Ropogott a tábortűz, s a korábban megsütött hús füstös aromája még mindig ott kavargott a lángok közt, emlékeztetve minket az elfogyasztott vacsorára. Miközben kézről kézre járt a whiskeys üveg, melynek tartalma már jócskán megcsappant, a kis kompánia tagjai komoly terveket szövögettek Klaus ellen. Gondolataim mégis valahol máshol kalandoztak, s miközben lejjebb csúszott torkomon az ír párlat, elképzeltem magam előtt azokat a tábortüzes estéket, amikor Caroline-al ültünk odahaza, vagy épp a focicsapat tagjaival ünnepeltük meg az akkori bajnokságot.
Emlékeimből újabb képek villantak elém, Mystic Fallsról, a városról, és a barátaimról, akiket túl rég nem láttam már, s akik talán meg is feledkeztek rólam. Caroline vajon mit csinálhat most, gondol-e úgy rám, ahogyan ő tűnik fel előttem? Ahogy meztelen sziluettje egyre közelebb ér hozzám, majd kicsavarja kezemből az üveget, hogy ölembe férkőzve, csókkal pecsételje ajkaimat?
- Lockwood, nem figyelsz?- Hirtelen repült vállam felé egy cipő, ami el is talált, hisz mélyen elmerültem a gondolataimban. Tekintetem azonnal dühösen villant, amint a szemben ülő farkasra kaptam pillantásomat.
- De figyelek- Jegyeztem meg a magam morcosságában, abban a pillanatban nem volt kedvem magyarázkodni, és arról beszélni, hogy mennyire magával ragadott a múlt, s mennyire gyötör már a honvágy.
- Dehogy figyelsz, te ezt az egészet leszarod, mert neked ez már nem is számít, mert te is csak egy korcs hibrid vagy. Olyan vagy, mint az a szemét Klaus, aki lemészárolta a fivéreinket. Te is csak egy hozzánk csapódott, semmirekellő korcs vagy! – Zane dühösen ismételte a szavait, miközben sértegetett, s a hangját is felemelte velem szemben. Korábban sem kedveltem őt a bandából, hisz mindig ellent mondott nekem, bármilyen ötlettel is álltam elő. A férfi pillanatok alatt feldühített, szemeim szikráztak a dühtől, s mérhetetlen harag feszegette a mellkasomat.
- Fogd be a szád Zane és hallgas! Fogd be, mert nagyon megbánod! – Sosem voltam ura önmagamnak, mindig hevesen reagáltam, ha kritika ért, vagy valaki bekóstolt, s itt is éreztem, hogy nem kell sok, szívese átharapnám a torkát, de mégis próbáltam visszafogni magam, mert segíteni érkeztem közéjük, nem pedig azért, hogy ártsak nekik.
Zane azonban nem tudott megnyugodni, mintha megcsapta volna a hatalom szele, valamiféle rivalizálás lengte körbe őt, ahogy felemelkedett velem szemben, s a tűz fölé hajolva nézett az arcomba.
- Na mi van Tyler, hm? Csak nem honvágyad van, és visszavágysz arra a lepratelepre, ahonnét idetoltad magad? Csak nem a csajod hiányzik? Azon a kis kurván már biztos végig ment a város Lockwood, rád sehol sincs szükség, érted? A legkevésbé itt, nincs szükségünk egy hibridre, kotródj innen! – Nyíltan lépett fel velem szemben, miközben a többiek elnémulva, tágra nyílt szemmel figyelték az eseményeket.
- Zane, ezt nem kéne…
- Tyler, ne húzd fel magad…
Minden oldalról jött egy-egy közbeszólás, miközben mellkasomban egyre jobban tombolt a vágy, s a düh szülte köd teljesen ellepte az elmémet. Az i-re az tette fel a pontot, amikor Zane váratlanul egy marék homokot dobott az arcomba, s vigyorgó ajka felcsillant a tűz táncoló alakjában.
Nem tudtam tovább fékezni önmagam, a harag, a szavak szülte fájdalom, s az idegesség elvették az eszemet. Hirtelen ugrottam át a tűzön, s magammal sodortam Zane-t is, aki felocsúdva a váratlan támadásból, ugyan hadakozni próbált, de farkas ereje egy hibridével szemben kevésnek bizonyult.
- Ő nem kurva, érted? Fogd be a pofádat- Sziszegtem arcába a szavakat, de ő ezt láthatóan érezte, mintha csak a határaimat akarná feszegetni, még inkább vigyorgott, s azt ismételte, amit nem akartam hallani.
Elborult az elmém, már nem tudtam megfékezni indulataimat. Hirtelen éledt fel bennem a hibrid szörny, s gondolkodás nélkül csaptam le rá, hogy szétmarcangoljam őt.
- Tyler , ne , mit művelsz?? – Sikolyokat, riadalmat hallottam magam körül, miközben fékezhetetlenül marcangoltam Zane testét. Éreztem ahogy két kéz érinti a vállaimat, de hevesen csaptam hátra, ezzel ellökve magamtól Zoey-t, aki nyekkenve zuhant a földre, tőlem néhány méterrel távolabb.
- Hagyd abba, Tyler! – Miután végeztem Zanel, vértől fröcsögő állal, zilálva fordultam a többiek felé, s veszett pillantásomat végig vezettem a riadtan hátráló farkasok között.
Meglátva szemükben a félelmet, gyanakodni kezdtem, s ahogy visszapillantottam a lábaim előtt heverő, összemarcangolt holttestre, már tudtam, hogy mit műveltem.
Megöltem közülük egyet, és másoknak is ártottam. Zoey sírva hátrált a közelemből, kezét fájlalva húzódott arrébb, s a tekintetéből döbbentem rá arra, hogy milyen őrültséget követtem el.
- Én..ezt nem akartam- Bizonytalanná vált a hangom, miközben végig pillantottam magamon, s láttam tettemnek következményeit.
- Talán jobb lenne, ha most elmennél innen, Ty. – Egy bátor falkatag lépett óvatosan előrébb, csitítóan, mégis megfontoltan beszélt hozzám, s egyértelművé tette számomra, hogy ezt követően már nem látnak maguk közt szívesen.
Véget ért.
Család nélkül maradtam, s rá kellett döbbennem arra, hogy már nincs senkim ezen a világon.
Csak Ő.
Vissza kell mennem hozzá.