Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 02, 2016 5:20 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Amikor epekedve vársz egy pillantást, egy mosolyt, egy arcot, egy hangot... és mindez csak ritkán, pillanatokra, távolságtartón adatik meg, és nem tudod, nem tudhatod, mit hoz a jövő, ez a személyre szabott remény pokla. A remény a legkegyetlenebb dolog a világon. Még a halál is jobb nála. Amikor az ember meghal, a fájdalom véget ér. De a remény az egekbe emel, hogy aztán még magasabbról zuhanjunk a földre. A remény gyengéden cirógatja a szívet, majd hirtelen darabokra zúzza. Újra meg újra. Sosem hagyja abba. És ez a fájdalom felülír minden fizikai szenvedést és gyötrelmet. A lélek és szív fájdalmát nem lehet mérni semmivel, csak a be nem hegedő sebek mélységével.
Hallom a szavait, és mindazok ellenére, ami történt köztünk, a sértések mögött, amiket egymás fejéhez vágtunk most először érzek nyugalmat ezen az őrült, cselekményekkel teli éjszakán.  Látni akarom a régi Hayleyt, a tüzet a pillantásában, érezni a csókja ízét, ajka melegét a saját ajkamon, átölelni amikor hozzám bújik, és akkor, csak akkor hinném el, hogy a fájdalom amit egymásnak okoztunk ugyan még él, de a sebét lassan befedi a feledés és megbocsátás hamuja.
Engedelmesen, szinte gépiesen hagyom, hogy megitassa velem Niklaus vérét, majd fejemet ölébe húzza. Itt vagyok mellette, a közelében, érzem a hajamban szórakozottan turkáló ujjait, és rámosolygok. Még fáradtan, bizonytalanul, de már szűnő fájdalommal, testi-lelki tekintetben egyaránt.
Lehunyom a szemem, nagyot sóhajtok, ezzel száműzve az éjszaka minden kínját, a keserű szavakat, amiket egymás arcába szórtunk. Kezét az ajkamhoz emelem, lágy csókot nyomok rá, aztán már halvány mosollyal az arcomon nézek Hayleyre.
- Te ismered a szívemet, beletekintettél, megtaláltad ott a boldog emléket és az élményt, mely hozzád köt, és amely te magad vagy. Még sosem voltam ilyen gyenge, sosem éreztem ilyen félelmet, mint ma, amikor megláttam a szemedben, hogy talán örökre elvesztettelek - simogatom őt végig pillantásommal, aztán úgy helyezkedek, hogy nemsokára már ő is mellettem feküdjön az ágyon. Nem beszélek, ez nem a szavak ideje. Csak némán iszom pillantásommal haja selymességét, arca vonásait, a szemeiben szikrázó fényt, és azon kapom magam, hogy vágyom a csókját, hogy megérezzem ajka érintésén a feltétel nélküli megbocsátást.  Azt a szikrázó légkört körülöttünk, mikor a szobájában a karjaim közé bújt, és én jelentettem számára a boldogságot.
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 02, 2016 2:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Hayley & Elijah
There is never a time or place for true love. It happens accidentally, in a heartbeat, in a single flashing, throbbing moment.

Próbáltam a lehető leggyorsabban megjárni az utat, ami persze nem ment olyan könnyedén, mint terveztem. Ez a város olyan, mint egy kitörés közelében lévő vulkán. Mintha csap napjai lennének hátra addig, hogy egy hatalmas nagy pusztítás végig ne söpörjön. Hope jelenléte talán kicsit segített Klausnak is lehiggadni, ahogyan Rebekah jelenléte is egészen jót tett az itt élőknek, vagy legalábbis a családnak. De végül sikerrel jártam, én pedig nem haboztam, amilyen gyorsan csak tudtam újra Elijah lakásában találtam magamat, majd sietve rohantam fel a szobájába.
Nem értem, hogy mit akarhat mondani. Főleg azt nem, hogy miért ilyen állapotban. A verejték egyre inkább megjelenik arcán, a fájdalom szinte ott virít minden egyes pillantásában, levegővételében. Szeretném félbe szakítani, de még se megy, hiszen alig hogy belekezd, én egyszerűen lefagyok. Sose voltam az a nagy romantikázos személy. Éltem és élveztem az életet, ahogyan szerettem is és szeretek most is valakit, de ennek ellenére hirtelen olyan idegennek tűnt ez a helyzet, hogy pár pillanat erejéig olyan volt, mintha ellopták volna még a hangomat is... Csak ültem ott mellette és nem mozdultam meg. Egyszerűen képtelen lettem volna bármit is tenni, vagy mondani. Jól estek a szavai, de mégis egy kicsit idegennek tűnt ez az egész helyzet. Boldogság sokszor messze vándorolt tőlem, ahogyan a romantika meg még távolabb. Mellette boldog voltam, s egyre inkább furábban kezdtem érezni magam amiatt, hogy csak figyelem őt. A kezem a homlokán pihent, majd a pillantásom az ablakra téved, azon keresztül pedig a városba. Egy aprót az ajkamba haraptam, majd újra visszanéztem rá.
- Szeretlek, ezt te is tudod, hogy túl fontos vagy számomra. Sose volt könnyű az, ami köztünk van, de bízom benned. Mind a ketten könnyedén képesek vagyunk sebet ejteni a másikon, de ettől még a köztünk lévő kötelék nem illan el. – szólaltam meg komolyan, majd segítettem neki feljebb ülni. – Kérlek, idd meg. Nem akarom, hogy szenvedj. – tettem hozzá óvatosan, majd segítettem neki elfogyasztani Klaus vérét. S ezek után pedig nem mozdultam el mellőle. A fejét ölembe helyeztem és úgy őriztem őt továbbra is, amíg jobban nem lesz. Én megvédhetem őt ezen az estén, de ennél több vagy jobb szavakat képtelen lettem volna találni. Talán mindenkinek van romantikusabb énje, de azt hiszem az enyémet valaki más nyerte meg…
©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 30, 2016 9:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
https://www.youtube.com/watch?v=zs0LtR170WU




A hűvös tenyér érintése a homlokomon szinte azonnal enyhülést hoz. Csillapítja fájdalmamat, elűzi a rémálmokat, de talán ebben semmi másnak nincs is része, mint annak, hogy újra itt van velem, visszajött. A reménynek, hogy talán még nem rontottam el mindent...
Ahogy ülésbe kínlódom magam, és ő maga is mellém ereszkedik, már nem emlékszem a kínokkal teli éjszakára. A lázas képek tovatűnnek az agyamból, nem marad ott más semmi, csak az a gyötrő, egész belsőmet tépő és szaggató érzés, ahogy emlékszem, mi lángolt a tekintetében, ahogy fejemre olvasta bűnömet. Látni a dühét, a csalódottságát, ami felém irányult, ezerszer rosszabb volt bármily farkasharapás okozta szenvedésnél.
Látom ahogy felemeli kissé a kezét, hogy meglássam benne a gyógyírt, és ekkor döntök. Felteszek egy lapra mindent, és ha elmondtam neki, amit akarok, kiderül van-e még számomra remény és megváltás, vagy ezer éves, fekete lelkű, kóbor árnyként bolyongok majd az éjszakában, mert egy szavával fogja kiszakítani a szívemet. A gyógyír ráér még egy-két percet. Vannak dolgok, amik előbbre valók ennél.
- Hayley, valamit mondanom kell neked - húzom magamhoz közel szinte egy centire, láztól forró leheletem az arcát éri, szemem megkeresi az övét és úgy kapaszkodom az íriszébe, mintha ő lenne a mentőkötelem az életbe. – Hagy mondjam el most, amit szeretnék, mert ha nem teszem meg azonnal, úgy érzem megöl, és elpusztít minden sejtemben. Vannak dolgok, amiket egy "sajnálom" nem hoz helyre. Van olyan fájdalom, ami túl mélyre hatol, hogy valaha is meggyógyuljon olyan egyszerű dolgok által, mint a szavak. Amit Giával és veled tettem, méltatlan volt hozzám, és valami más dologhoz is. Meg kellett volna köszönnöm, hogy adtál nekem valamit, ami nem háború, pusztulás és halál. Önmagadat – hunyom le szemem egy pillanatra, aztán újra belenézek abba a zöld szempárba, amelynek tulajdonosa foglyul ejtette a lelkemet. – Nagyobb fájdalmat okoztam neked minden másnál, de erre csak most jöttem rá igazán. Hibáztathatlak akárhogyan, de a hibát én követtem el. Már értem, mi zajlik benned legbelül. Megjártad a poklot, ahová én löktelek. Szerettél, váltakozva hittél és gyanakodtál, bizakodva félresöpörted a kételyeket, amelyek alattomosan újra ránk támadtak, és mégis, minden félelmed dacára szerettél engem, akkor is, ha úgy érezted, nem helyes. Van azonban még ennél is gyötrőbb pokol. Láttam a kételkedésedet, a rettegésedet tőlem, amivel megmérgeztem a szerelmünket. Ma éjjel minden lázálmom közepette téged láttalak, és álmaimban boldog voltál velem. Aztán felébredtem, és félek, hogy az álmom csak álom marad. De akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer ébren álmodni. Még egyszer tiszta szívből szeretni téged. Nem kérhetem tőled, hogy mindent felejts el, mintha meg sem történt volna, és varázsütésre legyen olyan, mint ezelőtt. Csak annyit kérek, ha még egy kicsit ott élek a szívedben, adj egy esélyt, hogy újra lépésről lépésre felépítsem köztünk azt a hidat, amin átkelve elérhetek hozzád. És ha most azt mondod, hogy nem lehet, vagy már nem akarod, tudom, hogy el kell fogadnom. Akkor remélem, emlékké válok majd idővel és a múltad leszek, ha eszedbe jutok majd, ha eszedbe jut a mosolyom, néhány kedves szavam, az érintésem.... Ha akarod, a múltad leszek, ha a jövőd nem lehettem. Bárhogy is dönts, azt akarom, hogy te boldog légy… mert teljes valómmal, minden porcikámmal szeretlek – hajtom le fejem, hogy megpihenhessek, és úgy érzem, maga Hayley a gyógyír, bőrének illata, és az a megfoghatatlan csoda, ami egész lényéből sugárzik felém.




Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 29, 2016 10:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Hayley & Elijah
There is never a time or place for true love. It happens accidentally, in a heartbeat, in a single flashing, throbbing moment.

Szavaira egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd pedig egy vizes ronggyal próbálom letörölni a homlokán megjelenő verejtékcseppeket, miután ágyba tessékeltem őt, vagyis raktam. Aggódva figyelem azt, ahogyan szenved, majd helyet foglalok mellette. A kezem továbbra is arcán pihen, majd megrázom kicsit a fejemet. – Nem ti beszéltetek arról, hogy Klaus nem akar még több veszedelmet most? Így egy testvért se akarna elveszíteni, s ha rám nem hallgatna, akkor most már itt van Rebekah is, hogy segítsen meggyőzni. Minden rendben lesz. – mondom neki könnyedén, nem mintha a dühöm eltűnt volna, de most jobb lesz, ha Klaus se húz fel, mert még mindig forrt a vérem, egyszerűen csak az aggodalom erősebb volt, ahogyan az iránta érzet szerelmem is, így a dühömet képes voltam ismét lenyelni. Végül egy apró csókot leheltem a homlokára, mielőtt még elmentem volna. Reménykedtem abban, hogy semmi baj nem lesz addig, amíg távol vagyok, hiszen vélhetően nem lesz rövid menet és nem segített az se, hogy az őrültek háza még inkább jelen volt a mai napon.

Sietve léptem be a házba, majd pedig egyik Klaushoz siettem. Ha valaki azt hiszi, hogy az életben bármi is könnyű lenne, akkor szerintem csak találkozzon egyszer Klaussal, vagy csöppenjen bele a Mikaelson család életébe és akkor utána beszélhetünk erről, mert roppant mód semmi se volt egyszerű, ahogyan ő se könnyített meg semmit se. Hope már régen aludt, s vélhetően legalább két fültanúnk is volt, Freya és Rebekah személyében, így próbáltam visszafogni magam. Ami részben ment, részben pedig nem, hiszen ő se tette meg. Mintha csak az időt akarná húzni és még inkább hagyni a testvérét szenvedni. Nem értettem, hogy miért jó neki ez, de már néha meg se próbáltam megérteni. Végül Rebekah sétált be a szobába. Csöppet se tűnt jókedvűnek, de ő is megannyi érvez hozott fel és próbálta minél hamarabb észhez téríteni Klaus-t, mielőtt még esetleg túl késő lehetne és végül meg is lett az eredménye. Sikerült vért szereznem tőle, mire sietve köszöntem el, majd pedig visszaindultam Algírba. Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz, s nem talált rá senki se ilyen védtelen állapotban. Már csak az kellene. Komolyan mi fog még ezek után következni eme remek estén? Nem volt elég az, hogy mi egymásnak estünk, még az anyatermészetnek ebbe is bele kellett rondítania?

Sietve termek a szobájában, majd pedig az ágyon foglalok helyet. A kezem óvatosan siklik a homlokára, de szemmel láthatóan még így is sikerül megijesztenem őt. Amikor megszólal, akkor aggódva tekintek le rá. – Itt vagyok, nem lesz semmi baj. Hamarosan jobban leszel. – suttogom neki, majd segítek neki kicsit feljebb ülni, majd pedig előszedem a fiolát, amiben a testvére vére van, amiben a gyógyír rejtőzik a fertőzésére, de még mielőtt megitathatnám vele megállít, mire kíváncsian és érthetetlenül pillantok rá. Nem értem, hogy mit szeretne, hiszen jól kellene lennie, aztán majd megbeszéljük azt, ami történt vagy nem…
©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 23, 2016 4:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


(Vámpírok edzőterme)

Úgy érzem, mintha időtlen időkig tartana belépnünk az ajtón, és félő, hogy ha Hayley nem támogatna, saját lábamon már nem jutnék el a szobáig. Erőnek erejével, végső tartalékaimmal kényszerítem rá magam az utolsó lépésekre, és megkönnyebbülten sóhajtok fel, ahogy lerogyhatok az ágyamra.
- Az ötlet remek - kapkodok levegő után, és verejtékben úszó arccal nézek fel Hayleyre. Kimondva-kimondatlanul is mindketten tudjuk, mire van szükségem a méreg semlegesítéséhez, ennek teljesülése viszont a mostani körülmények között felérne egy kisebbfajta csodával. - Mindazonáltal úgy hiszem, meddő próbálkozás lenne azt kérned, hogy Niklaus akár egy csepp vérét is áldozza a megmentésem érdekében. Ismerve az öcsémet azon sem lepődnék meg, ha ide sietne, hogy kéjes örömmel az arcán, a saját szemével nézze végig a kínlódásomat - teszem hozzá, de belátom, a jelen helyzet nem kínál sok választási lehetőséget.
Engedelmesen végigfekszem az ágyon, mikor Hayley megáll felettem, és önkéntelenül is lehunyom a szemem, mikor szinte leheletszerű csókja éri a homlokomat. Alig néhány másodpercen belül magamra maradok, már a léptei is elhalnak az éjszakában, és szinte még soha nem tapasztalt csend szakad rám, amit csak kapkodó zihálásom szakít meg, miközben testemben a vérem viaskodik a farkasméreggel.
Lehunyt szemhájam mögött, lázas agyamban, mintha csak végtelenített felvétel játszódna le, újra és újra végigélem a támadást, szinte ismét érzem az állat bűzét, és fogainak tépését a húsomban. Hogy megbántam-e? Minden fájdalmam ellenére a válaszom a határozott nem. Már abban a másodpercben, mikor Hayley elé álltam tudtam, hogy nekem kell megfizetnem az árat a családunk nevében, és a vámpírok nevében azért az őrületért, amit a városra zúdítottunk a megérkezésünk pillanatában. És miután a farkas távozott, láttam Hayley arcán, a tekintetében, hogy ő is pontosan tisztában van ezzel. És még ha elmondhatatlan őrültségnek tűnik is, hálásnak kell lennem ennek a támadásnak a puszta tényéért is, mert olyasvalamit akadályozott meg, ami talán pusztítóbbá és fájdalmasabbá vált volna minden másnál. A határán táncoltam annak, hogy örökre elveszítsem a nőt, akit szeretek. És nem, nem sajnálom az előttem álló hosszú, kínokkal teli éjszakát. Ha ez a büntetésem, örömmel vállalom, mert úgy érzem elmondhatom, hogy a sors még így sem szabott túl drága árat nekem.

Telnek a percek, az órák, és még mindig egyedül vagyok. Szaggató kín járja át minden porcikámat, s a tenyerembe temetem arcomat. Ki akarok magamból söpörni mindent. Egyetlen dologra koncentrálok: a saját szívemnek száguldó, kínokkal telt dübörgésére, amelytől legszívesebben a csillagos égig ordítanám a fájdalmamat. Ha lehunyom a szemem, menekvést keresve egy fél-eszméletvesztésben, képek, szavak és hangok villannak fel előttem, nyomai ezer év fájdalmas-keserű történetének. És ezek közt az emlékek közt újra és újra agyamba tolakodik Hayley arcának képe, és a pillantása, mikor kíméletlenül arcomba vágta a fájdalmas igazságot. És csak most, lázas képzelgéseimtől elborult aggyal látom tisztán, hogy az én árulásom sokkal nagyobb volt, mint amit eddigi élete folyamán bárkitől is kaphatott. A szívét, a lelkét, minden szerelmét és bizalmát belém helyezte, én pedig kíméletlenül törtem össze az eszményképét, és jelenleg minden testi fájdalomnál nagyobb kínt okoz mikor rájövök, hogy ami köztünk történt, már talán sosem hozhatom helyre.

Alighanem elszaladhat egy időre az eszméletem, mert egész testemben összerándulva ébredek, ahogy egy hűvös tenyér simul jólesően forró homlokomhoz. Szemem felpattan, és csak remélem az imádott nő arca nem csupán egy újabb hagymázos agyszülemény.
- Hayley... - suttogom, mikor rájövök, hogy immár teljes valójában áll előttem, aztán keservesen ülésbe tornázom magam, és erőtlenül támaszkodom az ágy támlájának. Kíváncsi vagyok, vajon képes volt-e megpuhítani Niklaus szívét, amely a szerettei iránti aggódásban még szinte sosem volt igénybe véve.




Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 04, 2016 7:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
- Rendben van, reggelig várok, hiszen nem akarom kitépni a kezei közül. Remélem, hogy hazajön velünk, mert itt is ugyanúgy gondját viselheti, ahogyan régebben. Nem fogom megakadályozni benne, de szeretném már a karjaimban tartani és álomba ringatni. – vallom be a dolgot, hiszen az anyai szív is sok mindent el tud viselni, de egy idő után a hiány és a félelem őrjítő tud lenni. Lehet, hogy nem fogja a nap 24 órájában Rebekah a karjaiban tartani, de nem fogom megfosztani tőle, hiszen remek nagynéni és szükségem lesz segítségre is, amíg megtanulok mindent, vagyis gondolom. Biztosan bennem is megtalálhatóak az anyai ösztönök, de az még nem jelent semmit se. A segítség mindig jól jön. – Köszönöm. – mondom ki ezt az egy szót, ami mögött annyi érzelem lappang. Sok mindent köszönhetek neki és sok mindenért lehetek hálás. S ezt sose fogom elfelejteni.
Türelmesen várok, amíg telefonál, vagy üzen. Nem akarom megzavarni benne és amúgy is eléggé sok mindent helyre kell magamban is tenni. Először is a lányom hazatér, majd pedig ott van még az is, ami közte és Gia között történt. Mindenki hibázik, mindenki megbotlik, de az a fontos, hogy képesek vagyunk-e megbocsájtani és én képes leszek rá, mert szeretem azt a férfit, aki előttem áll… szeretem őt.
- Rendben van. – jegyzem meg már kicsit jobb kedvűen és izgatottam, majd pedig egy szerelmes csókot lehelek csak ajkára, amikor meghallom a szavait. Nem tehetek róla, hogy azt mondtam egyedül is elmennék, de túl izgatott vagyok. Majd pedig hagyom, hogy megmutassa a szobámat. Miután sikerült mindent megbeszélnünk elköszönök tőle és hagyom, hogy az álmok magával ragadjanak.

De nem igazán tudok aludni, túl sok mindenen kattog az agyam és túlzottan izgatott vagyok, így az éjszaka közepén végül felfedező útra megyek és bebújok mellé az ágyba, ahol végül mély álomba szenderülök. Az ölelése képes volt mindig is megnyugtatni és ez most se változott.


|| Folyt. Rebekah háza? 40
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 04, 2016 4:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Nem akar Hope-nak ártani... ez természetes. Niklaus sem akar, ahogy én sem. De vannak, akik igen, és gyanítom, a lista nem két emberre tehető. Ugyanakkor nem élhet sem Hope sem Bekah örök száműzetésben. A bujkálás alatt is rájuk találhatnak, istennek hála, és a hugom csavaros eszének, hogy eddig erre nem került sor. A szerencse azonban forgandó. És ha bármikor is rájönne valaki, hogy a legkisebb Mikaelson leszármazott életben van, akkor nagyobb biztonságban van itt, a városban, ahol ténylegesen óvni és védeni tudjuk mindannyian.
- Igazad van - ismerem el csendesen, és vállára teszem a kezem. - Hope helye végre itt van. Ott, ahol egy egész hadsereg, és az egész családunk áll a védelme oltárán. Hozzuk haza Hope-ot... és talán Rebekah-t is - mosolygom el magam. - De kérlek, reggelig várjunk. Írok Bekahnak, de add meg neki az esélyt, hogy még ezen az utolsó éjszakán kiélje az álmát, és anyának érezhesse magát - kérlelem Hayleyt. Tudom, hogy még ha a hugom vissza is tér velünk New Orleansba, a tény, hogy már nem ő fogja nevelni az unokahugát olybá lesz, mintha megfosztanák őt a fél karjától.
Elfordulok, egy gyors üzenetben tudatom az említettel, hogy reggel meglátogatjuk, és azt is, miért. A választás lehetőségét megadom neki. Nem fogok hatni rá semmilyen irányban, hogy ő is csatlakozzon hozzánk ebben a családi drámának nevezett öröklétben, vagy hogy továbbra is az élet naposabb oldalát válassza valahol máshol, és talán egy halandó oldalán.
- Megkapod ma éjjelre a kisebbik szobát - nézek aztán újra Hayleyre, mikor elrakom a telefont. Valahogy gyanítom, hogy még ha meg is bocsátotta amit köztem és Gia között történt, nem óhajtja velem egy ágyban tölteni az éjszakát. - Reggel korán ébresztelek. Veled ellentétben én nem indulok egy egyedül - szélesedik ki a mosolyom.
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 03, 2016 7:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Csendesen hallgatom végig azt, amit mond, pedig nehezemre esik nem közbevágni. Tudom jól, hogy Klaus nem hagyná azt, hogy valakinek ártson Hope-nak, de nem is ártani szeretnék neki. Haza szeretném őt hozni, hogy végre ott legyen, ahol lennie kell. A családjával legyen és szeretetben nőjön fel, mert ez a város sose lesz igazán higgadt és békés, legalábbis kezdem úgy érezni.
- Nem akarok Hope-nak ártani és ezt szerintem ő is tudja. Csak azt szeretném, ha a családjával lenne és köztünk növekedne tovább, hiszen ez a város sose lesz teljesen viharmentes. Nem akarok senkinek se ártani és tudom, hogy Klaus megtorolná azt, ha valaki ártana neki, de egyikünknek se ez a célja. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy itt az ideje annak, hogy visszatérjen. – jegyzem meg komolyan, hiszen tudom jól, hogy Klaus mire lenne képes a lányáért, de azt is tudom, hogy sose bántaná az édesanyját, vagyis nagyon remélem, hiszen eddig se tette és mind a ketten ugyanazt akarjuk, hogy biztonságban és a családjával nőjön fel, s ez sose fog változni.
- Persze, ezt tudom jól és talán ő is hazajönne velünk. – szólalok meg sietve, hiszen örülnék annak, ha ő is itt lenne. Sokat köszönhetek neki és sose leszek képes ezt igazán meghálálni neki. S ezzel biztos vagyok, hogy nem csak én vagyok így, s szerintem Elijah is örülne annak, ha a húga visszatérne velünk. Legalább újra együtt lenne a család. Nem biztos, hogy sok békesség származna belőle, de akkor is így látom helyesnek a dolgokat. – Esetleg beszélj vele még ma és akkor reggel indulunk, ha nem leszel ott, akkor egyedül vágok neki. – s láthatja a pillantásomból, hogy erről nem tud lebeszélni. Ez túl fontos számomra és nem fogok ebből engedni. Inkább örülök annak, hogy végre eljött ennek is az ideje, hogy végre újra a karjaimban tarthatom őt és én nevelhetem fel. Csak reménykedni tudok abban, hogy jó édesanya leszek.
- Niklaus a várossal és az ügyeivel van elfoglalva, de amíg nem a szökésemet tervezem Hope-val, addig nem bánja a dolgot. – tettem hozzá sietve, hiszen neki sincs ellenére az, hogy a lányunk visszatérjen és újra velünk legyen. Neki is hiányzik és talán ez az én szerencsém.
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 02, 2016 7:56 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
A megkönnyebbült sóhaját, mikor gondolkodás nélkül rábólintok a kérdésére, talán a város másik végén is hallani lehet, én pedig nem értem, miért is várt esetleg másféle választ tőlem. Soha nem szegtem még meg senkinek az adott szavam, és vele meg pláne nem áll szándékomban elkezdeni.
- Azt mondom, azért Niklaust se hagyjuk ki a sorból. Tény, hogy én is úgy fogok vigyázni Hope-ra, mint a föld legdrágább kincsére, de abban biztos vagyok, hogy az öcsém nagyon csúnya, nagyon lassú, és nagyon fájdalmas halállal büntetné azt, aki ártani próbálna a lányotoknak. Te nem ismered az öcsémet túl régóta, én igen. Ezer éve már. Sosem láttam még az önzetlen és önfeledt szeretet olyan apró megnyilvánulásait részéről, mint amit Hope iránt érez - teszem hozzá apró mosollyal, és nem hazudok. Néha már magam is úgy gondoltam, Niklaus tényleg nem képes a szeretetre, de ez csupán addig tartott, míg meg nem láttam, hogy néz a tulajdon lányára.
- Ugyanakkor ne olyan hevesen - emelem fel a kezem, mert látom Hayley-n, hogy ha nem ülünk be néhány percen belül a kocsiba, akár gyalog is elindulna Rebekah rejtekhelyének irányába. - Várj még egy keveset. Először is, mindenképpen szólnom kell Rebekah-nak. Egészen egyszerűen csak a tisztesség kedvéért. Az elmúlt egy évben ő nevelte Hope-ot, és tudom, hogy mindennél fájdalmasabban érintené, ha most csak odarohannánk, és kitépnénk a karjaiból. Így is meg fogja sínyleni a távozását, de lesz ideje felkészülni rá - bólintok. Azt már csak magamban teszem hozzá, hogy remélem, innentől a húgom sem a bújdosást fogja választani, hanem hazaköltözik New Orleansba, abba a házba, amit ő is - ahogy mindannyian - az otthonának nevezhet majd. - A másik kérdés Niklaus. Tud róla, hogy haza akarod hozni Hope-ot? - kérdezem Hayleyt, a szemöldökömet ráncolva. - Bármi is történt, bárhogy is történt, ő az apja, és legalább annyi beleszólása van a dologba, mint neked. Nem hagyhatod őt ki ilyen súlyú döntésekből. Sokszor konfrontálódtam már az öcsémmel, de ilyen ok miatt nem szeretnék, már csak azért sem, mert erkölcsileg mindenképpen neki kellene igazat adnom.
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 01, 2016 11:41 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Sose gondoltam azt, hogy egyszer ilyet fogok érezni, hogy ennyire erősen kötődhetek valakihez, de megtörtént és ez egyszerre volt ijesztő és mámorító is. Nem akartam arra gondolni, hogy mi történne akkor, ha esetleg más mellett lelné meg a boldogságot. Talán az eddig események se törtek meg annyira, mint ez a tudat tenne. Nem szakíthatom el Gia-tól, s ezt nekem is be kell látom. Ennyire önző még én se lehetek.
- Bízom benned, ahogyan még soha senkiben se. – szólalok meg komolyan, s közben gyengéden végig simítok az arcán, miután apró csókkal illette az ujjaimat. Fáj amit tett, de meg kell tanulnunk együtt élni a fájdalmainkkal, mert különben nem lehet boldog jelenünk, se jövőnk. Én pedig nem akartam olyan jövőre gondolni, amiben nincs benne.
Pár pillanattal később pedig kisebb távolságot tartok fent, hiszen hirtelen magam sem tudom, hogy miként mondjam ki, miként kérjem meg rá, hogy segítsen. Aztán egyszerűen a szavak elhagyják ajkaimat és a remény apró szikrái csillannak meg a pillantásomban, ahogyan a válaszára várok.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaimat, amikor meghallom a szavait, majd alig, hogy a keze a vállamra siklott egyszerűen az ölelésébe fúrtam magam és úgy bújtam hozzá, mint még előtte talán soha. Tudtam jól, hogy benne megbízhatok és mellette Hope is biztonságban lesz. – Tudom, hogy óvni és vigyázni fogsz rá. Jobb ember nem is vigyázhatna rá. – pillantottam fel rá halovány mosollyal az arcomon. Lehet, hogy Klaus az apja, de akkor is mindig úgy éreztem, hogy Elijah közelében jobban biztonságban lenne, mint Klaus mellett. – Esetleg tudsz szólni Rebekah-nak? – kérdeztem kíváncsian és izgatottam, majd letöröltem a könnyeimet, hiszen nem mehetek oda kisírt szemekkel. – Nem lesz gond, hogy eljössz? Tudnak pár óráig itt nélkülözni téged? – kérdeztem meg végül aggódva, hiszen nem akartam galibát okozni, de szerettem volna újra a karjaimban tartani a lányomat és végre hazahozni, oda, ahova tartozik. - Indulhatunk? - pillantottam rá sietve, miután kibújtam az öleléséből.
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 31, 2016 6:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Magamhoz ölelem, úgy bújik a karjaimba, mint aki megtalálta igazi, örökre szóló helyét a mellkasomhoz simulva. Látom a szemeiben tükröződni az érzelmeit. Szerelmet, örömöt, megbocsátást, amitől megkönnyebbülök. Csak akkor suhan át egy halvány árnyék az arcán, mikor Giára terelem a szót. Nem azért, mert fájdalmat akarok neki okozni, vagy fel akarom piszkálni lelkében a történtek miatti sajgást, hanem mert tisztázni akarom vele, hogy Gia az életem része marad, és igyekszem eloszlatni az aggodalmát, hogy nem fogok rá úgy tekinteni, mint lehetséges pótlékra, ha ő nem lesz mellettem. Ennyire én sem vagyok bolond. Megkaptam most a megbocsátást, és feloldozást, másodjára már valószínűleg nem lenne így. És nem mellesleg, szeretem ezt a nőt. Nem akarok, és nem is fogok neki újabb fájdalmat és lelki gyötrelmeket okozni.
Kinyitom a számat, hogy közbevágjak, mikor beszélni kezd, de elég egyetlen kézmozdulat ahhoz, hogy lenyeljem a mondandómat, és elönt az iránta érzett gyengédség, mikor belátja, hogy két tűz között ingadozom, hiszen nem hagyhatom cserben azt sem, kinek a sorsát rám bízták.
- Hayley - szólalok meg aztán. - Itt és most, esküszöm neked, és fogadom az életemre, hogy soha többé nem kell félned, hogy mit teszek, ha nem vagy mellettem. Soha többé nem teszem kockára azt, ami köztünk van. Amikor láttam a fájdalmat a szemedben, az... - rázom meg a fejem. Nem tudom kimondani, hogy nekem is gyötrelem volt, amit neki okoztam. - Bízz bennem, ha még képes vagy rá - emelem aztán kezét ajkamhoz, és megcsókolom ujjait.
A következő pillanatban elválik tőlem. Egy másodpercig értetlenül nézem, ahogy szemmel láthatóan eluralkodik rajta a feszültség, de ennek ezúttal nem én vagyok az okozója. Szóba kerül Hope, és ahogy meglátom Hayley arckifejezését, döntésre jutok.
- Azt ígértem, melletted állok, és segítek. És nem csak melletted, hanem a család mellett, és Hope mellett is. Haza akarod őt hozni? Azt mondom, legyen - lépek oda, és megfogom két vállát gyengéden. - Ha most azonnal érte akarsz menni, azt mondom, induljunk. Hozzuk őt haza a városba, amely az ő otthona, és ami majd az ő öröksége lesz - mosolygom el magam. - Óvni, és vigyázni fogok rá, ahogy te, és ahogy Niklaus is. Nekem is hiányzik Hope, és szeretnék boldogságot látni az arcotokon. Hozzuk haza, oda, ahová tartozik. Én melletted állok, ha így akarod.
