Elvigyorodtam, ahogyan megpillantottam egy lányt, felém közeledni. Láttam, hogy rám reagál ilyen tekintettel. Engem hall, engem érez, és ez extra örömmel lepett el.
Megálltam előtte, ahogyan leért a lépcsőkön, és erélyesen végigmértem. Csinos. És erős. A hatalma hatalmas.
- Nos, remélem, hogy nem a képzeletem szüleménye vagy, boszorkány! - tettem a csípőmre a kezemet.

- Oké - bólintottam, és előhúztam zsebemből a kocsi kulcsait. - De előbb a magam módján bosszút állok a Lockwoodokon - mondtam. - Gyere - fogtam meg Elena kezét.

(birtok)

- Hát, amilyen gyáva patkány, kinézem belőle hogy csak belekeverte az italokba és már el is ment innen, hogy véletlenül se verje le rajta senki - fintorogtam, mintha nem is az apámról beszélnék. A szememben ettől a pillanattól ÚJRA csak egy idegen nagybácsi volt, se több, se kevesebb.
- Jól van, mehetünk... ha gondolod. Kezdek fáradni... - motyogtam.

- Most komolyan engem kérdezel? - néztem Elena szemébe. - Mert szívem szerint azt mondanám, hogy az, hogy beverem John Gilbert képét. De gyanítom, én nagyot zuhannék a szemedben, ő meg nyilván nem olyan hülye, hogy felkészületlen lenne egy vámpír ellen is - morogtam. - Talán hazamehetnénk. Mit mondasz?

- Én nem tudom, de ha két vámpírvadász susmutol egy buli kellős közepén, éppen az italok mellett, akkor nem tudok másra gondolni... - ráztam a fejemet nagy sóhajtással, és felálltam, de a kezét még mindig nem engedtem el.
- Ha már jól vagy, akkor... áruld el, mi legyen a következő lépésünk - sóhajtottam.

- Tökéletesen - bólintottam, és már arra is volt erőm, hogy talpra álljak, magamhoz szorítva Elenát. - Nem értem, mire volt ez jó. Biztos vagy benne, hogy John csinálta? Ha meg akarta ölni a vámpírokat, miért nem tett semmit, mikor legyengültünk? - kérdeztem értetlenül. - Vagy csak meg akart ijeszteni minket, hogy tud rólunk, és bármikor lecsaphat?

Lassan kihúzta a fogait a kezemből, és elmosolyodtam... tudtam, hogy képes kontrolt tartani, ha nem így lenne, nyilván nem állt volna le ennyinél.
- Én is szeretlek - töröltem meg a csuklómat, és odahúzódtam hozzá, hogy kedvesen megsimogassam az arcát. - Jobban vagy? - cirógattam tovább, a szemeit vizslatva.

Szomjasan ittam Elena vérét, és éreztem, hogyan áll minden a helyére néhány másodperc alatt. A világ körvonalai már szilárdan álltak előttem, a szédülés elmúlt, és úgy járt át a visszakapott erő, mint az elektromos áram.
- Elég! - mondtam ki én magam, mikor elhúztam a fejem tőle, de minden erőmre szükség volt, hogy emlékeztessem magam, nem egyedül kell osztoznia a vérén. Ellenkező esetben még biztos, hogy vettem volna belőle.
- Szeretlek - suttogtam halvány mosollyal.

Láttam a tekintetében, hogy most már nem fog ellent mondani, és megsimogattam a szabad kezemmel az arcát.
- Rendben van. Le foglak állítani - suttogtam, és odatartottam a szájához a csuklómat. Aprót szisszentem, de közben a haját simogattam, közel hajolva hozzá, hogy ne lehessen ez túl feltűnő, és a vállára hajtottam a fejemet. Reméltem, hogy ez... segít valamennyit.

Na oké, ezt az Elenát ismertem. Ez nem a feleségem volt, hanem egy testet öltött sárkány. És igen, ez a sárkány képes volt a balhézásra. Ettől az énjétől még én is tudtam félni.
- Állíts le - mondtam neki rekedten. - Állíts le, ha én nem tudnék megállni... - fogtam meg a kezét, és minden szédülésem darára igyekeztem olyan óvatosan harapni a csuklójába, ahogy csak lehetett.

- A fenébe is, Damon! Pár kortytól nem lesz bajod, és nekem sem! - néztem rá dühösen, ahogyan csak én voltam képes rá, és tudhatta, hogy ha valamikor, hát most ne mondjon nekem ellent, mert kiverem a balhét, és abból ő fog kijönni vesztesen.

- Valami.... azt súgja, igazunk van - néztem a kertbe, ahol már nem én voltam az egyetlen ájuldozó, köhögő, reszkető testű vámpír.
- Elmebetegek... - hörögtem. - Mire volt ez jó? - rázott meg a köhögés újra, de már ezúttal vér nélkül, és Elena csuklójára néztem.
- Nem lehet... nektek is bajotok eshet - mormogtam. - Valahogy menjünk el a kocsiig... te vezetsz hazáig. Majd otthon... tasakos vért...

/Lockwood-birtok/
A buli egyelőre rémesen unalmasnak tűnt. A sok idióta jelmez, meg hasonlók... Komolyan, a többség nevetséges volt, és nem is rémisztő. Lassan távozni is készültem, de aztán... éreztem valamit. Egy hívó erőt, ami nem a nevemen szólított, de tudtam, hogy én kellek neki. Az erőm... az, hogy nem vagyok jó. Éreztem az erejét... Bosszúvágy? Színtiszta gonoszság? A lényeg, hogy leírhatatlanul vonzott, hogy megtudjam, kivel állok szemben, még ha a tűzzel is játszom miatta. Elvégre lehet, hogy valami mindenkinél hatalmasabb erő... Céltudatosan lépkedtem előre az udvaron, mígnem már olyan erősen éreztem, hogy tudtam, itt kell lennie.

- Nekem van egy olyan gyanúm, hogy John és Cassidy... talán... mindketten itt voltak. És valamit susmutoltak. - nyeltem nagyot, miközben még mindig fogtam Damon kezét, és megszorítottam.
- Talán... a vérem... nem...? Az Benjamin Lockwood mérgének esetében segített. Talán most is... - mutattam fel a csuklómat.

- Pedig már tényleg kicsivel jobb - köhögtem még néhányat, de már nem volt nagyobb baj, szerencsére. Viszont valami szöget ütött a fejembe.
- Ben Lockwood nem volt itt - krákogtam. - De ez is Lockwood bál. Vagyis birtok. És egy másik Lockwood miért hagyná ki? - kérdeztem. - De már jobb, tényleg jobb. Csak az a baj... - mutattam fel reszkető kezem-lábam - hogy így nagyon nehezen jutunk haza. Nem fogsz tudni elvonszolni a kocsiig sem.

A tenyerére néztem, miután köhögött, és még inkább rázni kezdett az ideg. - Mi a fene... mi a fene ez? - vettem elő egy zsebkendőt kapásból, és letöröltem a kezét, de már éreztem, hogy nem szárazok a szemeim.
- Most még Benjamin Lockwood sem volt itt, hogy megmérgezzen téged... nem értem... nagyon nem értem - ráztam a fejemet, közben idegesen az arcát simogatva.

Halványan érzékeltem, hogy megcsapja a kinti levegő a forró bőrömet, és mikor lerogytunk valahová, már talán kissé stabilabb körvonalakban láttam a világot.
- Azt hiszem, igen - motyogtam. - Legalábbis kicsit jobb... mi a fene ez az egész? - tapogattam meg a saját arcom tétován, majd köhögtem egyet-kettőt, és megnéztem a kezemre került apró vércseppet.

(Bálterem)

- Jól van, jól van - tartottam még mindig Damont, és mikor kiértünk, szembefordultam vele, és lehúztam az egyik padra. Perpillanat nem érdekelt, hogy hogyan néz ki a kert, szép díszes volt, de ez most körülbelül magasról le volt ejtve.
- Jól vagy? - fogtam a kezeim közé az arcát.

A városon kívülről

Mystic Falls. A kedvencem. Már majdnem ötszáz éve. Igaz, csak az 1800-as évek óta hívják így. De azóta sem változott semmit. Házakat emeltek, nagyszabású birtokok, villák... de amik a legfontosabbak: vámpírok, és minden egyéb lény, amitől a normális embert a hideg rázza.
Én nem vagyok normális ember. Démon vagyok. Aki egy ribanc miatt jött vissza ide. És ez a buli tökéletes ideje annak, hogy felkészülhessek Katerina Petrovára. Vagy ha jobban tetszik, Katherine Pierce-re. Bánni fogja még ő, hogy úgy átvert. Nekem ígérte a lelkét, majd meghalt. Egy démont nem lehet így átverni! Aki megteszi, annak kín jár. És pokol.
Megálltam az udvaron, és néztem befelé, lehunyt szemekkel. Olyan boszorkányt kerestem, aki hajlamos a gonoszra. Őt szólítottam..

Lamia

- Rád bízom - mosolyogtam magabiztosan, és igen, bíztam Lamiában, és erre is összpontosítottam. Minden oké lesz, ez is csak egy sima meccs, és Lamia már profi, tudom, és ismerem. Ez a tény, ebben hiszek.
- Oké, nemsokára követlek - bólintottam, majd meg is fordultam és visszamentem a házba, hogy megkeressem Cassidy-t.

(folyt. köv. ahol megtalálom )

John

- Bízd rám a dolgot, csak ezt kérem tőled! - Forgattam meg szememet, én néztem szemeibe. Nem szerettem ha azt feltételezik rólam, hogy nem tudok megtenni valamit.
- Rendben menj keresd meg azt a valakit, és addig elmegyek az italokhoz, ott találkozunk. - Mosolyodtam el halványan, és hagytam, hogy elmenjen.

(birtok)

Kivonszoltam nagy keservesen Nikalust is, és őt is bevágtam a kocsiba Tatia mellé. Bár vele már nem voltam olyan kíméletes, mint a ribanccal.
- Jaj Nik, ne nézz rám így. Ezer éve várok erre a pillanatra - kötöztem meg a kezeit neki is, majd mindkettőt az üléshez is kötöztem, hogy vezetés közben ne érhessen hátulról kellemetlen meglepetés.
- És most teszünk egy kirándulást. Az erdő gyönyörű ilyenkor éjnek évadján - ültem be a volán mögé, és indítottam, hogy csakhamar nyomomat sem lehetett látni a bálon.

(erdő)

Lamia

- Nem, még tényleg nem láttalak, de tudod, ez az este kicsit más. Komolyabb. Szóval csak biztosra akarok menni - mosolyogtam Rá magabiztosan. Azt nem állt szándékomban az orrára kötni, hogy a lányom miatt kérem ezt ennyire. Nem kell tudnia hogy ilyen mértékben "van szívem" a család felé. A lányom egy dolog, a vámpírok egy másik, és én nem fogok családiasat játszani, de az életük mindig első lesz. Nyilvánvalóan vigyázok rá, még ha távolról is. - Nem arról van szó hogy bízom-e benned. Ez nem kérdés, tudom milyen jó vagy, de... legyen elég annyi hogy megvan az oka annak, amiért ezen úgymond "lovagolok". - Tértem ki a konkrétumok elől, amennyire csak lehetett, majd tekintetem a ház felé fordult. - Nos, akkor még annyit, hogy én ezt megosztom egy kissé, van a csapatunknak még egy tagja, adok belőle neki is, és akkor, ha belekerült a méreg az italokba, tiéd a pálya. Most megyek, megkeresem az illetőt, és ha gondolod, várj meg valahol, mehetünk együtt is mérgezni - kacsintottam rá egy féloldalas mosollyal.

Mikael

Erre tényleg nem számítottam. Az egy dolog, hogy nitrátot szúrt belém, de még alkohollal is lelocsolt? Normális ez az ember? Dehogy az, sohasem volt komplett, de mivel nem tudtam semmi mást tenni, ezért hagytam, hogy felnyaláboljon és a kocsiba téve a kezeimet is összekötözze. Mozdulni akartam, de tényleg úgy éreztem magam, mintha minimum három literrel ittam volna meg, így inkább csak lehunytam a szemeimet, hogy legalább a világ ne forogjon velem. És társaság? Kicsoda? Semmi más nem hiányzik még, csak hogy valaki így lásson, ilyen kiszolgáltatottan.

Tatia

- Nem, nem fene. Nitrát - mosolyogtam kedvesen, és felkeltem mellőle. - Mint mondtam, beszélgetnünk kell, de nem itt. Gyere szépen Tatia. Valami extra műsort tartogatok ma estére - nyaláboltam fel a padról. - Ó, bocsáss meg... - nyúltam fél kézzel a zsebembe, és kevés alkohol locsoltam a ruhájára. - Csak hogy a részegségről alkotott kép az avatatlanok számára teljes legyen - kezdtem el vele kifelé lépegetni, úgy, hogy a karja a nyakamban nyugodott, így vezettem kifelé a kertből.
A hátsó kapu felé indultam vele, ahol az autóm állt. Bedobtam a hátsó ülésre, de előbb összekötöztem a kezeit erősen.
- Ne haragudj a bánásmódért, de muszáj tennem azért, hogy ne szökj meg. Nemsokára társaságot is hozok neked - veregettem meg az arcát, majd erősen rázártam a kocsi ajtaját, és visszaindultam a házba.

(birtok)