Share | 

avatar
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



A poszt írója Camille_O'Connell
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 30, 2017 4:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

to Elijah
Az élet tele van megpróbáltatásokkal és leküzdendő feladatokkal. Ezekhez a feladatokhoz általában segítséget kapunk környezetünktől, barátainktól és miért ezzel a gondolattal kezdek? Napok óta nem találkoztam Vincenttel, nem fordult meg a bárban és a telefonhívásaimra sem válaszol, talán nem kéne annyit aggodalmaskodnom, de ebben a városban az ilyen dolgok nem jelentenek jót, sőt. Nagyon rosszat jelentenek. Elkezdtem kérdezősködni, próbáltam kideríteni, hogy kikkel beszélt az elmúlt napokban és öt emberből négy azt mondta látták Elijahval beszélni. Tegnap már elhatároztam, hogy felkeresem őt és érdeklődöm tőle is Vincent felől, azonban most is a bárban törölgetem a piszkos poharakat. Azt tudom, hogy jelenleg nem a villában van, hanem különköltözött, ami annyit jelent, hogy gondjai lehetnek. Érzem, hogy nem kéne felkeresnem, hogy talán nem a legremekebb ötlet, mégis nagyobb az aggodalmam, mint a helyzetfelismerésem..
Amint lejár a munkaidőm, felveszem a kabátomat és elindulok Elijah lakása felé, miközben gondolataimban merülök el. Vajon mibe keveredhetett megint Vincent? Talán elrabolták? Elég sok utálója van, főleg mióta az egyik Mikaelson fivér költözött a testébe. De felmerül még egy kérdés egy nagyon is fontos kérdés, miről beszélgethetett Elijah és Vincent? Nem rohanhatom le egyből ezzel a kérdéssel, nem értékelné és a jelenlegi helyzetét nézve, talán az én jelenlétemet sem fogja igényelni. Ha náluk gond van, akkor tényleg gond van, valami nagy gond. Talán ők az egyetlen család, akiknél sosem lehet tudni, hogy mire lehet számítani, de mindennek ellenére összetartóak és szeretik egymást, ennyire év alatt kialakult egy ragaszkodás és elvághatatlan vonal, mely összeköti őket.
Lassan de biztosan megérkezek az úti célomhoz, kicsit gyorsabban ver a szívem és.. ez nem félelem, izgulok, jobban mondva aggódom, hogy milyen választ fogok kapni tőle. Talán kissé furcsa, hogy nincs ajtó, amin kopogni tudnék és kénytelen vagyok egyből behatolni a magánterületére. Majd mikor megtalálom egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. – Elnézést, hogy zavarlak Elijah, remélem nem zavartalak meg semmiben. – mondom még mindig mosolyogva. Talán én vagyok a szavak embere, aki mindig tudja mikor mit kell mondani, aki rámutat a dolgok lényegére, de jelenleg nem igazán tudom, hogy hogyan kérdezzek rá. – Lenne egy kérdésem és reménykedem benne, hogy tőled válaszokat fogok kapni. – ez megteszi, remélem nem vagyok tolakodó és sürgető.

Hangulatzene •• Remélem tetszeni fog 40 ©️

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 01, 2016 1:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

- Remélem azt is tudod, hogy nem csak a lista lesz hosszabb, de ha bajod esik, akkor szerintem se nem akarsz majd visszatérni, se megvárni a másik világban, amit cserébe kapnál. – mondtam teljesen komolyan, hiszen nem vicceltem. A testvérem volt, így még szép, hogy nem tetszett az, hogy esetleg baja eshet és a saját vesztébe rohanhat. Tény, hogy nem ez lenne az első alkalom, hogy külön utakon járunk, hogy nem avatjuk be teljesen a másikat a tervünkbe, de attól még nem kell tetszenie és tétlenül nézne, mert nem is fogom hagyni. Főleg, hogy mások is számítanak rá és már nem sétálhat csak úgy el az örökké létező naplementébe, vagy miként szokás mondani a giccses filmek legvégén.
- Ebben nem kételkedek, hogy a csöppet se szentnek nevezhető életünk miatt is már simán a fejünket vehetnénk, de azt se felejts el drága bátyám, hogy amikor összetartottunk, akkor senki se volt képes rajtunk kifogni… - hívtam fel egy apró dologra a figyelmét, hiszen ezt ő se tudja megcáfolni. Külön-külön is eléggé erősek vagyunk, mellé pedig makacsak, hiszen ha a fejünkbe veszünk valamit, akkor az is biztos, hogy egyikünk se tudja a másikat lebeszélni róla. Ahogyan ez most is eléggé szembe tűnő. Amikor megérzem a testvéri pusziját, akkor csak elmosolyodom, majd lassan én is felállok a kanapéról.
- Üdvözölöm Halyeyt és Hopet is, kérlek add át nekik és mielőtt egyedül kezdesz harcba, kérlek gondolj arra, hogy rajtam kívül még legalább ketten életben akarnak látni. – mondtam neki aggódva, majd ha engedte, akkor megöleltem őt szorosan, mintha csak attól tartanék, hogy már nem sokszor tehetem ezt meg. Ő mindig is különleges volt számomra a családban és ez most se változott. – Köszönöm és meglátom, hogy mit tehetek az ügyben. - feleltem mosolyogva és kissé sejtelmesen, hiszen annyira azért én se vagyok vérengzős, de néha kell a szórakozás is. Most viszont egyáltalán nem állt szándékomban felhívni mások figyelmét arra, hogy itt vagyok. Idővel úgyis el fog terjedni, mint a futótűz is.

Köszönöm a játékot és bármikor benne lennék egy folytatásban! :hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Nov. 01, 2016 7:48 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Naná, hogy nem tetszik neki, amit hall. Fordított esetben én alighanem ugyanezt érezném. Néha hajlamosan vagyunk elfeledkezni az "örökkön örökké" szent esküvése közepette, hogy ettől függetlenül vannak helyzetek, mikor nem családként, hanem egyénként kell funkcionálnunk. Ha van valaki, aki a legtöbbször hozta már meg a családért az áldozatot, azok mi vagyunk, Rebekah és én. Ez a helyzet sem sokkal másabb, csupán a körülmények, és az ellenfeleink palettája változik.
- Sok minden történt már velünk ezer év alatt Rebekah, ami nem tetszésünk szerinti volt - szólalok meg elgondolkodva. Ő is legalább ugyanolyan jól tudja, hogy kilométeres hosszúságú listán lehetne felsorolni életünk ezen szegmenseit, kezdve az átváltozásunkkal, és folytatva az életünk Niklaus alakjával kísért árnyain, majd betetőzve árulások garmadával. - Vegyük úgy, hogy ezzel is hosszabb kissé az a bizonyos lista - mosolygom el magam végül, de el is komorulok, ahogy rátér az igazságra: hogy a körülöttünk lévő világ utálata irányunkban oly nagy, hogy nem lesznek képesek szétválasztani az egyént a családtól.
- Hidd el, tenni fogok róla, hogy bármilyen eredménnyel is záruljon a küldetésem, mindenki tudja majd, hogy ez ezúttal csupán az én agyszüleményem volt. Ha a boszorkányok és farkasok bosszút akarnak állni rajtunk, akkor azt hiszem, te magad is olyan jól tudod, mint én, hogy az eddigi bűneink és épp eleget nyomnak a latba ennek a megindoklásához - kelek fel aztán a fotelból, és odalépek húgomhoz, hogy egy lágy csókot nyomjak a homlokára.
- Azt hiszem, ideje indulnom. Meg szeretnék róla győződni, hogy Hayley még nem vesztette el minden ép eszét vagy önkontrollját Niklaussal összezárva, és azt hiszem itt az ideje hogy a bátyánk megtudja, hogy visszatértetek a városba, és úgy gondolom jobb, ha az első percben én leszek a haragjának tárgya, nem te - szögezem le tárgyilagosan. - Néhány nap múlva jelentkezem. Addig is érezd otthon magad, az én otthonom most már a tiéd is. És ha lehet, ne edd meg a fél várost - válik a mosolyom szélesebbé, de még mielőtt Bekah bármit reagálhatna, kisétálok az ajtón.
Az elkövetkezendő napban elég szoros, és embert próbáló program vár rám.

