Az arca mindent elárult, és a felém intézett gesztusai is. De mit tehetnék? Én szerettem, ha egy férfi tétlen... hogy nem tehet semmit ellenem. Eleinte csak a kezeit akartam kikötözni... tehetek róla, hogy utána feltámadt benne valami vadászösztön, és egy jól irányzott mozdulattal lerúgott magáról? Ez csakis az ő felelőssége.
Ráhajoltam a mellkasára, közben kettőnk közé nyúltam, és igencsak éreztem, hogy ha ő maga nem is, de teste igencsak eredményesen reagált rám.
Odahajoltam a füléhez újra. - Csak lazulj el... neked is jó lesz, hát nem bízol bennem? - kérdeztem kihívó mosollyal, és mikor újra helyet foglaltam a csípőjén, már ott is volt a testemben. Kezeim az ő kezeire tapadtak, és így hajoltam az arca fölé.

Rám nézett, a pillantása megfejthetetlen volt... majd rám hajolt, és a fülembe suttogott.
- Komolyan azt várod, hogy bízzam benned? - köptem felé szinte a szavakat megvetően.
Nem érdekelte a mondandóm, magunk közé nyúlt, éreztem ahogy forró keze megérintette a merevségemet, majd felemelkedett rólam, hogy mikor újra rám üljön, bár benne is legyek.
Morgó hang tört fel a torkomból, és ebben a hangban benne volt minden. Düh, elkeseredettség, csalódottság, félelem, lelkifurdalás... és mikor mozdult egyet rajtam, az akaratomon kívüli kéj érzése is.
- Velem ellentétben, akkor legalább te élvezd, és engedj el a fenébe utána - sziszegtem még felé, majd lehunytam a szemem, és hagytam irányítani. Mást nagyon nem is tehettem.

Mozdultam egy aprót a csípőjén, miközben nevetni támadt kedvem a mondatán, de végül mégsem tettem meg. - Te is élvezni fogod. A tested már most is azt teszi - gyorsult fel a légzésem, és a mellkasára tettem tenyereimet, hogy érezzem libabőrözését. - Tudod, sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lennél ilyen ellenséges. Mint mondtam, a nejednek semmit nem kell megtudnia. Ahogy azt sem, hogy élvezed... Sőt! Magad fogod kérni, hogy tegyem meg újra - lihegtem fülébe, és gyorsítottam a ritmusomon. A mellkasára hajoltam, ajkaim felváltva köröztek mellbimbóin.

Tudtam, hogy igaza van... tényleg élvezem. Fura, de ilyen még nem történt velem. A testem élvezte... igen, hiszen férfi vagyok, aki élvezi a szexuális együttléteket. De az agyam és a lelkem ordított kínjában, és szabadulni próbált. Mindhiába.
- Elena meg fogja tudni - préseltem ki magamból a szavakat összeszorított szemmel. - És a házasságomnak ezzel vége lesz... - vettem nagy levegőt. - Arról pedig ne is álmodj, hogy újra akarjam - nyögtem egyet halkan, mikor teljesen mélyre engedett magába.
Megfeszítettem az állkapcsom mikor meghallottam halk, elégedett kuncogását, és megfogadtam magamban, hogy innentől egy hanggal sem fogok hozzájárulni az ő gyönyöréhez.

- Majd én megvigasztallak, ha a feleséged megtudja... és kidob... és akármi - leheltem mindannyiszor a mellkasára egy-egy csókot, közben már olyan ütemet választva, hogy ne csak nálam robbanjon a "bomba", hanem nála is... elvégre... bármit is mondjon, vagy tegyen... a teste nem azt akarja, amit ő. És ezzel ezt a vitát le is zárhatjuk.
Felkuncogtam, mikor felnyögött egyet, és nem vettem vissza a vehemenciából, olyan mélyen "padlót fogott" bennem, hogy azt már ő sem mondhatja, hogy nem élvezi...

Lehunyt szemmel is szinte láttam magam előtt a diadalmas arcát, éreztem csókjait a mellkasomon, ahogyan azt is, hogy egyre gyorsított az ütemen, én pedig gondolatban nem tudtam mást tenni, csak Elenához fohászkodni a megbocsátásért... még ha ő ezt nem is hallotta.
Mozgása nyomán éreztem, hogy bennem is hogyan tör egyre előrébb a gyönyör, de megesküdtem, hogy inkább megfulladok a lenyelt hangoktól, de egy nyögést sem kap tőlem ezt a rohadt ribanc innentől kezdve.
- Végeztél már? - sziszegtem összeszorított fogakkal.

- Addig... nem fogok végezni... míg te meg nem teszed... - utaltam arra, hogy itt nemcsak én fogom ám élvezkedni... ha tetszik, ha nem, hát le se szállok róla addig, míg ez meg nem történik. - Viszont ha nem jön össze... van egy olyan gyanúm, hogy ha a feleséged meg is bocsájt, de akkor sem lesz többé részed, hogy a szájával segít a gyönyörhöz, mert undorodni fog tőled... - jeleztem ezzel azt, hogy... valószínűleg a neje nem lenne túl boldog, ha például én tenném a férjével azt, amit ő a hálószobában szokott.
Felnyögtem, mikor a beszéd után újra mozdulni kezdtem, már nem ismerve semmilyen határt, és a szájára hajoltam, még ha nem is tetszett neki, így nem tudta elfojtani teljesen nyögéseit, és sóhajait, amit álnokul próbált tenni.

Végiglúdbőrözött rajtam az ijedtség, mikor arról kezdett beszélni mi fog történni, ha nem megyek el magam is... és hogy Elena nem fog megbocsátani. Hát ebben sajnos magam is biztos vagyok.
A szemem még mindig nem nyitottam ki, egyszerűen látni sem akartam ezt a nőt itt felettem. Csak az ajkát nyomta erőszakosan az én ajkamra, és úgy fokozta a tempót, hogy már semmiképp nem tudtam visszafojtani egy hangos nyögést, ami megelőzte nálam a robbanást.

Láttam a tekintetében, hogy pontosan megértette, miről is szól a fáma, és valószínűleg most már próbál úgy is tenni, ahogyan én azt elképzeltem. Nem az a típusú n ő voltam, aki csak magára gondol. Bár kissé fájt, hogy erőszakkal teszem, de ha más lehetőség nem adódott...
- Élvezd... - lihegtem még a fülébe, mikor nálam bekövetkezett a mindent elsöprő élvezet, és verejtékező arccal heveredtem le a mellkasára, ziháló légzéssel.

Egy halk, nyöszörgő szó hagyta el a száját, majd eljutott a csúcsra, hogy aztán rám boruljon, a bőrömbe lihegve és verejtékezve, de ekkor már az én számomra sem volt megállás... csípője utolsó mozdulata engem is átlökött a "küszöbön", de még mindig összeszorított állkapoccsal, egy hang nélkül élveztem el magam is.
- Elengednél végre? - ez volt az első kérdésem, mikor már képes voltam kissé normálisabb ütemben lélegezni. - Nyilván elég volt ennyi, szóval szállj le rólam.

Éreztem őt a testembe robbanni, méghozzá igencsak hevesen, attól függetlenül, hogy ő maga meg sem nyikkant. A teste viszont feszült, ez mindent elárult...
- Szép volt, Mr Salvatore - lihegtem mosolyogva, majd belebújtam a köntösömbe, miután leszálltam róla, viszont őt még nem oldoztam el.
- Nos, még azon gondolkodom, hogy... nem engedlek el. Várok öt percet, és minden módon felhergelem a feleségedet - vigyorogtam el szélesen, sokat sejtetően nézve férfiasságára.

Akkor nyitottam csak fel a szemeimet, mikor végre lemászott rólam. Köntösbe bújt, és vártam hogy letépje rólam a köteleket. Na erre hiába vártam...
- Mit beszélsz? - meredtem rá elhűlten. - Te normális vagy? - tettem fel a kérdést teljesen feleslegesen. Persze hogy nem az. Különben nem csinálná ezt.
- Ha újra akarod, hát tudd, hogy nem fog menni - ráztam a fejem. - Mielőtt ide jöttem, együtt voltam Elenával. Összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint veled. Vele nem csak kényszerből élvezem... hanem igazán. Szívből is. Ez az, amit te soha de soha nem fogsz megkapni - meredtem a szemeibe. - Engedj el! - csattantam fel aztán.

Csak nevetéssel reagáltam a szavaira, méghozzá igencsak gonosz nevetéssel. Mégis mit várt tőlem? Mi, legalábbis onnan, ahonnan én jövök... ott nem azok a dolgok vannak előtérbe helyezve, ahol minden rózsaszín mamuszokból, és csészékből, valamint szőke, háziasszonyokból áll... Oroszországban a világ sötét oldalát is meg kell ismernünk. És nekem kijutott. Isten nézzen a fejemre, de élveztem ezt az életet.
- Hát... most már úgy sejtem, nem lesz túl sok alkalmad, hogy összehasonlítgass minket. Hazamész, és térden állva fogsz könyörögni a bocsánatért? Vagy még egy kis búcsúszex, és utána, az ágyban mondod el neki, hogy fél órája más nővel mentél el? - kérdezgettem, persze tök feleslegesen, mert érdekelt is engem, hogy mit csinál...
Odaléptem mellé, és egy mozdulattal letéptem róla a köteleket. - Ha most jót akarsz, nem jössz a közelembe, mert beléd eresztem azt, amivel az előbb fenyegettelek. És pápá, apuci - sziszegtem felé.

- Semmi közöd ahhoz hogy mit fogok tenni ha hazamegyek - morogtam. - Nem vagyok hülye hogy elmondjam neki mi történt itt - tettem hozzá, hogy aztán a következő pillanatban elszakítsa a köteleimet.
Felültem az ágyon, a visszanyert szabadság örömével, és megdörgöltem igencsak sajgó vállamat, majd leszállva lassan, vontatottan felöltöztem.
- Nem megyek a közeledbe - fordultam aztán szembe vele. - Undorodom a közelségedtől is. De egy valamit megígérek. Ha Elena és köztem miattad lesz vége mindennek, megkereslek. Nem lesz mindig nálad az - mutattam a fecskendőre. - És ha mégis...magammal viszlek a halálba - ígértem meg komolyan, majd gúnyosan rámosolyogtam.
- Ennyi volt? Mehetek?

- Ezt vegyem fenyegetésnek, Mr Salvatore? - kérdeztem tőle széles vigyorgással. Mit tagadjam? Imádom, ha egy férfi ennyire tüzes, és... tudja, hogy mit akar.
- Mehetsz, én nem tartalak itt. Ha majd máskor is ilyen kedvem támad, úgyis megteszem - vontam egyet a vállamon.

- Nem lesz rá alkalmad. Nem vagyok hülye, hogy önként és dalolva még egyszer ide besétáljak - mordultam oda dühösen.
Elsétáltam az ajtóig... visszanéztem rá ahogy ott állt elégedetten. A lába elé köptem a földre, mintegy kifejezvén mindent amit éreztem iránta... aztán kissé bizonytalan lábakkal, de elhagytam a lakást.

(Damon és Elena háza)

Csak sóhajtottam, mikor távozott. Jaj, de bonyolult ez a férfi!
Egy apró kis vicsorral öltöztem fel, hogy aztán úgy döntsek, inkább vadászom egyet. És ideje lesz visszatérni a Gilbert házba.

(Erdő)

(Damon és Elena háza)

Ideje lett volna már valahogy újra elkapnom ezt a férfit, erre nem megint kimászik a karmaim közül? De... azt magam is be kellett látnom, hogy a gyerekét nem szedhettem le róla. Elsősorban azért, mert rühellem a gyereksírást, és félő, hogy attól előbb bolondulok meg, mint bármi mástól.
Nem volt most kedvem visszamenni a Gilbert házba. Itt jó lesz nekem. A szép emlékek. És erre még ravaszul el is vigyorodtam.

(Hotel, Klaus szobája)

Némi kérdezősködés, némi igézés árán máris megtaláltam ennek a bizonyos Milának a házát. Elég szép... takaros. Tatiából, meg a vélhetően hozzá hasonló ribanc barátnőjéből max egy vörös lámpás házikót tudtam volna elképzelni, láncra vert férfiakkal már a bejárati ajtó előtt.
Elsétáltam a bejárati ajtóig, majd magamra erőltettem egy kedvesnek szánt mosolyt, és bekopogtam. Fogalmam sem volt róla, be tudok-e lépni, de ha azzal indtok, hogy már az ajtóban habzik a szám a méregtől, vajmi kevés esélyem lesz arra, hogy behívjon.

Éppen belekortyoltam a whiskys poharamba, mikor kopogtatást hallottam. De jó... hogy már olyan helyen is keresnek, ami nem is igazán publikus. Hacsak nem Mr Salvatore az. Bár kétlem, mert eléggé nyilvánvalóan közölte, hogy mit is gondol rólam, de... csodák mindig is léteztek. A probléma csak az, hogy nem ilyen rövid idő leforgása alatt.
Felálltam, és megindultam az ajtó felé, hogy teljesen komoly ábrázattal meredjek az érkező férfira. Hát, sajnos nem ember, hogy a vacsorám legyen. Sőt, a kisugárzása eléggé... megnevezhetetlen.
- Miben segíthetek? - sóhajtottam fel.

Nem kellett sokat várnom, hogy léptek kopogjanak bentről, és mikor kinyílt az ajtó, belevigyorogtam a küszöbön belül álldogáló nő arcába.
- Én egy bizonyos Milenát keresek - mondtam. - És ha jó helyen járok, jó személynél, akkor azt kell mondjam, kellemesen felülmúlta a várakozásomat a valóság - mondtam őszintén. - Egy vénasszonyt vártam itt, vagy valami kiélt nőt. És tessék... egy testet öltött szépség nyit ajtót nekem.

- Hát megtalálta a keresett személyt - mutattam magamra, bár az ezt követő szavai valami halvány sejtést indítottak el a fejemben, és az egész agyamban, meg testemben. Volt egy tippem, hogy ki ez a férfi, mert... eléggé nagy nőcsábász hírében állt. Most így látva, a külseje csillagos ötös, és a stílusa úgyszintén. Minden megvan, hogy a nőket ágyba vigye. Pontosan az a jellem, aki megfelel Tatia Klaus-ának.
- Óh, ha Klaus Mikaelson keres, nem vagyok itthon - forgattam meg a szemeimet. Hát igen... ez a tény máris nem tette olyan szimpatikussá.

- Köszönöm hogy legalább a bemutatkozást megspóroltad nekem - szélesedett ki a mosolyom, és belöktem az ajtót. Egy próba... máris benn voltam a házban.
- Nem is tudom miért tételeztem fel Tatia barátnőjéről, hogy életben hagyná a tulajdonost - zártam be magam mögött az ajtót. - Ezek szerint Tatia mesélt már rólam neked, ha elsőre felismertél. Meg sem kérdezem, milyen szépeket. Vannak elképzeléseim - vált vigyorgássá a mosolyom.

- Hát persze. Érezd csak otthon magad - mondtam eléggé gunyorosan, ahogy teljesen otthonosan bejött, és becsukta az ajtót maga mögött. - A szobádat ne mutassam meg rögtön? - folytattam tovább a zsörtölődést. Nem kedveltem ezt a fickót, már csak a híréből sem. És a jelenléte nem változtatott ezen.
- Igen, mesélt. Ezért is nem értem, hogy mi a francot keresel itt - tettem csípőre mindkét kezemet. Ha egy sima férfi lett volna, nyilván másképpen reagálok rá, de a neve tudatában nem tudtam férfiként nézni rá. Már csak Tatia végett sem.

- Nem túl udvarias dolog így fogadni valakit - vontam fel a szemöldökömet, és ráeresztettem a fenekemet az előszobában álló kis szekrényre. - Pedig nem akarok semmi rosszat, csak beszélgetni jöttem. Tudod, az mindig egy felsőbb lépcső egy kapcsolatban, mikor a pasi megismeri a szerelme barátnőjét - vigyorogtam folyamatosan.