Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 26, 2013 4:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Meglepett, hogy már is mennie kell és kicsit rosszul is esett, hogy itt hagyott. Mi után elment felöltöztem én is és gondolkoztam merre kéne tovább menni, de most egy picit inkább megpihentem az ágyamba. Gondolkoztam és arra jutottam, hogy ha újra összefutok Katnissel, akkor első célom az lesz, hogy meglátogassuk a kis vöröst..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 26, 2013 4:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Egy hümmögő hanggal jeleztem, hogy többek között ez is érdekelt. Széles mosoly ült ki arcomra, tudván, hogy nem tart egy utolsó ribancnak, mint Harmony. Visszagondolva a lányra, úgy érzem, nem az volt utolsó találkozásunk. Alig várom a következőt, remélem ő is.
- Meglehet, hogy ez egy furcsa, testi kötődéssel járó barátság kezdete. - mondtam ki azt, ami először eszembe jutott.
Vagy nem kéne még barátságnak neveznem?! Fogalmazzunk úgy, hogy szövetség. Tág fogalom, még akármi kialakulhat, és úgy hiszem ki is fog. A nadrágomban megrezdült a telefonom, mire kikecmeregtem a puha ágyból, és a képernyőre pillantottam. Az üzenet újabb mosolyt csalt arcomra, és már kezdtem is pakolni. A pólóm tiszta vér volt, nem mehettem így emberek közé. Nem zavartatva magam, a melltartóra vettem fel a dzsekimet, és addig húztam fel a cipzárt, hogy eltakarjam kikívánkozó kebleim. Lassan öltöztem, néha-néha Elijah-ra pillantva. Mielőtt még feltetette volna azt a kérdést, hogy "Hova mész?", válaszoltam.
- Ne haragudj, de találkám van. Biztosra veszem, hogy még találkozunk. - mosolyogtam rá, majd egy szenvedélyes búcsúcsókot követően az ajtó felé indultam, hogy elhagyjam a villát.
- Ne fáradj, kitalálok magamtól is. - intettem le, mikor láttam, hogy fel akar kelni.
Semmi szükség nem volt rá, bizonyára nem ugyan ott van a bejárati ajtó, ahol eddig volt. Becsuktam magam mögött az ajtót, és a hosszúnak tűnő folyosón végigsétálva, beletúrtam a hajamba, hogy ne nézzen ki annyira csapzottan. Nem találkoztam senkivel, de egy-egy ajtó mögül hallottam hangokat. Nem tartottam szerencsésnek hallgatózni, főleg nem egy eredeti vámpír csevejt. 99%, hogy elkaptak volna.
Kiérve a friss levegőre, bepattantam a járgányomba, és megindultam a Grillbe, ahol Roset találom.

//Grill//
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 26, 2013 2:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Én is, mint ahogy ő is nagyon élveztük egymás jelenlétét az ágyban. Amikor minden szép véget ért megkérdezte tőlem, amit akart.
- Úgy érted, hogy akarok-e még tőled valamit? - Kérdését nem értettem igazán, de igyekeztem rá válaszokat keresni.
- Én nem akarlak téged elfelejteni, nem csak egy kalandra kellettél nekem. Ha csak erre kellettél volna, akkor nem adtam volna a szavam, hogy bármikor bárkitől megvédelek és még a vérfarkas harapást is segítenék neked orvosolni. Te hogy gondolod? - Tettem fel neki én is a kérdésemet és megsimogattam az arcát és adtam a homlokára egy puszit. Szerintem, ha ő még sem akar velem tovább barátkozni, akkor is örömmel fogok vissza gondolni erre a szép csodás kis estére, vele együtt a kis vörös csajszira is, akivel egyszer még nagyon nagyon összefutnék valahol.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 26, 2013 1:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Már csak azt vettem észre, hogy az ágyon fekszem, Elijah pedig felém hajol. Nagy ártatlan szemekkel néztem rá, mintha csak egy kis angyal lennék, mosolyom viszont egészen mást sugallt. Negédesen beleharaptam alsó ajkaimba, és hallgattam megjegyzését. Egyáltalán nem lepett meg, sőt reméltem is.
- Tudom. - csak ennyit feleltem.
Bár csak én is ezt mondhattam volna, de én nem így éreztem iránta. Legszívesebben őt is kinyírtam volna, szeszélyes természetemnek köszönhetően, de a sors máshogyan vélekedett erről. Egyre kevesebb ruhadarab maradt rajtunk, míg nem az összes lekerült rólunk, és immáron semmi sem hátráltatta a kalandunkat. Testünk összesimult, a levegő szinte felforrt körülöttünk, mindketten hagytuk, hogy magával ragadjon a gyönyör. A csendet zihálás, és elhaló hangok moraja törte meg. Nem gondolkoztam azon, mi lesz ez után. A pillanatnak szenteltem minden érzékem és gondolatom. Az ágy majdhogynem nyikorgott vad vágyaink ölelkezése közben, pedig elég strapabírónak tűnt.

Tartott amíg tartott, de mint mindennek ez is vésetért. Mellkasára borulva pihentem tovább, és körmöm hegyével hasfalát cirógattam. Vártam a megfelelő alkalmat, hogy szabadjára eresszel gondolataim, és megosszam vele azokat. Előtte azonban érdekelt, az ő gondolataira.
- Mire gondolsz most?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 26, 2013 12:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Amikor már a falhoz nyomott és levette a felsőjét, akkor a tett adta a választ. A falnál csók közben levettem magamról a pólót és a nyakkendőt, majd eldobtam a szobában és vadul csókoltam tovább a lányt és mentem vele az ágyhoz, ahol le döntöttem őt és úgy folytattuk. Ám viszont valamit közben meg kellett vele osztanom, amire kíváncsi voltam mit fog, majd reagálni.
- Tudod, amikor megláttalak a játszótéren már akkor ennyire kívántalak, mint ahogy most és tudtam, hogy ez fog történni. - Elmosolyodva csókoltam tovább és kicsatoltam az övem. Nem nagyon érettem, hogy mért csinálja ezt, amikor elsőnek szinte megölt volna, amikor még leállítottak őt az ivászatról, de mindegy. Minden jó, ha a vége jó, szóval minden rendben van. Egy kérdés még bennem keringet, hogy vajon csak egy kaland vagyok neki és ezután már elfelejt, vagy később felkeresné velem együtt Harmony-t és megvizsgálnánk őt, az az nem felejtene el engem és barátom maradna.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 26, 2013 12:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Én sem voltam épp vitatkozós kedvemben, de nem bírtam magammal. Muszáj volt megjegyeznem egy-két dolgot, hogy aztán soha többet ne kerüljön szóva. Jobb lezárni minél előbb.
- Nem.... - már nem volt időm reagálni.
A férfi kezei már derekamat ölelték, és ahogy Én az előbb, most ő is lopott egy csókot tőlem, amit nagy beleéléssel viszonoztam. Miért ne tettem volna?! Bevallom haboztam, mikor választás elé állított. Vágyaktól fűtött testem, küzdött a vérszívó szörny ösztöneivel, végül a testiségek győzedelmeskedtek. Egy utolsó kortyot ittam még a vérből, majd ledobva azt a földre, ismét Elijah ajkaira tapadtam. Bal kezem a vállára csúsztattam, jobb kezem pedig tarkójára vándorolt. Az államról lefolyt vér, már a pólómat díszítette, de egyáltalán nem érdekelt. Egy pillanat alatt a falhoz nyomtam, és úgy halmoztam el vad csókjaimmal. Csak egy másodpercre eresztettem el őt, hogy megszabaduljak fekete dzsekimtől.Ez is a földön heverve végezte. Reméltem már nem kel választ adnom kérdése, tetteim magukért beszélnek. Bár még mindig az idegen kategóriába tartozott számomra, egyre jobban megkedveltem. Tetszett az erő, amit képviselt és még az is, hogy megpróbálja elnyomni vámpír énjét, amivel persze nem értek egyet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 25, 2013 11:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Teljesen felidegesített azzal a mondattal, hogy nem vall rám az erkölcsös szó. Pedig az vagyok én, ha a szavamat adom, akkor az úgy lesz. Bennem meg lehet bízni olyankor..
- Nem tudsz erről semmit, de most nem akarok ezen vitázni. Nem öltem meg a lányt és ha nem lennék erkölcsös, akkor szerinted törődnék veled? Szerintem nem, szóval psszt és csináljunk valami érdekeset. - Meg ittam azt a maradék pár csepp vért és oda sétáltam Katnisshez majd átölelve megcsókoltam őt.
- Most, akkor válasz én köztem és a vér között. - Mosolyogtam rá, miközben hirtelen eszembe jutott egy régi ismerős, akivel már rég nem találkoztam, de nem nagyon érdekelt már ő, hiszen ő sem keresett engem. Próbáltam inkább maximálisan Katnissre figyelni és teljesíteni azt amit ő akar. Látszik rajta, hogy nem hisz erkölcsösnek, de idővel befogja látni, hogy igen is az vagyok és megbízhat bennem bárki, ha olyanról van szó, ami érdekes.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 25, 2013 10:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Ha tovább folytatom az ivást, teljesen elrészegít a mámor, és ki tudja, mire szánnám el magam. Vagy valami őrültséget teszek, vagy teljesen lejáratom magam. De miután megkínált újból, nem vitt rá a lélek, hogy nemet mondjak. Végig a tasakkal szemezve elvettem tőle, és már ittam is. Hogy kellőképp figyelni tudjak szavai jelentésére, egy pillanatra megálltam, és lenyaltam szám széléről a a vöröslő cseppeket. Először azt hittem, hogy rosszul hallok. Egyszerre örültem meg és csalódtam is, amiért végig volt gyógyír a vérfarkas harapás ellen, de nem tudtam róla. Egy lehetőség kezdett szemem előtt lebegni, de most még nem akartam belemerülni teljesen.
- Ez érdekes. Ha te magad ajánlottad fel, elfogadom. Nem lenne rossz, ha lenne nálam a veszélyesebb helyzetekre. - magamtól nem hoztam volna, fel de ez is egy újabb visszautasíthatatlan ajánlat volt.
De egy percre sem hittem azt, hogy testvére kész örömmel adna nekem az értékes véréből. Ez nagyvonalúságra vallana, de mint mondtam, nem sok jót hallottam felőle. Vagy lehet csak alaptalan pletykákat hallottam?! Előfordulhat.
- Persze, Elijah az erkölcs megtestesítője. - álltam fel, és járkálni kezdtem, miközben a levegőbe beszéltem. - Pont így hallottam rólad is. De amit ma láttam, egyáltalán nem vallt arra az emberre, akiről te beszélsz. Láttam tisztán a szemedben. Hiába vívtad belső harcaid, mélyen belül szemrebbenés alatt megölted volna a lányt. - álltam meg előtte, odahajolva közvetlen elé, hogy még egyszer bepillantást nyerjek abba a tekintetbe. Azonban már nem láttam semmit. Szemeim végigvezettem szája vonalán, és egy hirtelen vágytól vezérelve egy apró csókot leheltem rá. Ezután elsétáltam előtte, mintha semmi nem történt volna, és tovább iszogattam az "italom".
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 25, 2013 10:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Megittam előttem és hoztam neki még egyet és felé nyújtottam.
- Ha vágysz még rá hát tessék. - Oda adtam neki. Türelmetlen volt, mert a kérdésére elfelejtettem válaszolni. Talán, azért, mert túl sokat gyönyörködtem benne és mivel elgondolkoztam kiment a fejemből de igyekeztem.
- Ohh, ne haragudj.. hát úgy értem, hogy Klaus vére meggyógyít a harapásból. Talán tudnék tőle szerezni, ha szükséged lenne rá, de nem biztos. Klaus általában csak azokon segít, akikre még szüksége lesz, vagy van, vagy lehet. - Ezután igyekeztem az előző kérdésére válaszolni. A kis vörös csajszi.. tudtam, hogy gondot fog ez is még okozni.
- Kérlek szépen, azért, mert nem akartam neki még egy gondot okozni. Erkölcsös vagyok.. ő már hallott rólam, ha te ismertél volna, vagy hallottál volna rólam, akkor te is úgy meg lettél volna lepődve azon, hogy milyen vagyok. Ha láttad az arcát lehetett rajta látni, hogy szinte nem is ismert és reménykedett, hogy meg kegyelmezek neki. - Meséltem el neki a sztorimat és remélem megfogja érteni, hogy én szeretnék erkölcsös ember maradni ezek után. Meg amúgy is hát Harmony aranyos leszámítva, hogy egy kígyó volt velünk, de mi sem cselekedtünk vele másképp.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 25, 2013 9:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Már csak azt vettem észre, hogy felülről repül felém egy tasak. Üres kezemmel elkaptam és felültem, hogy fogaimmal letépve a kupakszerűségér, belekóstoljak. Szinte felrobbant a szám, ahogy a vörös nedű megérintette a nyelvem, annak ellenére, hogy nem friss és még kevésbé meleg. De mégis csak csak vér, és a vámpírok szeretik a vért. Egyre mohóbban kezdtem szívni a tasak tartalmát, miközben csukott szemmel elvéltem ezt az euforikusnak mondható érzést és ízvilágot. Nagyon finom volt. Szeme alján megjelentek a ragadóz tipikus jele, és mikor kezdtem elragadtatni magam, nagy nehezen de sikerül elszakítanom a számtól a tasakot. Két vércsepp, lassan végigfolyt szám sarkától egészen az államig, de nem zavart. Hogy ne kelljen tovább a poharat szorongatnom a helységben lévő asztalkához sétáltam, és leraktam oda. Talán kulturáltabb lett volna, ha előbb kitöltöm a folyadékot a pohárba és onnan iszom?! Már nem számít.
- Igen, én is örömmel megkóstoltam volna. És ha már szóba került a lány. Elárulnád, hogy miért hívtál mentőt?! Mindent hallottam. - vontam kérdőre, mert egyáltalán nem tetszett, hogy segített az első áldozatomnak.
Mi van, ha bosszút akar majd állni? Jobban ismeri a környéket és a lakókat is nálam. A rettegés és a mozgalmas élet között azért van különbség.
- Ha csak nem kap el a hév, mindenképp szólok. - mosolyogtam gonoszul, majd újra szívni kezdem a tasakot, egészen addig, amíg ki nem ürült. Jóleső sóhajjal nyugtáztam, hogy elfogyott, ugyan akkor vágytam még többre és többre és még annál is többre.
És mé csak most vettem észre, hogy nem lettem okosabb, nem válaszolt a kérdésemre. Meg akarta úszni?! Azt mér nem, ha már kikotyogta, avasson is be.
- De visszatérve a farkasharapásra, áruld el, hogy értetted azt, hogy kezeljük? - amíg el nem mondta, nem szállok le a témáról, kitartó vagyok.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 25, 2013 9:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Végül sikerült belevinnem a zacskós vérbe őt. Amikor oda sétáltam az asztalhoz, hogy a fiókból kivegyek kettő zacskós vért, akkor ő az ágyon hátra dőlt. Nem mondom elég szép látvány volt nézni őt, mert nagyon aranyos volt az én ágyamban. Kicsit kacagtam is magamban, de nem akartam, hogy észre vegye. Oda sétáltam hozzá és felbontva oda adtam neki az egyiket majd a másikat elkezdtem inni.
- Szerintem ez is nagyon jó nincs nagy különbség szerintem, ám ez a Harmony ez elég fura volt. A tündér vér eléggé vonzó számomra is, szóval nehéz lesz neki ellen állni. - Nem tartottam nagyon lényegesnek, de valamiről beszélnünk kellet. Nem akarom, hogy elrontsam ezt a szép estét, szóval inkább vissza fogtam a hülyeségeimet és értelmesen próbáltam vele beszélgetni.
- Azért, majd ha belebotlasz egy tündérbe, aki tiszta, akkor szólj, mert egyet szívesen megvizsgálnék és talán még meg is kóstolnám azt a különleges vért. - Néztem rá és közben hallottam, hogy most a házban elég nagy a forgalom. Nem nagyon zavart, de azért nem ártott tudni arról, hogy a testvéreim itthon garázdálkodnak.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 25, 2013 9:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Őszintén szólva nem nyugtatott meg, hogy bénék, csak egyetlen egy harapás, és alulról szagolom az ibolyát. Egyetlen karcolás a fogukkal és végleg halott vagyok. Elkerekedtek a szemeim, mikor mondta, hogy kezelni tudjuk ezt a problémát. Hogyisne!
- Hogy érted ezt. Az ilyesmit nem lehet kezelni, ha lehetne sok vámpír még most is élne, úgy ahogy. - firtattam tovább a dolgot.
Elég kényelmetlenül éreztem magam, amit fogalmam sincs semmiről. Ostobának tűnhetek mellette, pedig nem vagyok az, igen is széles körű tudással rendelkezem.
Vonakodva ugyan, de végül beadtam a derekam. A semminél még a zacskós vér is jobb, habár nem vagyok hozzászokva. Túl rég volt már, hogy olyat fogyasztottam.
- Legyen. - egyeztem bele, és vártam, hogy mi történik.
Úgy tűnhetett, mintha ő tenne nekem azzal szívességet, hogy ad vért, pedig nekem kellene hálásnak lennem azért, hogy kiszolgál vele. Valahogy mindig úgy áll a szénám, hogy furán jönnek ki a dolgok. Én is megittam minden csepp bort, majd hátradőlve az ágyon, elterültem. Emellett ügyeltem arra, hogy ne öntsem le az ágyneműt a maradék itallal, ami a pohár alján összegyűlt.
~Kényelmes ágy, meg kell hagyni. Vajon, mikor volt itt utoljára nővel? - gondolataim egyik pillanatról a másikra elkalandoztak, piszkos fantáziám utat tört magának.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 25, 2013 9:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Feltette a kérdését, de kortyoltam egyet a válaszom előtt.
- Hát azt hallottam, hogy van egy két veszélyes vérfarkas, de még most sok a kezdő a fiatal korú, akik nem rendelkeznek tapasztalattal, ezért nem nehéz velük elbánni. Vigyázz velük is ne becsüld alá őket, de ha megharapna egy, akkor majd valahogy kezeljük azt a problémád is. - Senkit nem vettem még soha a szárnyam alá, mint őt. Ám sajnált a mai vérivászati dolog, de ezen megpróbáltam javítani.
- Nincs kedved zacskós vért inni? Ha már elmaradt a mai, akkor pótoljuk valahogy még, ha ez nem is annyira jó neked, de legalább ihatnám. Elvégre megígértem neked, hogy vért iszunk ma este, szóval ne kéresd magad kérlek. - Mosolyogtam rá közben ki ittam a maradék bort a poharamból és egy picit Harmonyra gondoltam. Kíváncsi voltam jól van-e talán egyszer majd felkeresem és megbeszélem vele ezt a dolgot és ha igézhető állapotba kerülne egyszer, akkor rögtön lecsapnék rá és javítanám a mai estét.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 25, 2013 8:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Mosolyogva bólintottam felé, jelezve, hogy hallottam már Klausról, de inkább hírhedt, mint híres. A "közmondás" hallatán pedig még szélesebb vigyor ült ki arcomra, hiszen nem kell bemutatni a saját fajtámat. Olyanokat megtudtam, amiket nem hiszem, hogy szándékosan mondott el, hiszen mi közöm nekem ahhoz, hogy milyen célja van most hibrid testvérének. Viszont jó, hogy tudomást szereztem róla, meglehet, hogy egyszer még hasznomra lesz ez az információ. Lassan, de biztosan fogyott a poharamban lötykölődő vörösbor, többé kevésbé csillapítva a vér utáni vágyat. A többi testvéréről nem volt tudomásom, így ugyancsak nagy érdeklődéssel hallgattam. Jó sokan vannak ám! Mindent összevetve, zt szűrtem le ebből kis monológból, hogy Elijah-n és Finn-en kívül közveszélyesek.
- Nem hiszem, hogy túl nagy gondjaim akadnának velük kapcsolatban, ha csak nem akarnak kinyírni alaptalanul, és persze akkor ha nem nézem őket lecsapolni való embereknek. - vontam vállat nemtörődöm módjára, majd visszasétáltam, és helyet foglaltam iménti helyemen.
Halk hümmögésem mellett elgondolkodtam, mi van még, amit tudni szeretnék. Nem kellett nagyon törnöm a fejem, a kérdések, csak úgy jöttek.
- Igen volna még pár. Érdekelnének a városban élő veszélyesebb alakok, akikkel óvatosabbnak kéne lennem. Vérfarkasok, vámpírok, esetleg boszorkányok. - ujjaim a takaró szélével játszadoztak, így hallgattam tovább a vámpírt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 25, 2013 6:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Lényegre törően fel tette a kérdéseket és így már jobban tudtam mit meséljek neki.
- Hát gondolom Klaust nem kell bemutatnom. Ő a legerősebb vámpír a földön és ő már hibrid az az vérfarkas és egyben eredeti vámpír. Most épp hibrideket gyárt, szóval épp csapatot alkot. Vele vigyázz, ha még nem ismered, nem ajánlatos benne megbízni, ahogy a többi testvéremben sem, meg hát te is tudod a mondást ,,A vámpírokban ne bízz soha!". - Fejeztem be neki mondatomat Klausról és közben a többieket is érintettem.
- Rebekah rendes, ha épp olyan kedvében van, de nem árt tőle is óvakodni. Ott van a drága kis Finn testvérem, akitől szerintem nem nagyon kell tartanod, mert ő utálja, hogy vámpír, vagy is nem nagyon szereti ezt az ön magát talán, ezért nem lenne képes ártani neked. Kolról csak annyit mondanék, hogy ő nagyon szeret szórakozni, szóval szerintem veled sem tenne kivételt eljátszadozna veled. Nagyjából ennyi, de még egyszer mondom, ha bármi problémád van velük, akkor csak szólj nekem. - Vetettem le a fekete zakómat és ledobtam az asztal előtti székre.
- Vagy még valamire kíváncsi? - Tettem fel neki kérdésemet és néztem rá.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 24, 2013 9:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Komolyan ilyen gyámoltalannak és védtelennek tűnök?! Mert akkor stílust kellene váltanom, vagy változtatnom kellene valamin. Bizonyára ezért talál meg állandóan a baj, mindig a leggyengébbnek látszót személyt találják meg a gondok. De hiába a sok történés, jól bírom, sőt mondhatni szeretem. Legalább nem unalmas az élet, ha már örökké tart, illetve addig, amíg ki nem nyírnak.
- Elijah, te mindig ilyen vagy?!Mármint, hogy vagy képes így viselkedni. A régi idők elmúltak, te mégis régimódi maradtál, leszámítva az öltözködést, az nem rossz. - kacagtam fel halkan, majd megköszörültem a torkom és folytattam.
- Néha jobb elfeledni régi énünket, nem mindig idéz fel jó emlékeket. - néztem szemeibe, majd kiittam a pohár tartalmát.
Túl meghitt volt a pillanat, és magamra sem ismertem. Ez a szív sosem fog többé dobogni, nincs értelme erőltetni.Benőtte a kiirthatatlan gyom, nincs mit tenni. Miután teletöltötte a poharam, felálltam és járkálni kezdtem, de fül hegyezve ittam minden szavát.Végre rátért a lényegre. Elérkezett az ideje az összes kérdésem feltevésének, nem is haboztam egy szuszra, fel is tettem.
- Ebből nem sok derült ki. Nem lehetne kicsit részletesebben? Kezdhetnéd azzal, hogy megnevezed az illetőket, kezdve a testvéreiddel. Kellemetlen lenne, ha neagy isten összefutnék valamelyikükkel a házban és még csak azt sem tudom kicsodák. Ehhez persze kort is fűzhetsz, így könnyebb beazonosítani. Aztán a város nagy legényeivel folytathatnád. - vittem fel és le a hangsúlyt, néhány tanácsot adva, mire lennék kíváncsi.
Várat csak alapanyagból lehet építeni. Előhalásztam a telefonom a zsebemből, hogy megnézzem mennyi az idő, és akkor egy SMS-t véltem felfedezni. Meg is nyitottam, mire őszinte mosoly húzódott ajkaimra. Rose volt az. És már rég üzent, de hát elég elfoglalt voltam mostanság.
*Remek, én is ma éjjel érkeztem, de a találkával még várnunk kell, épp ismerkedek a város hírességeivel. Pontosabban merre jársz?* - pötyögtem vissza a szavakat, majd egyetlen gombnyomással elküldtem az üzenetet.
- Szóval? - fordultam felé ismét.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 24, 2013 9:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Elmesélte, hogy a vérfarkasokkal volt problémája. Elsőnek, amikor találkoztam sokkal gorombább volt, mint most. Lehet már megkedveld, de én már az kezdetek óta bírom őt. Kortyolgattam én is a poharamból a bort.
- Ha valami komolyabb dolog történne most pl: valaki szórakozna magával, vagy egy farkas zaklatna - Próbáltam vele tegeződni, mivel megkért rá. - Akkor Szólj csak és én elintézem őt . Bántam már el farkasokkal, szóval ez most is sikerülne. - Törődtem vele, ahogy a Harmony-s kalandnál is. Láttam rajta mennyire szeretném, ha végre megtartanám a beszámolóm így hát bele kezdtem, de előtte kortyoltam még egyet.
- Hát tudja a testvéreim, ha valakit kiszemelnek maguknak, akkor őket halálra tudják zaklatni, de magával ez nem fog megtörténni. Ahogy mondtam legyen óvatosabb az ivászattal, mert ha nem lettem volna ott szerintem nem kezelte volna ilyen nyugodtan a helyzetet, mint az én oldalamon. De nem tudom mit mondhatnék, mert ha kell segítek valakit levakarni, szóval nem vagy nagy veszélyben csak mindig légy óvatos, oké? Ha van valami kérdésed akkor most mond, mert most vagyok itt. - Mosolyogtam rá és teli töltöttem újra a poharakat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 24, 2013 8:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Ajkaim féloldalas mosolyra húzódtak, majd keresztbe tettem a lábam, és kényelembe helyztem magam.
- Úgy gondolom, hogy ha egy férfi beenged a hálójába egy nőt, az a minimum, hogy tegeződnek. És az igazat megvallva egy csöppet zavarna! Elhagyhatók a további formaságok. - legyintettem felé, de addigra ő már sehol sem volt.
Pár pillanat múlva itallal és poharakkal tért vissza, aminek nagyon örültem. Nocsak a végén kiderül, hogy az eddigi gonosz csillogás a szemében csak ábránd volt, és nem valódi. Kedves volt, udvarias, és igazán házias. A férfiakról ritkán mondható ez el, főleg a mai férfiakról. Minden sokkal jobb volt a régi szép időkben. Ez viszont nem vonatkozik Elihajra, felkeltette a kíváncsiságom.
- Köszönöm. - úgy látszik a jó modor belőlem se halt ki teljesen.
Miután megkaptam a poharat először orromhoz emeltem, mint a nagyok, majd a számhoz, és belekortyoltam.
Nagyon jól esett kiszáradt torkomnak, és az íze is pompás volt. Jó úton haladt afelé, hogy lenyűgözzön, de mé csak az út elején járt.
- Ó nem aggódok. Én is nagylány vagyok, megtudom magam védeni, ha kell. - feleltem szemráhányóan, majd újabb korty gördült le torkomon.
Milyen kérdés ez?! Elfutni?! Ezzel akar valamire célozni, vagy direkt húzza az időt?! Mindenesetre elővettem jobbik, szociálisabbik felem, és belemntem a beszélgetésbe.
- Szerencsére még nem, de sok pletykát hallottam róluk. Nem is egy barátom áldozatként végezte. És ha a futáson múlna az életem, én is azt tenném. Lehet szégyen a futás, de sokszor hasznos. A legtöbb gondom vérfarkasokkal volt, főleg az utóbbi öt évben. - ecseteltem tovább.
Ha egyszer beindul a beszélőkém nehezen tudom befogni. Még nem tudta, mire vállalkozott. Ahogy leült mellém, akarva-akaratlanul végigfutottak rajta szemeim, nem törődve azzal, hogy feltűnik neki. Rég túl vagyok azon a korszakomon, hogy mindenért zavarba lehetett hozni, az a Katniss a múlté.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 24, 2013 7:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Hamar meg is érkeztünk a lakásba és a hálószobámba sétáltunk. Ott leült az ágyamra és már a felvilágosító órát szerette volna, de szerintem az még ráér.
- Nocsak már tegeződik felém? Én ugyan úgy magáznám magát, ha csak nem zavarja önt. Hát várjon csak.. - vámpír gyorsaságomat kihasználva felhoztam a szobába egy kis bort és két poharat majd szét öntöttem és a kezébe adtam egyet.
- Szerintem a felvilágosító óra még várhat egy kicsit. Hát tudja ha valami gond adódik valakivel aki beléphet a házba azt egyszerűen elintézem, vagy majd más megteszi helyettem, szóval emiatt nem kell aggódnia. Mondja csak, volt már gondja vámpír vadászokkal, vagy más lényekkel? Elfutott előlük? - mosolyogtam rá gonoszan és helyet foglaltam mellette az ágyon. Egy kicsit zavar Harmony veszélyt hozhat Katnissre és vadászokat a városba, ami nem csak Katnissre lesz veszélyes. Remélem nem fog rosszul cselekedni, mert én magam intézem majd el..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 24, 2013 7:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
//Elhagyatott templom//

Ki tudta, milyen messze lakik, mindketten visszasétáltunk a játszóréthez, és azt javasoltam szálljunk be a kocsimba. Az ő utasításait követve eljutottunk a hatalmas épület ajtaja elé, immáron két lábon állva. Én csak csodálkozva néztem körül. Szóval ilyen a gazdagok élete. A küszöbön külső felén toporogtam arra várva, hogy beléphessél. Csak egy kedves vagy akár goromba betessékelés is megtette volna, de nem vártam semmi gorombaságot a férfitól. A villa olyan lenyűgöző volt bent is, mint amilyennek kívülről látszott. Próbáltam, nem tátott szájjal körülnézni, de meglehet, hogy nem sikerült. Egyre beljebb haladtunk, végül egy szobában kötöttünk ki. Széles ívben felvontam szemöldököm, majd felé fordultam.
- Ősi létedre nem vagy túl óvatos. Idegeneket engedsz a házadba. Bár igaz, hogy ártani nem sokat tudnék, de egyenlőre nem is célom. - emeltem le róla tekintetem, majd a szoba falain futtattam végig azt, és alaposabban körülnéztem. Megnéztem magamnak a falakon díszelgő freskókat, és a finoman faragott bútorokat. Szép!
- Szóval, most, hogy tudod a nevem, tarthatsz felvilágosító órát. - húztam végig mutatóujjam az ágy szélén, majd nem zavartatva magam helyet is foglaltam rajta.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 29, 2012 1:07 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A hálószobám.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Elijah hálószobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Kol hálószobája
» Elijah szobája
» Elijah Mikaelson
» Elijah új otthona
» Faye and Elijah

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Mikaelson villa-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •