Hamar végeztünk, hiszen ha úgy nézzük, nem sok minden lett kivéve a táskából. És nem is három hétre jöttünk, hanem két napra.
- Jól van, menjünk. - bólogattam, és megfogtam a saját táskámat.

- Hotel -

- Nem mindig és mindenben jó a túlzott gyorsaság - jegyeztem meg, és - csodák csodája - saját magam kezdtem el a holmimat elrakni, bár eszem ágában sem volt hajtogatni, csak belegyömöszöltem mindent a táskámba. - Remélem, nem marad itt semmi - néztem körbe alaposan. - Pénz, telefon, ruhák... azt hiszem, itt van minden - biccentettem. - Akkor induljunk. Rendezzük le a piszkos anyagiakat, jelentkezzünk ki, és .... menjünk végre haza.

Egy mosolyféle villant az arcomon, és vontam egyet a vállamon. - Azt hittem, vámpírok lévén a gyorsaság nem okoz gondot. De legyen. - sóhajtottam, a saját térfelemre sétálva, hogy onnan szedegessem össze a saját gönceimet, és minden kipakolt holmit, és feldobva a táskára a csomagot, elkezdtem teletömni a ruhákkal.

Épp elő akartam rángatni egy táskát, mikor visszahúzott magához, és máris csókolt. Olyan erővel, és olyan hévvel, mintha ez lenne az első csókunk, és nem késlekedtem viszonozni a gesztust, de aztán lefejtettem a karját a nyakamból.
- Nem kellene elkésni a gépet - mondtam. - Nincs erre most idő. Egy órán belül ki kell érnünk a reptérre.

- Nem tudom. Én sem. Talán... mindegy, ezen már késő gondolkodni. Azt hiszem, ezzel a hellyel nem lesz kedvem kísérletezni, hogy vajon legközelebb is ilyen lesz-e, inkább ne legyen legközelebb. - ráztam a fejem, majd egy apró mosollyal bólintottam a csomagolást illetően, de hirtelen megfogtam a kezét, és visszahúztam magamhoz. - Vagyis.. előtte még szeretnék valamit. Ha már kísérletezésnél tartunk. - mondtam már tényleg halvány mosollyal, és újra odahajoltam, hogy csókolni kezdjem őt, és lesiklottam a nyakára is, míg kezeim már mellkasát cirógatták.

- Azt hiszem, tudom mire gondolsz - mondtam némi gondolkodás után. - Mintha mindketten ki lennénk cserélve valami rosszabbra, mióta Párizsból eljöttünk. Nem is tudom miért. Valami csodát vártam itt... a régi földön, Európában. A csoda elmaradt. Nem tudom, miért - ráztam a fejem. - Csalódott vagyok, úgy érzem. Talán ezért is akarok minél hamarabb visszatérni az Államokba - fordultam el az ablakból. - Akkor csomagolás?

- Igen, valami szépet. - ismételtem el szavait, majd levettem róla a karjaimat, és szembeálltam vele. - Nem akartam, hogy így sikerüljön ez az egész. Ez a része legalábbis. De talán Bulgária olyasmit vált ki belőlünk, amilyenek Mystic Fallsban talán soha nem lennénk. Ezért is jó lesz elmenni innen. Régen szerettem ilyen rideg lenni, mint amilyen voltam tegnap és tegnap előtt éjjel. De ma már nem akarok. - ráztam meg a fejem, és odahajolva hozzá, egy csókot adtam a szájára. A "jó reggelt" úgyis kimaradt.

Nem tudtam, Erin vajon mit akar nekem mutatni, de a másik ablakhoz lépett, és a függönyöket elhúzva olyan látvány tárult a szemem elé, hogy bennem akadt a lélegzet is.
- Milyen gyönyörű! - mondtam őszinte ámulattal. Szinte lenyűgözött az az erő, ami ezekből a hegyekből áradt, a látvány pedig magáért beszél.
- Legalább búcsúzóul valami szépet viszünk magunkkal innen - mosolyogtam rá Erinre.

- Igen, ezt észrevettem. - bólogattam, miután felült nagy hirtelenjében, és az egyik ablak felé fordultam, ahol talán azóta el voltak húzva a függönyök, mióta csak megérkeztünk.
- De talán adhatok belőle valami szépet is. Gyere. - fogtam meg a kezét, gyengéd hangon beszélve vele, mintha tegnap nem martuk volna egymást halálra, és odahúztam az ablakhoz, hogy széthúzzam a függönyt. - Nem mindenben olyan, amilyennek tűnik. - suttogtam egészen halkan, és átfogtam Klaus derekát, hogy átöleljem.

http://www.bestourism.com/img/items/big/612/Bulgaria_Sofia-view_2370.jpg

Elég nyugtalanul telt az éjszakám. Ez az ország valami negatív dolgot magában, az biztos.
- Szia - dünnyögtem Erinnek, és ebben a pillanatban rugó módjára felugrottam, mert megszólalt a telefon, mert időben ébresztettek. - Végre... az utolsó reggel - nyújtóztam. - Ne vedd magadra, de azt hiszem, nem szerettem meg az országodat - fordultam Erin felé.

