Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 2:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
- Rosszul volt, ezért hazavittem. - Jelentettem ki egyszerűen a másik kérdésére meg nem is akartam válaszolni. Majd megtudja azt mástól. Meg amúgy is ha látta Elenát akkor észrevehette, hogy terhes. Ebből kifolyólag ha nem is volt gyereke most már lesz. De nem figyelhet mindenre, ha egy emberből akarja kiszedni az információt.
Katherine belém karolt jelezve azt, hogy már ő is menne. Azt hiszem most már tényleg itt lenne az ideje egy kis privát beszélgetéshez közte és köztem.
- Viszont ha nem bánod, mi most visszamennénk. - Legalább egy tánc erejéig szeretnék vele beszélni. Bár azért reménykedem, hogy több időnk jut a beszélgetésre, mint egy egyszerű tánc.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 2:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Nash & Katherine


Ha nem is teljesen, de Stefan kezdett egy kicsit megnyugodni, amint megérintettem kezét. Közben Nash-ra figyeltem, de ahogy eltávolodtam tőle, a mellkasáról is levettem kezemet. - Úgy használod fel ezeket az információkat, ahogy csak akarod... de mi most mennénk, még van egy kis dolgom itt. - Mondtam belekarolva Stefan-ba. Nem csak azért akartam már menni, mert Stefan ki tudja mikor húzza fel az agyát ennél is jobban, hanem mert én is menni akartam. A fejemet eléggé kiszellőztettem, és Stefan-al is akartam egy kicsit lenni ketten.
De viszont Nash megszólalt, és kezdett kérdezősködni Stefan-tól így még csak lehetőségünk sem volt elmenni. Halkan felsóhajtottam, de nem szóltam semmit inkább-
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 2:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Stefan Katherine Nash
Bánatomra Stefannak sikerült visszakerülnie békés állapotába. Ez nagyon elszomorított. Pedig úgy élveztem.

- És te hol hagytad a partnered? - érdeklődöm Stefan iránt. Kíváncsivá tett. Talán mond valamit, amivel megint kissé felrázhatom a helyzetet.
- Nem harapok. Ne félj! - suttogom, mert úgy néz ki nem nagyon szeretne velem szóba egyelődni. Elég jópofa képet vágtam hozzá. Közben zsebrevágtam az öltönyöm nadrágjába a kezemet. Megint kissé oldalra billentettem a fejemet. Valamiért nagyon kettesben szeretne maradni a lánnyal. Persze nem kell félnie már nem sokáig boldogítom őket. Viszont valamire nagyon kíváncsi voltam.
- Ennek az Elenának. - próbáltam tárgyilagosan fogalmazni. - Vannak rokonai vagy gyerekei? - mondom tényleg úgy mintha érdekelne. Természetesen érdekelt is.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 2:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Katherine érintésétől próbáltam kicsit megnyugodni. Mély levegőt vettem, majd úgy tettem, mintha semmi nem történt volna az ég világon.
Elena biztonságban van az otthonában és nem hiszem, hogy a hobbijai közé tartozik olyan vámpírok beinvitálása a házba akiket nem ismer. Nem fogom megadni Nash-nak azt az élvezetet, hogy láthassa elborul az agyam. Már attól is nagyon jól szórakozott, hogy ökölbe szorítottam a kezemet. De azt hiszem az ő helyében én is jót szórakoznék ezen.
Idegesítő volt a képembe vigyorgása, de próbáltam figyelmen kívül hagyni. Nem fogok ezért jelenetet rendezni. Amúgy is engem most jelenleg Katherine érdekel. Ha ő nem lenne itt már rég sarkon fordultam volna és visszamentem volna inkább a bálterembe.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 1:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Katherine Stefan Nash
Katherine próbált kicsit lenyugtatni. Nagyon jól csinálta. Szinte perzselt az érintése mikor hozzámért. Elmosolyodtam.

- Értem... Köszönöm a sok segítséget... Hagy kapjak még egy kis időt mire eldöntöm mit kezdek velük. - vigyorgok, mint a vadalma Stefanra. Még véletlenül sem nézek a lányra. Végig a férfin tartom a szememet. Ha azt hiszik, hogy pont most fogok leállni, nagyon tévednek. Még el sem kezdtem. Persze vannak fontosabb dolgaim is, mint velük cseverészni, mégsem tudtam továbbállni. Már csak azért sem mert a Salvatore tolakodott ide.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 1:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Nash & Katherine


Nash ahogy láttam szerette túlfeszíteni a húrt, és éreztem, hogy Stefan kezd feszült lenni itt mellettem. Kezei ökölbe szorultak, és a melyik keze közelebb volt hozzám, ahhoz odanyúltam, és megfogtam ökölbe szorult kezét megpróbálva ezzel enyhíteni keze szorítását. Itt töri el helyben a saját kezét a végén nekem.
Megkérdezte tőlem Nash hogy hol találja a hasonmást, én pedig kérdés nélkül mondtam el neki.- Innen pár utcasarokra. Családi ház, nincs messze.. A bálról ha jól tudom elment. - Mondtam el az információkat amiket tudtam, és szabad kezem mellkasára csúszott és még úgy tettem hozzá a fülébe suttogva. - De legyen elég ennyi egyelőre. Így is sok dolgot tudtál meg! - Mondtam még fülébe, és eltávolodtam tőle. Minden szükséges dolgot megtudott, habár majd még szívesen találkoznék vele a jövőben.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 12:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Veszélyes vizeken evezve...
Valahogy kezdtem egyre jobban élvezni az egyre élesedő hangulatot. A helyzet szórakoztatónak igérkezett. Semmi ördögi célom nem volt a kis Elenával, hiszen inkább egy öleléssel üdvözöl majd ha találkozunk, de nem bírtam abbahagyni, hogy az itt lévők idegeit ne feszítsem tovább.
Fogalmam sem volt, hogyan tudnék még erre rátenni egy lapáttal, de mindig is kreatív voltam. Láttam, hogy ökölbe szorul a keze. Büszke vigyort erőltettem az arcomra. Talán ha...
- Még ember...érdekesen hangzik. - mondtam inkább csak magamnak kissé túlhangsúlyozva az embert. Természetesen ennek mindennél jobban örültem. Ha vámpírrá válik utód nélkül, akkor megszakad a vérvonal. Ezt nem akarhatom. Túl sok dolgot összekutyulna. Közelebb hajoltam a mellettem álldogáló lányhoz. Milyen gyönyörű. Az élő hasonmás a nyomába se érhet, nem beszélve az öregebbikről. Kissé összezavart a ma este. Túl sok információ. Nem tudtam hirtelen mit kezdeni velük. A lány fülébe súgtam.
- Hol találom az élő hasonmást? - közben még mindig Stefan reakcióját lestem. Roppantul szórakoztatott. Nagyon vártam mikor szakad már el a húr nála.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 12:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Alig vártam az a pillanatot, hogy végre kettesben lehessünk és kifaggathassam Katherinet erről a srácról. A kíváncsiságom percről percre nőtt.
Viszont mikor megemlítette, hogy meglátogatná Elenát nem tudva arról, hogy a célja negatív vagy pozitív a kezem ökölbe szorult. Próbáltam mindenféle érzelmi reakciót abban a szorításban levezetni.
Majd Katherine szavai is megleptek, de rájöttem voltaképp igaza van. Előbb utóbb Elena is vámpír lesz. Hiszen nem tudom elképzelni, hogy Damon képes lenne elengedni ha történne vele valami másrészről pedig a vámpírok számára nem elég egy élet a szeretted mellett.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 12:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Nash & Katherine


Stefan amint kiejtettem Elena nevét összevont szemöldökkel nézett rám. Kíváncsi volt véleményem szerint, de még véletlenül sem kérdezte meg, hogy mit is akar Nash a Petrova "család" tagjaival. Hogy megmondjam az őszintét én sem tudom, hogy mit akar velük csinálni, azon kívül, hogy megakarja találni őket. nem mondott el nekem többet róla, de talán jobb is. Ki tudja, lehet, hogy nincsenek is rossz szándékai velünk. Hisz mégis csak a vérvonalba tartozunk, tehát a családja vagyunk. Legalábbis valami olyasmi..
- Igen, ő is a családunk része. Ő a még ember hasonmás.. Habár kitudja meddig marad az. - Forgattam meg szemeimet. Senki nem tudhatta meddig marad ember. Általában a hasonmásokra ugyanaz a sors vár, ami azt jelenti, hogy előbb, vagy vagy utóbb, de vámpírrá változnak.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 11:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

New game starts...

