Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Régi kripta a vikingek korából

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 17, 2013 9:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Engedelmes voltam, mint mindig. Hiszen ki legyek én, hogy tiltakozzak?
Idős voltam már, de mégis úgy mozgolódtak csontjaim, mintha épp ki akarnék csattanni az energiától. Lehunyt szemekkel álltam meg a közepén annak a formának, melyet kialakított, és várakozón néztem tekintetét.
- Önre nézve ez remélem, nem veszélyes. - mélyültem el tekintetében.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 17, 2013 11:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Biztos voltam magamban, habár ez lesz az első komolyabb varázslatom mióta visszatértem tudom, hogy nem lehet baj. Soha nem hibáztam és nem most fogom elkezdeni. Nevetséges is lenne, ha most valamit bénáznék. Már jó pár év tapasztalatom van. Habár most volt egy kisebb kihagyás.. Az semmit nem jelent. Legalábbis számomra. Ugyanolyan erős vagyok, mint voltam. Ezen senki és semmi nem változtathat.
- Nem. Semmi ilyesmi miatt nem kell aggódnia. - Vettem egy mély levegőt és már csak a megerősítésre vártam. - Mehet? - Kérdeztem meg.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 19, 2013 8:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Mindig féltem, hogy mikre képes egy boszorkány. annak idején Esther tudott egyet s mást, ahhoz képest hogy a tudomány nem állt olyan fejlett szinten, mint most. S valószínűleg Ő is erőt merített a halálból... Csak adja az ég, hogy ez a varázslat ne legyen oilyan erős, és ez a lány le tudja küzdeni.
Bólintottam. -Kérem, csinálja. - biccentettem felé, hálával a tekintetemben, s vártam, lehunyt szemekkel hogy csoda történjen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 19, 2013 9:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Lehunytam a szememet és bele is kezdtem a varázsigébe. A gyertyák lángja rögtön az ég felé kezdtek nyújtózkodni. Nem kellett látnom.. Éreztem. Teljesen magabiztos voltam, hiszen nem volt mitől félnem. Iszonyatosan jó érzés volt, ahogy az erőt érezhettem magamban. Testem minden egyes pontján áthaladt, ami mosolyra késztetett. Igen.. Ez nekem már nagyon hiányzott. A hatalom és az erő.
A varázslat befejeztével automatikusan kinyitottam a szememet. Hirtelen furcsa volt a fényváltozás, mert ugyebár a gyertyák elaludtak. - Nos, hogy érzi magát? - Érdeklődtem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 21, 2013 1:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Felszabadultságot éreztem belőle áramolni, s ez engem is mérhetetlenül elégtétellel töltött el. Mondhatjuk úgy hogy sikerült felszabadítanom őt, benne az erőt... s ez már számomra is remek volt.
Kinyitottam a szemeimet. Ereimben úgy száguldozott a vér, mint eddig még soha egy testrészemben sem, és végignéztem tenyeremen, karjaimon. Nem volt változás... de belül éreztem valamit. Ami viszont nagyon nagy változás volt...
- Igen... sikerült... - néztem rá hálával telve, szinte lélegzetvisszafojtva. - Én ezt... el se hiszem... - mondtam még mindig hihtetlenkedve.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 21, 2013 4:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Egy percre sem bizonytalanodtam el abban, hogy sikerrel jártam.. Ez nem azon varázslatok közé tartozik, ami megerőltető lenne. Legalábbis számomra, már egyáltalán nem. Soha nem akartam az a gyenge kis törékeny virágszál lenni, mint aminek első látásra tűnhetek.. Ezt el is értem méghozzá az erőmmel. Mert már elég sok tapasztalat is van mögöttem.. Szóval már ez is bőven elég lenne jobb esetben.
- Sokkal jobb így, nemde? - Kérdeztem vigyorral az arcomon. Nem is tudom elképzelni, hogy milyen lenne az erőm nélkül. Oké.. A szellemlétben sem az erőmről voltam híres, de akkor is éreztem magam.. De az még a közelében sem volt annak, amit most érzek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 22, 2013 5:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Mondhatni, tökéletes. - nyeltem egyet, s még mindig ujjaimat figyeltem, végigmérve minden porciámat, amit innen láthattam.. amit magamból láthattam így. Nem változott a kinézetem. De nem is most kell azt, hogy változzon.