Az még rémlett az éjszakáról, hogy nem bújt hozzám. Én pedig nem kértem rá, hogy tegye. Valami tényleg van ebben az országban. Ami hat rám, de hat rá is. És ez a két vámpír, aki ennek a hatására "létrejön", képtelen megtalálni a közös hangot. Talán jobb lesz majd ölelgetni egymást, ha már messze leszünk innen, minimum Franciaországban tíz percig.
Felsóhajtottam és egy apró nyújtózással kezdtem magamhoz térni. Valami csoda folytán, saját magamtól. Nem kellett se ébresztő, se semmi. - Furcsa reggel... - morogtam az orrom alatt, és a mellettem pihenő Klausra pislogtam.

- Nem kértem, hogy élj nélküle. Saját magamról beszéltem - jegyeztem meg, majd lehunytam a szemem. - Pihenjünk. Holnap korai lesz az ébresztő - jegyeztem meg, de nem bújtam Erinhez. Még a végén sérelmezi, ha valamit éjjel csakugyan érez...

- Akkor ne tedd. Majd néha beteszem egyedül. Nem tudok a saját hazám nélkül élni. - mondtam a mennyezetnek, és amikor Klaus felém nyújtotta a pezsgős üveget, nem kortyoltam bele, csak letettem az éjjeli szekrényre. Még csak az hiányzik, hogy megeredjen a nyelvem egy kis alkoholtól.
- Nos, ha pihenni akarsz, akkor jobb lesz, ha az értékelést holnapra tartogatod a felemás érzéseidről is. - suttogtam, és lehunytam a szemeimet, hogy egy sóhajtással megpróbáljak aludni.

- Talán tényleg jobb lenne, ha pihennénk. És remélem, holnap elfelejthetem Bulgáriát. Sosem fogom ide többet betenni a lábam - dünnyögtem, és felkínáltam egy mozdulattal Erinnek is a pezsgősüveget, majd leraktam a fejem a párnára. - Mondhatjuk, hogy felemás volt az utazás. Ezt a részét nem kedvelem.

- Veled lehetetlen viccelni... - ráztam meg a fejemet, mint egy bolond. Hm, ha ez a hely van ránk ilyen hatással, akkor jobb lesz minél előbb elmenni innen. Ha meg kiderül, hogy most kibújt a szög a zsákból, és ez mindkettőnk valós énje (bár... nem hiszem, hogy én ilyen vagyok valójában. Voltam, de már nem), akkor ahogy az előbb mondtam, baj van. És baj lesz.
Hanyattfordultam az ágyban, miután meghúzta a pezsgős üveget, és egy sóhajtással húztam fel magamon a takarót. Azt hiszem, ha ma még egyszer megszólalnék, már valami olyasmi jönne ki belőlem, amiért az egész kontinensre nem akarna többet jönni, szóval inkább a hallgatás. Néha megy az is.

- Félek, ettől nem kell tartanod - morogtam. Óriási. Eddig az volt a baja, hogy nem tudtam. Ha most tudnék, akkor az lenne. Egyszerűen nem igaz, hogy nem lehet a nőket kiismerni. - Vagy ha mégis, akkor elfordulok tőled, nehogy kényelmetlenül érintsen - morogtam hozzá még, majd leszóltam a portára, és levitettem a kocsit, a maradék kajával, pluszban elrendeltem hajnalra az ébresztést.
Megvártam, míg egy hordár kivitte a maradékokat, csak a pezsgő maradt ott, amit még jó alaposan meghúztam lefekvés előtt.

- Hm... de egyikük sem panaszkodott. Addig sem, amíg megtehette. - kacsintottam Klausra, egyértelművé téve azt, ami bizonyára eddig is az volt, miszerint megöltem az áldozataimat 'vacsora' után. De előtte jó volt velük játszadozni. Egyesek igazán megragadtak még az én fejemben is, kár értük.
Odahajtottam a fejem a vállára, és halványan, mégis pimaszkásan és szemtelenül mosolyodtam el. - De ha éjjel megérzek valamit, amikor hozzám simulsz, nagyon de nagyon morcos leszek és én fogok morogni. - mondtam komoly ábrázattal, persze mit sem gondolva komolyan ebből az egészből. A probléma máris ott kezdődött, hogy nagy eséllyel semmit nem fogok érezni, de erre most nem gondolok, csak csalódottá tesz.

