Ez meg sem fordult a fejemben, ami valljuk be, nagyon különös részemről. Sok mindenre szoktam gondolni de ilyesmire.. nem, szinte lehetetlennek tűnt az egész.

- Köszönöm. - bólintottam ekkor már távolságtartón, és nyeltem egy mélyet, de úgy, hogy ő ne láthassa a pillanatnyi feszültséget. - De maga még nem árulta el, kicsoda. - szűkültek össze szemeiem.

- Joga van tudnia arról, hogy micsoda. Igazán nincs mit megköszönnie. - Biccentettem felé, de cseppet sem kimérten, hanem inkább szívélyesen. Jó volt tudni, hogy most már tisztában van azzal, miért olyan erős, amilyen. Ha nem is tud még mindent, akkor is legalább már körvonalazódhattak a fejében a dolgok.
- Boszorkány vagyok. - Válaszoltam. Ha már ő is elmondta, hogy micsoda, akkor én is tartozom ennyivel. Erről szólt a megállapodásunk. - Egy eléggé idős boszorkány. - Mosolyodtam el a végére. - Mivel egy boszorkány hozta létre azt a... csoportot, amelynek maga is tagja, ezért is tudok ennyi mindent magáról és a magához hasonló vadászokról.

- Ezek érdekes információk. - bólogattam szaporán, mintha eddig valaha hallottam volna erről a csoportról. A boszorkányokról igen, de az ötökről soha. De már kezdett összeállni a fejemben egy kép. Shane miért küldött ide engem... valami terve van velem.

- Ismer egy Atticus Shane nevű embert? - kérdeztem tőle összevont szemöldökkel.

- Igen, azok. Jól jegyezze meg őket. - Kacsintottam rá egy kedves és apró mosollyal. Most már talán könnyebb lesz neki és nem lesz olyan elveszett... már ami azt illeti, hogy mégis mi ő és milyen fajba tartozik. Mert ugye azt ő is tudta magáról, hogy nem ember, hanem vadász, de azt nem, hogy a vadászok közül is az egyik legjobbnak rendeltetett.
Ám ezután megcsóváltam a fejem. - Nem régóta vagyok a városban, nem ismerek ilyen nevű embert. Kicsoda ő? Miatta jött Mystic Fallsba? - Kérdeztem érdeklődve.

Soha nem fecsegtem ki apróbb dolgokat. S ez most nem számított aprónak. Atticus Shane egy hatalmas ember, de ezek szerint ingoknitó mögött uzazik. Én véletlenül tudom csak ,hogy ki ő? Igaz, ez is túlzás, mert nem tudok róla sokkal többet, mint amennyit enged, hogy tudjak.

- Egy egyetemi professzor. Miatta jöttem. Nagyon sok rejtélyes kutatása van. És ő mesélt nekem erről a tetoválásról. De ennyit nem mondott el, mint most Ön, hölgyem. - nyeltem újabbat.

Ez a dolog kezdett egyre érdekesebb lenni. Egyetemi professzor a városban? Titokzatos kutatások? Bár az ilyenekhez már hozzászokhattam volna. És ha ez az ember a tetoválást és a szimbólumot kutatja, akkor valószínűleg minden másról tud. Tényleg felettébb érdekes.
- Szívesen segítettem. Van még valami, amit meg szeretne tudni? - Kérdeztem rá, Ki tudja, lehet, hogy még van valami, amire választ keres.

- Még egy nagyon apró kérdésem lenne, igen. - bólintottam határozottan, elvéve a rongyot a kis kosárból és letöröltem a kezemről az olajat, amivel összemaszaoltam majdnem a saját ingemet. - Lesz a városban a közeljövőben valami jeles nap? - kérdeztem. Hátsó szándékom volt, természetesen. Félő, ezt ő is észreveszi. De talán nem fog rákérdezni. HIsz nem is ismer.

Figyeltem, ahogy megtörli a kezét és kíváncsi voltam a kérdésére. Mármint hogy mire irányul. Szintén a természetfelettire, mint a többi? Ám nem, mégsem ilyesfajta volt a kérdése, ami válaszul bólintottam. Úgy láttam, hogy valamiféle bál lesz nemsokára a városban, ezt pedig elég jeles napként szokták számon tartani a kisvárosokban.
- Az alapítók bálját fogják nemsokára megtartani. Eléggé nagy bulinak ígérkezik, valószínűleg ott lesz a város nagy része. - Válaszoltam végül szavakkal is a kérdésére. - Talán tervez arra az időpontra valamit? - Kérdeztem rá, bár nem sok közöm volt hozzá.

- Nem lennék vadász, ha ne terveznék aznapra semmit. - mondtam, de arcomon láthatott némi lelkesedést a téma kapcsán, hisz mindig szerettem az ilyen nagyszabású eseményeket. Persze mindig akadnak olyanok, akik ezt is meghiúsítják, de a legtöbb esetben velem szemben ilyesmit nem próbálnak meg.

- Ön is tiszteletét teszi? - mértem végig. Hát, férfi szemmel egészen csinos. MIlyen kár, hogy nekem komolyabb céljaim vannak..

- Maga nagyon sejtelmes. Talán túlságosan is. - Kissé összeszűkültek a szemeim, de nem rosszallóan, hanem inkább csak kíváncsian. Látszott rajta, hogy tervez valamit, legalábbis felcsillant a szeme a bál hallatán. Én is úgy hallottam, hogy ezeken a bálokon sosincs nyugta a résztvevőknek, ezek szerint pedig még ő is fel fogja kavarni az állóvizet.
- Tervezem. - Mosolyogtam rá. - Nem hagyhatok ki egy ekkora eseményt, főleg, hogy valószínűleg a családom is jelen lesz. - Tettem hozzá, mivel a bál jó alkalomnak ígérkezett arra, hogy kicsivel jobban szemügyre vegyem a családomat és olyan dolgokat is megtudjak róluk, amikor eddig nem tudtam. Meg akartam ismerni őket. - Azért majd csak óvatosan a... vadászgatással. Általában a vámpírok sem kegyelmeznek a fajtájának, még akkor sem, ha maga az egyik legerősebb vámpírvadász.

Még mindig el voltam ragadtatva attól, ahogyan elmagyarázta nekem az egészet. De ez már a múlt. Ami öt perccel korábban történt, máér annak számít. S tudtam nagyon jól, hogy ebből nem engedhetek. Nekem a jelen a fontos, és a jövő. Ez a bál, amit rendeznek majd. És figyelnem kell mindenre és mindenkire, aki ott meg fog jelenni.

- Nos, talán újkeletű szokás.. főleg részemről, hisz' mindenhová egyedül érkezem,. de jól jönne ha egy Mystic Fallsban jártas nő kísérne el. Lenne kedve hozzá? - mondtam mosoly nélkül, de a szemem nevetett.

Figyeltem a férfi arcának rezdüléseit, hátha ki tudok olvasni belőle valamit. Nem jártam sikerrel... nagyon titokzatos volt, sokkal titokzatosabb a kelleténél, nem olyanok, akiket megszoktam. Bár nem csodálkoztam, elvégre egy vadász volt, ők pedig általában kissé magukba fordulnak, hogy minden erejükkel a céljaikra tudjanak összpontosítani. Nála is ez lehetett a helyzet.
Éppen ezért lepődtem meg, amikor felkért, hogy legyek a partnere a bálon. Hmm... nem is rossz ötlet, még nekem sem volt kísérőm, szóval miért is ne? - Igen. - Bólintottam egy apró mosollyal a szám sarkában. - Szívesen elkísérem. - Lehet, hogy nem ártana elmondani neki, hogy a családom az Eredeti vámpírokból áll, szóval nem lenne jó, ha elindulna ellenük egy karóval. Erre majd még úgyis felhívom a figyelmét.

Tán magamat döbbentettem meg a legjobban, ahogyan ezt a kérdést feltettem. Nem voltam társasági lény. Shane professzor sem örülne most, ha látna, hiszen nem kellene hogy barátkozzak. De ez ellen nem tudok hát mit tenn. Hálával tartozom ennek a hölgynek, és úgy vélem hogy leróhatom a tartozást, ha kísérője szerepében tündökölhetek.

- Felírom önnek a számomat. A kocsija elvben elkészült, remélem hogy el is indul majd. - mondtam, még mindig csak úgy hogy a szemeim mosolyogjanak, míg előhúztam egy apróbb kártyát a tárcámból és felé nyújtottam.

Elvettem a felém nyújtott kártyát, aztán a zsebembe mélyesztettem. Ott legalább kéznél lesz.
- Köszönöm a segítséget. - Mosolyogtam rá, aztán behajoltam a kocsiba, hogy elfordítsam a kulcsot. A motor felbőgött, így elégedetten nyugtáztam, hogy most már haza tudok menni. Nem lett volna jó, ha itt kellett volna hagynom a kocsit. - Remélem, hogy én is segítettem magának. - Biccentettem felé, aztán fogtam egy tollat és egy papírt, felírtam rá a mobilszámomat és átadtam neki. - Ez pedig az én számom. Hívjon majd és megbeszéljük a részleteket. - Beültem a kocsimba, viszont még kinéztem rá az ablakon. - Vigyázzon magára. Mystic Falls elég veszélyes hely. - Tettem hozzá. - Viszlát. - Ezzel pedig ráléptem a gázpedálra és elindultam a város felé.

/ ... /

Hetek teltek el azóta, hogy megharapott egy vérfarkas.. azóta többé-kevésbé úgy hiszem hogy sikerült kihevernem az események zuhatagát, már ha nevezhetem így azt, hogy majdnem meghaltam egy hülye idióta dög miatt. Túlélek mindent, ezt így szokásom mondani.

Megálltam, néztem a közeledő kocsikat. Vártam valami finom falatra, ami ezúttal is erővel fog engem feltölteni. Vártam, hogy közelítsen, jöjjön még közelebb, de nem pillantottam meg egyelőre senkit, aki említésre méltó lehetne. Türelmes vagyok, ezen ne is múljék.

Sosem voltam az a fajta, akit kimerít az utazás, így volt ez most is. A megérkezésem után csak levágtam a cuccaimat egy sarokba, aztán köszönés nélkül kivágtattam az ajtón. Abszolút nem volt kedvem ahhoz, hogy újabb monológot hallgassak végig arról, miként kellene viselkednem az új helyen. Köszönöm szépen, remekül tudom irányítani az életemet egymagam is. Nem szorulok mások segítségére. Főleg nem a nővérem papolására...
Még az sem riasztott el, hogy az idő nem a legbarátságosabb. Ahogy észrevettem sikerült a város legszéléig jutnom, így a felderítést akár el is kezdhetem. Mystic Falls, mit rejtegetsz?

Szokatlan az, mikor valakit gyalog látok erre. Egy lány, egy gyönyörű szőke lány mégis ilyet tett. Nem volt vámpír, ez messziről észlelhető volt rajta. S még soha nem láttam a közelben. Talán itt az ideje, hogy felderítsek egyes dolgokat, vagy nem is tudom, hogyan tudnám elmondani ezt.

- Hé... te meg mit keresel itt? - kérdeztem tőle, közelebb lépve hozzá, felvont szemölödkkel. Először azt akartam csinálni, hogy mindenféle papolás nélkül berángatom a fák közé, és megcsapolom. De nem tűnt most jó ötletnek. Nem voltam még elg erős hozzá.

Azt hiszem pont abba az irányba indultam, amerre az égadta világon egy lélek sincs, csak az autók robogása hallatszik, jellemző. Az első megmozdulásom tehát nem tekinthető nyerőnek. Már épp azon agyaltam, hogy érdemes-e egyáltalán járatnom a lábamat, hiszen egy kisvárosban nem hiszem, hogy van olyan hely, ami egy kicsit is felkeltheti az érdeklődésemet, mikor valaki megszólított.
- Miért? Minek látszik? - húztam el a számat, de nem fordultam az idegen felé. Ami azt illeti, szólítottak már meg normálisabb hangnemben is.
Aztán beugrott, hogy ha nem akarok még napestig itt ácsorogni - márpedig nem állt szándékomban -, akkor ideje lesz hátraarcot csinálnom. Így viszont pont szembekerültem vele.
- Élvezem a friss levegőt... Vagy valami.. - forgattam a szemeimet, de némiképp agyonvágta a mondandómat, hogy a mellettünk elhaladó autók kipufogófüstjét éreztem leginkább.

Hát, úgy tűnik, olyan a felelet amilyen a kérdés volt. NEm fordult felém, leginkább inkább tudomást sem akart venni rólam, mintha ott se lennék, és ez sértette az önérzetemet. Ilyen felesleges kretén lennék, még arra se vagyok méltó, hogy a szemembe mondja, mi a szitu?
Már kezdtem épp bedühödni, mior csak megfordult és elvigyorodva néztem ekkor már közelről a szempilláit. Szőke nő.. nem kedvelem őket. De nem a viccek miatt, leginkább azért, mert tényleg képesek okosak is lenni. Túl okosak.
- A friss levegőt? Pont itt, drágám? -néztem körbe, pont akkor mikor egy szép füstfelhő közelített felénk. - Akkor inkább valami parkba kellett volna sétálnod de nem az autóútakhoz - forgattam meg a szememet.

Egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyomat. Egyáltalán nem volt ínyemre a helyzet. Talán félnem kellett volna, de azt hiszem az nem sokszor fordul elő mozgalmas életemben. És ezt a hagyományt nem most akartam megváltoztatni.
- Nem szeretem az okoskodó férfiakat.. - grimaszoltam és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Naná, hogy nem.. Ki szereti, mikor beleszólnak a dolgába?! Az én természetemmel meg főleg. - És az a helyzet, drágám - nevettem fel kényszeredetten -, hogy 10 perccel ezelőtt cuccoltam le a városban. Ha tudnám merre van az arra, hidd el, itt se lennék... - végignéztem rajta és sértetten indultam a másik irányba, közben jó nagy ívben kikerültem.

Felvontam a szemöldökömet, és összefontam karjaimat a mellkasomon. Kérdezem én, hol okoskodtam most? semmi rosszat nem szóltam, csupán felvilágosítottam, hogy ha sétálni akar, és friss levegőt szívni, akkor nem egy sztrádát kellene járnia, hanem egy erdőben vagy a mókuskák között sétálgatni.
- 10 perce, és máris a kifelé vezető utat bámulod? Látom, megnyerte a tetszésedet a hely. - fintorodtam el, majd beletúrtam göndör fürtjeimbe, és már a nyakát kezdtem figyelni. Éhes lettem a feleseléstől.
- Hé most hová mész?! - kérdeztem méltatlankodva.

Fején találtad a szöget hapsikám.. - kúszott mosoly a szám sarkába. Valószínűleg lerí rólam, hogy már most rühellem a helyet, pedig még nem is ismerem. Még mindig kitartok az álláspontom mellett, miszerint abszolút semmi nincs itt, ami felkeltené a figyelmemet.
- Abszolúte.. Pont az a fajta vagyok, aki alkalmazkodik a kisvárosi élethez... - húztam el a számat, ahogy arra gondoltam, hogy a kisvárosok körülbelül annyira nincsenek megbarátkozva velem, mint én velük. Valahogy nem megy a dolog. Nem mintha akarnám, hogy menjen..
- Feltalálom magam.. - fordultam felé vissza hatalmas vigyorral az arcomon. Már most túl nyugodtak tűnik nekem ez a hely..

Az égre emeltem a tekintetemet, és felsóhajtottam. Miért kell mindegyiknek ilyen kiszámíthatatlannak lennie? Bár, egyszer bizonyosan mwegtanulják azt hogy nem túlzottan jó szokás így viselkedni a férfiakkal.
Körülnéztem majd ahogy láttam hogy az utak pár percre elcsendesülnek, vámpír sebességre kapcsolva megragadtam a lány karját, és a nem messze álló fák árnyékába löktem, az egyik fa törzsének.
- Ne sikíts.. oké?! Különben durvább eszközökhöz kell nyúlnom! - néztem rá éhezően.

Meglepődni sem volt időm. Egyik pillanatban karon ragadott, erős rántást éreztem, a másikban már egy fa törzsének barázdái nyomódtak a hátamnak. Ez aztán... Meg kellene ijednem? Újfent alighanem. Nem először fordul elő ilyen az életemben.
- Vámpír vagy...- állapítottam meg hangosan. Bár feleslegesen is. Mindketten tisztában voltunk a nyilvánvalóval. Hunyorogva néztem fel rá - mivel az én szememnek nem megy a hirtelen beálló fényviszonyváltozáshoz való tökéletes alkalmazkodás -, és elmosolyodtam kissé elképedt arckifejezésén. Nem számított rá, hogy lebukik vagy arra nem, hogy - minden észérvet felrúgva -, valóban nem sikítok. Esetleg mindkettő.
- Én a helyedben vigyáznék... - döntöttem oldalra a fejemet, hogy még inkább kísértésnek tegyem ki. - A verbéna jobban legyengít, mint az éhség... - És vártam, hogy döntsön. Kockáztat?!

Már harapni készültem, mikor meghallottam szavait. Vámpír. Kristály tisztán értettem, hogy ez a szó hagyta el a száját. Tud róluk.. de ha most táplálkozom belőle, nyilvánvalóan vannak elővigyázatosságai, és ezt most el is mondja. Verbéna.. jellemző. Miért nem éreztem rajta a szagát? Bár, ha megissza... akkor nem is érezhetem.
Elengedtem, és dühösen néztem tekintetébe. - Ettől még kitörhetem a nyakadat, ha úgy tarttja kedvem. - mondtam dühösen. Meghiúsult a vacsorám!