Katherine száján kiejtett neveket próbáltam minél pontosabban megjegyezni. Elena... ő... Tatia... Már csak meg kell találnom a nevek tulajdonosát. Láttam rajta, hogy máris sikerült egy kis konfliktust keltenem a két kis vámpírocska között. Annyira jelentéktelenek voltak nekem. Mégis Katherine. Ő fontos. Most már annak kell, hogy legyen. Túlságosan család centrikus vagyok. Ha bármi történik vele és még időm sem volt megismerni, akkor abba belepusztulok. De élveztem, ha bajt keverhettem. Stefan nézéséből ítélve fontos lehet neki ez az Elena, hiszen igencsak felhúzta az orrát mikor Katherine kiejtette a nevét. Ő biztosan ember. Ezt már tudtam. Ő osztogatta a tombolát a bálteremben.
- Talán találkoznom kellene ezzel az Elenával, hiszen ő is a családunk része, nemde? - incselkedően néztem Stefanra miközben Katherinehez beszéltem.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 11:44 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Nem igazán szóltam bele a beszélgetésükbe inkább csak próbáltam felfogni, hogy tulajdonképpen mit is akar ez a srác. Mit akar az élő Petrova-kal?
De erre még ráfogok kérdezni Katherine-nél amint kettesben leszünk. Hiszen csak úgy nem sorolta volna fel őket. Viszont mikor Elenát említette összevont szemöldökkel néztem rá. Igen ő is az, de még mindig marcangolt belülről a kíváncsiság, hogy mi a fenéért érdekli őt a Petrova vérvonal.
De mindegy azt hiszem nem is az én dolgom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 11:39 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Nash & Katherine


- Igen ezt megbeszéltük. - Mondtam, és Nash-ra néztem. Ha nem szakít meg ki tudja mi lett volna, de amúgy se engedtem volna, hogy bármi is történjen, már csak azért is, mert nem vagyunk kettesben. Figyeltem ahogy Stefan is bemutatkozik Nash-nek, és kezet ráztak.
Nash utána felém fordult, és már fel is tette a következő kérdését nekem célozva. Nem kellett sokáig gondolkodnom a neveken, rögtön beugrott az összes. - Tatia Petrova, és Elena Gilbert... mondjuk az utóbbi mostanában felvette a Salvatore nevet is. - Néztem egy pillanatra Stefan irányába, de aztán Nash-re fordítottam tekintetemet. Nem tudtam nagyon más nevet, max. még Tatia lányát, de róla még nem hallottam sokat. Ki tudja, hogy most Stefan mennyire fog szúrós szemekkel nézni rám, hogy elmondtam a kis Elena nevét. Ahogy láttam Stefan vele érkezett a bálra. - De ennyi, nem tudok többet. - Tettem még hozzá.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 11:22 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

New game starts...

Stefan Salvatore. Ismerős. Mintha már hallottam volna a családjáról. Szeretném azt hinni, hogy újra kettesben maradhatok az én kis bajkeverőmmel. Nem volt nehéz kitalálni, hogy az. Már a kisugárzásából érzem. Viszont érdeklődésem most a férfira irányult. Valahogy úgy éreztem, hogy ő elég sok mindenkit ismer itt a városban. Persze ez még ráér. Ha a sors is úgy akarja még találkozunk. De most Katherinehez voltak kérdéseim. Méghozzá elég sok. Tehát odafordultam hozzá.
- Mond csak drága. Tudsz még mondani nekem ma is élő Petrovákat? - kérdeztem udvariasan.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 11:09 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
- Akkor ezt megbeszéltük. - Láttam, hogy nincs ellenére a távolság aminek hála a vigyor sem fagyott le az arcomról. Ezt a pillanatot a harmadik személy bemutatkozása szakított minket félbe. Végül is megértem, hogy nem tűrte el, hogy ilyen közel kerülünk egymáshoz róla teljesen megfeledkezve. Azt hiszem én is valahogy így reagáltam volna erre.
- Stefan Salvatore. - Megfogtam a kezét, majd magabiztosan megráztam és ez volt az egyetlen pillanat amikor levettem Katherine-ről a szememet. Legszívesebben már kettesben lennék vele valahol, de azt hiszem ennyire udvariatlan már nem leszek, hogy csak úgy elrángatom innen. Hiszen én voltam az aki a beszélgetésükbe is befurakodott.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 10:52 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Stefan & Nash & Katherine


