A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Suzie & Tekergő otthona


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 15, 2016 8:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Vágyaimat? Ez csak egy volt, majd ha a többit is kitalálod, akkor legyél büszke magadra... – folytattam a komolytalankodást,  bár az igazat megvallva magam sem voltam egészen biztos bennük, hogy mi is lennének azok... Igaz, így kitalálni őket! Fel van adva a lecke!
- Különben, mit kapok?  Vagy inkább... mit kapok cserébe?– kérdeztem vissza incselkedve, igaz, volt pár tippem, hogyan fogja majd megbosszulni, de annyi eszem azért van, hogy ne adjak hangosan ötleteket neki. Pláne, hogy amúgy sem áll szándékomban sokáig folytatni, így is úszik az egész fürdőszoba... mást nem majd este. Vagy filmnézés közben. Van még annyi jó alkalom hasonló „támadásra”, most inkább csak a további kötekedéstől akartam elvenni a kedvét, bár őt ismerve, öt perc se kell, hogy elfelejtse és ugyanúgy piszkáljon, mint előtte.
- Mert? Nem vagy az? - kérdeztem vissza megszeppentséget tettetve, mielőtt elnevettem volna magam a reakcióján – Nem is tudom, ki értette félre az előbb annyira a szavaimat, pedig esküszöm, semmi ilyen szándék nem volt mögötte. – vallottam be, miután némi magyarázattal szolgáltam neki.
- Tudod, van az a mondás, hogy rossz az aki rosszra gondol... – ergo rám aztán nem foghatja, hogy egyből másra asszociált, mint amire én utaltam.
- Igaz. Majd kikísérletezem, hogyan leszel a legaranyosabb múmia. – engedtem neki, ennyi kedvezményt adva, tovább riogatva a múmia-jelmezzel, ha már ennyire nincs odáig érte... Amúgy meg annyira én se ragaszkodok hozzá, felőlem bármi mást kitalálhatunk. Igaz, az még úgy is odébb van, lesz időnk bőven ötletelni addig.
Ami pedig anyát illeti... látom... vagy inkább érzem, hogy korán sem olyan bizakodó ennek az egész titkolózásnak a kapcsán, mint én, de mentségemre szóljon, hét év kiesett az életemből... korábban nem igazán kellett ilyenek miatt aggodalmaskodnom, azt meg nem tudom, anyával mi a helyzet ilyen téren, így inkább nem is aggodalmaskodok miatta. Így előre felesleges, mást nem majd ha beüt a ménkű, akkor...
Inkább én is befejezem a fürdést a kihűlőben lévő vízben, hogy aztán ha már nem adja a törölközőmet, akkor az övét csenjem el helyette... utána meg értetlenkedjek egy sort a kis dadogós műsorán, amit előad, miközben a ruháimat keresgélem... Sokat nem sikerült kihámoznom belőle, így inkább utána megyek, hogy megkérdezzem, csak ahogy korábban valószínűleg ő is elfelejtette, hogy lehet, tanácsosabb lenne várni egy kicsit a betoppanással, úgy én is olyankor állok meg az ajtóban, amikor Suzie még bőszen el van merülve a ruhásszekrényében – és valószínűleg nem repesne az örömtől, ha észrevenné, én meg itt ingyenmozizok az ajtófélfának dőlve.
Ted, az anyád úristenét, hogy te meg nem tudod befogni a szádat, amikor kéne...
- Tudom. Azért is takarom a szemét, kicsi még, nehogy rosszat álmodjon, mert olyat látott, amit nem kéne. - próbáltam menteni a menthetőt, miközben a sajátom helyett inkább a kutya szemeit takartam. Igaz, így mindkét kezem foglalt volt, szóval a felém repülő felsőt elkapni sajnos képtelenség lett volna... hagytam, hadd landoljon a földön mellettem, ellenben amikor felnéztem, és megláttam Suzie-t a szekrényajtó mögül kikukucskálni, én sem bírtam megállni nevetés nélkül.
- Hogy mióta? Hmm... egy ideje, mondjuk úgy. – jegyeztem meg vidáman, szándékosan nem adva konkrét választ, mert olyan aranyos, amikor seperc alatt ölti magára a pipacsok színét... egyszerűen nem lehet megunni!
- Amúgy csak a kiskutyádat hoztam haza, ha már megszárítkózott az ágyamban. – léptem közelebb hozzá, hogy aztán odaadjam neki Tedet... vagy ha nem kéri, csak letegyem a szőnyegre a négylábút, aki látszólag nem rajongott azért, hogy hosszasan kézben tartsam. Majd, mint aki jól végezte dolgát, indultam is kifelé a szobájából, csak az ajtóban álltam meg egy pillanatra, még visszafordulva.
- Amúgy... csini a bugyid. – tettem még hozzá szemtelenül, hadd pompázzon még pirosban egy darabig, mielőtt eltűntem volna a konyha irányába.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 13, 2016 8:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nahh, látod kitaláltam a vágyaidat, hogy mire is vágysz. – mondtam neki pontosan annyira komolyan, amennyire lehetséges volt ebben helyzetben. Persze csöppet se gondoltam komolyan, de nem bírtam lakatot tenni a számra most se, ahogyan még megannyiszor se.
- Hééé, neee… fejezd beeeee!! - mondom nevetés és felszólítás keverékeként, hiszen pontosan tudja, hogy azt, hogy mennyire vagyok csikis, emiatt pedig kicsit talán hálás is lehetek, hogy nem támadott be teljesen, hanem inkább csak viszonzásképpen. Hmm, ki kell találnom valami tervet arra, hogy a „támadásaimat” sikeresen bevigyem, de ő ne tudjon ellen támadni. Amikor viszont abbamaradt a csikizése, akkor csak megkönnyebbülök és hálásan pillantok rá.
- Perverz? Én?! – pillantottam rá úgy, mint aki azt hiszi, hogy nem jól hallott. Miért is lennék az? Nem tehetek arról, hogy sokszor félreérthetően fogalmaz. Persze az se segített a helyzeten, hogy sikerült megint zavarba jönnöm és elpirosodnom. ha ez így megy tovább, akkor eléggé ciki lesz, hogy képes vagyok fülig vörösödni. – Miért is lennék az? Én ártatlan vagyok, így nem is értem, hogy honnan jött ez. – vágtam vissza duzzogva, de persze nem gondoltam komolyan ezt se, ahogyan a korábbiakat se. A nevetése őt is elárultam, de ennek ellenére továbbra is előadtam a kis duzzogit. Nem is én lettem volna, ha nem ilyen módon reagálok a dolgokra.
- A múmiából is lehet több fajtát csinálni. – meg annyi ötlet van már az interneten is. Biztosan találunk valami igazán menőt. Olyat, ami nem hétköznapi és nem is tucat dolog. Sose kellett félteni minket ilyen téren és szerintem most se kell. Ki fogunk valamit találni, de addig még van pár hetünk.
Én nem voltam abban biztos, hogy a kapcsolatunkban beállt új dolgokat el tudnánk titkolni az édesanyja előtt. Azt mondják, hogy az anyák sokszor sok mindent hamarabb megéreznek, mint kellene. Így érthető, hogy nem láttam sok esélyt arra, hogy titkolni tudjuk. Ezért is lesz érdekes a holnapi látogatás, hiszen ez még számunkra is új. Bár az is lehetséges, hogy Declan édesanyja csak finoman fog még betámadni minket, mert rájön arra is, hogy ez még számunkra is új. Reménykedtem abban, hogy nem fogjuk elcseszni majd a dolgokat, mert nem akarok arra gondolni, hogy egyszer elveszítem őt. Nem! Olyan tuti nem lesz!
Törülközők könnyedén cserélnek gazdát, vagyis annyira nem könnyedén, de amit sikerül észhez térnem, egyből indulok is utána, hogy kifejtsem a véleményemet, hogy nem volt szép dolog ilyet tennie, de persze megint nem jön össze. Inkább hebegek-habogok, meg se hallom szinte azt, amit mond és végül menekülőre is fogom, pedig még nem is volt teljesen fedetlen a teste. Jesszusom, ez annyira égő. Muszáj összeszednem magam, mert nem jöhetek mindig ennyire zavarban. Remélem idővel ez változni fog. Az se érdekel, hogy a törcsimet is odacsípem az ajtóhoz, mert inkább csak elmenekülök, hogy rendbe szedjem magam. El is jutok az alsóig, de fel se tűnt egyből az, hogy látogatom van, így tök simán kotorászok félmeztelenül a ruháim között, amikor is egyszer csak valaki vakkant. Sietve kapom fel a fejemet.
- Hééé, nem ér meglesni a másikat! – amikor viszont megláttam, hogy Ted szemeit takarja el, akkor felnevettem, de azért az éppen kezemben lévő felsőt sietve vágtam hozzájuk- Leskelődök! – tettem még hozzá, miközben a szekrényajtó mögé bújtam és onnan kukucskáltam ki, mint valami idióta, majd sietve kaptam ki egy felsőt és öltöttem magamra. Majd csak utána léptem ki a szekrényajtó mögül. Ha még mindig itt voltak, akkor megszólaltam, ha meg nem voltak itt, akkor csak elkezdtem keresni őket. – Mióta is álltok ott? – bár lehet jobb lenne nem tudni, még a végén ismét pirosas árnyalatba fogok átmenni, mert a végén kiderül az is, hogy a dúdolásomat is tök jól hallotta…



••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 09, 2016 8:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

Még hogy gondolkozzak! Csak lebiggyesztettem a szám sarkát a szavaira, nagyjából addig, amíg hozzám nem vágta ezt a Pinokkiós utalgatást, mert arra csak nemes egyszerűséggel egy nyelvnyújtással válaszoltam.
- Persze. Mert így hét év után más vágyam sincs, mint megtanulni tökéletesen ruhát hajtogatni. – biztos anyának is egyetlen életcélja, hogy továbbadja nekem ezt a tudást, ha már saaajnos eddig nem volt rá lehetősége. Persze, csakis. Szerintem ilyen csodás ötletek nélkül is tökéletesen elütjük majd az időt.
Na, az előbb a fejemre koppint, most meg orron pöcköl? Hová fajul ez a világ, kérem szépen? Bár a támadását nem sikerült kivédenem, a kezét azért még elkapom, miközben elhúzná... hogy fogva tartsam, és a másikkal indítsak ellentámadást némi csikizés képében. Tisztában vagyok vele, mennyire csikis, így tényleg csak egy picit, mielőtt a túlzott ficánkolás közepette még véletlenül gyomorszájon könyökölne, vagy még több vizet kipocsolna a kádból... inkább csak mint figyelmeztetésként, jobban jár, ha bír magával.
- Ne aggódj, számíthatsz rám. Nem árulom el senkinek se. – kacsintottam még egyet mellé, ha már úgy is ilyen komolytalanra vettük a figurát, mert amúgy ki nem nézném belőle, hogy valaha embert ölne... vagy csempészne... vagy hogy fel bírna egyáltalán emelni egy olyan nagy méretű táskát, amiben tényleg egy ember lapul. De ha már ilyen malaclopó-méretű az említett kiegészítő, nem lehetett kihagyni egy ilyen poént!
A duzzogását látva csak jóízűt nevetek, mert őszintén? Elég vicces, hogy ő érti félre a szavaimat, aztán még ő pukkancskodik azért, mert esetleg kétértelműen mertem fogalmazni...? Nem baj, ezért – is – szeretjük.
- És neked mondták már, hogy perverz perszóna vagy? – kérdeztem vissza, minden negatív felhang nélkül, csupán visszavágva a szavaira, igaz, túl sokáig így sem sikerült megállnom nevetés nélkül. Elég volt csupán egy pillantást vetnem rá, milyen szépen öltötte magára ismét a pipacsok színét.
- Valami menőbbet...? Például? Óriás-sütőtök? Szellem? – persze, nyilván ott voltak a mindenféle dögösebbnél dögösebb boszorkány, meg piroska, meg mindenféle egyéb jelmezek, de ugyan már, azokban mi a poén? Igaz, elég szemrevaló darabok, de nekem a fáslis-múmiás jelmez akkor is kreatívabb. Kár, hogy Suzie nem osztja a véleményem.
- Hát jó, akkor reménykedek helyetted is. – vontam vállat, ha már ennyire reménytelennek tartotta a dolgot... Igaz, az elmúlt pár évben több időt töltött anya mellett, lehet, már jobban is ismeri bizonyos szempontból, mint én. Mást nem én tévedek, aztán mindketten rákvörös fejjel álljuk majd anya vallatását keresztkérdéseit, esküvőről, unokákról, meg ki tudja még mi mindenről.
Ahhoz képest, hogy a kád előtti néhány kínos pillanat egy örökkévalóságnak tűnt, mióta a kádban ücsörgünk, nekem alig pár percnek tűnt – igaz, a valóságban sokkal több volt, lévén, a víz is egészen kihűlt idő közben, így már annyira Tednek sem volt szimpatikus...
S lám, Suzie is itt hagy idő közben, de mint ha még ez se lenne elég, a törölközőmmel is csak szórakozik... legalábbis addig, amíg meg nem unom a hideg vízben ücsörgést, és mászok ki a kádból, mit sem zavartatva magam. Miért tenném? Már úgy is látott, szóval... az ő baja, hogy ennek ellenére úgy sikerült elbambulnia, hogy minden gond nélkül szerzem meg a saját törölközőjét, és veszem a szobám felé az irányt.
Még csak a ruhásszekrényemben keresek valami száraz alsónemű iránt, amikor Ted is jön, meg Suzie is, igaz, ez utóbbi nem követi az első példáját, és vetődik az ágyamba csurom vizesen...
- Hé, minden okés? – kérdezek rá, amikor megint ügyetlenkedik egy sort, meg dadog nekem össze-vissza, néz mindenfelé, csak rám nem, pedig még a törölközője is rajtam van, szóval pironkodnia se nagyon van miért... Igaz, normális választ nem nagyon kaptam, így miután kisietett, csak vállat vontam, aztán folytattam az öltözködést... hogy aztán Tedet is kitessékeljem az ágyamból, még ha kevés esélyt is láttam arra, hogy megszárad estig.
Csak felkaptam a blökit, majd kölcsön bosszú visszajár alapon gondoltam, átviszem Suzie szobájába... igaz, az ajtótól sokkal messzebb nem jutottunk, mert láthatóan most meg mi érkeztünk túl korán, így hacsak nem buktunk le, úgy az ajtófélfának támaszkodva csendes szemlélőnek maradtunk Teddel. Csak ha lebuktunk, takartam el a kezemben tartott blöki szemeit szórakozottan.
- Ejnye Ted, nem illik leskelődni. - próbáltam menteni a helyzetet.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 09, 2016 12:53 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ohh, úgyse állnék meg a párnáinál, ha egyszer rájönnék, hogy cikis fényképeket rejteget rólam, de ezt a titkot azért nem árulnám el. Jobb néha a meglepetés, mert a végén még olyan helyre dugná el, hogy soha az életben meg ne találjam, de az se biztos, hogy a saját szobájában rejtené el, hiszen elsődlegesen ott keresném. Hmm, ez egyre jobb lesz, ja nem… Remélem sose kaparint meg olyan képeket rólam, amiket legszívesebben elrejtenék.
- Gondolkozz egy picit és biztosan rájössz. – pillantottam rá ártatlanul, de a színpadias előadásának köszönhetően kicsit meg is ráztam a fejemet.  Mert ennyire nagyot nem ütöttem, mint amennyire ő odakapott a kezem nyomához, mert ott se volt a nyoma a kezemnek. – Ohh, vigyázz, mert még a végén megnő az orrod. – utalok itt a híres neves Pinokkióra, aki füllentett és már nőtt is az orra. Nehogy már ő is úgy járjon. De már nem csapok le a kezemmel, mert a meglepetés ereje szerintem már a korábbi támadásommal elillant, így mást kell majd kitalálnom.
- Miért ne? Hamarosan kijöhet, nem? Legalább lesz mivel lefoglalnotok magatokat. – villantottam egy igazán angyali és bájos mosolyt. Meg persze jöhet a többi, a mosás, teregetés és vasalás. Kíváncsi lennék, hogy meddig bírná Declan, vagy mikor is dobná be a törölközött, hogy ő inkább marad  a konyhánál, mint ezek közül bármelyiket is megcsinálja.
Már éppen kezdeném magyarázni neki, hogy milyen táskáról is van szó, amikor megszólal, mire én csak orron pöckölöm, már ha sikerrel járok, ha nem, akkor elbuktam ezt a lesből való támadást. – Ohh, de és most totálisan lebuktam. Mi lesz így velem? – adtam elő egy aggodalmas nő hangját és mimikáját, de egyáltalán nem volt igaz. Inkább csak nevettem, hogy honnan is jött ez a bizarr ötlet, vagyis sejtem, hogy honnan, de inkább nem akarok arra gondolni. Lehet, hogy néha beépültem a mocsárba, de gyilkos nem lett belőle és sose lesz!
- Persze, nem úgy értetted… - szólaltam meg duzzogva, amivel igazából csak a zavaromat akartam leplezni továbbra is, majd amikor meghallottam a következő szavait, akkor kicsit előre dőltem és hagytam, hogy a hajam arcomba hulljon, mert egyre inkább elvörösödtem. – Mondták már, hogy pimasz fráter vagy? – kérdeztem meg alig hallhatóan, miközben azon voltam, hogy a zavarom elmúljon, mert ha így folytatjuk, akkor tényleg rákvörös leszek, pedig a víz már nem is forró, így már arra se foghatom.
Csak egy szúrós pillantást kapott a fáslis dologra, mert nem és nem! Nem fog becsavarni, majd Tedet beállítom őrnek a szobám ajtajához, bár amennyire jóban lettek… Hmm, valami mást kell kitalálnom. – Inkább hagyjuk a fáslit, majd nézünk valami menőbb ruhát. – próbáltam kicsit menteni a helyzetet. Régebben is szerettünk beöltözni és most megint együtt tehetjük meg, így biztosan még nagyobb buli lesz ez is, mint amilyen volt az elmúlt években nélküle.
- Akkor reménykedj helyettem is, mert nem sok esélyt adok annak, hogy megússzuk a dolgokat. – nem tudom, szerintem ez csak genetikailag bele van kódolva az anyákba. Hogy honnan veszem ezt? Magam sem tudom, talán az ismerőseim miatt, vagy amiatt, mert néha anya is és Declan anyu is furán nézett ránk. Tudod, az a fura mosoly, amikor látod, hogy ők tudnak valamit, de fogalmad sincs mit. Talán ezt tudták mind a ketten, viszont az se kizárt, hogy inkább csak bevertem a fejemet túlzottan, amikor a földön kötöttünk ki.
Próbáltam gyors lenni, hogy ne sok ideje legyen leskelődni, de inkább nem is sandítottam hátra, mert a végén lefagynék, pipacsvörös lennék, vagy még ki tudja, hogy mi mindent alkotnék zavaromban. Szerintem ennyit jó ideje nem voltam zavarban, szerintem bepótoltam az elmúlt éveket ilyen téren már.
Persze a törölközőt se kaphatja meg annyira könnyedén, de mielőtt még észbe kaphatnék azelőtt olyan tesz, amire nem számítottam. Bár tegyük hozzá, hogy amikor megláttam őt ádámkosztümben, akkor is lefagytam kicsit, mert meg kell hagyni, hogy ehhez hozzá kell szokni, meg én… Inkább hagyjuk, így a törölközöm egészen könnyű préda lehet számára. Amikor viszont még oda is hajol, akkor a szavaival ébreszt csak fel és akkor jövök rá, hogy volt törcsim, nincs törülközöm. Sietve kapom magam elé az övét. Majd még rövid ideig ott ácsingózok, mint valami idióta, de végül a saját szobám helyet sikerül még az övébe is besétálni, vagyis részben direkt.
- Nem illik más törülközőjét ellopni… - kezdenék bele, amikor ismét rájövök arra, hogy túl hamar toppantam be, mert még az alsóját se sikerült felvenni, de közben Ted is sietve száguld el mellettem, hogy vizesen betalálja Declan ágyát, de mintha ez a jelent fel se tűnne nekem. Inkább csak próbálok mindenhova nézni, csak arra férfira nem, aki elrabolta a szívemet, elvette az eszemet. – Én inkább azt hiszem, hogy… - hadonásztam és dadogtam közben, majd sietve kaptam a körülöttem lévő vizes anyaghoz, hiszen közben elkezdett csúszni, de arra nem is gondoltam, hogy amilyen nagy lendülettel csukom be az ajtót, annyira remekül csukom is oda a törülközőt. Végül pedig sietve indultam el a szobámba, mert nem fogok még többet bénáskodni. Inkább előbb szerezzek ruhát, aztán még meglátom, hogy az előbbi idióta bambulásaim, zavarom után még elő merek-e mászni. Persze arra nem is gondoltam, hogy esetleg jobb lenne bezárni az ajtómat. Sietve bújtam bele egy csipkés bugyiba, hogy utána valami felsőt is találjak magamnak septében…



••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 08, 2016 11:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Halleluja. – emeltem a szabad kezem színpadias mozdulattal a halántékomhoz, ha már ő is belement a játékba, akkor én sem hagyom annyiban, amikor pedig azzal jön, hogy milyen lovag vagyok, csak büszkén húzom ki magam... amíg nevetés nem kerekedik belőle. Mert valahol mégis fura a tizenkilenc éves énemre igazi lovagként gondolni... bár belegondolva, sokkal közelebb most sem állhatok hozzá. Vagy lehet, hogy irónikusan értette? Néha olyan nehéz kiigazodni a nőkön...
- Ugyan már, ennyire amatőrnek azért ne gondolj. Ha meg is kaparintanám őket, biztosra veheted, hogy nem a párnám alá fogom rejteni őket. – jegyeztem meg egyszer csak, bár magam sem tudom egészen pontosan, hogy miért, csak úgy kikívánkózott... mielőtt pedig túl soká dilemmázhatnék rajta, hogy mégis hogy sikerült visszakanyarodnom a korábbi témához, addigra már lapozunk is valami újabbra.
- Hééé, ezt meg mégis miért kaptam? – kapok túlzó mozdulattal a vállamhoz, hogy megdörzsölgessem kissé a keze nyomát... mielőtt tovább folytatnám a szemtelenkedést, igaz, ha megint verekedni támadna kedve, most legalább nem fog váratlanul érni, számítok rá! – Miattad? Mert ilyen rendetlen, trehány, lusta vagy itthon? Mert még arra sem vetted a fáradtságot, hogy összehajtogasd őket? – nem mint ha egyébként komolyan gondoltam volna a szavaimat, vagy a legkisebb mértékben is ilyesmiket feltételeztem volna róla, de azért jó volt szívni vele a vérét, pláne, hogy még harapott is rá.
- Jajj már... majd anyumnak is pont az lesz a legnagyobb baja, hogy megtanítson ruhát hajtogatni. – sokra megyek vele, se mosni, se vasalni nem tudok, szóval... így a munkafolyamatból egy fázist kiragadva, nagyjából olyan, mint ha tudnál eperkrémet készíteni tortához. Ha nem cukrász az ember, eleve ritkán süt tortát, ha meg mégis, akkor is csak tavasszal az igazi az epertorta!
- Milyen táskát? – pislogok rá értetlenül, amikor emlegetni kezdi, még kicsit előre is sandítok, hogy kilessek a fürdőszoba ajtaján, hátha kiszúrom valahol a folyosón... na persze, pont olyan mázlim lesz, naná, hogy nincs ott, így csak Suzie-ra pillanték kérdő tekintettel – Hát nem embert csempészel benne? – kérdezem végül álszent módon, ami pedig a jógát illeti, isten bizony, hogy semmi olyan felnőttes, gyerekeknek nem való gondolat nem jutott eszembe a nyakatekert figurákról egészen addig, amíg nem érzékeltem Suzie zavarát, és le sem esett, hogy hogy gondolta félre, már megint a szavaimat...
- Nem úgy értettem... – szólalok meg vigyorogva – Bár te vagy a jógamester, szóval rád van bízva, hol, vagy mikor... – hagyom nyitva hozzá hasonlóan a témát, fejezze be, ahogy szeretné... bár őt ismerve, lehet előbb gyullad lángra a nagy vörösségében, mintsem bármit is válaszolna.
- Ahogy mondod, ennyire nem... – csóváltam a fejem, nesze neked dicsőség, hogyan törjük magunk össze minél rövidebb idő alatt... ha már pedig Halloween – Rendben, én biztos nem felejtem el. Ne csodálkozz, ha október 31-én arra ébredsz, hogy be körbe vagy tekerve-csomagolva fáslival. – somolyogtam az orrom alatt, elvégre már nem volt olyan sok idő addig, és régen is szerettünk beöltözni, tuti, most is jó poén lenne. Mondjuk nem múmiának, de valamit majd kiagyalunk addig.
- Mondjuk... igazad van, de azért reménykedek, hogy nem vágja le olyan hamar, mint ha a homlokunkra lenne írva. – nem mint ha titkolni akarnám előle, de... legalább egy pár napig még hadd ússzam... ússzuk meg anya kérdészuhatagát, amit a nyakunkba fog zúdítani, ha megtudja, mi történt...
- A beteget se, mégis játszod a kiskakast. – vágok vissza a saplonos „nem ér a kisebbet bántani” szövegére, amikor meg a törölközőmet emlegeti, már sejtem, hogy nem fog ez olyan egyszerűen menni, mint hittem... Miért is lenne bármi egyszerű ha rúlunk van szó?
Amikor a saját kezemmel takarja el a szemeimet, akaratlanul is mosolyt csal az arcomra vele, bár pasiból vagyok, a leskelődést azért még így is megkísérelem... majd máskor előre gondolkozzon, és inkább fogja be saját kezeivel a szemem, ha biztosra akar menni. Igaz, akkor meg fél kézzel a törölközős tartana sokkal tovább, meg ő lenne helyhez kötve...
- Naná, hogy meg. – felelem, amikor meglóbálja a törölközőmet, ám amikor hiába nyúlok érte, csak a levegőt markolom, mert elrántja... hát, sokat nem szívbajoskodok én se, nemes egyszerőséggel kimászok a kádból, maximum hamar tovaszáll a diadalittas arckifejezése – vagy kiderül, hogy erre játszott? – mindegy is. A fürdő már így is úszik, sokat azzal se rontok a helyzeten, ha így, ahogy vagyok, csurom vizesen végigcaplatok rajta... hogy aztán ahelyett, hogy a saját törölközőmet kapnám ki Suzie kezéből, az övét lopjam el egy határozott mozdulattal, és tekerjem a derekam köré.
- Nem mondták még, hogy nem illik bámulni? – hajoltam még hátra annyira, hogy odasúgjam neki, azzal indultam is vissza a szobámba, meghagyva a fürdőt Ted egyeduralmának, vagy Suzie-nak, amíg összekapja magát, meg feldolgozza a törölköző-cserénket.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 03, 2016 10:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Bocsánat kérés elfogadva. – mondtam neki úgy, mintha komoly dologról lett volna szó, de továbbra is poén volt az egész és csöppet se gondoltam komolyan, ahogyan eddig se az egészet. Inkább csak ez egy fura játék volt és nem több.
- Igazi lovag vagy, azt hiszem, hogy ezt már korábban is láthattam volna benned. – feleltem neki könnyedén, de a mosoly ott bujkált az ajkaim szélén. Már csak az kellene, hogy a párnája alatt őrizgesse a cikibbnél cikibb képeket. Biztos lehetne abban, hogy akkor feltúrnám a szobáját, hogy visszaszerezzem és szerintem nem akarja megismerni az általam okozott atomtámadást.
Arról pedig halvány lila gőzöm se volt, hogy mit fog hozni a jövő, a következő órák, napok, hetek vagy hónapok. Ez teljesen új terep volt számomra, mintha csak valami idegen vidékre tévedtem volna, de ugyanakkor mámorító érzés volt ennyi év után belecsöppeni ebbe az „új kapcsolatba”. Még akkor is, ha esetleg sok buktatót hordozott magával, de majd eldől, hogy mi lesz. Nem akarok előre túlzottan agyalni rajta, mert az élet mindig könnyedén húzza keresztbe az álmainkat, a vágyainkat vagy éppen a terveinket.
- Hééé. – s azzal játékosan a vállába bokszoltam, ha volt rá lehetőségem. – Nem is tudom, hogy kik miatt van ott kupi. Majd megtanítalak hajtogatni, vagy megkérem anyudat, hogy tanítson meg. – nyújtottam ki rá a nyelvemet, hiszen tény, hogy nem éppen tökéletesre sikerült a visszapakolás. Én meg voltam olyan lusta, hogy a negyed szekrényemet semmi kedvem nem volt újra hajtogatni és pakolni. Előbb vagy utóbb úgyis minden a helyére kerül, ahogyan mosásba kerülnek a ruhák.
- Szerinted heti kétszer hova cipeltem azt a táskát? – pillantottam rá kérdőn, de hát pasiból van, így meg se lepődök azon, ha nem tűnt fel neki a sporttáskám. – Persze, vagyis attól függ, hogy hol és mikor… - kezdtem bele hevesen, de aztán kapcsoltam és kissé talán zavarba is jöttem. Főleg az új helyzet miatt, hiszen ki tudja, hogy ő éppen milyen fura és lehetetlen „pózokra”, vagy „gyakorlatokra” gondolt. Így jobb tisztázni ezt is, hogy csak ésszerű keretek között lehet róla szó, de hát na…
- Nahhh, nem mindenki lehet ennyire profi. – villantottam igazán cuki mosolyt, amikor pedig diadalmasan a levegőbe csapott, akkor csak elnevettem magam és kicsit megráztam még a fejemet is. Tiszta cuki volt.
- Nincs Halloween, így inkább nem lennék múmia, de majd legközelebb. – kacsintottam rá játékosan, hiszen tényleg nem állt szándékomban se kalóznak állni, se múmiának. Annyira vészes csak nem lehetett a fejemen.
- Ohh, mintha egy anya elől annyira könnyedén el lehetne ilyet titkolni, de ha azt mondod, hogy minden rendben lesz, akkor szívesen megyek. – tényleg hiányzott már az anyukája, de még számunkra is fura volt szerintem ez az új helyzet, legalábbis számomra biztosan, viszont csak nem lesz semmi gond, vagyis nagyon remélem.
Kíváncsian hallgatom a totálisan nagy hatásszünettel tartott „beszédet”, miközben a mosoly továbbra is ott bujkál az arcomon. – Hééé, nem ér a kisebbet bántani. Talán csak szeretek versenyezni a tulipánok színével. – rántottam meg igazán cukin a vállaimat, majd végül bólintottam. – Még meglátom, hogy megérdemled-e a törülközőt. – tettem még hozzá, majd sietve megfürdöttem, hogy utána kimásszak a kádból, de persze a játék kedvéért a saját kezét a szemeire tettem, hogy tényleg ne leskelődjön, bár ki tudja, hogy ez mennyire volt hatásos. Végül sietve csavartam magam köré a törülközött, hogy utána megkeressem az övét, majd játékosan benyújtottam neki az ajtón. – Megérdemled? – kérdeztem meg mosolyogva, hiszen a fejemet is bedugtam, majd ha a törcsiért nyúlt, akkor igyekeztem elrántani előle, hogy kicsit húzzam az agyát. Ha pedig esetleg végül szemben találtam volna magam vele, mert sikerrel jártam és ő meg igyekezett volna továbbra is megszerezni, akkor egy aprót az alsó ajkamba haraptam. Zavaromat igyekeztem leplezni, de kár lenne tagadni, hogy nem időzött el rajta a pillantásom, vagy a gondolataim nem keltek volna életre, még ha nem is volt helyes…




••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 03, 2016 3:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Még hogy én hozom rád a frászt? – kérdeztem vissza nevetős hangon – De hisz semmi olyat nem mondtam, arról meg miért én tehetek, hogy túlgondoltad a szavaimat? De ez esetben akkor bocsánat, nem volt célom ilyesmi. – fűztem hozzá még mindig mosolyogva, és csak tovább szélesedett vigyorrá, amikor Suzie hangosan kezd elmélkedni arról, hogyan forgatnám fel a lakást a távollétében a fényképei után kutatva.
- Pontosan, jól látod a helyzetet. Bár lehet, nem minddel plakátolnám ki a házat, párat megtartanék magamnak. Ha rossz kedvem lenne, elég lenne csak elővenni őket. – fűztem hozzá, az meg még cska meg sem fordul a fejemben, hogy nem csak róla, rólam is akadhatnak ilyenek a gyűjteményben. Bár, logikusan belegondolva... az elmúlt hét évet is betudhatom ilyesminek, képzelem, mennyire mutathatott előnyös képet rólam, ahogy magatehetetlenül nyomtam az ágyat a mélykómában.
- Hát na... – jegyzem meg csendesen, valahol még mindig fura, valahol még mindig szokatlan ez az egész, hogy új fejezetet kezdünk közös életünkben, nem csoda, ha nehezen merem még mindig elhinni... akár azt, hogy ezt is megéljük, akár azt, hogy akár hosszú távú valami is lehet belőle. Mindezek ellenére azonban leírhatatlan ez az egész érzés, remélem, jó sokáig kitart majd.
- Jah, a szekrényedben, mi? Amekkora kupi van benne, nem lepődnék meg, ha előkerülne egy akvárium belőle. – cukkoltam egy kicsit, az meg már mást kérdés, hogy részben annak köszönhető ez a rendetlenség, mert múltkor Teddel beszabadultunk a szobájába, és uram bocsá’, sosem voltam olyan profi ruhahajtogatásban, mint egy igazi háziasszony, azért is néz ki az egész úgy, ahogy.
- Jársz jógára? Komolyan? – kérdezek vissza némi meglepettséggel – Akkor majd mutatsz valami érdekes nyakatekert figurát? – csapok le egyből a témára, mert rémlik, hogy milyen bonyolult feladatok is vannak benne, nekem biztos nem mennének. Mondjuk más téma, hogy Suzie mennyire kezdő, vagy épp haladó a témában. Már ha nem csak poénból mondta ezt is.
- Ha nem lennél amúgy is szabin, mondanám, hogy menj el táppénzre... de azt hiszem, rád vall az ilyesmi, te is pont akkor sérülsz le, amikor szabad lenne az egész napod és azt csinálhatnál amit csak akarsz. – jegyzem meg, amikor pedig közli, hogy enyém a borsó, a szabad kezemmel csak diadalittasan a levegőbe boxolok.
- Hurrá! Cserébe, hogy te se érezd magad elhanyagolva, befáslizom a buksidat. Na, mit szólsz hozzá? – ajánlom fel nagylelkűen, mert képzelem, milyen csodásan mutatna, mint aki most szabadult az intenzívről, holott semmi komoly baja nincs igazából.
- Akkor meg? – csendül szelíden a hangom, ha mindketten szívesen látják a másikat, minek rágódni rajta? Engem aztán végképp nem zavar, ha ő is elkísér.
- Hát... mást nem, ha nem szeretnéd, még nem mondjuk el, és akkor nem kell feszengeni sem miatta. – vontam meg a vállam, vagy nem is tudom, pontosan mi volt a probléma tárgya nála... Azzal meg én se számolok, hogy az ilyesmit mondani sem kell, az anyukák már ránézésről is levágják az ilyesmit néhány perc után, még csak a pár másik felének sem kell jelen lennie hozzá... hát még amikor ott van!
- Igen, pontosan úgy! – bólintok vidáman, ahogyan a vásárlásra is, egyelőre semmi extra nem jut eszembe amit anyunak kéne vinnem, mást nem, ha főzök valamit, majd kóstolót belőle, mégiscsak jobb, mint az a benti menzakaja...
- Tudom, és igazából ez nekem is eszembe jutott, de... – kezdek bele, majd némi hatásszünetet tartva az ajtó felé biccentek – Az én törölközőm valahol még a nappaliban van, és ha így vonulnék ki a fürdőből a szemed láttára, félő, hogy úgy fülig vörösdnél megint, hogy felfűtenéd vele a fürdővizet... – komolytalankodtam – Másrészt neked kimászni is egyszerűbb, úgyhogy... hölgyeké az elsőbbség? Ha idehozod a törölközőm, akkor ígérem, leskelődni sem fogok. – vagy legalább megpróbálom megállni.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 01, 2016 11:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Muszáj az emberre a frászt hoznod? – kérdeztem tőle tetetett durcás fejjel, mert nem volt szép dolog tőle rám hozni a frászt, hogy mire is gondolhatott, vagy csak tényleg az évek alatt megártott volna a hajszínem és kicsit szőkülni kezdtem volna? Nem, az nem lehet, hiszen eddig semmi gond nem volt az agyammal, ahogyan a fejemmel se. Inkább csak ő fogalmazott túl sejtelmesen, igen, tuti. Nyugtattam meg magam.
- Képzelem áttúrod a lakást, aztán meg majd a kedvenceidet, vagyis a legcikisebb képekkel meg elárasztod a lakást. Akkor inkább együtt nézzük át, úgy legalább egyszer kell átélnem az égést. – mondtam neki megadóan, mert nem szeretnék arra hazaérni, hogy esetleg a furábbnál furább képekkel van kiplakátozva a lakásunk. Meg amúgy is akadnak régi képek róla is, amikor sunyiban én kattogtattam anya masináját, azokat meg lehet nem kellene megmutatni neki, vagy ki tudja.
Már éppen kezdtem volna neki jobban elmagyarázni, hogy mire is gondolok, de aztán láttam a felismerést megcsillanni a szemeiben. Persze, amióta itthon van, azóta kevesebbet kell használnom, mert levetetem vele a dolgokat, de ha nincs, vagy már éppen alszik, akkor kénytelen voltam mindig tornázni azzal is egyet.
- Akkor jó, ha végre sikerült megnyugtatni téged. – mondom neki mosolyogva, miközben a karján simítok végig újra és újra, amit körén font, még azelőtt, hogy túlzottan mocorogni kezdenék amiatt, hogy jobban lássam Declant is. Ahhoz képest, hogy mennyire zavarban voltam még akkor is, ha kicsit alulöltözve botlottunk a lakásba, kész csoda, hogy ennyire „otthonosan” érzem most magam egy habos kádban vele.
- Ki tudja, lehet az is van, csak jól elrejtettem. Vagy csak emiatt járok jogára is, hogy az idegeimet megnyugtassam. – gondoltam tovább kicsit a dolgokat, de persze csak a vérét akartam szívni. Egyáltalán nem kergetett Ted se őrületbe, vagyis nagyon ritkán igen, amikor rájött az a bizonyos 5 perc, ami minden pasinál néha megesik. Tényleg néha megfordult a fejemben, hogy nem is kutya, hanem inkább csak kutyatestbe zárt ember. Amilyen világban élünk annyira nem is lenne szerintem képtelenség.
- Lehet számodra nem fájna ennyire, nekem fáj. Látod, most már én is harci sérült lettem, mint te. – szólaltam meg egy cuki mosoly keretében, majd hagytam neki, hogy megnézze az én fejemet, én pedig az övét figyeltem meg. – Azt hiszem, hogy te nyertél. Tiéd lesz mára a zöldborsó. – tettem még hozzá, hiszen ezt még tuti jegelni kell. Az enyém meg majd elmúlik, az annyira vészesre nem sikeredett szerencsére.
Csak kicsit széttártam a karomat, hogy ez van, akkor most nem jött be a színészkedés az ijedtséggel kapcsolatban. Majd legközelebb.
- Ő is hiányzik nekem… - vallottam be és igazán jól esett, amit Declan mondott. Sokszor hiányzik anya, de valahogyan az ő mamája tudta mindig is enyhíteni egy picikét ezt az érzést. Mintha csak kaptam volna az élettől egy pótmamát, akinek mindig kiönthetem a szívemet. – De nem lesz fura bemenni most már, hogy… mármint, hogy mi… - nyöszörögtem megint, mintha nem találnám hirtelen azt a szót, hogy együtt vagyunk, egy pár vagyunk, vagy legalábbis megpróbáljuk. Ki tudja, hogy mit szólna ehhez az anyuja. Vagy neki mesélt erről Declan valaha, hogy mit szeretett volna egykoron közölni velem, a jelenben meg spontán jött volna, vagy már többször eszébe jutott ez a dolog, hogy  „Mi lenne, ha… ”…
- Hmm, ez jól hangzik. Sátrazni a nappaliban, mint régebben? – akkor is volt, hogy bent állítottunk sátrat és senki se zavarhatott minket. – Mintha sose nőnénk fel, tetszik az ötlet. – bólintottam is egyet mellé. – Akkor holnap hazafelé akár be is vásárolhatunk anyud után, vagy előtte, ha szeretnél vinni neki valamit. – pillantottam rá mosolyogva, majd Tedre néztem, aki még mindig úgy élvezte a fürdőt, mintha neki lett volna kitalálva, és mi lennénk a betolakodok. – De talán lassan lehet ki kellene mászni a vízből, mert kezd hideg lenni. – álltam elő egy újabb javaslattal. Legalábbis én kicsit kezdtem fázni, hiszen a majdnem forró víz kezdett hidegbe átmenni.





••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 01, 2016 9:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Hát, igen... legalább addig sem unatkozok. – bólintottam a szavaira, elvégre biztos sok kis apróság akad majd, ami esetében más, mint mondjuk hét évvel ezelőtt. Mondjuk képzelem, számára milyen unalmas lehet, hogy ez rólam nem igazán mondható el... Vagyis... a baleset miatt biztosra veszem, hogy én is másképp állok bizonyos dolgokhoz, de amúgy meg... mint ha a 19 éves énemet kapta volna vissza, valamivel idősebb köntösbe bújtatva.
- Jajj, Suzie... hát arra, amit mondtam. Ami szemmel nem látható változás... – jót derültem magamban a kis „pánikolásán”, ám nem volt semmi titok benne, végül türelmesen feleltem, hogy hogyan is értettem, így legalább ő is láthatja, hogy nem maradt le semmi fontosról, csupán nem úgy értelmezte a szavaimat, ahogy én szántam őket.
- Ha ettől nyugodtabban alszol... mint ha nem áttúrhatnám a lakást fényképek után kutatva, amíg te dolgozol meg rosszfiúkat üldözöl. – vontam fel a szemöldököm, mert tekintve, hogy még mindig lábadozok, és többnyire itthon töltöm az időmet, abból nagyjából annyi van, mint a tenger... csoda, hogy nem fajult még odáig a helyzet, hogy Teddel együtt én is a küszöb előtt ücsörögve várjam, mikor érkezik végre haza a munkából...
- Hordozható izé? Ezt nevezem korrekt megfogalmazásnak. – igaz, elsőre nem esett le, hogy mire is gondol, de aztán eszembe jutott a konyhaszekrény mellett árválkodó tákolmány, és így már egyből értelmet nyert a dolog... Furcsállottam is, hogy minek az, virágtartó lenne, vagy mi a csuda? De akkor meg furcsa, hogy nincs rajta egy virág se... Hiába, látszik, nem sokszor használtam ilyesmit. Ami meg a magassarkút illeti... igaz, még sosem volt rajtam, de már kinézetre sem tűnik túl kényelmesnek... el se várnék Suzie-tól olyasmit, hogy itthon is hordja, a végén még kimenne a bokája a csúszós parkettán.
- Ezt örömmel hallom... és ez esetben akkor megnyugodtam. – mosolyodok el végül a szavai hallatán, mielőtt Teden kezdenénk morfondírozni, amit ő figyelmesen hallgat is a kád túlfelében lubickolva.
- Na persze, képzelem, mennyire zavar. Akkor aranyhalad lenne, nem kölyökkutyád. – vágtam neki vissza, az meg már csak apróság, hogy nem mellesleg azzal is ugyanúgy lehetne fürödni... az más téma, hogy valószínűleg a habfürdő nem sokat használna neki.
Apropó, ha már hab... én szakállat kapok belőle, ő meg az arcára, ahol sikerül, mígnem a nagy ficánkolás közepette a vállamon nem koccan a feje.
- Jajj, te... ennyire azért nem csontos a vállam, hogy így fájjon. – még szerencse, hogy nem az államat, vagy az én fejemet fejelte le, az már jóval fájdalmasabb találkozást lett volna, de azért még így is megnéztem a fejét, maradt-e bármi nyoma. Nem mint ha ezzel akarnék felvágni előtte, de szerintem az én találkozásom a fürdőszobaajtóval emlékezetesebbre sikeredett, elég csak rá gondolnom, hogy már érezzem is a topmán lüktető fájdalmat. Még jó, hogy van mirelit zöldborsó a fagyóban.
- Nem, nem igazán... Úgyhogy ezt még gyakorolnod kell. – feleltem roppant komolyan, igaz, a végére én sem bírtam megállni, hogy ne csatlakozzak a nevetéséhez.
- Nem zavarsz a legkevésbé sem. Igazából anya is hiányolt téged... Úgy szeret téged is, mint ha a saját lánya lennél. – tettem még hozzá, bár gondolom, sejtette eddig is Suzie... elvégre sokat mesélt arról anya, mi mindent tett nem csak értem, de érte is, és anyának is nagy megkönnyebbülés volt az, hogy volt valaki mellette, amikor mindenki más eltűnt az életéből...
- Az utazást szerintem hagyjuk, van bőven felfedezésre váró látnivaló a városban... nekem legalábbis mindenképp... De a sétában benne vagyok. Vagy akár a sátorozásban... Vagy vegyítsük a dolgokat, elmegyünk sétálni, bevásárolunk, hazajövünk, felállítjuk a sátrat a nappali közepén, aztán filmet nézünk, vagy sztorizgatunk, vagy bármi, amihez kedvünk támad? – kérdeztem vissza. Igaz, már eltelt néhány hét azóta, hogy felébredtem, de még mindig bőven van mikről beszélgetni.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 01, 2016 3:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hmm, abban viszont nem tudok segíteni. Majd szép lassan rájössz, hogy miben mennyire változtam meg. – lehet, hogy már az elmúlt hetek alatt is talált olyan dolgok, reakciót, ami régebben nem volt rám jellemző, ki tudja. Legtöbb esetben sajátmagunknak fel se tűnik az, ha megváltozunk. Ő benne meg vélhetően eléggé élénken él a 7 évvel ezelőtti Suzie, így ő jobban látja ezeket a dolgokat, mint bárki más.
- Miért is? Vagy mire gondolsz? – kezdtem egyből kérdésekkel bombázni, hiszen hirtelen nem értettem, hogy miként is fejezné be a mondatót. Ha kellett akkor még kicsit bökdöstem is őt, hogy már pedig mondja el, hogy mire gondolt, ha pedig azt láttam, hogy esélytelen, akkor csak egy sóhaj keretében beletörődtem abba, hogy ezt nem fogom megtudni.
Hamarosan pedig felreppen a múltról is a fátyol, hogy sokkal többről volt szó már a múltban is, vagyis, hogy mind a ketten eljátszottunk a gondolattal a félelmeink és a sok „Ha” kérdés ellenére is, míg végül ő lépett is volna érte, mármint tett volna azért, hogy ne csak gondolat legyen. Azt pedig az égiek tudják, hogy miként alakult volna a kapcsolatunk akkoriban, ha kockáztatunk, ahogyan most is, hiszen még most se lehet tudni, hogy tényleg működni fog köztünk ez a dolog, vagy inkább csak elrontjuk még a barátságunkat… Én nagyon reménykedtem abban, hogy inkább előbbi, mert Declan túl fontos volt számomra és most, hogy ez kiderült, meg belevágunk ebbe az egészbe… Mondjuk azt, hogy madarat lehetne fogni velem. Mintha csak kivirultam volna.
Csak bólintottam egyet, hiszen kár lenne a tinédzserkor szépségeit ecsetelni neki. Vélhetően a képekről úgyis látszani fog, másrészt meg sajnos a növésemben nem segítettek az évek. Még mindig olyan kis Tökmag vagyok.
- Vagy majd csak te, hogy nehogy még inkább égjek, vagy pedig én döntöm el, hogy melyik is kerülhet a kezeid közé. – szólaltam meg mosolyogva és csöppet se komolyan, hiszen vélhetően úgyse hagyná azt, hogy elrejtsek előle egy-két képet.
- De itthon nem lát senki se, nem véletlen van az a hordozható ízé is, ami egy-két lépcsőfokból áll. – tudod, amire ráállsz, s akkor jobban eléred a magasabb polcokon lévő tárgyakat is. Nem szerettem itthon is magassarkúban járkálni, de Ted-en és most már Tekergőn kívül úgyse lát senki se, így nem hiszem, hogy annyira abban kellene rohangálni.
Gyengéden simítottam végig a kezén, majd az arcán is, amikor láttam rajta, hogy a válaszommal nem sikerült jobb kedvre derítenem. Sajnáltam, hogy nem tehetek semmit se, de én igyekeztem ilyen téren is tartani benne a lelket, hiszen biztos vagyok benne és az orvosok is, hogy idővel teljesen el fog múlni a remegése, meg a többi dolog is. Végül pedig csak egy aprócska puszival ajándékoztam meg, hogy hátha kicsit jobb lesz a kedve, az arcára, nem pedig az ajkára, hiszen a kapcsolatunkban beállt változás még eléggé szokatlan volt számomra.
- Ilyen téren már most is megjött. – pillantottam rá komolyan, hiszen ha nem akarnám, akkor vélhetően nemet mondtam volna abban a pillanatban, ahogyan nem is ücsörögnénk itt többedmagunkkal a kádban. Nem hiszem, vagyis tudom, hogy nem fogom meggondolni magam ilyen téren.
- Majd lesz és akkor már együtt rohangálhattok, meg persze kergethettek az őrületbe az örökmozgással. – a mosoly pedig ott bujkált az ajkaim szélén.
Declan szavaira meg nem sok időm volt reagálni, hiszen hamarosan már rajtam kötött ki a hab, amit ha le is fújtam, akkor se volt túl nagy menekülés előle, mert jött az újabb adag, amit persze próbáltam a kezemmel is kivédeni, meg a fejemet is ide-oda mozgattam, míg végül egyszer be nem vertem - szerencsére csak – Declan vállába, mire kicsit feljajdultam, mert attól még fájdalmas találkozás volt.
- Most nagyon megijedtem, remélem látszik rajtam. – próbáltam komolyan előadni, miután a sajgófejemet kicsit megdörzsöltem, de végére mégis csak elnevettem magam, hiszen nem éppen hoztam rám a frászt. És ő is tudja, hogy fogom még húzgálni az oroszlánbajszát, ahhoz azért több kéne, hogy ne tegyek így.
És persze megint jön a tipikus pasi válasz, hogy neki aztán mindegy, viszont mielőtt még lecsaphatnék eme pár szóra, azelőtt még folytatja, én pedig kíváncsian hallgatom. – Szívesen bemegyek veled, de nem akarok zavarni se. – nem akarom azt, hogy miattam kevesebb időt tudjanak együtt eltölteni, ezért se erőltettem mostanság azt, hogy én is mehessek, pedig szívesen mentem volna, mert nekem is hiányzott az édesanyja. – Hmm, esetleg elmehetnénk sátrazni, amíg jó idő van, vagy sétálni, meg akár el is utazhatunk valahova rövid időre, vagy csak legyünk lusták és maradjunk a négy fal között, ha nincs jobb ötlet. – dobtam be pár ötletet én is, meg persze a végét kicsit inkább neki szántam arra, hogy kb. mindegy neki mit csinálunk. Tudom, hogy sok minden újdonság számára, ezért is szeretnék olyan programot szervezni, amihez neki is kedve lenne, meg szívesen elmenne, így jobb lenne, ha megerőltetné magát ilyen téren kicsit.





••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 30, 2016 7:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

Csak jót vigyorogtam azon, ahogy a szőke nős vicceknek már csak az említésére is reagált, de lévén a kívánt hatást így is elértem vele, tovább már nem is kíséreltem meg a mesélést. Helyette, amikor felhívja a figyelmemet, hogy már volt „szerencsém” látni, mennyit változott, csak megcsóválom a fejem, és óvatosan végigsimítok a kezemmel az oldalán, lefelé, mígnem végül a combján állapodik meg a kezem.
- Persze, persze... de most nem arra gondoltam, ami nyilvánvaló. – vagy szemmel látható, hanem inkább értem arra, hogy a személyisége, nézőpontja, véleménye hogyan változott az egyes dolgok kapcsán, mert az is igencsak árulkodó tud lenni egy emberrel kapcsolatban. Persze az eddig is feltűnt, hogy olyan óriási nagy változás azért nem volt nála – hála az égnek – hogy én se ismernék rá, de azt biztosra veszem, hogy apró, finom kis változások akadnak szép számmal.
- Ez a Dr. Collins megszólítás milyen tudományosan komoly! Kár, hogy valószínűleg sosem lesz ott a nevem előtt... – szánt szándékkal nem mondok semmi konkrétabbat, furdalja csak a kíváncsiság. Majd idővel meglátja, ha képtelen lesz befogni a száját, vagy nagyon unnám a csacsogását, bár szerintem ez utóbbi biztos nem mostanában lesz.
- Hmm... – képtelen vagyok megállni, hogy ne mosolyodjak el azon, amit hallok, valahol olyan furcsán megnyugtató a tudat, hogy ezek szerint nem csak nekem fordult meg a fejemben... Nem mint ha nem értettem volna egyet vele, hisz én is azért gyűjtögettem olyan sokáig a bátorságomat, mert féltem... hogy bár barátokként jól megértjük egymást, mi van, ha mégsem működött volna? Utána már biztos, hogy a barátságunk sem lett volna soha olyan, mint korábban, és azt roppant mód sajnáltam volna, ha ilyen butaság miatt veszítem el. Igaz, ez most is benne volt a pakliban, de ilyen az élet – néha kockáztatni kell.
- Ugye? – igaz, részletkérdés, mert a tinédzserévek nem csak a csajok számára szívás, minket se kímél a természet meg a hormonok, de úgy tűnik, legalább az a kritikus korszak kimaradt a közös életünkből, legalább esélyünk sem volt egymás idegeire menni. Mondjuk miattam úgy is hullott sokak haja az idegeskedéstől...
- Akkor majd szépen sorban megnézzük őket. – szögeztem le, különösebben nem zavart, hogy esetleg ciki képeket mutatna, nem hiszem, hogy Suzie-ról nagyon lehet-e egyáltalán ilyet készíteni, inkább sejtem úgy, hogy csak ő beszéli be magának – közben meg semmi vészes nincs a képekben.
- Igen... és magas sarkúban is alszol, fürdesz, mászkálsz itthon, meg társai? – kérdeztem vissza, mert gondolom, inkább csak az utcán, vagy munkában hordja, ahol meg nem muszáj... ami azt illeti, most sem látok rajta, és attól, hogy csalással szerez még +10 cm-t a magasságához, még ugyanúgy tökmag magad a valóságban.
- Tudom... – felelem csendesen, én is tisztában vagyok vele, hogy eddig egész jól halad a felépülésem, de még mindig úgy érzem, hogy valami elérhetetlen közelségben van az az állapot, amilyenben a balesetem előtt voltam. Még mindig sokkal fáradékonyabb vagyok, hiába a sok gyógytorna, a sok év alatt létezni megszűnő izmaimat sem pár hét alatt fogom visszaszerezni, ahogy sokszor a kezemre is olyan remegés tör rá, hogy képtelen vagyok bármit is megfogni rendesen... Elég kellemetlen, amikor zöldségaprítás közben kiesik a kezedből a kés...
- De attól még valamikor megjöhet. – jegyzem meg, mert poénkodja el akármennyire is a helyzetet, valamennyire akkor is tartani fogok tőle... jó darabig szerintem még biztosan. Nagyon nem tudok mit kezdeni vele, talán majd idővel elmúlik az érzés.
- Ühüm. Akkor egész fiatal még. Nem csoda, hogy ilyen örökmozgó energiabomba. Ha nekem lenne feleennyi energiám... – jegyeztem meg, miközben a kád túlfelében pancsoló blökit figyeltem, egészen addig, amíg habból valami Télapót megszégyenítő szakállt nem kaptam.
- Hú, hallod ezt, Ted? Csak ennyi kell hozzá, hogy a gazdid lemondjon rólad! – nevettem el magam az orrpöckölést követően, és nagy a kísértés, hogy már csak poénból csak azért is megpróbáljam, milyen lehet. Ha már korábban úgy se volt sose... Igaz, ez a habos fehéret sem hagyom meg, inkább kenem Suzie arcára, hátha sikerül leszoktatnom a későbbiekben az ilyesmiről, és még csak a sikítozása sem hatott meg. Sőt...! Amint lefújta a hab nagyját az arcáról, ismét kentem egy adagot az orrára.
- Ez kérlek, olyan célzás lenne, hogy ne kötekedj az erősebbel. Vagy ne húzgáld az oroszlán bajszát. – válaszoltam, mert lehet, hogy nem vagyok még olyan jó erőben, mint tizenéves koromban, de azért így is nagyobb darab vagyok, mint Suzie.
- Igaz, nem elhanyagolható tényező. – értettem együtt vele az alvástéma kapcsán, amikor pedig szóba került, hogy holnap mit kéne...
- Nekem mindegy. Amihez kedved van. – dobtam be a kihagyhatatlan „pasis” választ, de mielőtt még nagyon kiakadhatott volna rajta, sietve hozzátette – Anyának megígértem, hogy bemegyek meglátogatni, ha gondolod, akkor te is jöhetsz, úgy is hiányolt, amiért a legutóbbi pár alkalommal csak én mentem. Azon túl nem terveztem semmi különöset. De tudod, hogy nekem szinte még minden új... mint valami nagy gyerek, aki most ismerkedik - újra - a világgal. – vallottam be.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 28, 2016 8:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tény, hogy azért még én se vagyok csodákra, így érthető, hogy tényleg annyit nem sikerült beszélnem, hogy bepótoljam az elmúlt 7 év rádiócsendet, de azért néha szerintem talán kicsit túl tudok pörögni és akkor ember legyen a talpán, aki képes úgy igazán leállítani.
- Ohh, hogy a…. – szólaltam meg sietve, amikor elkezdte a szőke nős dolgot. Nem sokszor cukkolt az eredeti hajammal, meg amúgy se azok táborát alkottam, akik miatt ezek a viccek születtek, de attól még nem rajongtam eme viccekért.
- Nem tudhatod mi, mintha eddig nem lett volna szerencséd már belekóstolni, hogy milyenné változtam, vagy éppen milyenné formált a természet, ha magasságban nem is, akkor másban… - szólaltam meg játékosan, hiszen a korábbi alakításunknak köszönhetően azért eléggé lehetőségük adódott megfigyelni azt, hogy kinek miként változtak a testi adottságai.
- Meg jött Dr. Collins, aki mindenre kifőz, vagy éppen kitalál valamit. Kíváncsian várom majd, hogy mik lappanganak a tarsolyodban. – persze, tudjuk, hogy a csók az egyik leghatékonyabb módja, de igazából az se tarthat örökké, így vélhetően, ha túlzottan belendülnék, akkor az se tudná örökre belém fojtani a szót.
- Ühüm… - felek először kicsit kurtán, mert zavarban vagyok kicsit. Sose volt egyszerű beszélni ilyen dolgokról senkinek se, vagyis Declannak, de elég sok minden megváltozott az elmúlt percek alatt. – Átfutott néha az agyamon, de mindig elkergettem. Nem akartam elrontani a barátságunkat, meg talán kicsit nyuszi is voltam. – vallom be kicsit bővebben, amikorra sikerül megtalálnom ismét a hangomat. Zavaromban pedig egyik tincsemet babrálom. Megfordult a fejemben, de aztán eleve tartottam attól, hogy bedobbanna, valami jobb testi adottságú, szebb csaj, aki elcsavarná Declan fejét, akkor elveszíteném őt, ha nem amiatt, amit esetleg bevallottam volna neki, viszont vélhetően nem történt volna ilyen, hiszen az ő fejében is megfordult, csak ő el is jutott addig, hogy tegyen is érte, csak az élet közbeszólt. Ha akkor nem is, de most is sikerült neki hamarabb tenni ez ügyben, én pedig egyáltalán nem bántam a dolgot. Sőt, szerintem madarat is lehetett volna velem fogni.
- Igazad van, én éltem volna át, és neked el kellett volna viselned. Sokkal jobb. – fogom játékosan és még kicsit meg is forgatom a szemeimet, hiszen biztosan anyunak se lehetett eleinte könnyű velem. Főleg azok után nem, hogy megtörtént Declan balesete. – Igen vannak, cikik és kevésbé cikik is, hiszen anyu mindig is imádott fényképezni. – mellé pedig még sóhaj is járt, hiszen nem egyszer derült ki az, hogy volt olyan, hogy megörökítette azt is, ahogyan bealudtunk a kanapén valami film közben, mert annyira vicces pózban sikerült és hasonlóak.
- Most már annyira nem, hiszen a magassarkú cipők sokat segítenek. – pontosítottam, hiszen azért tinédzser fejjel annyira nem rajongtam értük, ahogyan most se, de már egészen megszoktam. Itthon pedig még mindig mezítláb rohangálok. Néha még a zokni is elmarad, de valahogy sose zavart. Szerintem ha tehetném, akkor igazából mindenhova mezítláb mennék, de ilyenre nincs lehetőség így mindegy is.
- Másban is jó leszel, de Rómát se egy nap alatt építették. Dokik is megmondták, hogy egyre gyorsabban halad a felépülésed, így hidd el, hogy minden rendben lesz. – közben pedig úgy mocorogtam, hogy lássam őt és inkább biztatásnak szántam, mint bármi másnak. Mellé pedig még nyomtam egy puszit az arcára is, hogy ne szomorkodjon amiatt, mert régen se csak a főzéshez értet, ahogyan most se. Egyszerűen abban csak igazán remek, mondhatni zseni.
- Sose volt józan az eszem, így ilyentől nem kell tartani… - miért is gondolnám meg? Sose beszéltem arról, hogy volt-e pasim, vagy bármi az elmúlt 7 év alatt, de vélhetően Declan is sejti, hogy randiztam. Az meg már totálisan más lapra tartozik, hogy sose lett egyikből se semmi. Mostanra pedig már tökéletesen értem azt is, hogy miért így alakultak a dolgok, hiszen valaki, Declan egykoron már ellopta a szívemet, így esélye se lett volna másnak.
- Ez most komoly? De, igazából én kértem tőle, hogy ne legyen egy perc szabad pillanatom se. – rántottam meg a vállaimat kicsit durcásan, mert még a feltételezés is téves volt. Nem kellett rászoktatni, megtette magától is, ha nem voltam elég gyors és nem sikerült kizárnom. Utána meg ment a harc, hogy fáradjon ki a kádból. Nem tudom, hogy ez a kutya ufó-e, vagy mi, hogy ennyire szereti a vizet, de valami tuti fura nála is.
- Akkor jó! – hagyom ennyiben az ágytémát, hiszen örülök annak, hogy nem adná csak úgy oda senkinek, vagyis adhatná, de akkor se jutnának be az ágyamba, vagy én költöznék másik szobába, vagy valami.
- Hááát, fogalmam sincs, hogy mennyi idős, mivel az utcán találtam, ahogyan említettem és kb. 1,5-2 éve nálam van, így szerintem legalább 3-4 éves, de eléggé picike volt még, amikor befogadtam. – tényleg fogalmam sem volt arról, hogy mennyi idős, de olyan vénnek azért nem gondolnám őt. Viszont előtte még sose volt kutyám, így szakértő se vagyok. Inkább csak megsajnáltam és hazahoztam. A gazdija nem jött érte, így nálam ragadt, vagyis inkább csak megszerettem, meg nem is lett volna szívem menhelyre vinni őt.
- Ha megteszed, akkor aludhattok együtt! – mutattam a blökire, majd vissza Tekergőre, míg végül játékosan megpöcköltem az orrát, ha csak nem kapcsolt időben és nem kapta el az ujjaimat. Amikor pedig egyszer csak nekem dörgölte a habos arcát, akkor „sikítozásba” és ellenállásba kezdtem, hogy „Neee” tegye, de hát sokat nem értem. Így végül a végén fújtattam egyet, mire egy hab darab lerepült az arcomról és szállni kezdett, így még inkább nevetésben törtem ki. – S felém ez milyen célzás is lenne? – kérdeztem vissza pimaszul? Nekem is kellene arcszőrzet, vagy mi? Persze csak a poén kedvéért kérdeztem, nem pedig komolyan.
- Igaz, hely bőven akad, az már más kérdés, hogy ki hol aludna szívesebben… - mivel az se elhanyagolható dolog. – Amúgy van valami ötleted, hogy mit szeretnél holnap csinálni? – kíváncsiskodtam tovább, hiszen ha már szabin leszek, akkor nagyon is érdekel, hogy neki megfordult-e valami közös program vagy bármi a fejében.






••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 28, 2016 7:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Ne reménykedj, annyit azért te sem tudsz beszélni. – ráztam meg a fejem, mert hét évnyi beszélgetést alig egy hónapba sűríteni? Ugyan már... Azt tudom, hogy Suzie nem semmi dolgokra képes, de ez talán még neki is nagy falat.
- Én ilyet egy szóval sem mondtam. – emeltem fel a kezem védekezően, mielőtt visszaejtettem volna magam mellé és újra a dereka köré fűztem őket – De talán hallottad már azt a viccet, amikor a szőke nő... – kezdek bele szemtelenül vigyorogva, nem mint ha régebben különösebben sokat ugrattam volna a hajszínével – tudom, a csoport értelmesebb képviselői mennyire a szívükre tudják venni – de hát ha már ő dobott fel ilyen magas labdát nekem... Magára vessen.
- Hát, nem tudhatom, a tinédzserkor utolsó évei mit alakítottak nálad... – feleltem csendesen, elvégre valahogy akkoriban történt a balesetem is, így meg elég sok fontos dologról lemaradtam az életében...
- Amiatt pedig ne aggódj, ha túlságosan megeredne, majd orvosolom a helyzetet. – vágok vissza szemtelenül, van egy pár ötletem talonban, úgyhogy csak hajrá!
- Hmm... ezek szerint már régebben is eljátszottál a gondolattal, hogy mi lenne, ha...? – kérdeztem vissza némi meglepettséggel, mert én épp az imént vallottam be neki, hogy velem mi volt a helyzet ilyen téren, azonban arról még egy szó sem esett, hogy benne is felmerültek hasonló gondolatok. Csak jól titkolta ezek szerint, de ettől függetlenül sikerült felkeltenie a kíváncsiságomat, úgyhogy hallgattam, mit „vall”... egészen addig, amíg szóba nem kerülnek az elvesztegetett, és soha vissza nem kapható közös évek, meg ha nem szól közbe a sors, hol tarthatna már azóta a közös életünk... De hát ez van, ezt kell szeretni, vagy ha azt nem is, akkor elfogadni, mert mást úgy se nagyon lehet kezdeni vele.
- Ugyan már, nem én éltem volna át, csak szemtanúja lettem volna, az elejéhez meg így is volt szerencsém. De majd fényképekről bepótljuk a többit. Vannak, ugye? – kérdeztem vissza, mert ha nem is kimondottan erről, de mondjuk a ballagásáról, vagy más fontosabb pillanatokról szívesen nézegetnék valamikor.
- Most is ugyanolyan Tökmag vagy, úgyhogy ugyanúgy piszkálhat bárki ezért. – vontam vállat, miközben próbáltam elfojtani a vigyorgást, nem sok sikerrel... igaz, én a magasságára értettem, mert mostanra talán még nagyobb lett köztünk a magasságbeli különbség, mint anno a gimiben volt, ami meg a korkülönbséget illeti... hát, az mindig ilyen marad.
- Hálás köszönet, legalább ebben legyen sikerélményem. – ha máshoz nem is nagyon értek a főzésen kívül. És erről jut eszembe, lehet, hogy lassan nem ártana az álláshirdetéseket is elkezdenem figyelni az újságokban...
- Nem is tudom. Mondjuk a józan eszed, hogy hahó...?! Suzie, szerintem tudod azt te is nagyon jól... – elvégre csak tükörbe kéne néznie... fiatal, csinos, kedves, aranyos, a munkájában is jó, egyedül is megáll a lábán, szinte bárkit megkaphatna... én meg? Jó, ha árnyéka vagyok régi önmagamnak, miközben azon küzdök nap nap után, hogy ne gyűrjön maga alá a depresszió, amiért ilyen szinten darabjaira hullott az életem... hogy mondhatni, jelenleg Suzie az egyetlen biztos pont benne. Kész mázlistának érzem magam, hogy egyáltalán ő is hozzám hasonlóan érez, és nem kevert le egyet a csók után nemes egyszerűséggel, hogy mit képzelek...
- Nem vagyok az különösebben, de legalább fürödni nyugodtan tudna tőle az ember. Vagy várjunk, csak nem te szoktattad rá Tedet, hogy így fürödjetek? – mert bevallom, nekem kissé még furi ez az egész egy kádban ülünk a kutyával, nem mint ha nőkkel olyan sokat fürödtem volna együtt, de velük legalább egy fajhoz tartozunk... Mégiscsak elfogadottabb, mint ha a saját kiskedvenceddel együtt pancsolsz.
- Nézőpont kérdése... Előlem igen. Más elől nem. – pontosítok rajta, bár tekintve, hogy pusztán komolytalankodás az egész, annyira nem is erősködök a témával.
- Hááát, ha neked inkább a portás jön be... – sóhajtok tettetett csalódottsággal, ám amikor visszakérdez, csak megrázom a fejemet – Dehogy adom senkinek! – s ezt nyomatékosítva, még egy apró csókot is nyomok a nyakhajlatába.
- Tényleg? Miért, hány éves? Vagy mióta van nálad...? – pillantok én is a blöki felé, mert azt tudom, hogy örökbe fogadta, így pedig nehéz pontos kort megállapítani, de nagyjából azért csak tudja, gondolom... nekem elképzelésem sem volt, hogy ilyen fiatal.
- Hééé! Ezzel azt akarod mondani, hogy növesszek hasonló szakállat? Hát rendben, sok úgy se hiányzik hozzá. – grimaszoltam egyet, ahogy kicsit arrébb fújkáltam a szám környékén lévő habot, annyira nem finom, amikor az ember szájába szökik beszéd közben. Másrészt meg... a mostani borostás ábrázatommal szerintem pár hét alatt nekem is hasonló lenne, csak nem ilyen ősz színben, és tekintve, hogy a borotválkozás még mindig nem tartozik a kedvenceim közé... Majd meglátjuk, Suzie hagyja-e egyáltalán, most viszont, mielőtt még válaszolnék a következő kérdésére, visszakapta a kis csínyt, csak ahelyett, hogy én is ilyen csinos szakállat készítettem volna neki habból, a rajtam lévőt dörgöltem az arcára.
- Ugyan már, van két ágy, egy kanapé... tudod, hogy ki fog a földön aludni. – én biztos, hogy nem, mert akárhogy is osztok-szorzok, hárman vagyunk, és legalább három fekvőalkalmatosság is akad a házban, ha mindenki más helységben szeretne durmolni.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 27, 2016 9:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Szerintem az elmúlt hetekben bepótoltam azt is. – szólaltam meg habozás nélkül, de azért rossz érzés volt szembesülni azzal, hogy az elmúlt évek alatt egyszer hallotta azt, amit mondtam neki. Pedig sokat meséltem, vagy csak olvastam, miközben vártam a csodára. S a csoda megtörtént, hogy utána szabadjára engedje a bennünk lakozó elrejtett, vagy talán magunk által se túlzottan ismert érzéseket. Mindennek eljön a maga ideje, ahogyan végül eljött ennek is, mármint a vallomásnak.
- Ohh, szóval úgy gondolod, hogy eddig se volt? – kérdeztem vissza játékosan és finoman még a homlokánál fogva meg is böktem, miközben játékosan lepittyesztettem az ajkaimat.
- Főleg, ha rólam van szó, mi? – pillantottam rá kérdőn, mintha csak rosszat mondana, akkor tuti belőle lesz a lakoma, pedig szó se volt erről. – Csak a végén meg ne bánd, ha egyszer túlzottan megeredne a nyelvem. – a mosoly meg könnyedén jelent meg arcomon. – Amúgy meg szerintem azt akartam mondani, hogy… - s egy pillanatra még el is gondolkoztam. – Declan, ez sokkal jobb, mint egykoron esetleg gondoltam volna. – jahh, valami ilyesmi lett volna, de hát eredeti formáját sokszor nehéz visszaadni a szövegnek, mert sok esetben a helyzet szüli és utána csak a mondandó lényege marad meg.
Csak egy aprót sóhajtottam, mert rosszul esett, hogy kizárt abból, hogy mi bánthatja és a félelmeim nem hogy eltűntek volna, de inkább egyre inkább hatalmukba kerítettek. Amikor vállamnak döntötte a fejét, akkor először csak egy gyengéd puszit nyomtam a fejére. Én itt vagyok és mindig itt leszek, hogy meghallgassam őt. De szerintem nem is lennék nő, ha ennyiben tudnám hagyni, s mivel nem is ellenkezett a tettem ellen, így végül kicsit megemeltem a fejét, ahogyan álla alá csúszott az ujjam.
Amikor viszont meghallom, hogy mi bántja, akkor lesütöm a szemeimet, mert hirtelen nem tudom mit kellene mondanom. Nem csak ő sajnálja, hanem én is. Nem is kicsit. Egyik nap se volt tökéletes, se túlzottan jó, hiszen ő nem volt velem. A szabadidőmet legtöbb esetben mellette töltöttem el.
- Én is sajnálom, de nézd a jó oldalát, az egyik legrosszabb női korszakot nem kellett átélned, se látnod az esetleges pattanásaimat és hasonlók. – próbáltam megvilágítani kicsit másabb szemszögből. – Meg így senki se piszkálhatott téged se azzal, hogy egy Tökmaggal jársz. – s itt nem a magasságomra gondoltam, hanem a köztünk lévő évekre. Nem vagyok vak, ahogyan sose voltam az, így pontosan tudtam, hogy a lányok miként néztek rá egykoron és most is miként néznének. Szerintem anno is bármelyik lányt könnyedén megkaphatta volna, nem is értem, hogy miként ragadt mellettem és miért én voltam az a szerencsés, ahogyan talán most se, viszont csöppet se bánom. Örülök annak, hogy én lehetek az az egy az életében.
- Tudod, csak nem akartam előled elvenni ezt a dolgot. – pislogok angyalian ártatlanul, mintha tényleg ez lenne az oka, de hát vélhetően mind a ketten tudjuk, hogy a munka és a többi dolog mellett nem sok energiám maradhatott arra, hogy megtanuljak főzni. Meg az se kizárt, hogy én nem kaptam ilyen géneket, amik segítenének benne.
Feljebb szökik a szemöldököm, miközben hallgatom őt és kicsit még a torkomat is megköszörülöm.
- Aha, és miért is csak annak a lehetősége áll fent, hogy én  gondolom meg magam? Meg ki is figyelmeztetne? – kérdeztem meg roppantmód kíváncsian és kicsit még duzzogi fejet is vágtam hozzá, bár utóbbiból nem sokat érzékelhetett. Szerintem nem az én lábaim előtt hevernének a pasik. Főleg azok után nem, hogy mennyi szinte át se lépte a küszöböt, hanem sokkal inkább szerintem Declan tudna találni minden ujjára sokkal szebb és dögösebb nőket, mint amilyen én vagyok. Vélhetően és a szürke és törpe egerek sorába illenék be.
- Persze, macskát… Mióta is lettél te olyan nagy Garfield barát? – kíváncsiskodtam tovább, majd újra Tedre pillantottam, aki úgy tűnt, mintha nagyon is értené azt, amiről folyik a csevegés és nem túlzottan nyerte volna el a tetszését, így csak újra kicsit elmerült a vízben, hogy utána megrázza magát. Én csak nevetésben törtem ki, miközben a kezemmel azért próbáltam védeni az arcomat a víztől, a fürdő meg így is úszott már, szóval tök mindegy…
- Hanyagul őrizte volna, ez érdekes… – hümmögtem is egyet mellé, hiszen ha azt vesszük bele, hogy senki másnak sikerült ennyire közel férkőznie hozzám, csak Declannak, akkor szerintem az ő szemszögéből nézve inkább jól kellett őriznie, nem rosszul, de lehet én gondolom túl, vagy marhaság az egész gondolatmenet.
- Hirtelen milyen önzetlen lettél. Akkor már miért nem inkább a portás? – vicceltem el a dolgot. – Meg amúgy is ilyen könnyedén adnád a mellettem lévő üres helyet bárkinek? – tudakolóztam tovább játékosan, mert nehezen tudom elhinni. Meg elég csak megnézni minket. Lehet, hogy még nem nyerte vissza az erejét, de szerintem már most simán össze tudna csomagolni, ha annyira szeretne.
- Ő is a család része, meg igazából „gyerek” is, így talán nem lenne annyira meglepő. – pillantottam fel Tekergőre, majd játékosan habbal összemaszatoltam, vagyis, ha elég gyors voltam, akkor pillanatok alatt megpróbáltam belőle télapót varázsolni, ami ha összejött, akkor Ted is egy ugatással jutalmazott. – Vagy netán attól tartasz, hogy most ő túrna ki az ágyból és nem én? A föld is igazán puha… - húztam kicsit az agyát, mert miért ne?






••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 27, 2016 8:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Ugyan, csak nyugodtan. Úgy sem hallottam a hangodat éveken keresztül, van mit bepótolni. – noszogattam tovább, ezzel elárulva azt is, a kómám ideje alatt nem igazán érzékeltem semmit a külvilágból... mert gondolom, ha már minden nap bejött meglátogatni, nem csak néma csendben ült minden alkalommal, hanem beszélt is hozzám.
- Hogy ééén vettem el? Ugyan már... – forgatom a szemeimet tettetett duzzogással, de aztán csak nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el megint.
- De, csak... nem azt mondják mindig, hogy milyen szeszélyesek tudnak lenni a nők? Másfelől meg... olyan jó hallani. Nem is lehet elégszer. – vallom be végül somolyogva, ami pedig az értelmes beszédet illeti, azt hiszem, nekem sem lehet okom panaszra, amit össze-vissza makogtam neki az elmúlt pár percben, miután elhagytuk a törölközőinket...
- Hmm, semmi komoly, megleszek. – felelem csendesen, ahogy a vállának támasztom az állam, úgy sandítok fel rá, a tekintetét keresve, de úgy tűnik, csak nem sikerül meggyőznöm... így amikor megérzem az állam alatt az ujjait, csak engedem hadd irányítson, igaz, egy darabig még így is várok, mielőtt rendes válasszal szolgálnék.
- Csak... Most még inkább sajnálom, hogy hét év egyszerűen kiesett az életemből. – igaz, nem én akartam így, sőt... mondhatni, csak áldozat voltam az események sűrűjében, de attől a számtalan rossz mellett még mindig ott van a tudat – hogy ha valamit, hát az elvesztegetett időmet sosem fogja tudni senki visszaadni. És hét év igenis hosszú idő, mondjon bárki bármit is.
- Azt hinné az ember, hogy legalább egy kicsit megtanultál ennyi idő alatt. De sebaj, lehetsz a kis kuktám. – ajánlottam fel nagylelkűen, ha már választani kell a ház körüli munkákból, akkor úgy is, egyértelműen a főzés az, amit örömmel, bármikor!
Miközben csendben beszélgetünk lassan csak megtelik a kád is vízzel, mi meg valamivel kényelmesebben elnyúlva a vízben folytatjuk a társalgást.
- Nem is tudom... Én biztos nem, de lehet, hogy te reggelre meggondolod magad. Rájössz, hogy inkább mégsem... Vagy kiderül, hogy csak álmodtuk ezt az egészet. Vagy... álmodban figyelmeztet valami, hogy menekülj! Vagy... – gondolkoztam hangosan, elkomolytalankodva a dolgot, bár annyi igaz volt belőle, hogy volt bennem némi félsz a másnapot követően. Nem mint ha nem vártam volna, egyszerűen csak ismét egy nagyobb fordulatot vesz az életünk, és félek, nehogy csalódást okozzak neki... vagy bánjuk meg később ezt a mostani döntésünket. Túl sokat azonban nem nagyon tudok rágódni a dolgon, mert társaságunk akadt, nyakig sáros kutyánk vetődik be mellénk a vízbe, elárasztva ezzel az egész fürdőt... Én meg csak a fejemet csóválva próbálom a lábammal arrébb tolni finoman, mert... ha már belerondított a nagy romantikus hangulatba, bírjon már megülni a fenekén!
- Mi a kész csoda benne? Az én helyében én is tudnék... amúgy... fogadtál volna örökbe inkább egy macskát, az biztos nem jönne a fürdő közelébe se! – igaz, akkor valószínűleg mi sem kötöttünk volna ki itt, ahol vagyunk, de hát az más téma.
- Hogy ééén? Elraboltam? Magára vessen, ha ilyen hanyagul őrizte... – vonok vállat vigyorogva, elvégre házőrző kutya lenne, vagy miféle, nem igaz?
- Miért ne? Megengedhetem én a szomszédnak is nyugodt szívvel, de végső soron úgy is a te döntésed lesz, vagy tévednék? – vonok vállat, miközben forgolódni kezd, hiába akarnánk dönteni helyette, azért nem ilyen egyszerű a képlet.
- Nem is tudom... te jobban ismered. Bár, elnézve, hogy most is inkább bemászott harmadiknak mellénk, mintsem egyedül lubickoljon, van egy tippem, melyik ágyra pályázna... – sandítottam le Suzie-ra, mert kinézem a kis négylábúből, hogy az éjszaka közepén arra kelnénk, épp közénk fészkeli be magát, mint ha az lenne a világ legtermészetesebb dolga.  

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 27, 2016 6:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak mosolyogva ráztam meg a fejet, hiszen nem csak emiatt vettem hasznát, de a mosolya könnyedén elárulta azt, hogy ő se gondolta ezt komolyan. Így én se kezdtem el boncolgatni azt, hogy ennél sokkal több dologban hasznát veszem és mennyire fontos. Szerintem úgyis tudja, érzi. – Hmm, vélhetően sok mindent, de lehet jobb, ha kivételesen hallgatok, mert szemmel láthatóan nehezen megy az értelmes és összefüggő beszéd, mert elevetted az eszemet. – pillantottam rá egy huncut mosoly keretében, hiszen az elmúlt percekben eléggé csak szavakat pakoltam egymás mellé dadogva. Az értelmet meg, aki megtalálta köztük. Na, annak talán Nobel-díj is járna, de tényleg!
A mosolyát pedig könnyedén viszonozom a rövidke csók után, hiszen én is alig akarom elhinni, hogy így alakultak a dolgok, vagy éppenséggel azt, hogy ez tényleg a valóság. Erre szokták azt mondani, hogy csípj meg és a hasonó dolgokat…
- Netán nem volt eléggé egyértelmű eddig a válasz? – kérdeztem meg játékosan, miközben tarkója vonalán simítottam végig. – Természetesen igen. – válaszoltam meg, ha nem is egyből a kérdését, hiszen szerintem már a csók és az, hogy még mindig tökre meztelenül itt ülök az ölében szerintem eléggé beszédes. Azt meg kár lenne tagadni, hogy még mindig kicsit zavarban vagyok, de a boldogság érzése és a felszabaduló érzés sokkal erősebb most a zavaromnál, így talán annyira nem is feltűnő. Amikor meglátom, hogy kicsit szomorúan hajtja le a fejét, akkor picit érthetetlenül pislogok rá, mert nem értem, hogy mi lelhette. – Mi a baj Declan? – kérdezem meg óvatosan és ha engedi, akkor óvatosan emelem fel az állánál fogva a fejét, hogy a szemeibe nézek. Aggódtam érte, kár lenne tagadni. Mi van akkor, ha már esetleg meg is bánta a dolgot? Mi más lehetne a gond? Tényleg nem értettem semmit se, és egy pillanatra kicsit meg is ijedtem eme gondolatnak köszönhetően.
- Igyekszik az ember. – jegyeztem meg ártatlanul, majd széles mosollyal bólintottam még. – Igen, kifőzünk valamit, vagy inkább csak összetesszük, amink van, hiszen ha én főzök valami… - pillantottam rá egy sokat mondó pillantással, akkor ott tuti katasztrófa történik, mert én és a konyha ilyen téren nagyon nem vagyunk barátok, de kuktának szerintem egészen jó vagyok. Legalábbis eddig nem érte a szó a házat. Amikor ujjaink összefonódnak, akkor egy pillanatra mosolyogva pillantok le rá, mintha csak valami új, valami ismeretlennek a kezdetét jelentené, de közben azt is tudtam, hogy rá biztosan számíthatok. Lehet, hogy nem lesz könnyű, de nem hiszem, hogy az eddig dolgoknál nehezebb akadályokat még tud elénk görgetni az élet, de majd eldől. Amikor pedig a fürdés eldől, akkor könnyedén enged, én a vizet engedem meg, meg a habfürdőt intézem, amíg ő kényelmesen elhelyezkedik, én pedig hamarosan kicsit hozzásimulva hagyom, hogy a víz ismét körbeöleljen.
- Miért pont alvás után? Netán tartasz attól, hogy valamelyikünk meggondolná magát, miután aludt rá egyet? – kérdeztem meg nem teljesen komolyan, de nagyon érdekelt. Biztos vagyok abban, hogy ezek után érdekesek, szokatlanok és kicsit talán furák lesznek a napjaink, de jók, legalábbis én szeretnék hinni ebben. Már egészen jól összeszoktunk, most pedig ismét kicsit változott a helyzet, így megint ideje lesz majd ilyen téren is összeszökni, kialakítani a ritmust, de ahogyan eddig, úgy talán most is adni fogják magukat a dolgok. Mielőtt viszont túlzottan elmerülhetnék a gondolataimban, vagy Declan közelségének köszönhetően életre kelt érzésekben, meg az elmúlt percek események áradatával Ted könnyedén csobban a vízbe. Sietve törlöm meg én is az arcomat, miközben egy kisebb kuncogás hagyja el az ajkaimat és a kád másik végében ülő kutyánkat nézem. Komolyan, szerintem ő valami ufó, vagy nem tudom.
- Ez igaz, de lehet csak azért tette, hogy ne érezzük magányosnak magunkat. Kész csoda, hogy tudott dönteni a két ágy között… - szólalta meg játékosan, hiszen tény, hogy mindig kényelmesebbnek találta valamelyik ágyat, mint a saját kis vackát.
- Miért ne? Betoppantál, majd elraboltad a szívem? – pillantottam fel kicsit Tekergőre mosolyogva, miközben a hangom továbbra is játékosan csendült és úgy, mint aki tényleg nem érti, hogy mire is lehetne Ted féltékeny. – Ohh, ilyen könnyedén hagynád, hogy vele aludjak? – fordultam kicsit oldalra, hogy jobban lássam a legjobb barátomat, vagyis most már azt hiszem a helyes kifejezés a pasim, barátom lenne rá. S kicsit talán kihívóan is pillantottam fel rá. – Meg szerintem ő kész örömmel foglalná be az üres ágyat, igaz? – majd a végére a tekintetemmel megkerestem a másik Tekergőt. Mind a kettőjüket nagyon szerettem, csak kicsit másképpen, de ez így volt jól.





••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 26, 2016 10:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

Azt hiszem, összességében egész jól megúsztam... sikerült kijönnünk ebből az egész tragédiából, amibe az este torkollott kis híján. Sőt! Ahhoz képest, hogy nem sokkal ezelőtt még azon görcsöltünk, hogy hogyan meneküljünk a másik szeme elől, vagy takargassuk magunkat, most csak vigyorgunk itt nagy bőszen mint két vadalma, teljességgel megfeledkezve a korábbi hatalmas „problémáinkról”. Nem mint ha egy kicsit is bánnám, inkább csendben csatlakozok Suzanne nevetéséhez, ha már korábban is nagy volt a kísértés a helyzet komikussága okán.
- Látod? Legalább ennyi hasznomat már veszed. – jegyeztem meg szórakozottan, mielőtt kissé felvontam volna a szemöldököm – Miért, te mit szerettél volna mondani? – kérdeztem vissza, hisz ő kezdte, akarom mondani szólított a nevemen, csak épp befejezni nem volt alkalma, mert elkomolytalankodtam a helyzetet.
Az újabb, rövidke csók után már az én képemen is levakarhatatlanná válik a mosoly, de nem bánom a legkevésbé sem... te jó ég, mennyivel könnyebb a lelkem így, hogy ezt a sok éve őrizgetett titkot végre vele is megosztottam, és ráadásképp még viszonzásra is talált!
- Szóval igen lett volna... és most is az lenne? – kérdeztem vissza egészen belelkesülve, mint valami kiskölyök. Mondjuk lehet, az előbbiek után hülyeség ilyesmiket kérdezni, de ha már eddig a múlt volt a téma... most meg a jelenben vagyunk.
- Az biztos... Ennyire kalandos, ennyire sokat magára várató... – fűzöm hozzá csendesen, és ahogy Suzie gondolatai, majd az enyémek között is megjelennek a „mi lett volna, ha...” jellegű képek a családról, vagy arról, hogyan változott volna az életünk, csak némi szomorúsággal hajtom le a fejem. Igen, egyfelől rossz belegondolni, mennyi minden lehetett volna másképp, vagy akár mennyivel előrébb tarthatnánk, de... a mérleg másik oldalán meg ott van az a lehetőség, hogy ha nem is akkor, hanem néhány nappal később talál rám a banda, a legkevésbé sem akartam volna, hogy Suzie ilyen „kapcsolatban” aggódjon értem éveken át, miközben még abban sem lehetett biztos, hogy valaha is felébredek. Akkor már inkább örülök annak, hogy így alakult, ahogy...
- Igazán jól hangzik. Le se tagadhatnád, hogy újságíró vagy, írhatjuk együtt... Majd kifőzünk valamit, nem igaz? – játszok egy kicsit a szavakkal, meg az én szakmámmal is, miközben hagytam összekulcsolódni az ujjainkat, csak miután végzett vele Suzie, szorítok rá finoman... nagyjából addig, amíg el nem dől a fürdés sorsa, mert akkor csak szó nélkül bólintok a felvetésére, és engedem el... hadd mozgósítsa magát a víz meg a habfürdő kapcsán, elvégre mégiscsak otthonosabban mozog itt.
Lévén, nem úszómedence méretű a kád, én inkább szavazok arra, hogy dőljön nekem, jobban el is férünk, meg kényelmesebb, kellemesebb, megnyugtatóbb is így, hogy közben át is tudom ölelni, intek is neki, bár végső soron úgy is az ő döntése... Túlélem akkor is, ha a kád másik végének dől, maximum kap egy grátisz talpmasszázst. Úgy is tudom, milyen csiklandós.
- Hát, pedig úgy tűnik, igaz... Vagy majd alvás után meglátjuk, mennyire? – kérdezek rá, mert igazából még magam sem vagyok biztos benne, hogy eztán hogy fognak zajlani a mindennapok, eddig is olyan elkenődött volt a határ a barátságunkban, most ezt még jobban elmaszatoltuk, átléptük... viszont a legtöbb „páros” aki hasonló cipőben jár, többnyire külön él, és nem látják egymást nap mint nap. Érdekes lesz kitapasztalni, hogyan változnak majd a napjaink ezek után, igaz, túl sokat filozofálni nincs időm rajta, lévén mire észbe kapok, már valami – khm, Ted – csobban is a vízben, s ha még nem úszott így is az egész helység, akkor most már tuti...
- Hát... amiatt eddig se nagyon zavartatta magát, legalábbis minden szemrebbenés nélkül szokott bármelyikünk ágyába is bepofátlankodni... – töröltem ki a vizet az arcomból.
- Féltékeny? Rám? Ugyan már... – legyintek, mert mégis... pont rám lenne? De aztán mégis komoly tekintettel sandítottam a gondtalanul lubickoló ebre – Vagy mégis? – majd Suzie-ra – Így gondolod? Akkor ezek szerint ma Ted fog veled aludni...?

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 26, 2016 7:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Magam sem tudom, hogy ez mennyire helyes, vagy mennyire nem, hiszen sok esetben valaki barátnak is jobb, mint esetleg örökre elveszíteni egy tett miatt. Ohh, persze, hogy aggódtam mindig is amiatt, hogy egyszer majd elveszítem őt. Mondjuk azért, mert valaki elcsavarja a fejét és nem férnék bele az életébe, de most meg inkább csak amiatt aggodalmaskodtam, hogy az elmúlt percek kínos eseményei miatt veszíthetem el, ha nem is örökre, de akkor rövid időre talán, mert a kínos szituációnak köszönhetően rövid ideig kerüljük egymást, vagy nem lesz annyira felszabadult a beszélgetés, a viselkedésünk egymás közelében, de szerencsére nem így történik.
Úgy tartják, hogy a csók legjobb módja annak, hogy egy nőbe belefojtsuk a szót, de ő inkább le is sokkol vele, s megannyi érzés és gondolat kell életre abban a pillanatban. Akadnak olyanok is, amik óva intenek, ugyanakkor olyanok is, akik szinte löknek afelé, hogy vesszek el az érzésben és ússzak az árral. Míg végül utóbbiak győznek, hiszen egy kisebb habozást követően, de végül a csókot viszonozom, hogy a sok éve elfojtott érzések most könnyedén kezdjenek utat törni maguknak. Mintha csak eme ajkak érintésére vágytam volna mindig is. Az egész testemmel beleborzongok és valami számomra ismeretlen érzés is kerít hatalmába, de természetesen jó érzés.
A nevetés könnyen tör elő belőlem idővel, hiszen kár lenne tagadni, hogy nem volt eléggé komikus a korábbi helyzet és szerintem egyikünk se sejtette azt, hogy idővel ez lesz a vége, vagyis a nap vége még eléggé messze van, de egyre inkább kezd tetszeni. Főleg a mámorító csókja után. Amikor meghallom a szavait, akkor csak megrázom a fejemet. – Ohh, ha nem is mondod, akkor még a végén nem jutott volna eszembe a neved, vagy a sajátom. – szólaltam meg végül játékosan és egy apró, rövid csókot nyomtam az ajkára. Az arcom pedig csak úgy sugárzott a boldogságtól. Szerintem a mosolyomat az arcomról.
Amikor viszont arról beszél, hogy hasonlót tervezett aznap este is, akkor csak picit feljebb szalad a szemöldököm, hiszen vélhetően eléggé nehéz lett volna kivitelezni és amikor már éppen megszólalnék, akkor könnyedén pontosít a dolgon, mire egy aprót alsóajkamba harapok és a kisebb lányos zavaromban a szőke tincseimet kezdtem el babrálni. – Ha kisebb pirulás, zavar után is, de igen lett volna a válasz. – vallom be, de a folytatására csak egy aprót sóhajtok, majd a pillantásommal megkeresem őt és gyengéden simítok végig az arcán. – Egyáltalán nem okoztál fejfájást. Másrészt meg igen, kár, de szerinted mennyi pár mondhatja el magáról, hogy mennyire kalandos is volt az első nagy vallomás? – kérdeztem vissza mosolyogva, mintha csak ezzel is elszerettem volna űzni a rossz gondolatokat. Az se kizárt, ha egykoron történik meg a vallomás, akkor akár mostanra családunk lenne, vagy csak szimplán teljesen más szakterületen helyezkedem el. Sok kérdést fel lehetne tenni, hogy „Mi lett volna, ha…” De ezeket senki se tudja megválaszolni. – A múlton úgyse tudunk változtatni, de a jelent és a jövőt írhatjuk akár együtt. – s hogy az összetartozást is kicsit szimbolizáljam, a kezem kezére siklott és összekulcsoltam pár pillanatra az ujjainkat, már ha elérhető volt és nem kellett hozzá kifacsarodnom. Úgyis tudom, hogy minden rágódni a múlton, de mióta magához tért, azóta a jelen is sokkal jobb, most pedig egyszerűen hihetetlen és nagyon reménykedek abban, hogy ez nem csak álom.
Következő kérdése kicsit meglep, és egy pillanatra habozok is, hiszen közös fürdőzés, akár ciki nem, akár nem, de újdonság, ahogyan nem is akarok semmit elrontani, de végül csak egy aprót bólintok, hogy rendben van. – Viszont akkor talán kicsit kényelmesebb pózba is vághatnánk magunkat. – a mosoly pedig továbbra is ott bujkált az arcomon, hogy ha elkezdtünk fészkelődni, akkor közben megnyissam már a vizet és habot is raktam bele. Amikor pedig megtelt, akkor csak könnyedén zártam el a csapot. Attól függ, hogy miként is helyezkedtünk, ha ő mögöttem maradt, akkor a hátam könnyedén simult a mellkasához, ahogyan kicsit neki dőltem és hagytam, hogy a víz körbeöleljen, ha pedig egymással szemben foglaltunk helyet, akkor pedig a kád falának dőlt a hátam. – El se hiszem, hogy ez lett abból a kalamajkából… - törtem meg végül a csendet, de mielőtt elmerülhettem volna a beszélgetésben, addigra csak azt lehetett látni, hogy valaki vetődik, hiszen Ted úgy gondolta, hogy neki is itt a helye és a magánszféra nem is létezik. Meg amúgy is. Ő is sáros, neki is jár a fürdés… Én pedig csak a csobbanásakor egy aprót sikítottam, hiszen váratlanul ért, de végül ismét nevetésben törtem ki. – Azt hiszem a magánszféra és a többi dolog Ted számára nem létezik, vagy csak féltékeny rád. – cukkoltam picit Tekergőt, de érezhette a hangomból, hogy nem gondolom komolyan.





••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 26, 2016 12:07 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

Olyan gyorsan pergett le ez az elmúlt pár perc, hogy ha vissza kéne idézni, pontosan mi mi után is történt, vagy mikor, ki lökött meg kit, vagy borított, billentett, esett rá, nem vagyok benne biztos, hogy menne, és nem azért, mert annyira beütöttem volna a fejem. De belegondolva, hogy alig pár perce estünk haza a blökivel, és most meg Suzie-val egymásba gabalyodva szerencsétlenkedünk a kádban, vizesen, sárosan, a forró vízzel viaskodva, miközben Ted perverz kukkoló módjára ül a küszöbön és figyel minket... Hát, nem hittem volna. Mondanám, hogy ha tudom, hogy így fog alakulni, eleve el se vittem volna sétálni a kis sátánfajzatot, vagy hazaesve a sétáról inkább maradtam volna még egy jó öt percet a szobámban, és akkor ez az egész meg sem történik...
Mint ahogy valószínűleg a balesetem sem, ha egy fél órával később indulok annak idején Suzanne-ék házához, de ahogy az is sok apróság véletlen egybeesésével sikeredett úgy, ahogy, úgy talán ez a mostani szerencsétlenkedésünk sem csupán a véletlen műve, lehet, hogy így jelez a sors, vagy akármicsoda, hogy ahol annak idején félbe szakadt kettőnk története, most itt egy esély, hogy valahogy onnan folytassuk, ahelyett, hogy ismét mindent előről kezdenénk. Legalábbis valami ilyesmi gondolatok kavarognak a fejemben, keveredve Suzanne kusza érzéseivel, amikor rám tör a késztetés, hogy ne engedjem még menni...
Magam sem értem, hogy hogyan, vagy miért, de valamiért biztos vagyok benne, hogy Suzanne gondolatai azok, amik minduntalan a sajátjaim közé keverednek, hol még inkább bátorítva, hogy mire várok még, hol pedig elbizonytalanítva, hogy lehet, mégsem kéne, amit fontolgatok magamban, mert hülyeség, és csak még  tovább rontanék a dolgokon úgy is, hogy már ettől lentebb tényleg nem nagyon van hová... De végül csak elszánom magam a nagy tettre, és ahelyett, hogy válaszolnék a kérdéseire, inkább belé fagyasztom a szót egy csókkal... ami amennyire tűnt jó ötletnek először, ahogy „meghallom” az első gondolatait, ismét egyből kételkedni kezdek benne, hogy most rontottam el mindent, hogy aztán egy pillanatra én lepődjek meg, amikor egyszer csak mégis viszonzásra talál, hogy aztán szinte madarat lehessen fogadni velem boldogságomban. Kész érzelmi hullámvasút, csoda, hogy a szívem nem mondta még fel a szolgálatot közben.
- Declan, én... Suzanne, te... – mosolyodtam el, miután megéreztem a homlokát az enyémen, egész felszabadultan csatlakoztam a halk nevetéshez is. Miért ne tettem volna? Egészen felszabadító érzés volt, hogy ahhoz képest, milyen tragédiának indult az este, talán mégsem ért olyan tragikus véget. Tudom, tudom, hol van még a vége...!
- Én... valami ilyesmit tervezgettem akkor is, amikor hozzád indultam aznap este. – vallottam be valamivel később, amikor rájöttem, hogy elég sokféle képpen lehetett értelmezni ezt az egészet, és nem, nem a fürdőkádas-kutyasétáltatós részre értettem, ezt pedig Suzie tudtára is adtam, mielőtt félreértené – Mármint, hogy lenne-e kedved elmenni valahová? Nem csavarogni, hanem mint randevúzni? – pillantottam fel rá, mielőtt némileg megereszkedtek volna a vállaim – Kár, hogy a sors közbe szólt, és nem, hogy esélyem se volt, de... még ennyi fejfájást is okoztam neked. – tudom, tudom, nem én akartam így, meg az ő döntése volt, hogy annyi időt szán rám még akkor is, ha semmit sem érzékeltem belőle, de na...!
- Tudom, hogy te nemrég másztál ki a vízből, én meg eleve ide készültem, de... most, hogy Ted jóvoltából most már mindketten nyakig vizesek meg sárosak vagyunk, nem ártana fürödni... te mit szólsz hozzá? – váltottam hirtelen témát, hogyan tovább? Kövessük a korábbi egyikünk jobbra, másikunk balra stratégiát és támadjuk be a két külön fürdőt, vagy... a fenébe az egésszel, ha már úgy is kádban ülünk, csak keressük meg a dugót, jó sok habfürdő, aztán ki se kell szállni a kádból?

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 25, 2016 10:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem értettem, hogy mit hümmögött vagy éppen morgott, hiszen elhiszem, hogy a feje fájt, meg lesz esetleg egy pupija, de attól én meg lassan matrica leszek, vagyis erős túlzással, de na. Meg amúgy is eléggé ciki volt a helyzet, ahogyan ruhátlanul egymáshoz simultunk, vagyis jelenlegi helyzetben. Bár lehet, ha ruhában kötünk ki hasonló helyzetben is, akkor is valami hasonló érzés kerített volna hatalmába. Az ő nevében nem tudok nyilatkozni, de naa.. Mintha csak a sors, meg a csillagok összefogtak volna ellenünk, ahogyan Ted is tett azért, hogy ne könnyítse meg a dolgunkat. Még mindig alig akartam elhinni, hogy pár hét elteltével ilyen helyzetbe kerültünk.
A menekülés se jön könnyedén, hiszen ha eddig Declan rántott magával, majd Ted, akkor itt volt az „ideje” annak, hogy triplázzunk és végre a ház egyetlen női tagja is alkosson, ha már a fiúk megtették a saját dolgukat. És sikerül is, hiszen a lábam alól a talaj könnyedén csúszik ki, hogy utána essek és magammal rántsam a kád szélén ülő Tekergőt, a fürdőben lévő másikat pedig arrébb ijesszem. Hirtelen az se tűnt fel, hogy Ted kiugrott-e a kádból, vagy csak arrébb tolta a fenekét, hogy még ajándékba forró vizet is rám engedje, hiszen eszembe se jut, hogy esetleg mást is süthet.
Én elhúzódom és próbálom megóvni a bőrömet a forró víztől, így közben egyre inkább hozzá préselődöm Declanhoz. Amikor pedig hirtelen ugrik egyet, akkor egy aprót sikítok és kicsit jobban köré fonom a karomat, mint esetleg illene. Mintha innen lenne hova ejteni, de komolyan. Azt hiszem, hogy az épeszű gondolkodás totálisan magamra hagyott ezekben a pillanatokban, meg a korábbiakban is, de szerencsére neki sikerül orvosolnia a helyzetet is, így nem fogunk megégni se. Próbálom én is megnyugodni, de a közelében nem éppen könnyű dolog.
Amikor ő elmosolyodik, akkor igyekszem viszonozni, de könnyedén lerí, hogy még mindig zavarban vagyok és eléggé szokatlan a helyzet. Mondjuk azt, hogy túlzottan is, és talán legszívesebben nevetnék is, de ha már korábban én szóltam rá, akkor nem illik most nekem nevetni, pedig ez a helyzet már eléggé abszurd… komolyan…
- Igen? – kérdezek vissza és közben tényleg neki állnék már lemászni róla, s eltűnni innen, hiszen ennél jobban szerintem be se éghetnék. Két ballábasoknak biztosan nevezhetőek vagyunk. Amikor viszont a karjával átölel, akkor egy pillanatra lefagyok és nem mozdulok meg. Eléggé váratlanul ért ez a cselekedete.
- Öhmm, hát nem tudom, talán… - dadogok még mindig össze-vissza, mint egy kisgyerek, aki azt se tudja, hogy mit kellene mondani, vagy tennie. Az pedig, hogy a karjai között, rajta csücsülve megnyugodjak… Hát szerintem minden lehetséges lenne, de ez tuti nem, hiszen a közelsége olyan gondolatokat ébreszt, amiket nem kellene. Egykoron is lehet megfordultak a fejemben, de sose lett semmi se. Mi barátok vagyunk, vagyis olyasmi. Több, mint barát, de még se egy pár. Talán pontosan a kettő között, vagy az is lehet, hogy én gondolom totálisan rosszul.
- Így alakult? Mi? Mit terveztél? – pillantok rá csodálkozva, miközben ő fészkelődni kezd alattam. – Mi fordult meg a fejedben De… - de ennél tovább nem jutok, miközben úgy pislogtam rá, mint aki semmit se ért, hiszen a szavakat könnyedén fojtja belém. Először meglep ajkainak az érintése, ahogyan abban se vagyok biztos, hogy ezt szabadna, de aztán valami megtörik belül és viszonozom a tettét. Könnyedén viszonozom a csókot, mintha csak erre vártam volna mindig is és talán titkon így volt, emiatt nem voltam képes soha senkit közel engedni, mert már valakit közel engedtem, még ha eddig a pillanatig vak is voltam, a környezetünk pedig sose.
- Declan, én… - szólalok meg miután ajkaink elválnak egymástól, de végül csak a homlokomat homlokának döntöm és elnevetem, kuncogom magam az eddig abszurd helyzetnek köszönhetően. A kezeim pedig arcán pihennek. Azt hiszem, hogy a csillagok és Ted még se ellenünk volt, hanem sokkal inkább mellettünk, hogy végre ne legyünk totálisan vakok.





••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 25, 2016 9:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

Amikor Suzie a nevemen szólított, csak újabb hümmögéssel-morgással reagáltam rá, mert a fenébe is...! Amilyen kínos volt pár pillanattal ezelőtt, most a hasogató fejfájáson kívül másra sem bírok figyelni, noszogasson, lökdössön akármennyire is a kezével. Sajnálom, de nem nőből vagyok, nem megy az egyszerre-több-dologra-koncentrálunk téma.
Mondjuk ha menne is, sokra akkor se mennék vele, tekintve, hogy imádott kiskutyánk újra alkot – mily meglepő, tovább rontva az eddig sem túl fényes helyzeten. Nos, megközelíthetjük úgy is a dolgot, hogy eddig attól voltunk zavarban, amit láttunk, most azonban semmit, lévén a zuhanyfüggöny is lepelként borít be minket... helyette viszont már érezhetjük a másik minden moccanását, rezdülését... gondolatait, vágyait, mint valami levakarhatatlan, ragacsos massza, ha akarod, ha nem. Ennek az érzelemkavalkádnak a hatására pedig, pár pillanattal ezelőtt amennyire nem érdekelt semmi, mondván rosszabb már úgy se nagyon lehet, most annyira bizonytalanodok el, és próbálok újra menekülni ebből az egész helyzetből Suzie-val együtt, mielőtt még belefulladnék az érzésekbe. Már azzal se nagyon foglalkozok, hogy hol tapozom le véletlenségből, csak sűrűn mantrázom magamban a bocsánatkéréseket, mígnem végül a kád szélére támaszkodva sikerül felkelni a földről...
És már épp néznék a félhomályban Suzie után, hogyan veszi menekülőre a figurát, amikor a nagy kapkodásban megcsúszik azon a fránya vizes kövön, függönyön, vagy tudja a halál, hogy pontosan min, nem is az a lényeg, hanem hogy ezúttal ő az, akinek sikerül levennie a lábamról, és a kádban kötünk ki.
Őszintén? Megérdemelte volna Ted, hogy a kicsi-a-rakás játékban ő maradjon alul, pláne, mert amikor meglöki ugrás közben a csapot, nem csak Suzie lábát forrázza le, de a kád alján gyűlő forró víz az én fenekemet is égeti, meg is ugrok miatta ijedtemben, még a lakótársam rajtam pihenő kilói sem akadályoznak meg benne... De amíg Suzie egyre jobban hozzám préselődik, miközben a forró víz elől menekül, a csap felé nyúlva szerencsére sikerül egy mozdulattal elzárni a vizet, ezzel is elhárítva a veszélyt, én meg szusszanva dőlök hátra fejemet a hűvös csempének döntve.
Ahogy találkozik a tekintetünk, csak fáradtan elmosolyodok, és bár nagy a késztetés, hogy ismét nevetni kezdjek a helyzet komikusságán, mert ilyen bénázás már tényleg nincs, mint amit az elmúlt pár percben műveltünk, de csak megállom valahogy. Az előbb is magára vette, és az hiányzik a legkevésbé, hogy megint félreértse. Bár, ezek után...
- Suzie... – szólalok meg óvatosan, amikor ezúttal ő kezd dadogásba, ám amikor megpróbál lekászálódni rajtam, gondolok egy merészet, és valami botor ötlettől vezérelve nemes egyszerűséggel átölelem a derekát, és hacsak nem kezd látványosan kapálózni, vagy akad ki túlságosan miatta, akkor ott is hagyom a karom pihenni.
- Várj még egy kicsit. Nem mindegy most már úgy is? – kérdezek vissza csendesen, röhejes, meg kínos így is, úgy is az egész, sokat nem valószínűleg változtat rajta, hogy most menekül vissza a szobájába, vagy pár perc múltán. Bár, az előbbi alakításunkat elnézve, ha el is engedném, amilyen zavarban van, kinézem, hogy most meg a küszöbön hasalna el... Vagy megint megcsúszik a nagy kapkodásban és visszaesik rám a kádba. Ha marad még annyit, hogy a szívverése visszaálljon valami normális tempóra, meg lenyugodjon annyira, hogy ne törje össze magát még jobban, akkor már megérte... mondjuk az is kérdéses, így egy szál semmiben az ölemben ücsörögve menne-e neki egyáltalán ilyesmi.
- Igaz, már jó ideje várat magára, és nem is éppen így képzeltem el, de ha már így alakult... – akkor kár lenne elszalasztani a lehetőséget, pláne, ha a sors is ennyire nem enged minket szabadulni egymástól... Ezek után sokat már úgy se veszíthetek, nem igaz? Kicsit fentebb is tornáztam magam a kádban, már amennyire ez így fél kézzel kivitelezhető volt, hogy aztán magam is közelebb hajoljak, és hacsak Suzie nem húzódik el, vagy szaladt idő közben világgá, akkor leküzdve azt a köztünk lévő pár centi távolságot, annyi év után végre megcsókoljam.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 25, 2016 7:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Biztosan a hideg kőnek kellett volna észhez téríteni, amikor a hátam azzal találkozott, ahogyan az ajtó is megadta magát. Talán meg kellene néznem ezek után, hogy a csillagok miként is állnak az égen, mert ennyire balszerencsések csak nem lehetünk, vagy mégis. Bár szerintem nehéz lenne úgy észhez térni, amikor egy Dávid szoborral vetélkedő férfi nehezedik rád. Szemmel láthatóan semmit se érzékelt semmit se a még nagyobb zavaromból, ahogyan a kisebb megmozdulásaimmal szerintem inkább csak rontottam az egész kompozíción, mint esetleg javítottam volna. Viszont, amikor ő mocorog, akkor azért kár lenne tagadni, hogy a testem nem akarna reagálni a mozzanatokra, de bármennyire is nehéz próbálom nem teljesen átengedni a zavaromnak a teret, mert ha ostobaságot csinálnék, akkor biztosan még inkább cikibb lenne.
- Declan, kérlek… - kezdenék bele, hogy megpróbáljam kicsit noszogatni őt, hogy majd a fejét ráérünk utána is ápolni, de talán itt lenne az ideje egymásból kigabalyodni, mielőtt esetleg már a rákok színét öntöm magamra zavaromban. Ahogyan megpróbálnám picit a kezemmel megemelni őt a vállainál fogva, mármint inkább noszogatni, addigra dönt úgy Ted, hogy ő már pedig ezt nem fogja hagyni és még inkább nekem nyomja, hogy utána még a világ szeme elől is eltakarjon minket, vagy csak tőlünk vágja el a fényt, hátha így annyira nem érezzük cikinek? Komolyan Ted, ez a hála, hogy befogadtalak, hogy inkább még inkább hozzám nyomod, hogy olyan gondolatok kerítsenek idővel a hatalmukba, aminek nem kellene.
Igyekszem kizárni azt, hogy igazából ez lehetne jó és annyira nem is ciki a fejemből. Még kész szerencse, hogy nem tud olvasni a gondolataimban, mert akkor tuti most süllyednék Kínáig, hiszen ilyenre gondolnom se kellene, ahogyan arra se, hogy milyen érzés lenne, ha esetleg a kezével bebarangolna. „Nem! Nem!” kiáltom szinte magamnak legbelül és próbálom kizárni minden hasonló gondolatot, képet. Kell nekem vizuális típusnak lenni. Ő mégis csak a legjobb barátom és azokra nem gondolunk így, de ami előbb még csak gondolatnak tűnt, az úgy néz ki, hogy részben életre is kell, még ha nem is úgy, ahogyan korábban esetleg átfutott a fejemen. Igyekszem segíteni neki kijutni a fogva tartónktól, s ha nem is egyből, de idővel sikerrel járunk és én azt is hiszem, hogy végre mehetek Isten hírével. Lehet, hogy ma már nem is lesz közös vacsora. Sietve  állnék fel és nyúlok is a törülközőért, de a következő pillanatban nem megcsúszom azon az ízén, ami a vizet fogja fel, ha az ember nagyon pancsolna… Én pedig pancsoltam és ideje nem volt még a zuhanyfüggönynek megszáradnia és mielőtt esetleg egy szaltót mutatnék be sietve nyúlok Declan keze után. Vélhetően túl nagy volt a lendület is és a kádhoz is túl közel álltunk, mert hamarosan meg odaborultunk be, de kicsit érdekesen, hiszen ő alul, én felülre keveredtem most. Fogalmam sincs, hogy miként sikerült ilyen bűvészmutatványt bemutatnom, mutatnunk, de sok időm nincs is gondolkodnom, mert ahogyan Ted arrébb menekült, hogy nehogy őt lapítsuk ki, úgy lökte meg a csapot a forró víz meg a lábamra folyt.
- Ez süt, süt… - szólaltam meg úgy, mintha ez lenne a világ legnagyobb baja és ahogyan menekülni próbáltam a víz elől, úgy másztam egyre inkább Declan ölébe, majd pedig mikor újra lepillantottam rá, akkor már csak pár centire volt az arcunk.
- Én… - vakargattam meg a fejemet.. – Azt hiszem …. jobb lenne… - nyöszörgöm, miközben az arcom ismét vörös színre vált. – menni… - fejezem be dadogva zavaromban, majd pedig hacsak nem tart vissza senki se, vagy semmi se, úgy megpróbálok minél hamarabb kimászni az öléből és a kádból is…
Igen, lehet még cikibb is, most már tudom…




••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 25, 2016 6:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Bocsánat. Én csak... – kezdenék magyarázkodni, hogy nem rajta nevettem, hanem, hogy hogy lehet olyan kis dinka, hogy így belemerül a magyarázkodásba, hogy elfelejti, hogy semmi sincs rajta, de... az igazat megvallva így is, úgy is rajta nevetek, szóval inkább csak lapítok csendben, ha már értelmesebbre úgy se futja. De mentségemre szóljon, hogy nehéz is úgy megmaradni a józan gondolkozásnál, hogy közben ilyen szinten elterelik az ember figyelmét.
Élek is hát a lehetőséggel, amikor Suzie felveti az ötletet, hogy oszoljunk, csak kár, hogy éppenséggel az sem úgy sikeredik, ahogy azt elterveztük. Az első koccanásnál csak Tedet ejtem el, mielőtt még kilapíthatnánk szegényt, a második-harmadik után meg sikerül a bokám körül tekergőző törölközőmben megbotlanom, hogy Suzie-t is felkenem esés közben a fürdőszobaajtóra. És ha ez még mindig nem lenne elég, alig, hogy nyúlnék, hogy megtapogassam fájó buksimat az ajtóval való találkozást követően, hirtelen eltűnik a kezem alól az ajtó hűvös simasága, aminek eddig támaszkodtam, mire pedig észbe kapok, már a hideg csempén vágódok hasra...
Vagyis csak várom a fájdalmas találkozást, de helyette valami puhább, kényelmesebb és sokkal emberibb hőmérsékletűbb valamin landolok... akarom mondani, valakin.
- Ühhmmmmm. – nyöszörgöm, miközben megpróbálok összegömbölyödni, kevés sikerrel, lévén Suzie még mindig alattam lapul, így jobb híján csak a fejemet fájlalva kínlódok egy sort, és valahogy per pillanatban az sem igazán vonz, hogy a másik épp engem szólongat.
Csak akkor rezzenek össze, mint aki tűbe ült, amikor Ted egyszer csak a hátamra ugrik, hogy aztán ugródeszkának használva rugaszkodjon el rólam, egyenesen a kád felé – és nem elég, hogy a hátamat is egy mozdulattal karmolja végig a kis karmaival, még ha nem is szándékosan, de mielőtt még túlzottan próblémázhatnék a dolgon, az a kevéske fény is megszűnik létezni, ami eddig a látást biztosította. Nos, igen... Ted alkotott, és ha nem gabalyodtunk volna már eddig is eléggé egymásba, így, hogy most már a zuhanyfüggöny is beterített minket... hát, mit mondhatnék? Csodás...
Amolyan minden-mindegy alapon engedem el magam, mert ettől kínosabb és kényelmetlenebb már úgy sem igazán lehetne a helyzet, nem igaz? Én naiv... hogy ne lehetne! Mert egyrészt az eszembe sem jut, hogy a másiknak talán sokkal inkább kellemetlenebb az egész, és nem csak azért, mert ő van alul a hideg csempén... Nem kell azonban sokat várnom, és már megint jön az a fura érzés – nem, nem a gyomorban verdeső pillangók – hanem amikor akaratlanul is olyan gondolatok bukkannak fel az elmémben, amikre biztosan nem gondoltam volna magamtól. Egy pár pillanatig még abban is kételkedem, hogy Suzie hangját hallottam-e, vagy csak képzeltem mellé, de nem... ilyesmiket biztos nem mondana ki hangosan, így csak némi mocorgást követően megpróbálok lekászálódni róla... Minél előbb, újra menekülőre fogva a dolgot, csak hát elképzelni mindig mindent egyszerűbb, mint kivitelezni, így van ez most is, így inkább bele sem gondolok abba, hogy így sötétben pontosan hányszor, meg hol sikerült letapiznom, mire kiszabadultunk a zuhanyfüggöny alól.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 25, 2016 5:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kár lenne tagadni, hogy nem fordult meg a fejemben az néha, hogy miként is lehetne átlépni a barátságunk határát, de valahogy sose számítottam ilyenre, meg szerintem nem is így kellett volna történnie. Eleinte csak én süllyedek el szégyenemben, majd pedig ő is követ ebben. Biztosan, ha ez valami idióta film lenne, akkor most kiabálnák a képernyő előtt ülve sokan, hogy mit szégyellitek magatok, nincs okotok panaszra, de attól még… Kínos volt ez a helyzet, nincs mit szépíteni. Persze, a filmekben ezen is sokkal könnyebben túl jutnak, de a valóság… mindig is nehezebb volt…
Nem tudom, hogy Tednek hálásnak kellene lennem, vagy inkább nem, hogy megakadályozta azt, hogy megint valami „értelmeset” mondjak és hogy annyira ne érezzem magam beégve, ezért segített abban, hogy Declan velem együtt égjen, és vörösödjön el. Pipacsok, vagy a vörös rózsák már tuti sárgák lennének az irigységtől, ha látnák azt, hogy mi milyen szép pirosat is képesek vagyunk produkálni ebben a helyzetben. Mármint arcunk színére gondolok… Bár lehet az én testem már tényleg a lábujjamtól a fejem búbjáig vörös, nem merem megnézni.
Miután Dávid szoborhoz méltóan megleshettem már őt is, még se bírok értelmesen gondolni se már és könnyedén kapom a szemeim elé a kezemet, mintha csak nem rémlene az, hogy amúgy görög szobrok hozzánk képest talán túl is vannak öltözve. Végül a nevetés szerű hangja képes észhez téríteni és sietve kapom magam elé a kezemet ismét, miközben a szememet megforgatom. – Nem ér kinevetni… - szólaltam meg kissé durcásan, hiszen már így is kínos volt. A nevetésnek köszönhetően már tényleg azt kívántam, hogy inkább nyíljon meg alattam a padló és zuhanjak a szomszédhoz. Talán még az is kevésbé lenne kínos, ciki, mint ez a helyzet.
Hamarosan pedig már hadonászok is, mintha nem lenne mit takargatnom, és egy pillanatra még az se tűnik fel, hogy nem a kezem mozgását figyeli, hanem sokkal inkább mást. Én pedig inkább csak lépek, hogy végre kimásszunk ebből a slamasztikából, de persze ő neki totálisan máshol járt az esze, én meg inkább a padlót figyeltem, így hamarosan koccanunk. Ted pottyan, én Declan keze után kapok, aminek köszönhetően egy pillanatra mi is összeütközünk és a két test egymásnak simul. Ha kívülről nézném, akkor már sírva röhögnék, de így inkább csak tényleg el akartam onnan párologni.
- Nem történt, semmi… - lendítem a kezem, a testem már totálisan megint láthatóvá válik, amikor meg a pillantását meglátom, akkor kapcsolok ismét. Mennyivel egyszerűbb neki. Neki legalább csak egy helyen kell takargatnia magát, nekem meg még két helyre is kellene figyelni, nem hogy még arra is, hogy merre lépjek. Nem túlzottan megy a koncentrálás, a gondolataim egészen máshol járnak, így esik meg, hogy többször is ugyanabba az irányba lépünk és újra karambolozunk is. Muszáj koncentrálni és össze is jönne, ha Tekergő lába nem akadna be, nem rántana magával, hogy hamarosan a fürdő ajtajának simuljon a hátam, ő meg nekem, de persze neki még a fejét is be kell vernie, viszont mielőtt gondolkozhatnék, azelőtt még sikerül valahogyan telibe kapnom a kezemmel a kilincset is, így az ajtó könnyedén nyílik, míg végül a földön kötök ki, ő pedig rajtam.
- Declan… - szólalok meg óvatosan, hiszen kár lenne tagadni, hogy az istenek ne lettek volna olyan kegyesek vele az évek alatt… Az arcom pedig még pirosabb lesz, de ha ez nem lenne elég, akkor még Ted is úgy gondolja, hogy itt a helye. A következő pillanatban ugrik, részben Declan hátán, majd onnan tovább a kádba, hogy ő fürdeni akar, csak azzal nem számol, hogy azzal a lendülettel még ránk is borítja a felszerelt zuhanyfüggönyt…
Lehetne még ennél is cikibb a helyzet?!




••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



Declan Collins ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 25, 2016 3:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nos, nem mint ha annyira unatkoztunk volna eddig, de... legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kerülünk hasonló szituba. Na jó, kamaszként még reménykedtem benne, hogy egyszer idáig is tovább lépünk a barátságunkból, de a fenébe is! Nem most! Meg nem így... hogy a legszívesebben mindketten a föld alá süllyednénk kínunkban.
- Mi? Hogy... csak... mi... – hadoválok én is össze-vissza minden hülyeséget, csak az nem megy, hogy két értelmes szót kibökjek egymás után, de hé! Pasiból vagyok, nem róhatja fel senki, hogy képtelen vagyok értelmesen gondolkozni, ha egy nő ledobja előttem a ruháit. Vagy leejti a törölközőjét, ez esetben részletkérdés.
Miután összekaptam magam, már épp fordultam volna, hogy menekülési útvonalat biztosítsak Suzie-nak, amíg menti a maradék menthető büszkeségét, amikor Ted is alakít, és míg eddig csak számomra akadt látnivaló, most már Suzie is kigyönyörködheti magát – én pedig csatlakozok a pipacsvörösen pirulók klubjához...
Ciki vagy sem, hogy már az én törölközőm is a bokám körül tekereg ahelyett, hogy a derekamon lenne, a helyzet kínosságától függetlenül ahogy Suzie a szeme elé kapja a kezét, egyszerűen képtelen vagyok fegyelmezni magam, és ha nevetésnek túlzás is lenne hívni, azért némi kuncogásra telik tőlem. Jajj, egyem meg... de kis dinka tud lenni ha zavarban van.
- Jó ötlet. Támogatom. – éltem sebesen az ajánlatával, miközben szerencsétlen Ted előttem lógott, hogy minél többet takarjon belőlem... hála az égnek, hogy nem valami padlócirkáló szobakutya, aki a tenyeremen is elfér, hanem pár számmal nagyobb. Nem csak az én érdekemben, az övében is. Legalább nem bírtam ész nélkül eldobni, csak hogy magamat takargassam.
Az igazat megvallva nem is igazán figyeltem, hogy Suzie mit mutogat, kinek merre kéne mennie – valami „megmagyarázhatatlan” oknál fogva, amint elmozdította maga elől a kezeit, ahelyett, hogy azt néztem volna, merre mutogat, akaratlanul is inkább arra felé vándorolt a tekintetem, amerre nem kellett volna... Így történhetett az is, hogy amikor egyszerre megindultunk, naná, hogy én rossz irányba indulok, és lendületből össze is ütközünk – szegény Tedet meg lendületből ki is ejtem a kezemből, mire vizesen, sárosan, úgy, ahogy van, fogja menekülőre.
- Uhh, bocs! – kapom magam elé a kezemet, ha már felszabadult, azzal már lépnék is oldalra, de naná, hogy megint Suzie-val egyszerre, egy irányba... Majd miután még 2-3-szor ugyanarra akarunk menekülni, és irányt változtatva menekülnék, hogy többet ne ütközzünk össze, naná, hogy valami megint történik. Hát nem beleakad a lábam abba a kurva törölközőbe? Én meg amikor ismét lépnék, a fizikai törvényeinek megadva magam veszítem el az egyensúlyomat, és úgy passzírozom neki szerencsétlen Suzie-t a fürdőszoba ajtajának, ahogy az a nagy könyvben meg van írva... vagy valami elcseszett romantikus vígjátékban, csak grátiszként még az ajtót is sikerül lefejelnem mellé.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 5:02 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Suzie & Tekergő otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Palmwoods - a jövő hírességeinek otthona
» Shan és Wade otthona

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Lakónegyed-