-Így már világos. -nevettem fel ismét. Minden szempontból kezdtem megkedvelni Hilly-t.
Az italt szinte azonnal meg is kaptuk és szinte egyből el is tüntettem.
-Egyes családokban öröklődnek ilyen gének és úgy lehet kiváltani hogyha megölünk egy embert. Én megtettem és ezért is vagyok most ilyen helyzetben. Ha ember lennék akkor nem lennének ilyen problémáim...de végül is élvezhető a dolog. -vigyorogtam. Na igen az tényleg egész jó, hogy szinte mindenkinél erősebb vagyok.
-Hilly én borzasztóan sajnálom, de most azt hiszem le kell lépnem. -álltam fel a pulttól eléggé csalódott arckifejezéssel.
-Eszembe jutott, hogy meg kell látogatnom valakit. -blöfföltem. Jó az a része igaz volt, hogy látogatóba megyek, de azt nem akartam hangoztatni, hogy ahhoz a boszorkányhoz, hülyén jött volna ki.
-Tudod mit? Foglalj a hotelban egy szobát és minél hamarabb felkereslek, mivel én is ott fogok lakni. -hadartam össze gyorsan.
-Az italokat meg írja a ház számlájára! -fordultam a csapos felé, majd sietősen kiviharzottam a Grillből.

[Kórház]

-ó értem,de ha nem lennél az aki mi most nem beszélgetnénk.Mindenek oka van.-Mondtam, majd gyorsan magamba döntöttem az italt.
-Á ugyan semmiség az egész.-Kamuztam, kezdett jóra fordulni a dolog,de ha dolga van dolga van.
-Úgy is terveztem, mindenképpen keress fel!-Mondtam szinte parancsoló jelleggel és rá mutattam kis hunyorítással. Mikor elment még utána néztem, majd sóhajtottam egyet. Felkaptam a kabátom és ki sétáltam az ajtón.

[Hilly Lakása.]

Bonnie

Meghallgattam őt, de amikor befejezte, még akkor is azon az elhatározáson voltam, hogy Oliver mindenhová tartozott, csak nem a jó vámpírok közé. - Talán igazad van. És mondd csak, te... "adtad" már el magadat vámpírnak? Úgy értem, olyannak, akit folyamatosan szolgálnod kell... - sóhajtottam, de ekkor meghallottam valami mást.
- Vámpír? Ó... ez... hogyan történt? Csak úgy... átváltoztatta valaki a legjobb barátnődet? - szörnyülködtem el.

-Nem..Még nem és nem is tervezem. Egyszer-kétszer fordult csak elő, hogy segítenem kellett az egyiknek. -vágtam egy kisebb fintort, mivel undorodva gondoltam vissza azokra akik rám erőltették az akaratukat.
-Igen...Név szerint Katherine. Nem tudom, hogy ismered-e, de Elena az ő hasonmása. Katherine pedig Tatia-nak. -mondtam el amit tudok, legalábbis a hallottak alapján.

- Ahogy látom, nem szívesen gondolsz vissza azokra a napokra. - vontam le a következtetésemet a fintora láttán, de meg tudtam érteni. - Általában... soha nem önkéntesen segítünk - motyogtam nagyot sóhajtva. - Vagy megzsarolnak, vagy ami rosszabb, hogy segítenek nekünk, amikor rászorulunk és utána elvárják, hogy viszonozzuk - ittam ki a poharam tartalmát, majd keserűen elmosolyodtam.
- Ismerem Katherine-t, igen. Sajnálatos módon. Enyhén zakkant egy nőszemély. - legyintettem.

-Nem, de szerintem ezzel mindenki így van...Mármint akire hasonlóképpen ráerőltették a dolgokat. -sóhajtottam- Igazából a probléma forrása az, hogy egyre csak szaporodnak a vámpírok és kezdenek elfajulni a dolgok. - Hát igen ha kevesebb vámpír lenne akkor sokkal kevesebb gond lenne ebben a városban, de idővel úgyis történnie kell valami sorsfordítónak ami megtizedeli az állományt.
-Ezzel egyetértek. Szerencsére Elena nem ilyen. -mosolyodtam el.

- Igen, nyilván így lesz. Évente minimum egyszer robban a bomba, és akkor... pápá, néhány vámpír. - mosolyodtam el, de aztán újabbat sóhajtottam.
- Még nem olyan. De a Petrova nőkben nem lehet sokáig megbízni, ezt mindenkinek tudnia kell. Katherine is és Tatia is ilyen volt emberként. És egyszer... minden hasonmást belehajszolnak a halálba - meredtem magam elé, majd feszülten beletúrtam a hajamba.
- Mondd... te nem érzed mostanság azt, hogy... valami hatalmas baj közeleg? Rossz érzés... a levegőben. Mintha... érkezőben lenne valami, ami ismét megkavarja a város életét... - nyeltem nagyot.

-Szerintem ez elkerülhetetlen.. Főleg, hogy megszaporodott a vámpírvadászok száma. -jelent meg egy halvány félmosoly az ajkaimon. Csak a barátaimat féltettem emiatt akik közül egy páran úgyszintén vámpírok. Belegondolni is rossz volt, hogy elveszíthetem őket.
-Remélem Elenával nem fog ez történni. De gondolom Damon se hagyná. -sóhajtottam.
-De...Én is érzem. Csak fogalmam sincs, hogy mi. Most is ezen gondolkodtam.. Szerintem ez nem csak a vámpírokra lesz hatással, de ez csak egy megérzés. -ráztam meg a fejemet. Lehet, hogy ennek még utána kéne néznem.

- Régen futottam már bele vámpírvadászokba. Nem mintha nekem annyira fontosak lennének - vontam egyet a vállamon nevetve, de ekkor ő is helyeselni kezdett, legalábbis egyetértett velem.
- Én azt hiszem, hogy... nem is tudom - sóhajtottam, beletúrva a hajamba. - Minden bulin történik valami ebben a városban - magyaráztam, bár ő ne tudta volna? - És van bennem egy olyan megérzés, hogy... most is ezzel kapcsolatban fog történni valami. Talán nem ártana majd elmenni... biztonság esetére. - motyogtam.

-Pedig szinte minden utcasarkon van egy. -jegyeztem meg jelképesen.
-Ezzel egyetértek. Érdekes egy város az már biztos. -sóhajtottam és hátrasimítottam az arcomba logó hajtincseimet.
-Szerintem én ott leszek. Többek között azért is mert aggódom. Fogalmam sincs, hogy mi lesz. Csak sejtéseim vannak. -húztam félre a számat.

Colette lakása

Lejöttem a Grillbe inni valamit, hogy elgondolkozzak a történteken. Egyáltalán feltudjam őket fogni. Lehet, hogy a csönd és a magány kedvezőbb a helyzetemnek én most mégsem otthon akartam ücsörögni.
- Egy gyümölcslé lesz. - mondtam a csaposnak.

Eyal háza az erdőben

Lejöttem a grillbe, nem tudom miért pont ide, de ide jöttem. Ahogy beértem megpillantottam Lettit. Nem tudom mit mondhattam volna, ezért csak odamentem én is a pulthoz.-Egy erős kávét kérek.-mondtam halkan-Szia Letti.-mondtam suttogva, de csak félig néztem rá.

A pultos máris hozta a rendelésemet én pedig Eyal hangjára lettem figyelmes. Pillanatokon belül köszönt is nekem.
- Eyal... - mondtam sóhajtva és egy pillanatra felé fordultam, majd vissza a gyümölcslevemhez.

-Tudom tudom, ismerem már a szavajárásodat. Szóval ha megittam a kávét,én el is megyek, nem kell a közelemben lenned.-hozta ki a pultos a kávét.-Megígérem, hogy nem leszek a terhedre, mint ahogy eddig sem voltam...-sóhajtottam egyet, és lassan inni kezdtem a kávét.

Parkoló

Csak utána léptem be a grill-be, és amint megláttam egy üres asztalt, leültem vele szembe. - Na de még a nevedet se tudom! Ez örök titok marad? - Kérdeztem, és felvontam a szemöldökömet. Így nehéz lesz megnevezni ezt a valakit, úgy hogy nem tudom a nevét, és én szerettem tudni valakinek a nevét. Gyorsan megjegyzem, és néha még jól is jön. - Én is elmondom az enyémet ha így jobb! - Tettem még hozzá, egy halvány mosollyal.

Meglepődve figyeltem őt amikor csak úgy magától elkezdett hülyeségeket beszélni.
- Nem is szóltam hozzád. Milyen baromságokat kezdesz már megint összehordani? - temettem az arcomat a két tenyerembe. - Veszekedni meg nem itt kéne... - mondtam neki, most már kicsit nyugodtabban.

- A nevem... Hát, az bizony bonyolult ügy. Tudod, most szabadultam az őrültek házából, és valamiért a dokik nem voltak hajlandóak elárulni, hogy hívnak. Meg valami agymosásról magyaráztak - kezdtem el magyarázni teljesen határozottan, mintha igaz lenne, miközben leültem az egyik ajtóhoz közeli asztalhoz. - Na jó, rossz vicc. A nevem Kol. Na és a tiéd?- érdeklődtem, majd az időközben kiérkező pincérhez fordultam. - Egy whiskyt, és a kishölgynek egy... Hát, valami meglepetés-koktélt - magyaráztam.

Colette

-Tudom, csak hát gondolom, hogy a fejedbe mi járhat.-mondtam egy apró mosollyal.-Igen, nem is akarok veszekedni.-mondtam kedvesen, majd ittam a kávéból.-Azért jól vagy?-kérdeztem halkan, és szemébe néztem.

Alig, hogy befejeztem a mondataimat megcsörrent a telefonom. Legnagyobb meglepetésemre Caroline-tól jött sms-em. Eléggé felcsigázott vele amint elolvastam.
-Ez Caroline..-csillant fel egy halványabb mosoly az arcomon és bedugtam a telefonomat a táskámba.
-És úgy néz ki, hogy sürgős a dolog. Úgyhogy ne haragudj, de mennem kell. -álltam fel az asztaltól.
-Majd még biztosan találkozunk. Szia!- köszöntem el mosolyogva és sietősen indultam el a Grillből.

(Forbes ház)

Eyal

- Nem is sejtheted mi jár a fejemben. - ráztam meg a fejem egy kicsit, és a gyümölcslevemet iszogattam. Nem szeretnék neki mondani semmit egyelőre, ami megbántaná. De a következő mondata kihozta belőlem az érzelmeket.
- Jól...? Jól? - vittem fel egyre a hangsúlyt és szemem már könnybe lábadt. Felpattantam a székről és elfordultam tőle, hogy ne vegye észre a reakciómat. Pár pillanat múlva visszaültem és haragos, könnyes szemmel rárivalltam.
- Ebben az átkozott városban senki sincs jól!!

Letti

Nem gondoltam volna hogy ilyen reakciót váltok ki belőle, legjobb lett volna, ha meg se szólalok.-Igen értem,ez egy olyan város ahol , az olyanok mint te nem , érdemli meg hogy itt legyen. Neked egy szép,békés, és nyugalmas városban lenne a helyed.Bár nem akartalak megbántani, nem akartam hogy könnyes legyen a szemed, sőt távol akartam maradni tőled, de egyszerűen nem megy.Minden akartamat be kell vessem, hogy egyáltalán ne menjek a közeledben, ezért gondolom azt hogy most is inkább elmegyek, minthogy ismételten megbántsalak, valami ostoba kérdéssel, vagy mondattal..-néztem végig a szemébe ,majd kifizettem az ő italát is, és inkább elindultam.

Eyal

- Te nem tudod, hogy miről van szó. Tudod, talán én már több dolgot tűrtem, vagy viseltem el az életben, mint te több száz év alatt. - sóhajtottam egyet. - De menj csak, ha olyan sürgős dolgod van én már megszoktam, hogy senki sincs velem. De én még nem mondtam el mindent... majd ha leszel szíves időt szakítani rám, akkor talán elmondok egy-két dolgot. - mondtam neki ezeket is, de talán már hiába. Hátat fordított és elindult. - Kösz a megértésedet és azt, hogy meghallgattál! - szóltam oda egy kicsit szemrehányóan.

Letti

Nem érdekel ki látta, vagy ki nem , vámpír sebességgel visszasuhantam elé.-Akkor miért nem tudod mondani hogy maradjak?-kérdeztem halkan a szemébe nézve-Tudod, hogy mit érzek, és hogy veled akarok lenni.-sóhajtottam halkan-Persze hogy szakítok rád időt, most is.-néztem végig szemébe- Akkor mondd el kérlek amit szeretnél.-ültem vissza, vele szembe.

Eyal

- Gondolom, hogy mit érzel, de... - távolodtam el egy kicsit tőle. - Neem.. nem ez a megfelelő hely hozzá azt hiszem. És nem akarlak feltartani, mert tudom, hogy dolgod van és sietsz valahová. Később, majd valamikor keress fel és akkor beszélgessünk. - sóhajtottam fel halkan.

Letti

-Nem ! Ha rólad van szó, akkor ráérek...-suttogtam, és megfogtam a kezét.-Kérlek, mondd el amit szeretnél, mert különben, felemészt az hogy nem tudom mit akartál mondani.-sóhajtottam, és szemébe néztem.