- Hát elég régen - ismertem le. - CSaládom van, gyerekeim. Nem piálhatok, mint valami bolond - csóváltam a fejem, és engedem, hogy Mila kivegye a kezemből az üveget. Aztán olyan dolog történt, amire most per pillanat nem nagyon számítottam. Mert mire pislogtam volna kettőt, máris rám tapadt, mint egy pióca, és csókolni kezdett.
- Hmm.. mmmm ... - tiltakoztam, mert persze megszólalni nem tudtam, de aztán - a fene tudja, mi ütött belém - átfogtam a derekát, és viszonozni kezdtem a csókját. Egy darabig. Aztán elrántottam a fejem.
- Mennem kell - hadartam.

A régi Damont ismerve tudtam, hogy nem számíthatok nagy viszonzásra. Talán éppen ezért lepett meg annyira, mikor éreztem, hogyan fogja át a csípőmet, és viszonozza a csókomat.
- Miért kellene? - kérdeztem, már szinte érezve a vágyat iránta, melyet mindig éreztem, mikor a közelembe került. - Maradj... kettőnk között marad... tőlem nem egy jéghegyet kapsz, hanem... valami mást... azt a törődést, amit a feleségedtől most nem kapnál meg... - suttogtam, és kezeimmel végigsimítottam mellkasán, így bontogatva le róla az inggombokat, hogy aztán már a fedetlen mellkasát cirógassam végig.

- Hát hogyne - mondtam, és megfogtam a kezét, ami a mellkasomat simogatta. - Mila, még mindig nem értesz valamit. Szerelmes vagyok Elenába. Akkor sem csalnám meg, ha vége lenne a házasságomnak. Mellesleg ha megcsalnám, az a végét is jelentené, szóval már csak ezért sem. Tüzes nő vagy, és a legutolsó alkalommal... nos igen, jó volt veled. De én nem szexért jöttem ide, hanem tanácsért. Elkeserítő, és egyben nevetséges, hogy nálad egyik nem megy a másik nélkül.

- Nos... ha elkeserítő, ha nem, de sajnos ez vagyok én, és ismerned kellene már annyira, hogy mindig megszerzem azt, amire vágyom - húztam el a kezemet a kezeiből, amikor lefogta azt.
- De akkor menj - sóhajtottam fel, és átültem a kanapéra immáron teljesen higgadtan. - Már várom a pillanatot, mikor ismét azon fogsz keseregni, hogy a hülye feleséged megint őrültséget csinált. De felőlem mindegy, a ti kettőtök vacak élete, úgy cseszitek el, ahogy akarjátok - legyintettem aztán.

- Nem akarok még menni - ráztam meg a fejem. - Jól érzem magam. Szeretnék maradni. De csak beszélgetni, vagy nem is tudom... nem akarok veled lefeküdni - motyogtam, és megittam a maradék italomat. Hogy jó lett volna-e? Igen, nagyon. Talán ez volt az, ami hiányzott nekem. A változatosság. De őrültség lenne egy fél óráért odadobni mindent, ami az enyém jelenleg, és amiért annyit küzdöttünk Elenával annak idején.

- Hazudsz - vigyorodtam el, és ismét kézbe vettem az üveget, hogy belekortyoljak. - Le akarsz velem feküdni, csak éppen... nem mersz kockáztatni. De mit ér az élet kockázat nélkül? - sóhajtottam fel. - Egy olyan férfinak, mint te vagy... vétek egyetlen egy nő mellett leakadnia, legyen az akármilyen Petrova - sóhajtottam fel, miközben tekintetemmel végignéztem rajta, méghozzá elég feltűnően. - Persze három gyerek... - forgattam meg aztán a szememet.

- Igen, jó lenne veled lefeküdni - biccentettem. - Nem hazudom tovább az ellenkezőjét. De a fenébe is Mila... szerinted hogy nézzek a feleségem szemébe utána? Szeretem! Nekem ő az életem. Dobjam oda egy kellemes fél óráért cserébe? Nem éri meg, hát nem érted? De az tény, hogy szexi vagy, és istennő az ágyban. Ezt elismerem. Kapok még inni? - nyújtottam felé az üres poharat.

