Miután kitöltöttem az italunkat elkezdtem azt kortyolgatni. Lucy-ra néztem ki furán viselkedett, gonosz mosoly jelent meg az arcán. Majd az odanyújtott whisky-t elutasítva még több vérre vágyott. Még nem láttam őt ilyennek, hiszen mindig is ő volt az aki nagyobb kontroll-t bírt tartani. Most azonban úgy tűnik mégiscsak kezdi elveszteni az irányítást.
-Héj Lucy, lassíts kicsit. Oké? mondtam poharamat az asztalra téve, majd elé szaladva és kezeimet a vállára téve. Tudom persze, én is legszívesebben mindeggyiküket szárazra szívnék odakint. De nem tehetem meg, ahogy te sem. mondtam neki, de szavaim semmit nem használtak. Így kitörtem a nyakát mielőtt mészárlásba kezd és a végén ő jár pórul. Nem gondoltam, hogy lesz valaha olyan, hogy majd nekem kell őt leállítanom. Mindig is gondjaim voltak a kontrollal, most érzem azt először, hogy teljesen ura vagyok tetteimnek. Talán ez a 25 év is nagy szerepet játszott ebben, hiszen hatalmas önuralom kellett ahhoz, hogy úgy tudjak élni. Persze ha tényleg még 1-2 emberkéről lenne szó eszem ágában sem lenne leállítanom őt. De nézéséből ítélve ha most nem állítom le, képtelen lesz megállni ennyinél.
Felkaptam a hátamra Lucy-t majd kisétáltam vele a bálról.
-Kicsit sokat ivott. hazudtam mosolyogva a furán ránk néző embereknek, hogy miért is viszem a hátamon őt. Betettem a kocsimba, majd elvittem a hotelbe ahol lakom és letettem a kanapéra.

«William lakása»

Nem is tudom mióta nem öltem már meg teljesen egy emberi lényt.. Most már legalább tudom, mi hiányzott.. A gyilkolás és a vér iránti folytonos vágyakozás. És még én tanítottam Willt az önuralomra - horkantam fel magamban. - Nálamnál rosszabb tanárt, akarva sem találhatott volna. Hirtelen egyfajta őrjítően gonosz és magabiztos mosoly jelent meg az arcomon. Olyan, amilyet utoljára 18 éve viselhettem. A babaarcú gyilkos kinézetem.. Üdv újra neki!
- Nekem is.. ez szükségszerú volt - jegyeztem meg egyfajta önelégült mosollyal az ajkamon. - A vér.. már nem is tudom, mióta nem élveztem ennyi ezt.. - nyaltam meg az alsó ajkam, eltüntetve az utolsó, még megmaradt terhelő bizonyítékot arra amit az imént műveltem.
- Nekem ennél sokkal több kell a jókedvhez.. - vallottam be gunyorosan mosolyogva. - Pl egy újabb desszert.. - alig, hogy kimondtam, éreztem, ahogy a vérengző fenevad ismét utat tőr magának bennem.

Miután visszautasította ajánlatom, csak furán néztem rá. Nem tudom mióta lett ilyen finnyás. gondoltam.. Mindegy, nem törődve további cselekvéseivel, fordultam vissza a már fél holtra csapolt lányhoz. Majd folytattam amit az előbb abbahagytam, újra a lány nyakába vájtam fogaim és kiszívtam belőle vérét az utolsó cseppig. Rég nem öltem már embert pusztán táplálkozás miatt. Szóval a lány egyre elhalkuló szívverése hallatán egyfajta "újra vissza tértem" érzés járta át a testem. Eszem ágában sem volt életben hagyni a lányt, végre minden cseppjét ki akartam élvezni.
Ez után csak Lucy-ra néztem aki szintén egy embert vérét szívta. Aki gondolom már jobban megfelelt a mostani finnyás énjének.
-Ez már kellett. mondtam a számat letörölve, miután ő is befejezte a férfi lecsapolását. Ez után odasétáltam az egyik vitrines szekrényhez, ahonnan kivettem egy idős és drágának tűnő whisky-t.
-Gondolom ezt nem véletlenül hagyták ki az italos asztalról. mondtam neki, majd töltöttem mind a kettőnknek belőle. Gondoltam végre akad valami az én ízlésemnek megfelelő ital is.

