Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Okt. 16, 2013 9:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
A fürdőszobából érkezkén kifelé lettem figyelmes valamire. Nem hiszem, hogy bármi is történhetett ezalatt a pár perc alatt, de... Klaus egyértelműen távozott. És... Hayley zajait mintha a hálószobából hallottam volna. Mármint Nik hálójából. De akkor... ki járt itt?
Az ágy mellé léptem, és elég hamar feltűnt, hogy valami más, mint amit megszokhattam volna. Egy papírlapra lettem figyelmes, és ezt lassan, de határozottan emeltem az ujjaim közé, így futva át a sorokat. Egyértelművé vált ezáltal, hogy... legalább a kettő közül valamelyik kész hallgatni rám. És az sajnos nem a fiam.
Ezt azonban Hayley-vel is meg kell vitatnom.

( Klaus hálószobája)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 15, 2013 10:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

|| Klaus szobája ||

Vagy háromszor körbejárom a házat, benézek egy-két szobába is, de egyetlen élő lelket sem találok. Hová tűnt hirtelen mindenki? Felszívódtak? Nem aludhattam ilyen sokáig. Bár annak örülnék, ha nem akadnék újra össze Klaus húgával, az a legutóbbi alkalommal sem sült el tól jól. Estherrel azonban mindenképpen szeretnék beszélni, vagy legalább üzenetet hagyni neki, hogy később el tudjam érni. Rövid kóborlás után sikerül kitalálnom, hogy melyik lehet az ő szobája. Úgy döntök, írok neki pár sort. Az íróasztalon találok is tollat és papírt, így hamar körmölni kezdek.

Kedves Esther!
Szerettem volna pár szót váltani magával négyszemközt is, de jobb ötlet híján levélben kérném a segítségét. Maga az egyetlen, akiben bízhatok, akiről tudom, hogy nem ártana a gyerekemnek. Szeretném megvédeni, biztonságban tudni, amennyire lehet, nem csak Klaustól, de bárkitől, aki árthatna neki. Mindketten tudjuk, hogy a fiának sok ellensége van, és ha véletlenül valahogy kitudódna az igazság az nagy veszélyt jelenthet a kicsire. Amíg Klaus nem dönti el, hogy mit akar, félek, én egyedül nem leszek elég erős, hogy megvédjem, és nincs más, akihez fordulhatnék. Ha tud bármilyen megoldást erre, akár egy védőbűbájt, vagy csak pár jó tanácsot, mindent szívesen vennék. Remélem, hamarosan hallhatjuk egymást.
Hayley

Kétszer is átfutom a sorokat. Nem tudom ennél tömörebben megfogalmazni, s bár nagyon reménykedem, nem kerül rossz kezekbe, azért igyekeztem úgy fogalmazni, hogy ne legyen egyértelmű belőle, hogy Klaus az emlegetett gyermek apja. Gyorsan még odakörmölöm a telefonszámomat is, amin elérhet, ha előbb nem találkozunk, aztán a levelet próbálom úgy elhelyezni, hogy ne legyen túl szembetűnő, Esther mégis megtalálhassa. Aztán elhagyom a szobáját, és visszabattyogok Klauséba.

|| Klaus szobája ||
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 01, 2013 3:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Mikor ébredezni kezdtem, hiszen nemrég elnyomott valami hihetetlenül mélységes álom, az első gondolatom az votl, hogy nem tudok itt ülni és tétlenül nézni ki a fejemből. Nem, ennél hasznosabban kell töltenem az időt. És már volt is tippem. Mikael nem úszhatja csak úgy meg, hogy... miféle módon végzett a fiammal. Igen, ez volt a terv. De nem így...

(Mikael háza)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 31, 2013 11:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
(Pince)

Nekem sem ártott már pár tiszta ruha. Eleinte be akartam térni a dolgozószobába, de mikor rájöttem, hogy ott a lányom van valami másik boszorkánnyal, inkább lemondtam erről. Teljesen felesleges most zavarnom őket, miközben nekem is megvan a magam dolga, majd ahogy nyeltem egyet, és megfürödve új, tiszta ruhát borítottam magamra, leültem az ágy szélére, és gondolkodni kezdtem.
Mikael nem tudja, hogy élek. Nem tud Nikről. Nem tud most egyszóval semmiről. És ezt ki kell használnom. Nem akarom őt bántani. De egy minimális bosszút megérdemel azért, amit tett Nikkel. Hogyan merte ilyen brutális módon kivégezni? Egy állat sem érdemel ilyen halált... bár a fiam az. Szó szerint egy állat. Mégsem tudok mit tenni ellene. Csak várnom kell, míg végre fény derül arra, hogyan lehet őt és a testvéreit visszarántani az emberi oldalra. De még nem jutottam el mindenhová. Vajon... ha ők emberré válnak... mi történik a vérvonalukkal?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 22, 2012 9:23 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Nem jártam semerre az elmúlt hetekben. Nem volt számomra még megszokott ez a környezet és félő hogy még szoknom is kell majd hogy itt vagyok és élek. És hogy itt van Esther.. ez valami sosem tapasztalt volt már most.

Gondolataim csak úgy szárnyaltak a fejemben és hitetlenül méregettem a tükörképemet. Ezer éve erre még nemigen volt lehetőségem mert ez a bútordarab akkoriban még nem volt feltalálva. Még így korosan sem voltam rossz pasi de a nők társaságát inkább mellőzném.

Beszélgetések zaja ütötte meg fülemet de nem törődtem velük. Gondontam hogy Klaus nem akar engem látni mert miér is akarna. Nem kedvel és soha nem is fog. Ez nagyon valószínű. Csak egy nagy nyelés.. kabát.. és irány a város!

- Grill
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 26, 2012 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
A telefon hangjára ébredtem, és nagyot nyújtózva vettem a kezembe. Ugyan még csak próbálkoztam kezelni a telefont, de sikeresen tudtam válaszolni Damon Salvatore-nak, hogy hamarosan átmegyek hozzájuk, ha már várnak engem. Bár jó kérdés, hogy ezúttal mi lesz a probléma.

(Damon és Elena háza)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 25, 2012 10:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
(Nappali)

Beléptem a szobába, közben még mindig jó nagyokat nyelve, így gondolkodva el, hogy vajon... mit akar Klaus azzal a sok hibriddel, amit "teremthet". Egyáltalán... tudja, hogy hogyan kell? Ezek még rejtélyes dolgok...
Fenrirre néztem, de jobbnak láttam nem elmondani a dolgokat. - Klaus... holnap beszélni akar majd veled - mondtam a szemeibe.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 19, 2012 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
- Igen, neki féktelen haragja van. De... ha megölik egymást... vagy bármelyikük meghal, következményekkel jár majd. Nagy következményekkel. Ismerem a saját varázslatomat... nem járna jól senki. Se ember, se vámpír, se vérfarkas, se senki... ezért nem hagyhatom, hogy megöljék egymást. Még nincs itt az ideje... hogy megtudd, miért. De majd egyszer... eljön annak is az ideje.
Nagyot nyeltem, majd a többi ruhámba is belebújtam.
- Ne haragudj, de... nekem most friss levegőre van szükségem. Hamarosan... visszajövök.

(Vízesés)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 19, 2012 12:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Még mindig értetlenkedtem, hirtelen jött ez az egész. -De ha Mikael megöli Klaust-nyeltem egyet-..vagy éppen fordítva. Mert ez is megtörténhet...Sőt elég nagy rá az esély..ha jól sejtem.-ráztam meg a fejemet. -Amint most megismertem Klaust féktelen haragja van és nem lehet megállítani..-magyaráztam elgondolkodva.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 19, 2012 8:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Nagyot nyeltem. Eléggé bonyolult egy jellem vagyok, ebből következik, hogy nem szeretek a terveimről beszélni. És a régi ötletekről sem.
- Nem ölheti meg Mikaelt - magyaráztam. - Ő igen, félelemben élt tőle. Én csak akkor kerültem ebbe a helyzetbe, mikor megjelent Tatia Klaus életében. És Mikael szívből gyűlölte Tatiát, mindent megtett volna, hogy Klaus ne mutatkozhasson vele. És én nem tudtam, hogy a fiamat támogassam, vagy a férjemet, amit elvártak volna tőlem. De végül... a sors eldöntötte. Ha Mikael meghal, annak következményei lesznek... - motyogtam. - Ugyanúgy, ahogy Klaus halálának is. Hiszen én teremtettem őket... - suttogtam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 10:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
-Én ezt nem értem..-ráztam meg a fejemet értetlenkedve-Ha Mikael annyi problémát okozott és mindig félelemben éltetek miatta...Miért nem engeded Klaus-nak, hogy végezzen vele?-vontam fel a szemöldökömet kérdően.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
- Megöltem Klaus fiát. Azt tettem vele, amit velem is megtett néhány vérfarkas... megölték a fiamat... és én is megöltem Klaus és Tatia gyermekét... mert nem volt merszem szembeszállni Mikaellel... - ráztam a fejemet, és éreztem, hogy kissé remegek. - Nem akarok erre emlékezni, egyszerűen borzalmas. És tudom, hogy ha Mikael idejön... nekem egy bizonyos mértékig támogatnom kell. Nem fogom engedni, hogy megölje Klaust... de azt sem engedhetem, hogy Klaus megölje Mikaelt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 9:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
-Ne beszélj butaságokat. Mikael egy ....egy...-inkább be se fejeztem a mondatomat, nem akartam ezen felidegesíteni magamat..-Nem vagy olyan mint ő... Ezerszer jobb vagy..-simítottam végig könnyes arcát.-Ő gonosz de te nem. Téged a jó szándék vezérelt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 9:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Klaus távozott, és egy pillanatra lehunytam a szemeimet. Nem jó ez így. Már soha nem lesz olyan jó. Már soha... soha nem lesz az a fiú, aki annak idején. Soha nem lesz szüksége rám úgy, ahogy annak idején a védelem miatt szüksége volt rám... és akkor tisztelt engem, ahogy én is őt. Hová tűnt el ez az... érzés?
Azon kaptam magamat, hogy Fenrir magához ölelt, és letörölte a könnyeimet. - Igaza van... olyan vagyok, mint Mikael. Ezt... megérdemeltem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 8:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Nem nagyon tudtam beleszólni a dolgokba és jelen pillanatban nem is akartam. Azt sem értettem, hogy miről van szó. Sok volt ez így egyszerre. Amikor Klaus kiviharzott a szobából megláttam Esther könnyes arcát és letöröltem könnyeit, majd magamhoz öleltem és úgy próbáltam lenyugtatni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 8:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Hallottam a hangját, és láttam a szemeit... és megsajnáltam. Ezzel az érzéssel pedig nem tudtam mit kezdeni... mert csaknem ezer éve nem volt részem ilyenben.
- Én... - kezdtem bele tétován, de nem tudtam, mit is kéne mondanom. És nem akartam elgyengülni Fenrir előtt. Hát sarkon fordultam, és vámpírsebességgel kirohantam a szobából, ki a házból is. Egyedül akartam lenni most a gondolataimmal, és az önkínzó érzéseimmel.

(M. F. autóútjai)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 8:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Fájtak a szavai. Most így... belegondolva... hogy tud mindent, de mindent... legalábbis majdnem mindent... bennem is felébredt az, aki ezer éve voltam. És akinek mindent jelentett a fia szeretete, ahogy neki is jelentett valamit, hogy én szerettem őt.
- Sajnálom, Klaus - suttogtam, már kissé könnyes szemekkel. - Igazad van. Semmivel nem vagyok jobb, mint Mikael. De nem is azért vagyok itt, hogy jobb legyek - töröltem még le most a ki nem csordult könnyeket.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 8:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
- ÚRISTEN! - túrtam a hajamba. - Ezt nem hiszem el... - kiabáltam, figyelmen kívül hagyva most az az információt, hogy ki akarta játszani Mikaelt - te már akkor tudtad? Tudtad, hogy fiam lesz? És nem szóltál? Sem te, sem pedig Tatia? Eltitkoltátok előlem? - ragadtam meg szorosan a karját. - És ezek után még mondja valaki, hogy nem volt jogos, amit veled tettem! - ordítottam az arcába. - Ha tudnám, hogy tegyelek végleg a koporsóba, megtenném! Tönkretetted az életem - engedtem el, és kezdtem el hátrálni, az utolsó mondatot már szinte csak suttogva. - Gyűlöllek. Semmivel nem vagy jobb, mint Mikael... - indultam meg az ajtó felé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 8:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Meglepődtem. Azt hittem, mindent hallott... de most már nem fújhatok visszavonulót.
- Tatia előre tudott róla. Én... én már előtte is egy barátihoz hasonló kapcsolatot ápoltam vele... mielőtt Henrik meghalt... de utána... én előre megbeszéltem vele, hogy mi fog történni. Hogy... hogy csak megsebzem, veszek tőle pár csepp vért. Mikael viszont erről... nem tudott... nem ÍGY tudott róla... - ráztam a fejemet elszoruló torokkal. - Tudtam, hogy Tatia várandós, és nem akartam bántani, nem akartam a kelleténél jobban ártani neki. Mikael mégis megjelent, és én... túl mélyen sebeztem meg Tatiát... túl sok vért veszített... - nyeltem hatalmasat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
- Miről beszélsz? -ráncoltam össze a szemöldökömet. - Nem értelek... mi ez az egész? Én csak annyit hallottam, hogy miattatok halt meg a fiam, és Tatia! - kiáltottam újra. - Mégis mit kellett volna tennem, ott maradni, és tovább hallgatni az egészet?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 8:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
- Sajnálom, Klaus... - nyögtem ki csak ennyit, miután dühösen megragadta a vállamat, és már nagyjából kiordította magából azt, amit gondolt. - Nem tehettem mást. Ha ott voltál, és hallottad... azt is hallanod kellett, hogy nem akartam bántani, csak amennyire éppen szükség volt... de Mikael soha nem kedvelte őt... ő halottnak akarta látni. És pont akkor toppant be, mikor... Tatia vérét akartam venni... - magyaráztam, bár nem gondoltam volna, hogy ezzel tartoznék neki...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 8:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
- Mert jogom lett volna tudni róla! - kiáltottam, és nem tudtam eldönteni, az elkeseredettségem, vagy a haragom nagyobb-e. - Az a gyerek az enyém volt! AZ ENYÉM! - ordítottam. - És elvettétek tőlem! Mindkettőnktől! A bolond ötletetekkel, hogy ezzé váljunk - tártam szét a kezem. - Lehetett volna emberként egy normális életem! És elvetted.... te, és Mikael - ragadtam meg a vállát dühösen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 8:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
- Te persze beszélsz így a saját anyádról - néztem rá némi csalódottsággal, de végül... ahogy feltette a nagy kérdést, hirtelen még a szívem is megállt... hallotta! De... istenem, mi erre miért nem gondoltunk? Hiszen vámpír... hallhatta az egész beszélgetést.
- Mégis... miért lett volna neked könnyebb tudnod róla? - nyeltem egyet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 7:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
- Ne beszélj így róla! - csattantam fel feledve hirtelen egy pillanatra mindent, majd elcsendesedtem, mert eszembe jutott, amit a bálon hallottam.
- Miért? - kérdeztem már halkabban, miközben odadobtam Fenrir nadrágját. - Miért nem beszéltetek nekem soha a gyerekről? Hallottam, mit mondatok. Fiam lehetett volna Tatiától - keseredett meg a hangom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 18, 2012 7:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Ravasz vigyor csúszott a képemre. - Igazából... ha valaki, hát nem a SAJÁT APÁD fog téged bosszantani! - hangsúlyoztam ki a szavakat erősen. - Akármennyire is nagyfiúnak képzeled magadat, egyszer még szükséged lehet arra, hogy legyen egy támasztékod. Ki lesz az? Tatia? Az a ribanc? - kérdeztem tőle, bár magam is erősen véve rá magamat, hogy ilyet mondjak róla, hiszen... mondhatni, volt köztünk baráti szál, de... Klaus arról nem tud.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Vissza az elejére Go down
 

Esther szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Esther L. Mikaelson
» Esther Mikaelson
» esther mikaelson --
» Delena szobája / Farrah szobája
» Bay szobája

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Mikaelson villa-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •