- Gondolj, amit akarsz - vontam meg a vállamat, majd felálltam és jó pár méterre sétáltam tőle. - Igen, az lesz a legjobb. Bár nem tudom, hogy a piaszagot a feleséged mennyire fogja tolerálni, de innentől ez az ő problémája - vontam meg a vállamat vigyorogva, majd az ajtó felé böktem.
- Tudod, merre kell távozni.

- A többi már legyen az én problémám - dünnyögtem, és keservesen feltápászkodtam. A vér és a kávé mindenesetre segített, már közel sem imbolygott a padló úgy alattam, ahogy eddig.
- Kösz azért. A vért, a kávét, a hazacipelést... meg úgy mindent - tettem egy határozatlan mozdulatot a kezemmel. - Majd még talán látjuk egymást. Feltéve, ha képes leszel uralkodni magadon, ahogy most. Viszlát, Mila - intettem, és kisétáltam a házból.

(Damon és Elena háza)

Furcsa, hogy miután felkeltem, rögtön egy pohár whiskyre vágyódtam. De... nem tudom, mi volt az oka. Lehet, nem kellene mindig ezt innom, mert már elvonási tüneteim vannak.
Kikászálódtam az ágyból, majd egy újságot kezdtem bámulni a pohár piával a kezemben, miközben felsóhajtottam. Ma már ideje lesz elmenni vadászni is.

(Damon és Elena lakása)

Egyhuzamban rohantam idáig, fáradtságot nem érezve. Fűtött a csalódottság, a fájdalom, és az iszonyatos, pusztítani is képes harag. Hát megtette. Egyszer nem volt neki elég. Megtette újra... És ezt a nőt vettem én feleségül! Ezt a város szajháját...
Kifulladva álltam aztán meg egy már ismert ház előtt. Talán magam sem tudom, miért éppen ide hoztak a lábaim.
- Mila! - vertem meg ököllel az ajtót. - Damon vagyok. Engedj be. Azonnal engedj be! - dörömböltem.

Már éppen megittam a pohár fele tartalmát, mikor meghallottam a dörömbölést. Ki piszkál már megint? Bár eléggé gyorsan megkaptam a választ. Mégpedig... erre nem számítotam. MIt keres ő itt? Tegnap éppen megmondta, hogy ha rajta múlik, nem mostanság lesz viszontlátás.
- Mi a nyavalyát keresel itt? - nyitottam ki az ajtót egy lemondó sóhajjal, és hátat fordítottam, hogy jöjjön be, ha akar, én nem fogom neki tartani az ajtót. - Bocsáss meg, de szarul nézel ki - jegyeztem meg mellékesen.

- Kösz a szívélyes fogadtatást - morogtam oda, mikor kinyílt az ajtó, és ugyan nem invitált be, de arrébb lépett, jelezve, hogy beléphetek.
- Hogy hogy nézek ki, az mellékes. Most valami másért vagyok itt - álltam a háta mögé, és - nem tudom, kit lepve meg jobban, őt, vagy magamat - de hátulról csókolni kezdtem a nyakát, kezem pedig máris a két mellén simított végig.

Becsukódott az ajtó, és hallottam, hogy jön mögöttem, de nem tudtam mire vélni, mikor mögém lépett, és valami nagy döbbenet ülhetett ki az arcomra, mikor megéreztem csókjait a nyakamon, és kezét a melleimen. Ez megőrült... semmi kétség, de már itt volt az ideje, hogy kijöjjön rajta.
- Hé! Tegnap még azt mondtad, hogy ne érjek hozzád... most meg letámadsz? Nem vetted be a nyugtatódat? - kérdeztem mosolyogva, bár lelökni nem löktem le magamról.

- Az legyen mindegy - mormoltam, és szembe fordítottam magammal. - Sok a szöveg. Nem dumálni jöttem - csaptam le ezúttal az ajkaira, de közben már kibújtam a felsőmből, hogy meztelen mellkasommal simuljak az övének, de közben haját a kezemre fontam, és kissé durván, de nem kegyetlenül hátrahúztam a fejét.
- Csak nehogy azt mondd, hogy ellenedre van - súgtam halkan, végigsimítva nyelvemmel a nyakán.

Nehéz volt engem meglepni, de neki most sikerült. Ezek szerint baj vana paradicsomban. Tegnap még semmivel nem tudtam rávenni, mert szereti a feleségét. De most még ő ugrott rám...
Felnyögtem,ahogy a hajamba markolt, és jókedvű vigyor jelent meg. - Milyen érzés végre férfinak lenni? - kérdeztem elégedetten, és végigsimítottam a nadrágja elején.

- Merész érzés - szaladt ki a számon, aztán felemeltem a két karját, hogy őt is kibújtassam a felsőjéből, és ahogy megsimogatta a nadrágom elejét, nekinyomtam csípőmet a kezének.
- Az sem érdekel, ha nem jutunk el a hálóig - lihegtem. - Akarlak, méghozzá itt és most. És ne ellenkezz. Csak tegyük meg, amikre vágyunk - toltam le magamról a nadrágot.

Éreztem, milyen intenzív hatással vagyok rá, legalábbis... ha nem is én, hát... magam sem tudom, mi üldözte az én kezeim közé. Mert azok után, ami múltkor történt közöttünk, hát nem gondoltam, hogy pont engem talál meg.
- Az ágy egy bevett szokás... már-már lapos... - suttogtam, miközben kezeim újra és újra a hasát simították végig, és végighúztam ütőerén a nyelvemet, de a vámpírságomat kihasználva, egy pillanat alatt a szemközti falnál termettem vele, kissé durván falnak döntöttem, és így tapadtam vissza a szájára, ujjaimmal már benn járva az alsója alatt.
- Ha már úgy is idejöttél... légy tüzes férfi! - néztem rá szinte követelőzőn, és gyengéden, érzékien haraptam bele a nyakába, de úgy, hogy ne sértsem fel a bőrét. Mire vágytam? Hm, nem is tudnám elmondani, hogy belőle mit néztem ki... de nem akartam, hogy gyengédséget kapjak.

Másodpercek alatt a szemközti falnál landolnak, jókorát koppant rajta a hátam, de jelen helyzetben valahogy ez sem érdekelt. Hátrahajtottam a fejem, ahogy érzékien a nyakamba harapott, és mikor kezét megéreztem az alsóm alatt, egy hatalmas sóhajtás szakadt ki belőlem.
- Vetkőzz - mondtam, de ez már nem is kérés volt, nem is parancs, csak valami elkínzott vonyítás. - Vetkőzz, vagy én tépem le rólad a ruhát - hörögtem, és segítettem neki megszabadulni a ruháitól, hogy ezután én legyek az, aki a másik falnak lökte őt.
Elé álltam, lábait a csípőmre emelve, de még nem nyomultam bele. Vágyakozva néztem a nyakát, ahogy az izgalomtól sebesen lüktetett ütőerében a vér.

Na jó, már tényleg nem tudtam hová tenni a történteket, főleg azt hallva, ahogyan rám mordult, hogy vetkőzzek le rögvest, különben letépi rólam a ruhát. Ha meg kell jegyeznem, az még csak izgalmasabbá tette volna a helyzetet, engem pedig méginkább felizgatott volna, de hiába... engem már a két szemével is képes levenni a lábamról, ötszáz évem ide, vagy ötszáz évem oda... soha senki nem volt rám ilyen hatással, legalábbis a vágy nem mutatkozott meg olyan szinten, mint Damon Salvatore kapcsán.
Egy ravasz vigyor jelent meg az arcomon, miközben már az én hátamat tolta a falnak, és szemeit néztem, erősebben szorítva csípőjét a lábaim fogságába, és egyik kezemet a vállára tettem, így nézve, hogyan nézi szinte megbűvölve a nyakamat... - Vágysz rá...? Tedd meg! - suttogtam hevesen, mélyen belenézve a szemeibe.

- Igen - suttogtam. - Nagyon szeretném... - fürkésztem még Mila szemeit, tényleg engedi-e. Bármennyire is fel voltam ajzva, mégis ötszáz éves vámpír volt, ha nem tetszik neki a helyzet, a kisujjának egyetlen mozdulatával megállíthatott volna. Annak viszont nem túlzottan örültem volna, jelen körülmények között. De látva a tekintetét belenyugodtam, hogy szabad a gazda.
Arcom változni kezdett, és ahogy fogaim előbújtak, beleharaptam a nyakába. Én nem voltam olyan kedves, és finom, ahogy ő tette velem, igaz, arra azért vigyáztam, ne is okozzak a kelleténél nagyobb fájdalmat. És miközben meleg, édes vére elöntötte a számat, egyetlen heves, kemény mozdulattal tövig hatoltam a testébe.

A szemeimet figyelte, ebből is megállapíthatta,hogy ha valakinek, hát nekem nem lesz ellenvetésem.
Felnyögtem, ahogy belém mélyesztette a fogait, de ezzel olyan izgalmat váltott ki belőlem, amire most éppen nagyon szükségem volt... még az is kiment s fejemből, hogy ő egy nős férfi... bár, az sosem hatott meg, jómúltkor sem, mikor kötelekkel kellett rávennem a szexre.
- Végre... vámpír... vagy.... - nyögtem fel még hangosabban, ahogy kissé durván elmerült bennem, és még szorosabban tartottam őt magamnál, és lihegve túrtam a hajába.

- Az vagyok - nyögtem, mikor elváltam az ajkától - elvégre nem akartam nagyon elgyengíteni, általában úgy szeretek együtt lenni egy nővel, ha az eszméletén van - és miközben Mila szemeibe néztem, mozogni kezdtem benne. Kemény, erőteljes lökésekkel, szabadjára engedve azt az énemet, amit már olyan régóta zárva kellett tartanom magamban.
- Élvezd... - sziszegtem - élvezd, ahogy én...

Nem tudom, meddigszívta a véremet, szinte betelhetetlenül, de nem éreztem magamat gyengébbnek... Szinte az egész helyzet lehengerlő volt számomra. Múltkor is lehetett volna ilyen, ki lettem volna békülve vele. Ez a férfi csodálatos, hamarabb ki kellett volna próbálnom, bár úgy, hogy ellenezte, nehéz lett volna.
- Úgy nézek ki, mintha nem élvezném? - kérdeztem lihegve, már némi verejtékkel az arcomon, miközben csípőm átvette a mozgását. Ki akartam mondani, hogy gyakrabban lehetne ilyen, de nem akartam megzavarni ezt az egészet. Még sosem láttam ilyennek.

Átfogtam Mila derekát, és a fal tövébe rogytam vele, hogy felé kerekedjek, és úgy folytassam vele tovább, amit az előbb elkezdtem. Határozott voltam, keménykezű, és nem túl gyengéd. Igaz, szerencsére ő sem ezt kérte tőlem. Az most nem is ment volna, azt hiszem...
Már-már szinte hörögve löktem magam bele, újra és újra, kemény kézzel markolva közben a melleit, aztán kihúzódtam a testéből, de csak azért, hogy egy mozdulattal újra visszanyomjam magam, és éreztem, ahogy a gerincemen egyre többször és többször simít végig a lassan közeledő mámor hulláma.
- Atyaég... - lihegtem összeszorított szemekkel, bízva abban, hogy neki is sikerül eljutnia oda, ahová nekem.

Fogalmam sincs, mikor kerültünk le a falról, de ahogy testembe, vagyis inkább a mellembe markolt, méginkább elérte nálam, hogy közelebb jöjjön hozzám is a kéj szorító érzése. Olyan volt, mint egy igazi vadállat... Olyan, amilyen a feleségével bizonyosan nem lehet.
- Damon... - bukott ki belőlem a neve, és felhajoltam a nyakához, hogy abban a pillanatban harapjak belé, mikor elért a gyönyör.

Felszisszentem fájdalmasan, mikor a nyakamba harapott, de éreztem, hogy ebben a pillanatban a mámor is beköszöntött nála, és néhány kemény, erőteljes lökés után engem is elért a robbanás.
Összeszorított szemmel engedtem testébe gyönyöröm jelét, majd kihúztam magam belőle, és mellérogytam, a csupasz földre.
- Ez... ez kemény volt - lihegtem. - De azt hiszem, ez már kellett. Kellet, hogy önmagam legyek - töröltem le a verejtéket az arcomról, majd - még fektemben - magamra húztam a nadrágomat, aztán félmeztelenül heverésztem tovább a szőnyegen.

Ő is elélvezett, majdnem ugyanabban a pillanatban, amikor én, és elégedetten kapkodtam a levegőt, még szinte mindig odaragadva a nyaka bőrére. Rátapadtam, mint valami pióca, majd nagy nehezen, egy nyelés kíséretében eresztettem el, és mikor lefeküdt a padlóra, hasonlóképpen tettem én is, odanyúlva a felsőmért közben.
- Nos... kemény... igen... te magad is az voltál. Tegnap este ezt nem néztem volna ki belőled - mondtam halk nevetéssel. Még mindig nem sikerült felfognom, hogy ez a férfi képes ilyesmit megtenni.
Majd hirtelen felpattantam, magamra kapkodtam minden ruhát, és fölé magasodtam, hogy így nézzek rá szinte követelőzőn.
- Nem, még nem vagy teljesen önmagad. Ahhoz meg kell tenned még egy apróságot - mutattam kis távolsággal a mutató-és hüvelykujjamat.

Mila halk nevetését hallottam a fülemben, és megvontam a vállam, majd felültem, hátam mögött megtámaszkodva a szőnyegen.
- Tegnap este erre még senki, semmivel nem tudott volna rávenni. Tegnap este még... mások voltak a körülmények - motyogtam halkan. Közben legszívesebben a falba vertem volna a fejem. Egyrészt. Méghozzá azért, mert tessék... én most talán jobb vagyok Elenánál? Igen, talán annyiban, hogy nem én kezdtem el ezt az egészet. Ugyanakkor legszívesebben hazarohantam volna, és most azonnal az orra alá dörgölöm mit tettem, csak hogy legalább a tizedét érezze annak a fájdalomnak, és mély kétségbeesésnek, amit én éreztem.
- Mi lenne az a kicsi? - kérdeztem aztán lustán. - Még egyszer nem fog menni. Fáradt vagyok hozzá.

- Hogy tegnap este mi volt, az már úgy tűnik, hogy nem lényeges - vontam egyet én is a vállamon, majd a kezemet nyújtottam neki, hogy felrángassam a földről, de felnevettem közben.
- Nem, kösz. Nem még egy menetre gondoltam. Csak gyere utánam - kacsintottam rá. Hát persze, vámpír... megnézzük, hogy mennyire tért vissza.

(Vízesés)

Múltak a napok, és ami azt illeti, nemn is csináltam olyan sok mindent. Vadásztam, ha éhes lettem. Aludtam, ha fáradt voltam. "Ismerkedtem", ha úgy tartotta kedvem. És mindez nagyon jólesett, ahhoz képest, hogy nem vagyok már egy mai szerzet, mégis tökéletesen feltalálom magamat egy még mindig majdnem idegen terepen.
De közeledett a bál... ideje volt elővennem öltözékemet, és végignézve a fehér anyagon, elmosolyodtam. Nos Mr Salvatore.. őszintén remélem, hogy tetszeni fog önnek.

Ahogy felkeltem, rögtön a tükör elé pattantam, de már egy tasak vérrel a kezemben. Most nem volt kedvem vadászni, és időm sem volt rá. El akartam készülni, mire Damon ideér, és... mondhatni, teljes tatarozásra lesz szükség, mintha kicsit ráncos lennék. Áh, dehogy... csak még mindig álmos vagyok.
Elvigyorodva néztem végig magamon, majd a fodrászkodással kezdtem. Nemrégiben kicsit megkopasztattam magamat, de ezzel a rrövid hajjal több mindent lehet kezdeni. Kivasaltam, majd kissé megborzoltam, így maga a tökély.
Majd fekete ruhámba bújtam, és pont mikor befejeztem a készülődést, hallottam meg a csengő hangját.