsan eltereli a figyelmemet - méghozzá egy arcomra nyomott puszival.
A szája érintése az arcomon úgy vág fejbe, mintha valami szédítő, kemény dolog loccsanna szét a fejem tetején, ami szétfolyik az egész képemen, az egész testemen, és a bőrömet csiklandozná, mint valami kellemes áramütés. Csak állok ott, mint valami félhülye, és megszólalni is alig bírok - szerencsére nem is kell. Hamar átveszi az irányítást, és futni kezdünk a kajálda felé, kb úgy, mintha egy perc választana el bennünket az éhhaláltól.
- Csaltál. Hamarabb indultál. Na jó, amúgy is, hagytalak nyerni. A hercegek így szoktál a hercegnőkkel - válaszolom kapásból, ahogy belépünk, és amikor elém tolja a "legközelebb" szócskát, mindketten zavarba jövünk. Ő alighanem azért, mert kimondta, én meg azért, mert nem vagyok benne biztos, hogy nem olvas a gondolataimban. Ciki lenne. Nem is kicsit.
- Na gyere - fogom át a vállát, és finoman az egyik üres asztalhoz irányítom. Leülünk, de a kabátomat az ő széke támlájára akasztom. Jól fog ez még jönni a hazafelé vezető úton.
- Én baconos burgert kérek - nézek fel a mellettünk termő felszolgálóra. - Meg csokis shake-et - teszem hozzá, és türelmesen megvárom, míg Ariel is leadja a rendelését, aztán megköszörülöm a torkomat.
- Tudod, odakinn az előbb... - intek fejemmel az utca felé - nem azért húztam el a fejem, mert... szóval, mert nem akartam, hogy hozzám érj. A magyarázat ennél jóval triviálisabb. Piszkosul tud fájni, ha valaki a bevert képem részeit tapogatja, bármily finoman tegye is - vonok vállat bocsánatkérő mentegetőzéssel. - Remélem, nem rontottam el vele mindent. Mert tudod, ami azt a bizonyos legközelebbet illeti, hát nagyon reménykedem benne, hogy így gondoltad. Mert én nagyon szeretném - nyúlok át az asztalon, hogy kedvesen kezére fektessem az enyémet.

zene: szám címe | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 08, 2017 9:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ariel && Elliott

- Valóban, viszont lehetne azt is mondani, hogy már előre megbüntetett a sors, amiért miattam kiváltottad az átkodat. Meg egyébként is ahhoz, hogy kiváltsd az átkodat, ahhoz neked kellene lelökni engem és úgy meghalni. Ha magamtól vetem a mélybe magamat, akkor nem kell aggódnia senkinek se semmitől. – felelek szinte habozás nélkül, hiszen akkor váltjuk csak ki az átkunkat, ha közvetlenül közünk van valakinek a halálához, ebben az esetben meg nem lett volna. Így talán még se sodortam volna olyan nagyobb bajba, mint azt ő, vagy bárki más is gondolná. De jobb nem kísérteni a sorsot, pláne amikor még meg is akadályoz benne és inkább keze derekamra siklik, hogy megállítson. Bátor, meg kell hagyni.
Amikor megrezzen az érintésemtől, akkor sietve húzom el a kezemet, hiszen nem akartam semmi rosszat se tenni, inkább csak úgy magától jött a tett, nem is gondolkoztam. Amikor azt mondja, hogy nem kell, akkor csak bólintok egyet, majd kíváncsian hallgatom, amikor még inkább belendül és jobban beavat a dolgokba, hogy miért is nem kellene. – Nem te éltél volna vissza vele, hanem én. Egy idegen keverék, aki csak betette a lábát, de megértem, hogy miért nem teszed és ez becsülendő. Lehet, hogy híre megy mindennek, de olykor inkább az a lényeg, hogy te se tennéd. Így gondolom számodra is remek emlékeztető, hogy legutóbb mibe is keveredtél. – mosolyodom el haloványan és hiába érinteném meg, inkább nem teszem. Nem akarom, hogy újra összerezdüljön vagy hasonló. Ahogyan azt se értem igazán, hogy mi a manó ütött belém. Miért is vagyok még itt vele? Miért élvezem ennyire a társaságát és miért érzem úgy, hogy segít abban, hogy az élet naposabb oldalát is újra lássam? magam sem tudom, csak azt, hogy valami nincs teljesen rendben, valami kezd megváltozni hosszú idő után, ez pedig számomra is eléggé ijesztő volt.
- Köszönöm, de talán nem kellene, hogy miattam betegedj le, mert a végén kiderül, hogy azért is kapnék, vagy te fogsz kapni. – mondom neki mosolyogva, majd egy apró puszit nyomok az arcára köszönömképpen. Amikor pedig a kajáldát említi, akkor sietve pillantok el abba az irányba, majd a kezét elkapva, a másik kezemmel meg összefogva magamon a hatalmas kabátot sietve indulok el, hogy minél hamarabb a szellő elől biztonságban lehessünk. Végül sietve torpanok meg az ajtóban, miután beléptünk. – Akkor biztos vagy abban, hogy ez jó ötlet? Általában a hercegnőket menekítik ki, nem a hercegeket a toronyból. – kuncogom el magam és a kabátját visszaadom neki. – Ha gondolod, akkor ehetünk máskor is itt. – ajánlom fel a dolgot, mert szeretném, ha miattam ütné meg a bokáját, de azt mondjuk nem is értem, hogy miért mondom azt, hogy máskor. Mintha lenne legközelebb, nem is hozta fel. Ahj, nem kellett volna ezt mondanom, nem szoktam én ennyire rámenős lenni, így nem csoda, hogy kicsit még zavarba is jövök. – Haza? Nem mondanám az otthonomnak, de a hotelig elkísérhetsz, ha gondolod. – régóta nem volt már otthonom, most pedig a hotelben húztam meg magam, hiszen terveim szerint nem maradtam volna sokáig, de úgy néz ki, hogy ez is kezd megváltozni. A kajálunk-e, vagy inkább megyünk a biztonság kedvéért rábíztam.

■ ■credit

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Ariel and Elliott

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Hatodik érzék
- minden, ami a szemnek láthatatlan -
 :: Jövő
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szer. Aug. 15, 2018 8:21 pm
Szer. Aug. 15, 2018 7:37 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3