Végighallgattam amit mondott és legszívesebben átöleltem volna. De nem eshetek újból és újból ilyen könnyen a karjaiba. Sose tapasztalja, meg akkor, hogy milyen elveszíteni engem. Jobban meggondolva pedig már volt benne része. Nem tudom elképzelni mit érezhetett akkor. Egyszerűen nem tudtam mit csináljak. Az ő gyerekét várom és most hagyjam faképnél, hogy tovább léphessen ami nekem nagy valószínűséggel nem fog menni.
Mivel én nem tudtam magamból semmiféle lépést kifacsarni ezért belőle próbáltam kiszorítani valamit. - Ha most elengedsz az egyenlő azzal, hogy soha nem láthatod majd a lányod. - Mondtam annyira határozottan amennyire csak tudtam. Igazából soha nem tennék ilyet. Nem szakítanám el az apjától. A jelenlegi helyzet alapján nem. De aztán kitudja.. Lehet újra szerelmesek leszünk egy másik emberbe és nem is egymásnak lettünk teremtve. Nem tudhatjuk biztosra.

-Mint már mondtam sok dolog történt velem is. Többek között az, hogy hibrid lettem. -sóhajtottam kissé feszülten.
-Nem tudod mi, hogy volt. -mondtam kicsit hangosabban a kelleténél. Zavart, hogy egyből így ítélkezett.
-Egy órával azután, hogy elmentél és nem jöttél vissza azonnal felkerestelek, de sehol nem voltál. Csak a jegygyűrű és az az üzenet maradt utánad. Azt hittem, hogy ott helyben megőrülök. Napokig teljesen magamba fordultam. Utána pedig muszáj volt elmennem, hogy kezdjek valamit magammal és "szerencsémre" pont egy ősi vámpírba futottam bele aki mellesleg vérfarkas is. Micsoda véletlen nem? -mondtam gúnnyal a hangomban- És bármennyire is ellenkezni akartam az ellen amit velem művelt, nem tudtam, mert nélküled már nem volt semmi olyan mint régen. Így lettem az ami most vagyok. Azt kell tennem amit ő mond nekem..Bár ez téged már úgysem érdekel. -álltam el az útjából.
-Menj ha akarsz..! -mondtam ki nagy nehezen, pedig magam sem tudom miért, de nehezemre esett.

Már majdnem a lépcsőhöz értem amikor elém suhant. Hogy mit csinált? Nem nem az nem lehet, de ha mégis? Hogyan? Jézusom.
- Ezt hogy csináltad? - Vontam fel a szemöldökömet, majd egy lépést hátráltam. Nem tudtam másképpen reagálni.
- Persze, hogy nem tudtad honnan is tudtad volna amikor más csajok szájában érdeklődtél felőlem. Mert lefogadom, hogy nem ez volt az első. - Forgattam meg a szemeimet és összefontam a karomat a mellkasomon.
- Kikapcsolódás igen.. - Egyszerűen nem tudott érdekelni amit mond. Amikor eljegyzett megmondtam neki, hogy ez az utolsó amit elnézek. Többet már nem. Főleg, hogy most a saját szemem láttára.
- Figyelj.. ahogy látom boldogulsz nélkülem is nagyon jól. Mi is boldogulni fogunk nélküled. Ja és.. - Vettem elő a zsebemből a jegygyűrűt. - Erre azt hiszem már nincs szükségem. - Nyomtam bele a tenyerébe.

Amikor már jócskán a monológja felénél volt teljesen lefagytam. Ez túl hitelesnek tűnt ahhoz, hogy hazugság legyen. Nem reagáltam semmit. Bár nem is tudtam volna erre mit mondani. Viszont az utolsó mondata hallatán elkerekedett szemekkel meredtem csak a falra. Terhes..-ismételgettem csak a fejemben. Akkor tértem csak magamhoz a kezdeti sokkból amikor a lépcső felé vette az irányt.
-Caroline, várj! -szóltam utána, majd egy könnyed mozdulattal elé suhantam.
-Én..én ezt nem tudtam.. -ráztam meg a fejemet- És ő csak egy régebbi ismerősöm, és igen megcsókoltam. -jelentettem ki hidegen mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
-De nekem se egyszerű az életem. A velem történtek után nekem is kijár egy kis kikapcsolódás. -léptem hozzá közelebb.
-Tudod majdnem meghaltam. Most pedig másnak a csicskája vagyok.. -mondtam kissé össze-vissza, de a lényeget belesűrítve.