(Mikaelson villa)
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 23, 2016 9:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Egyáltalán nem tetszett az, hogy nemet mond a kérésemre, vagyis inkább a kijelentésemre, mert tényleg szerettem volna segíteni benne. Ő is tudja, hogy a béke számomra is fontosabb és egyszerűbb lenne összefogni, mint mindenki külön hadjáratba kezd és végül egymás terveit ássuk alá. Ez se lenne meglepő ebben a családban, hogy akár akarattal, akár akaratlanul, de megtörténik. Az pedig csöppet se tetszik, hogy szinte csöndre int és ezt láthatja is arcom vonásaiból, de bármennyire is nehéz most mégis megállom, hogy ne szólaljak meg. Csak kényelembe helyezem magam a kanapén és őt figyelem, miközben beszél. Talán olykor-olykor kicsit feljebb is szalad a szemöldököm a hallottaknak köszönhetően.
- Egyáltalán nem tetszik, amit hallok. – szólaltam meg végül egy kisebb sóhaj keretében, hiszen nem tetszett  a bukás lehetősége. Az pedig még inkább nem, hogy esetleg a másik fivérem által koporsóba végezze. Nem, azt már Hayley se hagyná és szerintem ilyen téren már Niklaus se kockáztatna, legyen néha bármennyire is őrült a viselkedése, azért még tudja használni ő is az eszét, még ha nem is elsőre. – Ha te buksz, akkor mind bukunk, ezt te is tudod. Nincs olyan ebben a családban, hogy egy valakinek a lelkén száradnának a dolgok, és ezt pont nem az itt élők kezdenék el gyakorolni. Ha elbuksz, akkor mi is célpontokká fogunk válni, ahogyan Hayley is. – tettem végül hozzá egy kisebb habozás után, mintha csak a megfelelő szavak után kutatnék. – Egy család vagyunk és mindig támogatjuk a másikat. Nem akarom, hogy egyedül kezdj bele a dolgokba, de sok mindent úgy se tehetnék, hiszen te is pontosan annyira makacs tudsz lenni, mint bármelyikünk. Még ha nálad ez ritka pillanat is, de azt ne felejtsd el, hogy nem azt fogják nézni, hogy Elijah, az ősi mit követett el, hanem azt, hogy a Mikaelson család egyik tagja mit tett, s mit tehet annak fényében a többi. A név nem eltitkolható, nem mosható le. Az már ránk ragadt, amit néha büszkén, míg máskor talán kevésbé büszkén viselünk. Ellenségeink midig is voltak és lesznek is, de a legtöbben nem egy fejet akarnak, hanem többet. Ezt tartsd szem előtt és időben kérj segítséget. – inkább volt óvás, mintsem kioktatás a szavaimban, de ezt neki is be kell látnia, hogy a tetteinket már sok esetben nem külön nézik, hanem az egész családra ráhúzzák, így egyikünk botlása, akár a többiek életébe is kerülhet. Emiatt kell óvatosabbnak is lennünk, mint előtte bármikor. Most már nem csak magunkra kell vigyázni, hanem Hayleyre is, de legfőképpen Hopera.
- Rendben, akkor azt hiszem, hogy ez rád fog maradni, de talán célszerű lenne úgy megtenni, hogy Hayley is ott van. Őt sose merné bántani, ha tagadja is, de fontos számára a gyermeke anyja, s ha ostobaságot is tesz irányába, akkor az emészti őt. – mondtam komolyan, hiszen ez volt az igazság. Reménykedtem, hogy ebben sose fog változni, mert ha ártani fog neki, akkor vélhetően Elijahval szemben fogja magát találni, nem pedig mellette. Túlzottan fontos számára a hibrid lány.
- Másképpen talán nem is maradt volna életben ezen a zord és háborús vidéken. A dallamok még mindig könnyedén csendülnek az utcákon, pedig az utcaköveket vér szennyezi… Fura ez a város, talán sose fog változni, vagy ki tudja.. – rántottam meg alig hallhatóan a válaszomat, vagyis talán csak hangosan gondolkodtam. – Vigyázni fogok rá, de az a te feladatod lenne, s ha nem akarod összetörni ismét a szívét, akkor óvatos leszel. – pillantottam komolyan a fivéremre és láthatta, hogy nem viccelek. Láttam, hogy miként néz rá a családunk új tagjának az édesanyja. Még ha Klaus gyermekének is adott életet a szíve máshoz húzza és talán más gyermekét is szívesebben hordta volna a szíve alatt, mint a vérmes Klausét, ki tudja…


|| Nagyon sajnálom, hogy eltűntem és ennyire megvárakoztattalak a reaggal. Sad
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Aug. 24, 2016 8:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Nevetve emelem arcom elé a kezem, a díszpárna a földre hullik, felveszem, aztán leülök a fotelba és mosolyogva nézem a húgomat. Nem teszem szóvá, hogy annak idején, mikor szent esküvéssel megfogadta apánknak, hogy nem csinál női házat a családi kunyhónkból, sosem volt képes megtartani a szavát, mert a díszítés és cicomázás szava erősebb volt benne, anyánk pedig nem győzte elégetni a Rebekah által gyártott dolgokat, amit ő a ház ékességének szánt, még mielőtt apánk agyvérzést vagy dührohamot kapott volna. Bekah "dekoratőr" hajlamainak beszédes példája volt, amikor még apánk nyilának tegzébe is virágokat dugdosott, ami pedig felért egy kisebbféle szentségtöréssel. Szóval a jelen helyzetet illetően tényleg csak reménykedem benne, hogy mire legközelebb visszatérek nem borít be mindent a rózsaszín dolgok garmada, vagy nem lesz telezsúfolva a lakás kiscicás kiegészítőkkel.
Mikor rákérdez a tervemre, kifejtve, hogy részt szeretne venni benne, összefonom ujjaimat, és ajkamnak támasztom őket. Tudja jól, hogy hacsak lehetőség nyílt rá, mindig is magányos harcos voltam, és most sem lesz ez másképpen.
- Nem akarom, hogy részt vegyél benne - mondom ki aztán nyíltan, finomkodás vagy kertelés nélkül. - Nem azért, mert nem tartalak hozzá megfelelőnek - emelem fel kezem, még mielőtt közbevághatna. Tény és való, hogy a kishúgom remekül ért mind a meggyőzéshez, mint a konspirációhoz, mind a manipulációhoz. - Egyszerűen arról van szó, hogy ez a terv nem kétszemélyes. Az óvatosság mondatja velem, hogy szeretném, ha kimaradnál ebből. Nem tudom, sikerrel járok-e majd, vagy sem. Amennyiben belebuknék a tervembe, alighanem a boszorkányok és vérfarkasok önérzetükben mélyen megsértett serege liheg majd a nyomomban, bosszúra szomjasan. Nem akarlak kitenni benneteket is annak a lehetőségnek, hogy ti igyátok meg a levét az én bukott tervemnek. Továbbá ebben az esetben, ha nem járnék sikerrel, és Niklaus szerét venné, hogy mire készültem a háta mögött, alighanem az első lesz a bosszúszomjas alakok listáján, és mindketten tudjuk, hogy ő hamarabb cselekszik, mint gondolkodik. Nem kizárt, hogy egy tőrrel a szívemben végzem, jó időre kiiktatva. Ha ez így történne, azt akarom, hogy te vigyázz Hayleyre és Hope-re, mert senki másra nem mernék, és nem is szeretnék rábízni egy ilyen feladatot. Kol túl komolytalan hozzá, Niklaus pedig... nos, ő Niklaus. Te vagy az egyetlen, aki képes felelős döntéseket hozni úgy, ahogy én is tenném. Ezért nem avatlak a tervembe, és ezért nem társulhatsz. A második frontvonalat bízom rád - mosolygok rá, és biztatóan megveregetem a kezét. - Ami pedig Niklaus tájékoztatását illeti, úgy hiszem, szívesebben venné ha egy családtagtól tudná meg, hogy visszatértetek a városba. Bármit is gondolj róla, és bárhogy is viselkedjen néha az öcsénk, abban biztos vagyok, hogy szeret téged, és örülni fog neked. Még akkor is, ha nem mutatja ki, hiszen ismered - vonom fel a szemöldökömet. - Ami pedig Hayleyt illeti, ne becsüld le. A szelíd külső roppant vérmes belsőt takar. Igazi anyatigris, és a fél várost szét tudná szedni puszta kézzel. Ha valami oknál fogva én akadályoztatva lennék - célzok finoman a koporsóra, amibe az öcsém fektetne - abban biztos vagyok, hogy ti ketten felérnétek egy egész hadsereggel. Nem szeretnék az ellenségeink helyében lenni, ha ti ketten összefogtok - nevetek fel, elképzelve magam előtt a helyzetet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 22, 2016 6:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

- Héé, nem szép dolog.. – s játékosan felé dobtam a kanapén heverő egyik díszpárnát, ha volt olyan itt. Bár az mindegyik kanapén manapság szokás tartani. – Olyannak ismersz, aki ezt művelné egy védtelen házzal? – kérdeztem meg tőle játékosan és mosollyal az arcomon. A szemeim pedig csillogtak a boldogságtól és a jókedvtől, hiszen nagyon is hiányzott a fivérem. Jobban, mint azt gondoltam volna és itt lenni… Nos, mondjuk azt, hogy remek érzés volt. Természetesen voltak még mindig ellenérveim a visszatérésemre vonatkozóan, de most nem akartam velük foglalkozni. Reméljük, hogy most nem fogok egy karóval a szívemben végezni, mert az eléggé nem tetszene. Ahogyan azt is tudtam, hogy családban az erő, így minél többen vagyunk, annál erősebbek is lehetünk a ránk leselkedő veszéllyel szemben. Mondjuk azt se fogom állítani, hogy most nem fog virág kerülni a lakásban, hiszen az mindig képes mindent otthont feldobni kicsit és több életet csempészni bele, illetve az illatuk is mindig remek.  
Miután megosztottam a testvéremmel a gondolataimat a másik fivéremmel kapcsolatban, akkor után kíváncsian pillantottam Elijahra és a válaszára vártam. Mind a ketten tudtuk, hogy van igazság a szavaimban, hogy még mindig két esélyes az, hogy mit fog tenni Niklaus, s mit nem. Ahogyan az is, hogy milyen hatással lesz Hope rá. Mindenki reménykedik, ami szerintem nem baj, csak nem szabad hagyni azt, hogy a remény elvakítson minket és esetleg emiatt essen baja bárkinek is, de legfőképpen Hopenak. Amikor pedig megszólal, akkor picit oldalra döntöm a fejemet és kíváncsian pillantok rá, s csendesen hallgatom azt, amit mond. Kár lenne tagadni, hogy nem lep meg azzal, amit hallok. Bár annyira már ismerem, hogy sose bírja ki azt, hogy ne csináljon valamit. Annak meg felettébb örültem, hogy a békéért tevékenykedik. Szeretnék maradni, de azt is szeretném, ha ez a város kevésbé lenne őrült és Hope olyan helyen nőhetne fel, ahol nyugodtan sétálhat az utcán, mert nem les rá minden egyes lépésénél valami sötétárnya, illetve idővel barátokra is szert tehetne…
- Mégis mi a terved? Hogyan akarod ezt elérni? Segíteni akarok! – faggattam őt tovább, illetve eléggé határozottan tudtára adtam azt is, hogy rám számíthat, mert segíteni fogok benne. Ha van egy aprócska remény is a békére, akkor tenni akarok érte. Még akkor is, ha erről Niklaus még egyelőre nem tudhat. Talán sikerrel járhatunk, már csak az a kérdés, ha tényleg sikerül, akkor miként is adjuk a testvérünk tudtára, hiszen az se lesz könnyű és ki tudja, hogy milyen áldozatokkal fog járni ez az egész.
- Rendben van, akkor meglátom, hogy merre is hajtom álomra a fejemet és mire visszatérsz, addigra biztosan visszakapod a szobádat is. Ha visszamész oda, Niklausnak elárulod, hogy én is a városban vagyok, vagy egyelőre még titok lesz? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen nagyon is érdekelt, hogy mi a terve ezzel kapcsolatban. Magam sem tudom, hogy készen állok-e arra, hogy újra a másik fivéremmel találjam magam szemben, hiszen lehet, hogy Hopet rám bízta, amivel eléggé meglepett, de attól még ki tudja, hogy mit érez az irányomba, vagy azzal kapcsolatban, hogy visszatértem. Amikor meg megérzem a testvéri simogatást, akkor mosolyogva pillantok rá és kicsit elveszek ebben az érzésben. Elijah szavai kicsit meglepnek, de amikor arcára siklik a keze, akkor eléggé árulkodó. – Ezek szerint tényleg megtapasztaltad, hogy nem olyan védtelen, mint amilyennek tűnik. Talán jobban közénk való, mint az elsőre bárki is gondolta volna, nem? Az csak jó, ha nem kell őt félteni senkivel se szemben, legalább nem kell állandóan szemmel tartani, vagy tévednék? – pillantottam rá mosolyogva.


Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 22, 2016 7:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Csak egy beszédes mosollyal megforgatom a szemeimet, ahogy Bekah máris megjegyzést tesz a bútoraimra. Tessék, így költözzön az ember egy fedél alá egy nővel, aki történetesen a húga, és aki pontosan tudja, hogy a bátyját képes irányítani, mert a fivére engedi is neki ezt.
- Mint mondtam, érezd itthon magad - válaszolom végül. - Az én lakásom most már a tiéd is. Mindazonáltal roppant hálás lennék érte, ha legközelebb mikor belépek azon az ajtón, nem borítana minden négyzetcentiméternyi területet virág, vagy csipketerítő - csipkelődöm egy keveset. Emlékszem a múltra, amikor még emberként a kunyhónkban éltünk. Rebekah volt az, aki mindig csinosította a lakhelyünket, ha mással nem, egy virágkoszorúval az asztalon, vagy a falakon. Különös, hogy a nőben mindenütt és minden korban megnyilatkozik a virágok szeretete, a maga iránt való gondosság és a mások iránt való figyelem. Ez utóbbinak most is jelét adja, persze nem túl nyilvánosan, csupán egy finoman elejtett megjegyzéssel utal Hayleyre. Tudom, hogy tisztában van vele, hogy Celeste óta senki nem rabolta még így el a szívemet, ahogy azzal is, hogy a körülmények most még zavarosabbak, mint voltak csaknem háromszáz évvel ezelőtt.
Egy bólintással reagálom le csupán Rebekah szavait, mikor arra utal, hogy Niklaust illetően két végeredménnyel is lehet számolni. Egyrészt, hogy bármit képes lesz feláldozni a lányáért, és a szeretet olyan lángja gyúl fel benne, amire még sosem volt példa. A másik, hogy saját önző, és néha ostoba viselkedése miatt nem magát, hanem Hope-ot állítja abba a célkeresztbe, ahová a családunkat gyűlölők majd támadni akarnak.
- Hidd el húgom, én is tisztában vagyok ezzel a két lehetőséggel. Ostoba lennék, ha csupán Niklaus érzéseire vagy gondolataira hagyatkoznék ebben a küzdelemben. Elárulom neked, bízva abban, hogy nem tájékoztatod az öcsénket erről, hogy már javában munkálkodom egy olyan béke megkötésén, ami biztosítani fogja Hope biztonságát - teszem hozzá. Igen, nem véletlenül mentem el Vincent Griffith-hez, és nem véletlenül fogom felkeresni Faye Charpentiert sem. Ha ők képesek lesznek a gyűlölködést félretenni, és hallgatni a józan ész szavára, minden faj meg fogja kapni az őket megillető - és egyenlő - jogokat a városban, és végre véget vethetünk a viszálynak és vérontásnak.
Merengésemből Bekah megjegyzése rángat ki, és hangosan felnevetek szavai hallatán, és azon, ahogy mondja őket. Kétség nem fér hozzá, nem csupán udvariasságból nem szándékozik kiűzni a szobámból, somolygása azt is elmondja, hogy tisztában van vele: férfi vagyok, aki szerelmes, méghozzá nem is viszonzatlanul. Ez pedig együtt jár néhány dologgal.
- Köszönöm, de hidd el, nyugodtan elfoglalhatod, legalábbis néhány napra - nyugtatom meg. Meglehetősen morbid lenne, ha úgy töltenék néhány szenvedélyes éjszakát Hayleyvel, hogy a húgom a fal másik oldalán él, és vámpírhallással van megáldva. A Mikaelson villában személyenként foglaltunk el egy-egy szintet, közel sem volt a dolog olyan feltűnő, mint amilyen egy ilyen kis lakosztályban lenne. - Én most néhány napra visszatérek a régi villánkba - találok aztán diplomatikus magyarázatot. - Addig szabad kezet kapsz a saját szobádat illetően. Rendeztesd be, és dekoráld ízlésed szerint - simogatom meg Bekah szőke haját, aztán elgondolkodva nézek rá. - Nos, mondhatom, hogy van igazság abban, hogy félted Hayleyt Niklaus bosszújától. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy még mielőtt az öcsénk egyetlen rossz mozdulatot tenne, Hayley darabokra szedné, és a cafatjait adná oda Hope-nak játszani. Hidd el, sikerült már nekem is megismernem a hölgy vérmesebb oldalát - nyúlok önkéntelenül is arcomhoz, mintha még mindig érezném rajta Hayley istentelen pofonját.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 11, 2016 7:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

- Talán itt lenne az ideje annak, hogy a por eltűnjön és rendes bútorok kerüljenek a házadba, nem gondolod? Az is lehet, hogy hamarosan több lakód lesz, mint gondolnád, hiszen kitudna ellenállni egy anyai kérésnek, vagy tévednék? – pillantottam abba az irányba, amerre eltűnt Hayley az unokahúgunkkal. Sose lehet tudni, hogy ebben a családban mit hoz a jövő szeszélyes szellője, s szemmel láthatóan az utolsó találkozásunk óta még közelebb kerültek egymáshoz. Ami lehet veszélyes is, de másrészt én viszont örültem nekik, hiszen a bátyám úgy pillantott rá, mint oly régóta már senkire se. – Igen, az eléggé hasznos tulajdonsága a háznak, másrészt egészen csend van. Ez se olyan rossz érv eme vityilló mellett. – pillantottam egy apró mosollyal az arcomon Elijahra, miközben helyet foglaltam, majd a felém nyújtott poharat elvettem tőle, miközben megköszöntem.
Ami viszont ezek után következik. Nos, szerintem eléggé enyhe kifejezés lenne rá, hogy meglepett és ledöbbentett. Sokan talán mulatságosnak találnák ezt a szituációt, vagy beszélgetést, de semmi vicces nem volt benne, hiszen Elijah is félreértett. Nem állt szándékomban semmit se a fejében, hiszen mindenki maga dönti el, hogy mit is gondol, de reménykedtem abban, hogy a kételyeimet elmondhatom neki, s legfeljebb megcáfolja és talán én is képes leszek kicsit másképpen látni a dolgokat, de erre végképpen nem számítottam, amibe most csöppentem. Egy kicsit megköszörültem a torkomat, majd feltartottam a kezemet is, amolyan inkább hallgasson módon, mintsem jelentkezésnek lehetne betudni. – Semmit se akartam elültetni a fejedben, se megváltoztatni a véleményedet. Régebben is sokszor megbeszéltük azt, hogy mit gondolunk. Mindig is, vagy legalábbis sokszor remekül megértettük egymást, ha másféleképpen is, de sokszor ugyanazt szenvedtük el Niklausnak köszönhetően, így érthető, hogy neked mondtam el a kételyeimet és a gondolataimat, s nem másnak. Szeretnék hinni abban, hogy a lánya megváltoztatja, s hiszek is, de ugyanakkor félek is, hogy esetleg csak nagyobb veszélybe fogja sodorni azt a csöppséget. – pillantottam komolyan a testvéremre és láthatta, hogy téged emiatt aggódom. Aztán pedig amikor újra megszólal csak egy aprót bólintok, hogy részben jó érzés hazatérni.
- Nos, azt hiszem, hogy inkább kihagynám a szobádat, hiszen ki tudja, hogy mikor lehet rá szükséged. – s egy sokat sejtető pillantásra néztem a bátyámra. Nem fogok semmi ilyen témában elmerülni, de nem voltam öt éves se, hogy ne tudjam azt, hogy vélhetően nem csak aludni szokott ott és tényleg lehet, hogy szüksége lesz rá. – Szerintem egy nap alatt rendbe tudom hozni azt a helységet, egész jó vagyok már benne, így addig meg tökéletes lesz a kanapé is. – tettem még hozzá, majd egy szőke tincset eltűrtem, mielőtt még egy puszit kaptam volna a bátyámtól. Mosollyal az arcomon és szeretetteljes pillantással néztem fel rá. – Ezek szerint, akkor ma már vissza is mentek oda? Klaus mit szólt hozzátok? Nem félsz attól, hogy árthat Hayleynek amiatt, amit érez? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen tudom, hogy nem maga a Sátán Klaus és fontos számomra ő is, de szerintem Elijah megérti azt is, hogy miért aggódom ennyire a családunk két új tagjáért. Mi már edzettek vagyunk, de ők? Mondjuk azt, hogy annyira nem. Bár Hayleyt nem kell félteni.

Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Aug. 07, 2016 8:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Ahogy belépünk a csendes házba, csak a léptünk koppan a padlón, és a folyó túloldaláról hallani át a soha nem szűnő jazz, és az éjszakai életüket töltő emberek hangjait. Mindez azonban most megnyugtatóan távoli, és nem érzem a magány fojtogatását így, hogy immár nem vagyok egyedül.
Hope mélyen, és békésen alszik Hayley karjaiban, hát ő elsiet lefektetni a kicsit, én pedig megérintem a kissé poros bútorokat, miközben lassan az ablakig sétálok.
- Ha néhány hevenyészve összedobott berendezési tárgyat az otthonos jelzővel lehet illetni, akkor az - bólintok, miközben kitekintek a Mississippi sötét vizére, amin megcsillannak a város fényei. - A nyomába sem ér a régi Mikaelson villa pompájának, de bír egy hatalmas előnnyel: nincs a nap minden percében szem előtt Niklaus dühös, és egyúttal halálos sebet kapott önérzetének arca - fordulok vissza a hugom felé, aki kényelembe helyezi magát a kanapén.
Öntök neki egy pohár italt, majd helyet foglalok mellette, és a szemébe nézek.
- Azt illetően, amit a régi házadban mondtál, soha többé nem szeretném ezeket a szavakat hallani a szádból, Rebekah. Elég volt abból, hogy Niklaust a földre szállt sátánnak nézed. Tudom, hogy milliónyi hibája, és felsorolhatatlanul hosszú bűnei listájának ellenére szereti Hope-ot, és ha a családunkért nem is, de érte meg tud változni. Olyan biztos vagyok ebben, mint abban a kötelékben, ami ezer év után is összefűz mindannyiunkat - szorítom meg a hugom kezét. - Ha kételkedni akarsz ebben, tedd. Jogodban áll. De a saját kételyeidet ne akard elültetni az én fejemben, mert nem osztom őket. Niklaus mellett a helyem. Ha most hátat fordítunk neki, a testvérünk végleg elveszett. És tagadhatod magad előtt amennyire csak akarod, de a lelked mélyén tudod, hogy ez az igazság - kelek aztán fel, és ledobom zakómat.
- Nos, mint mondtam, csak félig élek itt Algírban. Mivel Hayley a támogatásomra szorul, és minden segítséget meg fogok adni neki, ezért meg kell küzdenem azzal a ténnyel is, hogy a régi Mikaelson villában szenvedő alanya legyek az öcsénk nem épp vendégszerető viselkedésének - lopakodik aztán egy apró mosoly a szám sarkába. - Nem túl nagy ez a hely, de addig, míg vissza nem térek, megkaphatod a szobámat. Átmenetileg legalábbis. Van mellette egy kisebb, használaton kívüli helyiség, majd küldök valakit, aki kitakarítja, és szobát varázsol belőle, ha így megfelel. Isten hozott Algírban, Rebekah - hajolok le, egy csókot nyomva hugom homlokára.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 01, 2016 11:07 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

>> Előzmény

- Jogosan illet? – vontam fel a szemöldökömet csöppet se békésen. Idejét se tudom már annak, hogy mikor tért el ennyire a véleményünk valamiben Elijahval, de szemmel láthatóan ebben nem értettünk egyet. – Ő Klaus vére, s mit kellett volna tennie? Eltűnni a sárban, hagyni, hogy amit egykoron a mentora, az „apja” felépített kárba vészen? Nem, nem hiszem. De mond meg nekem, hogy mivel jobb az, ha Klaus ül azon a képzeletbeli trónon, mintha Marcel tenné? Ennyire még te se lehetsz vak fivérem, fejek hullanak, egyre több vér szennyezi az utcákat. Mikor lesz ennek vége? Mikor jön el az a pillanat, amikor már ti se akartok több vért kiontani egy-egy trón, cím vagy éppen tekintet miatt? – pillantottam rá kíváncsian és láthatta az íriszeimben, hogy nem viccelek. – Talán trónbitorló volt, de mégis nagyobb béke honolt a vidéken, mint azóta honol, hogy mi valaha betettük ide a lábunkat. Azóta inkább vérek folynak úgy az utcaköveken, ahogyan az esőnek vagy éppen a folyónak kellene. Mikor jöttek rá végre arra, hogy a hatalom nem minden? A család az, s nem más! – talán kemények voltam a szavai, de Elijah pontosan tudhatta azt, hogy nem fogok hátat fordítani a családomnak, de attól még nem kell tetszenie annak, amit látok, vagy ami zajlik. Főleg úgy nem, hogy a veszély még mindig fennáll, s sose hagynám azt, hogy az unokahúgomnak baja essen.
- Vagy talán csak túl vak vagy ahhoz, hogy ennyire hiszel benne. Talán látni fogom, hogy Hope kedvéért képes változni, képes hagyni, hogy a szeretet a bőre alá kússzon és a béke szép lassan elérkezzen, de mi lesz akkor, ha a lányánál is édesebb lesz számára a hatalom? Mi van akkor, ha ő azt hiszi, hogy a hatalommal teremtheti meg Hope számára a békét és a biztonságot? – pillantottam kíváncsian a testvéremre, miközben szép lassan elindultam, hogy összeszedjem a saját holmimat is. Mind a ketten ismertük már Klaust és tudtuk jól azt, hogy a hatalom mindig is első helyen szerepelt nála. Vajon most tényleg változni fog, vagy csak hiúábránd lenne?
Könnyedén csomagoltam be, egy-két szót váltottam Hayleyvel, de hamarosan már az autóban voltunk és indultunk haza, oda, ahol a káosz talán nagyobb, mint valaha volt. Ideje megtudnia Hopenak, hogy mely város az otthona, ki az apja és nekünk is ideje meglátni azt, hogy milyen hatással is lesz az apjára. Reménykedtem, de féltem is, hogy tévedünk és a csöppség csak nagyobb veszélynek lesz kitéve.
Az út egészen csendesen telt, s alig, hogy megérkeztünk Hayley el is tűnt a gyermekkel. Kíváncsian léptem Elijah otthonába, s fürkésző pillantással néztem körbe.
- Egészen otthonos. Mióta is élsz itt? – pillantottam rá kíváncsian, s ha mutatta az utat, akkor követtem, hogy merre is lesz a szobám.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 14, 2016 5:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Szabad játéktér
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Vas. Jún. 19, 2016 6:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Ha őszinte akarok lenni, akkor nem értettem teljesen azt, hogy mire volt jó, ahogyan azt se, hogy miért kell tovább szenvedni és miért nem vette be egyből a testvére vérét. Még a végén itt terem Klaus és meggondolja magát. Akkor pedig igazán cseszhetjük, már csak az kellene.
A szavai természetesen mélyen fúródtak a bőröm alá, de ennek ellenére se tudtam hirtelen mit felelni rá. Ez olyan volt, mintha egy olyan személynek mutatnák meg a vizet, aki még sose hallott róla. Biztosan ciki, hogy ennyi idősen a romantika olyan messze van tőlem, mint Makótól Jeruzsálem, de erről nem tehetek. Sose volt szerencsém férfiak terén, ahogyan részben most sincs, hiszen tudtam, hogy nem helyes a gyermekem apjának a testvérébe beleszeretni, de mielőtt ezt megakadályozhattam volna már megtörtént. Nem tehettem semmit és talán nem is szerettem volna. A vonzalom ott volt közöttük, a ki nem mondott szavakban, az apró rezdülésekben, illetve a tetteinkben. Nem kellett ezeket szavakba önteni, hiszen mi értettük ezt anélkül is, ahogyan talán a világ is, most pedig mégis szavakba önti. Dühös voltam rá azért, amit tett, hogy máshol keresett vigaszt, de ennek ellenére azt is tudhatta, hogy szeretem őt, hiszen ha nem így lett volna, akkor vélhetően az edzőteremben is jobban neki mentem volna, mint tettem. Illetve ott volt a pillantásom is, amiben a szerelem apró szikrája örökké ott volt, még ha dühös villámokat szóró is volt a nézésem. Attól azt még nem lehetett teljesen elűzni íriszeimből az iránta érzet szerelmet, kötödést.
- Szeretlek Elijah, talán nem teljesen, talán nem lenne szabad, de ezen nem tudok és nem is akarok változtatni. Talán néha elszakad a cérna, néha tombolok, de melyik nő ne tenné? Főleg akkor, ha egy farkassal él együtt? – utaltam itt a bundásomra és a vele járó hevesebb temperamentumra. Végül egy lágy csókot nyomtam a homlokára, majd utána befészkeltem magamat mellé, hiszen szerencsére bevette a gyógyírt eme korságra. Csendesen hallgattam a szívének a ritmusát… Már késő éjjel volt, amikor felébredtem. Ő még mindig mélyen aludt. Óvatosan bújtam ki az öleléséből, majd pedig a konyha felé vettem az irányt. Töltöttem magamnak egy pohár hideg vizet, miután megállapítottam, hogy Elijah már nem lázas, majd pedig megnéztem az üzeneteket és szerencsére Rebekah is írt, megnyugtatott, hogy minden rendben van. Végül az ablakhoz sétáltam, s onnét figyeltem az elém táruló városképet, miközben a poharat szorosan öleltem magamhoz…
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 02, 2016 5:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Amikor epekedve vársz egy pillantást, egy mosolyt, egy arcot, egy hangot... és mindez csak ritkán, pillanatokra, távolságtartón adatik meg, és nem tudod, nem tudhatod, mit hoz a jövő, ez a személyre szabott remény pokla. A remény a legkegyetlenebb dolog a világon. Még a halál is jobb nála. Amikor az ember meghal, a fájdalom véget ér. De a remény az egekbe emel, hogy aztán még magasabbról zuhanjunk a földre. A remény gyengéden cirógatja a szívet, majd hirtelen darabokra zúzza. Újra meg újra. Sosem hagyja abba. És ez a fájdalom felülír minden fizikai szenvedést és gyötrelmet. A lélek és szív fájdalmát nem lehet mérni semmivel, csak a be nem hegedő sebek mélységével.
Hallom a szavait, és mindazok ellenére, ami történt köztünk, a sértések mögött, amiket egymás fejéhez vágtunk most először érzek nyugalmat ezen az őrült, cselekményekkel teli éjszakán.  Látni akarom a régi Hayleyt, a tüzet a pillantásában, érezni a csókja ízét, ajka melegét a saját ajkamon, átölelni amikor hozzám bújik, és akkor, csak akkor hinném el, hogy a fájdalom amit egymásnak okoztunk ugyan még él, de a sebét lassan befedi a feledés és megbocsátás hamuja.
Engedelmesen, szinte gépiesen hagyom, hogy megitassa velem Niklaus vérét, majd fejemet ölébe húzza. Itt vagyok mellette, a közelében, érzem a hajamban szórakozottan turkáló ujjait, és rámosolygok. Még fáradtan, bizonytalanul, de már szűnő fájdalommal, testi-lelki tekintetben egyaránt.
Lehunyom a szemem, nagyot sóhajtok, ezzel száműzve az éjszaka minden kínját, a keserű szavakat, amiket egymás arcába szórtunk. Kezét az ajkamhoz emelem, lágy csókot nyomok rá, aztán már halvány mosollyal az arcomon nézek Hayleyre.
- Te ismered a szívemet, beletekintettél, megtaláltad ott a boldog emléket és az élményt, mely hozzád köt, és amely te magad vagy. Még sosem voltam ilyen gyenge, sosem éreztem ilyen félelmet, mint ma, amikor megláttam a szemedben, hogy talán örökre elvesztettelek - simogatom őt végig pillantásommal, aztán úgy helyezkedek, hogy nemsokára már ő is mellettem feküdjön az ágyon. Nem beszélek, ez nem a szavak ideje. Csak némán iszom pillantásommal haja selymességét, arca vonásait, a szemeiben szikrázó fényt, és azon kapom magam, hogy vágyom a csókját, hogy megérezzem ajka érintésén a feltétel nélküli megbocsátást.  Azt a szikrázó légkört körülöttünk, mikor a szobájában a karjaim közé bújt, és én jelentettem számára a boldogságot.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 02, 2016 2:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Hayley & Elijah
There is never a time or place for true love. It happens accidentally, in a heartbeat, in a single flashing, throbbing moment.

Próbáltam a lehető leggyorsabban megjárni az utat, ami persze nem ment olyan könnyedén, mint terveztem. Ez a város olyan, mint egy kitörés közelében lévő vulkán. Mintha csap napjai lennének hátra addig, hogy egy hatalmas nagy pusztítás végig ne söpörjön. Hope jelenléte talán kicsit segített Klausnak is lehiggadni, ahogyan Rebekah jelenléte is egészen jót tett az itt élőknek, vagy legalábbis a családnak. De végül sikerrel jártam, én pedig nem haboztam, amilyen gyorsan csak tudtam újra Elijah lakásában találtam magamat, majd sietve rohantam fel a szobájába.
Nem értem, hogy mit akarhat mondani. Főleg azt nem, hogy miért ilyen állapotban. A verejték egyre inkább megjelenik arcán, a fájdalom szinte ott virít minden egyes pillantásában, levegővételében. Szeretném félbe szakítani, de még se megy, hiszen alig hogy belekezd, én egyszerűen lefagyok. Sose voltam az a nagy romantikázos személy. Éltem és élveztem az életet, ahogyan szerettem is és szeretek most is valakit, de ennek ellenére hirtelen olyan idegennek tűnt ez a helyzet, hogy pár pillanat erejéig olyan volt, mintha ellopták volna még a hangomat is... Csak ültem ott mellette és nem mozdultam meg. Egyszerűen képtelen lettem volna bármit is tenni, vagy mondani. Jól estek a szavai, de mégis egy kicsit idegennek tűnt ez az egész helyzet. Boldogság sokszor messze vándorolt tőlem, ahogyan a romantika meg még távolabb. Mellette boldog voltam, s egyre inkább furábban kezdtem érezni magam amiatt, hogy csak figyelem őt. A kezem a homlokán pihent, majd a pillantásom az ablakra téved, azon keresztül pedig a városba. Egy aprót az ajkamba haraptam, majd újra visszanéztem rá.
- Szeretlek, ezt te is tudod, hogy túl fontos vagy számomra. Sose volt könnyű az, ami köztünk van, de bízom benned. Mind a ketten könnyedén képesek vagyunk sebet ejteni a másikon, de ettől még a köztünk lévő kötelék nem illan el. – szólaltam meg komolyan, majd segítettem neki feljebb ülni. – Kérlek, idd meg. Nem akarom, hogy szenvedj. – tettem hozzá óvatosan, majd segítettem neki elfogyasztani Klaus vérét. S ezek után pedig nem mozdultam el mellőle. A fejét ölembe helyeztem és úgy őriztem őt továbbra is, amíg jobban nem lesz. Én megvédhetem őt ezen az estén, de ennél több vagy jobb szavakat képtelen lettem volna találni. Talán mindenkinek van romantikusabb énje, de azt hiszem az enyémet valaki más nyerte meg…
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Május 30, 2016 9:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

https://www.youtube.com/watch?v=zs0LtR170WU




A hűvös tenyér érintése a homlokomon szinte azonnal enyhülést hoz. Csillapítja fájdalmamat, elűzi a rémálmokat, de talán ebben semmi másnak nincs is része, mint annak, hogy újra itt van velem, visszajött. A reménynek, hogy talán még nem rontottam el mindent...
Ahogy ülésbe kínlódom magam, és ő maga is mellém ereszkedik, már nem emlékszem a kínokkal teli éjszakára. A lázas képek tovatűnnek az agyamból, nem marad ott más semmi, csak az a gyötrő, egész belsőmet tépő és szaggató érzés, ahogy emlékszem, mi lángolt a tekintetében, ahogy fejemre olvasta bűnömet. Látni a dühét, a csalódottságát, ami felém irányult, ezerszer rosszabb volt bármily farkasharapás okozta szenvedésnél.
Látom ahogy felemeli kissé a kezét, hogy meglássam benne a gyógyírt, és ekkor döntök. Felteszek egy lapra mindent, és ha elmondtam neki, amit akarok, kiderül van-e még számomra remény és megváltás, vagy ezer éves, fekete lelkű, kóbor árnyként bolyongok majd az éjszakában, mert egy szavával fogja kiszakítani a szívemet. A gyógyír ráér még egy-két percet. Vannak dolgok, amik előbbre valók ennél.
- Hayley, valamit mondanom kell neked - húzom magamhoz közel szinte egy centire, láztól forró leheletem az arcát éri, szemem megkeresi az övét és úgy kapaszkodom az íriszébe, mintha ő lenne a mentőkötelem az életbe. – Hagy mondjam el most, amit szeretnék, mert ha nem teszem meg azonnal, úgy érzem megöl, és elpusztít minden sejtemben. Vannak dolgok, amiket egy "sajnálom" nem hoz helyre. Van olyan fájdalom, ami túl mélyre hatol, hogy valaha is meggyógyuljon olyan egyszerű dolgok által, mint a szavak. Amit Giával és veled tettem, méltatlan volt hozzám, és valami más dologhoz is. Meg kellett volna köszönnöm, hogy adtál nekem valamit, ami nem háború, pusztulás és halál. Önmagadat – hunyom le szemem egy pillanatra, aztán újra belenézek abba a zöld szempárba, amelynek tulajdonosa foglyul ejtette a lelkemet. – Nagyobb fájdalmat okoztam neked minden másnál, de erre csak most jöttem rá igazán. Hibáztathatlak akárhogyan, de a hibát én követtem el. Már értem, mi zajlik benned legbelül. Megjártad a poklot, ahová én löktelek. Szerettél, váltakozva hittél és gyanakodtál, bizakodva félresöpörted a kételyeket, amelyek alattomosan újra ránk támadtak, és mégis, minden félelmed dacára szerettél engem, akkor is, ha úgy érezted, nem helyes. Van azonban még ennél is gyötrőbb pokol. Láttam a kételkedésedet, a rettegésedet tőlem, amivel megmérgeztem a szerelmünket. Ma éjjel minden lázálmom közepette téged láttalak, és álmaimban boldog voltál velem. Aztán felébredtem, és félek, hogy az álmom csak álom marad. De akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer ébren álmodni. Még egyszer tiszta szívből szeretni téged. Nem kérhetem tőled, hogy mindent felejts el, mintha meg sem történt volna, és varázsütésre legyen olyan, mint ezelőtt. Csak annyit kérek, ha még egy kicsit ott élek a szívedben, adj egy esélyt, hogy újra lépésről lépésre felépítsem köztünk azt a hidat, amin átkelve elérhetek hozzád. És ha most azt mondod, hogy nem lehet, vagy már nem akarod, tudom, hogy el kell fogadnom. Akkor remélem, emlékké válok majd idővel és a múltad leszek, ha eszedbe jutok majd, ha eszedbe jut a mosolyom, néhány kedves szavam, az érintésem.... Ha akarod, a múltad leszek, ha a jövőd nem lehettem. Bárhogy is dönts, azt akarom, hogy te boldog légy… mert teljes valómmal, minden porcikámmal szeretlek – hajtom le fejem, hogy megpihenhessek, és úgy érzem, maga Hayley a gyógyír, bőrének illata, és az a megfoghatatlan csoda, ami egész lényéből sugárzik felém.




Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Vas. Május 29, 2016 10:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Hayley & Elijah
There is never a time or place for true love. It happens accidentally, in a heartbeat, in a single flashing, throbbing moment.

Szavaira egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd pedig egy vizes ronggyal próbálom letörölni a homlokán megjelenő verejtékcseppeket, miután ágyba tessékeltem őt, vagyis raktam. Aggódva figyelem azt, ahogyan szenved, majd helyet foglalok mellette. A kezem továbbra is arcán pihen, majd megrázom kicsit a fejemet. – Nem ti beszéltetek arról, hogy Klaus nem akar még több veszedelmet most? Így egy testvért se akarna elveszíteni, s ha rám nem hallgatna, akkor most már itt van Rebekah is, hogy segítsen meggyőzni. Minden rendben lesz. – mondom neki könnyedén, nem mintha a dühöm eltűnt volna, de most jobb lesz, ha Klaus se húz fel, mert még mindig forrt a vérem, egyszerűen csak az aggodalom erősebb volt, ahogyan az iránta érzet szerelmem is, így a dühömet képes voltam ismét lenyelni. Végül egy apró csókot leheltem a homlokára, mielőtt még elmentem volna. Reménykedtem abban, hogy semmi baj nem lesz addig, amíg távol vagyok, hiszen vélhetően nem lesz rövid menet és nem segített az se, hogy az őrültek háza még inkább jelen volt a mai napon.

Sietve léptem be a házba, majd pedig egyik Klaushoz siettem. Ha valaki azt hiszi, hogy az életben bármi is könnyű lenne, akkor szerintem csak találkozzon egyszer Klaussal, vagy csöppenjen bele a Mikaelson család életébe és akkor utána beszélhetünk erről, mert roppant mód semmi se volt egyszerű, ahogyan ő se könnyített meg semmit se. Hope már régen aludt, s vélhetően legalább két fültanúnk is volt, Freya és Rebekah személyében, így próbáltam visszafogni magam. Ami részben ment, részben pedig nem, hiszen ő se tette meg. Mintha csak az időt akarná húzni és még inkább hagyni a testvérét szenvedni. Nem értettem, hogy miért jó neki ez, de már néha meg se próbáltam megérteni. Végül Rebekah sétált be a szobába. Csöppet se tűnt jókedvűnek, de ő is megannyi érvez hozott fel és próbálta minél hamarabb észhez téríteni Klaus-t, mielőtt még esetleg túl késő lehetne és végül meg is lett az eredménye. Sikerült vért szereznem tőle, mire sietve köszöntem el, majd pedig visszaindultam Algírba. Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz, s nem talált rá senki se ilyen védtelen állapotban. Már csak az kellene. Komolyan mi fog még ezek után következni eme remek estén? Nem volt elég az, hogy mi egymásnak estünk, még az anyatermészetnek ebbe is bele kellett rondítania?

Sietve termek a szobájában, majd pedig az ágyon foglalok helyet. A kezem óvatosan siklik a homlokára, de szemmel láthatóan még így is sikerül megijesztenem őt. Amikor megszólal, akkor aggódva tekintek le rá. – Itt vagyok, nem lesz semmi baj. Hamarosan jobban leszel. – suttogom neki, majd segítek neki kicsit feljebb ülni, majd pedig előszedem a fiolát, amiben a testvére vére van, amiben a gyógyír rejtőzik a fertőzésére, de még mielőtt megitathatnám vele megállít, mire kíváncsian és érthetetlenül pillantok rá. Nem értem, hogy mit szeretne, hiszen jól kellene lennie, aztán majd megbeszéljük azt, ami történt vagy nem…
©

Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Május 23, 2016 4:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



(Vámpírok edzőterme)

Úgy érzem, mintha időtlen időkig tartana belépnünk az ajtón, és félő, hogy ha Hayley nem támogatna, saját lábamon már nem jutnék el a szobáig. Erőnek erejével, végső tartalékaimmal kényszerítem rá magam az utolsó lépésekre, és megkönnyebbülten sóhajtok fel, ahogy lerogyhatok az ágyamra.
- Az ötlet remek - kapkodok levegő után, és verejtékben úszó arccal nézek fel Hayleyre. Kimondva-kimondatlanul is mindketten tudjuk, mire van szükségem a méreg semlegesítéséhez, ennek teljesülése viszont a mostani körülmények között felérne egy kisebbfajta csodával. - Mindazonáltal úgy hiszem, meddő próbálkozás lenne azt kérned, hogy Niklaus akár egy csepp vérét is áldozza a megmentésem érdekében. Ismerve az öcsémet azon sem lepődnék meg, ha ide sietne, hogy kéjes örömmel az arcán, a saját szemével nézze végig a kínlódásomat - teszem hozzá, de belátom, a jelen helyzet nem kínál sok választási lehetőséget.
Engedelmesen végigfekszem az ágyon, mikor Hayley megáll felettem, és önkéntelenül is lehunyom a szemem, mikor szinte leheletszerű csókja éri a homlokomat. Alig néhány másodpercen belül magamra maradok, már a léptei is elhalnak az éjszakában, és szinte még soha nem tapasztalt csend szakad rám, amit csak kapkodó zihálásom szakít meg, miközben testemben a vérem viaskodik a farkasméreggel.
Lehunyt szemhájam mögött, lázas agyamban, mintha csak végtelenített felvétel játszódna le, újra és újra végigélem a támadást, szinte ismét érzem az állat bűzét, és fogainak tépését a húsomban. Hogy megbántam-e? Minden fájdalmam ellenére a válaszom a határozott nem. Már abban a másodpercben, mikor Hayley elé álltam tudtam, hogy nekem kell megfizetnem az árat a családunk nevében, és a vámpírok nevében azért az őrületért, amit a városra zúdítottunk a megérkezésünk pillanatában. És miután a farkas távozott, láttam Hayley arcán, a tekintetében, hogy ő is pontosan tisztában van ezzel. És még ha elmondhatatlan őrültségnek tűnik is, hálásnak kell lennem ennek a támadásnak a puszta tényéért is, mert olyasvalamit akadályozott meg, ami talán pusztítóbbá és fájdalmasabbá vált volna minden másnál. A határán táncoltam annak, hogy örökre elveszítsem a nőt, akit szeretek. És nem, nem sajnálom az előttem álló hosszú, kínokkal teli éjszakát. Ha ez a büntetésem, örömmel vállalom, mert úgy érzem elmondhatom, hogy a sors még így sem szabott túl drága árat nekem.

Telnek a percek, az órák, és még mindig egyedül vagyok. Szaggató kín járja át minden porcikámat, s a tenyerembe temetem arcomat. Ki akarok magamból söpörni mindent. Egyetlen dologra koncentrálok: a saját szívemnek száguldó, kínokkal telt dübörgésére, amelytől legszívesebben a csillagos égig ordítanám a fájdalmamat. Ha lehunyom a szemem, menekvést keresve egy fél-eszméletvesztésben, képek, szavak és hangok villannak fel előttem, nyomai ezer év fájdalmas-keserű történetének. És ezek közt az emlékek közt újra és újra agyamba tolakodik Hayley arcának képe, és a pillantása, mikor kíméletlenül arcomba vágta a fájdalmas igazságot. És csak most, lázas képzelgéseimtől elborult aggyal látom tisztán, hogy az én árulásom sokkal nagyobb volt, mint amit eddigi élete folyamán bárkitől is kaphatott. A szívét, a lelkét, minden szerelmét és bizalmát belém helyezte, én pedig kíméletlenül törtem össze az eszményképét, és jelenleg minden testi fájdalomnál nagyobb kínt okoz mikor rájövök, hogy ami köztünk történt, már talán sosem hozhatom helyre.

Alighanem elszaladhat egy időre az eszméletem, mert egész testemben összerándulva ébredek, ahogy egy hűvös tenyér simul jólesően forró homlokomhoz. Szemem felpattan, és csak remélem az imádott nő arca nem csupán egy újabb hagymázos agyszülemény.
- Hayley... - suttogom, mikor rájövök, hogy immár teljes valójában áll előttem, aztán keservesen ülésbe tornázom magam, és erőtlenül támaszkodom az ágy támlájának. Kíváncsi vagyok, vajon képes volt-e megpuhítani Niklaus szívét, amely a szerettei iránti aggódásban még szinte sosem volt igénybe véve.




Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 04, 2016 7:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

- Rendben van, reggelig várok, hiszen nem akarom kitépni a kezei közül. Remélem, hogy hazajön velünk, mert itt is ugyanúgy gondját viselheti, ahogyan régebben. Nem fogom megakadályozni benne, de szeretném már a karjaimban tartani és álomba ringatni. – vallom be a dolgot, hiszen az anyai szív is sok mindent el tud viselni, de egy idő után a hiány és a félelem őrjítő tud lenni. Lehet, hogy nem fogja a nap 24 órájában Rebekah a karjaiban tartani, de nem fogom megfosztani tőle, hiszen remek nagynéni és szükségem lesz segítségre is, amíg megtanulok mindent, vagyis gondolom. Biztosan bennem is megtalálhatóak az anyai ösztönök, de az még nem jelent semmit se. A segítség mindig jól jön. – Köszönöm. – mondom ki ezt az egy szót, ami mögött annyi érzelem lappang. Sok mindent köszönhetek neki és sok mindenért lehetek hálás. S ezt sose fogom elfelejteni.
Türelmesen várok, amíg telefonál, vagy üzen. Nem akarom megzavarni benne és amúgy is eléggé sok mindent helyre kell magamban is tenni. Először is a lányom hazatér, majd pedig ott van még az is, ami közte és Gia között történt. Mindenki hibázik, mindenki megbotlik, de az a fontos, hogy képesek vagyunk-e megbocsájtani és én képes leszek rá, mert szeretem azt a férfit, aki előttem áll… szeretem őt.
- Rendben van. – jegyzem meg már kicsit jobb kedvűen és izgatottam, majd pedig egy szerelmes csókot lehelek csak ajkára, amikor meghallom a szavait. Nem tehetek róla, hogy azt mondtam egyedül is elmennék, de túl izgatott vagyok. Majd pedig hagyom, hogy megmutassa a szobámat. Miután sikerült mindent megbeszélnünk elköszönök tőle és hagyom, hogy az álmok magával ragadjanak.

