- Nekem tökéletes - dörzsöltem a kezeimet. - Pláne ha van ott egy-egy kisebb falucska. Vagy mondjuk... egy-egy egyedül élő, juhokat őrző pásztor - kacsintottam. - Tőlem indulhatunk. Kabát nem kell. Úgyis bundában leszek - tettem hozzá.

- Jól van, befejeztem. Nem akarom, hogy túl intenzív legyen a nemi életed. Tudom, nem vagy hozzászokva. - vigyorogtam rá, belebújva a nadrágomba és pimaszul néztem rá, amikor ő már felöltözve felém nyújtotta a felsőmet. - Nagyon vicces. - grimaszoltam. - Nos, mehetünk? - kérdeztem tőle. - Az erdőbe megyünk, itt van egy kicsi erdő a város mellett. Apróbb hegyekkel, ne várj Mount Everest-et.

- Szegény hibrid szívemre sem vagy tekintettel - sóhajtottam, végignézve a fehérneműs alakján, és a szekrénybe vertem a fejem, hogy levezessem magamban a feszültséget.
- Jobb ha felkészülsz, hogy ma éjjel ott fogok neked esni, ahová elviszel. Ha az egy erdő, akkor az avaron fogok rád mászni - ígértem, majd viharos sebességgel átöltöztem.
- Ti nők még mindig lassabbak vagytok - lóbáltam két ujjam között a pulóverét.

- Nem, ma mindenképpen vadászni fogunk. A többi is jöhet, de a fő cél ez. - mosolyodtam el, kellemes kis sóhajtással, ahogyan csókjait a hátamon éreztem, majd bólintottam.
- Igen, megfelelnek. De remélem, felöltözteni már nem te fogsz. - akasztottam vissza a ruhámat, és az ő zakóját is arra a vállfára, és így, fehérneműben álltam meg az orra előtt. - Na, hol is van az a ruha? - sóhajtottam.

A szobába belépve én is megkönnyebbülten bújtam ki a zakóból és a nyakkendőből, majd Erin háta mögé álltam.
- Más vége lesz ennek, nem vadászat - csóváltam a fejem, és ahogy lesiklott a ruháján a cipzár, telehintettem csókkal a meztelen hátát. - Farmer és pulóver megfelel? - kérdeztem aztán. - Most én szolgállak ki téged - tettem hozzá, kipakolva a ruhákat az ágyra.

- Opera -

Felérve a szobába, már le is dobtam magamról a kényelmetlen cipőket. - Nem is olyan rossz ötlet visszajönni ide. Ezekkel a cipőkkel engem végeztek volna ki, nem én az embereket. - sóhajtottam fel, és elmosolyodtam, már a kezemben valami kényelmesebb holmival, hogy megpróbáljak kibújni a ruhámból, de megálltam Klaus előtt és hátat fordítottam.
- Húzd le kérlek a cipzárt. Felfelé már ment, de így nem érem el. - mondtam ártatlan hangon.

- Oké, bár nem. Nem megyünk Angliába megkoszirúzni a sírját. Szófiában találtam programot. - mosolyogtam rá, és megfogtam a kezét.
- Gyere. - kacsintottam rá.

- Opera -

Erin megfogta a táskáját, majd megtorpant, és feltett egy kérdést.
- Kedvelem Shakespeare-t! - bólintottam. - Sok darabját láttam... annak idején - tettem hozzá. - De valahogy olyan igazán jót egyszer sem sikerült. Ki tudja miért... talán mert egy-egy előadás után mindig megfogyatkozott a színészek száma - vigyorogtam. - Erre a cécó? - mutattam az öltönyre. - Hová megyünk, megkoszorúzzuk a sírját?

Elmosolyodtam a szavain, és odahajolva hozzá, egy csókot adtam a szájára, de mindössze egy pillanatig tartót. Nem lett volna helytálló pont most lecövekelni itt, más elfoglaltság gyanánt, és lekésni az egészet.
- Talán az az oka, hogy ennyire boldog még sosem voltam. A ruha csak kihangsúlyozza. - mondtam, majd nagy nehezen elszakadtam tőle, felvéve a kabátomat, és a táskámat is. - Nos, mehetünk? - kérdeztem, de ekkor eszembe jutott még egy kérdés, és ártatlan pislogással megpróbáltam megfelelő körítést találni neki. - Amúgy Párizsban abban a temetőben a sok költő és író között eszembe jutott még valaki, aki ugyebár nem francia volt, de író... hogyan viszonyulsz Shakespeare-hez? - mosolyodtam el.

Felemeltem a fejem, és magamban mosolyogva hagytam, hogy megigazítsa a nyakkendőmet, majd igyekeztem csak fél szemmel végigkövetni ahogy ő vetkőzött. Gyanítottam, ha tüzetesen megnézem, fuccs a programnak, bármit is talált ki....
- Vadítóan szép vagy - legeltettem a szemem rajta, mikor már felöltözve állt előttem, és talán még olyan őszintén semmit nem mondtam, mint ezt. - Álomszép vagy, Erin.

- Ez csekély ára az egésznek. - suttogtam mosolyogva. Még nem igazán szoktam hozzá a farkas énjéhez, elvégre azelőtt valószínűleg mindig visítottam, ha a közelembe került egy. Ugyebár halálos a harapásuk, szóval inkább kerültem őket. De míg nem harapja le a fél karomat, addig lehetünk barátok.
- Khm... csak a vetkőzést akartam végignézni, nem egy kész sztriptízt... - köszörültem meg a torkomat, és szinte tényleg éreztem, hogy még a nyál is összefut a számban, de megráztam a fejem, és felállva odasétáltam hozzá, hogy befejezzem helyette a nyakkendője igazgatását és kötögetését. - Szerintem megéri. Ha meg nem, az elkövetkezendő háromszáz évben úgyis azt fogom hallgatni, hogy mit ne tegyek még egyszer. Akkor már egy életre tudni fogom. - sóhajtottam, magam is leakasztva a ruhámat a vállfáról, és ledobáltam magamról a farmert, és a felsőt, hogy belebújjak a szintúgy fekete ruhába (most igencsak el kell gondolkodnom, hogy van-e egyáltalán más színű, vagy világ életemben a feketék tetszettek). Ez már egy kissé hosszabb volt. De operába nem is illik a rövid ruha.

- Kizárólag abban az esetben, ha megdögönyözöd a bundámat. Azt imádom - mondtam vigyorral a képemen, majd lassan ledobáltam magamról a holmijaimat, míg egy szál bokszerban álltam előtte. Megfeszítettem a felsőtestemet, majd hátat fordítottam, hogy a fenekem is megcsodálhassa, sőt, még az alsómba is benyúltam a kedvéért, és hangosan mulattam azon a látványon, amit az arca nyújtott.
- Elég a nyálcsorgatásból - mondtam aztán, és magamra kapkodtam az öltönyt, körülményesen kötögetve a nyakkendőmet. - Remélem a program megéri a hercehurcát.

- Nem hiszem, hogy valaha a pokolig kell utánam jönni. De ha igen, akkor okkal fogok odakerülni. - mosolyogtam fintorogva, rögtön a szemeim elé kúszott Christopher arca. Azt hiszem, most éppen rajta van a sor, hogy leküldjön oda, a múltkor a tudtomra adta.
- De ha nincs hangulatod kiöltözni, még most szólj, nem hallgatom két és fél órán keresztül a vonyításodat. - vigyorodtam el. - Utána megesküszöm neked, hogy akár reggelig is felöltözhetsz a bundádba. - mondtam neki őszintén, egyelőre még mindig a fotelban ülve. - Én azt hiszem, megvárom, míg te levetkőzöl. A látványt vétek lenne kihagyni. - néztem a saját ruhámra. A többi nővel ellentétben, én viszonylag gyors voltam, tehát ha veszítek egy percet, nem leszek katasztrófa-helyzetben.

- Jön egy újabb pont az "ismerjük meg egymást teljesen" mozgalomban? - kérdeztem, miután bedobtam az italt, majd megnéztem a kiakasztott ruhákat. - Én már azt hittem, végre vetkőzhetek. Vagyis öltözhetek. Bundába - tettem hozzá, hogy értse, mire gondolok. - De rendben, legyen. Utánad még a pokolra is elmennék - bólintottam. - De ha már öltöny, hát legyen nyakkendő is. Adjunk a módira... elvégre lord vagyok, ha nem tévedek - nyúltam a ruha után.

Klaus felé mosolyogtam, de megráztam a fejem. - Nem, nem vagyok éhes. Igaz, szólhattam volna, hogy nem megyek vissza. - pislogtam zavartan.
- Akkor sem árulnám el, ha az életem lenne az ára. - mondtam neki enyhe pimaszsággal, miközben italt töltött. - De azt hiszem, tetszeni fog. Ha mégsem, akkor újabb dolgot tanultam, hogy mit NE csináljak veled. - ültem le a fotelba nevetve. - Ehhez a programhoz viszont nélkülözhetetlen lesz az öltöny. Nyakkendő nélkül! - tettem hozzá, miközben a szekrényre felakasztott zakóra és nadrágra böktem, majd a mellette levő ingre. - Ne aggódj, nem templomba megyünk. - vigyorodtam el.

(utcák)

Azzal a jóleső tunyasággal léptem be a szobába, amit az emberek szoktak érezni, mikor nagyon eltelnek. Annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor Erint itt találtam.
- Azt hittem csatlakozol az étteremben, de rájöttem, hogy hiába várlak - léptem oda hozzá, hogy megcsókoljam. - Nos, mint minden férfit, engem is feszít a kíváncsiság... merre jártál? - öntöttem én is egy pohár italt magamnak.

- Opera -

Mindenféle bűvészkedés nélkül jöttem fel a szobába. Klaus még nem volt itt. Hm, ennyire belemerülni egy olasz étterembe. Erre a gondolatra felkuncogtam, de már a csomagokhoz is léptem. Emlékszem, én pakoltam be... szóval Klaus nagyjából nem is sejti, hogy mik vannak a táskájában farmerek, ingek, és pólok kivételével. Mert amikor azt mondta, hogy hozzunk elegánsabbat is, hát... picikét talán komolyan vettem a szavait.
Vállfára akasztottam a kikerült ruhadarabokat, majd töltöttem egy pohár whiskyt.

Beletúrtam a hajába, és mondhatni, igencsak nehezemre esett elszakadni tőle, de amit muszáj azt muszáj.
- Dehogynem tudsz. Az én nyelvemhez nagyon is értesz. - markoltam mókázva a fenekébe, majd előre sétáltam, miután megfogtam a táskámat, és a kezét is.

- Utcák -

- Ne dumálj annyit... - mosolyogtam. - Csókolj már meg... - tapadtam az ajkára, és belemormoltam jólesően a csókba, miközben a nyelvem vad táncot járt az övével.
- Most már tökéletes a napom - bontakoztam ki a csókból. - Viszont itt te leszel az idegenvezetőm. Nemcsak nem ismerem a környéket, de egy mukkot sem tudok a nyelveden. Úgy értem, bolgárul - fogtam meg a szoba kulcsait. - Szóval, hölgyem... ezennel Önre bízom magam.

Felöltözött, de közben egy pillanatra sem vettem le róla a szemem. Tökéletes elfoglaltság volt. Ezeket a kockákat nézni... utolérhetetlen látvány.
- Jöhet? - mosolyogtam rá, és végigsimítottam a mellkasán, hogy érezzem, ha valahol vizes maradt. - Nos, ha már megszáradtál... - vigyorogtam, és a szájára tapadtam, ezúttal szintén azzal a tűzzel, amivel az imént. HIszen tudtam, hogy szereti így.

- Jól van, menjünk - szálltam ki a kádból, egy jó alapos törölközés után felhúztam magamra némi tiszta ruhát.
- Társaságképes vagyok már? - kérdeztem, és körbefordultam. - Meg is szagolhatsz, ha akarsz - mulattam hangosan Erin arcán. - De előtt.... - húztam oda - most már talán jöhet az az előbbi csók...

- Az engesztelésért nem szoktak fizetni. - mosolyogtam rá, már meg is fogva az egyik törülközőt, hogy átadjam neki, de még most kezdett mosakodni, és erre elvigyorodtam.
- Na jól van, tiszta vagy már. Most már öltözz fel, ha nem akarod, hogy az ágyban is "talpra bírjalak". - pislogtam ártatlanul. Most tényleg nem a lábaira gondoltam.
- Látogassuk meg őt. Nem messze dolgozik innen egy kávézóban. Azzal együtt azt is letudjuk, úgyis vágyom a bolgár kávéra. Bár nem tudom, talán az amerikai után úgy ki fog ütni, mint lót a nyugtató. - ráztam a fejem.

- Hát, talán a csókkal várjunk egy keveset - nevettem, majd simogatni kezdtem a nyakát.
- Tökéletes kiengesztelés volt - mondtam kedvesen. - Viszont te parlagon maradtál - mondtam sajnálkozva. - Esküszöm, hibrid szavamra, hogy bepótolom nálad - tettem a mellkasomra a kezem, majd lenéztem a kádba. - Mivel újra megizzasztottál, újra mosakodhatok - vigyorogtam, és gyorsan dörgölni kezdtem magam.
- Hová megyünk ma először? A barátnődhöz?

Elélvezett, és ettől elégedettség töltött el. Kihúzódott a számból, verejtékes arccal ült vissza a kádba, és miután megsimogatta az arcomat, halványan elmosolyodtam.
- Most kiengeszteltelek. - suttogtam, és oda akartam hajolni, hogy megcsókoljam, de kuncogva megálltam.
- azt hiszem, most nem csókollak meg. Talán nem tetszene. - pimaszkodtam.

Nem reagált, és ezt úgy értelmeztem, hogy tehát szabad a gazda... és már nem volt megállás, hangosan elmentem az ajkai között, majd kihúztam magam, és izzadtan, verejtékes arccal, de csillogó szemekkel néztem rá, és visszarogytam a meleg vízbe.
- Atyaég... - lógattam a fejem elégedett bágyadtsággal a kád szélére. - Mindig képes vagy meglepni - suttogtam mosolyogva, és megsimogattam az arcát. - Talán pont ezért is imádlak ennyire.