John

- Biztosan megtudom csinálni, láttál már engem bakizni? - Vontam fel szemöldökömet, és talán egy kis gúnnyal benne felnevettem. Én sosem hibázok, így ez most sem lesz másképp. Na jó talán már volt olyan, hogy becsúszott egy két kisebb hiba, de azok nem egy ilyen varázslatnál történtek, és pusztán csak azért valami elvonta a figyelmemet. Végül is most hoztam fel a egy vámpírt a pokolból. Annyira már csak nem lesz nehéz az emberek megvédése.
- Te szépen beleöntöd az üvegekbe a mérget, és meg mindegyiknél elmondok egy kis varázsigét. Ennyi az egész.. - Mondtam könnyedén. - Ennyire nem bízol bennem? - Sóhajtottam fel halkan, ezzel szinte kérdőre vonva. Csak a vámpírokat akarta "bántani" ezzel nem pedig az embereket, ez végül is érhető volt, de azért nem kéne aggódnia emiatt. De ha meg nem lennék rá képes, akkor nem is értem miért engem választott volna, hogy ezt megtegyem.

Mikael

- Mert Esther a mai napig nem tudna választani a férje és a fia között. Mindkettőtöknek meg akart felelni már akkor is és csodálkozom, hogy nem őrült bele. - Mondtam el a véleményemet úgy, ahogy még soha. Most teljesen más voltam, mint eddig, soha nem beszéltem még így Mikael-el, főleg nem ezekről a dolgokról.
Ám egy másodperccel később rájöttem, hogy nem lett volna szabad ennyire közel ülnöm hozzá. Egy apró szúrást éreztem a vállamban és az ereimben szétáradó égető érzésből rögtön rájöttem, hogy nitrátot szúrt belém. Még véletlenül sem verbénával indulna ellenem, amitől nem kábulnék el, hanem rögtön ezzel a vacakkal. - Mi a fene? - Kérdeztem már sokkal kábábban pislogva rá.

Lamia

Örömmel érzékeltem a készségességét, no meg azt is, hogy ilyen kedvesen mosolygott, túrta a haját, és nem ágált a "hálálás" ellen sem. Lehet ma este még egy táncra is felkérem, esküszöm baromi buli lenne, a dülöngélő vérszívók közt lejteni egy keringőt. Azt talán még fel is vetetném valakivel.
- Akkor azt hiszem ma sem lesz panaszunk, ha én hálálkodom, te pedig ügyes leszel, mind a ketten jól járunk - vigyorogtam rá szélesen, de egészen kedvesen. - No és, tudod már hogyan fogod levédeni az emberek elől a mérget? Biztos meg tudod csinálni, igaz? Nem szeretnék bakit - mondtam halálosan komolyan, mert ez a része volt a majdnem legfontosabb. Elena is itt van,. láttam mikor kijöttem, és benne egészen bizonyosan nem akarnék kárt tenni, főként hogy az unokám hordja. Ebben a tekintetben a biztonságot elég fontosnak tartom ahhoz hogy direkt kihangsúlyozzam.

- Látod, ebben nem értünk egyet - mondtam hűvösen. - Ma sem értünk. Ha neked lenne igazad, Esther ellenem fordult volna, de nem tette. Szerette a fiát is, de sosem tett ellenemre. Pedig ha valaki, ő megtehette volna. Ő lett volna az egyetlen, akitől elfogadom - tűnődtem, majd újra belenéztem Tatia szemébe.
- Nos, az a tény, hogy még mindig vannak érzéseid Niklaus után, kissé megkönnyíti a dolgomat. Legalábbis értelmet ad a ma estének. Mert mint mondtam, Tatia, a ma este a beszélgetésé. De nem itt. Ez a környezet nem a legmegfelelőbb. És bocsáss meg nekem, de félő, hogy magadtól nem jönnél velem. Könnyebb, és feltűnésmentesebb, ha inkább viszlek - mozdítottam meg a pad háttámláján lévő kezemet, hogy egy kis fecskendő nitrátot nyomjak a vállába. Nem sokat, épp csak annyit, hogy ne tudjon velem ellenkezni, és részeg nő állapotát keltse, akit támogatni kell.