/Bálterem/

(Will)

Kicsit furcsáltam, hogy Will pont a nappaliba vitte a lányt, majd egyszerüen ledobta őt a kanapéra, de nem szóltem semmit, csak hagytam, hogy tegye ahogy jónak látja. Majd közbeavatkozok, ha balul sülnének el a dolgok és valaki véletlenül rajta kapna minket. Csak figyeltem ahogy előjött belőle a felszín alatt lakozó fenevad, majd szívni kezdte a vörös ribi nyakából az éltető nedűt. Égnek emeltem a szemeimet, majd hallgatózni kezdtem, hogy nem-e jár már errefele valaki. A csudába, mióta törődöm én efféle csekélységekkel? Hová tünt az az imádnivaló, belevaló énem? Nem veszhetett el rögtön azután, hogy megtudtam, hogy anya vagyok.. Az lehetetlen.
Azt hittem Will végezni fog a lánnyal, ezért is ért annyira felkészületlenül amikor hirtelen abbahagyta a vérének szívását, majd mosolyogva nyújtotta át nekem a félig lecsapolt vöröskét.
- A-a - fintorogtam, mintha már az elképzelés is sértő lenne, hogy egy ilyenből igyak. - Én belőle nem iszom - tiltakoztam, majd figyelmen kívül hagyva a reakcióját kezdtem el hallgatózni, hátha jár valami finomabb zsákmány is errefele. Nem kellett sokat várnam, szük fél perc múlva már éreztem is, ahogyan hirtelen összefutott a számban a nyál egy éppen közeledő pasas közelségétől. - Na Ő kell nekem - mondtam, majd hirtelen a pasi előtt teremtem és megígéztem őt, hogy hallgasson és kövessen. Visszaérve a nappaliba rögtön bele is mélyesztettem kivillanó szemfogaimat a pasas nyaki ütőerébe és addig szívtam, míg a tag holtan esett össze. - Áh, ez fincsi volt - nyaltam meg a szám szélét miután abbahagytam. Nem tudom miért, de soha nem esett még ilyen jól egyetlen zsákmányom sem, mint most. Talán csak mert ezidáig próbáltam emberségesen viselkedni. De minek?

«Bálterem»

Már út közben is nehéz volt türtőztetni magam, hiszen egyre erősödött bennem a vágy, hogy belevájjam fogaim. Amit az ereiben lüktető vér hangja csak fokozott. Amikor odaértünk, ledobtam a lányt a kanapéra, majd Lucyra néztem. A szemem fehérje vérvörös lett, alatta pedig megjelentek az erek, majd megvillantak szemfogaim. Gonosz mosollyal az arcomon néztem vissza a bambán ülő lányra a kanapén. Majd hirtelen nyakába vájtam szemfogaim, és erőteljesen elkezdet szívni belőle a vért. Már régóta nem volt részem abban, hogy egy kiadósat táplálkozzak egy emberi lényből. Az elmúlt 25 évben próbáltam minimális vérmennyiséggel beérni, hogy véletlenül se vegyem el senki életét. Az a az estet azzal a családdal azt sugallta, hogy ezt kell tennem. Ez azonban változott bennem azóta, hisz vámpír vagyok, az élvezetek pedig számunkra létszükségletek. Mostantól nem vonom ezt meg magamtól, szimplán csak próbálom kontroll alatt tartani tetteimet.
Miután eleget itt arra a pillanatra a lányból, abbahagytam, majd véres szájjal mosolyogtam rá Lucyra.
-Tessék, most te jössz. mondtam átadva neki a lányt, hogy ő is táplálkozhasson belőle.

Miután végre elment az a nő összeszedtem magamat, már amennyire sikerült és a konyha felé vettem az irányt. Közben azon agyaltam, hogy miért mindig velem csesz ki a sors ennyire. Na de mindegy is. Megtörtént és kész. Valószínűleg még egy jó párszor elő is fog fordulni, hogy belém kötnek, de már kezd nem izgatni az egész. Egyszer nyírnának ki és nem lennének ilyen problémáim többé.

[folyt. konyha]

Amikor belátta, hogy igazat mondok és hangot is adott ennek eléggé értetlen arckifejezést vághattam. Nem mintha nem örülnék annak, hogy meggondolta magát, csak ez elég furcsán jött le.
-Ha olyan lennék mint Klaus, szerintem már rég megöltelek volna. - Nem nagyon ismerem attól függetlenül Klaus-t, hogy hibridet csinált belőlem, de azóta attól az estétől fogva nem is feltételezhetnék róla jobbat.
Amikor letérdelt hozzám ösztönösen hátrébb csúsztam tőle mielőtt megint meggondolná magát. Nem most akarok meghalni..
-Nem...Nem vagy az.. Végül is fogjuk rá, hogy mindenki ezt tette volna a helyedben...Azt hiszem..- magyaráztam össze-vissza, elég hülyén jöhetett ki amiket mondtam, de mindegy..
Egy pár fájdalmas felszisszenés kíséretében feltápászkodtam a padlóról és mögé sétáltam.
-Hát igen, erre nem számítottam. -nevettem fel keservesen- Elhiheted, hogy én sem csipem Klaus-t, se semelyik Mikaelson-t, de túl sok mindent nem tudok tenni ellenük és szerintem te sem. A vége úgy is az lenne, hogy te jössz ki belőle rosszul, és gondolom te sem akarsz meghalni. -vágtam egy kisebb fintort.

A lötyimnek megvolt a hatása. Tyler összeesett tőle, pont ahogy terveztem.
Aztán hirtelen belém hasított egy érzés. Mit tettem? Tylernek igaza van, nem rajta kéne bosszút állnom, hanem egyenesen Klauson.
- Igazad van,tényleg megőrültem.- Mondtam, de nem gonosz mosollyal, hanem inkább lelkiismeret furdalással. Ő nem követett el ellenem semmit. Én meg így büntetem? De hát jóformán nem is ismerem. Lehet, hogy ő tényleg nem olyan, mint Klaus...
- Sajnálom. Te talán nem vagy olyan, mint Klaus. Túl hamar ítélkeztem. És nem csodálkoznék, ha ezek után kedved lenne engem megölni.- Letérdeltem elé, de nem értem hozzá. Aztán eszembe jutott valami... egy emlék... amikor még, közel ezer évvel ezelőtt, Elijah menyasszonya voltam. Aztán, miután vámpírrá változtatott, töbéé nem talákoztunk. Ennek a fájdalma mai napig bennem él. Hirtelen könnyek szöktek a szemembe.
~ Oh, Kol, bárcsak tudnám hol vagy....~ gondoltam magamban. Kol volt az, aki mindig mellettem állt. Átérezte a helyzetemet, hiszen ő is hasonló helyzetben volt...
Aztán visszatértem a jelenbe.
-Tudom, most biztos könnyűvérűnek gondolsz. Egy semmirekellő vagyok.- felálltam, majd az egyik ablakhoz sétáltam.
- Gondlom ez nem várt fordulat számodra. Nem igaz?- kérdeztem hátat fordítva Tylernek, könnyes szemmel.

-Sajnálatos módon ez nem fog bekövetkezni. Előbb végzek veled minthogy te Caroline közelébe kerülhetnél. -mondtam továbbra is határozott és ideges hangnemben. Az zökkentett ki amikor valamilyen löttyöt öntött a mellkasomra ami istentelenül marni kezdte a bőrömet. A szagáról azt szűrtem le, hogy farkasölő és verbéna egyben, de valami pokoli volt a hatása, aminek következtében másodperceken belül a földön kötöttem ki.
-Te megőrültél. -mondtam kissé zihálva és megvetően. Nem nagyon értettem, hogy most miért csinálja ezt. Az oké, hogy bosszút akar állni Klauson vagy tudom is én, de akkor meg miért nem vele kezdte? Utána már problémája sem lett volna a többi hibriddel.
-A lényeg az, hogy nem is fogod megismerni. -jelentettem ki határozottan, már-már köhögve mivel annak a löttynek a szaga a tüdőmet és a torkomat is eléggé marta. Amikor elővett egy kisebb karót a zsebéből és letérdelt hozzám, eléggé kikerekedett szemekkel bámultam rá. Ez a nő teljesen őrült. Kezdek kételkedni abban, hogy lennének normális emberek a városban.
Perceken belül ejtett is rajtam egy karcolást amire csak felszisszentem. Eléggé szerencsétlen helyzetben vagyok. Az a lötty is rohadtul legyengített és ma alapból nem vagyok a toppon, máskülönben már régen leszedtem volna a fejét a helyéről.
-Mire jó ez? Ölj meg most ha annyira akarsz, vagy én foglak téged. -rivalltam rá ismét arrogánsan.

A kérdésem megtette a hatását. (Bár nem olyan formában, ahogy én gondoltam, de hát majd megoldom.) A nyakamnál fogva a falhoz szorított, és rámrivallt, hogy Caroline-t hagyjam ki ebből.
- Kár, pedig szívesen meglátogattam volna. De lehet, hogy ha veled végeztem, ellátogatok hozzá.- mosolyogtam rá. Kihasználva az alkalmat, hogy még jobban szoríttott, kivettem a zsebemből a fiolát, lepattintottam a tetejét, és kb. egy fél deciliternyi "verbéna egy fura kék löttyben farkasölőfűvel vegyítve" löttyöt burítottam a mellkasára, amitől meghátrált, így én is távolabb kerülhettem tőle. Mikor a földön térdelő hibridre néztem, eszembe jutott valami.
- Csodálkozom azon, Tyler, hogy nem érdekel, hogy honnan tudom a barátnődnek egyáltalán a nevét, pedig elvileg én nem is ismerem. - Közelebb mentem hozzá, elővettem a kis karót a másik zsebemből, majd letérdeltem hozzá.
- Elvileg.- mondtam, majd a kulccsontja alá kreáltam egy kis karcolást. Tudom, hogy égbekiáltó sérülést nem szereztem neki ezzel, de legalább én jól érzem magam. Még...

Amikor kijelentette, hogy maradna legszívesebben páros lábbal rúgtam volna ki, de valami mégis visszatartott. Eléggé kimerült voltam a ma történtek miatt. Minden ellenem szól....
-Ha meg is bántottam volna ahhoz se lenne semmi közöd. -morogtam az orrom alatt amikor felállva a hátamra támaszkodott.
Amikor a következő kérdése végére ért, se szó, se beszéd , egy hirtelen mozdulattal a torkánál fogva a falhoz szorítottam.
-Caroline-t hagyd ki ebből! -rivalltam rá egyre erősebben szorítva a nyakát.
-Én felajánlottam, hogy elmehetsz, de ha te így játszol akkor én is. -mondtam továbbra is felemelt hangon, és már éreztem, hogy az idegességtől a szívverésem is egyre szaporább lesz.

-Köszönöm nem, inkább még maradnék.- Szórakoztató volt nézni, ahogyan egyre jobban felhúzza magát rajtam. A célom az volt,hogy kihozzam belőle az állatot.Szó szerint. Ekkor eszembe jutott valami, amivel még jobban heccelhetném.
- És a kis barátnőd,Caroline,aki az előbb kiszáguldott a birtokról,ő hogy van? Csak nem megbántottad valamivel? Hmm?- Felálltam, odamentem hozzá, és ránehezedtem a hátára.
- Szerinted mit szólna, ha meglátogatnám?- Ezzel a témával szerintem fején találtam a szöget. Ha még mindig együtt vannak, ahogy hallottam, akkor valószínüleg rámugrik, és addig fojtogat, amíg lehet. Vagy leszúr a saját karómmal. De ez majd kiderül....

-Remek..Nem a legjobb napot választottad ki erre. -morogtam az orrom alatt. Egymás után két balhé? "Imádlak" élet, jól kicsesztél velem....
Szemmel követtem ahogy a zsebébe kezdett el turkálni, sejtettem mit keresgél ilyen intenzíven. Amikor viszont kijelentette, hogy külön löttyöt fejlesztett ki ellenünk kissé meglepődtem..
-Azt hiszem nem élnék ezzel a roppant megtisztelő poszttal. - jelentettem ki keserű vigyorral az arcomon, kissé cinikusan.
Amikor leült a kanapéra muszáj volt egy mély levegőt vennem, hogy ne törjem ki most rögtön a nyakát.
-Hogy mit szólók hozzá? Azt, hogy akár most el is takarodhatsz a házamból. -mutattam az ajtó irányába.

Amint leért a nappaliba, elmosolyodtam. Nem viselkedett valami kedvesen, de nem is várom el tőle, hiszen nem azért jöttem, hogy haverkodjak vele.
- Nos, a nevem Selena Cristal, és a célom, hogy kinyírjam az exférjem testvére, Klaus Mikaelson áltam megteremtett hibrideket.- Mutatkoztam be álszent mosollyan, majd a kezemmel a bal zsebemben kezdtem el kutatni, ahová egy kis fakarót és egy kisebb pisztolyt raktam. Azthiszem a karóval nem érek semmit, mert ezeket nem lehet egykönnyen megölni. Viszont a pisztoly még jól jöhet.
- Büszkén bejelnthetem, hogy téged ér az a megtiszteltetés, hogy rajtad próbáljam ki az a lötyimet, amit a hibridek ellen fejlesztettem ki.- A jobb zsebemben egy kis fiolát rejtegettem, amiben egy kis kék löttybe áztatott verbéna volt,farkasölőfűvel fűszerezve. Kiszemeltem magamnak egy kényelmesnek tűnő kanapét. Odasétáltam, majd hosszában elvágódtamrajta, kényelembe helyezve magamat.
-Na, mit szólsz?- érdeklődtem.

A nappaliba beérve megtorpantam a női alakkal szemben ami a szemem előtt rajzolódott ki. Remélem ez csak egy hülye vicc. Szinte egyből megéreztem rajta, hogy vámpír, méghozzá nem is mai. Elég dühös ábrázattal meredt rám ezért ebből már le is szűrtem, hogy nem baráti bájcsevejre jött.
-Ki a franc vagy, és mégis mit keresel itt? -kérdeztem ingerülten. Tudtommal ez az én házam, és nem fogom eltűrni, hogy mások okkal ok nélkül berobbanjanak az ajtón és ilyen stílusban beszéljenek velem.
Nem akartam újabb balhéba keveredni, de már nagyon kezdett elegem lenni az ilyenekből. Mit követtem el, hogy mindig ez történik velem?

Nemrég azon gondolkoztam,hogy bosszúhadjáratot indítok,méghozzá egy különleges faj, a vámpír-farkas hibridek ellen. Igaz, hogy nincs belőlük sok, de rajtam múlana, már rég nem lenne egy sem, ugyanis utálom őket. Egy utálatos faj,az exférjem testvére, Niklaus hozott létre. Már ezer évvel ezelőtt sem volt szimpatikus a pasi, na de mindegy...
Mindössze csak néhány hibrid él Mystic Fallsban. Közülük -valamilyen meghatározhatatlan okból kifolyólag- Tyler Lockwoodra esett a választásom. Tudomásom szerint ugyanis ő az egyik legerősebb hibrid Klaus után. Elhatároztam, hogy felkeresem őt, de mivel nem tudtam, hol keressem, ezért rákerestem a neten, ami Lockwood birtokot dobta ki. Gondolhattam volna...

Kora délután érkeztem a birtokra. Érkezésemet titokban akartam tartani, így hát kénytelen voltam a kerítésen átmászni. Hatalmas birtok volt, mégis tudtam, hová kell mennem. A főépülethez, ami az utcafronttal szemben volt. Egyre csak gyűlt bennem a düh, ahogy a ház felé igyekeztem, majd megálltam a kapu előtt. Hangos robbanással törten be az ajtót -ami inkább csattanásnak hangzott-, és a nappali felé indultam.
- Bújj elő te hibrid korcs, hadd beszéljek veled szemtől szembe!- Kiáltottam, remélve, hogy itthon találom.

Még mindig nehéz volt felfognom, hogy vérfarkas lett, ezek szerint az ő családján keresztül is öröklődött az átok.
-Hihetetlen, hogy vérfarkas lettél. mondtam neki mosollyal az arcomon, bár ez nem feltétlenül jó dolog, de örültem, hogy mostantól nem kell egyedül cipelnem a terhet.
-Én 2 évvel az után váltam vérfarkassá, hogy te eltűntél a városból. mondtam, neki visszagondolva arra a napra.
Egy osztálykirándulás során a hegyekben, Peter Hiley és én lemaradtunk a többiektől. Nem is értem miért maradt le pont velem, sosem csíptük amikor még ott voltál, biztos valami heccre készült. Mindegy, megcsúszott a sziklákon, elkaptam, de végül leesett. Hát ez váltott ki az átkot nálam. meséltem el neki, hogy hogyan lettem farkas, közben végig mosolyogtam rá, ami fura volt, mivel ez a történet, mindig kicsit elszomorított engem, hiába nem csíptem a srácot, megölni nem akartam. Ez után felmerült még pár kérdés amit tudnom kellett.
-De mégis miért jöttél Mystic Fallsba? kérdeztem tőle, mosollyal az arcomon, de kissé kérdően nézve rá. Nem értettem, hogy mi okból van az, hogy többé éven át nem találkoztunk és egyszer csak megjelenik.
-Igen, van egy kicsi hotelszobám, ha gondolod, elmehetnénk oda, megbeszélni ezt a pár évet, mégis kényelmesebb, mint egy buli kellős közepén. mondtam neki nevetve, majd csak kisétáltunk a házból és elindultunk a hotel felé, teljesen megfeledkeztem arról, hogy ma este nagy fájdalmat éreztem, mindig amikor kiléptem a szabadba, de ez nem is volt probléma, ugyanis a holdfogyatkozásnak vége volt.

[Hotel]

Néztem azt az édes mosolyt az arcán istenem még mindig nem vertem ki a fejemből. Visszagondoltam a balesetre ami történt és így én is azzá váltam aki lettem. Bárcsak ne kellett volna itt hagynom őt, de féltettem az életét, de ezek szerint ő is azzá vált,mint én.
-El kellett mentem a városból, de és te?-Kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
A nap kezdett felkelni aminek igen csak örültem hiszen nem lehet bántódása egyikünknek sem.
-Már elég ideje-Sütöttem le a szemem.
-van hol laknod?-Néztem rá, majd ismételten megöleltem őt, de akkor egy pillanatra a szemébe néztem jó közel hozzá. Hirtelen elfordítottam a fejem és vállán pihentettem miközben szorítottam.

Hirtelen nagy öröm töltött el, hogy újra láthatom, sosem gondoltam volna és most itt áll előttem. Amikor megölelt, csak magamhoz szórítottam.
-Te is nagyon hiányoztál. mondtam neki mosollyal az arcomon, majd csak elkezdtünk úgy játszadozni mint régen. Vissza emlékeztem arra a régi szép időkre amit együtt töltöttünk és, hogy milyen magányos voltam miután eltűnt. Ez után pár kérdés körvonalozódott meg bennem.
De mégis mi történt veled? És mióta vagy te vérfarkas? kéreztem tőle kissé döbbent tekintettel, de még mosolyogva.

-Te mit keresel itt-Néztem végig a fiú majd elmosolyodtam és a nyakába ugrottam.Még mindig éreztem iránta valamit és csak úgy hevessen vert a szívem mikor a közelében voltam és tudtam, hogy ő is érzi ezt. Régen nem mertem be vallani mit érzek iránta féltem a vissza utasítástól és attól, hogy a barátságunk szerte foszlik.
-Hiányoztál!-Boxoltam bele a kezébe és nevettem fel.
Eszembe jutottak azok az együtt át élt élmények és az a rengeteg hülyéskedés. Nem tudtam, hogy ő mit hisz rólam, néha belelátni az emberek fejébe az kéne csak igazán.

Csak táncoltam, Megannel, már elég felhevült volt a hangulat, amire bizonyára a whiskyzés is rátett, egyszerre farkas szagot kezdtem érezni, ami csak közeledett hozzám, ezután már csak azon kaptam magam, hogy egy lány szorít a falhoz aki elég vad és dühösnek látszott, nem értettem mi is történt, majd jobban szemügyre vettem a lányt, aki rettentően hasonlított régi barátomra Chloe-ra.
-Chloe? megdöbbenve hagyta el ez a kérdés a számat. Ez egyszerűen, hogy lehetséges?! A régen eltűnt barátom állt előttem, méghozzá nem akárhogy vérfarkas szemekkel nézve rám. Megan e közben csak kiszaladt, nem szeretett volna, két vérfarkas közé állni telihold idején.

Követtem a farkas szagot ami ide vezetett a városba, de mivel holdfogyatkozás volt eléggé vigyáznom kellett nem néztem hová megyek be viszont éreztem egy farkas szagot így elég mérges lettem berontottam a szobába és egy srácnak estem akit neki nyomtam a falnak. Szemem izzott a dühtől és persze vad voltam. Gyűlöltem mindig is azt az érzést ami szét roppantotta a csontjaimat minden hónapban egyszer és ettől a fájdalomtól akartam volna én szabadulni, persze nem tudtam.
Legnagyobb megdöbbenésemre egy ismerős arc köszönt vissza a kezeim közül.
-Scott?-Meredtem rá, majd engedtem el. értetlenül álltam a dolgok elébe és csak bámultam rá.

Nagyot néztem, mikor elárulta, hogy én vagyok az első boszorkány, akivel találkozott. Ezek szerint nincs viszonyítási alapja, ami nekem kedvez. Ha nem buktatom le magam, hogy igazából még nem szabadítottam fel az erőmet teljesen, akkor valóban nem eshet bajom. Úgy látom egy kicsit azért tart tőlem, ami legyezgette az önbizalmamat. Valaki, aki erős boszorkánynak hisz. Ha tudná, mekkorát téved...
- Nos remélem nem én leszek az utolsó, akivel összehoz az élet... - ittam ki a poharamat én is, és üteméhez igazodva egyre összehangoltabban mozgattuk testünket. Úgy is mondhatnám, hogy mozdulataink kiegészítették egymást.
Egész addig remekül éreztük magunkat, amíg meg nem jelent egy elég indulatos lány, akiről - Scottal ellentétben - messziről kiszúrtam, hogy vérfarkas. Ajajj, itt valami viszály, vagy erőfitogtatás készül. Köszönöm, nem kérek belőle..
- Azt hiszem, én most megyek. - köszöntem el sebtében, ijedt hangon. - Majd látjuk egymást....

(folyt.: Mystic Falls utcái)

Miután öntöttem a lánynak, magamnak is öntöttem és elkezdtem kortyolgatni. Hát a megérzéseim helyesek voltak, ő bizony egy boszorkány, ezen ugye már meg sem lepődtem.
-Szóval egy boszorkány?! Először találkozom a fajtáddal. mondtam el neki, lehet nem kellett volna, mivel így megtudta, hogy elég kezdő vagyok, de valahogy kicsúszott a számon, bár ha nincs veszéllyel rám nézve, nem lehet baj. Mivel már mind ketten tudtuk egymás titkát, még felszabadultabb lett a hangulat. Csak lehúztam a poharam teljes tartalmát, eldobtam majd elkaptam a lány kezét és vadul elkezdtem vele táncolni, pár farkas mozdulat is volt benne.

Hát csak nem adja fel a dolgot...
- Banya? - húztam fel a szemöldökömet. Ezen a nem éppen szép jelzőn meg is sértődhettem volna, mázli, hogy távol áll tőlem a durcázás, persze csak a mai estén. - Inkább boszorkány, ha kérhetem.. - kacsintottam rá, megmutatva, hogy igaza van és valóban nem sértődtem meg. Kicsit lassabb ugyan, elvégre arra számítottam, hogy hamarabb rájön a titkomra, de ami késik, nem múlik. Azt azonban direkt nem mondtam el, hogy erőmet nem igazán uralom. Vagy kiakadt volna, hogy mégiscsak veszélyt jelentek, vagy az életemre tört volna. Bár egyik a másikból is következhet. Köszi, ezt kihagyom. Nem kell a dráma.
- Megköszönöm. - vettem el tőle a poharat és nagyot kortyoltam belőle. Berúgni nem akartam, szeretem, ha tiszta fejjel tudok gondolkozni.