De nem igazán tudok aludni, túl sok mindenen kattog az agyam és túlzottan izgatott vagyok, így az éjszaka közepén végül felfedező útra megyek és bebújok mellé az ágyba, ahol végül mély álomba szenderülök. Az ölelése képes volt mindig is megnyugtatni és ez most se változott.


|| Folyt. Rebekah háza? 40
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 04, 2016 4:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Nem akar Hope-nak ártani... ez természetes. Niklaus sem akar, ahogy én sem. De vannak, akik igen, és gyanítom, a lista nem két emberre tehető. Ugyanakkor nem élhet sem Hope sem Bekah örök száműzetésben. A bujkálás alatt is rájuk találhatnak, istennek hála, és a hugom csavaros eszének, hogy eddig erre nem került sor. A szerencse azonban forgandó. És ha bármikor is rájönne valaki, hogy a legkisebb Mikaelson leszármazott életben van, akkor nagyobb biztonságban van itt, a városban, ahol ténylegesen óvni és védeni tudjuk mindannyian.
- Igazad van - ismerem el csendesen, és vállára teszem a kezem. - Hope helye végre itt van. Ott, ahol egy egész hadsereg, és az egész családunk áll a védelme oltárán. Hozzuk haza Hope-ot... és talán Rebekah-t is - mosolygom el magam. - De kérlek, reggelig várjunk. Írok Bekahnak, de add meg neki az esélyt, hogy még ezen az utolsó éjszakán kiélje az álmát, és anyának érezhesse magát - kérlelem Hayleyt. Tudom, hogy még ha a hugom vissza is tér velünk New Orleansba, a tény, hogy már nem ő fogja nevelni az unokahugát olybá lesz, mintha megfosztanák őt a fél karjától.
Elfordulok, egy gyors üzenetben tudatom az említettel, hogy reggel meglátogatjuk, és azt is, miért. A választás lehetőségét megadom neki. Nem fogok hatni rá semmilyen irányban, hogy ő is csatlakozzon hozzánk ebben a családi drámának nevezett öröklétben, vagy hogy továbbra is az élet naposabb oldalát válassza valahol máshol, és talán egy halandó oldalán.
- Megkapod ma éjjelre a kisebbik szobát - nézek aztán újra Hayleyre, mikor elrakom a telefont. Valahogy gyanítom, hogy még ha meg is bocsátotta amit köztem és Gia között történt, nem óhajtja velem egy ágyban tölteni az éjszakát. - Reggel korán ébresztelek. Veled ellentétben én nem indulok egy egyedül - szélesedik ki a mosolyom.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 03, 2016 7:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Csendesen hallgatom végig azt, amit mond, pedig nehezemre esik nem közbevágni. Tudom jól, hogy Klaus nem hagyná azt, hogy valakinek ártson Hope-nak, de nem is ártani szeretnék neki. Haza szeretném őt hozni, hogy végre ott legyen, ahol lennie kell. A családjával legyen és szeretetben nőjön fel, mert ez a város sose lesz igazán higgadt és békés, legalábbis kezdem úgy érezni.
- Nem akarok Hope-nak ártani és ezt szerintem ő is tudja. Csak azt szeretném, ha a családjával lenne és köztünk növekedne tovább, hiszen ez a város sose lesz teljesen viharmentes. Nem akarok senkinek se ártani és tudom, hogy Klaus megtorolná azt, ha valaki ártana neki, de egyikünknek se ez a célja. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy itt az ideje annak, hogy visszatérjen. – jegyzem meg komolyan, hiszen tudom jól, hogy Klaus mire lenne képes a lányáért, de azt is tudom, hogy sose bántaná az édesanyját, vagyis nagyon remélem, hiszen eddig se tette és mind a ketten ugyanazt akarjuk, hogy biztonságban és a családjával nőjön fel, s ez sose fog változni.
- Persze, ezt tudom jól és talán ő is hazajönne velünk. – szólalok meg sietve, hiszen örülnék annak, ha ő is itt lenne. Sokat köszönhetek neki és sose leszek képes ezt igazán meghálálni neki. S ezzel biztos vagyok, hogy nem csak én vagyok így, s szerintem Elijah is örülne annak, ha a húga visszatérne velünk. Legalább újra együtt lenne a család. Nem biztos, hogy sok békesség származna belőle, de akkor is így látom helyesnek a dolgokat. – Esetleg beszélj vele még ma és akkor reggel indulunk, ha nem leszel ott, akkor egyedül vágok neki. – s láthatja a pillantásomból, hogy erről nem tud lebeszélni. Ez túl fontos számomra és nem fogok ebből engedni. Inkább örülök annak, hogy végre eljött ennek is az ideje, hogy végre újra a karjaimban tarthatom őt és én nevelhetem fel. Csak reménykedni tudok abban, hogy jó édesanya leszek.
- Niklaus a várossal és az ügyeivel van elfoglalva, de amíg nem a szökésemet tervezem Hope-val, addig nem bánja a dolgot. – tettem hozzá sietve, hiszen neki sincs ellenére az, hogy a lányunk visszatérjen és újra velünk legyen. Neki is hiányzik és talán ez az én szerencsém.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 02, 2016 7:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

A megkönnyebbült sóhaját, mikor gondolkodás nélkül rábólintok a kérdésére, talán a város másik végén is hallani lehet, én pedig nem értem, miért is várt esetleg másféle választ tőlem. Soha nem szegtem még meg senkinek az adott szavam, és vele meg pláne nem áll szándékomban elkezdeni.
- Azt mondom, azért Niklaust se hagyjuk ki a sorból. Tény, hogy én is úgy fogok vigyázni Hope-ra, mint a föld legdrágább kincsére, de abban biztos vagyok, hogy az öcsém nagyon csúnya, nagyon lassú, és nagyon fájdalmas halállal büntetné azt, aki ártani próbálna a lányotoknak. Te nem ismered az öcsémet túl régóta, én igen. Ezer éve már. Sosem láttam még az önzetlen és önfeledt szeretet olyan apró megnyilvánulásait részéről, mint amit Hope iránt érez - teszem hozzá apró mosollyal, és nem hazudok. Néha már magam is úgy gondoltam, Niklaus tényleg nem képes a szeretetre, de ez csupán addig tartott, míg meg nem láttam, hogy néz a tulajdon lányára.
- Ugyanakkor ne olyan hevesen - emelem fel a kezem, mert látom Hayley-n, hogy ha nem ülünk be néhány percen belül a kocsiba, akár gyalog is elindulna Rebekah rejtekhelyének irányába. - Várj még egy keveset. Először is, mindenképpen szólnom kell Rebekah-nak. Egészen egyszerűen csak a tisztesség kedvéért. Az elmúlt egy évben ő nevelte Hope-ot, és tudom, hogy mindennél fájdalmasabban érintené, ha most csak odarohannánk, és kitépnénk a karjaiból. Így is meg fogja sínyleni a távozását, de lesz ideje felkészülni rá - bólintok. Azt már csak magamban teszem hozzá, hogy remélem, innentől a húgom sem a bújdosást fogja választani, hanem hazaköltözik New Orleansba, abba a házba, amit ő is - ahogy mindannyian - az otthonának nevezhet majd. - A másik kérdés Niklaus. Tud róla, hogy haza akarod hozni Hope-ot? - kérdezem Hayleyt, a szemöldökömet ráncolva. - Bármi is történt, bárhogy is történt, ő az apja, és legalább annyi beleszólása van a dologba, mint neked. Nem hagyhatod őt ki ilyen súlyú döntésekből. Sokszor konfrontálódtam már az öcsémmel, de ilyen ok miatt nem szeretnék, már csak azért sem, mert erkölcsileg mindenképpen neki kellene igazat adnom.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 01, 2016 11:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Sose gondoltam azt, hogy egyszer ilyet fogok érezni, hogy ennyire erősen kötődhetek valakihez, de megtörtént és ez egyszerre volt ijesztő és mámorító is. Nem akartam arra gondolni, hogy mi történne akkor, ha esetleg más mellett lelné meg a boldogságot. Talán az eddig események se törtek meg annyira, mint ez a tudat tenne. Nem szakíthatom el Gia-tól, s ezt nekem is be kell látom. Ennyire önző még én se lehetek.
- Bízom benned, ahogyan még soha senkiben se. – szólalok meg komolyan, s közben gyengéden végig simítok az arcán, miután apró csókkal illette az ujjaimat. Fáj amit tett, de meg kell tanulnunk együtt élni a fájdalmainkkal, mert különben nem lehet boldog jelenünk, se jövőnk. Én pedig nem akartam olyan jövőre gondolni, amiben nincs benne.
Pár pillanattal később pedig kisebb távolságot tartok fent, hiszen hirtelen magam sem tudom, hogy miként mondjam ki, miként kérjem meg rá, hogy segítsen. Aztán egyszerűen a szavak elhagyják ajkaimat és a remény apró szikrái csillannak meg a pillantásomban, ahogyan a válaszára várok.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaimat, amikor meghallom a szavait, majd alig, hogy a keze a vállamra siklott egyszerűen az ölelésébe fúrtam magam és úgy bújtam hozzá, mint még előtte talán soha. Tudtam jól, hogy benne megbízhatok és mellette Hope is biztonságban lesz. – Tudom, hogy óvni és vigyázni fogsz rá. Jobb ember nem is vigyázhatna rá. – pillantottam fel rá halovány mosollyal az arcomon. Lehet, hogy Klaus az apja, de akkor is mindig úgy éreztem, hogy Elijah közelében jobban biztonságban lenne, mint Klaus mellett. – Esetleg tudsz szólni Rebekah-nak? – kérdeztem kíváncsian és izgatottam, majd letöröltem a könnyeimet, hiszen nem mehetek oda kisírt szemekkel. – Nem lesz gond, hogy eljössz? Tudnak pár óráig itt nélkülözni téged? – kérdeztem meg végül aggódva, hiszen nem akartam galibát okozni, de szerettem volna újra a karjaimban tartani a lányomat és végre hazahozni, oda, ahova tartozik. - Indulhatunk? - pillantottam rá sietve, miután kibújtam az öleléséből.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 31, 2016 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Magamhoz ölelem, úgy bújik a karjaimba, mint aki megtalálta igazi, örökre szóló helyét a mellkasomhoz simulva. Látom a szemeiben tükröződni az érzelmeit. Szerelmet, örömöt, megbocsátást, amitől megkönnyebbülök. Csak akkor suhan át egy halvány árnyék az arcán, mikor Giára terelem a szót. Nem azért, mert fájdalmat akarok neki okozni, vagy fel akarom piszkálni lelkében a történtek miatti sajgást, hanem mert tisztázni akarom vele, hogy Gia az életem része marad, és igyekszem eloszlatni az aggodalmát, hogy nem fogok rá úgy tekinteni, mint lehetséges pótlékra, ha ő nem lesz mellettem. Ennyire én sem vagyok bolond. Megkaptam most a megbocsátást, és feloldozást, másodjára már valószínűleg nem lenne így. És nem mellesleg, szeretem ezt a nőt. Nem akarok, és nem is fogok neki újabb fájdalmat és lelki gyötrelmeket okozni.
Kinyitom a számat, hogy közbevágjak, mikor beszélni kezd, de elég egyetlen kézmozdulat ahhoz, hogy lenyeljem a mondandómat, és elönt az iránta érzett gyengédség, mikor belátja, hogy két tűz között ingadozom, hiszen nem hagyhatom cserben azt sem, kinek a sorsát rám bízták.
- Hayley - szólalok meg aztán. - Itt és most, esküszöm neked, és fogadom az életemre, hogy soha többé nem kell félned, hogy mit teszek, ha nem vagy mellettem. Soha többé nem teszem kockára azt, ami köztünk van. Amikor láttam a fájdalmat a szemedben, az... - rázom meg a fejem. Nem tudom kimondani, hogy nekem is gyötrelem volt, amit neki okoztam. - Bízz bennem, ha még képes vagy rá - emelem aztán kezét ajkamhoz, és megcsókolom ujjait.
A következő pillanatban elválik tőlem. Egy másodpercig értetlenül nézem, ahogy szemmel láthatóan eluralkodik rajta a feszültség, de ennek ezúttal nem én vagyok az okozója. Szóba kerül Hope, és ahogy meglátom Hayley arckifejezését, döntésre jutok.
- Azt ígértem, melletted állok, és segítek. És nem csak melletted, hanem a család mellett, és Hope mellett is. Haza akarod őt hozni? Azt mondom, legyen - lépek oda, és megfogom két vállát gyengéden. - Ha most azonnal érte akarsz menni, azt mondom, induljunk. Hozzuk őt haza a városba, amely az ő otthona, és ami majd az ő öröksége lesz - mosolygom el magam. - Óvni, és vigyázni fogok rá, ahogy te, és ahogy Niklaus is. Nekem is hiányzik Hope, és szeretnék boldogságot látni az arcotokon. Hozzuk haza, oda, ahová tartozik. Én melletted állok, ha így akarod.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Szer. Márc. 30, 2016 2:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Hallgatom a szavait, de a pillantása mégis sokkal többről árulkodik, mint amit képes szavakba önteni. Néha nem kell beszélni, néha nem kell hallani, csak elég látni a másik arcán, szemében az érzéseket, amiket nem bír szavakba önteni. Hamarosan pedig a karjaiba von, én pedig úgy simulok hozzá, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Az ölelése képes volt mindig is megnyugtatni, de ugyanakkor a félelem továbbra se illan el. A könnyeimet sietve törlöm majd, kíváncsian pillantok fel rá. Figyelem őt, majd egy pillanatra lesütöm a szemeimet, hiszen nem akarok arról beszélni, ami köztük történt.
Nem akarok arra gondolni, ami történhetett. Talán ostobaság, de nem akartam még több fájdalmat érezni, hiszen szeretem az előttem álló férfit és talán ostobaság ennyire higgadtan kezelni ezt a helyzetet, de talán csak már elfáradtam az állandó harcokban. Nem akartam a tombolást szabadjára engedni. Nem, most el akartam fojtani és majd akkor kiengedni, ha senki se látja már.
- Nem akarok erről beszélni, most nem… - suttogom eme szavakat, hiszen nem kellenek a mentségek se. Nem fogadtunk sose hűséget, de akkor is fájt, hogy képes volt inkább más karjai között vigaszt keresni, mint engem megkeresni. Ahogyan már az a tudat is fájt, hogy azt gondolta, hogy én esetleg beengedtem bárkit is az ágyamba. Lehet, hogy régebben megtettem volna, de akkoriban nem ismertem őt, nem ismertem eme érzéseket, amiket iránta érzek és szeretem őt. Ezen senki se fog tudni változtatni.
Csendesen hallgatom őt, miközben beszél. Érzem, ahogyan milliónyi érzés kavarog bennem, majd amikor keze arcomra siklik, akkor úgy simul arcom tenyerébe, mintha ez lenne a világ legmegszokottabb dolga. Egy pillanatra még a szemeimet is lehunyom, majd egy apró sóhaj szökik ki az ajkaimon. – A történtek fényében nem örülök neki, s ne kérd, hogy ne aggódjak, amikor tudom, hogy képes volt számodra megadni a gyönyört, még ha rövid időre is… - kezdek bele a dologba, majd ha meg akarna szólalni, akkor egyszerűen felemelem a kezemet, hogy ne tegye, mert még nem fejeztem be, - De megértem a dolgot. Tudom, hogy számodra fontos és azt is, hogy senkit se hagysz cserben, ha megígéred. Nem tudom, hogy mi teszi őt még különlegesebbé a többi vámpírral szemben, de ezt nem is nekem kell tudni. Bízom benned és ez sose fog változtatni. Ne kérd, hogy megkedveljem, talán idővel, de nem fogok az utadba állni, se választás elé kényszeríteni, hiszen nálad jobb mestere nem is lehetne. – fejezem be a gondolatmenetet és komolyan is gondolom, amit mondok. Majd egy csókot lehelek ajkára a szerelmem és a bizalmam jelképeként. Végül hátrálok pár lépést, s idegesen a hajamba túrok, hiszen nem a pletykál hoztak ide, hanem sokkal inkább egy kérés és a hiányának az érzése, hiszen szeretem őt, s túlzottan is hiányzott számomra ezekben a hetekben... – Haza akarom hozni Hope-t, szeretném, ha itt lenne velem... velünk... – pillantok rá komolyan, hiszen másban nem bízhatok, de benne igen. Szükségem van a segítségére, még akkor is, ha ez nem éppen fair kérés. – Kérlek, segíts… - suttogom elhalló hangon a dolgot, majd őt figyelem reménykedően...
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Márc. 29, 2016 5:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Egyszerűen meg sem tudnám tippelni, vajon hogyan reagál mindarra, amit elmondtam neki. Vajon megérti, hogy milyen fájó számomra a hiánya, és mennyit szenvedek az érzéstől, attól a bizonyos tiltott gyümölcstől, ami mégis olyan édes számomra, és olyan nélkülözhetetlen, mint a levegő? Vagy fejemhez vágja, hogy összebújtam Giával, és sarkon fordulva elvágtat innen? Nem tudom a választ. Hayley vérmérsékletét ismerve mindkét verzió elképzelhető lehet.
Önkéntelenül is nagy levegőt veszek, ahogy látom, hogyan öntik el könnyei az arcát. Ajka megremeg, szipákol néhányat, és ahogy most rám pillant, nem látok a szemében sem dühöt, sem megvetést vagy megbántottságot. CSak az őszinte, igazi érzelmeit látom, amik nyilván az én szememben is tükröződnek iránta. A mély, mindent elsöprő szerelem jeleit...
Egy pillanatra lehunyom a szemem, ahogy megérzem kezét az arcomon, aztán megfogom az ujjait, és lágy csókot lehelek rá.
- Én is szeretlek, Hayley. Bár ne lenne ily szegényes a szókincs, és ki tudnám fejezni, amikre a nyelv képtelen. Mindennél és mindenkinél többet jelentesz a számomra. Talán el sem képzeled, hogy mennyit - suttogom, és immár közelebb lépek, egészen addig, míg testünk szorosan össze nem simul.
- Elkövettem valamit, amit hívhatsz ostobaságnak, hibának, bárminek, ahogy kedved tartja. Nem tudom, mentségnek számít-e, hogy egyszerűen szükségem volt egy menedékre, ahol elfelejthettem kissé a kínzó fájdalmat, amit az okozott, hogy úgy éreztem, távolra kerültél tőlem. Reménykedni tudok csak benne, hogy megbocsátod, amit tettem - sóhajtok. - Ide hallgass, Hayley. Szeretném, ha megértenél valamit. Felelős vagyok Giáért, mert ő tényleg más, mint a többiek. Különleges, te el sem képzeled, mennyire. Gondolom, nem is nagyon akarod, azok után, hogy... - hallgatok aztán el. - Kedvelem a társaságát, de nem úgy, ahogy hiszed. Nem vagyok belé szerelmes. Ami köztünk történt, az egy pillanatnyi mámor volt, semmi több. Ő is tudja ezt, tisztában van vele, hogy a szívem a tiéd. Azt akarom, hogy megtaláljam az egyensúlyt közted, és közte. Nem fogom magára hagyni abban az új életben, amiben még épp csak kezd magára találni, és talpra állni. Továbbra is segíteni akarom őt, mindaddig, míg el nem engedhetem a kezét, mindaddig, míg nem érzem azt, hogy olyan erőssé válik, hogy képes önállóan is boldogulni a mi világunkban. De ez csupán mentor-tanítvány viszony lesz köztünk. Ami volt, az többé nem fog megismétlődni. Kérlek, bízz bennem annyira, hogy elhiszed ezt nekem. Nem akarlak elveszíteni, Hayley. Ha ez megtörténne, magam mennék el apámhoz, hogy kitárjam a szívemet a fehér tölgyfa karó előtt - simítom végig Hayley arcát. - Boldoggá akarlak tenni. Azt hiszem, még sosem volt ilyen nemes cél az életemben.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down
 

Elijah új otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Palmwoods - a jövő hírességeinek otthona
» Shan és Wade otthona

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3