Nagyot nyeltem, majd hálával telve léptem oda a lány mellé, és kezemet nyújtottam felé. - Megegyeztünk. BÁrmit kérhetsz cserébe. És ennek most jött el az ideje. - mondtam határozott hangon.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 22, 2013 5:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Örülök, hogy így gondolja. - Sikerült az már biztos és ahogy láthatom semmi mellékhatás nem csapott bele az emberbe. Legalábbis nem rogyott össze.. Szóval még ez sem történt meg velem.. Pedig mondjuk számítottam valami ilyesmire, hiszen ez az első komolyabb varázslatom mióta visszatértem.. De mindegy is. Így még inkább elbíztam magam. Jobb vagyok, mint újkoromban.. Az egyszer már biztos.
- Szóval azt szeretné, ha most rögtön döntenék arról, hogy mit akarok? - Nem így állapodtunk meg.. Velem nem fog szórakozni. Ha ezt tervezte nagyon rossz emberbe kötött bele.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 24, 2013 10:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Nem ragaszkodom ahhoz hogy most rögtön döntsön. - mondtam úgy hogy érezhesse tiszteletemet a hangomon majd kissé megbiccentettem előtte a fejemet hogy ezen is láthassa: nem játszadozom vele, mert tudom hogy egy boszorkánnyal nem szerencsés ujjat húzni.
- Évekig voltam szerelmes a világ legerősebb boszorkányába. Tudom hogy nem szórakozhatok velük csak úgy.. és veled sem teszem meg. - tegeztem le hirtelen majd nagy nyelést kísérően sóhajtottam. - Csak nem szeretném hála nélkül hagyni amit értem tett. - mondtam őszint szemekkel.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 24, 2013 10:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Már kezdtem megijedni, hogy most akkor a hasamra kell csapnom és hirtelen kérnem kell valamit. De egyenlőre még fogalmam nem volt, hogy mit kezdhetnék egy szívességgel. Ezért inkább elraktároznám későbbre. Amikor pedig a helyzet úgy hozza rögtön előhúzom ezt a kis kártyámat.
A világ legerősebb boszorkánya és ő. Hmm.. Érdekes. Talán ez az ismertsége még hasznomra lehet. Nem akarok telhetetlennek tűnni ezért még nem említem meg.
- Még mindig azt mondom, hogy maradjunk annyiban, hogy később megtesz nekem egy szívességet. Ennyi az egész. - Jelenleg még semmibe nem vetettem bele magam.. Ami valljuk be az én szememben szégyen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 29, 2013 5:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Ahogy ön óhajtja. Ki vagyok én, hogy kérdéseket tegyek fel, s miérteket? - kérdeztem, de próbáltam palástolni hangomban, hogy nem kissé vagyok meglepődve azon, hogy most nem kért cserébe semmit. Bár talán Esther is pontosan ilyen volt. Csak akkor kért a varázslataiért cserébe valamit, ha szüksége volt rá. Sem előbb, sem később.
- Nem akarom tovább feltartani. Még egyszer... lekötelezett, hogy ezt megtette nekem. - hajoltam meg előtte, ahogyan régen is szokás volt ez.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 29, 2013 2:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Olyan furcsa volt a beszédstílusa. Én sem mostanában születtem, de akkor is. Én már valamennyire hozzászoktam a beszéd fejlődéséhez. Viszont ő.. Teljesen más. Mondjuk gondolom nem régen térhetett vissza az életbe. Azért egy koporsóban lenni sokkal rosszabb, mint szellemként. Úgy legalább figyelheted az eseményeket és felkészülhetsz dolgokra.
- Egyáltalán nem tartott fel. És.. Azt hiszem még látjuk egymást. - Az alku rá eső részét még akármikor kihasználhatom. Egyenlőre viszont semmi komolyabbat nem terveznék. Majd, ahogy a sors hozza, úgy lesz.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 30, 2013 4:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Bólintottam. Boszorkány, s azok midnig megtalálják az embert, ha akarják. Ezért is nehéz meglógni előlük. De számomra ez nem volt cél. Miért bújjak el, ha tudom hogy tartozom neki? Méghozzá nagyon sokkal.. és tudni akarok mindent, ami talán balul sülhet el.
- Ennek a varázslatnak lehetnek mellékhatásai? - kérdeztem érdeklődve. A szememben láthatta az érdeklődés szikráját, s reméltem, hogy tudja, most muszáj őszinte választ adnia nekem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 30, 2013 5:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Kezdem úgy érezni, hogy kicsit elpuhulok. Egy ideje már az élők sorában vagyok még sem csináltam még semmi komolyat.. De még nem tudom, hogy mivel kellene felvernem a népet.. Az egyszer biztos, hogy megint lenne bőven ellenségem.. Viszont most már sokkal jobban kezelném a helyzetet. Nincs több szellemlét. De nincs ám.. Soha többé nem akarok úgy mászkálni az emberek között, hogy szó szerint átnéznek rajtam.. Bár nem volt olyan rossz, hiszen mindenhol ott lehettem.. Ahol még nem is gondolták volna..
- Megnyugodhat, semmi baja nem lesz. Jó embert kért meg, hogy segítsen. - Soha nem volt mellékhatása egyetlen varázslatomnak sem. Nem most fogok elindítani a sort.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 02, 2013 8:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Szóval ön egy jó ember? Jó... boszorkány? - kérdeztem rekedten s feléje fordultam majd nagy nyeléssel nyúltam keze után, hogy végignézzek tenyerén.
- Régen, körülbelül ezer éve a tenyérjóslás néha szerencsét hozott. Mi több, tudott igazat is mondani. - suttogtam halkan, eléggé rekedten, majd ismét tekintetét kezdtem figyelni.
- Kíváncsi a sorsára?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 02, 2013 8:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Az attól függ, hogy milyen szempontból nézzük. - Én, mint jó ember.. És jó boszorkány? Hát nem igazán igaz rám ez.. De valaki szemében az vagyok. Azt hiszem a jó meghatározása minden ember életében más.
- Végül is, miért ne. - Mondtam kuncogva. Ebbe se fogok még belehalni. Meg hát érdekel, hogy mit tudna nekem mondani a jövőmmel kapcsolatban. Majd eldöntöm, hogy hiszek-e neki avagy sem. Az egész rajtam áll.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 05, 2013 4:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Egy féloldalas mosoly jelent meg ajkam szélében, majd megfogtam kezét, hogy jobban rálássak, s tenyerét figyelve kezdtem el koncentrálni az élet vonalára, mely mindent elárult már annak idején is. Számít, hogy milyen kinézetű a bőre... ráncos-e, ápolt-e..
- Hosszú élete lesz. - néztem fel egy pillanatra szemeibe, majd rögtön vissza is hajoltam. - És van itt egy férfi. Aki hosszú ideig fogja kísérni az útját és lépéseit. - mutattam két összeölelkező bőrredőre, s elmosolyodtam, mindaddig, míg az ujjaknál ezek teljesen eltűntek. - Eddig boldogtalan életet élt, nem?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jún. 05, 2013 6:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Kíváncsi vagyok arra, hogy mit fog mondani. Nem igazán szoktam kíváncsi lenni, de most az vagyok. Nem gondoltam volna, hogy egy férfi valaha is hasonlóval foglalkozzon. Mondjuk az egyszer biztos, hogy ezzel lenyűgözte a körülötte élő nőket. Nagyon jól tudta, hogy mit csinál.
Hosszú élet.. Hát ezek után, már ez a legkevesebb. A szellemlétből már nagyon elegem volt. Habár megvoltak a maga előnyei azért mégis csak jobban szeretek élőként mászkálni a világban. Egy férfi.. Tristan. Ki más lenne?
- Attól függ, hogy kinek mit jelent a boldogság. - Mondjuk azt határozottan kijelenthetem, hogy még sosem éreztem úgy magam, mint Tristan közelében.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 06, 2013 4:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Reális kérdés. - bólintottam egyet. - A boldogság egyeseknek azt jelenti, hogy szerelmes. Másokat a vagyon, a hírnév tesz boldoggá. Míg szintúgy másokat a becsületesség, és azon nemes értékek egyike, hogy szeret adni, és cserébe nem kapni semmit. Talán önnek is ezek közül az egyik jelenti a végtelen érzést, és felszabadultságot. De vigyázzon... soha semmi nem tart majd örökké. - néztem mélyen tekintetébe, hiszen tenyerében az előbb valami hátborzongatót véltem látni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 06, 2013 6:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Igazából nagyon jó kérdés, hogy mit jelent számomra a boldogság. Mert megmagyarázni nem igen tudom. Régebben abban leltem örömömet, ha másokat gyötörhettem. Most pedig már attól boldog vagyok.. - Legalábbis azt hiszem ezt nevezik boldogságnak - ha Tristan rám mosolyog vagy éppenséggel a közelemben van.. Annyi minden megváltozott az elmúlt évek során. Most már egyszerűen nem akartam kockáztatni, hogy úgy válok el tőle esetleg, hogy nem mondtam el neki, hogy szeretem.
- Ahhoz, már valamennyire hozzászoktam. - Igen.. Főleg a jó dolgok nem tartanak örökké.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 09, 2013 9:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Valóban? - emeltem fel fejemet, majd egy elég nagy sóhaj kíséretében úgy döntöttem hogy elengedem kezét, még mieőtt úgy érezte volna, hogy tolakodom.
- Sajnálom. Remélem hogy nem érezte ezt erőltetésnek. De a kezek sok mindenről árulkodnak. Egy ilyen szép, fiatal nő esetében pedig főképp. - biccentettem felé egyet. Nem vicceltem. Nem hazudtam. Nem volt rá okom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 10, 2013 5:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Semmi nem tart örökké. A pillanatnak élek. Ami valljuk be jobb, mintha minden percben aggódnék a következőért. - Nem lehet mindig minden tökéletes. Az olyan unalmas lenne és túlságosan is egyhangú. Soha nem vágytam ilyen életre inkább az izgalom az, ami engem éltett.
- Dehogy. Köszönöm. - Köszöntem meg egy mosoly kíséretében a bókját. Habár annyira fiatal már én sem vagyok.. De a külsőmön ez semmiféle nyomot nem hagyott.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 17, 2013 2:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Érett felfogás az öné. - mondtam, barátságos megjegyzésnek szánva mindezt s a kijárat felé néztem.
- Jobb ha megy, mielőtt besötétedne. Nem tenne jót, ha telihold idején kinn tartózkodna. Veszélyes lehet. Higgye el nekem. - súgtam. Ismertem magamat és falka társaimat. Már nincs ránk veszéllyel a telihold de mégis szenvedünk míg odébbáll. E!rre nem gondolt a boszorkány aki megtörte az átkot.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 17, 2013 2:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
- Azt hiszem ennyi idő után, ami mögöttem van, már éppen ideje volt, hogy éretten tudjak gondolkodni. - Mondtam kedvesen mosolyogva. Semmi okom nem volt a gonoszkodásra. Hiszen még tartozik is nekem. Ami majd az idő múltával pontosan kapóra fog nekem jönni.
- Elhiheti, hogy nem félek sem a sötéttől sem pedig pár farkastól. De azért kedves öntől, hogy figyelmeztetett. Akkor a viszontlátásra. - Biccentettem felé, majd el is hagytam a kriptát.

(Folyt. valahol)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 05, 2013 9:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
/Oliver lakása/

Édes drága leányom. Rendkívül kíváncsi vagyok arra, milyen információkkal tudsz nekem szolgálni. Tudni illik rólam, hogy legyen szó bárkiről, a saját lányomról is akár, de megtudom, amit akarok. Nem félek a fizikai erőszaktól.
Nekidőltem a falnak, majd vártam. Arra, hogy eljöjjön. Reméltem hogy így lesz.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
Vissza az elejére Go down
 

Régi kripta a vikingek korából

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
7 / 10 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

 Similar topics

-
» Régi boszorkánykripta
» Régi börtönök
» Régi raktárház
» Lockwood kripta
» Kripta

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Mystic Falls-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •