A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Egy kisebb történelmi könyvtár


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
my grandfather
† Kedvenc dal :
fire meet gasoline
† Tartózkodási hely :
new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
artist
† Humor :
funny little girl



Vivienne Watson ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 07, 2016 12:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Folytatás: --> [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 06, 2016 9:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next




Vivienne & Delmar
hello, darling

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mindig is értettem az emberek nyelvén. Így törtem fel. Így lettem egy szajha fiából az úriosztály egyik állandó tagja. Utáltam őket. Sok képmutató és hazug ember… nem ezzel van a baj, hanem, hogy nem csinálták jól, nem tudták, hogy kell hazudni. Átláttam rajtuk, tudtam milyenek, és ezt kihasználva könnyen léptem át rajtuk. Az emberi természet kiismerhető, csak egy kis odafigyelés kell. – Ha tudja, akkor nincs is semmi gond! – vontam meg a vállamat mosolyogva. Nem az én dolgom, és, hogy őszinte legyek, nem is igazán érdekel a dolog. Egy mágusról beszélünk. Egy boszorkány férfi megfelelőjéről. Én bármit kinézek azokból a mocskokból. – A barátok tudnak minket a legjobban bántani. Akár akarnak, akár nem, valahogy mindig fájdalmat okoznak. – tanácstalanul pillantottam rá, mint, akinek fogalma sincsen, hogy miként lehetne ezt kikerülni. Pedig nagyon is jól tudom. Nem kellenek barátok. Minek azok? Mi olyat csinálnak, amit én nem? A barátokat szerintem túl sokra tartják. Elég, ha kedvelnek, de nem kell, hogy ez viszont is működjön.
Nem újdonság az, hogy megölök valakit. Az újdonság, hogy a puszta kezemmel kell megtennem. Eddig mindig ott volt az erőm, elég volt csak elvenni valakitől a levegőjét, vagy elnyeletni a földdel. Most azonban kénytelen vagyok egy késsel és egy csővel harcolni, mert nincs más eszközöm. A nő, ha nem is halt meg egyből, biztosan meg fog, markolatig szúrtam belé a kést, ráadásul annyit ütöttem, hogy aligha maradt épp része a fejének. A férfi pedig… nos, miután kis híján sikerült megfojtani, kijelenthetjük, hogy elvesztette a fejét, ez pedig sorsdöntőnek bizonyult. Mosolyogva veszem tudomásul, amit látok a csuklóján. Egy utód. Ez aztán a nagy szerencse! Úgy tűnik, hogy hétszáz év után mégis csak rám mosolyog a szerencse most. – Semmi gond… semmi gond. Minden rendben van. – nyugodtan és halkan beszéltem hozzá, nekem ez nem esett nehezemre, nem először találtam magam ilyen helyzetben. Ráadásul közel kilencszáz éve meg is barátkoztam a gondolattal, hogy mi vagyok. – Nincs mitől félned! – ráztam meg a fejemet. – Akik nem akartak téged, nagyon ostoba emberek voltak! Akinek nem kellesz, azután ne hullass könnyeket! Nézz csak magadra! Felnőttél nélkülük, és csak pont annyira vagy elveszett, mint mindenki más. Aki szeret, nem menekül, ha fél, akkor sem. – nem ismertem a szüleit, nem tudom, hogy miért hagyták el, de ha tényleg emiatt, akkor meg kéne nekik ezt köszönnöm. El sem tudják képzelni, hogy mit engedtek ki a kezeik közül. Emberek… meglátnak valamit, aminek nagyobb az árnyéka, mint ők, és már is szörnyet kiáltva futnak. – Jól van, nyugodj meg! Haza megyünk! Akárhol is legyen az a haza. – nem tudom, hogy hol lakik, én egy motelben lakom, de az… kevésbé otthonos. Remélhetőleg nem felejtette el, honnan jött a könyvtárba. Feltápászkodom én is, majd a szavait hallva a nyakamhoz nyúlok és elhúzom a számat, mikor érzem, hogy a véremet érintem. – Miért, talán te támadtál meg? – pillantok rá fáradtan mosolyogva. – Ez csak… vér, és némi fájdalom. Elmúlik. Jobban jártam, mint ők . – bökök a fejemmel a két hulla irányába. A nőből közben kirángatom a késemet, majd a ruhájával letörlöm róla a vért. – Most viszont… megmutatnád, merre laksz? Minél messzebb kerülünk, annál kisebb az esélye, hogy szóba hoznak velük téged. – magamat nem féltem, nem vagyok semmiféle nyilvántartásban benne, a mai világ számára én nem is létezem. Ellenben ő. Kíváncsi vagyok, hol is lakik. Talán azzal a mágussal? Ha igen… könnyen lehet, hogy meghal még ma valaki.



||music:Firestone|| Lesz jobb is!  || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
my grandfather
† Kedvenc dal :
fire meet gasoline
† Tartózkodási hely :
new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
artist
† Humor :
funny little girl



Vivienne Watson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 05, 2016 7:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
i  am looking for my family
delmar && vivienne

[You must be registered and logged in to see this image.]
Amikor megérint fenyegetve kellene éreznem magam. Elvégre egy idegen aki satuba fogja az arcomat. Mégsem riadok meg. Nem érzem, hogy bántani akarna és nem is teszi. Bólintok szavaira és kicsit megriadok. Olyan mintha teljesen belém látna, mintha nyitott könyv lennék és minden sorom ott heverne előtte. - Persze, hogy tudja. - Felelem egy árnyalattal sértődöttebben mint szeretném, hiszen mégis csak a barátomról beszél, az egyik fő bizalmasomról. - Megértem a gyűlöleted. Tényleg. De ő más. Soha nem bántana. A barátom. - ismétlem meg kicsit határozottabban, hogy megértessem a férfivel, nem kelthet bennem bizonytalanságot vagy bizalmatlanságot Curtis iránt. Az előbbi is csak egy buta gondolat volt, egy pillanatnyi kétely ami azonnal tova is illant. Ahogyan én is elmenekültem, amikor megmutatta a jelet a csuklóján. Tudom, hogy milyen veszélyesek a druidák. Tudom mik ők és tudom mekkora hatalmuk van. S azt is tudom, hogy a jel ami egész életemben kísértett, mivé tesz engem és még nem voltam kész arra, hogy elfogadjam a jelentését. Nem voltam kész arra, hogy egy legyek közülük. Mikor belefogtam a családfám kutatásába, álmomban sem gondoltam volna, hogy a sors összehoz egy majd 900 éves rokonommal, hogy aztán a képembe vágja, hogy soha nem voltam igazán ember, mégis épp oly törékeny és sebezhető voltam, mint egy. Úgy tűnik azonban nem adatik meg az idő, hogy mindezt feldolgozzam és elfogadjam. Mire észbe kapok már a fájdalomtól görnyedek kétrét, kezeim a fejemet szorítják, ajkaim elharapom és vér serken, miközben a nő csak beszél és beszél és hamar felfedi miről. Ők Delmarra vadásznak. Az viszont kérdés, hogy mégis, honnan a fenéből tudták én ki vagyok? Hiszen én is csak most tudtam meg magamról, alig öt perce az igazságot.
Legnagyobb szerencsémre azonban Delmar nem olyan mint a szüleim. Őt érdekli élek-e vagy halok. Még én sem vagyok annyira naiv, hogy azt gondoljam ezt csupa szív jóságból teszi de akkor is megérint, hogy van akinek számítok. Aki szétveri valaki másnak a fejét mert az bántott. Aki vértől mocskosan guggol mellém és annak ellenére sem bánt engem, hogy az imént ölt meg két embert és én mindennek a szemtanúja voltam. Sokkban vagyok. Bólintok nagy nehezen, igen, értem. Mozdulni sem bírok amikor kezem után kap és bár a mozdulat erőszakosnak tűnik, nincs benne erő és nem okoz fájdalmat. - Én... - megcsóválom a fejem. Érzem, hogy kicsordulnak könnyeim és nem tudom visszafogni őket. Úgy hullok bele az ölébe, mintha egy elveszett gyermek volnék és hozzá képest tényleg az vagyok. Nem csak elveszett de gyermek is. - Sajnálom. - húzódok el percek múlva – Én csak.. - mély levegőt veszek. - Megijedtem. - Vallom be neki az igazat mert mi értelme lenne hazudni – Ezért dobtak el maguktól, igaz? - kérdem hirtelen – Olvastam rólatok... tudom, hogy mi az a druida. Milyen félelmetes. - Megrázom a fejem. - Ezért nem akartak engem. Igaz? - letörlöm a könnyeimet. - Haza akarok menni. Kérlek! Én csak haza akarok menni. - ismétlem meg ahogy megpróbálom talpra állítani magam de túlságosan remegek még hozzá. - vértől mocskos ruhámra pillantok és az övére. Nem tudom így hogyan mehetnénk emberek közé. Mi lesz a holttestekkel? Mi lesz a vérrel? Mi lesz velem? - Én... - nem tudom mit mondhatnék. - Nem tudom ez mit jelent. Nem értem. Kérlek menjünk haza. - nem vagyok gyenge. Viszont feldolgozni mindezt ilyen hirtelen túl sok. Kiderül mi vagyok. Meg akarnak ölni majd ketten vesztik életüket és a vérük rajtam pihen. - Megsérültél! - kapok végre észbe mikor meglátom a Delmar nyakára eső vércseppeket. - Sajnálom! Ez az én hibám. Bocsáss meg!

IMÁDLAK || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 05, 2016 6:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next




Vivienne & Delmar
hello, darling

[You must be registered and logged in to see this image.]
Én nem vagyok olyan, mint a legtöbb ember. – vontam meg a vállamat mosolyogva. Nem is vagyok ember. Én valami annál sokkal több vagyok, amit talán fel sem tudna fogni azzal az apró, behatárolt emberi agyával. Nem szabad magát emiatt ostoroznia, senki más nem lenne képes rá. Elvégre, állítólag kihaltunk mára.  – Hidd el nekem ,az emberek nagyon is jól értik a bosszút. De nem merik ezt felvállalni, félnek megtenni, amit meg kell, és így születnek a gyáva emberek. A bosszú nem rossz, a bosszú szükséglet, aminek a tett az eszköze! – közelebb léptem hozzá, és a kezeim közé fogtam az arcát, és kicsit közelebb hajoltam. – Soha ne hagyd, hogy mások mondják meg, milyen ember is vagy! A legrosszabb dolgok a legjobbak, ezt mindenki tudja! – mosolyogtam rá, ahogy hátrébb léptem egyet. A bosszú a gát, ami megállítja a pusztulást. Oh, Ignotus mesélhetne neki róla. A fájdalom, a harag, a gyász… ezek elpusztítják az embert. De van megoldás. A bosszú.
Na és ezt ő is tudja? – pillantottam rá kíváncsian. – Vigyázz vele! Mágus, ráadásul férfi… aki barát… veszélyesen hangzik. – valójában sehogy nem hangzik. Kivéve a mágust. Minden mágiával bírót rühellek, mióta bezártak… nem érdekel, hogy az őseik voltak, a gének öröklődnek, és amúgy is: ez a világ jobb hely lesz majd nélkülük. – Aranyszabály, hogy nem bízhatsz boszorkányokban! A hatalmuk a legféltettebb kincsük, azon kívül semmijük nincs, úgy kell nekik, mint koldusnak egy falat kenyér! – de nem lesz ez mindig így. Elveszem tőlük azt, amit úgy szeretnek, ellenük fordítom… tönkreteszem őket. De ők nem koporsót fognak kapni tőlem, hanem tömegsírt.
Már másodjára esik meg, hogy elfut, ezúttal azonban ténylegesen elfut. Jó pár szempár szegeződik rám, de nem foglalkozom velük, hanem Vivienne után indulok. Nem véletlen, hogy most futott el. Alighanem hallott már rólunk. Ha pedig hallott, akkor könnyen lehet, hogy még a hasznomra válhat. Hétszáz év után megérdemlem, hogy szerencsém legyen. Mikor meglátom, célirányosan indulok meg felé, azonban, mikor feltűnik a két alak is a közelében, a fal mögé bújok. Felkészültem. Mivel nincs meg az erőm, kénytelen vagyok barbár módszerekkel élni. Még szerencse, hogy egy barbár korban nőttem fel, így nem áll távol egyik sem tőlem. A hátamhoz nyúlok és előhúzom a kést, amit az egyik boszorkánytól vettem el még nem is olyan régen, majd óvatosan osonok közelebb a két alakhoz. A férfit veszem célba, elkapom a fejét és hátra feszítem azt, mielőtt olyan mélyen mélyen szántom végig a nyakát a késsel, amennyire csak tudom. Így gyorsabban fog elvérezni. A nő nem reagál elég gyorsan, sikerül a mellkasába szúrnom a kést, majd lökök egyet rajta, hogy elessen. – Senki… nem… érhet… hozzá! – minden egyes szónál lesújt az öklöm az arcára. Ameddig intenzív fájdalom éri őt, nem is tud hatásosan az erejéhez nyúlni. – Melissa elfelejtette mondani, hogy utálom, ha boszorkányok akadályoznak! – tovább ütöttem, egészen addig, míg megszűnt az ellenállása. Ekkor viszont tarkón csaptak egy csővel, mire a földre estem és kábán pillantottam fel a fekete férfira, aki rám vetette magát és a kezeit a torkom köré fonta. Hiába haldoklott, így is elég erős volt, hogy megtudjon folytani. A torka felé kaptam, ahol megvágtam, majd mélyen a sebbe nyúltam, mire felüvöltött a férfi és engedett a szorításán. Ennyi kellett. Gyomorszájon térdeltem, majd a felkaptam a csövet, amivel az előbb leütött, és célba vettem a fejét. Egyszer. Kétszer. Háromszor. A fickónak a feje is alig volt már meg, mikor leengedtem a csövet és a térdemen támaszkodva ziháltam. – Ne aggódj, ő már nem fog felkelni. – mondtam a nőnek, a férfira bökve. – Érted már, hogy miért utálom őket ennyire? – letöröltem az arcomról a vért, majd Vivienne mellé lépve leguggoltam elé. – De nekik engem kellett volna elkapni, nem téged. Csak, ha…  a keze felé nyúltam, hogy megbizonyosodjak arról, amit már sejtettem, mikor megpillantottam ezt a kettőt.  … te is olyan vagy, mint én. Bingó! – mosolyodtam el. Egy már meg is van. – Ugye tudod, hogy ez mit jelent? – pillantottam rá kérdőn. Sejtem, elvégre ezért rohanhatott el. De aligha érti igazából.



||music:Firestone|| Lesz jobb is!  || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
my grandfather
† Kedvenc dal :
fire meet gasoline
† Tartózkodási hely :
new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
artist
† Humor :
funny little girl



Vivienne Watson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 05, 2016 12:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
i  am looking for my family
delmar && vivienne

[You must be registered and logged in to see this image.]
Bólintok. Igen, ez megállná a helyét azt gondolom Curtis esetében is. Támadna, hogy megóvja magát, habozás nélkül. Azokat a vámpírokat is megtámadta és pillanatok alatt kiütötte őket az erejével. Elgondolkozom ezen egy pillanatra. Sosem hittem, hogy az az este több volt puszta véletlennél de ahogy Delmar forgatja a szavakat egyetlen pillanatra elbizonytalanodom. Talán több volt mint puszta véletlen, hogy Curtis arra járt? Talán csak csalétek voltam? Lehunyom a szemem egy pillanattal többre csupán, mint egyszerű pislantás és kiűzöm a fejemből a buta gondolatot.
Kicsit hitetlenkedve pillantok rá. - A legtöbb ember... a bosszúban a gonoszságot látja. A rosszat. Nem igazán értik meg akkor sem ha van ami motiválja. Ha nem tudsz megbocsátani, nem vagy jó ember. - rántom meg a vállamat lazán de tudom, hogy kipirult arcom elárulja mekkora szégyent cipelek nap mint nap magammal csak azért mert egyszer nem hagytam annyiban a dolgot, mert egyszer igenis fájdalmat okoztam fájdalomért cserébe.
A feltételezésén azért jól elmosolyodom. Megcsóválom a fejemet. - Nem, szó sincs róla! - el is nevetem magam. - Csak barát. Ennyi, nem több. - Delmar kérdése egy pillanatra olyan, mintha egy bölcs nagyapa ellenőrizni, hogy vajon megfelelő udvarlót választottam-e. Persze, tudom, hogy erről szó sincs de jóízűt nevetek a gondolaton. Egészen addig mosolygok még felszínre nem kerül az igazság arról, hogy mit tettek a boszorkányok az előttem ülő férfivel. - Sajnálom. - felelek csöndesen és tehetetlenül. El sem tudom képzelni azt a szenvedést amit a férfinek meg kellett élnie és mindezt miért? Azért, hogy pár boszorkány ma is játszhasson azzal ami túl veszélyes ahhoz, hogy pusztán játéknak tekintsenek rá? Érzem, hogy empátiám Delmar iránt lassan keveredik össze bennem a haraggal és értetlenkedéssel. - Ez szörnyű! Mindezt a hatalomért?! - kérdem kicsit hangosabban mire pár szempár felénk fordul. Elnézést kérve pillantok vissza Delmarra. - Nem tudom. - vallom be őszintén és kissé gyámoltalanul és újra idegesen kezdek játszani ujjaimmal és mikor végre összeszedem a bátorságom, hogy megkérdezzem mi is ő valójában, olyan választ kapok amire kicsit sem számítottam. Arról nem is beszélve, hogy az üresség helyét azonnal átveszi a heves szívdobogás, a félelem, az izgalom, a zaklatottság. Hosszan bámulom a jelet a csuklóját miközben megbizonyosodom róla, hogy az én bőröm még véletlenül sem lóg ki az ing alól. Felkapom a papírok többségét amit tudok. - Sajnálom nekem ez.. - el kell menekülnöm. Nem kapok levegőt. Ki kell jutnom az épületből. El Delmar közeléből. Nem lehet. Nem lehetek druida. Olvastam róluk. Tudom kik ők. S én nem vagyok egy közölük. Nem leszek. Nem lehetek. Futásra fogom a dolgot. Nem nézem, hogy követ-e bárki is. Futok. Utcákon keresztül, hogy aztán az egyik macskaköves sikátor falának dőlve fakadjak sírva. Feltűröm az ingujjamat. Körberajzolom ujjbegyemmel az apró jelet amit mindig is anyajegynek csúfoltam, holott egyértelműen nem az. Ha a szüleim tudták ez mit jelent, nem csoda, hogy eldobtak maguktól. Ha tudták, hogy mi vagyok, nem titok miért akartak megszabadulni tőlem. Beszélnek kell Curtissal... Charlesal. Mindegy kivel. Valakivel.
Amikor azonban lenyelném a könnyeim és elindulnék két alak állja az utamat. Egy férfi és egy nő. - Nem gondoltam, hogy ilyen könnyű lesz. - a nő mosolyog. A férfi nem. Magas, szikár alkat. Bőre barna mint a csokoládé. Tekintete hideg. Aztán fájdalom. Felkiáltok és térdre rogyok. - Azt gondolná az ember, hogy azok után, hogy több boszorkányt is megkínzott óvatosabb lesz. - továbbra is a nő beszél. A férfi nem mozdítja tekintetét rólam. Ő okozza a fájdalmat. A nő pedig a hangja. Nem sokkal magasabb, mint én. Szőke rövid tincseit tüskékbe fogta. Nem zavartatja magát. Mellém lép és feltűri az ingem, hiába küzdök ellene. Küzdenék ha nem bénítana le a fájdalom. - Melissa jól mondta. A leszármazottait keresi.

nem zárás || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 03, 2016 6:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next




Vivienne & Delmar
hello, darling

[You must be registered and logged in to see this image.]
Jó eséllyel igen, de előbb talán megpróbálná magát mágiával kimenteni ebből a szorult helyzetből. Talán. A boszorkányok csupa talánok. – mosolyodtam el. Nehéz őket kiismerni, régen egyszerűen csak fanatikusok voltak, akik megakarták óvni a világot – vagy inkább saját magukat - a mi úgynevezett fenyegetésünktől. Ebben pedig én segédkeztem is volna, egyedüli druidaként mégis mit tehettem volna annyi boszorkány ellen? Nagyon is sok mindent, mint erre valószínűleg ők is rájöttek, mert a jutalmam a segítségért egy koporsó volt. Ezt pedig nem tudom nekik csak úgy megbocsátani. Akikkel szabadulásom óta találkoztam boszorkányok, mind… semmilyenek voltak. Egyszerű, átlagos emberek, akiknek jelen volt az életükben a mágia. Elég silány. – Én sem tudnék többet mondani, ha helyedben lennék. – értettem vele egyet. Már, ha tényleg ember. Bár, az eddigiek alapján nem adta jelét annak, hogy lenne bármiféle különleges képessége, ez pedig megnyugtató, jelen állapotomban csak úgy tudnék harcolni egy természetfelettivel, ha azt előbb jól megtervezem. – Miért szégyelled magad emiatt? Az a vámpír megérdemelte, nem? A bosszú ugyanolyan szükséglet, mint az étel. Csak nem akkor jön elő, mikor éhes vagy, hanem mikor bántanak. – a bosszú úgy gondolom, hogy nem egy rossz dolog. Sokan szeretik mindenféle filozófiai okkal alátámasztani ennek az ellenkezőjét, de a filozófia szó már önmagában is tönkreteszi azt, amit mondanak. Aki pedig hisz nekik, megérdemli, hogy szenvedjen. – Szépek az ilyen egymásra találások. Na és, ez olyan… romantikus fajta barátság? – megmentő és áldozat között általában az szokott kialakulni, nem? Magam is tapasztaltam ezt, és ez lett a vége. Csak akkor a nő meghalt, miután teljesen feleslegessé vált. Volt némi közöm hozzá nekem is. – Nem! – ráztam meg határozottan a fejemet, kissé talán túl indulatosan is. – Ébren voltam, nagyon is ébren voltam! Hétszáz évig egymagamban, tökéletesen magamnál voltam minden egyes percében. – miközben felettem a világ fejlődött és fejlődött, én pedig egy koporsóban ragadva képzeltem el a világot. Hát, nem éppen erre számítottam. – Boszorkányok, természetesen. – mondom ki úgy, mintha a világ minden baja miattuk lenne. Ez mondjuk részben igaz is, amit egy boszorkány elront, azt nem tudja már helyrehozni, mert az okozott kár meghaladja az erejét. – Féltették a hatalmukat, a helyüket a világban, úgy döntöttek, hogy megszabadulnak a fenyegetéstől. Tőlem. – tőlünk, jobban mondva, de megöltem volna a többieket, így az egyetlen fenyegetés én magam lettem volna. A többiek inkább csak vakon követték Ignotust, aki egy szebb világot ígért, egy olyat, ahol majd mi irányítunk. Ez szép és jó, csakhogy megvalósíthatatlan. Nem értem miért vagyok hibás azért, mert felismertem ezt és a magam javára kívántam fordítani.   Visszakerested egészen a 12. századig a felmenőid. Mégis mi értelmet adhatnak olyan emberek, akik évszázadok óta halottak? Kivéve engem. – azok már csak csontok, nincs bennük semmi olyan, ami reményt ébreszthetne az ő egyszerű, halandó lelkében. Ráadásul ezek többségében nem is jó állapotban lévő csontok, így alapanyagnak sem jók már. – Vivienne Watson, én vagyok a legerősebb lény, amit hátán hordozott valaha ez a Föld. – ezt biztos vannak, akik tagadják, de … irányíthatnám mind a négy elemet, ráadásul a többiek erejét elvéve… nos, azt hiszem bármilyen szerény is vagyok, nyugodtan kijelenthetném, hogy új Isten született. – Druida vagyok. Ha nincs egy ilyened…   mutattam meg a tetoválást a csuklómon.  … születésed óta, akkor ezt nem örökölted. Nem is lehet. – ráztam meg a fejemet. Nem, az egész egy hatalmas véletlen eredménye, hogy még nehezebb legyen megtalálni az újoncokat, akiket muszáj összegyűjtenem, ha visszaakarom kapni az erőmet, és még annál is többet. – De ne aggódj, könnyen lehet, hogy… vérfarkas vagy. Esetleg boszorkány. Annak nem örülnék, inkább ne legyél az. – csóváltam meg a fejemet. A vérvonalam az elmúlt évszázadok alatt bemocskolódott, könnyen lehet, hogy örökölt valamit tőlük. Az is könnyen lehet, hogy nem. Meg kéne ölnie valakit, hogy megtudja, megkapta-e a legrosszabbat.



||music:Firestone|| lesz ez jobb is! || [You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
my grandfather
† Kedvenc dal :
fire meet gasoline
† Tartózkodási hely :
new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
artist
† Humor :
funny little girl



Vivienne Watson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 02, 2016 12:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
i  am looking for my family
delmar && vivienne

[You must be registered and logged in to see this image.]
Delmar számomra olyan mintha valaki megfogta volna a türelmet és a nyugalmat, összegyúrta volna és adott hozzá még egy csipetnyi bájt no meg nem kevés hitelességet. Hiteles mert őszinte és mert hiába nyers, azért a meggyúratlan szavak mögött 900 év áll. Ez azért valami, nem? Persze, Charles sem mai gyerek a mai fordulattal élve de nem ilyen öreg. Mert Delman öreg. Én meg még olyan borzasztóan fiatal vagyok. Semmi több csak egy újszülött aki a szemeit nyitogatja a világra. - Igen, valószínűleg ezt mondaná, igaz? - bólintok egyetértően ahogy belegondolok mennyire naiv vagyok amikor azt gondolom, hogy elég szavaimmal bizonyítanom ki vagyok. Miképp másképp hát? - Nem tudom igazság szerint mi többet mondhatnék annál ami vagyok. Az pedig egy egyszerű ember. Se több, se kevesebb. - Ha valaki megkérdezné, büszke vagyok arra aki vagyok. Arra ami? Abban már közel sem olyan biztos. - Nem vagyok büszke rá de megbüntettem azt a vámpírt aki ezt tette velem. - nyelek nagyot némileg szégyellve magam amiért így elárulom a titkaim egy vadidegennek. Ez az én mocskos titkom volt eddig. Curtis tudott róla egyedül, még Charlnes sem mertem bevallani soha. Tettem róla, hogy az a vámpír szenvedjen. Jobban mondva Curtis tett róla. - Igen, tartom. Jó barát. - halkul suttogássá hangom. Úgy érzem, butaságokat mondom. Szégyellni kezdem magam pedig igazából nincs miért. Nem vagyok szörnyeteg. Akik általam sérülnek meg, ők szörnyetegek. Az erejüket arra használják, hogy végre megkaphassák azt a lányt vagy fiút akit kinéztek. Arra, hogy az elménket megerőszakolva szórakoztassák magukat csak mert épp unatkoznak. Egy vámpírt engedtem csak közel magamhoz. Ő soha nem volt velem erőszakos. Soha nem esett nekem mert éhes volt. Mióta ismerem tud parancsolni a benne élő bestiának.Újra felpillantok. - Hétszáz éven keresztül aludtál? - kérdem ledöbbenve – Ki tette ezt veled s miért? - csóválom meg a fejemet – Sajnálom. Olyan sokat veszthettél és olyan dü... - elharapom a mondatom. Nagyot nyelek. - S olyan dühös lehetsz. - idegesen tördelem ujjaim. Lesütöm a tekintetem. Kényelmetlenül kezdek mozgolódni és mikor azt kéri had lássa a családfámat némileg hezitálok. Nem azért mert olyan nagy nevek bújnak meg a papíron hanem mert ha ő tényleg egy felmenőm... Nem, az nem lehet. Buta kislány, nem ringathatod magad ilyen vágyakba. Végül mintha semmit sem jelentene közli, hogy igen, valóban tőle származom. Milyen érzés tudni? - Azt hittem ad majd valami értelmet de csak... üres vagyok. - Nem számítottam mindent felemésztő katarzisra de azt reméltem, hogy valahogy majd kitölt a tudat... hogy magyarázatot ad arra, miért löktek el a szüleim maguktól. Hacsak...- Kérdezhetek valamit? Ki vagy te vagy még inkább... mi vagy te? - most felnézek. A tekintetébe vésem a sajátom. Tudnom kell, hogy van-e esély arra, hogy más vagyok mint ember. Ha igen, akkor úgy hiszem ezért taszítottak ki a családból. Ezért nem kellettem. Ezért dobtak el. - Vivienne. - megköszörülöm a torkom – Vivienne Watson.

<3 || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 30, 2016 8:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next




Vivienne & Delmar
hello, darling

[You must be registered and logged in to see this image.]
Oh, nem is sajnálom, nem ismertem őt. – ráztam meg a fejemet. Ez így nagyon szívtelennek hangozhatott, habár nem hinném, hogy bármi rosszat mondtam volna. Hogyan sajnálhatnék valaki olyat, akit nem ismerek? Olyat sem sajnálok, akit ismerek. – Akkor nincs mitől félni. Ha emlékezne és tudná, hogy nem mentél be, akkor lenne, így viszont nem veszíthetsz semmit. Kivéve, ha meghal, de… előbb-utóbb mindenki meghal. Kivéve, aki nem. – ez lennék jómagam. Azonban ő ember, ahogy a nagyapja. Az emberek pedig általában meghalnak, miután a testüket elhasználták. Jobban mondva az idő  használta azt el, az idő öli meg őket, nem az élet. Az életbe tehetség kell, hogy belehaljon valaki. – Áh, azok a régi szép idők! Össze sem hasonlítható ezzel a mostanival, itt minden olyan… gyors és világít. – húztam el a számat. Idő kell, míg hozzászokom ehhez a századhoz, azonban eddig egész jól megy. Két embert öltem meg eddig mindössze, és őket is csak azért, hogy felhívjam magamra annak az ostoba boszorkánynak a figyelmét. Aki lehet, hogy szintén halott, miután meghalt a gyermeke. Bár, Aud sem végzett magával. Azt hinné az ember, hogy egy jó anyja képes lenne végezni magával, megkönnyítenék a dolgomat. – Minden boszorkány ezt mondaná ilyen helyzetben. – mondtam, továbbra is a szemeit figyelve, és éppen szóra nyitnám a számat, mikor menekülőre fogja a dolgot. Pislogok utána, mielőtt eszembe jutna, hogy utána iramodjak, azonban erre semmi szükség, magától jön vissza. Ha boszorkány, akkor az egyik legostobább, akivel valaha találkoztam. Tudhatná, hogy meg fog halni, amint elmondott mindent, amit tudni akarok. Mosolyogva nézek rá, mikor helyet foglalunk, nem szeretném, hogy úgy érezze, valamiféle kínvallatáson van éppen. Nem, ha hazudik, és kiderül, hogy boszorkány, na akkor lesz kínvallatáson. Ez most még csak egy könyvtár. – Egész jó vagyok, ezek szerint mégsem rozsdásodtam be annyira. – vidáman konstatáltam, hogy jók voltak a megérzéseim, ezekre mindig is alapozhattam. Sőt, igazából csak ezekre alapoztam, jó tudni, hogy ezek hétszáz év után sem csapnak be. Némán, bólogatva hallgatom végig a történetét, alaposan megrágva minden egyes mondatot, ami elhagyja a száját. Tehát ismer egy mágust. Ez még hasznos is lehet akár. Ahol mágus van, ott varázserő is van. – Sajnálom, hogy nem fejezhetted be az ünneplést, az ünneplés jó dolog. – én magam rég nem ünnepeltem, régen sokszor volt rá példa, remekül meg voltam, sok sikert értem el, de a legnagyobb tervemet nem tudtam már megvalósítani, nem sikerült végeznem a társaimmal, és a boszorkányok árulása miatt hétszáz évre egy sírban ragadtam, a fejlődő világ alatt.  – Vámpírok… volt szerencsém párhoz, mióta visszatértem, csak a baj van velük, főleg az újszülöttekkel. Régen sem volt jobb a helyzet, de akkor még nem voltak így elszaporodva. A verbéna hatásos ellenük, ha nem akarsz újabb hasonló incidenst. Ugyanakkor… ettől persze nem leszel biztonságban. – ez csak verbéna, ettől függetlenül ugyanúgy megölhetik, maximum nem igézhetik meg és nem lakmározhatnak belőle. Szívesen rákérdeznék, hogy miféle dolgokra kényszerítette ez a bizonyos vámpír, de kitaláltam már közben, hogy ezek mik lehetnek. Rákérdezni már talán tényleg igencsak nagy faragatlanság lenne, tőlem pedig az távol áll. – Tehát, egy mágus, aki tudja használni az erejét. Na és azóta? Biztosan tartod a kapcsolatot életed megmentőjével. – ismerem a boszorkányokat, a férfi verziójuk sem sokkal jobb, nem tesznek azok sem semmit önzetlenségből, amit meg is értek, jómagam is hasonlóképpen vélekedek erről. – Szerencséd van, ha tudnád, valószínűleg már halott lennél. Amin a mágus barátod sem tudna segíteni. – Ignotus nem éppen a jószívéről híres, de ez nem is gond, minket ez soha nem jellemzett, szerencsére. A gyengeség jele a szánalom. – Bárki  lehet az ellenséged. Főleg, ha hétszáz évre bezárnak, olyankor hajlamos vagy mindenkiben ellenséget látni. – remélem ezt megérti. Biztosan vannak olyan boszorkányok és mágusok is, akik nem tehetnek arról, ami velem történt. Ez azonban a legkevésbé sem érdekel, ha az utamban vannak, kénytelenek lesznek arrébb állni, és remélem, hogy nekem kell őket félreállítani. Csak, hogy meglegyen a kissé személytelen, de még így is kellően személyes bosszúm. – Tőlem? Nos… ez felettébb érdekes. Nem emlékeznék, hogy gyermekem lett volna. Megengednéd, hogy vessek egy pillantást rá? – a családfát ábrázoló papír felé nyújtottam a kezemet, és ha odaadta, akkor néhány hosszú pillanatig belemélyedtem az olvasásba. – Oh, Magda… így már érthető, tudtam én, hogy felszedett pár kilót. – anyám munkatárásának a lánya volt, sokszor mulattuk együtt az időt, és mivel mindkettőnk anyja szajha volt, így nem nehéz kitalálni, hogy mivel. – Azonban azt kell mondanom, hogy az elmúlt évszázadok alaposan tönkretették a génállományomat. Nem hasonlítasz rám. – ez persze nem feltétlen rossz, elvégre egyáltalán nem ronda. Csupán csak sokkal szebb lenne, ha kicsit jobban hasonlítana rám. Ez csupán részletkérdés, szeretek néhány dologban hiú lenni, a külső ilyen. – Mit is mondtál, mi a neved? – nem mondta, tudom én, de azért hallani akarom, nem árt, ha megjegyzem magamnak. – Milyen érzés tudni, hogy honnan származol? Ha már itt tartunk, tovább nem segíthetek, nem ismertem a szüleimet. – csak az egyiket nem, de ez itt már részlet kérdés, egy kilencszáz éves részlet kérdés, aligha számít bármit is, ugye?


||music:Firestone|| lesz ez jobb is! || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
my grandfather
† Kedvenc dal :
fire meet gasoline
† Tartózkodási hely :
new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
artist
† Humor :
funny little girl



Vivienne Watson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 29, 2016 10:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
i  am looking for my family
delmar && vivienne

[You must be registered and logged in to see this image.]
Megakadok a mozdulat közben. Lassan bólintok de tekintetem megtelik bánattal. - Igen, meg fog halni. - vallom be magamnak is – Ne sajnáld. Csak... váratlanul ért. Tudod, a legtöbb ember irtózik kimondani amit gondol mert félnek a szavaktól. - rántom meg a vállamat, miközben tovább gyűjtögetek. - Nem merem meglátogatni. - vallom be hirtelen, tekintetem szégyentől lesütve – Valószínűleg úgysem tudná ki vagyok. - mentem fel magam vétségem alól még mielőtt rátérnénk a rajzra és korára. A korára mit vicc és egyetlen mosoly nélkül ejt ki. Lehetetlen. - Hetek óta... sőt, több mint egy hónapja minden napom azzal töltöm, hogy megtaláljam honnan származom. - felelem kurtán és megköszörülve a torkomat csóválom meg a fejem. - Az 1100-as évekig jutottam. Ez az utolsó nyomom. Ez... mindenem. - hajtom a többi papír közé óvatosan a rajzot a férfiről és még mindig zavarban, félve, kínosan igyekszem kerülni a tekintetét. El akarok futni, szaladni, el ettől a helyzettől. Ijesztő és én félek, mégsem érzem a közvetlen veszélyt, mégsem érzem, hogy megfullaszt a közelsége vagy, hogy menekülnöm kellene pedig ő nyíltan kimondta, hogy ellenségként tekint rám, arról nem is beszélve, hogy állítása szerint több, mint nyolcszáz éves. - Nem vagyok boszorkány. - ismétlem meg újra, csendesen, fejemet megrázva, hátrább lépve. Véletlen. Nem tudom hiszek-e a véletlenekben. Nem. Azt hiszem magunk irányítjuk a sorsunkat. Bizonytalanul pillantok rá. Aztán közel hajol és kikényszeríti a tekintetem ami megrémiszt és azonnal menekülőre fogom. Nem. Nem szeretem a szemkontaktust és nem is bírom elviselni... vagy csak borzasztó nehezen. Végül megtorpanok. Nem viccelhet. Túl sok mindenről tud, ahhoz, hogy vicceljen. Szavaira bólintok és engedelmesen követem. Helyet foglalok és engedem, hogy felém nyúljon és megfordítsa a lapot. - Idén leszek annyi, igen. - hümmögöm és ujjaim elvándorolnak az asztal szélére, hogy körmeim a tölgybe véssem újra és újra idegességemben. - Pár évvel ezelőtt történt. - sütöm le tekintetem, ahogy visszagondolok a múltamra ami meghatározta a jövőm – A barátaimmal ünnepeltünk de én rosszul lettem és szükségem volt némi levegőre. Kimentem a bárból és elindultam haza. Nem tudom miért. Egy vámpír... - halkítom le a hangomat, kényesen ügyelve arra, hogy mások ne nagyon halljanak bennünket - ...támadott meg. Megigézett, hogy... - nagyot nyelek és elfordítom arcomat. - Megigézett, hogy tegyek dolgokat, amiket nem akartam. Aztán megjelent ez a férfi és pár szó erejével a falnak taszította majd végzett vele. Ő mentett meg. Neki hála vagyok életben. Ő pedig mágus. - foglalom végül össze az aznapi kalandot mely az életembe kerülhetett volna ha Curtis nem jelenik meg és menti meg az életem. Persze mindennek ára van. Mielőtt barátok lettünk volna az volt a feladatom, hogy vámpírokat szállítsak le neki mint csalétek, hogy ő kísérleteket végezzen rajtuk. Cserébe ha valami balul sül el, visszahoz az élők sorába. Előrébb hajolok. - Nem tudom ki az az Ignotus. Nem tudom, hogy miért hiszed, hogy az ellenséged vagyok. Én nem akartam mást, mint megtalálni a családom. Nem tudom ez hogyan lehetséges. Az a rajz... ha tényleg te vagy... az azt jelenti, hogy tőled származom.

<3 || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 29, 2016 8:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next




Vivienne & Delmar
hello, darling

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ugye? Kitalálhattak volna egyszerűbb nevet is,  amit könnyebb megjegyezni. Az én időmben a dolgok egyszerűbbek voltak. – az én időmben… talán nem kellett volna ilyet mondanom, de már nem vonhatom vissza. És nem is akarom. Nem rejtegetem azt, aki vagyok. Majdnem kilencszáz éve élek, ebből hétszáz évet egy koporsóban töltöttem. Az én időmre még emlékszem, azonban azóta nem éltem egyik időben sem, nem láttam a kultúrákat, sem a városaikat, nem ismertem a királyaikat, és még estig sorolhatnám, hogy mi mindent hagytam ki. Most pedig be fogom pótolni mindezt. Ehhez viszont előbb szükségem van a többiekre. Tényleg előbb kellett volna őket megölni. – Akkor minden bizonnyal ő is meghal majd mindjárt. – szűröm le a következtetést a szavaiból, majd végül kis gondolkodás után egy elnézést kérő pillantást vetek felé. – Bocsánat, rég nem beszéltem senkivel, időbe telik visszarázódni. – hétszáz éven át kellett minden nap magamhoz beszélnem, hogy ne őrüljek meg teljesen. Nem volt könnyű, de sikerült, nem őrültem meg. A szüleit viszont akármennyire akarnám, nem tudom sajnálni. Nekem is voltak, ők is meghaltak. Emberek, a természetükből adódóan meghalnak előbb-utóbb, nincs ez ellen mit tenni. A papírjaiban sem tudok segíteni, nem értek ehhez a világhoz, csak a kilencszáz évvel ezelőttihez. Felszökik a szemöldököm, mikor a koromat említi meg. – Ez egy elég pontos becslés. Mégis honnan tudod te ezt? – nem lehet, hogy már sikerült belebotlanom egy nyamvadt boszorkányba. Kénytelen leszek végezni vele valahogy akkor, nem szeretném, ha bárki is tudná, hogy itt vagyok. Addig nem, amíg nem szereztem meg magamnak a többiek erejét. – Engem pedig senki nem zárt koporsóba hétszáz évre. Valamelyikünk hazudik. – közelebb léptem, és most már gyanúsan kezdtem el őt méregetni. – Boszorkányhoz képest elég alacsony vagy. És fiatal. – pillantottam le rá, mikor már elég közel álltam hozzá. Kettőnk között volt vagy két fej különbség, és úgy… nos, pár száz év különbség biztosan, pontosabbat addig nem tudok mondani, míg nem ismerem a pontos korát. A legtöbb boszorkány idősebb korában köti magát le, fura, hogy valaki ilyen fiatalon csinálja. – Véletlen? – fejezem be helyette a mondatot, hátha erre gondol.   Oh, nem, nem hiszek a véletlenekben, minden okkal történik, Ignotus is tudja, a boszorkányok is tudják. Nálam jobban viszont egyikük sem tudja. – lehajoltam, hogy szemmagasságban legyünk és közelebb hajoltam, hogy jobban megnézem az arcát, leginkább a szemét. A szem a lélek tükre, azt szokták mondani. Mindegy milyen jó boszorkány valaki, a szemei elárulják. Mielőtt azonban bármit is mondhatnék, hátat fordít és elindul az ajtó felé. Pár pillanatig szótlanul nézem, majd elégedetten elmosolyodok, mikor látom, hogy megtorpan.   Azt hiszem itt az ideje, hogy elbeszélgessünk. – elindultam az asztalok felé, majd intettem az egyik férfinak, hogy álljon fel. Morgott pár sort, de végül megtette, én pedig a székre mutattam, majd mellette helyet foglaltam én is. – Először is, ezt fordítsuk le, fáj az orromra nézni. – megfordítottam a lapot a kezében, hogy ne azt az oldalát lássam, ami engem ábrázol. Nekem nincs ekkora orrom, bárki bármit mond. – Szóval, boszorkánynak alacsony és fiatal vagy, a szemeid alapján pedig azt mondanám, hogy nem vagy idősebb, mint… huszonötéves. – zavart szemek, kissé éretlenek is, olyan emberre utal ez, aki bár nem gyerek már, de inkább gyerek, mint felnőtt. Ez pedig egy huszonöt éves embere lehet legrosszabb esetben is. – Vadásznak gyenge vagy, mégis tudsz a természetfelettiről, mert visszajöttél, nem mentél el. Szóval, szerintem, vagy Ignotus mesélt neked minderről és küldött ide, hogy találj meg engem, ha felbukkanok, vagy, és remélem, hogy így van, egy jó barátod, aki nem halandó, avatott be mind ezekbe. Aki aligha lehet Ignotus, ő nem olyan barátságos. – ő inkább olyan, mint valami komor hadvezér, aki egyfolytában egy olyan háborút akar vívni, ami csak neki jelent valami. Engem ugyanis más dolgok érdekelnek.


||music:Firestone|| lesz ez jobb is! || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
my grandfather
† Kedvenc dal :
fire meet gasoline
† Tartózkodási hely :
new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
artist
† Humor :
funny little girl



Vivienne Watson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 28, 2016 10:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
i  am looking for my family
delmar && vivienne

[You must be registered and logged in to see this image.]
Zavarban vagyok de a reakciója barátságos mosolyt csal az arcomra. - Igen, igen, egy olyan csipeszre... én is mindig elfelejtem a nevét... - legyintek még mindig zavartan de jóval megkönnyebbülten, mint amikor nekimentem a férfinek. Furcsa, hogy egy pár pillanat vagy egy elfelejtett név mennyire megnyugtatott. Megcsóválom a fejemet a kérdésre és kissé elszomorodva veszem át a papírt amit felém nyújt. - A szüleim már nem élnek, azt tudom, ahogy a nagyszüleim sem. Illetve egy nagyapámról tudok aki kórházban vegetál. Többnyire csak ezek a leírások maradtak de nem megyek velük túl sokra. - vallom be őszintén, gondolkodás nélkül. Charles sokszor figyelmeztet, hogy túl nyílt vagyok és Curtis is felhívta már rá a figyelmem, hogy jobb lenne ha nem önteném ki szívem, lelkem mindenkinek. Igyekszem megfogadni a tanácsukat de nem vagyok a legügyesebb az emberek távol tartásában. Aztán a rajz is a keze ügyébe kerül. Először ledermedek mikor megszólal aztán pedig kínonban felnevetve legyintek. - Már majdnem bedőltem. - kacsintok továbbra is csak kínomban. - Mondanom sem kell, hogy jól áll a kor... elvégre is ezek szerint...- ragadom meg a lapot és fordítom meg – 889 éves vagy. - kacsintok de amikor tovább fűzi a szót és barátsága odavész, egyszerre vörösödök el, riadok meg és markolok bele az összes papírdarabba, hogy aztán minél hevesebb tiltakozásban törjek ki. - Senki nem küldött. - emelem meg kezeim ártatlanul – Ki az az Ignotus? Milyen boszorkányok? - hebegem miközben az adrenalin szétárad a testemben ha arra vetődne a dolog, hogy futni kezdjek. - Nem én nem vagyok őrült és nem küldött senki. Ez csak... - hebegek, habogok. - Most megint csak viccelsz ugye? - kérdem hirtelen nagyon ostobának magamat, hiszen nem gondolhatja komolyan amit mondott. Egy szavát sem. Felnevetek. Kínomban. Megint. - Igen, biztos csak viccelsz. - megcsóválom a fejem. Táskámba gyömöszölöm a papírjaim és felemelkedem. - Köszönöm a segítséget. Most jobb ha megyek. - Elindulok az ajtó felé. Aztán lefékezek. Nem. Nem lehet, hogy komolyan gondolta a szavait. Nem lehet ő... ugyanakkor... ismerek vámpírokat. Ismerek olyanokat akik ilyen idősek. A vámpírokat azonban fel szoktam tudni ismerni és ez a férfi határozottan nem volt az. Tudtam a boszorkányokról, Curtisnek hála és tudtam, hogy léteznek vérfarkasok és pár egyéb lény de velük soha nem találkoztam. Szerencsémre. Nem is akartam soha. Most viszont... áh... mi van ha teljesen bolondnak néz? Ha viszont igazat mond, akkor megtaláltam volna az egyik felmenőmet? Lehetséges volna? Visszafordulok és mielőtt észbe kapok, táskámat hevesen szorítva, lesütött tekintettel szólalok meg. - Nem viccelt, igaz? - kérdezem halkan de még én is hallom zakatoló szívemet.


<3 || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
you and me inside that box now
† Tartózkodási hely :
♠ time and space
† Hobbi & foglalkozás :
♠ i love funerals!
† Humor :
♠ british



Delmar Adelsberger ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 28, 2016 12:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next




Vivienne & Delmar
hello, darling

[You must be registered and logged in to see this image.]
A lábamat keresztbe téve ülök a széken, és az előttem lévő könyvhalmazról egy újabb kötetet emelek le, miután félredobom az asztalra azt, amelyikkel végeztem. Hétszáz év maradt ki az életemből, a történelem számomra eddig szünetelt, bőven van lemaradásom, amit ideje behozni. Ez persze aligha fog egy nap alatt sikerülni, de már legalább egy hete itt vagyok, egész jól haladok, és nem is kell mindent megtudnom, csak a lényegesebb dolgokat. Például, hogy egy Kolumbusz nevű fickónak tulajdonítják a földrész felfedezését, annak ellenére, hogy én évszázadokkal előtte már itt voltam. Rólam azonban sehol nem írnak, ez gondolom azoknak a boszorkányoknak a műve, akik miatt abban a koporsóban ragadtam.
Furcsa érzés kerít hatalmába, néha leteszem a könyvet, hogy körül nézzek, van-e itt olyan, aki miatt így kéne éreznem magam, de az eredmény mindig ugyanaz. Azonban sikerül elkapnom néhány pillanatra egy nő tekintetét, majd miután ismét a könyvet kezdem el olvasni, a szemem sarkából látom, hogy engem néz. Paranoiássá váltam volna? Talán. Egyedül töltöttem hétszáz évet egy koporsóban, Róma legmélyén, könnyen előfordulhat, hogy a magány kissé óvatossá tett. De türelmessé is váltam. A boszorkányok elkövettek egy nagy hibát: nem öltek meg. Én azonban nem szándékozom megismételni ezt a baklövésüket.
Felállok a székből és megkerülve az egyik nagyobb könyvkupacot, kezdem el lázasan keresni azon könyveket, amik a város történelméről szólnak. A legtöbbet már átfutottam, de könnyen lehet, hogy figyelmetlen voltam és kihagytam valamit. Eddig ugyanis nem találtam utalást a szent helyünkre, pedig itt kell legyen valahol. Elindulhatnék az emlékezetem alapján is persze, de azzal csak újabb évszázadokat vesztegetnék el.  A legrövidebb útvonalon indulok el, hogy visszaülhessek a helyemre, remélve, hogy nem foglalták el, mikor összeütközöm egy nővel. – Semmi gond, volt már rosszabb is! – mosolyodtam el, majd mikor kicsit jobban megnéztem magamnak, jöttem rá, hogy ő az, aki az imént igencsak megnézett magának. Pár másodpercig figyeltem, ahogy próbálja összeszedni a földön heverő lapokat, majd látva, hogy nem igazán sikerül ez neki, lehajoltam, hogy segítsek. – Jó sok papír, kéne neked egy irattartó, vagy az a … tudod, amivel a szélüket összeragasztod. – hétszáz év, bőven van még mit tanulnom. Hasonlít az a valami egy hajcsatra, csak kisebb. Rájöttem már arra, hogy a modern korban élünk, olvastam is róla, de hozzászokni és beletanulni még nem sikerült. Sajnos, az erőm híján rá vagyok kényszerítve. – Áh, családfa! Megtaláltad már a gyökeret? – kérdezem, és kicsit jobban megnézem, mielőtt felé nyújtanám. Én magam soha nem érdeklődtem a családom iránt. Apám akárki lehetett, anyám pedig egy senki volt, nekem pedig nem lett gyermekem, legalábbis olyan, akiről tudnék. Ha volt is, eltelt hétszáz év, nem számít már. – Szép rajz, de… nekem nincs ekkora orrom. – húztam el a számat, mikor a kezembe került a rajz, amin… nos, én voltam. Elég sajátos arc berendezésem van, nem tudnám magam összekeverni mással. – Ki küldött? Valamelyik boszorkány, mi? Vagy talán Ignotus? – sejtettem, hogy még mindig haragszik, de… ő túlzottan is megrögzött, aligha küldene mást maga helyett. A boszorkányok viszont szeretnek másokkal bábként játszani. – Esetleg őrült vagy? – talán unatkozó művész. Jó, talán paranoiás vagyok.


||music:Firestone|| lesz ez jobb is! || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
my grandfather
† Kedvenc dal :
fire meet gasoline
† Tartózkodási hely :
new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
artist
† Humor :
funny little girl



Vivienne Watson ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 27, 2016 10:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
i am looking for my family
delmar && vivienne

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudom elfordítani a tekintetem. Bámulom pedig jól nevelt vagyok és jól tudom, hogy nem illene mégsem vagyok képes másra pillantani. Nem tudom hány perc telt el csak azt, hogy a toll megállt a kezemben, a sorok elvesztették értelmüket én pedig megfagytam. Lelkes jegyzeteim és a rajzolt piszkozatok között ott lapult a kép mi döbbenetem szolgálta és én még annyira sem vagyok képes, hogy elhigyjem amit látok. Az lehetetlen. Pedig elég sok mindenről tudom, hogy létezik ebben a világban, arról nem is beszélve, hogy én mit élvezek benne. Ez viszont nem lehetséges. Nem. Végre megcsóválom a fejem és nagyokat pislogok de a férfi még mindig ugyan úgy néz ki mint az arc ami hetek óta bámul vissza rám arról a vázlatról amit az idő már rendesen megtépázott de Charlesnak és befolyásának hála sikerült megkaparintanom. Amióta megnyitottam a galériám, sokkal több időm lett. Hónapok óta dolgozom azon, hogy rájöjjek ki vagyok. Ki ez az árva kislány, honnan jött és kik a felmenői. Egészen az 1100-as évekig sikerült jutnom és csodálkozásom, döbbenetem tárgya, hogy a férfi aki alig két méterre áll tőlem, egy az egyben úgy néz ki, mint a sokadik ük apám. Nem. - Belemélyedek újra az előttem heverő könyv soraiba de nem tudom megjegyezni a szavakat, a jelentésüket pedig pláne nem. Zavarodottan ások alá a papírok mélyére, hogy a finoman fóliázott rajzot a kezembe vegyem. Ugyan már Vivienne. Nem lehetsz ennyire buta. Ez a két férfi nem lehet ugyan az. Tudom. Mégsem hagy nyugodni. Szeretném tudni ki vagyok és honnan jöttem. Szeretném tudni, hogy beteges vágyaimon osztozott-e valaha bárki a családomban vagy csak én vagyok ilyen elcseszett? Vágyott-e rám bárki is valaha, hiányoltak-e, van az életemnek egy hű célja vagy csak a bolyongás maradt nekem és vágyakozás Charles után aki függővé tett a dominanciájával? Észre sem veszem, hogy már összepakoltam a cuccaim és az ajtó felé igyekszem. Levegőre van szükségem mielőtt bármit is lépek. Visszafordulok még utoljára... de már nincsen ott. Bent reked a levegőm és csalódottan sóhajtok fel. Aztán megfordulok és egyenesen neki megyek. Az irataim szerteszét, a rajzok szétszórodva és valahol a tömérdek vázlat alatt ott pihen a rajz amin a férfi szerepel... s a családfám is. - Én... elnézést, ne haragudjon, olyan ügyetlen vagyok! - kapkodok aminek hála semmit nem tudok megfogni rendesen, újra és újra kicsúszik valami a kezemből miközben próbálom nem a tekintetét figyeli, a mimikáját, a rezdüléseit, az arccsontjait, a homlokát, az orrát...


<3 || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 08, 2015 12:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudtam, hogy képes az emberbe látni, talán jobban, mint szerettem volna, de nem gondoltam, hogy én tudok olyan lenni, mint az anyám vele szemben. Pedig pontosan úgy viselkedtem, és az arcára volt írva, hogy őt is megleptem ezzel, nem csak magamat. persze ez miért is olyan hihetetlen? Egy család voltunk, vagy mi a fene, az már más kérdés, hogy nem úgy viselkedtünk pár évtizedig. Hibáztathatom, felesleges, én sem tettem volna máshogy, ahogy egykor ő tett. De most sem érzem így, viszont a hiányát ennek az egésznek igenis megérzem. Jobban, mint szeretném, hiába a lelkiismeretem felett soha nem tudtam elsiklani. Talán, mikor kikapcsoltam. De oda nem akarok jutni. az a mélypont mélypontja volt tőlem, magam is meglepve azzal, hogy képes vagyok így dönteni vagy viselkedni.
A tekintetét kerülöm, idegesen tördelem ujjaim, szinte félek a reakciótól, amit tőle fogok kapni, de mikor elhalkulnak szavaim, és kiadom magamból azt, ami a szívem nyomja, akkor olyat tesz, amivel ő sokkol le. Szinte kővé dermeszt, és képtelen vagyok viszonozni a gesztust Megölel. Nem úgy, ahogy egy barát tenné, inkább arra emlékeztet, ahogy apám tette, amikor kicsi voltam. Ezzel a gondolattal viszont egy pillanatra megáll a szívem dobbanása, és még inkább tördelni kezdem a kezeim. Egyfajta méreg vagy inkább düh hullámot nyelek le, és szememen is érződik a vívódás. Nem haragudhattam rá egész életemben, nem hibáztathattam, amiért próbált megvédeni a családomtól, de nehéz ezt belátni abból a szemszögből, hogy mégiscsak az apám ölte meg, nem pedig a kismacskám tette el láb alól.
-Tudom, de ez olyasmi, amiben nem tudsz. A lelkiismeretem nem nyugszik, és tudom, hogy legutóbb mivel járt ez. Tudom, hogy mire vagyok képes...-jegyzem meg, és elhúzódom tőle, és kibámulok az ablakon.-A nagynéném szinte felszívódott az utóbbi időben, nem is beszélve a tényről, hogy a családunk jelen állás szerint nem csak belőlünk áll, hanem a nővérem elfelejtett szólni arról, hogy van egy unokahúgom.-adom tudtára, hogy a család három főről négyre bővült, ezzel is terelem a témát, de hangomon hallani némi aggodalmat is. ez pedig a terelendő és a szóban forgó témára egyaránt vonatkozik.


Sebastian & Mia

▲ music: Final Warning▲ ▲Words: 340▲ ▲Note: 40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 04, 2015 7:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Mia

Rossz így látni Miát. Hiába én okoztam neki oly sok éven, évtizeden keresztül fájdalmat, most mégis változtatni próbálok. Az első találkozásunk egész kellemesre sikeredett. Talán el is kezdett megbocsátani nekem a múltban elkövetett hibáimért. Bár annak se lenne értelme, ha a múlton rágódnánk. Nem vagyunk emberek, előttünk van még rengeteg idő. 100 év lényegében olyan számunkra mint 10… Legalábbis számomra biztosan. Akik olyanokat éltek át mint Mia azoknál lehet 10 év is ezernek tűnik. Nem tudhatom, mert csak egy ideje jött meg a lelkiismeretem.
Félig felhúzott szemöldökkel nézek rá mikor mint ahogy az anyja rám parancsolt. Csak utána jövök rá, hogy már megint azt csináltam. Mikor gondolkozok, vagy nincs mit mondanom de mégis kell valami hangot kiadnom akkor ez egyfajta hóbort már számomra. De nem értem mire várt? Hogy majd valami klisés baromságot fogok mondani? Nem vagyok hülye, azt kiláttam hogy nincs valami rendben. Arra meg nem tudtam mit válaszolni amit utána mondott. Hogy nem akart velem találkozni mert lényegében aggódok miatta és segíteni szeretnék.
Csendben hallgatom amiket mond és teljesen ledöbbenek. Megölte Killiant? Miért? Méghozzá ő kérte meg minderre? DE MIÉRT? Ha valamikor akkor most tényleg hibáztathatom magamat. Mikor végre rendeződnek a dolgaik – legalábbis gondolom – akkor újra feltűnök a színen és minden újra a feje tetejére áll. Látszik, hogy a múltam keresztje még mindig rajtam van. Látom Mián, hogy próbál erősnek mutatkozni, de tudhatná, hogy előttem nincs mit szégyellnie. Még csak a szemembe sem néz. Odamegyek hozzá és akár szeretné, akár nem, afféle apai-ölelésben részesítem őt. Az apját megöltem, de mégiscsak ő nevelte hosszú ideig. Nem tudom átvenni a helyét és nem is akarom. Csak nem akarok Miával ellenségeskedni.
- Mia én…. sajnálom. Nem találom a szavakat erre az egészre. De biztos megvolt Killian indoka is arra, hogy mindezt kérje. Nem tudom mi, nem is fogom firtatni, de tudd, hogy rám számíthatsz. Bármikor. Ha valakivel beszélni szeretnél, ha valamiben is segítségre van szükséged, én ott leszek. – Ennyit tudok csak ígérni neki jelen pillanatban.
१ Megjegyzés १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 28, 2015 2:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem akartam elutasító lenni vele, inkább féltem, hogy belém lát majd, szembesít és nem fogja hagyni, hogy meneküljek a tetteim súlyától. E helyet viszont kezdtem félni, hogy ez nem biztos, hogy jó, de megtörtem volna, ha így történne, ami nem tetszik távolról sem. Idegesen, zavarodottan nézek rá, próbálom kizárni a gondolataim, amik ha kiülnek arcomra, egyből lelepleznek.
Megjegyzésemen jót virul, mire én is elmorzsolok egy halovány mosolyt, de őszintének nem nevezném a mimikám. Inkább a feszültség jeleit mutatom, és próbálok hamis reakció mögé bújni, mintha az óvhatna bármitől is előtte.
-Talán ez a baj. Soha...-mormogom az orrom alatt, és lehunyom egy pillanatra a szemem. Átkozom a napot, hogy ennek a családnak a marionettbábúja lettem, és nem tudtam meglépni előlük, holott Seb-nek inkább hálásnak kellene lennem, amiért tette, amit tennie kellett, és amit más soha nem tett volna meg. Hiába a megbocsájtás felé, ha én nem tudok megbocsájtani magamnak. Soha. Ez úgy látszik szintén valamiféle átok a családon, hogy semmi, soha nem jön össze, vagy nem úgy, ahogy eltervezik, hogy végez lehet vinni.
-Ennyi? Ne hümmögj itt nekem, mint valami ráncos öregember Sebastian.-mondom, mintha csak anyám lennék, aki hasonló reakcióval fogadta mindig is az ilyen semmit mondó reakciókat. Elmosolyodom a gondolttól, de ahogy ismét megszólalok, ez a halvány mosoly is távoli lesz, mint anyám emléke és mosolya, beszédje.
Ahogy reagál, az sem tetszik. Túl hivatalos, vagy legalábbis olyan furcsa lesz, furcsább, mint a fürkésző szempár, amit egyenesen rám szegez. Mindig tudtam a szívem mélyén, hogy megbízhatok benne, most viszont inkább csak szeretném, ha nem nézne így. Nem akartam benne bízni, magam mégsem tudtam ennek fejében irányítani, és egyszerűen megnyíltam előtte, mint a könyv, amit olvasgatni kezdtem, mielőtt ideért.
-Megtettem, amit kért, megöltem. Fáj, szúr a mellkasom, ha rá gondolok, kikapcsolnék, de nem tudok. Valami visszatart. Mikor már azt hittem, hogy sikerült továbblépnem, rájöttem, hogy még mélyebbre süllyedtem, és a férfi, aki maga a sátán, és még én segítettem is neki, ott volt mentsvárnak, egyszerűen engedtem egy másik kísértésnek, és...-hadarom zavarodottan, majd kezem szemem elé húzom, megdörzsölöm arcom, mielőtt utat törhetne magának egy könnycsepp is, és vállat vonva, szívem szerint eltűnnék a könyvtárból.-Megöltem és olyasmit tettem meg mással, amit tőle, vele akartam újra átélni. Elvesztettem magam, és nem találok vissza ahhoz a lányhoz, aki az anyja mellett erős lett. Mia gyengébb mint Freya és ez csak rosszabb lesz. Úgy érzem, hogy összetörök újra és újra, és nem menekülhetek a felelőtlen lépéseim elől egy újabb személyazonosságot magamra öltve, de szembenézni a hibákkal...nem vagyok bátor, inkább gyáva és gyenge.-meg-meg akad a szavam, de nem engedek a könnyeimnek, szemébe sem tudok nézni, egészen addig míg az utolsó szó el nem hagyja szám. Az asztalon heverő vértasakra nézve emlékszem arra, hogy mennyivel más voltam, mikor még nem tudtam ez a lét mivel jár, mikor elfelejtettem, hogyan kell érezni, és milyen vagyok most. Az árnyéka mindannak, aki egykor voltam.



Sebastain & Mia

▲ music: Final Warning▲ ▲Words: 469▲ ▲Note: 40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Feb. 23, 2015 5:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Mia

Felhúzom a szemöldököm a megdöbbent arcán. Mit várt? Hogy majd naprakész leszek vele kapcsolatban? Nincsenek embereim a városban akik megfigyelik őket 24/7-ben. Nem láttam már jó ideje és szeretném tiszteletben tartani a magánéletét, viszont az, hogy nem bagózik felém egyáltalán… Nos, szeretném tudni az indokot, hogy mit vétettem vagy hogy mi végett van az ami.
- Úgy érted a családunkban? Nem, soha. – Nevetek fel egy rövid időre aztán újra őt figyelem. A többes szám első személyt nagyon remélem, hogy nem fogja zokon venni. Nem úgy értettem, mintha én lennék az apja vagy valami. Egy igazi családot nem csak a vér köt össze, hanem valami sokkal erősebb. Bár ez az elmúlt évszázadokban rám sem volt igaz, egyedül csak mióta beláttam a dolgokat a korábbi életemmel kapcsolatban.
- Hm… -Ennyit válaszolok csak az ő mondataira és talán pontosan értem azt is, hogy miként gondolta amit mondott. Karba tett kéz, fürkésző szempár amivel szeretném számon kérni. Legalábbis gondolom így láthatja az egész szituációt ő. Hallom, hogy a szíve hevesen ver, ebből pedig tudom, hogy nagy baj történt vele. Ez csak még kíváncsibbá tett, hogy mégis mi a fészkes fene történt vele. Nem vagyok az apja, ő nem a lányom, de szeretnék segíteni neki. Ha nem is fog sikerülni, meg akarom próbálni.
- Mia, beszélj hozzám! Szeretnék neked segíteni, de a te közreműködésed nélkül ez nem fog menni. – Nem követelem tőle, egyszerűen csak kérem. Előrébb hajolok mielőtt belekezdek a röpke szövegelésembe és várom, hogy mondjon valamit. Nem akarok sebeket feltépni vagy bármi ilyesmi, de szeretném tudni ha nagy vonalakban is, hogy mi történt vele. Tudom, hogy nincs rendben valami, de nem tudom, hogy mi az.
१ Megjegyzés १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 21, 2015 2:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
A könyvtár túl csendes volt, a közeledő léptek zajár könnyű volt meghallani, de én nem szerettem, ha valaki a hátam mögé oson. Nyugalmam megzavarására különösen allergiás voltam az utóbbi időben, így mikor mögém lopózik, a falnak taszítom torkánál fogva, mire a hangoskodás a könyvtáros tekintetét ránk irányítja és késztetésre ösztönzi, így kénytelen vagyok elfeledtetni vele, amit látott. Többek között az asztalra borult vértasakot, na meg persze a tény, hogy egy nálam idősebb külsejű férfit egyszerűen a falnak taszítottam és szinte fojtogatni kezdtem.
Megdöbbenek, ami kiül arcomra is, és elgondolkodom, hogy mennyi mindenről maradt le és mennyire nincs kedvem magyarázkodni vagy az érzéseimmel foglalkozni.
Kérdésén kissé oldalra billentem a fejem, majd helyet foglalok, és egy papír zsebkendővel letörlöm az asztalra folyt vért, miközben csendesen meredek magam elé.
-Rendben? Volt valaha a családban bármi, ami rendben volt?-nézek rá, feltéve a költői kérdést, de arcomra kiül, hogy épp annyia gondolom ezt komolyan, mint ironikusan.
-Semmi sincs rendben. Én sem vagyok rendben.-válaszolok kérdésére, szinte gombóc nő a torkomban, szívem pedig úgy zakatol, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból. -Miért tűntem el? Mert nem akartam látni a szemedbe, amit most látok.-tudhatja, hogy arra gondolok, amit mondok, arra a fürkésző szempárra, ami rám mered és ha akarnék se tudnék úgy hazudni, hogy arcomon ne jelenjen meg bárminemű jele. Ebben nem tudok hazudni, újra gyengének érzem magam, mintha nem tudnék tenni semmit, hogy megerősödjön a lelkem. Túl sok dolog van, amin változtatni akartam és sokban nem sikerült előrébb lépnem, újabb és újabb csalódást okoztam magamnak és másoknak. Ezzel pedig nem tudok egyszerűen leszámolni, ha az a kevés emberi részem is, ami van éppen a szememre hányja ezt minden nap, amikor felkelek.



Sebastain & Mia

▲ music: Final Warning▲ ▲Words: 275▲ ▲Note: 40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Feb. 16, 2015 4:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Mia

Már egy ideje nem hallok semmit Mia és Killian felől, így nem tudom mit gondoljak. Talán Killian meggyőzte őt, hogy bennem nem lehet megbízni és Mia teljesen elfordult tőlem. Akármennyire sem éreztem jogosnak, de jó kezdést vett a kapcsolatunk mikor utoljára találkoztunk, ez pedig ki tudja mennyit változott azóta. Próbálnék rajta, RAJTUK segíteni de ezt egyszerűen nem tudom nélkülük megtenni. Szó szerint. Ha megtudnám, megtettem volna, csak hogy minél hamarabb bizonyíthassam a szavaim bizonyosságát. De egyszerűen csak eltűntek én pedig nem keresem őket. Felfogtam. Ha nem akarnak látni, akkor nem fognak látni.
Viszont mikor meglátom Miát a könyvtár előtt akkor mindezek értelmüket vesztik. Valami nem volt vele rendben és ki szerettem volna deríteni, hogy mégis micsoda. Hogy miért nem kerestek már régóta, vagy hogy szimplán mi a franc történt. Ennyit talán még megérdemlek. Zsebre dugott kézzel lépek be én is a könyvtárba és köszöntöm a könyvtáros hölgyet egy félmosollyal. Járom a sorokat Mia után kutatva, viszont ebben a nagy csendben nem igazán könnyű megtalálni. Valamint a könyvtár sem túl kicsi. Egyszer-kétszer mikor meglátok néhány érdekes könyvet akkor megállok és a nevét próbálom az emlékezőmbe vésni. A címük tetszik, később talán el is olvasom őket. Végül továbbhaladva őt is meglátom. Épp válaszolni készülök, mikor nekinyom teljes testsúlyával a falhoz. Kicsit meglepődök, hisz nem ilyen fogadtatásra számítottam. Figyelem ahogy megigézi a könyvtáros nőt és csak a fejemet rázom egy sóhajjal karöltve. Mikor újra rám néz akkor bár biztos vagyok benne, hogy valami tényleg nem stimmel. Leülök közel hozzá és röpke ideig csak szemezek vele.
- Mia, mi van veled? Régóta hallottam már felőled és szeretném tudni, hogy minden rendben van. – Kérdezem tőle komolyan és teljes nyugalommal. Tényleg szeretném tudni, hogy miért nem látom őt már hosszú ideje és most is csak a véletlen szerencse miatt kaptam el.
१ Megjegyzés १ Words १ Zene
©
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
Killian
† Kedvenc dal :
Whispering
Gimme All Your Love
† Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
† Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
† Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



Mia Sanford ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 14, 2015 5:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
Tekintettel arra, ami mostanában történt, úgy gondoltam, ideje lenne hasznosítani a felesleges időm. A könyvtárakat előszeretettel látogattam, így most is ide vezetett utam, táskámban egy tasak vérrel. Felesleges lett volna álltatni magam, hogy minden a legnagyobb rendben van velem, mert ha így lenne, nem került volna Jared a képbe. Vagyis nem olyan értelemben, ahogy mégis belekerült, és hiába volt a sajnálkozás, feleslegesnek bizonyult, hisz már megtörtént, aminek meg kellett történnie.
Beléptem a helységbe, mely nem volt túl nagy, viszont elég csendesnek bizonyult. A polcok között bolyongva rábukkantam egy-két izgalmasnak ígérkező könyvre, amit vagy olvastam már vagy sem, viszont a célom a figyelemelterelés volt. A gondolataim ugyanis mostanság kissé erőteljesen suhannak át agyamon, már-már fájdalmat okozva ezzel.
Leülök egy kényelmesnek tűnő fotelba, de azért még körbenézek, mielőtt felbontanám fogammal a tasakot, és nekifogok az olvasásnak. A csendes békesség megnyugtat ugyan, de az a sanda gyanúm támad, hogy nem vagyok egyedül.
-Nem tudom, hogy mennyire tűnt fel, de nem szeretem, ha bujkálnak. Pláne nem azt, ha a hátam mögé lopóznak.-pattanok fel a székből, és kihasználva sebességem, az illetőt a falhoz taszítom, mindennemű kedvességet mellőzve, Mikor meglátom és felfogom, hogy ki az, elmosolyodom, de arcomra kiül a meglepettség és a sajnálkozás is.
-Hupssz...-csúszik ki számon, és felé nyújtom kezem, hogy felsegítsem. A zacskó vér az asztalon maradt és minden bizonnyal a könyvtáros szeme elé került, mire az felsikoltott. Megforgatom a szemem és elkapva a könyvtáros karját, magam felé fordítom, hogy megigézzem, felejtse el, amit látott, majd azt is, hogy engem itt látott.
Visszatérek a nem túl kellemesen és melegséggel fogadott nevelőapámhoz, és ráeszmélek, hogy utoljára akkor láttam, amikor Killian még élt. A gondolat elszomorít szívem pedig hevesebben kezd verni, és muszáj lehiggadnom, mert így is túlfűtöttem magam, kilendülve a normálisnak nevezhető Mia karakteréből.
-Mit keresel itt?-ütök meg nem túl kedves hangot, ami leginkább annak köszönhető, hogy tudom, melyik rész jön, és a magyarázkodáshoz még annyi kedvem sincs, mint a fejmosáshoz, amit talán kapni fogok, talán nem. Bár már nem vagyok gyerek, és ő nem az apám, azért képes úgy viselkedni velem, és ezt nem most kezdtem el utálni benne. Pedig jó úton haladt a kapcsolatunk, nekem köszönhetően most egyszerűen összeomolhat ismét.


Sebastain & Mia

▲ music: Final Warning▲ ▲Words: 359▲ ▲Note: 40 [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
» my enemy and my creator
† Kedvenc dal :
» just give me a reason ♪
† Tartózkodási hely :
» maybe behind your back?
† Hobbi & foglalkozás :
» really funny joke, darling



Erin Josslyn Hart ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 11, 2015 4:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
- lezárt játék -
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
talán itt? talán ott?



Cassandra H. Collins ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 23, 2014 8:21 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Erin & Cassandra
Your little bitch comes to you. Aren't you glad?


Szürke volt és fénytelen. Idegen és halott.
Talpalatnyi bőröm alá nyargalt egy jeges fuvallat - mellkasomnál, rátespedt a lüktető szervre, körbeölelte, és minden egyes dobbanásnál fenyegetően rá-rászorított. Elállt a lélegzetem. Eddig abban a hitben éltem, hogy a hiánya vésett lyukat lelkembe. Mindenhol az ő arcát kerestem, mindenkiben az ő személyét. Miatta nem maradhatok veszteg, miatta nem vagyok egész. De most, hogy itt van, még inkább egyedül érzem magam. Ez.. nem az a lány! Hamis utánzat, amatőr, textilbe burkolt báb. Dühbe gurultam, szemem vérben forgott, tenyerem viszketett. Hol az a lány, aki átváltoztatott? Hol az a lány, akinek volt képe elereszteni? A lány, aki labdába tudott rúgni velem.... Hol az a lány, aki ellent mert mondani Cassandra Collinsnak? Kedvem lett volna felképelni, férfi-módra, erős tenyérrel arcon dörgölni. Hagytam hát a csábításnak. Eléveselkedtem gyorsan, vehemensen, és lódult a tenyerem. Hatalmas csattanás, dagadó csukló. - Mi a franc bajod van? - picsogtam szinte hisztérikusan, ellentmondva magamnak. Nem voltam erős. Nem... gyenge voltam.



zeneszám • megjegyzés • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
» my enemy and my creator
† Kedvenc dal :
» just give me a reason ♪
† Tartózkodási hely :
» maybe behind your back?
† Hobbi & foglalkozás :
» really funny joke, darling



Erin Josslyn Hart ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 12, 2014 8:49 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

to cassandra; you were born from my blood

[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak felvontam a szemöldököm, mikor nevetni kezdett. Valamiért nem számítottam másra, és ha valamely tulajdonság hiányzik belőlem, az a naívság, de az egy jó ideje biztosan. Nem szoktam hagyni, hogy hülyének nézzenek, de megkockáztatom, hogy néha még a viccet sem vagyok hajlandó pontosan emiatt megérteni. Túlontúl komolyan veszek mindent. Ez pedig - ahogy mondani szokás - nem oké.
- Mit nem mondasz? - ejtettem ki lassan a szavakat, mikor megjegyzést tett a külsőmre, majd egy élettelen mosoly kíséretében hátat fordítottam neki. Jelenleg túl nagy súly esett a vállamra. Christopher áthúzta minden számításomat azzal, hogy visszahozta Gretelt az életbe. És ezzel.. ezzel mindent elrontottak.
- Ha az én elszámolásomra vársz, hiába jöttél. Rögtön mehetsz az első induló repülőgépre, és kirándulhatsz egyet Kuba szépséges vidékein. - ejtettem ki a szavaimat egyszerűen csak érzelem nélkül. Egykoron láttam benne valami fényt, valamit, amiért érdemes életben tartanom. Ezt most nem láttam. De hát ott hagytam, hogy egyedül lásson világot. Nincs ebben mit csodálni.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
talán itt? talán ott?



Cassandra H. Collins ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 27, 2014 2:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Erin & Cassandra
Your little bitch comes to you. Aren't you glad?

A kezdeti jópofizás eredménye felülmúlta elvárásaimat, az ölelés, a mázos hang, a ripacsos affektálás, a fölösleges kíváncsiság. Most komolyan elhitte egy percig is? Jaj, Erin.. Erin. Még mindig pofátlanul amatőr. Mikor pedig a hab a tortán alapon fenyegetően közelített felém, fel kellett hogy röhögjek.
- Óh, édesem... - hangom hahotázott a délutáni pangásban. - Ne okozz nagyobb csalódást..., drágám - ingattam fejem, lebiggyesztett ajkakkal, szemembe a nevetéstől könnyek gyűltek. Kezemmel finoman füle mögé tűrtem egy kósza hajtincset, arcomon más sem, de szánakozás árnyéka szaladt végig. Memóriazavarral küzd vagy ennyire megtörte az élet?
- Szarul nézel ki - mértem végig hunyorogva, oromnál fintorránc dülledt. Ami tény, az tény, láttam már jobb formában is. Lelkileg és testileg is. - Ne kérj számon, Édesanyám - nyomtam meg gunyorosan a megszólítást, majd hozzátettem. - Akinek itt elszámolnia kellene, az te vagy, drágám, csupán te magad.


zeneszám • megjegyzés • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
» my enemy and my creator
† Kedvenc dal :
» just give me a reason ♪
† Tartózkodási hely :
» maybe behind your back?
† Hobbi & foglalkozás :
» really funny joke, darling



Erin Josslyn Hart ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 25, 2014 11:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

to cassandra; you were born from my blood

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egyelőre nem feleltem, csupán vontam egyet a vállamon. Hogy kívánatos-e számomra a látványa, nos... ezt úgy teljesen őszintén nem tudnám megmondani. Egyrészt kellemes, hiszen a múltam egy olyan részét hordozza magában, melyre büszke lehetek. Viszont ott van az is, hogy mikor elszakítottam magam tőle... miután vámpírrá tettem... kezdtem félni attól a lehetőségtől, hogy olyan lesz mint én. Hiszen emberként is hajazott arra, hogy olyan legyen mint én, s azt hiszem, hogy rohadt nehezen viselném, vagy viseltem volna, ha ugyanolyan vámpírrá válik, mint én. Nem, belőlem csakis egy van! Ez az egy pedig utánozhatatlan és... páratlan. Szóval bárki, aki fel akarja venni velem a versenyt, komoly árat fog fizetni. Nagyon gyorsan le tudom törni egyesek nagy szarvát.
- A helyzet velem? Ne már, drágám. - jelent meg egy grimasz az arcomon, és szembefordultam vele. Ő maga sem, de még én sem tudtam eldönteni, hogy mi tombol leginkább bennem. Talán az, hogy... még mindig tartok egy esetleges riválistól. És ez a nő.. még mindig tökéletesen tudna harcba szállni velem. De nem ölhetem meg a saját gyermekemet... hiszen a véremből éledt újjá. Olyan, mintha a gyermekem lenne... azon lények ritka egyike, akiket én tettem vámpírrá. Nem sokan büszkélkedhetnek ilyesmivel.
- Nekem nem adod be, hogy csak úgy idejöttél, mert nem volt máshová menned, és neked pont Mystic Fallst, egy névtelen kis települést kellett választanod az isten háta mögött! - kezdtem el közeledni felé, közben felemelve a mutatóujjamat, mint aki szorgosan magyarázni készülődik. - Ilyen véletlen nincs. Szóval... szeretném hallani az igazságot. Most! - tettem hozzá hangsúlyosan az utolsó szavamat, és láthatta tekintetemben, hogy nem tréfálok. De mégsem láttam a pillantásában azt, hogy hazudna. Nem... nem létezik. Ilyen véletlen egyszerűen nem létezik!

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:26 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Vissza az elejére Go down
 

Egy kisebb történelmi könyvtár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Egy kisebb történelmi könyvtár
» Konoha könyvtára
» A Könyvtár

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-