- Csak azt, amit te is a férfiakkal, ezer éven át - mondtam, de ezúttal minden él nélkül, és ahogy Erin átöltözött, magam is lerúgtam magamról a cuccaimat, de a bokszert és egy pólót magamon hagytam.
- Nagy kérés vagy elvárás lenne tőlem, hogy idebújj hozzám? - feküdtem hanyatt, és felemeltem a kezemet, hogy a vállamra bújhasson.

Elfintorodtam, ahogyan a telefon letétele után arról kezdett beszélni, hogy kikkel kezdett annak idején. Nem ezen volt a hangsúly, de mégis feltűnt. - Nem akarom tudni, mit csináltál velük a nyilvánosság háta mögött. - ráztam a fejem pimasz mosollyal, és letettem az üres tányért az ölemből.
Ledobtam a felsőmet, majd előástam a pizsama felsőt. - De ha ilyen korán indulunk, én inkább most alszom. Igaz, semmi fárasztót nem csináltunk egész nap, de még így is lusta leszek. - dobtam le a nadrágomat is.

- Hogyne, hogy utána azt hallgassam, kegyetlen vagyok - forgattam meg a szemem. - Reggel hét megfelel? - kérdeztem. - Ahhoz is hatkor kell kelni legalább - tettem hozzá, és jó negyed órás egyeztetés után letettem a telefont.
- Áldom az eget, amiért annak idején sűrűn kezdtem uralkodókkal és nemes hölgyekkel. A vagyonuk a haláluk után jó helyre vándorolt - ütögettem meg jelképesen a mellényzsebemet.

- Akkor kelek, amikor óhajtja, parancsnok. Ön a főnök. - mondtam alázatosan, mintha tényleg egy alsóbbrendű lennék. Bizonyos szinten tényleg az voltam. Ő erősebb, mert idősebb, és más is, hiszen vérfarkas oldala is van. De ezt ki nem mondanám hangosan. Nem ismerem el a nyilvánvalót. - Ha hajnal négykor akarsz kiugrasztani innen, akkor fogok kelni. Minél hamarabb szeretnék... elmenni innen. - mondtam őszintén. Ez azért erős túlzás volt. De utáltam ezt az állapotot, amilyen hatással Bulgária volt kettőnk kapcsolatára.

Ittunk, majd letettem a poharat, és kézbe vettem a telefont.
- Mikorra kérjem holnap a gépet? - kérdeztem. - Csak hogy figyelembe vegyem az "utálok korán kelni" szokásodat - mosolyogtam. - Úgy számold, hogy holnapután legkésőbb már Amerikában akarok lenni. Egy gyors tankolásra megállunk a párizsi reptéren, és aztán egyenesen repülünk haza, akár a nyíl - mondtam.

- Farkasként nem így morogsz. - vigyorodtam el pár másodpercre, majd visszaültem én is a helyemre, és egy sóhajjal fogtam meg a villámat. - Igen, éhenhalni. - sóhajtottam. - Mondjon bárki bármit, az itteni ételek nagyon finomak. És ha mást nem is, ezt meg fogod jegyezni. - mondtam mosolyogva, és átvettem tőle a pezsgős poharat. A szavaitól viszont pár másodpercre hatásszünet támadt, legalábbis az agyamban. Csak nekem olyan nehéz elhinni még mindig, hogy az otthon ugyanazt jelenti mindkettőnknek.
- Az otthonra. - mondtam én is, és belekortyoltam a gyöngyöző italba.

- Medve? - kérdeztem megjátszott felháborodással. - Még ha farkas... hát annak még örülnék is. De medve? Tiszta szégyen - ültem vissza az ágyon, és újra kézbe vettem a tésztát, Erin kezébe is nyomva az ételből. - Tessék, te akartál csaknem éhen halni. Most már egyél. Addig csendben vagy - jegyeztem meg kajánul, majd egy jókora pukkanással felbontottam a pezsgőt is, és töltöttem. - Az otthonra. Mystic Fallsra - koccintottam a poharamat az övéhez.

Még akkor sem engedtem el tekintetét, amikor hanyatt dőlt, és magával húzott engem is, csakis akkor, amikor egy pár pillanatra a mennyezetre néztem, hogy kicsit elgondolkozzak.
- Nem akarok bajt én sem. Ha így lenne, már régen megteremtettem volna a helyzetet rá. - suttogtam őszintén. Nehezen nyitottam az új felé, és őt mégis beengedtem az életembe. Ha csak három hétre akartam volna, eleve nem így kezdek neki, mint ahogy ezt elkezdtem. Soha nem szerettem érzelgősnek tűnni, és mostanság mégis egyre gyakrabban előfordul. - Szeretlek, szóval ha lehet, ne morogj, mert ilyenkor egy medvére hasonlítasz, és a medvéktől félek. - kacsintottam rá.