- Már csak azért sem fogom soha megérteni, mert életemben egyetlen egyszer sem voltam még szerelmes. Tehát... én kötetlenül élek, azzal vagyok együtt, akivel csak akarok, és hát... - vontam egyet a vállamon. - Ez az életmód olyan számomra, mint az emberek vére. Nem tudnék nélküle életben maradni - sóhajtottam fel, majd közelebb hajolva hozzá ismét teleöntöttem a pohárját.
- De azt tudom, hogy a régi Damon nem gondolkodott volna ennyit azon, hogy mit tegyen és mit ne, élt volna a lehetőségekkel. Persze tudom... te már nem vagy a régi Damon, mert megváltoztál - forgattam a szemeimet, és fintorogtam mellé egyet. - De hiányzik az az életmód... nem? - billent oldalra a fejem.

- A régi Damon olyas valakit szeretett, aki nem volt érdemes rá. A régi Damonnak nem volt felesége, meg három gyereke - rögzítem a tényt újra Mila fejében. - Igen, a régi Damon már letépte volna a ruháidat, és azóta félúton lennénk a mennyországba. És szó mi szó, az új Damon is nehezen áll ellen. De ellenáll. Igyekszik.

Felnevettem. - Remélem, tisztában vagy vele, hogy összvissz húsz másodpercembe telne kimosni a fejedből az ellenállásodat, és visszahozni fél óra erejéig a régi Damont... de ezúttal nem teszem meg - vontam meg a vállamat, ismét szinte csordultig töltve a poharát. Nem akartam túlzásba vinni, de hát... ha már inni akart, akkor igyon tisztességesen. - Bár még mindig azt mondom, hogy nem foglak soha megérteni, de ez a saját véleményem. Fogalmad sincs, mi lesz a jövőben... hogy mikor változik meg teljesen életed nagy szerelme úgy, hogy már nem lesz visszaút, és beáll a Petrova ribancok hosszú sorába... - sóhajtottam fel. - És te ott maradsz... egyedül - gondolkodtam tovább, majd ismét letettem az üveget, és ismét ott termettem a fotel előtt, ahol ő ült.
- Akkor ne feküdj le velem... nem muszáj hűtlennek lenned - suttogtam, lassan térdelve le az ülő alak előtt, és két kezemet combjára helyeztem, így simítva végig érzékien az izmos combokon, és ajkaimmal megtaláltam mellkasát, míg egyik kezemmel feljebb siklottam, és nadrága elején simítottam végig. mondhatja, hogy én a beszélgetést nem tudom elkülöníteni a szextől. Én sosem mondtam, hogy így van.

Csak biccentettem köszönetképp, ahogy Mila újra teletöltötte a poharamat.
- Ha ez a probléma valaha előjön, ráérek gondolkodni rajta. De tudom, hogy nem így lesz. Mert én tudok valamit, amit te nem - gondoltam a nagy Delenára, aki elmondta, hogy a jövőben Elena és én együtt vagyunk, családként, boldogan.
- Most meg... mi a fenét csinálsz? - kerekedett el a szemem, ahogy Mila letérdelt elém, és simogatni kezdett. Az agyam hevesen lázadt a dolog ellen, a testem viszont lusta volt a rengeteg pia miatt.

- Minek látszik? Nem a nadrágodat akarom kimosni, félreértés ne essék - nyeltem egyet. - Azt mondtad, nem fekszel le velem. Hát szíved joga így dönteni... de túlzottan vágyom rád ahhoz, hogy csak úgy elsétálj az életemből - nyúltam az övcsatjához, és egy mozdulattal bontottam le róla, majd lehúztam a nadrágsliccet. - A feleségednek ezt egyrészt nem kell megtudnia... másrészt ha beszélőrohamod támadna, mondd azt, hogy beverbénáztalak... - vigyorodtam el, de kezeim továbbra sem álltak meg, és benyúltam a nadrágja és az alsónadrágja alá. Sejtettem, hogy el fogja kapni a kezemet, és eltol magától, majd kiviharzik innen. De azért a két másodpercért, amit ebben a testhelyzetben tapasztalhattam, hát nem megérte?

Megrezzentem, ahogy Mila lehúzta a sliccemet, de még mindig nem voltam képes mozdulni. Még akkor sem, mikor benyúlt a nadrágom alá. Úgy ültem ott, mint aki kővé dermedt. Egyszerűen nem hittem el, hogy... bár, mit is hittem? Tudtam, hogy Mila milyen, és azzal hogy idejöttem, lazán besétáltam az oroszlán barlangba, méghozzá önként. Most jó lett volna ököllel verni a fejemet, de bénult végtagjaim valamiért nem nagyon akartak engedelmeskedni.

Nem voltam az a személy, akit könnyű meglepni, de azzal, hogy ő egy szót sem szólt, és éppen ellenkezőleg, meg sem mozzant, csak még inkább ledöbbentett... bár talán az alkohol tett arról, hogy ne tehesse. És ez még nem is volt olyan nagyon szándékos...!
- Tudod, hogy jó lesz... - súgtam lehengerlően. - Nem mondasz semmit? - kérdeztem még gyorsan a szemeibe nézve, miközben ajkaimmal köldökéhez hajoltam, és végighúztam nyelvemet a hasa alján. Ez egy esély volt még, hogy lerázzon magáról, de hát... körülbelül öt másodperce volt arra, hogy észbe kapjon, és még leállíthasson. Igaz, ahhoz nem fűllött a fogam, de nem mondhatja, hogy nem adok neki lehetőséget.

- Tudom, hogy jó lesz - motyogtam, aztán elkaptam a karját, mintha valami mély, hipnotikus álomból keltem volna. - És igen, mondok. Hagyj békén! - álltam talpra. - Nem akarom, Mila. Fogd fel, hogy ha eljövök hozzád, akkor nem ilyesmiért jövök. Ha kívánok valakit, akkor hazamegyek Elenához. Szép nő vagy, és tüzes. Mi a jó fenéért nem keresel magadnak olyas valakit, aki rád vágyik?

Amire vártam, végül megtörtént. Elkapta a kezemet, és felpattant, de nem túlzottan sikerült a lelkembe gázolnia, éppen ellenkezőleg: csak mosolyogni tudtam rajta.
- Hát mi tart akkor vissza? Menj haza a saját jégvermedbe - egyenesedtem ki aztán, és elsétáltam az ajtóig. - Egyébként a feleséged tudja, hogy hová jöttél? Mert... egy tanácstalan kezdő vámpír ki tudja, milyen ostoba ötletet talál ki, ha rájön, hogy élete szerelme ahhoz a nőhöz jött, akivel már nem egyszer volt dolga a múltban - fontam össze karjaimat. - Ki tudja, talán áthívta a régi kis haverját... hogy is hívják? Ja igen, Klaus - vigyorodtam el. - Én a helyedben nem lennék nyugodt attól, hogy mit tudnának csinálni a saját nászi ágyamban - vontam vállat ártatlan mosollyal.

- Lehet, hogy te ilyen vagy, Elena nem ilyen - rántottam össze magamon a nadrágot, és elsétáltam az ajtóig. - Ami meg Klaust illeti... tudom, hogy Elena követett el egy hibát. Na jó, kettőt. De többször nem fog. Nem aggódom ilyen dolgok miatt - mondtam határozottan, de még mielőtt kiléptem volna a küszöbön, visszarohantam Milához, és hevesen megcsókoltam. A falnak döntöttem, és nekidörgöltem a csípőmet.
- Valamit jegyezz meg. Ez volt az, amit most kaptál tőlem utoljára. És többé soha is próbálkozz - engedtem el aztán. - És most hazamegyek a családomhoz.

Már kezdett hányingerem lenni ettől a huzavonától. Szereti, nem csalja meg, satöbbi... akkor mi a fenét csinál még mindig itt, mikor tudja, hogy én aztán nem állok meg egy méterre tőle?
De mielőtt még távozott volna, ott termett előttem, a falnak nyomva csókolt meg, és éreztem testén, hogy igenis kiváltottam belőle valamit, még ha ezt nem mondta volna ki, akkor is.
- Milyen kár, hogy... csak ennyit. Még mindig állítom, hogy... remek páros lennénk, akik tilosban járnak - billent oldalra a fejem. Lehetetlen bámire is rávenni. De hát ha voltam annyira normális, hogy beavattam őt Silas titkába, mégis miért nem hiszi el rólam, hogy tőlem a felesége sem tudná meg soha? Na de tényleg mindegy.

- Lennénk. Pontosan ebben a feltételes módban - vigyorogtam rá Milára. - Ez maradjon is így, ennyinél. És most tényleg megyek. A feleségem vár. Az információkat köszönöm. Azt hiszem, találkozunk mi még, Milena - intettem felé az ajtóból.

(Damon és Elena lakása)

(Damon és Elena lakása)

Úgy trappoltam végig a városon, mint akit űznek. Legszívesebben szétvertem volna az egész világot, vagy addig ordítottam volna tehetetlen dühömben, míg szét nem reped a torkom. Szükségem volt rá, hogy lenyugodjak.
Még akkor is kapkodtam a levegőt, mikor bekopogtam Mila ajtaján.
- Nyisd ki! Damon vagyok! - kiabáltam be.

Éppen az egyik véres tasakot ürítettem ki, mikor meghallottam a lépteket, melyek a házam felé vezettek. Hát... ezek ismerős léptek. Nem értettem már semmit, hogy mit akar megint. Tegnap este elment, most jól hallhatóan megint indulatos, és megint itt van.
- Mi a fene ütött beléd ezúttal? - kérdeztem kinyitva az ajtót, és fejemet az ajtófélfának döntöttem.

Ahogy Mila megjelent a küszöbön, úgy mentem be a házba, mintha egy kísértetcsorda üldözni, csaknem elsodortam Milát is.
- Menedék kell. Egy kis időre. Meg pia, és tanács. Félek, ha most hazamegyek, abból nagyon ronda dolog fog kisülni - morogtam. - Maradhatok egy kis ideig? Egyedül lenni sem akarok. Félek, olyat tennék, amitől épp igyekszem visszafogni Elenát.

Megforgattam a szemeimet, és felsóhajtottam. - gyere csak beljebb - fintorogtam ismét, akárcsak tegnap este, mikor elviharzott mellettem, majd követtem.
-Hát... kíváncsi lennék rá, hogy mit művelt már megint az a bolond nőszemély - sétáltam át vele a nappaliba, majd a kezembe fogtam a tévé távirányítóját.
- Viszont találtam ma délelőtt valamit a tévében, ami érdekelhet - billent oldalra a fejem, és a híradóra néztem, melyben éppen azt ecsetelték, hogy egy turista ma hajnalban megtalálta egy lány holtestét az egyik kriptában. - Tegnap történt az eset - tettem még hozzá. - Talán a feleséged nagyobb lejtőn van, mint hinnéd.

Nem értettem, mit akar Mila a tévével... de aztán elgyengült a lábam, és lehuppantam a kanapéra.
- Ez még nem biztos. Semmi nem bizonyítja, hogy Elena volt - ráztam a fejem tagadóan, de eszembe villant, hogy ahogy Elena hazaért, az volt az első dolga, hogy zuhanyzott, és átöltözött. Vajon miért? Mit láthattam volna rajta? Talán csak nem vért?
- Most mondd meg, mit csináljak - temettem a kezembe a fejem. - Mondtam neki, hogy keressen valakit, aki jóval idősebb nála, és megtanítja neki az önuralmat, és hogyan bánjon a vámpír érzésekkel. De nem, és nem. Mindenre ez a válasza. Sem Klaus, sem Tatia. Csak megy a saját feje után.

Egy kis sóhajtással ültem le ismét mellé, megpaskolva a hátát.
- Tatiához elküldeni olyan, mintha hozzám küldted volna - jegyeztem meg egyszerűen. - Damon, mindaddig nem fogja ezt megérteni, míg nem jön rá, hogy ténylegesen mit veszíthet. Volt már hűtlen, és eddig azt hittem, hogy... hiába piszkáltalak ezzel egyfolytában, de hitttem abban, hogy még egyszer biztosan nem teszi meg, mert nem kockáztatja. De ez egy másfajta kockázat. És addig nem fog tudni leállni, míg rá nem jön, hogy mennyi a veszítenivalója... ismét - forgattam meg a szemeimet. - Legalábbis szerintem. De nem vagyok egy pszichológis, ha megbocsájtod ezt nekem.