Ismét megforgattam a szemeimet, és megálltam vele szemben, bár alaposan tartva a távolságot tőle.
A mellkasomra fontam a karjaimat, és így néztem rá. - Aha... ha jól értesültem, már csak az ex-szerelmed, így körülbelül a mi barátságunkat sincs mire alapozni. Bár ha barátokra lesz szükségem, akkor sem hozzád fogok menni - mondtam eléggé csendesen, de érezhette a hangomon, hogy ugyanúgy nem vagyok egy finomkodó nő, mint a többi idősebb vámpír.
- Bár, ha most itt vagy, akkor azt sejtem, hogy elengedted a drága hasonmást, hagy szaladjon haza a férjecskéjéhez. Pedig Tatia milyen szép üzenetnek szánta a hasonmását - sóhajtottam.

- Nem szeretem a terítéken felkínált nőket - vontam vállat. - Férfi vagyok, azt szeretem, ha egy nőért küzdeni kell. Abban van a kihívás - billentettem félre a fejem. - De ha már itt tartunk a Salvatore családnál... igazából miattuk jöttem. Egész pontosan, egy bizonyos Salvatore miatt. Gyanítom, nem kell részleteznem, melyikük az. És azt is kitaláltam, hogy találkoztál már vele. Nem vagy az a típus, aki kihagyja az alkalmakat. Plusz ez a város túl kicsi ahhoz, hogy ne keljenek szárnyra a hírek egy szűk körben.

- Hm... - dörzsöltem meg az államat az egyik ujjammal, és úgy tettem, mintha gondolkodnék. - Akárhányszor kattog végig az agyam az egész Salvatore családon... sehol nem vettem észre, hogy bármi közöd lenne, hogy én mit csinálok a család férfi tagjával - vontam egyet a vállamon flegmán, és újra megfogtam a poharamat
- Ha azért jöttél, hogy szép szóval közöld, jobb lenne, ha békén hagynám, mert a Gilbert kislány elsírta neked ezt a bánatát, már most közlöm, hogy akár mehetsz is. Engem se te, se más nem fog megváltoztatni - mondtam halálosan nyugodtan.

- Egy ilyen szép, és okos nő hogy adhat ennyire ostoba választ? - pattantam fel, és két karommal megszorítottam két csuklóját. - Nem vagyok a finom szavak embere... legalábbis nem sokáig. Tudom, hogy ősi vámpír vagy, én viszont Első vagyok. Hozzám még így sem érsz fel, és ezt tudod te magad is - néztem rá kedvesen, mintha csak barátok beszélgetnének. - Akkor kifejtem jobban az indokaimat. Igaz, Salvatore sorsa közömbösen hagy, Elenáé nem. És ami rossz Salvatorénak, az rossz a hasonmásnak... én pedig ezt nem szeretem - keményedett meg a tekintetem. - Szóval, a következő a helyzet. Ha még egyszer a Salvatore család közelébe mész... ha még egyszer rá akarsz mászni Damonra, vagy fenyegeted a gyerekeiket, megkereslek. Hidd el, nem sokáig tudnál bujkálni előlem. Megigézlek, hogy ezúttal te legyél, aki lefekszik velem. És aztán csak meg kell várnom, míg maga Tatia fogja átdöfni a szívedet - vontam fel a szemöldökömet.

Egyik pillanatról a másikra ragadta meg a csuklómat, de a hangja mit sem változott, úgy beszélt velem, mintha valami jóbarát lennék. Na, még mit nem.
- Aha... hát, ha ennyire érdekel, legközelebb ha rávetem a hálómat Damonre, megvigasztalhatod a nejét - rántottam egyet a vállamon, az utolsó szavaira viszont csak néhány pillanat erejéig tudtam komoly maradni, mert utána kitört belőlem a nevetés. - Azt hiszed, nagy büntetés nekem, ha le kell feküdnöm veled? - ragadtam meg egy pillanat alatt a torkát, hogy a falhoz lökjem ,és így meredjek teljes komolysággal a tekintetébe. - Mire ilyesmit tehetnél, Tatia már régen nyélbe ütötte azt, amit tervez ellened. És kétlem, hogy utána ennyire nagylegény leszel - sziszegtem.

- Ha le kell feküdnöd velem az nem büntetés. Sőt, általában jutalomként szoktam osztogatni az ilyesmit. A büntetés az lesz, mikor majd a barátnőd megtudja - mondtam fintorogva. - Ha ennyire jóban vagytok, nyilván nem kell taglalnom hogy fog viselkedni Tatia, ha ez kiderül. És képes vagyok beléd igézni, hogy te akartad a legjobban - telt meg a szemem kegyetlen fénnyel. - Hogy Tatia utál? Lehet. De ettől függetlenül nem szeret osztozkodni rajtam senkivel - tettem hozzá, majd röviden felnevettem.
- Szóval készül valamivel a drágám? Csak rajta.... Kíváncsian várom. Beállhat a sorba Mikael mögé. Vagy elé, attól függ, melyikük lesz gyorsabb - rántottam a vállamon egyet.

- Szóval nem szeret osztozkodni... furcsa, a tegnap éjszakai vadászatunk során úgy vettem ki a szavaiból, hogy rohadtul nem érdekli, mi van veled. Nyilván nem kellett volna gerincre vágni a lányát - sóhajtottam ironizálva, mintha tényleg sajnálnám, majd elléptem a közeléből, hogy megvetően nézzek rá. - Az egyiket már nem igazán érdekled... de a teljes hatás csak akkor lesz a valódi, ha a másik is bejelenti, hogy talál jobbat is - vigyorodtam el.

- Hát tessék csak - tártam szét a karjaimat, elengedve Milát. - De egy valamiben biztos vagyok. Nem érdeklem Tatiát? A szavaiban igen. De amúgy... túlontúl is érdeklem még - villantottam fel egy magabiztos mosolyt. - És Erin... szeret engem. Válogathatok két nő között. Mondd, neked mikor volt az életedben olyan, hogy két férfi kegye is várt rád? - néztem végig rajta. - Fogadok, te is csak olyan szajha vagy, amikkel Tatia szívesen veszi körbe magát - ültem vissza a kis szekrényre. - De amit mondtam, komolyan gondoltam. Ne merj még egyszer a Salvatore család közelébe menni. Nem viccelek, Milena. És ha nem érdekel, hogy Tatia karót vágna beléd... hát hidd el, magam foglak megölni. De lassan, és kegyetlenül. Nyilván tudod, mi a legfájdalmasabb halál egy vámpír számára.

- Igen, én is olyan szajha vagyok. De... nyilván nem lehetek olyan borzalmas, ha ötszáz év elteltével még mindig én vagyok az első számú bizalmasa. Engem nem lehet megsérteni ilyesmikkel, hogy leribancoznak, vagy éppen lekurváznak. Élvezem ezt az életmódot. Megkapom azt, amit akarok. És hiába fenyegetsz, nem olyan fából faragtak, aki megijed. Tudod, ötszáz év alatt volt már dolgom olyanokkal is, akikről te nem is álmodsz. Oroszország igazi nagyfiúival, akik bizony durván játszanak - sóhajtottam. - Damon Salvatore-t pedig már nem nehéz elkapni ilyesmik után. Néhány hete sikerült megtapasztalnom, hogy a felesége miért is van annyira odáig érte - mondtam elégedetten.
- És megölsz? Egyszer mindannyiunk meghal. Még te is, ezzel jobb ha tisztában vagy - vontam egyet a vállamon.

- Igen, én is meghalhatok - biccentettem. - De nem most. Még nem... Még van dolgom a világban. De te... csak egy ősi vagy. Belőletek van pár. Belőlem, Elsőből... méghozzá olyan elsőből, mint én... csak egyetlen! Ezért nem fogok még meghalni. Még nem jött el az én időm - nyújtottam ki a kezem, és végigsimítottam Mila arcán, majd a szemébe mélyedtem.
- Gyere ide - igéztem meg. - Csókolj meg! - parancsoltam.

- Hát, belőled se spórolták ki a beképzeltséget, meg a felfújt hólyagságot... - morogtam csak az orrom alatt, de ezek után már nagyon nem tetszett, ahogy a szemeime nézett.
Ami meg pláne, hogy mintha valamivel megbűvölt volna ezen keresztül, és... kényszerféle érzés támadt fel bennem, hogy azt tegyem, amit ő mond nekem. Mégpedig azt, hogy csókoljam meg.
Odaléptem elé, és azt a mérhetetlen utálatot félretéve tapadtam a szájára a magam stílusában.

Elégedetten néztem, ahogy Mila hozzám lép, és úgy tapadt a számra, mint egy pióca, én pedig, míg viszonoztam a csókját, belemarkoltam a fenekébe.
- Jól van... ébresztő kislány - vigyorogtam el magam, miután elszakadtam a csókból. - Nos, mint láthattad... bármikor megigézhetlek. Ennél akár sokkal többre is - csúszott a képem diadalmas vigyorba. - És nagyon nem ajánlanám, hogy meg merj ütni - kaptam el mindkét csuklóját.

A következő pillanatban, mint valami villámcsapás, úgy jött meg az eszem, és elszakadtam tőle, hogy dühösen meredjek a szemeibe. Na jó, talán mégsem jó vele haragban lenni, de... most csak ezért mondjak le arról, amit én élvezek?
- Nem, nem ütlek meg... - mosolyodtam el mézesmázasan, majd hirtelen felemeltem a térdemet, és ágyékon rúgtam vele. - Ez sokkalta hatásosabb! - néztem rá bedühödten.

- Te kis rohadt szajha... - görnyedtem le kissé, mikor megéreztem a térdét az ágyékomban, de néhány másodperc múlva múlni kezdett a fájdalom, hogy mikor kiegyenesedjek, már fortyogó dühvel meredjek rá.
- Szóval szórakozol? - hörögtem. - Rendben... akkor szórakozzunk - hunytam le a szemem, hogy mikor kinyissam, már a farkas vad, sárga tekintete villogjon elő pilláim alól. - Nos Milena... hogy akarsz meghalni? Mert mint mondtam... roppant lassú, és fájdalmas halálnemet is tudok adni neked. Ez az utolsó pillanat, hogy meggondolhatod magad, és azt csináld, amit én akarok - morogtam.

Csak megforgattam a szemeimet, bár nem mondom, a sárga szemei már eléggé... hm, na jó, akkor már egy kicsikét megijedtem, de ezt nem akartam, hogy lássa rajtam.
- Óh, Mr Mikaelson igazán kedves, hogy ezt felajánlja nekem... de ha megöl, még inkább elássa magát valaki más szemében - vontam egyet a vállamon. - Ha ez kell, hát ölj meg. Vannak nagyon büntetések is az életben, mint a halál. - sóhajtottam.

Önkéntelenül felnevettem, és mikor újra rátekintettem, a farkas vadsága már eltűnt a szemeimből.
- Egy bátor vámpírlány - mondtam kissé elismerően. - Nem rossz. Szeretem, ha van valakiben egy kis merészség, és halált megvetés - szemléltem végig alakját tetőtől talpig. - Minek öljelek meg? Tudok annál sokkal jobb mókát is - vigyorogtam, és a következő pillanatban már a földre döntöttem, és testem súlyával a padlóba nyomtam.
- Ne ellenkezz... meglátod, nagyon jó lesz - vigyorogtam. - Nekem legalábbis. Te meg vagy megtanulod élvezni, vagy így jártál - dörgöltem magam a testének.

- Az életben túl sok időt pazarlunk el a félelmeinkkel - jegyeztem meg mellékesen, de mielőtt folytatni tudtam volna, már a padlóra döntött, és rám feküdt.
- Micsoda igazi férfi... csak úgy tud nőt megdugni, hogy lefogja, és mozdulatlanságra kényszeríti? - kérdeztem, elégg komolyan belenézve a szemeibe. - Hát tedd meg, ha jólesik. Tudok olyan bosszút ígérni mint Tatia - ígértem teljes komolysággal.

Kontroll nélkül felröhögtem Milena fenyegetőzését hallva.
- Jaj lányok... nektek csak a szátok nagy. Mégis, mit tehetnél te ellenem? - kérdeztem, és remekül szórakozva néztem az arcába. - Nem, nem teszem meg. Ennyire nem vettél le a lábamról. Van, aki jobban bejön nálad - biggyesztettem le az ajkam kissé fitymálóan. - De hogy ne menjek innen dolgavégezetlenül... - hajoltam le hirtelen, és feltéptem a nyakát, hogy tövig belemélyesszem a fogaimat, és inni kezdjem a vérét.

- Bánom is én, hogy ki jön be neked... ha tizenkét nőt dugnál egyszerre, akkor se lennél a szememben több egy beképzelt, nagyravágyó idiótánál - forgattam meg a szemeimet, és már vártam, hogy leszáll rólam, de akkor egyik pillanatról a másikra harapott a nyakamba, minek következtében felnyögtem, és ficánkolni kezdtem alatta. Na jó, ilyet még soha nem csináltak velem... szokatlan érzés volt.
- Szállj le rólam, te félresikerült isten-utánzat! - markoltam meg mindkét karját, hogy lerugdaljam magamról.

Most komolyan azt hitte, erősebb lehet nálam? Beképzelt kis liba. Csak hagy ficánkoljon. Úgy még élvezetesebb a dolog...
- Imádom, ha közben harcolnak velem. Vagy próbálnak - emeltem fel aztán a fejem, kiemelve fogaimat a nyakából, és a vállába töröltem véres ajkamat. - Nagyon finom vagy. Elég rég ittam ősvámpír vért. Lehet, hogy ezentúl majd sűrűn felkereslek - álltam talpra, így nézve le fekvő alakjára.

Néhány pillanat kellett neki, hogy kiemelje a nyakamból a fogait, és nyilván ha nem éppen a véremet csapolja le, akkor úgy tökön rugom, hogy többé magához sem tér... de mivel kevesebb volt bennem az erő, ez most nagyon nem ment.
- Ha végre kiszórakoztad magad... az ajtó ott van, ahol bejöttél. És jobban jársz, ha többé nem jössz vissza. Mert ha mégis... már fognak meglepetések várni - meredtem rá gúnyosan.

- Vannak, akik sosem tanulják meg, hogy jobb nem fenyegetni egy Első hibridet - csóváltam a fejem jókedvűen, majd megigazítottam magamon a ruhámat. - Nos, nem kell kikísérned, egyedül is kitalálok - mosolyogtam negédesen. - És amint megtudom, hogy a Salvatore család közelébe merészkedtél, legközelebb már nem állok le. Semmivel, amit most meg akartam tenni, és meg is tettem - utaltam egyértelműen, hogy legközelebb le is fektetem, ha kell, akkor erővel, miközben kiiszom az utolsó csepp vérét is.
- Üdvözlöm Tatiát! - nyitottam ki az ajtót. - El ne felejtsd neki átadni. Viszlát, Milena. Egy élmény volt a mai találkozás - léptem ki a házból, és lassú, sétáló léptekkel indultam vissza a hotel felé.

(Hotel, Klaus szobája)

- Hogy össze ne csináljam magamat a félelemtől... - ironizáltam, de csak akkor álltam fel a padlóról, mikor végre elhordta innen magát.
A nyakam még mindig sajgott, és erőtlennek éreztem magamat. Kell a vér.

(Sikátor)

(Utcák)

Még akkor is nevettem, mikor beléptem a lakásba, és bezártam magam mögött az ajtót. Ezt a szegény pasast jól megszívattam. De magam sem gondoltam, hogy lesz bennem annyi kontroll ehhez. Soha nem szoktam lemondani egy férfiról, most is csakis azért tettem, mert hűséges vagyok a legjobb barátnőmhöz.
Beletúrtam a hajamba, majd átöltöztem, hiszen még abban a ruhában voltam, amiben összefutottam Klaus női változatával. Rebekah nem egy ártatlan nebántsvirág, ezt is megtudtam.

(Grill)

(Grill - mosdó)

- Na jó, megjöttünk! Most szállj le a nyakamból - mondtam neki dühösen, és lelöktem a kanapéra. Bűzlött a piától, és ahogy láttam, nemigen tudott magáról. Jellemző... Salvatore ritkán piál, de akkor a Grill fele készlete lecsúszik a torkán.
- Hahó... még tisztában vagy azzal, hogy ki vagy, hogy hívnak, és hogy egy kibaszott nagy szerencsétlen vagy? - mozgattam az orra előtt a kezemet.