Furcsa érzésem volt ezzel a Nash-al szemben. Talán azért mert rokoni kapcsolat van köztünk.. Legalábbis én csak ennek tulajdonítottam be ezt az érzést. Azt éreztem, hogy idősebb nálam nem is kevés évvel. De érdekelt, hogy mennyi idős is lehet, vagy hogy egyáltalán mennyire közeli ez a rokoni kapcsolat. Azért nem volt mindegy.. Ki tudja lehet, hogy a nagyapám. Mondjuk ez elég furcsán hangzik, és nem is tudnám annyira elképzelni. Kezével felemelte államat, és úgy fordította maga felé arcomat, hogy kénytelen legyek szemeibe nézni. A koromat kérdezte. Egy nagyot nyeltem, és szemeit kémleltem még mielőtt válaszoltam volna. - Alig 3 év múlva leszek 600! - Mondtam ki egy kis idő múlva szemeit figyelve. Az arcvonásait figyeltem keresve valami hasonlóságot köztünk. Kell lennie főleg ha már a vérvonalunk egybe tartozik. És találtam is nem is egyet, egy pár aprót, de látszott hogy a Petrova-khoz tartozik.
Minden szavát egyenként jól megrágva nyeltem magamba. ...Pierce... már kezdtem csalódottá válni. De aztán beigazolódott a sejtésem. Petrova. Nagyszerű! Legszívesebben magamhoz öleltem volna örömömben, de az nem illett volna az imidzsembe. Már csak arra voltam kíváncsi, hogy idősebb e nálam. Még mindig élt a remény bennem, hogy talán éppen a nagymamámmal beszélek vagy a lányommal. Természetesen a vérvonalból csak az anyukámat ismertem névlegesen, ezért őt ki is zárhattam. Nem ő volt Erin. Közelebb léptem hozzá és most áldottam a pillanatot, hogy nem hoztam magammal az italomat. Egyik kezemmel felemeltem az állát, hogy kénytelen legyen a szemembe nézni. - Elárulnád nekem, hogy milyen idős is vagy? - leheltem. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak ha kiderül, hogy a lányom. Reméltem, hogy nem változott vámpírrá legalább ő. Sosem voltam egy jó apajelölt, hiszen csak 20 éves voltam mikor átváltoztam. Nem hinném, hogy ősi vámpír lenne. Azt megérezném. Viszont valami csillogást észrevettem a szemében, ami elbűvölt. A szívem összevissza kalimpált. Nem tudtam parancsolni magamnak. Reméltem, hogy az én szememben nem látszódik meg ez a vágy. Túlságosan beleláttam. Éreztem, hogy talán van pár közös vonásunk. Nem is volna meglepő hiszen rokonok vagyunk, nemde?
Ahogy kiléptem az erkélyre, a tekintetét rám szegezte. Miközben beszéltem, odaléptem mellé, habár én nem támaszkodtam a korlátnak. Ezek szerint Ő sem szerette a zsúfolt helyeket, aminek Ő is hangot adott, habár elég halkan, inkább csak suttogva. Nem kellett sokáig várnom, míg bemutatkozott. Nash Petrova.. Még egy Petrova-hoz van szerencsém. A vezetéknevét hallva kíváncsian néztem szemeibe. Nem sűrűn futottam össze Petrova-kal egészen eddig. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire elszaporodott a vérvonalunk. - Katherine Pierce.. régen Petrova, csak azóta nevet változtattam. - Mutatkoztam be én is a végén megvonva a vállamat, mikor a névváltoztatásról beszéltem. - Akkor te is Petrova vér vagy. - Állapítottam meg a nagy okosságomat, és vártam hátha mond valamit erről. Hogy mit tud a vérvonalról, vagy bármiről.
Hirtelen lépteket hallottam. Lehetséges, hogy annyira szerencsétlen volnék, hogy máris lebukom. Még csak pár perce lehettem az erkélyen, de már nyílt is az ajtó. Egy gyönyörű nő lépett be rajta. Még a lélegzetem is elállt. Halott szívem is feldobbant egy pillanatra. Talán Ő az. Előbb a táncparketten két darab is volt belőle. Ebből arra következtettem végre megszánt a sors és a jó személlyel hozott egy légtérbe. Nem bírtam levenni róla a szememet miközben a korlátnak támaszkodtam. - Igen... A zsúfolt helyek sosem voltak a szívem csücskei. - suttogom inkább csak magamnak. - De nézzenek oda... Milyen udvariatlan vagyok. - megvillogtattam ezerwattos mosolyomat - A nevem Nash Petrova. - próbáltam kihangsúlyozni a Petrova részt. Úgy éreztem most végre egyenesben vagyok. - Kihez van szerencsém?
Alig voltam 10 percet a bálon, de muszáj volt egy kis friss levegőt szívnom, így hát feljöttem az emeleti erkélyre. Ide gondolom nem lehet feljönni, így legalább lesz egy kis nyugtom. Sosem tűrtem annyira a sok embert hosszú ideig. Kinyitottam az erkély ajtót, és kiléptem rajta. Nem volt akkora szerencsém, hogy egyedül legyek. Egy férfi volt még az erkélyen egyedül. Talán kissé hangosan csuktam be magam után az erkély ajtót, és kijjebb léptem. - Hello.. látom nem csak én untam meg gyorsan a tömeget. - Nevettem fel halkan, és habár nem akartam szóba elegyedni, mégis megszólaltam.
Már kezdtem szédülni a forgó emberkéktől, ezért úgy döntöttem leülök. Még mindig az italomat kortyolgattam. Valahogy sokkal unalmasabbnak tűnik ez az egész bálozósdi, mint amit vártam. Úgy döntöttem ideje kiszellőztetni végre a fejemet, ezért felsurrantam az emeleti erkélyre. Úgy tűnt ide már nem igazán szabad betennie a lábát az embernek, de lássuk be... én nem vagyok ember. Nem hoztam magammal az italomat, amit eléggé bántam. Egyedül mégiscsak unalmas idekint. Én + az Italom az már valakik. Az éjszaka sötétjét bámultam. Kék szemeim ugyancsak csillogó fényben úsztak, ahogy visszaverték a remény sugarait. A reményt ami még talán nem veszett el teljesen. Talán még van esélyem összefutni egy a vérvonalamból származó lénnyel, egy igazi Petrovával.
Kezdőlap