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 30, 2016 2:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Hallgatom a szavait, de a pillantása mégis sokkal többről árulkodik, mint amit képes szavakba önteni. Néha nem kell beszélni, néha nem kell hallani, csak elég látni a másik arcán, szemében az érzéseket, amiket nem bír szavakba önteni. Hamarosan pedig a karjaiba von, én pedig úgy simulok hozzá, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Az ölelése képes volt mindig is megnyugtatni, de ugyanakkor a félelem továbbra se illan el. A könnyeimet sietve törlöm majd, kíváncsian pillantok fel rá. Figyelem őt, majd egy pillanatra lesütöm a szemeimet, hiszen nem akarok arról beszélni, ami köztük történt.
Nem akarok arra gondolni, ami történhetett. Talán ostobaság, de nem akartam még több fájdalmat érezni, hiszen szeretem az előttem álló férfit és talán ostobaság ennyire higgadtan kezelni ezt a helyzetet, de talán csak már elfáradtam az állandó harcokban. Nem akartam a tombolást szabadjára engedni. Nem, most el akartam fojtani és majd akkor kiengedni, ha senki se látja már.
- Nem akarok erről beszélni, most nem… - suttogom eme szavakat, hiszen nem kellenek a mentségek se. Nem fogadtunk sose hűséget, de akkor is fájt, hogy képes volt inkább más karjai között vigaszt keresni, mint engem megkeresni. Ahogyan már az a tudat is fájt, hogy azt gondolta, hogy én esetleg beengedtem bárkit is az ágyamba. Lehet, hogy régebben megtettem volna, de akkoriban nem ismertem őt, nem ismertem eme érzéseket, amiket iránta érzek és szeretem őt. Ezen senki se fog tudni változtatni.
Csendesen hallgatom őt, miközben beszél. Érzem, ahogyan milliónyi érzés kavarog bennem, majd amikor keze arcomra siklik, akkor úgy simul arcom tenyerébe, mintha ez lenne a világ legmegszokottabb dolga. Egy pillanatra még a szemeimet is lehunyom, majd egy apró sóhaj szökik ki az ajkaimon. – A történtek fényében nem örülök neki, s ne kérd, hogy ne aggódjak, amikor tudom, hogy képes volt számodra megadni a gyönyört, még ha rövid időre is… - kezdek bele a dologba, majd ha meg akarna szólalni, akkor egyszerűen felemelem a kezemet, hogy ne tegye, mert még nem fejeztem be, - De megértem a dolgot. Tudom, hogy számodra fontos és azt is, hogy senkit se hagysz cserben, ha megígéred. Nem tudom, hogy mi teszi őt még különlegesebbé a többi vámpírral szemben, de ezt nem is nekem kell tudni. Bízom benned és ez sose fog változtatni. Ne kérd, hogy megkedveljem, talán idővel, de nem fogok az utadba állni, se választás elé kényszeríteni, hiszen nálad jobb mestere nem is lehetne. – fejezem be a gondolatmenetet és komolyan is gondolom, amit mondok. Majd egy csókot lehelek ajkára a szerelmem és a bizalmam jelképeként. Végül hátrálok pár lépést, s idegesen a hajamba túrok, hiszen nem a pletykál hoztak ide, hanem sokkal inkább egy kérés és a hiányának az érzése, hiszen szeretem őt, s túlzottan is hiányzott számomra ezekben a hetekben... – Haza akarom hozni Hope-t, szeretném, ha itt lenne velem... velünk... – pillantok rá komolyan, hiszen másban nem bízhatok, de benne igen. Szükségem van a segítségére, még akkor is, ha ez nem éppen fair kérés. – Kérlek, segíts… - suttogom elhalló hangon a dolgot, majd őt figyelem reménykedően...
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 29, 2016 5:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Egyszerűen meg sem tudnám tippelni, vajon hogyan reagál mindarra, amit elmondtam neki. Vajon megérti, hogy milyen fájó számomra a hiánya, és mennyit szenvedek az érzéstől, attól a bizonyos tiltott gyümölcstől, ami mégis olyan édes számomra, és olyan nélkülözhetetlen, mint a levegő? Vagy fejemhez vágja, hogy összebújtam Giával, és sarkon fordulva elvágtat innen? Nem tudom a választ. Hayley vérmérsékletét ismerve mindkét verzió elképzelhető lehet.
Önkéntelenül is nagy levegőt veszek, ahogy látom, hogyan öntik el könnyei az arcát. Ajka megremeg, szipákol néhányat, és ahogy most rám pillant, nem látok a szemében sem dühöt, sem megvetést vagy megbántottságot. CSak az őszinte, igazi érzelmeit látom, amik nyilván az én szememben is tükröződnek iránta. A mély, mindent elsöprő szerelem jeleit...
Egy pillanatra lehunyom a szemem, ahogy megérzem kezét az arcomon, aztán megfogom az ujjait, és lágy csókot lehelek rá.
- Én is szeretlek, Hayley. Bár ne lenne ily szegényes a szókincs, és ki tudnám fejezni, amikre a nyelv képtelen. Mindennél és mindenkinél többet jelentesz a számomra. Talán el sem képzeled, hogy mennyit - suttogom, és immár közelebb lépek, egészen addig, míg testünk szorosan össze nem simul.
- Elkövettem valamit, amit hívhatsz ostobaságnak, hibának, bárminek, ahogy kedved tartja. Nem tudom, mentségnek számít-e, hogy egyszerűen szükségem volt egy menedékre, ahol elfelejthettem kissé a kínzó fájdalmat, amit az okozott, hogy úgy éreztem, távolra kerültél tőlem. Reménykedni tudok csak benne, hogy megbocsátod, amit tettem - sóhajtok. - Ide hallgass, Hayley. Szeretném, ha megértenél valamit. Felelős vagyok Giáért, mert ő tényleg más, mint a többiek. Különleges, te el sem képzeled, mennyire. Gondolom, nem is nagyon akarod, azok után, hogy... - hallgatok aztán el. - Kedvelem a társaságát, de nem úgy, ahogy hiszed. Nem vagyok belé szerelmes. Ami köztünk történt, az egy pillanatnyi mámor volt, semmi több. Ő is tudja ezt, tisztában van vele, hogy a szívem a tiéd. Azt akarom, hogy megtaláljam az egyensúlyt közted, és közte. Nem fogom magára hagyni abban az új életben, amiben még épp csak kezd magára találni, és talpra állni. Továbbra is segíteni akarom őt, mindaddig, míg el nem engedhetem a kezét, mindaddig, míg nem érzem azt, hogy olyan erőssé válik, hogy képes önállóan is boldogulni a mi világunkban. De ez csupán mentor-tanítvány viszony lesz köztünk. Ami volt, az többé nem fog megismétlődni. Kérlek, bízz bennem annyira, hogy elhiszed ezt nekem. Nem akarlak elveszíteni, Hayley. Ha ez megtörténne, magam mennék el apámhoz, hogy kitárjam a szívemet a fehér tölgyfa karó előtt - simítom végig Hayley arcát. - Boldoggá akarlak tenni. Azt hiszem, még sosem volt ilyen nemes cél az életemben.
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 28, 2016 6:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Csendesen hallgatom végig a szavait, nem vágok közbe, pedig legszívesebben megtenném, majd végül egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, miközben picit megrázom a fejemet is.
- Ez nem rólunk szól, ez nem arról szól, hogy mennyire bízom benned, vagy milyen erős kötelék van közöttük, hanem róluk és az ő érzésükről. – szólalok meg higgadtan, majd egy kortyot iszom a pohárból. – Ők farkasok, akiket egy vámpír száműzött oda, így nem rajonganak a vámpírokért, ahogyan az ősiekért se, hiszen amióta betettük ide a lábunkat még inkább a fejetetejére állt a háború, a város. – jegyeztem meg talán kissé ridegen, de nem akartam emlékezni arra a sok mindenre, amin keresztül mentünk, ami egyszerre tört meg és egyszerre tett erősebbé, aminek köszönhetően közelebb sodródtam az egyik Mikaelsonhoz. Mintha a csillagok ezt akarták volna, hogy a háborúk hajnalában is a szerelem gyökeret eresszen, majd virágozni kezdjen, amíg le nem tépi azt valaki, vagy el nem fojtja… - Ott leszek, de nem veletek megyek. Majd mond meg, hogy mikor és ott fogok várni. – teszem hozzá, hiszen nincs kedvem jelenleg több időt tölteni Gia-val. Főleg akkor nem, ha tényleg volt köztük valami. Nem hiszem, hogy szerette őt Elijah, de ez a tény se igazán tudott vigasztalni, ha az ágyába engedte őt.
Máskor talán felszisszentem volna, amikor a pohár darabkái a bőrömbe vájódtak, de most még se tettem. A lelkem és a szívem még inkább fájt, mint eme testi sebek, meg amúgy is, amint eltűnik az üveg belőle, azok hamar be fog gyógyulni, míg a lelki sebek sokkal tovább gyógyulnak, s néha talán sose gyógyulnak be.
Szavai pedig még inkább olyan érzést keltenek, mintha a kést forgatnák a szívembe, a kezem ökölbe szorul, a benne maradt üvegdarabok még inkább a húsomba vájódnak, a fejemet megrázom, majd egy keserű nevetés hagyja el az ajkaimat. – Én löktelek oda? Elmenekültem? Igen, elmenekültem, de nem előled, hanem a város elől menekültem, a lányomat akartam újra a karomban tartani, de túl sok mindent kellett végig gondolnom előtte. S akkor lenne jogos, ha ezzel vádolnál, ha egyszer is megpróbáltál volna megtalálni, ha esélyt adtál volna arra, hogy elküldjelek, de nem tetted. Helyette inkább mást engedtél az ágyadba… - nem pillantottam rá és talán így volt a jobb, hiszen ha megteszem, akkor elég nagy az esélye annak, hogy neki esek és szabadjára engedem a fájdalmamat, hogy pusztítson és felégessen minden olyat, ami még képes lenne akár a gyógyírt elhozni számára. Végül pedig kiszedtem az összes üvegdarabot, melyek hangosan koppantak a földön.
Újabb szavaira csak lehunyom ma szememet és ajkamba mélyesztem a fogaimat, mintha így akarnám visszafogni a szavaimat, vagy éppen a tetteimet, majd hamarosan a keze vállamhoz ér, mire összerezzenek, végül pedig már vele szemben állok. Figyelem őt, a könnyeimet többé nem rejthetem el, többé nem menekülhetek. Hallom őt, érzem őt, ahogyan a bőröm alá kúszik.
A kezem lassan a mellkasára siklik, ott pihen, ahol a szíve van, felpillantok rá, mintha csak a megfelelő szavakat keresném. – Nem előled menekültem, hiszen sose akarnék előled elfutni… - vallom be a dolgot. – Szeretlek Elijah Mikaelson, s ez sose fog változni. Jöhet ezernyi vihar, de a szívem a tiéd lesz, de nem félhetek attól, hogy mikor sétálsz el, hogy mikor keresel máshol vigaszt, mert mellettem nem lelheted meg... Szükségem van rád… – majd letörlöm a könnyeimet, hogy utána a kezem arcára tegyem. – Szeretlek… - suttogom neki könnyes arccal, s nem mozdulok el onnét. Elfuthatnék, de nem akarok.
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 28, 2016 5:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Noha látom az arcán, hogy még mindig nem tetszik neki az ötlet, miszerint egy újszülött vámpírral tegyek látogatást a mocsárban, de nem támaszt több ellenvetést. A pillantása ellenben árulkodik a ki nem mondott gondolatairól, és azt látom benne, hogy ha tehetné, ha jogában vagy hatalmában állna, megtiltaná, hogy falkájának a területére tegyem a lábam.
- Megértem az érzéseidet - bólintok a szavaira. - A vezetőjük vagy, a királynőjük, ha így tetszik. Félted őket, mert ugyanúgy gyermekeidnek számítanak, ahogy Hope is. Óvod őket, és felelős vagy értük - vágom zsebre a kezem. - De bíztam benne, hogy van köztünk olyan erős kötelék, hogy elhidd, nem tennék ilyen lépést, ha kételyeim lennének a sikert illetően. De felajánlom neked, sőt, megkérlek, hogy tarts velünk. Akkor láthatod, hogy az ellenségeskedés a legtávolabb áll tőlünk, és te magad is villámhárítót jelenthetsz egy-egy hevesebb vérmérsékletű vérfarkas megrendszabályozásában - teszem aztán hozzá. Talán ez lenne a legjobb, és legésszerűbb megoldás. Ha maga a királynő vezet minket az alattvalóihoz, kevésbé kell lázongástól, vagy egyenesen harctól tartanunk.
A téma aztán változik, és meglehetősen érzékeny területre lépünk. Egyszerűen tényleg úgy hiszem, a sors szeszélye, vagy valamelyik bogaras démon szórakozása, hogy ami mindkettőnk számára bonyolult, még sokkal rosszabbá tesszük egy-egy elhibázott döntéssel. Mintha ez lenne az ár, amit a hosszú életemért cserébe kér tőlem a végzet.
Hallom a pohár üvegének recsegését, ahogy szinte szilánkokká morzsolódik Hayley kezében, majd pofon csattan az arcomon, nagyobb és fájóbb annál, amit már egyszer kaptam tőle. Akkor azt mondtam, ha még egyszer ilyesmivel próbálkozik, megtorlom, ennek ellenére most eszemben sincs ellentámadásba fordulni. Amit kaptam, jelen esetben tökéletesen megérdemlem.
- És mondd, eszedbe sem jutott, hogy a problémák, a zűrzavaros érzéseid viharában ne előlem menekülj, hanem éppen hozzám? - teszem fel csendesen a kérdést, kezemmel automatikusan megsimítva arcomat ott, ahol bőröm égett az ütésétől. - Talán sokkal könnyebb lett volna minden. Vagy talán elég lett volna egy "Elijah, adj nekem némi időt" mondat, és megértettem volna, ha távol akarsz maradni tőlem. De csak azt tudom, hogy sóvárogtam utánad, minden éjjel, a nap minden létező percében, és úgy éreztem, hogy te egy szakadékot ástál közénk, hogy ne hidalhassam át. A fájdalom és a szomorúság űzött Gia karjaiba. Ha erősebben akarok fogalmazni, mondhatnám, hogy te magad löktél el odáig - teszem hozzá, és még mielőtt újra hátat fordítana nekem, meglátok egy könnycseppet megcsillanni az arcán. Az érzelmeim úgy öntenek el, mint ahogy az árvíz a földeket, és tudom, történjen bármi is, ez a nő végleg a szívembe fészkelte magát. A fekete, halott, velejéig romlott szívem közepébe.
- Kibírhatatlan vagy! - szólok, szinte robbanok rá minden eddig elfojtott érzelmemmel. - És tudd, nem felvidítani akarlak. Elérhetetlenné váltál számomra, és.... - hallgatok el, majd finoman megfogom a vállát, és magam felé fordítom, hogy könny áztatta arcára nézzek. - Kérlek, figyelj rám - mondom már csendesebben. - Egy kicsit tovább éltem, mint te, és sokkal régebben vagyok halott. Láttam olyat, amit elképzelni sem tudsz, és tettem olyat, amit te soha ne tégy. Egész életemben, emberként és vámpírként egyaránt feláldoztam saját magamat, saját boldogságomat másokért, még akkor is, ha néha másfelé húzott a szívem, mint az eszem. Mégis, rengeteg hibát követtem, és követek el, és rengeteg ostoba dolgot teszek. Ezer hosszú éve már... De csak egy dologban vagyok biztos. Benned. Nem kérek tőled semmit. Nem azért mondom, hogy szeretlek, mert vágyom rád, vagy mert nem kaphattalak már többé meg. Egyszerűen szeretem, ami vagy. Amit teszel... ahogy próbálkozol...Láttam a kedvességed és az erőd. A legjobb, és a legrosszabb arcodat is. És míg te úgy érzed, körülötted minden összedől, és nem találod önmagad, én tökéletesen tudom, ki vagy valójában. Egy fantasztikus nő vagy. A nagy Ő vagy, Hayley - hallgatok el, és hátrébb lépek tőle. Soha, senkivel nem beszéltem még így, és senki előtt nem nyíltam meg ennyire. A következő lépés rajta áll. Megölel, vagy megüt, egyre megy. A kezéből elfogadok bármit.
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 28, 2016 12:29 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Nehezen sikerül megállnom, hogy szavaira ne reagáljak, de nem látom értelmét ennek a vitának, hiszen a feszültség forrása nem ez, hanem sokkal inkább más. Egy megérzés, egy aprócska hang az ember fejében, amit ha akar, akkor se tud távol űzni. Bármennyire is nem tetszett az ötlet, hogy oda megy Gia-val, nem akadályozhatom meg benne és biztos vagyok abban is, hogy sejti azt, hogy ha balul sül el a dolog, akkor jobb lesz, ha nem kerül a szemem elé. Nem tartom jó ötletnek, s hiába él ezer éve, akkor se tévedhetetlenek és erre már szerintem ők is rájöttek.
- Ha balul sül el, akkor… - kezdtem bele a dologba, de már nem fejeztem be, hiszen mi értelme lett volna? Pontosan tudja, hogy miként fejeződne be. Akkor soha többé nem látna, s jobb lenne akkor az, ha ő se kerülne a szemem elé. Klaus-sal tett megjegyzésére csak bólintottam, de nem feleltem, hiszen mondanyiunk közül ő volt a legszeszélyesebb teremtés. S néha igazán nehéz volt kiismerni őt, de akkor is a gyermekem apja volt.
- Eltávolodtam? Talán igen, de akkor se változott meg semmi se idebent. Egyszerűen csak gondolkozni szerettem. Anya lettem, egy olyan férfi gyermekével, akit sose szerettem. Hiányzik Hope, Elijah. – szólaltam meg alig hallhatóan, majd visszafordultam az ablakhoz és kifelé bámultam. – Nem előled akartam elfutni, hanem attól, ami ebben a városban zajlik. Egy egyszerű farkas voltam, akit kidobtak, majd egy gyenge pillanatomnak köszönhetően az egész életem felfordult, ahogyan másokét is felforgattam. Vezető vagyok, anya, de néha úgy érzem, hogy egyik se megy… Talán az vár ránk, de azt hittem, hogy van olyan dolog, amiért megéri küzdeni, de lehet tévedtem...- vallom be a dolgot, azt a félelmemet, amit eddig sose mondtam ki. Mindig erősnek mutatkozni és néha kegyetlennek lenni nem könnyű. Néha már magam sem tudom, hogy ki vagyok és néha úgy érzem, hogy egyedül maradtam ebben a káoszban.
Majd az újabb szavainak köszönhetően a pohár megadta magát a kezemben. Ha titkolni szerettem volna, akkor se ment az, hogy mennyire rosszul esett ez a tette. – Miért nem próbáltál meg velem beszélni? Okot találni arra, hogy elmentem? Miért egyből más mellett kellett vigaszt keresned? – kérdeztem tőle, majd hagytam, hogy az üvegdarabok a földre hulljanak, majd pedig az épp kezemmel lekevertem neki. Végül sietve léptem el tőle, hogy a másik kezeket megszabadítsam az üvegdaraboktól. – Ennyire könnyű volt más mellett meglelned a boldogságot? – s érezhette a hangomban a fájdalmat, majd sietve töröltem le azt a pár könnycseppet az arcomról, ami megjelent, de ezt ő nem láthatta, hiszen háttal álltam meg neki. Legszívesebben törtem és zúztam volna, de még se tehettem meg. Nem, nem volt szabad… nem előtte…
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 27, 2016 5:56 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Miközben Hayley beszél, odasétálok magam is, és megállok az ablak előtt, pontosan, ahogyan ő. Nem fordul meg, a hátát mutatja beszéd közben felém, de látom tükröződni arcát az ablak üvegében. Kétkedést olvasok le róla, és megbántottságot.
- Ami a farkasaidat illeti, kérlek, bízz meg a józan ítélőképességemben. Ezer éve segített már át a bajokon és problémákon. Most sem fog cserbenhagyni. Nem mennék a mocsár közepébe, és főképp nem Giával az oldalamon, ha úgy érezném, akár őt, akár a falkádat veszély fenyegetné. Békejobbot ajánlok nekik, és úgy hiszem, erre a gesztusra szükségük van, hogy lássák, nem minden vámpír akarja eltörölni őket a föld színéről - válaszolom. - Ami pedig Niklaust illeti, képes vagyok kezelni őt is. Tudom, hogy az öcsém kiszámíthatatlan, és hogy nehéz róla bármi jót is feltételezni, de azzal tisztában vagyok, hogy a Hope iránt érzett szeretete semmivel sem kisebb, mint a tiéd. Ő maga is meg fog tenni bármit a visszatéréséért. És ha ennek a farkasokkal kötött szövetség lesz az ára, akkor nem fog ellenvetéseket támasztani - támaszkodom fél kézzel az ablak fájának, és ahogy Hayley rám pillant, immár én sem az üvegben figyelem az arcát.
- Őrület, amibe belecseppentél - ismétlem el szavait csendesen. - Értelek. Bonyodalmak, hazugságok és kételyek. Tehát úgy érzed, ez vár ránk egymás mellett. Talán igazad van. Hosszú életem folyamán soha, egy kapcsolatom sem volt könnyű, vagy épp pozitív végkicsengésű. De úgy gondoltam, a miénk olyan, amiért érdemes küzdeni. Eltávolodtál tőlem Hayley, tudom és érzem. Nem hibáztatlak érte, mert tudom, hogy az életedben van olyan "szerelem", ami megelőzi a miénket - célzok Hope-ra. Azzal tisztában vagyok, hogy ha a köztünk dúló érzelmi kötelék veszélyezteti a lánya hazahozatalát, akkor Hayley Hope-ot fogja választani, és fájó szívvel, de meg fogom érteni ebben. - Te eltávolodtál, én pedig Giához menekültem a fájdalom elől, amit ez okozott bennem. Ha kárhoztatni akarsz ezért, jogodban áll. Ahogy az is, hogy tudd az igazságot. Nem fogok hazudni neked - fejezem be a mondandómat, és várom, hogy lecsapjon a villám. Hayley vérmérsékletét ismerve meglepődnék, ha ez nem következne be.
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 26, 2016 2:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Egyszerre örültem annak, hogy kettesben maradtunk, míg másrészt nem. Olyan csend telepedett ránk többször is, ami korábban nem. Jó érzés volt látni Elijah-t, s még mindig pontosan tudtam, hogy amit hetekkel korábban hallott, vagy éppen én mondtam neki az még mindig igaz. Még mindig szerettem őt, de akkor se tudtam elengedni a pletykákat, amik az utcán jutottak a fülembe. Főleg így nem, hogy láttam azt, hogy milyen gyönyörű teremtésről van szó.
A semleges téma továbbra is megmaradt, mintha csak nem akarnánk kiengedni a szellemet a palackból, mintha félnénk attól, ami történhet, vagy éppen történni fog, ha az egyikünk olyat mond. Jó pár hétig külön utakon jártunk, de akkor is fájt az a tudat, hogy esetleg az ágyába beengedte Gia-t. De most nem ez volt a lényeg, a téma, hanem sokkal inkább a falkám, akik legszívesebben bármilyen vámpírnak a fejét letépték volna és ezért nem hibáztatom őket. Mióta is vámpír? Gondolkoztam el, de csak egy apró morgás volt a válaszom eleinte a szavaira.
- S úgy gondolod, hogy a legjobb ötlet egy ifjú vámpírral az oldaladon tárgyalni menni? Illetve miért akarsz olyat megígérni nekik, amit Klaus sose hagyna? Klaus áll még mindig élén ennek a városnak, így megvédhetem a családomat, de hamis ígéretekkel nem kecsegtethetek. Szeretném, ha visszatérhetnének oda, ahova tartoznak, de az még túl sok időbe telhet. – jegyeztem meg komolyan, hiszen ismertem már Klaus-t, hogy ebbe még ő se menjen bele, még akkor se, ha ezzel még inkább elnyerhetnénk a bizalmukat. Másrészt meg nem engedném, hogy bárki ártson nekik. Nem, akkor elszabadulna a pokol, abban biztos vagyok. –A vámpírok emberekre vadásznak, míg ők állatokra és mégis ők élnek úgy, mintha szörnyeteg lennének. Szerintem így nem csoda, hogy nem örülnének túlzottan nektek... Tudni akarok arról, amikor odamentek! – s az utolsó dolgot már úgy mondtam, hogy ránéztem. Láthatta, hogy nem viccelek, de ha balul sül el, akkor ott kell lennem, hogy megakadályozhassam, mert Hope-nak haza kell térnie. Ha még túl sokáig nem tarthatom újra a kezemben, akkor úgy érzem, hogy újra el fogok veszni, pedig erősnek kell maradnom.
Ablak előtt állva, háttal neki hallgatom a szavait, majd egy keserű nevetés hagyja el az ajkaimat. – Téged kerültelek? Nem téged kerültelek, hanem ezt az egész őrületet, amibe belecsöppentem. Pár hétig húztam meg magamat egy régi barátnál, mert a lányommal való találkozásom és ami köztünk történt túl sok mindent kavart fel, s gondolkozni szerettem volna. Nem azért mert megbántam volna azokat a szavakat, amiket neked mondtam, egyszerűen csak időre volt szükségem…  De veled ellentétben nem engedtem be senkit se az ágyamba, vagy tévednék? – pillantottam rá kíváncsian, majd lehúztam az italt. – Talán ostobaság volt idejönnöm…- szólalok meg elfulladó hangon, miközben őt figyelem…

 
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 26, 2016 1:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Amitől féltem, nem következett be. Legalábbis Gia részéről nem, vagy nem azonnal. Tökéletesen és tisztán látta a helyzetet, talán ennek köszönhető, hogy a távozás hímes mezejére lépett, és kettesben hagyott bennünket. Még utoljára villantott rám egy mosolyt, és reménykedem, hogy csakugyan nincs benne semmiféle sértettség.
Ahogy elhal léptei kopogása, újra ránk ereszkedik a kínos, mégis sokat mondó csend. Magyarázkodni meglehetősen kínos lenne, és nem is hiszem, hogy bármiféle magyarázattal tartoznék Hayley felé. Az elmúlt időszakban meglehetősen elkerültük egymást, vagyis egészen pontosan ő került el engem. Így inkább visszatérek a témára, ami jelenleg a meglehetős semlegességével biztonságos talajnak mutatkozott.
- Nem hiszem, hogy bármiféle bajt okozna az ötletem - sétálok el az italos pultig, és én is kiszolgálom magam. A whisky aranyló színe és zamata bódítóan hat az érzékeimre, de nincs kizárva, hogy Hayley ittléte is erőteljesen belejátszik az érzelmeimbe.
- Ami Giát illeti, tud viselkedni. Az elmúlt néhány napban nemcsak harcolni tanult meg, hanem féken is tartani önmagát. Okos lány, és tehetséges. És van egy remek tulajdonsága: nem akar háborút. Ami engem illet, én a farkasoktól jobban félek. Bennük még jelentős a sértettség, amiért a mocsárba száműzték őket. Nemcsak Marcelt, de minden vámpírt ellenségnek tekintenek, engem is. Azt szeretném, ha tudnák, hogy mi épp a béke helyreállításán törekszünk. A farkasok vissza fogják kapni az őket megillető helyet, erre szavamat adom. De ehhez találkoznom és tárgyalnom kell velük. Azt akarom, hogy lássák, nem is sokban különbözik egymástól a két faj - kortyolok aztán bele a whiskybe, és csak akkor fordulok meg, ahogy hallom Hayley lépteinek hangját.
Az ablaknál áll, kifelé bámul az ablakon túli világba, hangja semleges, de érzem felszíne alatt a feszültséget, és a bosszúságot.
- Miért érdeklődsz az iránt, mennyire kerültünk közel egymáshoz, tekintve, hogy az elmúlt időszakban önszántadból kerültél hozzám minél távolabb, minden téren? - érdeklődöm. Nem hűvösen, nem vádlón, csupán tárgyilagossággal.
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 23, 2016 7:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Néha már kezdtem úgy érezni, hogy pont akkor toppanok be, amikor nem kellene. Talán ha annyira nem merülök el a gondolataimban, akkor meghallom időben, hogy nincs egyedül és még mielőtt kiszúrhattak volna sikerült volna elillannom onnét. Nem szerettem volna semmit se megzavarni, hiszen biztosan meg van a maguk kis történte, és ha csak fele is igaz annak, amiről az utcai pletykák szólnak… Nem, erre nem akarok gondolni. Amikor viszont megpillantottam a lányt, akkor el kellett ismernem azt, hogy a szépségéről nem tévednek, ahogyan arról se, hogy igazán egyedi szépséggel áldotta meg őt az élet.
Látszott rajta, hogy a feszültséget szeretné oldani, én pedig nem voltam ellene a dolognak. Hamarosan viszont mindenki megtalálta a hangját. Próbáltam szinte semleges témákra terelni a dolgot, majd amikor Elijah éppen azt ecsetelte, hogy közeli ismerősök, akkor csak feljebb szökkent a szemöldököm, de nem adtam semminek se hangot, de aztán fura módon Gia már nem vártatta meg a végét a dolgoknak, hiszen távozásra fogta. Nem értettem, hogy miért, de talán érezte, hogy így jobb lesz mindenkinek.
- Örültem a találkozásnak és gondolom még látjuk egymást! – köszöntem el tőle barátságosan, majd pedig újra Elijah-ra siklott a pillantásom. Őt fürkésztem, de még mindig nem szólaltam meg. Csak vártam a folytatást és hamarosan az is megérkezett. Ajkaim újra a pohárhoz értek es egy újabb korty gördült végig a torkomon, majd pedig oldalra billentettem a fejemet.
- S szerinted ez jó ötlet? Vámpírt vinni a farkasok közé? – kérdeztem tőle kíváncsian, majd lassan felálltam. – Lehet, hogy a szövetségeseink, de akkor se rajonganak egyik ősiért se, ahogyan a vámpírokért se. Nem hiszem, hogy egy ifjú vámpírt kellene odavinned és megkockáztatnod azt, hogy a békét felrúgja. Egyetlen egy hiba elegendő ahhoz, hogy a városban újra kitörjön a háború és azt te se akarhatod. Ők a családom, a felelősséggel tartozom értük. – szólaltam meg komolyan, majd a maradékot is kiittam és újra töltöttem a poharat. – Meg tudod állítani ez igaz, de egyetlen egy rossz rezdülés és mindennek lőttek, amiért az elmúlt hónapokban harcoltak. Ne vidd oda, addig ne, amíg biztos nem vagy abban, hogy tud uralkodni magán és az ellenszenvén. - másrészt meg amúgy se engedném azt, hogy nélkülem menjenek oda. Ha veszélyt jelentene, akkor én fékezném meg az ifjú vámpírt, akár még az életével is fizetne érte. Nem fogom hagyni, hogy hirtelen szertefoszoljon minden, ami a lányom visszatértéhez hozzájárulhat, nem.
- Ohh, persze nem eshet baja, hiszen ő egy közeli ismerős. – álltam meg az ablak előtt és onnét figyeltem az elém táruló látványt. –  Mennyire közel is? Talán a legtöbb tanítványodnál is jobban ismer? - pillantottam rá érdeklődve és kissé bosszúsan. Féltem attól, hogy máris talált egy új ágymelegítőt és ez a tudat akár akartam, akár nem képes volt megőrjíteni…

|| Köszi Gia! (:
 
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 22, 2016 7:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Ez egy olyan helyzet volt, amiből úgy éreztem, hogy nem lehetek több, mint egy kívülálló. Vagyis nem nagyon szeretnék belefolyni abba, ami kettejük között van még akkor sem, ha Elijah életének ez is a része és én magam is, de van, hogy két dolognak nem feltétlenül kell összeérniük. Mégis éreztem az lesz a legjobb, ha a lehető leghamarabb szívódok fel a társaságukból mégsem tudtam csak úgy itt hagyni őket egy elég kínos helyzet kellős közepén. Főleg, hogy láthatóan volt megbeszélni valójuk. Amit nekem nem volt igazából kötelező végighallgatnom. Legalábbis talán nem is baj, ha nem hallom mindazt, amit meg kell beszélniük. Tökéletes megvagyok enélkül.
Kicsit távolságtartó akartam lenni, bár kétlem, hogy ne hullana le a lepel teljesen könnyedén. De ahogy a falnak támaszkodtam és őket figyeltem egyre inkább éreztem azt, hogy az lesz a legjobb, ha fogom magam és inkább elmegyek, mert nincs itt helyem.
Elmosolyodom azon, ahogy Elijah beszél rólam. Na, most már azt hiszem egyértelmű, hogy mennyire közel állunk egymáshoz még akkor is, ha mindössze ez egy kellemes kapocs kettőnk között. Nem áldoztam fel neki a testem és a lelkem. Az elsőt még talán. De.. Nincs semmi de. Két felnőtt ember vagyunk, vagyis jelen pillanatban három. Fogalmam nincs, hogy mi zajlik kettejük között, de már az, ahogyan egymásra néznek elég sokat elárul.
- Remélem nem bánjátok, ha most inkább elmegyek.. Úgy gondolom, hogy bőven van, mit megbeszélnetek ahhoz pedig nem kell egy plusz pár fül. - Elmosolyodom, majd pedig a kijárat felé indulok, de mielőtt még eltűnnék a látókörükből egy utolsó megjegyzést teszek. - Vigyázok magamra ígérem. - Aztán pedig egy hatalmas vigyorral az arcomon távozom Elijah lakásából. Nem hiszem, hogy szükség lenne itt még rám. A jeget már megtörtem azzal, hogy beinvitáltam Hayley-t, de ezen túl már szerintem nekik kell megtenni a lépéseket egymás felé. Béna lennék párterapeutának..
//köszöntem további jó játékot! //

 
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Márc. 21, 2016 11:55 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
A csend hármunk között egyre mélyül, és pillanatról pillanatra válik egyre kínosabbá. Már végképp nem tudom mit mondjak, hogy lehetőleg egyikük se fordítson hátat, és sétáljon ki innen vérig sértve.
Szerencsére Gia megoldja a problémát, bár mikor meglehetősen távolságtartóan "Mr. Mikaelsonként" emleget csuklom egyet, és csak a szemem sarkából pislogok Hayley felé, miközben önkéntelenül is apró mosoly fut az ajkamra. Gia kimondottan aranyos, ahogy próbálja menteni a menthetőt, ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy Hayley nem bolond. Sőt... alighanem hamar át fog látni a szitán.
Ez alkalommal nem tévedek, de szerencsére Gia közbelépése megmenti a helyzetet, és az ital, továbbá a hely amit felkínál Hayleynek némileg enyhíti a feszült légkört. Némileg megkönnyebbülve ereszkedem vissza a fotelba, bár nem vagyok benne bizonyos, hogy ezzel elkerültük a vihart. Nyilván később fog kitörni, és olyan formában, ami csak engem ér majd.
- Mindig elfelejtem, hogy a hallásod már ugyanolyan jó, mint a miénk - nézek Hayleyre. - Hagy válaszoljak a kérdéseidre, még ha nem is sorrendben teszem: igen, ő itt Gia. A tanítványom, Marcel felfedezettje, és közeli ismerősöm - teszem hozzá. Hogy milyen közeli, azt nem részletezem, gondoljon mindenki amit csak akar. Így végeredményben, még ha burkoltan is, de kimondtam az igazságot, és nem hazudtam. Legalábbis nem akkorát.
- A második kérdésedre a válaszom pedig, hogy igen, a Félholdasokról beszéltünk. Ezen okból kifolyólag örülök, hogy felbukkantál, ugyanis azt vettem tervbe, hogy elviszem hozzájuk Giát - ütögetem ujjammal elgondolkodva az ajkamat. - Itt az ideje, hogy végre belássuk, attól, mert két külön faj vagyunk, nem kell állandóan háborúban állnunk egymással. Ha tiszteletben tartjuk a másikat, és szövetséget kötünk, együtt többet elérünk. Remélem, a farkasok ezt majd ugyanígy gondolják, és nem leszünk támadás áldozatai. Nekem ugyan nem tudnak túl sokat ártani, de Giának az életébe kerülhet ez a kis kirándulás, ha csak egyetlen farkas is megtámadná. Még akkor is, ha holnap nincs telihold - fúrom aztán bele a pillantásom Hayley szemeibe. Kíváncsi vagyok, ő vajon mit szól a dolgokhoz.
- Egyszerűen nem engedhetem meg, hogy bármi baja is legyen az ifjú hölgynek, vagy hogy elveszítsem. A világ is sokat vesztene - villantok aztán fel egy mosolyt Gia felé is. Igen, mi tagadás... megkedveltem a nagy száját, és a lehengerlő személyiségét.
Vissza az elejére Go down

avatar

Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
My vindicatory brother
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans



Hayley Marshall ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 19, 2016 7:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Persze, hogy nem számítottam arra, hogy egyedül találom, de hamarabb gondoltam volna azt, hogy Marcel van itt, mint azt, hogy esetleg egy nő. Nem nagyon figyeltem, így érthető, hogy nem is tűnt fel a dolog, még annak ellenére se, hogy egy-két szó még így is bekúszott a tudatalattimba, de egészen addig nem is vettem eme dolgokról tudomást, amíg meg nem pillantottam őket. S szerintem hirtelen olyan volt az egész, mintha csak valami film elszúrt jelenete lenne, mert a levegő szinte megfagyott. Figyeltem őket, hol a nőn, hol pedig Elijah-án állapodott meg a tekintetem, mintha csak meg akarnám őket fejteni. Majd mielőtt túl kínossá vált volna a helyzet, egyszerűen csak felajánlottam azt, hogy távozom is, vagy talán még se kellene? Mintha a farkasokat emlegették volna, vagy csak a képzeletem szüleménye ez a pár foszlány? Mielőtt viszont végiggondolhattam volna a dolgokat meghallottam a nevet, mire sietve pillantottam Elijah-ra, de nem szólaltam meg. Végül a csendet Gia törte meg véglegesen.
- Oh, persze. Hallottam már rólad. – fordultam felé egy halovány mosoly keretében, majd a kezemet egy pillanatra a nadrágom zsebébe csúsztattam. Talán jobb lett volna kisétálnom innét…
- Miattam nem kell hivatalosan beszélgetnetek, mert a korábban elkapott foszlányok alapján nem így beszéltetek egymással. – szólaltam meg végül, majd pedig követtem a lányt, s leültem a kanapém. Még ott is jobb, mint majdnem az ajtóban állni úgy, mint valami szerencsétlenség. Italt pedig habozás nélkül veszem el, majd belekortyolok, mintha az képes lenne valamiféle erőt adni ehhez a helyzethez, vagy csak kitalálni, hogy mit is mondhatok.
- A mocsárról beszéltetek? A farkasokról? – pillantottam Elijah-ra kíváncsian, majd végül inkább a poháron állapodott meg a tekintetem. Újabb korty, újabb gondolat menetet futattam végig elmémben. – Ha jól gondolom te vagy Elijah új diákja, vagy rosszul hallottam volna az csiripeléseket? – kérdeztem a vámpírlánytól kíváncsian, miközben kicsit hátradőltem, az ujjaim pedig szórakozottan köröztek a pohárajkán. De valójában sokkal feszültebb voltam, s szükségem volt erre a bugyuta cselekvésre ebben a helyzetben…

 
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 17, 2016 10:30 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Nem fogom megsérteni őket. Legalábbis nagyon oda fogok koncentrálni, hogy még véletlen se mondjak olyat, amit félreérhetnek. Nem szeretnék az lenni, aki ha bajba is kavarja magát rögtön elbújik valaki mögé. Mert hülye lennék egy egész farkas falkával megpróbálni játszadozni. – Az erőviszonyokkal tisztában vagyok, de se m az, hogy elbújjak Elijah háta mögé, sem pedig az, hogy elrohanok. Mindegyikre képes lennék, mert nem hiszem, hogy Elijah cserben hagyna, de nem akarom, hogy egy púp legyek a hátán, amire mindig oda kell figyelni. Rengeteg mindent taníthat nekem, de egy valamit nem kell. Hogyan ne legyünk ostobák. Mert nem fogok egy olyan harcot létrehozni, amire igazából nincs is szükség semmilyen formában.
Közeledő léptek csapják meg a fülemet és nem is igazán foglalkozom ezzel az egésszel, amíg meg nem jelenik az ajtóban a nő és Elijah nem csatol hozzá egy nevet. Így már kicsit világosabb lesz számomra a kép, hogy mégis miről van szó. Bár, nem mintha abból, ahogyan egymásra néznek nem esett le volna egy idő után. Egy darabig közöttük ugrál a tekintetem és talán az lenne a legjobb, ha most elmennék, mert már most tapintható a levegő kínossága.
Mikor pedig távozni akarna egyszerűen csak a sebességemet kihasználva mellette termek. – Nem hiszem, hogy találkoztunk volna.. Gia vagyok. – Nyújtok neki kezdet halovány mosollyal az arcomon. Ha már ők igyekszenek fenntartani ezt a kínos légkört, akkor legalább én próbáljam meg feloldani valamivel, mielőtt mindannyian belefulladunk. – Nem kell menned sehová.. Legalábbis szerintem nyugodtan foglalj helyet. Önnek sincs ezzel szemben kifogása, Mr. Mikaelson? – Nem is igazán tudom, hogy mire akartam ezzel a magázással játszani. Talán pontosan arra, hogy egy kis teret képezzek magam és Elijah közé. Tisztában vagyok vele, hogy az utóbbi időben volt szerencsém az oldalán megjelenni és, ahogyan emberként is volt szerencsém megtapasztalni mindenki tud gyártani pletykákat a legostobább helyzetekből is. Egyszerűen csak visszaadott nekem, amit elvesztettem. Még szép, hogy hálás leszek neki. Na, de már tessék itt is van. Sokféleképpen lehet hálát nyilvánítani. Na, ebbe inkább be se kellett volna mélyednem.
Amennyiben nincs semmilyen ellenvetés egyik részről sem, a megnémult házigazda helyett is a kényelmes kanapéhoz kísérem Hayley-t és felajánlok neki egy italt, ha elfogadja odaadom neki, ha pedig nem kér, akkor egyszerűen csak nekitámaszkodom a falnak és figyelem a kettejük jelenetét, mintha én vezetnék egy párterápiát.

 
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 16, 2016 3:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Ujjaimmal dobolok elgondolkodva a fotel karfáján, miközben Gia reakciójára várok. Nyilván az első gondolata az lesz, hogy ezer évnyi létezés az agyamra ment. Meg tudnám érteni, ha kb annyira tartana beszámíthatónak, mint az öcsémet. Egyetlen épeszű vámpír sem merészkedik önként és dalolva egy vérfarkassereg területére, a "körben áll egy kislány" kezdetű gyermekjátékot pedig nyilván nem ebben a formában óhajtja majd eljátszani. A meglepődésem annál nagyobb, mikor is látszólag rezdülés és különösebb lelki problémák nélkül veszi tudomásul a tényt, hogy nem épp veszélytelen helyre megyünk. Vagy bátrabb mint gondoltam, vagy legalább olyan őrült, mint én.
- Én inkább a farkasoknak ajánlanám, hogy viselkedjenek jól. Ők még nem ismerik a te vérmérsékletedet - teszem hozzá elismerő mosollyal, aztán felemelem a kezem, hogy útját álljam annak, ha további lesújtó véleményét fogalmazná meg a Félholdasokkal kapcsolatban.
- Mielőtt félreértenéd, nem akkor foglak odavinni, mikor a mocsár minden lakója bundában pompázik, és a teliholdra vonyít. Ennyire őrült én sem vagyok, mert ennek sajnos mindkét félre nézve lehetnek beláthatatlan következményei. Nem, egyelőre ismerkedjetek csak meg emberi formában. A kommunikáció lehetősége is esélyesebb így. Csak arra kérlek, ne sértsd meg őket. Így is vékony a híd, amin a béke nyugszik. Ha leomlik, ki tudja, valaha újra felépíthető lesz-e - teszem hozzá, aztán hirtelen elhallgatok, mert léptek hangzanak fel az udvar, majd az ajtó elől. És mire rájövök, hogy kinek a neszezését hallom, az ajtó már fel is tárul, és belép rajta a váratlan vendég.
- Hayley - mondom meglepve, és némileg zavartan, majd felállok, és hogy nyerjek némi időt, megigazítom a zakómat. Az agyam közben lázasan pörög, hogy ebből a helyzetből hogyan vágjam ki magam anélkül, hogy bárki is a nyakamat szeretné majd szegni a legvégén. Hogyan mutassam be Giát? Hogy csupán a mentoráltam, nem egészen helytálló megállapítás, az "ő az a nő aki néha megmelengeti az ágyamat" mondat viszont nem igazán lenne okos húzás részemről. Hayleynek alighanem egy ujjal sem kellene hozzám érnie, a puszta pillantásától megsemmisülnék. És ha bemutatom Hayleyt is Giának, ő is nyilván tudni fogja, hogy ez az a nő, aki mindennél nagyobb teret foglal el az életemben, és ezt nyilván ő sem fogja túl jól viselni. Ha van olyan, hogy kellemetlen szituáció, akkor ez az, és én itt ücsörgök - vagyis álldogálok - jelenleg a kellős közepén.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Vissza az elejére Go down
 

Elijah új otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Palmwoods - a jövő hírességeinek otthona
» Shan és Wade otthona

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Lakónegyed-