Eléggé rosszul reagálta le a többes számot, mert a következő pillanatban már a kemény falat éreztem a hátamnál és a vállamon erős szorítását.
- Engedj el. - Löktem le a vállamról a kezét. - Tudni akarod mi történt? - Mondtam újból könnyekkel a szememben. - Emlékszel a drága Staceyre? Hát eléggé beléd van esve és ezért megkérte a boszorkány barátnőjét, hogy engem vonjon ki a képből. Nem volt neki elég az, hogy elvisz valami börtön féleségbe, hogy kiélvezhesse kínzási vágyait.. Nem... - Mondtam már teljesen ingerülten, de próbáltam halkra fogni magam mert nem akartam, hogy a benn lévő kis ... nem mondom mi meghallja. Nagy levegőt lettem és folytattam. - Lehúzta a gyűrűt az ujjamról és ő írta azt a cetlit. Csak az fáj, hogy elhitted rólam, hogy ilyet tennék veled. - Törtem ki már zokogásban. - De ahogy látom te már bőven túl léptél rajtam. Úgyhogy akkor felejtsük is el egymást. - Életemben nem mondtam ki még ennél nehezebb dolgot. Elkezdtem araszolni a lépcső felé, hogy magam mögött hagyjam őt és a múltam.
Ekkor eszembe jutott, hogy nem tértem ki a többes számra. - Ja és.. terhes vagyok. De ez már egyáltalán nem a te gondod. - Fordítottam neki hátat és letöröltem az arcomról a könnyeket így indultam meg újból a lépcső felé.

-És azt hiszed, hogy ezzel el van intézve? Honnan tudjam, hogy igazat mondasz-e egyáltalán? -kérdeztem fennhangon. Amikor kijelentette, hogy boldogan meglesznek nélkülem nem tudtam mire vélni a dolgot. Nem értettem miért beszél többesszámban. De ott abban a pillanatban teljesen elöntötte a fejemet a vörös köd és csak arra tudtam gondolni, hogy mással van. Vámpírsebességgel a szoba külső falának löktem és megragadtam mindkét vállát úgy szorítva a falnak. Ezt kettőnk között akartam lerendezni. Nem akartam, hogy Hayley is lássa.
-Mi az, hogy meglesztek? -üvöltöttem rá ingerülten.
-Nem tudod mit éltem át amikor csak úgy leléptél. És most komolyan azt hiszed, hogy neked lehet okod arra, hogy haragudj rám? Nagyon tévedsz Caroline. Nem tudtam merre vagy csak azt a rohadt levelet hagytad ott. -szorítottam meg jobban a vállát és türtőztetnem kellett magamat, hogy ne csináljak nagyobb hülyeséget.

Ridegsége még csak tett egy lapáttal erre az egészre. De erősnek kellett látszanom. Legalábbis meg kellett próbálnom.
- Csak el akartam mondani, hogy nem hagytalak el, mert eszem ágában sem volt és azt is, hogy min mentem keresztül az elmúlt napokban. De ahogy elnézem tévedtem veled kapcsolatban. - Pillantottam hátra gyorsan arra a ribancra akivel az előbb smárolt.
- Tudod mit? Boldogan megleszünk nélküled. - Lépkedtem hátra miközben magam elé helyeztem a kezeimet és próbáltam lenyelni a könnyeimet. Direkt használtam többes számot. Azt akartam, hogy furdalja a kíváncsiság.

Nem eresztettem el Hayley ajkait csak akkor amikor a szobaajtó nyitódására lettem figyelmes. Azonnal odakaptam a fejemet és legnagyobb meglepetésemre Caroline állt ott könnyes szemekkel. Eléggé dühítő volt, hogy még ő sír azok után amit tett.
-Mindjárt jövök. Gyorsan lerendezem és már itt is vagyok. -súgtam Hayley fülébe egészen halkan és óvatosan letettem az ölemből és az ajtó felé vettem az irányt ahol Caroline ácsorgott.
-Mit akarsz? -förmedtem rá és a kezemmel megtámaszkodtam az ajtófélfába.

(Birtok)

Egy mosollyal az arcomon siettem fel a szobájába, hogy elmondhassam neki a jó hírt. Legalábbis szerintem az. Egy család lehetünk. Ennél jobb dolgot nem is tudnék elképzelni.

Viszont amikor beléptem az ajtón valami olyasmi fogadott amire legbelül én számítottam. Valahogy éreztem, hogy már nem kellek neki, hogy van más. De csak továbbra is ácsorogtam az ajtóban és a könnyeim ismét kezdték elhomályosítani a látásomat. Az a fájdalom amit most éreztem a mellkasomban egyszerűen borzalmas volt. Rögtön a hasamhoz kaptam, mintha a gyerek szemét takartam volna el. Egyszerűen összetörtem. Nem tudtam mit lépni. Elrohanni se tudtam akármennyire akartam. Teljesen lefagytam.

-Jól sejted. -helyeseltem vigyorogva és amint kinyitotta az ajtót és bement, követve őt becsuktam magunk mögött az ajtót. Szemmel követtem ahogy körbesétálva a szobában nézelődik. Kiszúrtam, hogy az asztalomon egy közös kép van amin még anno Caroline-al vagyunk. Odasétálva szinte azonnal a kukába vágtam. Erre már úgysem lesz szükségem. -tettem hozzá csak a fejemben, és levágódtam az ágy szélére. Hirtelen nem tudtam mit mondhatnék, végül is ha kíváncsi valamire úgyis megkérdezi. Kezénél fogva az ölembe húztam és egy csókot nyomtam az ajkaira. Ez már valószínűleg nem az alkohol miatt volt. Egyszerűen csak jól esett.

Már nem nagyon volt időm reagálni a mondataira mivel olyan gyorsan elhúzott. Bár az utolsó mondatán elgondolkodtam egy pillanatra. Talán mégis előnyömre válhat a dolog?
Előkaptam a szekrényből az egyik táskámat és beledobáltam egy pár cuccot. Nem akartam azért olyan sokáig elmaradni, hogy egy egész rakatnyi dolgot vigyek magammal. Kitudja lehet, hogy még szükség lesz rám itt..
Előkotortam az egyik zsebemből a kocsikulcsot és kiviharzottam a szobámból.

[Birtok]

- Bocs. - Kapartam meg a torkomat és összeráncoltam a homlokomat. Nem akartam lehúzni a kedvét, de azt hiszem most még is sikerült. De azért lesz ez a kiruccanás, hogy eltereljük a gondolatait erről az egészről.
- Ha félig vámpír vagy akár meg is igézheted az illetőt szóval kétlem. Na de akkor én megyek és össze is szedem a cuccaimat. - Kihátráltam a szobából, majd hazaindultam.

(Donovan ház - Matt szobája)

-Ezen még nem tudok röhögni. -jegyeztem meg elkomolyodott arccal és megforgattam a szemeimet. Jó lett volna ha már tényleg nem jön szóba többet ez a téma.
-Én is összeszedem a cuccaimat és akkor érted megyek kocsival. -mondtam még mindig közömbös arckifejezéssel és kivettem a kezéből a piás üveget és asztalra tettem.
-Remélem azért ittas vezetésért nem veszik el a jogsimat.-vigyorodtam el. Valamelyikünknek így is úgyis muszáj lett volna vezetnie ha menni akarunk.

- Akkor mire is várunk? Lazuljunk el egy kicsit. De előtte én még hazaugrok pár göncért.. és nyugi én nem fogok eltűnni. - Vigyorodtam el. Nem nagyon akartam háborgatni a dolgot, de ezt úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ki.
- Jöjjek vissza, vagy nálam találkozunk? - Ha már valami hasonló lesz, mint a múltkori kiruccanásunk már megérte.

-Nem hát..-jelent meg ismét egy széles vigyor az arcomon. Közben próbáltam összeszedni magam, hogy ne gondoljak a vérre..Lehet még megfogom bánni, hogy hagytam magam.
-Mit szólnál Staunton-hoz? Azt hallottam, hogy ott van egy pár jó bár. -vetettem fel ezt a lehetőséget. Lehet tényleg jót tenne ha egy kicsit elengedném magam.

- Rendben, de szerintem nem csak a grillben kapható alkohol. - Vigyorodtam el. Nem terveztem semmi ilyesmit mostanában, de talán Tylernek most tényleg az lenne a legjobb ha leissza magát a sárga földig és kikapcsol egy időre. Na de persze egy jó barátnak ilyenkor mellette kell lennie, nehogy valami baj történjen.
- Szóval elugorhatnánk valamerre.. Vagy megint kiruccanhatnánk egy kicsit messzebbre, mint Mystic Falls. Talán jót tenne, nem? - Kérdeztem tőle felvont szemöldökkel.

-Hmm..-dörzsöltem meg az államat-Nem is rossz ötlet.-nevettem el magamat, persze én sem gondoltam komolyan, azt hiszem...
-Ennél jobb ötletem nem volt mára.-pillantottam a vodkás üvegre, majd elvigyorodtam.
-Vagy van valami ötleted? Előre szólok, hogy a Grill-be be nem teszem a lábamat egy jó darabig. -álltam fel az ágy széléről és kérdően néztem rá várva az ötletét. Talán egy percre át is siklott a tekintetem a nyakán, de aztán hamar visszataláltam a tekintetéhez nehogy észrevegye.

- Rendben. Azért remélem nem érzel őrületes késztetést arra, hogy a nyakamra tapadj és lecsapolj belőlem egy pár liter vért, mert az nem igen lenne kellemes... Nekem. - Próbáltam elviccelni a dolgot, habár ez mindig benne lehet a pakliban.
- Szóval ez a nagy terved mára? Itt ülsz és iszogatsz ahelyett, hogy valahova kimozdulnál iszogatni? - Kérdeztem tőle nevetve.

-Nem tudom, hogy elmondhatom-e. Nem akarok belekeverni senkinek a dolgaiba, nem tudom mit miért tett, célja az biztos volt. Ezért ennél többet nem mondhatok. -vontam egyet a vállamon és amikor láttam, hogy hátrált pár lépést kétségbeesett arckifejezéssel csak elvigyorodtam.
-Miért, hogy kéne? Remekül vagyok..-mondtam továbbra is vigyorogva. Számomra vicces helyzet volt, hogy ha csak egy percre is, de megfordulhatott a fejében, hogy nekiesek.

- Hogy mi van? Hogyan történt? Mikor? - Majdnem leesett az állam a helyéről ahogy ezt kijelentette. Nem értettem, hogy ez egyáltalán hogy a fenébe lehetséges. De az új vámpírokkal kapcsolatos emlékeim miatt hátráltam is egy lépést. Biztos ami biztos.
- Amúgy... hogy érzed magad? - Érdeklődtem teljes komorsággal a hangomban, összeráncolt homlokkal.

-Jó lenne.-vágtam egy fintort, majd töltöttem magamnak még egy pohár vodkát. -Elég sok mindenről lemaradtál. -vigyorodtam el és lehúztam a poharam tartalmát.
-Nem egy egyszerű vérfarkas vagyok, hanem félig farkas félig vámpír. De ennyi legyen elég. -komolyodtam el gy pillanatra. Nem akartam elpletykálni, hogy mi hogyan történt. Legalábbis nem tudtam, hogy elmondhatom-e, hogy kinek az érdeme ez az egész, de jobbnak is láttam ha ezt az információt megtartom magamnak.

- Na de akkor hanyagoljuk inkább Carolinet, mint témát. - Láttam, hogy semmiképpen nem tudom meggyőzni a dologról. De azt hiszem ezután még teszek egy látogatást Carolinenál.
Furcsa volt a reakciója. Valamiről lemaradhattam? - Öö, haver. Lemaradtam volna valamiről? - Kérdeztem tőle, majd közelebb mentem és kikaptam a kezéből a vodkás üveget és beleittam. Azt hiszem erre szükségem lesz ahhoz, hogy feldolgozzam azt amit hallani fogok. Legalábbis ki tudja mivel áll elő. Jobb rá felkészülni ilyen módon.

-Már így is úgyis mindegy. Ha nem igaz a dolog akkor már rég megkeresett volna.- vontam egyet a vállamon. -Lehet, hogy szándékosan csinálta.-vetettem fel ezt a variációt is, mert jelen pillanatban ezt is kinéztem belőle.
Amikor szóba került a dühkezelés, meg, hogy történt-e valami említésre méltó hirtelen nem tudtam, hogy elmondhatom-e neki. Végül is baj nem lehet belőle...azt hiszem.
-Említésre méltó dolgok mindig történnek velem vagy körülöttem.-vontam egyet a vállamon, majd elvigyorodtam -Nincs már szükségem dühkezelésre.-jegyeztem meg még mindig vigyorral az arcomon. Most valahogy felhőtlen jókedvem volt.

- Hát ez még így mindig elég furcsa, de mindegy.. - Azt hiszem ha ő nem lesz hajlandó utána járni a dolognak akkor nekem kell valamit kinyomoznom. Nem ilyennek ismerem Carolinet. Ha valami baja van azt szemtől szembe megmondja. Meg akkor nemet mondott volna és nem húzta volna az agyát. Szóval itt nekem valami nagyon gyanús. Valahogy kiderítem mi történt pontosan.
- Ezen kívül történt valami említésre méltó? A dühkezelés jól megy már? - Kérdeztem egy őszintébb mosollyal az arcomon. Mert hát büszke voltam arra amit elért főleg, hogy az én segítségemmel.