John

- De igen... erőteljesen illik hozzád ez a választás. - Néztem végig újra rajta elvigyorodva, de aztán szemem visszavándorolt tekintetébe. Az ő szemei is végigpillantott rajtam egy párszor. Hogy megmondjam az őszintét, nem öltöztem ki külön, csak magamra kaptam az első ruhát amit találtam. Ha John előbb szól talán még ki is tudtam volna találni magamnak valami alkalomhoz illőt, de most már késő a bánat, mindegy.
- Szívesen. - Mosolyodtam el kedvesen, ahogy kivette a kezemből a fiolát. Gyorsan el is rakta, nem nagyon mutogatta, mert minek tette volna? Nem akartunk lebukni még idő előtt.
- Rendben majd kitalálok valamit, habár a múltkor is igen csak sikerült meghálálnod! - Haraptam ajkamba elmosolyodva, és beletúrtam hajamba. Nem volt szokásom mindig kérni valamit a szolgálataimért, de a legtöbb esetben kértem egy kis fizetséget.
- Neked bármikor segítek. - Mosolyodtam el halványan.

Mikael

- Tévedsz, Mikael! - Emeltem meg én is a hangomat, amikor arról beszélt, hogy én rontottam el mindent. Na ha valamit, akkor ezt senki nem varrja rám! - Niket szeretni kellett volna és akkor lett volna engedelmes. Így, hogy verted csodálkozol, hogy nem azt tette, amit kértél tőle? Éppen ezért volt a te hibád, hogy minden így alakult. Ha te nem lettél volna egy erőszakos vadbarom, akkor most nem ülnénk itt. - Állítottam magabiztosan, kissé már felpaprikázva. Egyszerűen nem értettem, hogyan hihette azt, hogy erőszakkal meg lehetett volna nevelni a fiát. Ez abszurd.
Elfordítottam róla a tekintetemet. Nem akartam vele őszinte lenni, mivel Klaus mindig is a gyengepontjaim közé tartozott, így ha netalántán mégis akar velem csinálni valamit, akkor ha megnyílok előtte, úgy sokkal könnyebb lenne elintéznie. - Ha tudod, akkor mégis miért kérdezed?

- Niket akkoriban nem szeretni kellett, és babusgatni, hanem betörni. Olyan volt, mint egy vad csikó. Az sem ért másból, csak az erőből, és az ostorból. Nik ugyanilyen volt, és te mindent elrontottál. Ha te akkor nem jössz, ez a mai Nik nem létezik. Udvarias, tisztelettudó fiúvá vált volna. Te tetted tönkre az életünket, a családunkét, és a falu életét is - emeltem meg a hangom kissé. - Tudni akarom, ma mit érzel Nik iránt, Tatia. Szereted-e még őt. Még ha nem is úgy, ahogy hajdanán... mert láttam, amit láttam - mutattam befelé. - Nem lehet kellemes látni a lányodat és a fiút odabenn. De tudom, hogy ma is van valami a szívedben Niklaus iránt.

Lamia

- Hát igen, jobb nem jutott eszembe. De illik is hozzám, nem? - néztem végig magamon, bár rajta nézni kellemesebb volt, az biztos. A lábai külön dicséretet érdemeltek volna. Régen sem volt panasz rá, de ma... lehet a régmúlt miatt, vagy a hosszú idő, vagy a mostani helyzet, de... kifogástalanul vonzó volt a külseje, és tetszett amit láttam. Főleg hogy még ilyen kedvesen segítőkész is volt.
- Téged is jó látni - feleltem hasonlóképp, de nem bántam hogy nem húzta az időt bájos csevegéssel (nem mintha nem ment volna neki az is remekül). - Köszönöm - nyúltam is rögön a fioláért, amikor elővette. Szélesen elvigyorodtam, és gyorsan a zsebembe is süllyesztettem, nem vagyok hülye hogy mutogassam, még itt sem. - Majd meséld el hogyan háláljam meg. Kész vagyok fizetni érte, és a fáradozásodért is - mondtam komolyan, bár némiképp célzatosan is. Lamia mindig is "kedves volt a szívemnek", több területen is. Szívesen meghálálnám most is a munkáját.

Mikael

- Tudom, hogy mások voltak az erkölcsök, de akkor is túlságosan hamar ítélkeztél felettem. Nem ismerted az életemet, csak annyit tudtál rólam, amit hallani akartál. - Lehunytam a szemeimet és megcsóváltam a fejemet. Ebbe nem akartam túlságosan belemerülni, csak az lett volna a vége, hogy teljesen felidegesítem magam és megölök valakit. - Azt is nagyon jól tudod, hogy szerettem a fiadat és nem kellett volna féltened tőlem. Te is szeretted a feleséged, úgyhogy nem vetheted a szememre, hogy beleszerettem Nikbe.

- Te ezt nem érted, Tatia - néztem a csillagos eget odafenn, hátradőlve a padon, és a kezem a háta mögé tettem, a pad támlájára. - Azokban az időkben mi másképpen éltünk. Aki a családját, férjét elhagyja, az egy kurva volt az akkori erkölcsök szerint. És nem véletlen, hogy annak tartottalak. Úgy hiszem, ez jogos volt részemről. Azt hiszed, Esther és köztem mindig minden rendben volt? Mégsem hagyott el engem, sem a gyermekeit. Féltettem tőled Niklaust. Amúgy is nehezen kezelhető kölyök volt, nem még azután, hogy téged megismert. Tudtam, mikor a faluba tetted a lábad, hogy veled a viszály érkezik, és a széthúzás.

Mikael

Összehúzott szemekkel figyeltem a szavaira. Beszélgetni akar velem és látni, hogy mivé váltam? Ez komoly? Ezzel akar megetetni? Ez az ember nem képes a kulturált beszélgetésre, ezer éve legalábbis nem volt és nem hiszem, hogy ez azóta változott valamit. Én pedig nem álltam vele olyan kapcsolatban, hogy megpróbáljam ezt a beszélgetést, viszont... ha már egyszer kezdeményezte, akkor... lehet, hogy meg kellene próbálni.
- Miről akarsz tudni? Te már emberkoromban is utáltál, pedig akkor szöges ellentéte voltam a mostani énemnek. - Jelentettem ki. - Normális lány voltam, akit te egy cafkának neveztél és majdnem kitagadtál a faluból, valamint utáltál azért, mert beleszerettem a fiadba. - Foglaltam össze. - És hogy most milyen vagyok? Most vagyok csak igazán ribanc, úgyhogy ezer évbe tellett, de rászolgáltam a rám aggatott jelzőre. - Mosolyodtam el gonoszkásan és ravaszul. Ez jó kis beszélgetés lesz.

John

Ahogy vártam, kicsit körbenéztem a kertbe. Nagyon szépen fel volt díszítve az egész. A fákon égősorok, de az egész kert kivilágítva pompázott. Halványan elmosolyodtam, és halkan felsóhajtottam. Szívesen tölteném itt az időm nagyobb részét, a mostani hideget leszámítva.
Csönd volt, így hallottam, ahogy John mögém lép, és megszólal. Megfordultam, és néztem végig rajta gyorsan. - Frankenstein? - Kérdeztem elvigyorodva. Milyen régen is láttam már. Talán egy pár éve, mikor segítettem neki. - Jó újra látni! - Mondtam egy kis őszinteséggel a hangomban. - Na de térjünk a tárgyra. - Húztam össze szemöldökömet egy pillanatra, és a kiskabátom zsebébe nyúltam, hogy kivegyem a kis fiolát amiben a méreg volt. - Szerencséd volt, mert találtam otthon. - Vettem ki a zsebemből.

Tatia

- Nem, nem kimondottan Nikről akarok beszélni, bár nyilván ő is benne van a pakliban. Tudom, hogy annak idején nem bántam túl szépen veled. Hogy igazam volt-e vagy sem, nem tudom, de azóta nem is gondolkodom ezen. Mint látod, még magam is élek. És ennek a létnek oka és célja van. Rég kereslek már. Csak egyszerűen találkozni akartam veled, hogy megnézzem, most vajon milyen vagy, és mivé váltál ezer év alatt. És igen, azért is, hogy tudjam, mit érzel most Niklaus iránt. Annak idején a legerősebb szerelem volt a tiétek. Dacolt mindennel, még velem is.

Gilbert ház
Lamia

Mikor megérkeztem a birtokra, első körben a nosztalgia öntött el, hiszen nem tegnap volt hogy utoljára itt voltam, aztán viszont a tettvágy volt soros, hogy itt ez a temérdek ember, köztük sok vámpír, és közben... mi egy hatalmas bulira készülünk, és már vártam hogy lássam a kínlódó vámpírokat.
Az utam a főbejárattól a kert felé fordult, mivel gondoltam hogy nem a bálterem közepén kellene keresnem a kis boszimat, a méreggel a tulajdonában. S nem is tévedtem, rövid sétát követően, a kert egy kissé félreesőbb pontján, megtaláltam Lamiát.
- Nocsak, nocsak, milyen csinos valaki - álltam meg mögötte, mikor odaértem hozzá.

Mikael

Figyeltem a kezére, amikor az öve felé nyúlt, ahol egy hatalmas kard lógott. Oké, talán ezt nem az én nyakamon kellene kipróbálnia, így inkább hátráltam egy apró lépést, de végül megnyugtatott, hogy nem nekem szánja. Megnyugodni nem nagyon nyugodtam meg, de megtettem amit kért és leültem mellé, viszont nagy levegőt vettem. Közös ügyek és múlt... erről most tényleg nem akartam beszélni.
- Niklausnak már nincs helye az életemben, szóval ha róla akarsz beszélgetni, akkor máshoz kell fordulnod. Például a lányomhoz, mint a mellékelt ábra mutatja. - Néztem rá komolyan és készen voltam arra, hogy bármelyik pillanatban felálljak és magára hagyjam.

Nem kellett sokat várnom, hogy felhangozzanak a köveken a jól ismert, bár ezer éve nem hallott lépések, de csak akkor néztem fel, mikor Tatia megállt mellettem.
- Jó estét, Tatia - néztem fel rá komolyan. - Kérlek, ülj le - vettem ki a kardot az övemből, és távolabb tettem. - Csak hogy lásd, hogy nem akarlak bántani. Csak beszélgetnünk kell. Ezer éve tisztázatlan, és rendezetlen múltunk van. És van közös kapocs benne. Ez pedig Niklaus.

Lamia lakása
John

A hátsókertbe mentem először, mikor megérkeztem. Úgy gondoltam, hogy jobb lenne valami nyugodtabb hely, ahol átadhatom a mérget John-nak. Vámpírok mérgezése egy ilyen eseményen. Nem volt rossz ötlet, sőt nagyon tetszett. Szerettem a vámpírok orra alá borsot törni, még akkor se ha nem tettek ellenem semmit. Vagyis, igen, de ez már régen volt. Kicsit összehúztam magamon kis kabátomat, ami épphogy csak a vállaimat takarta, és vártam John-ra, hátha elő kerül valamikor.

Birtok

A kezemben a koktéllal kisétáltam az udvarra és összehúztam magamon a kabátomat. Bár még mindig nem voltam képes arra, hogy megfázzak, de azért kényelmesebb volt így. A kert ki volt világítva és gyönyörű volt, talán szebb, mint a saját birtokom udvara és ilyet soha nem szoktam mondani.
Belekortyoltam a koktélomba és pár lépésre megláttam Mikael ücsörgő alakját, de most nem lettem ideges. Lesz, ami lesz, különösképpen nem hatott meg a tény, hogy beszélni akart velem. Nem féltem tőle, így egyszerűen odasétáltam hozzá és megálltam a pad mellett, ahol ült.
- Miről akarsz beszélni? - Tértem rögtön a lényegre.

(birtok)

Hűvös volt még a levegő, de egy-egy szellő már a hó olvadását, és a nemsokára eljövő tavaszt ígérte. És vámpírként megvolt életemnek az az előnye, hogy én nem tudtam fázni...
Leültem egy padra, és türelmesen vártam Tatia megjelenésére.

A hátsókert