- Ahogy én is benne lennék. -Mosolyodtam el halványan. még jó hogy benne lennék, ez szinte nem is volt kérdés. Stefan nem zavartatta magát, sőt egyre közelebb sétált hozzám, és a végén már alig volt köztünk távolság. Igazából csak azt szakította meg a dolgot, hogy Nash felszólalt mellettünk, ezzel bemutatkozva Stefan-nak. Ez ki is zökkentett a dolgokból, és hátráltam is egyet Stefan-tól. - Igen, Ő Nash. Most ismertem meg! - Néztem Nash-re, de aztán mire a mondat végére értem, már Stefant néztem. Kíváncsi voltam mikor szakítja meg ezt a pillanatot köztünk Stefan-al, mert ahogy láttam, nem nagyon tűrte, hogy csak úgy mindenféle előjel nélkül megszakítják a beszélgetésünket.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 8:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

New game starts...
Hirtelen valaki megszakította a mi kis műsorunkat. Ez több részről sem tetszett. Utálom, ha valaki beleköp a levesembe. Kettő, a pillantása Katherine felé idegesítő volt. Nem szeretem a zavaró tényezőket. És ez az alak az volt. Úgy döntöttem inkább figyelem az eseményeket egy kicsit miután köszönésképpen biccentettem neki, hogy ne látszódjak illetlennek. Már nem én irányítottam és ez végképp betett. Nem igen zavarták miattam magukat. Végre itt vagyok. Már jó úton vagyok, ahhoz hogy megtaláljam a szülőanyámat és a többi rokonomat. Egy Petrova kipipálva. De most nem engedhetem el ezt az egyet. Ha rám ütött, akkor az a lelépős típus. Közelebb sétáltam feléjük, ezzel is mutatva, hogy még én is itt vagyok. Szerettem volna ezzel kizökkenteni őket egymásból.
- Nash Cranford... - nyújtom a kezemet az idegen felé. Udvariatlan lenne bemutatkozás nélkül ácsorogni harmadik személyként. Hát akkor keverjük meg kicsit a kártyákat. Végre egy kis szórakozás. Imádom a régvolt szeretős kártyákat.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 1:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
- Én benne lennék a többszöri találkozásban. - Most mintha kicsit kifordultam volna magamból. Talán Katherine váltotta ki belőlem ezt az egészet, de a vigyor egyszerűen nem akartam lekopni az arcomról. Sőt egyfajta késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. De egyrészt azért nem fogom ezt megtenni, mert nem kettesben vagyunk. Másrészről pedig azért, mert nem láttam még jelét, hogy örülne neki. Bár pont ő ne örülne? Azt hiszem köztünk mindig is megvolt egy bizonyos szikra.
Olyan közel sétáltam hozzá, hogy csak pár centi válasszon el, minket egymástól. Azt hiszem a srácnak egyfajta műsorral szolgálunk jelenleg.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 1:16 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Egy vigyor ült ki az arcára, és úgy lépett hozzám egyre közelebb. Vigyora engem is mosolygásra késztetett, amiből végül csak egy enyhe mosoly lett. - Sajnos.. de most újra találkozunk! Ki tudja, lehet még a végén többet fogunk összefutni. - Mondtam a végére talán kissé bizonytalanul. Kerestem a megfelelő szavakat, amiket igazából nem nagyon találtam. Csak tudnám miért érzem ezt. De össze kell szednem magam, mert én sose vagyok szétszórt, inkább határozott vagyok.
Hosszú ideje nem találkoztunk már, de ennél már sokkal hosszabb időt is voltunk távol egymástól, így ez a pár hónap már szerintem nem is voltam olyan sok.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 1:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
- Örülök, hogy így gondolod. - A puszta közelségétől vigyorognom kellett. Nem tudom miért váltotta ezt ki belőlem, de nem is érdekelt. A lényeg, hogy jó kedvem van a közelségétől.
- Igen, sajnos túlságosan is régen. - Tettem pár lépést felé továbbra is vigyorogva. Már nem érdekelt a másik alak. Meg van a magunk múltja. Amit talán úgy lehetne a legjobban jellemezni, hogy se vele se nélküle kapcsolat. Ha együtt vagyunk se bírjuk egymás mellett túl sok ideig, ha pedig nem akkor mindig vágyunk a másikra. De azt hiszem ennek már csak ez a rendje.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 1:01 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
- Egészen biztos. - Válaszoltam kérdésére, hisz tényleg nem zavart, legalábbis engem. Lláttam ahogy le sem tudja venni rólam a szemét. Mintha Nash itt se lett volna a számára, mintha csak ketten lettünk volna, de engem annyira nem zavart. Bókja hallatán kicsit oldalra billentettem fejem, és egy pillanatra elmosolyodtam. - Köszönöm. Jól nézel ki... rég találkoztunk - Vontam össze enyhén szemöldökömet, és felsóhajtottam. Kétségtelenül örültem neki, mert miért ne tettem volna? Stefan kedves volt a számomra, még akkor is ha nem mindig bír elviselni. Mégis csak van közös múltunk.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 12:52 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
- Biztos? - Nem igazán tudtam mást mondani egyszerűen szemeim rátapadtak Katherine alakjára. - Gyönyörű vagy. - Öntöttem szavakba a csodálatomat. Már szinte teljesen meg is feledkeztem arról, hogy nem kettesben vagyunk. De miután újra ráeszméltem sem törődtem vele túlságosan. Örültem, hogy újra látom Katherine-t hiszen vele sem mostanában volt alkalmam találkozni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 12:47 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Még mielőtt bármit is mondhatott volna Nash, ajtónyitást hallottam az erkélyajtó felől. Odafordítottam tekintetem, és kit látnak szemeim! Stefan volt az. Egy pillanatra talán még a szemem is felcsillant, de ezt aligha láthatta. - Nem zavarsz.. - Mosolyodtam el igen csak halványan. Nem tudtam volna azt mondani neki, hogy éppen nem a legjobbkor jött. Milyen rég is láttam már Őt, bele se tudok gondolni. Valahogy mostanában sose futottunk össze Stefan-al.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 03, 2013 12:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
(Damon és Elena háza)

Visszajöttem a bálra habár nem volt túlságosan kedvem már a társasághoz szívesebben lettem volna egyedül. Meg még egy picit talán aggódtam Elenáért, de remélem már tényleg minden rendben van vele.
Az udvaron is bőven tele volt már sétálgató párosokkal szóval ott sem túl sokáig időztem. A bálterembe is benéztem hátha Caroline ott van valahol, de az is lehet, hogy már rég hazament.
A legutolsó gondolatom az erkély volt, hiszen ott talán nincs túlnyomó embertömeg. De amint odaértem csalódnom kellett, hiszen ott volt Katherine meg egy másik alak. - Elnézést, nem akartam zavarni. -Mondtam egy mosollyal az arcomon közben párszor végig futtattam tekintetem Katherine-n.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 02, 2013 9:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Nash & Katherine


Közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogta a korát, ami az ezer volt. Így már nincs meg annak a lehetősége, hogy a nagyapám legyen, vagy bármi közelebbi rokon. Maximum ük-üknagyapám lehetne ezzel a korral. - A bűvös ezres.. - Jelent meg egy ravasz mosoly ajkaimon. Szerettem volna én ezer éves lenni, elég távol vagyok attól a kortól, még kell pár évszázad míg azt fogom súrolni. De azért annyira azért fiatal se vagyok ahhoz viszonyítva, hogy mennyi 100 körüli vámpír van már mostanában a fiatalabbakról nem is beszélve.
- De igen mondhatni én vagyok a fekete bárány. Nem bánom viszont, nem pont a jóságomról vagyok híres, és ez is közrejátszott abban, hogy fekete bárány legyek. - Billentettem egy kicsit oldalra fejemet kiszélesedett mosollyal, de viszont hátráltam tőle egy-két lépést.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 02, 2013 8:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Katherine & Nash

Kereken 600. Sajnos a közelemben sem járt. Talán az ük-ükapja lehetek. Más részről elkalandoztam. Végre szó szerint a markomban van egy eredeti Petrova. Még mindig nem hittem a szemeimnek. Kissé oldalra billentettem a fejemet. Még mindig a szemeibe néztem.
- Nem rossz. - mosolyodtam el és közelebb hajoltam hozzá. - Én nemsokára az ezret fogom súrolni. - suttogom a füleibe. Még sosem láttam ilyen gyönyörű kisugárzású hölgyet. Kissé furán hangzik, hiszen a leszármazottam.
- Csak nem te vagy a család fekete báránya? - nevetésemet elnyelte a sötétség. - ....
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Emeleti erkély

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Peiper szobájából nyíló erkély
» Emeleti folyosók
» Emeleti Női Mosdó
» Emeleti Fürdő
» Első emeleti előadó

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakónegyed :: Lockwood birtok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •