Share | 
A topik címe: Ariel and Elliott

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 04, 2018 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

| Lezárt játék |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 04, 2018 8:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ariel && Elliott

Ennyi idős fejjel lehet igazán gáznak számítana az, hogy vártam nagyon is a vidámparkot, vagy éppen azt, hogy újra találkozzak vele. Igaz, amíg nem láttam, addig megint teljesen máshol jártam fejben. Szinte újra ott jártam, ami miatt egyáltalán ebbe a városba érkeztem. Meg akarom törni az átkot, még akkor is, ha az életembe kerülne, de egyszerűen már nem akartam örökké ennyi idősnek kinézi. Előbb vagy utóbb el kell mondanom Elliottnak is a dolgot, vagy éppen eltűnni, mielőtt csak netán még több veszedelmet hoznék a csöppet se unalmas életébe. Megvan a saját baja is, nem kellene még akaratlanul is a sajátomba belevonni, de mégse bírtam tőle távol maradni. Inkább még én is írtam rá, hogy akkor pontosan hány órakor is fogunk találkozni.
Rövid időre elgondolkoztam azon is, hogy mit kellene felvenni, de végül egy egyszerű farmer, csizma, póló, pulcsi kabát kombó mellett döntöttem. Még sálat és sapkát is vettem, hiszen az idő egyre inkább kezdett csípősebbé válni. Sminket nem viseltem, szinte sose, a hajamat pedig most is kiengedve viseltem, mint általában. Végül pedig mire érkezett, addigra már le is szaladtam a hotel halljába.
- Szia! – szóltam meg mosolyogva és jókedvűen, majd pedig el is indultam felé, hogy sietve megöleljem, majd egy puszit nyomjak az arcára. – Akkor ezek szerint nem zártak be és nem kell megmenteni a királyfit a vártoronyból.  – húztam kicsit őt, de reméltem, hogy most se fogja magára venni, hiszen csak viccnek szántam, nem komolyan gondoltam. Táskámat megigazítottam a vállamon, majd sietve pillantottam körbe. – Nos, akkor mehetünk? – kérdeztem meg és ha igen volt a válasz, akkor máris elindultam a kijárat felé, hogy hamarosan az utcán találjuk magunkat. Fogalmam sem volt arról, hogy mivel is megyünk, de ha mutatta az irányt, akkor követem őt. – A szüleid nagyon mérgesek voltak? – kérdeztem meg óvatosan, mert fogalmam sem volt arról, hogy mennyire is szeretne erről beszélni. Ha nem akar, akkor nem fogunk, de talán részben ezzel kifejeztem az aggódásomat és azt is, hogy a legutóbbi találkozásunkkor tényleg jobban megkedveltem őt, mint egy idegent szokás, hiszen ha nem éppen a városba érkezésem okán forogtak a gondolataim, akkor ő is olykor eszembe jutott, pedig nem is olyan régen találkoztunk még csak. Ez kész őrület!  

■ ■ Remélem jó lesz kezdőnek!
40 credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 06, 2018 3:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Nem szeretem a hideget. Utálom, ha kabát meg sapka kell - nem csak azért, mert akkor a lányok is jobban öltöznek, ami esztétika szempontjából erőteljes csalódás, de az efféle idő általában a programokat is képes áthúzni, már ha azok a szabad ég alá vannak tervezve. Nos, New Orleans ilyen téren hála az égnek, még nem nagyon ismerte meg a valódi, sarkvidéki tél fogalmát, és bízom benne, hogy nem is most akarja elkezdeni. A levegő ugyan kissé csípősebb a szokottnál, és a napfény csak mutatóban jelenik meg az égen, de azért a hőmérséklet elviselhető - akár egy fagyit is el lehetne még nyalni az utcán. Így azzal a tudattal felvértezve igyekszem a hotel irányába, hogy néhány percen belül találkozhatom Ariellel. A recepción ugyan kapok néhány kissé lesajnáló tekintetet, amelyek mintha azt kérdeznék, mégis mi a fenét keres egy magamfajta, láthatóan kispénzű kölyök egy ilyen helyen, de nem törődöm velük. Pár nappal ezelőtt az ilyesmiért már erőteljesen kakaskodtam, sőt talán ütöttem volna - most hidegen hagy. És még apáék azt mondják, nem vagyok képes változni... dehogynem. Egy lány megismerése, meg némi lelkifröccs egész jó úton terelget ennek az irányába.
Az már plusz pont, hogy nem kell órákat várnom arra, hogy Ariel megjelenjen - alig pár perce állok a hallban, mikor meg is jelenik, átcikázik az előtéren, mint egy forgószél kisasszony, és megölel, majd egy csókot nyom az arcomra üdvözlés gyanánt, amitől hirtelen úgy érzem, még odakinn is megugrott a hőmérséklet. Kezdetnek és napindításnak nem rossz, azt hiszem.
- Szia - üdvözlöm szívből jövő és hatalmas vigyorral, majd ahogy kifelé indulunk, nem állom meg, hogy hátrafordulva - úgy, hogy ő ne vegye észre - vágok egy csúf fintort a recepciós felé. A csóró gyerek viszi randevúra a királykisasszonyt, ez a mai amerikai népmese.
- Nagyon jól nézel ki - mondom őszintén, és bár kb ugyanúgy van beöltözve mint én, a csizma kissé magas sarka megemeli, és még karcsúbbá teszi alakját, a vörös tincsek kibontva hullanak a hátára, de igazán széppé a szemében látszódó ragyogás teszi őt. - Szerencsés fickó vagyok - teszem még hozzá, majd kinyújtom a kezem, és megfogom az övét, mintha már ki tudja milyen régen tartoznánk össze mi ketten. Mégis, jó így sétálni vele - már csak az irigykedő tekintetek miatt is.
- Nincs messze a vidámpark. Talán 10-15 perc séta. Remélem nem bánod, ha gyalog megyünk. Örülök, hogy nem gyilkoltak le otthon, gyanítom, ha elkértem volna anya kocsiját, azóta csillagászati távcsővel követné minden mozdulatom - ironizálok, és bár persze ezt nem tételezem fel anyámról, hálás lehetek, hogy a tegnapelőtti balhét megúsztam ép bőrrel. Jobb volt nem kísérteni a szerencsémet.
A jelek szerint Ariel gondolatai is arrafelé járnak, ahol az enyémek, a kérdése hallatán pedig rántok egy aprót a vállamon.
- Hát, ahogy látod, élek. És börtönbe se zártak, bár sokon nem múlott. Igazából nem a balhé miatt voltak zabosak, mert a húgom elárulta, hogy őt védve kerültem zűrbe. De a haza nem érkezésem eléggé kivágta náluk a biztosítékot. Mindenesetre mikor vázoltam, hogy miért váltam köddé, megértették. Talán kissé el is gondolkodtak azon, hogy ha állandóan a szemrehányásokat kapom, egyszer végleg le is lépek otthonról - dünnyögöm. - De mindegy. Itt vagyok, és ez számít igazán - mosolygok Arielre, miközben lassan sétálunk egymás mellett a belváros járdáján.
- Na és te mivel töltötted a tegnapodat? Eszedbe jutottam néha? Mert ami engem illet, én sűrűn gondoltam rád - pislogok rá olyan szépen, hogy egy kőszikla is meglágyulna. A Godbert-féle sárm mindenkinél bejön. Bízom benne, hogy ő sem lesz kivétel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 25, 2018 9:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ariel && Elliott

- Köszönöm, de semmi extrát nem vettem fel, hogy ilyen bókot kapjak. – mosolyodtam el, amikor pedig kinyújtotta a kezét, akkor automatikusan fogtam meg, mintha ez annyira természetes lenne. Jó érzés volt apró kezemet a kezébe csúsztatni és úgy haladni a város utcáin. Mintha csak egy fajta biztonságot adott volna számomra eme aprócska dolog is. – Várd ki a végét. Ki tudja, hogy még mennyire foglak az őrületbe kergetni, hogy még ezt is és azt is nyerd meg nekem a céllövöldén. – kuncogtam el magam, de a jókedv még mindig könnyedén leolvasható volt az arcomról. Örültem annak, hogy kimozdulunk ma is és ráadásul egészen remeknek ígérkező programról is volt szó. Régebben is szerettem a hasonló helyeket, így remélhetőleg a jelenben csak még jobb lett.
- Egyáltalán nem baj. Annyira nincs rossz idő és így legalább még többet láthatok ebből a városból. – pillantottam a mellettem sétáló fiúra széles mosollyal az arcomon, majd pár kósza tincset a szabad kezemmel eltűrtem az arcomból, amit a szellő korábban sodort oda. – Ki tudja, lehet már így is megfigyeltet minket. Az anyák eléggé leleményesek tudnak lenni, de nem hiszem, hogy olyan sok mesélni való lenne, vagy igen? Ennyire ritka lenne, hogy egy lánnyal ilyen helyre menj? – kíváncsiskodtam kicsit, mert tényleg érdekelt, hogy vajon miért gondolja azt, hogy ennyire nyomozni szeretne utána az édesanyja, vagy ennyire baj lenne, ha tudomást szerezne arról, hogy egy lánnyal megy vidámparkba.
- Sajnálom, de sok mese szól erről a városról. Nem sok jót hallanak erről a helyről. Sokan úgy tartják, hogy a kíváncsiak jönnek ebbe a városba, vagy azok, akik meghalni kívánnak. Talán emiatt akarnak óvni téged annyira, mert nem akarják a saját gyereküket eltemetni. Erre még nem gondoltál? – óvatosan csendülnek a szavaim, hiszen nem akarok veszekedni, ez csak egy feltételezés és amennyire igaz a mondás is, hogy meghalni jönnek ide az emberek. Én is ezért jöttem, hogy az életem árán is valakin bosszúálljak. Szánalmas, tudom, de az emberi lét már csak ennyire gyarló tud lenni.
- Vigyázz, még azt fogom hinni, hogy ez nem egy ártalmatlan randi, hanem több. – lökőm meg kicsit a csípőmmel őt, de érezhető a játékosság mind a szavaimban, mind a tettemben. – Azon gondolkoztam, amiért ebbe a városba jöttem és nem mozdultam ki, inkább csak vártam a mai napot és igen, eszembe jutottál többször is. – vallom be én is, de nem pillantok rá. Most nem, hiszen még mindig nem tudom, hogy mennyire jó ötlet ez az egész.
- És van kedvenc helyed a vidámparkban? – dobok be egy másik témát, mielőtt elkezdhetne faggatni, mert most nem akarok a jövetelem okáról beszélni. Nem vidám és túl sok kérdést szülne, én pedig nem állok készen felelni rájuk.

■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Vas. Jan. 28, 2018 9:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Miért van az, hogy vannak emberekkel, akikkel nem sokkal az első találkozás után úgy érezzük, mintha már ezer éve ismernénk? Miért van az, hogy míg vannak, akik első látásra unszinpatikusak, mások épp ellenkezőleg, a legelső másodpercben vonzanak és kedvesnek találjuk őket? Megfejthetetlen rejtély. Mindenesetre örülök, hogy Ariel az utóbbi kategóriába tartozik - és bízom benne, hogy az eddigiek alapján ő sem gondol másképpen rám. Ahogy felém nyújtja a kezét, gondolkodás nélkül fogom meg, és így, kéz a kézben kezdjük el róni az utcák kövét, mintha időtlen idők óta egybe tartoznánk mi ketten.
- Jaj ne, inkább ne - ingatom a fejem megjátszott ijedtséggel, mikor szóba hozza a céllövöldét. - Nem vagyok fegyverzseni. Hidd el, te sem akarnád azzal tölteni a mai nap végét, hogy egy kórházi ágyon feküdj hason, miközben épp söréteket szednek ki a .... - harapom el a mondat végét egy szégyenlős kis vigyorral. - Mondjuk úgy, hogy fegyverrel a kézben én nem vagyok megbízható. Az ökölharcot jobban díjazom a fegyveres konfliktusoknál - teszem aztán hozzá szarkasztikusan, aztán kérdésére hallgatok egy keveset, míg összeszedem a szavaimat.
- Nézd, hazudhatnék most egy csomó különféle szép dolgot magamról, de ez a város néha olyan, mintha pletykás vénasszonyokkal lenne tele. Előbb-utóbb úgyis nyilván hallanád az igazságot, és amúgy is, neked nem akarok linkelni - nyomom a "neked" szócskát kissé érezhetőbben. - Az nem ritka, hogy lánnyal látnak engem, sőt. Általában szórakozóhelyeken fordulunk meg, ahol táncolni lehet, és ami nálam az ágytorna bevezető részét szokta jelenteni. Te vagy az első, akit más helyre viszek, és akivel az egész napot együtt szeretném tölteni, nem csak néhány órát. És nem mellesleg, te vagy az első, akivel nem az a célom, ami... nos, ami a többiekkel - zárom le végül is kurtán a mondandómat. - 19 éves férfi vagyok, aki élvezi, és habzsolja az életet. De nem akarom, hogy emiatt ferde szemmel, vagy gyanakvóan nézz rám. Veled kapcsolatban nincsenek hátsó szándékaim, és erre akár ünnepélyes esküt is teszek - szorítom meg a kezét finoman, egy gyengéd mosoly kíséretében. - Szóval ma mindent meg akarok neked mutatni a vidámparkban. Igen, van kedvenc helyem. A szellemvasút, és a hullámvasút az abszolút favorit. Az óriáskerékre nem szívesen megyek fel, kissé tériszonyos vagyok. De ma akár ezt is bevállalom, hogy abból a perspektívából is megmutassam neked a várost - bólintok, és tényleg halálosan komolyan gondolom a szavaimat.
- Egyébként nem sokat meséltél még magadról. Melyik városból érkeztél? Mit keresel itt New Orleansban? - érdeklődöm. - Egy hotelben élsz, nem hiszem, hogy rokonlátogatóban lennél. Jól sejtem, hogy új életet szeretnél kezdeni? Ne haragudj, ha olyanba ütöm az orrom, amihez semmi közöm - szabadkozom aztán - csak egyszerűen érdekel minden, ami veled kapcsolatos. Ennyi az egész.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 02, 2018 7:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ariel && Elliott

- Akkor inkább nem adok fegyvert a kezedbe. Majd lövök én, apám megtanított lőni. – rántom meg a vállaimat, mert sokan azt hinnék ebből, hogy rendőr volt ,de valójában nem. Inkább csak gazdag, aki valamiért bolondult a különleges fegyverekért. Én pedig hiába lettem balerina, attól még olykor ámulva figyeltem apámat, ahogyan tisztította a különleges mintájú tárgyakat, aztán pedig megtanított lőni, mert szerinte minden „nemesnek” tudnia kell lőni.
Meglepetten pillantok rá, mert sok mindenre számítottam, de erre aztán nem. Kíváncsian hallgatom őt és hazudnék, ha nem vágna gyomorszájon az őszintesége. Én pedig itt hazudok neki. Ő csak egy 20 éves lányt lát bennem, de ez nem a valóság. Tudom, hogy nem hazudhatok örökké, vagy talán mégis lehetne? Idővel feltűnne neki is, hogy nem öregszem, pedig én szeretnék, nem ilyen életre vágytam. Sok minden nem úgy történt az életemben, ahogyan hajdanán elképzeltem. Ajkaim mosolyra görbülnek és a szabad kezemmel arcomból kisimítom a vöröslő tincseimet. Aprót bólintok arra, amit mond, hogy figyelek rá és hallgatom őt. Amikor pedig kicsit megszorítja a kezemet, akkor hasonlóan teszek én is, majd közelebb hajolva hozzá egy puszit nyomok az arcára. Tudom, hogy mondanom is kell valamit, de olykor a tettek is beszédesek tudnak lenni.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem, de én se olyan lány vagyok mint akikhez eddig szerencséd volt. És egyébként is, ahogyan mondtam nem túlzottan érdekelnek a pletykák. Mindenki mást lát egy-egy tett, vagy megnyilvánulás mögött sokszor. Én azért vagyok itt, amilyennek megismertelek eddig. Nem pedig azért, amit esetleg másoktól hallottam, de valójában még semmi suttogást nem hallottam rólad, így lehet a vénlányok szabadságra mentek. – kuncogom el magam és még a fejemet is kicsit megrázom. Remélem, hogy sikerült kicsit javítanom a kedvén. Nem akarom elbohóckodni, de gondoltam egy aprócska tréfa nem árthat. – Akkor azokra mindenképpen felülünk és majd fogom a kezed az óriáskeréken. Ne aggódj, amíg melletted vagyok, addig nem kell az öklödet se használni. – mosolyodom el, majd pedig újra elindulunk, mert ha így haladunk, akkor sose fogunk eljutni a vidámparking.
- Nem haragszom, de olykor nem egyszerű mesélni dolgokról Elliott. Biztosan neked is akadnak titkaid, amikről nem beszéltél még senkinek se. – pillantok rá komolyan és egy aprót sóhajtok. – Seattleben éltem mindig is, ott láttam meg a napvilágot és ott is éltem egészen addig a napig szinte, amikor mi találkoztunk. Balerina lett belőlem hajdanán, a tánc lett a szenvedélyem és a menedékem is. Ha nem találom a szavakat, akkor is úgy érzem, hogy azzal ki tudom fejezni önmagam. – avatom be, de közben nem nézek rá. Ajakamat harapdálom. Habozok. – Ha elmondom, hogy ki vagyok és miért jöttem ide, akkor vélhetően már nem fogunk eljutni  a vidámparking. Biztosan ezt akarod? – pillantok rá kérdőn és kivételesen félénken. Ha pedig tudtam, akkor még a kezemet is elhúztam az övéből és összefontam magam előtt, miközben őt fürkésztem.


■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Vas. Feb. 04, 2018 10:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- A nőknek alapból van fegyvere a férfiakkal szemben - válaszolom őszintén, persze nem bántóan, inkább kissé heccelve - hála istennek, az eddigiekből úgy szűrtem le, hogy nála ez is belefér. Nem vagyok bunkó, nem akarok az lenni, ezek az apró, ártatlan, kissé piszkálódó megjegyzések oda-vissza röpködnek köztünk, mintegy kitapogatva a másikunk határait. Ezek a határokat tényleg nem akarom átlépni: hosszú idő óta ő az első lány, aki tényleg, igazán tetszik nekem, nincs hát hozzá kedvem, hogy egy jól sikerült pofon után ott hagyjon engem az utca kellős közepén. Szerencsére ez nem történik meg, ő legalább annyira érti a viccet, és az apró célozgatásokat, mint én magam.
Na persze azt sem bánom, hogy a vallomásom után sem néz rám másféle szemmel, mint eddig. Előbb-utóbb tényleg úgyis megtudná rólam az igazságot, és nem akarom, hogy azt higgye, rá is csak úgy tekintek, mint becserkészendő prédára. Vele valami mást akarok... minőségi időt és nem mennyiségit. Ehhez pedig egy út vezet: szép lassan, lépésenként előre. Egész éjjel rá gondoltam, ami még nem nagyon történt meg velem. Ki tudja, talán fejlődöm. Persze az sincs kizárva, hogy most találkozom először olyan klassz lánnyal, mint amilyen ő.
- Tudod, egyrészt megkönnyebbültem, másrészt örülök - ismerem be fellélegezve. - Azt hittem, ha elmondom neked az igazat, azon nyomban sarkon fordulsz, és faképnél hagysz. Azt szeretném, ha tudnád, hogy... szóval, rád mindenképpen máshogy nézek. Csak annyit kérek, hogy hidd ezt el nekem - mosolygok rá felszabadultan. - És abban biztos lehetsz, hogy ebben a városban a vénasszonyok sose mennek szabadságra. Bármibe lefogadom, hogy valamelyik ablakban most is sasol egy, és már adja is rólunk a drótot a többieknek - nevetek fel, aztán lelkesen bólogatok Ariel szavaira.
- Nem akarom az öklömet használni. Sem most, sem a jövőben. Pláne úgy, ha mellettem vagy. Főképp akkor nem lesz ökölben a kezem, mikor majd az óriáskeréken fogod az én félelemtől izzadt tenyeremet - fűzöm hozzá, miközben békés egyetértésben sétálunk a vidámpark felé. Akkor viszont egy pillanatra megtorpanok, mikor meghallom a következő szavait.
- Titkok? - kérdezem. - Hm. Nekem nincsenek. Legalábbis semmi olyan, ami fontos lenne, vagy most eszembe jutna. Ami volt, azt az elmúlt öt percben elmondtam neked - nézek a szemébe. Ami a táncot illeti, szinte látom lelki szemeit előtt azzal a bájos kecsességgel, ami a balettet jellemzi. Tökéletesen el tudom őt képzelni a színpadon. Aztán visszaugrok gondolatban arra, amiről épp az előbb beszélt.
- Nem tudom, hogy te miféle titokkal rendelkezel, de hagy mondjak neked valamit, méghozzá őszintén - állok meg, szembe fordulva Ariellel, és két kezem közé fogom az arcát finoman. - Bármi is legyen az, én ugyanúgy nem foglak elítélni, vagy hátat fordítani neked, ahogy te sem tetted. Nem érdekel semmi, csak az, hogy kedvellek. Tényleg, igazán kedvellek. Nem akarlak faggatni, rád bízom, hogy elmondod-e nekem, vagy sem. Elfogadom, akárhogy is dönts. De az az egy biztos, hogy a mai napot veled akarom tölteni. És a holnapit is. És amennyit lehet... ha te sem bánod.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 11, 2018 1:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ariel && Elliott

- Látom, ezt egészen hamar megtanultad. – nevetek jókedvűen, mert valóban így van. Van kisebb fegyverünk a férfiak ellen és olykor ezt nem is vagyunk restek különféleképpen bevetni, ha éppen úgy hozza a helyzet. Az pedig eléggé egyértelmű, hogy csöppet se vettem sértésnek azt, amit mondott. – Egyébként meg a férfiaknak is azért meg van a praktikája. – kacsintok rá jókedvűen, miközben szép lassan andalogtunk az utcán a célunkhoz egyre közelebb érve. Igazából már vártam azt, hogy oda érjünk, mert régóta nem jártam ilyen helyen és biztosan jó lehet.
Örültem annak, hogy őszinte volt, de emiatt viszont én még inkább rosszabbul éreztem magam, hogy én nem vagyok az. Kedvelem őt, de talán nem lenne szabad. Lehet csak még több veszélyt hozok rá, a családjára, amit viszont nem kellene. Ezt a csatát inkább egyedül bukjam el, mintsem együtt ketten, mert tudom azt is, hogy nem fogom tudni elviselni azt, hogy örökké ennyire fiatal maradjak, hogy az igazi élettől megfosztanak, amibe beletartozik az öregedés is. Más mindent megadna, ha örökké fiatal maradna, én viszont nem. Szeretnék egyszer családot, még ha giccs is az egész, de a gyerekoromban látott családikép túlzottan is hiányzott és reméltem, hogy egyszer újra érezhetem majd a családi szeretet erejét, mint egykoron tettem, míg apám meg nem halt.
Mosolyogva pillantottam rá, majd le a kezünkre, majd úra rá. – Akkor futnék el, ha nem lennél velem őszinte. Az őszinteség számomra fontosabb bármi másnál. – felelem könnyedén, hogy közelebb lépjek és egy csókot ajándékozzam meg, miközben a szabad kezem arcára téved. – Nos, most már tuti pletykálni fognak rólunk. – mosolyodtam el ajkai felett, s ebből érezhette azt is, hogy engem ez nem zavar, amíg itt van mellettem. Nem érdekel, hogy ki és miként vesz ajkaira, vagy mit mesél rólam, hiszen senki se ismer. Csak egy ember fülébe ne jusson el, és akkor nagy baj nem lehet.
- Ennek örülök, és nem hiszem, hogy miattam használnod kellene. Nem vagyok én annyira a férfiak kedvence, hogy bárki is provokálni akarjon rajtam keresztül. – az pedig igazán édes volt tőle, amit az óriáskerékkel kapcsolatban mondott. – Majd elvonom a figyelmedet. – sejtelmes mosollyal pillantottam rá még mielőtt a jókedv tovaillanhatott volna. Nem tudtam, hogy miként kellene elmondani neki, vajon akkor másképpen fog rám nézni? Mást fog gondolni, vagy csak magammal rántom egy olyan csatába, amibe nem kellene? Féltem, hiába mondott bármit is. Kezét megfogva húztam a közelebbi pad irányába. Törökülésben ültem le rá, majd magam mellé pillantottam, hogy üljön le ő is.
- Ariel Nadine Breslin a nevem és Seattleben születtem 1995. február 19-én. – csuklik el a hangom, hiszen ebből már sejtheti, hogy más mutat a külsöm, mint ami valójában vagyok. – A családom mindig is előkelő volt abban a városban, felnéztek ránk. Én balerina szerettem volna lenni, de aztán apám tragikusan elvesztette az életét. A családom titkolta, de rájöttem, hogy megölték. Én pedig meg akartam találni, hogy ki tette és miért. Az erőm felett elvesztettem a kontrollt egykoron. Sok rosszat tettem, sok olyan alakkal kötöttem üzletet a célom érdekében, akivel nem kellett volna. – pillantok le az ölemben heverő kezemre. – Míg végül egyszer én táncoltam ki az alkuból, ezért pedig örök fiatalságra ítélt az a mágus. Nem kapta meg amit akart és pontosan tudta, hogy én mennyire megvetem az örökéletet. – keserűen húztam el a számat. – Régóta csak bolyongok a világban, keresem a gyógyírt a sebemre, vagy csak azt a mágust, aki ezt tette velem. Megtaláltam, itt van és meg akarom törni az átkot, de vélhetően nem élném túl. – harapok egy aprót az ajkamba, ahogyan habozok. – De aztán betoppantál és mindent megváltoztattál, de mélyen legbelül hazugnak és csalónak érzem minden egyes pillanatban magam, mert sose fogok lemondani arról, hogy egyszer megtörjön ez az átok és normális életem lehessen. – nem nézek rá, nem fordulok felé, mert félek attól, amit az íriszeiben látnék. Az pedig, hogy sok olyat tettem, amit nem kellett volna… Nos, vélhetően sejti, hogy okoztam fájdalmat és talán vettem el életet is akkoriban. Megbántam, elvesztettem az eszemet a fájdalomban, de ez mégse mentség számomra. Nem tud feloldozni, sose tudtam megbocsájtani magamnak a tetteimet, hogy rövid időre letértem az útról.


■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Kedd Feb. 13, 2018 1:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Ez csak aljas rágalom - vágom rá kapásból Ariel szavaira, mikor a férfi praktikákról kezd beszélni. Azért lássuk be, a nők ezerszer több mindent képesek megtenni azért, hogy felhívják magukra egy férfi figyelmét. Néha akár botrányos határokig is elmennek - láttam már rá példát. Én meg beérem egy kedves mosollyal, meg néhány jópofa mondattal. Szóval erről aztán eszmét cserélhetnénk napestig is, anélkül hogy eredményre jutnánk. - Viszont ha mégis így lenne, akkor mind a ketten elismerhetjük, hogy a másikunk kis trükkjei tökéletesen bejöttek - teszem hozzá egy apró mosollyal. Ami engem illet, nálam legalábbis ez az igazság. Örülnék neki, ha ő is úgy látná a dolgot, ahogy én: ha bejönnék nála - akár praktikákkal, akár azok nélkül.
Lassan sétálunk végig a város utcáján, egymás kezét fogva, miközben sort kerítek egy rövid önvallomásra. Nem akarok zsákbamacskát árulni, vagy azt, hogy majd mástól tudja meg, hogy nem éltem eddig éppen szerzetesi életet. Akkor joggal vághatná a fejemhez, hogy titkolóztam előtte, vagy hogy épp másnak ismert meg, mint amilyen vagyok. Így hát nyílt kártyákkal játszom, rajta múlik, innen hogyan dönt tovább. Hisz-e a pletykáknak, és már most leír, vagy ad egy esélyt arra, hogy személyesen alakítson ki rólam véleményt. Ha az utóbbi véleményt táplálja majd magában, akkor talán lesz rá esélyem, hogy bizonyítsam: lehet, hogy csajmágnes vagyok, de képes vagyok a változásra, ha találok olyat, akiért érdemes.
- Akkor ezek szerint futócipőt még nem kell vennem neked? - kérdezem, és nem is tudnám leplezni, mennyire megkönnyebbültem a válasza hallatán. - Ennek örülök. El sem képzeled talán, hogy mennyire - mondom teljesen nyíltan és őszintén, és mikor kapok tőle egy apró csókot, a szívem hirtelen akkorát dobban, hogy csaknem belesüketülök. Szerintem ezt még a Mississippi túlsó partján is hallani lehetett. Ugyanakkor elfog valami különös, eddig soha nem tapasztalt érzés: mintha a lapockáimból szárnyak nőttek volna hirtelen, és a lábaim helyett most ezek vinnének előre, tíz centire lebegve a föld felett.
- Wow... - nyögöm ki kb úgy, mint akit egy ólomgolyó vágott fejbe, de a meglepett, és boldog vigyort le sem tudnám törölni a képemről. Jólesett? Naná, hogy jól. - Engem sem érdekelnek a pletykák, meg a hosszú nyelvű vénasszonyok. Ez a csók minden szóbeszédet megér - pislogok, aztán értetlenül követem őt, mikor elkomolyodik kissé, és egy pad felé navigál. Ahogy leül, és belenézek a szemébe, már tudom, hogy most valami komoly dolog következik, és rosszat sejtek.
- Ilyenkor valami olyasmi mondóka szokott következni, hogy "sajnálom Elliott, kedvellek, de..." - mormogom félhangosan, de Ariel soron következő szavai meg mondatai belém fagyasztják a folytatást. Hallom, amiket mond, elvileg fel is fogom ésszel, de csak ülök ott, szinte mozdulatlanul - így érezhette magát a jégbe fagyasztott Han Solo.
- Hogy micsoda? - hajolok előre önkéntelenül, és némán emésztem a rövid önéletrajzot, amit felskiccelt. Nem, nem süketültem meg, és még hülye sem vagyok... tényleg azt mondta, amit hallottam. Isten, gyere le...
- Ezek szerint - hebegem, még mindig kb úgy bámulva rá, mint egy fogyatékos, és elvégzek egy gyors fejszámolást - te most 41 éves vagy? Vagy 42, egyre megy... - teszem hozzá gyorsan, és akaratlanul is végigsiklik rajta a pillantásom, tetőtől talpig. Most benyöghetném, hogy ehhez képest marha jól tartja magát, de gyanítom csúnya tekintetet kapnék rá válaszul.
- Most már sejtem, anyám miért nem komálja túlzottan a boszorkányokat - bólogatok aztán lassan, és mintha csak a tény tenné, hogy végre képes vagyok mozdulni, egy elmondhatatlan, határtalan nyugalom száll a lelkemre.
- Azt nem mondom, hogy nem döbbentettél meg, és akkor még tényleg nagyon finoman is fogalmaztam - húzódom közelebb Arielhez. - Remélem, ezt megérted. Viszont azt hiszem elmondhatom, hogy mindössze félúton a 19 és 20 év között felkeltettem egy nálam kétszer idősebb nő figyelmét. Ez felér egy dicsőségfallal - mosolygom el magam, és megfogom a kezét, még mielőtt egy lesajnáló pillantást vetne rám.
- Figyelj rám. Eddig nagyon kedveltelek. Tényleg. Még soha egy nő sem érte el nálam, hogy nála járjon az agyam, ha nincs mellettem. Neked sikerült. Pedig te már akkor is az a 42 éves lány... vagyis nő voltál, aki most is. A különbség mindössze annyi, hogy most már tudom az igazságot. Ha tegnap kedveltelek, és még öt perccel ezelőtt is, akkor minek kellene változnia? - simítom tenyeremet az arcára. - Te most is ugyanaz a kedves, meleg szívű, aranyos lány vagy, aki eddig is voltál... addig, míg nem voltam tisztában a tényekkel. Szóval sajnálom, de van számodra egy rossz hírem. Én sem fogok elfutni - feltéve, ha te is így akarod. Tehát, ha ezt a témát kibeszéltük, akkor javaslom, induljunk tovább. A vidámpark vár bennünket... és amúgy is, lőnöm kell neked egy plüsst - vigyorgom el magam, aztán talpra állok, és kezem nyújtom Arielnek - lássuk, vajon elfogadja-e. Közben magamba nézek, és felteszem a kérdést, csakugyan ez az igazság, és csakugyan nem zavar, hogy ennyivel idősebb nálam? A válasz pedig határozott nem. Az sem zavarna, ha betöltötte volna a százat. Kedvelem, és kész.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 24, 2018 9:42 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ariel && Elliott

Szavaira sokat sejtető mosollyal felelek, hiszen ha nem jöttek volna be, akkor most nem lennénk itt. Akkor vélhetően már az elsőperctől kezdve magára hagytam volna, így ebben nagyon is igaza van. A praktikák beváltak, így egyikünknek se lehetne oka panaszra.
- Még nem kell ilyet venned nekem. Nem áll szándékomban elillanni a reggeli köddel, vagy éppen az északi széllel. – mosolyom pedig egyre szélesebb lett, hiszen kár lenne tagadni, hogy nem voltam boldog. Valami különös oknál fogva neki sikerült elérnie azt, hogy úgy érezzem magam, mint aki ismét, aki képes az életet élvezni és egyszerűen csak hagyni, hogy a boldogság átjárjon. Az elmúlt két évtized szinte maga volt a pokol, gyűlöltem szinte minden egyes napját az átkomtól fogva és talán ez a gyermekies dac túlzottan is erős volt bennem a korom ellenére is. Talán a külsömhöz túlzottan is igazodott már a személyiségem, hiszen valljuk be nem éppen viselkedtem most se úgy, mint netán egy 40 éves nő tenné. Csók túlzottan mámorító és szavainak köszönhetően még el is nevetem magam, mert azt hiszem nem csak rám van nagyhatással a közelsége, hanem fordítva is igaz. És azért valljuk be, túlzottan is kellemes hallani azt, hogy a csókról ezt mondja. Szívem hevesebbet dobban, de aztán hamar komorrá vállok mert itt az ideje, hogy én is beavassam egy-két titokba. Inkább tőlem tudja meg, mintsem mástól.
Nem lepődők meg azon, hogy elsőre az a kérdés szalad ki ajkain, hiszen eléggé sokkolóan hathatnak a szavaim. Én csak felhúzom a lábamat, ahogyan a külsőmhöz passzoló korombéliek tennék. A lábamat átöleltem és türelmesen várok. Várok arra, hogy elszaladjon, hogy mondjon valamit. Amikor pedig a korom szalad ki ajkai között, akkor egy szomorú sóhaj tör a felszínre. Lehet korban annyi vagyok, de sose éreztem még magam 25 évesnél többnek, hiszen túlzottan is benne rekedtem ebben a kinézetben. Már a szülinapokat se ünnepeltem és a hazugságok is mindig részemmé váltak, amik a koromat illették.
- Biztató dolog, hiszen én is az vagyok félig. – húztam el a számat, mert én se rajongtam értük túlzottan. Azóta pláne nem, hogy az egyikük bezárt ebbe a fiatal testbe megfosztva attól, hogy valaha normális életem legyen. Ezért gondoltam még mindig részben úgy, hogy el kellene szaladnom most is, mert mit adhatnék neki? Pár hónapot, netán évet, de aztán minden ugyanolyan lesz. Ő tovább öregszik, én pedig nem, ha nem töröm meg ezt az átkot. Én pedig belefáradtam örökké ennyire fiatalnak lenni. Voltak álmaim és terveim, de úgy éreztem, hogy megfosztottak tőle örökre. Még akkor is, ha most egy kisebb reménysugár csillant az életemben Elliottnak köszönhetően.
Megforgatom a szemeimet és kicsit morcin nézek rá. – Ne kezd, kérlek. – rázom meg még a fejemet is, mert örülök, hogy képes ő ezt ennyire poénosan felfogni, de számomra nem az volt. – Utálom ezt, hogy bezártak ebbe a testbe, hogy az időmúlása nem hat rám. Talán emiatt lélekben is örökfiatal maradtam, nem tudom, de azt tudom, hogy én nem tudom ilyen poénosan felfogni, mint te. – emeltem rá szomorúan a pillantásomat, mert láthatta, hogy számomra ez tényleg szenvedés, hogy emiatt nem vagyok boldog részben, hogy az életem szinte megállt egy ponton, aminek köszönhetően megannyi álmomat elveszítettem.
Szavai melengették a szívemet, túlzottan is jól esett, habozás nélkül fúrtam magam az ölelésébe. Nem érdekelt, hogy ki lát meg, vagy mit fognak sugdosni rólam, rólunk. Egyszerűen csak el akartam veszni az ölelésében. Megvár a vidámpark miatt, de most szükségem volt erre. – Meg akarom törni az átkot, ezért jöttem ebbe a városba. – suttogtam alig hallhatóan a valódi okát annak, hogy mit is keresek ebben a városban. Egyszerűen tényleg így volt és most még inkább meg akarom, hogy ő belecsöppent az életembe. Normális életet akarok magamnak, magunknak, még akkor is, ha netán ez se tartana örökké, de legalább az esély meglenne rá.

■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Vas. Feb. 25, 2018 8:12 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Akkor egyezzünk meg abban, hogy egyelőre nem kergetjük egymást, és nem is menekülünk a másikunk elől. Azért a futócipőt megveszem. Ki tudja, mikor jön majd jól, és mikor gondolod úgy, hogy mégis a világ másik végére akarsz rohanni mellőlem. Hidd el, nem vagyok annyira egyszerű eset, pedig mindig igyekszem, hogy változtassak ezen - mondom, persze tényleg nem gondolom komolyan a szavaimat. Abban biztos vagyok, hogy lesznek majd köztünk nézeteltérések, főleg ha megismeri a kevésbé szelíd oldalam - elég ehhez csak egy fafej, aki belénk fog állni valahol. Remélhetőleg nem a közeljövőben fog erre sor kerülni - és bízom benne, hogy a távoli jövőben sem.
A csókja szinte fejbe kólint, amitől némileg réveteg állapotba kerülök. Mint egy alvajáró, úgy hagyom, hogy a padhoz vezessen, és lenyomjon rá - de aztán a vallomása némileg visszatérít a jelenbe.
- Jól van, ne haragudj... - dünnyögöm aztán, mikor azt mondja, ne csináljak viccet a dologból. - Nem annak szántam. Nem ugratni akartalak, csak hát... - vakarom meg a fejem. - Igazából nem lehet az olyan rossz dolog, nem? Nézz csak magadra... gyönyörű vagy, és még mindig fiatal. Plasztikai sebészek nélkül - lopakodik az arcomra egy csibészes vigyor. - Szerintem ez nem olyan tragikus. Legalábbis egy ideig - gondolkodom el aztán. Ha valaki örökké fiatal, akkor - hacsak nem talál megoldást a problémára - előbb vagy utóbb, de fix, hogy beleun az életbe, a létezés örökké tartó folyamába. Pláne, ha végig kell néznie, ahogyan a szerettei egymás után távoznak a másvilágra. - Szóval csak úgy értem, néhány évtizedig nem lehet rossz, ha nem öregszik az ember - fonom át rajta aztán karjaimat, mikor az ölelésembe bújik. Még mindig hihetetlen kissé a dolog, de azért persze, hogy legyezgeti a hiúságomat. Más körülmények között egy negyvenes nő érdeklődésére aligha tarthatnék számot.
- Most már csak két dolog érdekel, de az meglehetősen - engedem el aztán Arielt az ölelésemből. - Az egyik, hogy neked nem ciki-e ez a helyzet. Mármint, hogy feleannyi idős vagyok, mint te. Nem akarom, hogy taknyos kisfiúként nézz rá innentől kezdve, mert nincs annyi élettapasztalatom, mint másoknak. És azt se akarom, hogy úgy nézz rám, mint egy nővér az öcsikéjére. Én tőled másra vágyom - szögezem le kerek-perec a dolgot. - Ha neked ez így nem oké, akkor most mondd. Jobb ha még az elején tisztában vagyok ezzel - és nem építgetek légvárakat, ezt persze már csak magamban teszem hozzá.
- A másik az, hogyan tervezed visszafordítani a dolgokat? - ráncolom a szemöldökömet. - Varázslattal? - morfondírozom tovább. Akik ezt tették vele, alighanem nagyon erős boszik, egy átlag társaság, átlag varázsigékkel aligha írhatja felül ezt az átkot. Akik meg megátkozták, majd hülyék lennének meggondolni magukat. - Tudok neked bármiben is segíteni? - nézek aztán a szemébe. - Ne feledd, a város balhés fiújával beszélsz. Eggyel több vagy kevesebb rossz pont a listámon már nem oszt, és nem szoroz. De tényleg, viccen kívül mondom. Szívesen segítek. Tudom, hogy ezzel talán elvágom magam nálad, de azt az örömöt akarom látni a szemedben, amit a múltkor is - simítok végig az arcán. Nem vagyok hülye, alighanem ha visszanyeri régi önmagát, azonnal búcsút int nekem - de vállalom. Ha az ő boldogságának az én összetört szívem az ára, az sem érdekel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 25, 2018 8:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ariel && Elliott

- Talán ebben hasonlítunk. Egyikünk se egyszerű eset, legalább kicsit megbolygatjuk a másik életét és sose fog unalmassá válni. – bököm meg játékosan a homlokánál, mert nem tartok attól, hogy el akarnék futni. Még akkor se, ha ő neméppen egyszerű eset. Senki se az, csak mindenki másképpen. Egyébként se élünk még együtt, így nem hiszem, hogy attól kellene tartanunk, hogy bármelyikünk is a falra mászik a másiktól. Találkozunk, elvagyunk és egyszer talán tovább lépünk, de a fiatalság bolondság most is és 20 évvel ezelőtt is az volt. Nem akarok előre tervezni, inkább csak sodródni az árral és élvezni, amíg lehetséges ez.
Szavaira elhúzom a számat és megrántom a vállaimat. Tudom, hogy nem viccnek szánta, de mégse tudom ezt olyan könnyedén venni, mint ő azt hiszi. Fürkészem az embereket, ahogyan előttünk elhaladnak, a családokat, párokat, vagy éppen a magányos embereket. Mind-mind rohannak valahova, ahogyan  én is tettem egykoron, de aztán mintha minden rohanás számomra fölöslegessé vált volna, mert megpillantottam magam egy-egy kirakatban és rájöttem, hogy az álmaimat így sose fogom visszanyerni, hiába rohanok… Ölelésébe fúrom magam és nagylevegőt veszek, lassan fújom ki, majd felpillantok rá. – Talán valakinek nem lenen az, vélhetően a vámpírok is elég jól megszokják, mert nincs más választásuk, de számomra maga volt a pokol. Talán egy-két évig még élveztem, de utána már nem. Rájössz, hogy az álmaidtól megfosztanak, hogy nem szerethetsz, mert el fogod veszíteni, el kell hagynod idővel, mert te sose változol. Családról álmodtam egykoron, híres balerina akartam lenni mellé. – nevetem el magam, hiszen talán túlzottan is gyerekesen hangzik, vagy idiótán, de ez az igazság. – De mind a kettőre elveszítettem az esélyt. – sütöm le a pillantásomat, mert így éreztem. Miként is szeretnék valakit, ha nem maradhatok vele és nem azért, mert mi döntünk úgy, hanem azért, mert én döntöm el ezt, mert nem öregszem és nem lehetek ennyire önző. A karrieremnek is végeszakadt, hiszen különben lebuktam volna. Számomra nem volt élvezetes a majdnem elmúlt 2 évtized.
Amikor elenged az öleléséből, akkor meglepetten pillantok rá. Kíváncsian fürkészem, hogy miről lehet szó, vagy éppen nem most fog jönni a mégse dolog, mert végiggondolta, hogy ez inkább túlmeredek. Szavainak köszönhetően szomorúság csillan  a szemeimben, mert szerintem eddig se adtam okot arra, hogy ezt higgye, hogy annak tartom. Egyébként se faltam nagykanállal az életet. Szomorúan sóhajtok egyet. – Először is attól még, hogy 20 évvel több ideje élek, mint te, nem jelenti azt se, hogy nagykanállal faltam volna az életet. Másrészt meg szerintem eddig se adtam okot arra, hogy ezt hidd, hogy egy ezt gondolom. – hangom komolyan csendül, ugyanakkor szomorúan is, mert a feltételezése is fájó volt számomra. – Régóta nem éreztem magam annyira embereinek, mint melletted Elliott. Régóta nem kezdtem el kötődni senkihez se annyira, mint hozzád. Ez talán még számomra is új. – teszem hozzá óvatosan, mert nem vágyom arra se, hogy érzelmi csődtömegnek könyveljen el ezek után, de attól még ez volt az igazság. Szerettem ifjúkoromban is valakit, de az már nagyon rég és az se hasonló volt, mint amit felé érzek.
- Nem feledem, de szerintem anyád elevenen nyúzna meg, ha ebbe belerángatlak. – húzom el a számat, mert amit eddig hallottam róla, könnyedén kinézem. Vöröslő tincseimbe túrok és megrázom picit a fejemet. – Nem tudom varázslattal megtörni. Próbáltam én is és erősebb boszorkányok is. Olyan, mintha képtelenség lenne varázslattal ezzel szembe menni. – csüggedten csendül a hangom, hiszen ez még számomra nem sok jót jelentet. – Azért jöttem a városba, hogy megöljem azt a mágust, aki ezt tette. Azt hiszem ez az egyetlen megoldás erre a dologra, ha meghal. Ami viszont túlzottan is veszélyes lenne, mert talán én se élem túl, így nem akarlak ebbe belerángatni még inkább. Nem bocsájtanám meg soha magamnak, ha miattam esne komolyabb bajod. – emelem rá az íriszeimet, mert ez az igazság. Nem akarom elveszíteni őt, de úgy túlélni ezt a személyes ki csatámat, hogy ő meg nem élte túl. Túlzottan is veszélyes.

■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Kedd Feb. 27, 2018 3:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Az én életem eddig sem volt épp unalmas, csak némileg... hogy is mondjam... más szolgáltatta számomra a szórakozást - jegyzem meg Ariel mondatára. - Kérdezd csak meg anyámat, szerintem ő elzarándokolna a város összes templomába, és gyertyát gyújtana az összes szent oltárán, ha egyszer megélhetné, hogy unalomba fullad az élete mellettem - mosolygok, de csak addig, míg fény nem derül Ariel titkára, és be nem avat abba, amiről első pillanatban azt hihetném, hogy egy mese, ha nem élnék New Orleansban, és nem ismerném én magam is a természetfeletti világot.
Annak örülök, hogy nem sértődik meg, vagy épp nem durcázik a szavaimon. Tényleg nem bántani akarom, vagy megsérteni, egyszerűen csak az a fajta vagyok, aki kimondja, bármit is gondoljon. Az örök fiatalság nem lehet éppen rossz dolog - mondjuk néhány évtizedig én is elviselném. Ki a fenének van kedve megöregedni, mint apa meg anya? Na persze, már ha az ő életkoruk egyáltalán éltesnek mondható - de hát én még csak 19 vagyok, félúton a húsz felé, nálam már mindenki öreg, aki átesett a harminc éves határon. Mindenesetre örülök, ha anya ezeket a gondolataimat nem ismeri, mert fix, hogy egy tisztességes kiakadásra számíthatnék tőle. Apától csak néhány fanyar mondatra, de épp elég lenne mindkettő ahhoz, hogy kicsit szarul érezzem magam.
- Hm... - gondolkodom el aztán, mikor Ariel elhallgat. - Miért vesztetted volna ez esélyeidet? Szerintem ez nem így működik. Nézd, én nem vagyok jártas az efféle dolgokban, így fogalmam sincs, mit foglal magában az átok, és mit nem. Lehet, hogy csakugyan nem lehet családod, már úgy értem, hogy gyereked... - magyarázom - de a család végeredményben nem csak abból áll. Vagy tévedek? Szerintem családnak lehet nevezni azt is, aki csak simán melletted áll, hogy egy életen át szeressen téged - akármennyi is legyen ez az idő, évek, évtizedek, vagy akár századok. És a barátok, ismerősök, akikben bízol, akik az élete részei, szintén a tágabb értelemben vett családod. Hidd el, én csak tudom - elvégre látom nap mint nap anya, apa, és a falka viszonyát. Ha a farkasoknál így működik, kétlem, hogy a boszorkányoknál másképpen lenne - csak meg kell találni azt a közeget, akikkel nem akarják nap mint nap kinyúvasztani egymást.
- Ami pedig a másik álmodat illeti, miért ne lehetnél balerina? Csak kortalanságot kaptál, nem plusz százötven kilót - nevetek. - Nekem anyám mindig azt mondta, az lehetek, ami csak szeretnék - ne érdekeljen, mit mondanak, vagy gondolnak mások. Koncentráljak a célra, és mutassam meg a kishitűeknek, és kétkedőknek, hogy képes vagyok valóra váltani a vágyaimat. Biztos vagyok benne, hogy nálad is működne - és itt, New Orleansban remek iskolák vannak ehhez - biztatom. - Ami pedig a felajánlott segítségemet illeti, noha nem megyek a szomszédba balhéért, annyira azért már benőtt a fejem lágya, hogy ne álljak oda a boszorkányok elő ágálni, felemelt öklökkel. Annak csak én innám meg a levét. Apa beleőszülne, anyát elvinné egy infarktus, ha ilyesmire vetemednék, és nem áll szándékomban egy családtagomat sem a sírba juttatni a hülyeségem miatt - azt már csak magamban teszem hozzá, hogy nyilván megtudnák ki vagyok, és talán a falkával is összekapcsolnák a jelenlétemet, ami csak újabb bonyodalmakat jelentene, akkor meg anya elevenen nyúzna meg. - Én arra gondoltam, hogy ha támogatni tudlak, bármiben is, akkor itt vagyok. Ha meg kell valamit tudni, híreket szerezni, és hasonlók, rám számíthatsz. És ha sehogy máshogy nem tudok segíteni, csak azzal, hogy melletted állok, akkor úgy segítek. Tudom, hogy új neked ez a helyzet, hidd el nekem is az - mégis, sosem voltam még ilyen őszinte, mint most veled, amikor azt mondom, hogy te vagy az első lány, akit nem akarok becsapni, vagy átverni. Ugye elhiszed? - simítom nagy tenyeremet Ariel arcára finoman.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 16, 2018 1:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ariel && Elliott

Elmosolyodom a szavain, mert ezek után tényleg nem lehet kétséges, hogy egy igazibajkeverőbe sikerült belebotlanom és elérnie, hogy ne akarjak egyből a vesztembe rohanni. Sőt, mellette túlzottan is jól éreztem magma, mintha a kalitkámból végre kikeveredtem volna és újra elkezdtem volna megtanulni repülni, érezni a napsugarak gyengéd melegségét és ráérezni az élet boldogságára.
Hamarosan viszont teljesen másabb irányt vesz a beszélgetésünk, mondhatni csöppet se vidám, de úgy éreztem, hogy ideje őszintének lennem és megadni az esélyt arra, hogy netán elsétáljon, ha inkább azt szeretné megtenni. Tudom, hogy csöppet se lehet könnyedén elfogadni egy ilyen dolgot. Nekem se ment, de szerencsére ő egészen könnyedén veszi és nem küld el a francba, ahogyan nem is szalad el. Azt meg nem hiszem, hogy elmondaná mindenkinek, mert sokan el se hinnék, ha pedig kiderülne, akkor lehet még az anyja is eltiltana tőle, mert az eddig hallottak alapján azt hiszem inkább szigorúnak mondanám, mintsem jófejnek és lazának, de ebben a városban nem is csodálom. Pláne, ha tényleg igaz lehet a sejtésem, hogy ki is az édesanyja és mennyire is fontos szerepet tölt be bizonyos személyek életében. Még belegondolni is rossz, hogy ez vajon mekkora terhet pakolhatott nem csak rá, hanem az egész családjára is, akár a fiára is.
- Érettebb vagy, mint elsőre gondolná az ember. – de aztán aprót az ajkamba harapok és sóhajtok. – Ebben igazad van, de tudod nehéz úgy szeretni valakit, hogy tudod, hogy nem tarthat örökké az eskü, mert nem a halál fog elválasztani téged tőle, hanem az átkod. Nem is a gyerek dologra gondoltam. – még akkor se, ha tudom, hogy lehetne, hanem arra, hogy én nem fogok megöregedni, így semmit se adhatnék meg a családomnak, maximum csak pár évet. – Hanem arra, hogy nem akarok az lenni, aki végignézi azt, ahogyan netán te megöregszel, én pedig idővel akár a lányod lehetnék. A szerelem sose volt könnyű, de én együtt szeretném teljesen átélni valakivel, vagyis veled. Én szeretnék teljeséletet élni, nem pedig 10 év múlva úgy érezni, hogy csak fájdalmat okozhatok valakinek, mert míg rajta fog az idő kereke, addig rajtam nem.- együtt megöregedni. Giccses, nem érdekel, akkor is szeretném ezt. Szeretnék teljes életet élni, nem pedig azt, hogy idővel lányának higgyenek annak az embernek, akit szeretek, vagy éppen unokájának. Az öröklét nem mindig vidám és pazar.
- Ha híres leszel, akkor a képed mindenhol ott virít és nem szeretném a saját halálomat, vagy a saját unokámat, lányomat eljátszani. Az már lehet számomra is sok lenne. – rázom meg a fejemet, hiszen a híresbalerinákat sok helyen, vagy legalábbis bizonyos körökben biztosan ismerik és ezért is kellett lemondanom róla. Nem mindig egyszerű, de olykor mérlegelni kell, hogy mennyi hazugságot és színjátékot bír el valaki. Halovány mosoly kúszik arcomra attól, amit mond, hogy mellettem fog állni és ha tud valamiben segíteni, akkor segíteni is fog. Amikor pedig arcomra siklik a keze, akkor arcom tenyerébe simul és rövid időre lehunyom a szemeimet is és elveszem az érzésben, hiszen régóta nem éreztem semmi hasonlót se. Hallom a kérdést, de egy pillanatra még se érkezik válasz, mert túlzottan is mámorító elveszni az érzésekben. – Tudom és köszönöm, hogy nem utálsz, vagy éppen rohansz el. Ez sokat jelent számomra  Elliott.- őszintén csendül a hangom, majd ha engedi, akkor egyszerűen ölébe ülök és neki dőlök. Fejemet vállához hajtom, s hagyom a külvilág kicsit megszűnjön létezni. – Akkor csöppentél az életembe, amikor semmi hasonlót nem reméltem már, de most még inkább van miért küzdenem és életben maradnom. – vallottam be. – Igyekszem majd óvatos lenni. – ha pedig engedte, akkor gyengéden megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy mennyien botránkoznak meg esetleg attól, hogy az ölében ülök és éppen miként is talál egymásra a nyelvünk a csókban. Nem érdekelt semmi se, csak az általa ébresztett érzések és az, hogy újra úgy éreztem, hogy még egy okkal több, amiért küzdenem kell, hogy a végén minden rendben legyen.


■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
bajkeverés



A poszt írója Elliott Wade Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 17, 2018 2:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ariel szavaira akaratlanul is felcsúszik egy pillanatra a szemöldököm, majd hitetlenkedve elnevetem magam.
- Érett? Én? - csóválom a fejem. - Kérdezz meg csak erről másokat, kétlem, hogy ugyanezt mondanák. A saját családom sem biztos, hogy osztaná a véleményedet, bár tény, hogy az elmúlt napokban kissé kezd benőni a fejem lágya. Talán a te érdemed - teszem hozzá egy apró, mentegetőző vállvonogatással. - Egyébként úgy tudom, az átkok mindig hagynak egy kiskaput, vagyis nem törhetetlenek - ráncolom a szemöldökömet. Akkor viszont kissé elhűlök, sőt mondhatnám úgy, megijedek, ahogy Ariel ecsetelni kezdi a jövőt. Hé hé hé! Az isten szerelmére, hiszen alig néhány napja ismerjük egymást, ő pedig máris évtizedeket lát maga előtt? Hogy tíz év múlva hogy fogom látni őt? Úgy hittem, lassabban haladunk, és nem máris ásó-kapa-nagyharang formációban gondolkodunk. Remélem csak az átok miatti elkeseredés és kétségbeesés beszél belőle, mert 19 évesen, alig három napnyi ismeretség után nekem egyelőre még a távlati terveim között sem szerepel az örökkön-örökké együtt verzió. Persze a jövőt én magam sem vagyok képes kiszámítani. Ismerve eddigi előéletemet, már így is meglepő, hogy valahol a lelkem mélyén érzem, hogy jóval többet szeretnék egy lánytól, mint egy észvesztő éjszakát, vagy néhány órányi szórakozást. Lehet, hogy életemben először beköszönt nálam az igazi, nagy szerelem, de ettől függetlenül csakugyan eszem ágában sincs máris abban gondolkodni, hogy mi lesz KETTŐNKKEL majd évtizedek múltán. Ez olyasmi téma, amitől mindig józan gondolkodású férfi azonnal nyúlcipőt húzna, és menekülni kezdene.
Amit mondtam ettől az ijedtségtől eltekintve nem változtatom meg. Segítek neki és mellette állok. Ha másban nem tudok segíteni, csak abban, hogy vállam a vállának vetem támasz gyanánt, akkor hát ennyit fogok segíteni. Azt mondják, minden dolog fejben dől el - talán az életerő és vitalitás szintén ilyesmi. Ha van, aki és ami erőt önt bele, akkor neki is lesz kapacitása, hogy felszegje a fejét, megtörje az istenverte átkát, és valóra válthassa az álmait, amivel meghódítja a tánc színpadát.
- Miért utálnálak? - kérdezem aztán. - Olyasmiért, amiről nem tehetsz? Nem volna tisztességes, vagy becsületes. Ki tudja, az, hogy megismertük egymást, mindkettőnk életébe hoz majd valami eddig nem tapasztalt jót - fogom át derekát, ahogy ölembe ül, majd feloldódom csókjában. Nyelve az enyémhez ér, aztán ahogy kifogyok a levegőből, csillogó szemekkel és zihálva nézek rá.
- Talán... - köszörülgetem a torkomat, hogy kissé magamhoz térjek - elindulhatnánk. Ha így haladunk, nélkülünk zár be a vidám park. És ha jól emlékszem, lőnöm kéne neked egy óriási plüsst, amit az ágyad sarkában tarthatsz majd.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

Ariel and Elliott

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Alternatív játékok-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Szept. 16, 2018 3:54 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3