A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Mystic Falls parkja


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
my lovely sister ♢

† Tartózkodási hely :
♢ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :

† Humor :
are you kidding me? ♢



Eva May Fischer ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Dec. 24, 2015 10:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Sötét van... hideg van... nem találom a helyem. Egyszerűen a hideg rángatja minden porcikámat, és kellemetlen az illat, mely a levegőben kering, és melyet én magam egyáltalán nem szoktam meg. Talán a fucsa szmogmentes levegő, nem tudom. Nem is akarom sokáig fejtegetni az okát, hiszen nem érdemes. Kötve hiszem, hogy bármi köze is lenne ahhoz, hogy ez Mystic Falls vagy egy egészen más város. Szükségem van egy kis csendre. A tegnap éjjeli álom nyomatékosította bennem, hogy milyen könnyű még engem is elpusztítani. Engem, aki olyan önző és beképzelt, hogy... hogy... azt gondolta, halhatatlan. Az is vagyok, de egészen máshogyan... rájöttem, hogy nem öregszem, de meghalni képes vagyok. Megijedtem. Saját magamtól. Én, aki soha senkitől és semmitől nem fél, még a legerősebb boszorkányoktól sem. Egy egyszerű álom mégis halálra rémiszt. Ez nevetséges! Mióta Zooey meghalt, egyedül vagyok, mint a kisujjam... hiányzik a testvérem, kellene a segítsége az ügyhöz, amin most ügyködöm. Közben megannyi teendőm lenne, ám mégis úgy érzem, hogy egyedül vagyok a világban.
- Ki van ott? - fordultam aztán lassan hátra, miután leértem a parkba. Azt gondoltam, itt lehetőségem lesz szemtanúk nélkül gyakorolni, ám nem azt, ami itt megszokott. Nem futni, és még csak nem is edzeni akartam. Motoszkálást hallottam, és úgy fürkésztem a nem túl távoli fák lombjait, mintha megannyi denevér bújkálna minden falevél mögött. Egyszerűen képtelen voltam arra, hogy elszakadjak félelmeimtől. Az álmom okozta sokkból. Csak én lehetek olyan normális, hogy ide jövök... egy nap közben közkedvelt területre, a mely nincs annyira elzárva... semmitől. Én... fogalmam sincs, most mire is lenne szükségem. Talán arra, hogy valaki végre megrázza a vállam, és képen töröljön. Térj magadhoz, Eva! Nálad temperamentumosabb nőt még nem látott a világ. Ne mondd azt, hogy ez eltűnt, és hogy nincs többé! Csak egy álom volt. Senki nem akar megölni!
De mikor ismét hátra fordultam, megpillantottam valakit. Még így, a hajnali csekély fény ellenére is láttam a fiatal lány arcvonásait. Nagyot kellett nyelnem. Megannyi emlék rohamozott meg hirtelen. Túl sokat gondolkodtam a múlton az elmúlt időszakban. Eszembe jutott az a kislány, akit magára hagytam... sosem láttam felnőni. És tulajdonképpen sosem érdekelt. Egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy mindenkit elveszítettem.
- Lám-lám... egy ilyen fiatal lány miért kóborol már ilyen későn errefelé? - billent oldalra a fejem. Elnyomtam a félelemet, amelyet az álmom miatt éreztem. Talán egy rossz előrejelzés volt?

i lost my only chance to happy life
poppy & eva
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Don't you know that it's me?
† Tartózkodási hely :
Wherever you are, I'll be there
† Hobbi & foglalkozás :
Hunting down the Evil
† Humor :
dark, very dark, honey



Ashley Hatfield ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 18, 2015 1:28 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Evangeline & Ashley
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]

Őszintén szólva szebb halált is el tudnék képzelni, mint hogy valami ismeretlen fenevad darabokra tépjen. Pláne ilyen fiatalon, alig húszévesen. Pedig boszorkányként úgy hittem, lényegesen hosszabb élet vár rám, mint egy egyszerű halandóra. De nem, én nem halhatok meg! Még nem! Addig nem, míg a bosszúmat végre nem hajtom a féltestvéremet. És még csak bele sem kezdtem. De ami késik, nem múlik. Legalábbis eddig ezt hittem. Most itt, egy fa tetején vacogva, tudván, hogy lent a biztos halál vár, kezdem kicsit máshogy gondolni. Hogy a fene vinné el! Én ezt nem így akarom!
És akkor felbukkan még egy nő is, akit egyértelműen a segítő szándék vezet, de ezzel meglátásom szerint csak magát sodorja bajba. Már látom is, ahogy a fenevad becserkészi. Ekkor ő is észreveszi, miért vonakodok elfogadni a segítségét, de úgy hiszem, már késő. Felkészülök, hogy egy igen véres jelenet szemtanúja leszek, a nő azonban, mikor teljesen átlátja a helyzetet, előzetes elképzeléseimmel ellentétben egyáltalán nem ijed meg. Támadó állásba helyezkedik, majd alig hallhatóan mormolni kezd és suhint egyet a levegőbe, mire a fenevad nagy csattanással repül hátrébb és csapódik egy közeli falnak. Hogy nem vettem észre, hogy egy boszorkánnyal van dolgom? Biztosan a szörnyetegből eredő energia és a saját félelmem okozhatta. Ez is azt bizonyítja, hogy figyelmesebbnek kell lennem, ha akarom valamire vinni a féltestvéremmel szemben.
Gondolataimból a nő hangja ránt vissza a valóságba. Csak bólintok egyet kijelentésére, amit vagy lát a sötétben, vagy nem, majd megfogom a felém nyújtott kezet és annak segítségével könnyedén lendülök le az ideiglenes menedéket adó fáról.
Alig ér azonban talajt a lábam, a fenevad mormogása ismét felhangzik. Hát persze, ennyitől nem pusztulhatott el. Menekülni egyelőre nincs értelme, úgyis utolér. Csak egy lehetőséget látok. Nem tudom, ki is ez a nő, aki a megmentésemre érkezett, de bíznom kell benne, hogy elég tapasztalt boszorkány. Én egyedül biztosan nem tudnék elbánni ezzel a szörnyeteggel, de talán ha egyesítenénk az erőinket, annyi időre esetleg hatástalaníthatnánk, amíg elinalunk innen mindketten.
- Mit gondol? Ketten együtt el tudunk bánni vele? – sandítok a nőre, miközben figyelmem megoszlik közte és a sötétben lassan éledező fenevad között.
† Music: Please somebody make a move † Note: Bocsi a késésért! † 345
©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
ξ roar
† Tartózkodási hely :
ξ mystic falls && new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
ξ ruin your life
† Humor :
ξ what are you talking about?



Mackenzy V. Hale ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 17, 2015 6:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
dante & mackenzy
darling, i like our adventures

[You must be registered and logged in to see this image.]
Dante jó ideig mozgatta a gondolataimat, nemcsak most, már korábban is, nem is ügyelve arra, mit vált ki belőlem egy-két igencsak meglepő, tőlem nem megszokott képfoszlánnyal, amely a lelki szemeim előtt jelenik meg. Soha nem érdekelt mások vérnyomása. Sőt! Úgy egyáltalán, nem érdekelt semmi, ami más emberekkel kapcsolatos, és ami még fontosabb, hogy csak saját magamra számíthatok, pontosan ezért szoktam kihagyni az életemből az efféle bájcsevejeket, mert vele most azt folytatok. Szégyen vagy nem szégyen ezt bevallani. Mégis, mi a francért nem ölöm meg egyszerűen a központ mögötti csúnya sikátorban? Talán mert nem bosszant. Nyilván jó okom van rá, lehet, hogy azért, mert szórakoztat, de magam sem tudom, hogy ezt hogyan szűrtem le ennyi idő alatt. Jobb lenne inkább... valami mással elütni az időt. Miután őt megkóstoltam. Vagy valami ilyesmi. Igen, ez lenne a legjobb megoldás. De félő, hogy ismét el fognak ragadni azok az emberi vonások, amelyeket próbálok kiírtani magamból. Ezek szerint eléggé sikertelenül.
Elindultam, majd szélesen elvigyorodtam, főleg miután észrevettem, hogy lépteink egyszerre történnek. - Szeretek vásárolni ebben a városban. Ha valami igencsak finom ezen a helyen, hát a már régóta hordóban érlelt borok. Már majdnem tovább álltam, de milyen furcsa véletlen, hogy itt találkozunk, nyilván a sors akarta - kacsintottam rá meglehetősen szemtelenül. Sosem flörtölök férfiakkal, vagy potenciális áldozattal, róla pedig még nem döntöttem el, hogy vajon mi is lenne édesebb, megcsókolni vagy megölni. Ezt az egészet amúgy nem is nagyon nevezném flörtnek, inkább valami hozzám méltatlanul kislányos csevegésnek, amely ismét nem engem tükröz vissza. Büszke lehetek magamra. Igazán. Nem is akarok tükörbe nézni egy ideig. De miért is nem mutatkozom be, mutatom ki a fogam fehérjét? Ja, igen. A valós énemnek kevés barátja van. És ha vacsorának nem is lenne jó, hát talán potenciális barát még lehetne.
- Az időbeosztásom eléggé rugalmas - vontam egyet a vállamon, közben egy ravasz mosoly rajzolódott ajkaim köré. Nem sokat tudtam róla, annak ellenére, hogy nem szoktam ismeretleneken segíteni, vele ezt megtettem pár hete. És még nem éreztem azt, hogy megérett a pillanat arra, hogy viszonzást nyerjek. Még nem volt rá szükségem. - De talán először egy vacsorára invitálnálak meg. Sajnálattal tapasztaltam már az első találkozásunk folyamán is, hogy nem egyezik az ízlésünk, de bizakodom, hogy talán akad olyan, amit mindketten örömmel fogyasztanánk. - Még jó, hogy időben eszembe jutott, hogy ő nem vámpír, még vérrel kínáltam volna, arra pedig nyilvánvalóan nem lenne vevő. Többet kell gondolkodnom, és mindig résen kell lennem.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
☮ Bad moon rising
† Tartózkodási hely :
☮ Talán a hátad mögött kedveském
† Hobbi & foglalkozás :
☮ Találgathatsz
† Humor :
☮ Éjsötét



Layton Butterfield ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 24, 2015 7:05 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Mackenzy & Dante

You're so helpful

[You must be registered and logged in to see this image.]

N
yisd ki a szemed, és szépséget találsz ott is, ahol nem is várnád.'' - Jean Paul Gaultier
Bárki ellensége szívesebben lennék, de az övé nem. Lehet, hogy vámpír, nem kellene egyeznie a nézeteinknek, fel kéne dobnom a pacskert, amint meglátom közeledni vagy valamiféle oposszum elvet követni, amitől átnéz rajtam, tudomást sem vesz rólam. De hát nem ez volt a célom! Valójában istenien megvoltam a vámpírok társaságában is, engem annyira nem sértett sosem a jelenlétük csak őket az enyém, amint határozottan kijelenthetem, hogy élveztem. Ez gondolom nem bűn, vagy ha mégis annak számítana más kárán vagy rossz kedvén szabályosan röhögni, akkor az már nem az én gondom. Nem fogok elfordulni vagy meghátrálni, mert más volnék, mint ők. Persze, hogy tényleg vannak közöttük eszeveszett fenevadak, akiket jobb előbb arcon csapni, mint rögvest puszi pajtásnak fogadni őket, de ez része a folyamatnak, ami ahhoz vezet leginkább miként űzzük egymást az őrületbe a terveinkkel, tetteinket. Őszintén szólva, én nem éreztem azt, hogy az ellenségemnek kellene fogadnom ezt a nőt itt előttem, aki alig volt magasabb a mai tinilányoknál, mégis sokkal többet megélt már, mint ők és ebből kifolyólag – bármily nehéz beismerni – nő létére igazán leleményes és okos volt. Ez volt kérem szépen az, amit úgy szerettem benne, amiért csodáltam és nem néztem le nő létére. Tipikus túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen jelenséget mutat a szemeimben. Azonban nem volt szellem, tényleg itt volt teljes húsvér valójában. Már csak az hiányzott, hogy megcsípjem magam és rádöbbenjek ez az egész egyáltalán nem álom. Az álmok ugyanis gyakorta becsapnak minket és egy káprázat után futkosunk, ami nem létezik, nincs éppen akkor a közelünkben. De most, ebben a pillanatban Mackenzy, igenis valóságosnak tűnt. Tehát el hittem, hogy itt van és abba hagytam a csodálkozást, ami alig volt észrevehető rajtam, szerintem. Tényleg.
''A megismerés utazás, és a lehetséges utak száma végtelen.'' – Diego Marani
Különben a felét se hittem el annak, amit az apám mesélt, lehet van mindennek némi igazság alapja, de szeretem bepiszkolni a kezem, a saját utamat járni, elvállalni a tékozló fiú szerepét és tapasztalatokat szerezni, amiből tanulhatok. Ez tesz azzá aki vagyok, még ha iszonyat mód nehéz elfogadni a makacsságomat még most is. Mackenzy, nos ő Mackenzy. Hogy köpönyegforgató volna amiért nekem is segített? Én nem tekintem annak, bárki más, talán egy külső szemlélő, aki tudná a szín tiszta valóságot a világunkról, biztosan azt hihetné, én nem. Nem tartom annak, még ha az is lenne. Amíg hátha nem támad, nekem édes mindegy más mit gondol erről a kapcsolatról közöttünk.
– Épségben megkerültek, de nem mondanám, hogy ugyanilyen finoman távoztak is a közelemből. Nem vagyok az a gyilkos típus, azonban minden erőfeszítést megért a móresre tanításuk. Egy darabig örülhetnek annak, hogy élnek. – a bosszúm, talán könyörtelen, de utáltam a vérrontást, verekedni meg az erőm nélkül is tudtam, egy kis jobb és bal egyenes mindent megold. Pláne ha előtte az illetőkre ráakaszkodott egy rakás nő, akik pénzért bárkinek bármit megtesznek. A bort, a mi borunkat, a családom borát meg kifejezetten szeretem, megóvni még inkább. Azonban üzletelni velük, tudni, hogy tényleg le van beszélve a szállításuk annál jobban. Ez nem volt, sajnos.
– Nem szeretnék elhamarkodottan inni a grizzly bőrére, de szerintem ide költöztem, bárki mondjon bármit odahaza. Tehát lehet megint kibérelném a feleslegessé vált idődet. Még úgyis van mit megismernem ezen a helyen. – a rossz hírem, már biztos megvan, különben is gondoskodtam róla, hogy meglegyen és minden aljasnak nevezhető helyet meglátogattam. Ugyanakkor nekem is van egy jó felem, aminek a létezését ugyanúgy be kell bizonyítani, mint például a Himalája-i jetiét.


words: eltörpülő music: [You must be registered and logged in to see this link.] note: remélem tetszeni fog!♥

THANKS LIZZY :3
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
ξ roar
† Tartózkodási hely :
ξ mystic falls && new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
ξ ruin your life
† Humor :
ξ what are you talking about?



Mackenzy V. Hale ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 20, 2015 3:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
dante & mackenzy
darling, i like our adventures

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sokaknak nem volt választásuk azt illetően, hogy az ellenségeim vagy barátaim szeretnének lenni. Tekintve, hogy míg a barátaim ezzel a kötelékkel egy életre képesek megtartani, addig az ellenségeimnek nincs nyugta tőlem. Nézzük csak meg szegény Heather ügyét... nem is ő maga veszélyeztetett annyi éven keresztül, hanem a szülei, akik boszorkányként éltek, és majdnem beletört a bicskám a találkozásba. Ám még időben hatástalanítottam őket egy-két szív kitépésével, csakhogy a drága kislányuk szem-és fültanúja volt az egész jelenetnek. Reméltem, hogy egykoron kinövi majd, ám mikor betöltötte a tizenötöt, inkább úgy döntöttem, nem kockáztatom azt, hogy felkutatva majd bosszút akarjon állni. Az elmegyógyintézet remek helynek tűnt, ám nem sejtettem volna, hogy öngyilkosságot követ el. Hiszen mégis mi volt számára olyan megterhelő, két-két bogyót bevenni reggel és este? Még ennivalót is kapott, nem a híd alatt élt... áh, tudom. Bizonyára a szokásos dolog, hisz tanulhatott volna, világot járhatott volna... de én sosem abból a szempontból fürkésztem a világot, amiből a többi ember. Vagy nem ember. Sajátos világnézeteimmel gazdagítottam a saját életemet és néha mások életét is. Szükségem volt némi szabad filozófiára, hiszen a munkám végett elég gyakran keveredem váratlan szituációkba. De ilyen élete van annak, aki egy igazán idős vámpír helyett végzi a munkát. Nem mondom, nem vagyok hálátlan, hiszen mindazt, ami vagyok, Tatianak köszönhetem. De sejtésem sincs, hogy ha lehetőségem adódna az életéről dönteni, vajon mit is kívánnék. Van ez az ősrégi közhely, mely szerint a tanítványok szeretik túlnőni a mentorukat... de nekem erre semmi esélyem amíg dobog a szíve. Már ha dobog... értelemszerűen nem nagyon szoktam kitapogatni.
Elmosolyodtam, hiszen nem volt okom ferde szemmel nézni az előttem álló férfira. Dante igencsak nagy zűrbe keveredett, és szükségessé vált neki a segítségem. Valószínűleg Tatia arra sem lenne büszke, hogy néha-néha bevállalok egy kis mellékállást is, hiszen ilyenek kapcsán ismét olyan kapcsolatokra tehetek szert, amely később még kamatoztathatóvá válik.
- Remélem, mindannyian épségben kerültek meg - vontam meg a vállam. Bár vannak helyzetek, mikor úgy őszintén... a bor értékesebb mint az emberi élet. Az ő beszállítói pedig... hát, sejtésem sincs, hogy vajon miképpen is értelmezhetném, hiszen annak az árunak valahogyan el kellett tűnnie, és ki tehetett róla, ha nem az említett? - Ami azt illeti, elég gyakorta vagyok a környéken - néztem körül, ezzel is utalva unalmas börtönömre, amely hasonlat Mystic Fallsra tökéletesen igaz. - Így mertem remélni, hogy esetleg valami izgalmakkal teli beszélgetésben lehet részem veled. A legutóbb is lefoglaltad a feleslegessé vált időmet - mosolyodtam el negédesen, miközben karjaimat a mellkasomra fűztem, de egy másodpercre sem engedtem el tekintetét. - Vagy esetleg úgy döntöttél, te sem tágítasz innét?

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 01, 2015 8:19 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Claire Sallen írta:
who are you?
ashley & claire

Nehezen élem túl a köznapokat. Tye különösen elfordult tőlem az utóbbi pár napban, lehetetlen vele szót érteni. A gyász, ami puha csendként férkőzik közénk olyan élesen ragadja el tőlem, hogy esélyem sincs féltő, óvó karjaimmal átölelni és megpróbálni vigyázni a kettőnk kapcsolatát. Hiába olyan fiatal, eszében sincs úgy tenni, mintha nem léteznék, egyszerűen az érzelmi gát az, amit felépít közénk. Esetenként nem szól hozzám, vagy elfordítja tekintetét rólam. Tudom, pontosan tudom, hogy nem vehet át az anya szerepét, nem tölthetem be ezt a posztot, de megakarom próbálni. Vele akarok lenni és vigyázni rá, mint egy két fős - mozaik család. Próbálok teret hagyni neki, azt akarván, hogy érezhesse a törődésem, de egy bizonyos határon túl, nem ereszthetem el.
A sötét éj leple alatt érkezem. Különös hangokat hallok, ezért a park sötétebb- elhagyottabb része felé igyekszem, végül valamiért azon veszem észre magam, hogy szaladok. És milyen jól teszem. Egy lányt látok meg a lomboson túl. Egy fiatal, gyönyörű, kétségbeesett lányt. Azt hiszem az üldözőjét is pontosan látom. Próbálok halkan közelíteni és súgni a lánynak, a kezem is felé nyújtom, hogy jöjjön velem, de váratlanul elutasít. Bizonyára nem akarja, hogy nekem is bajom essen. Még nem tudhatja, hogy boszorkány vagyok.
- Nem hagylak itt! - mondom sietősen, mikor a sárga szempár ezúttal rám villan. Elnyílnak ajkaim és elképedve révedek rá. Végül a lány elé lépek és egy határozott - stabil alapállást veszek fel. Megemelem két kezem és egy indulatos suhintással elmormolok pár idegen szót és lökést adok belőle, mint egy erőhullámként tenyereimből, mitől a szörnyeteg hátraesik pár métert és egy falba csapódik gerincével.
- El kell tűnnünk. Kérlek! - lemondóan pillantok rá, közben ismét kezem nyújtva. Ennyitől bizonyosan nem pusztult el, talán csak még vérszomjasabban támadna ránk, ha nem tűnünk el azonnal.
A szörny ismét felbúg, hangja feléleszti bennem a védelmező ösztönt, ismét szembe fordulok vele, készen, hogy újabb csapást mérjek fizikailag rá. Nem hagyhatom, hogy a lánynak baja essen. Fiatal még.

©
Vissza az elejére Go down


Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
☮ Bad moon rising
† Tartózkodási hely :
☮ Talán a hátad mögött kedveském
† Hobbi & foglalkozás :
☮ Találgathatsz
† Humor :
☮ Éjsötét



Layton Butterfield ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 02, 2015 12:06 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Mackenzy & Dante

You're so helpful

[You must be registered and logged in to see this image.]

N
éhány dolognak az életünkben semmi értelme sincs, néhánytól meg akár az életünk is függhet annyira létfontosságú a megléte. Nem voltam felfuvalkodott, sosem becsültem túl az erőmet annál amennyit ért. A tudás volt az amit nagyon szerettem birtokolni, mert az mindig hatalmat adott és annak megfelelően tudtam kezelni is azt. Ha valamit rám bíztak akkor azt a magam módján, de véghez is vittem. Nem féltem attól, hogy bármilyen rossz következménye lehet a tetteimnek, mert mindenre fel voltam készülve. Minden lehetőséget végig vettem, még azelőtt, hogy bármit is tettem volna. Kivéve azt, hogy mi fog történni akkor ha rájönnek igazából nagyon engedetlen vagyok és másmilyen módon oldom meg azt amit rám bíztak. Én nem akarok megölni senkit sem, a lelki terror sokkal hatásosabb véleményem szerint, kínzóbb és nehezen lehet a sérülésekből begyógyulni. Néha még a magukat nagyon erős jellemnek mutatóak sem képesek rá és ez, ez szinte már felüdülés az olyanok számára, mint amilyen én vagyok. Képmutatásból természetesen kiváló! Még a saját családom sem biztos a hűségemben és ez tetszik. Legalábbis addig a pontig amíg úgy érzik pótolhatatlan vagyok a számukra, ha ez a tény megváltozik, akkor abból senkinek sem lesz köszönete. Mondjuk nem áll szándékomban ellenük fordulni, többen vannak mint én és hiába vagyok nagyon ravasz mit sem ér ha ők vannak erőfölényben. Tehát nagyon, de nagyon óvatosnak kell lennem, hogy még a gyanú se férkőzzön a szívük legmélyére velem kapcsolatban. Természetesen sokat köszönhetek nekik, nem erről van szó, de látom a szemükben azt az igazán sokat mondó tekintetet ami mindennel tele van, csak őszinte szeretettel nem. Az apám számára mindannyian bábok vagyunk akik kénye kedve szerint mozgathat ide-oda a kontinensen. Pontosan, ő a Bábmester. Eddig senki sem próbálta meg átvenni a helyét, mind félnek tőle, a haragjától, hogy egyszer csak álmukban elintézi őket és elvesztik a számukra igen fontos életüket. Én nem félek tőle, ha így lenne akkor nem választottam volna a saját módszereimet, hanem megmaradtam volna az ővénél, ami semmire sem vezet. Ha rá hallgatok akkor szerintem a hullámat már régen a varjak mardosnák egymás elől, szóval kifejezetten örülök, hogy élek és magam mellett tarthatom az ellenséget. Jobb ha teljes mértékben tisztában vagyok azzal mi folyik körülötte, tervez egyáltalán valamit aminek köze van a családomhoz vagy akár a családom tervez valamit aminek hozzá van köze szóval ilyesmik. Tehát ki kellett tartanom, kérdezősködnöm rengeteget, míg végre elhatároztam, hogy mit is teszek éppen. Most, most éppen nem volt szüksége rám, így nyugodtan tovább térképezhettem a várost az elmémben. Tudnom kell, hogy hol élek, ismernem kell a helyet és hasonló okok amiért most kivételesen nem az autóval jövök hanem gyalog, sétálok. Így sokkal könnyebb, mert minden részletre jobban odafigyelek. A parkon volt a sor, a temetőt sikeresen megjártam a minap, szóval azt most ezer örömmel hagyom ki. Alig haladtam át az úton és kezdtem el beljebb indulni a parkba máris villámcsapásként ott termett előttem Mackenzy. Meglepett, de persze jó értelemben. Nem tartottam az ellenségemnek, szerencsére.
– Ó, kedveském! – tudom, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ilyen hirtelen nem tudom mivel is vághatnék vissza a drágámra, de az biztos megmosolyogtatott.
– Meg, a szállítókkal együtt, hála neked. – persze időm megköszönni neki nem volt, egészen idáig nem tudtam, hogy hol lehet.
– Szóval jövök neked eggyel, ha bajban vagy sikíts a telefonba és én ott termek bárhol is légy.


words: eltörpülő music: [You must be registered and logged in to see this link.] note: remélem tetszeni fog!♥

THANKS LIZZY :3
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Don't you know that it's me?
† Tartózkodási hely :
Wherever you are, I'll be there
† Hobbi & foglalkozás :
Hunting down the Evil
† Humor :
dark, very dark, honey



Ashley Hatfield ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 31, 2015 12:47 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Claire & Ashley
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]

Én tényleg teljesen ártalmatlanul csak a környéket szerettem volna bejárni kicsit ma este és esetleg gyakorolgatni a varázslást. Egyelőre tényleg minden különösebb ártó szándék nélkül. Csak hogy biztosabban tudjam használni. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége! Hogy én vacogó fogakkal, reszketve itt üljek egy fa lombkoronájában…
Az utak kihaltak voltak, egy lélekkel sem találkoztam hosszú métereken keresztül, megpróbálkoztam hát kisebb varázslatokkal. Lámpák föl-le kapcsolgatása, fák lombjainak mágikus fuvallattal való megmozgatása… Tényleg csak ilyen egyszerű dolgok először. Utána talán néhány hallucinációkeltés, valóság eltorzítás. De itt sem valami durvára kell gondolni, csak a föld imbolyogtatása, lidércfények… Igazán nem állt szándékomban túlzottan kimeríteni magam, vagy esetleg akaratomon kívül is pusztítást véghezvinni. Amit egy jó mágiahasználó akaratán kívül egyébként sem tesz. A féltestvérem már biztosan nem is esik ebbe a hibába. Ő tudván tudja, hogy mikor és milyen mértékben árt másoknak, épp ezért is teszi akkora élvezettel. Ezért kell megtanulnom rendesen uralnom és irányítanom az erőmet nekem is. Másképp esélyem se lesz ellene.
Nem régóta játszadoztam azonban ilyesmivel, mikor valami mozgásra lettem figyelmes. Csöndben maradtam és mozdulatlanul figyeltem. Nem emberi lény volt, ezt rövidesen megállapítottam abból, amilyen sebességgel és amilyen minimális zörejek kíséretében mozgott. Nem mertem fényt gyújtani, nehogy magamra vonjam a figyelmét, még levegőt venni is igyekeztem a lehető leghalkabban, miközben pulzusom érezhetően egyre csak emelkedett.
Aztán egyszer csak sárgás szempár villant. Tekintetem találkozott az övével. És akkor tudtam, eljött az idő. Futásnak eredtem, épp mielőtt a fenevad rám vetette volna magát. Én voltam a kinézett prédája. Nem láttam a sötétben igazából, hogy mi az, de éreztem, nagyobb és erősebb nálam. Futottam, ahogy bírtam. Átugrottam a közeli park alacsony kerítését, majd uzsgyi, fel az első fára. Szerencsére kiskoromban, az árvaházban sokat másztam fára a srácokkal, így mondhatni, profi vagyok benne. Most azonban így sarokba is szorítottam magam. Mi van, ha utánam jön? Akkor aztán nincs menekvés… Érzem, ahogy torkomat egyre inkább összeszorítja a félelem. A halálfélelem. Szinte már várom, hogy a közelben ólálkodó lény mászni kezdjen és karmai, fogai a húsomba vájjanak. Ekkor azonban egy női hang harsan. Mielőtt bármit válaszolhatnák, már ott is terem a fa törzse mellett és felém nyújtja a kezét.
- Mit csinál? Tűnjön innen, amíg lehet!- kiáltok rá, de ekkor már hallom, érzem, hogy késő. A mocskos dög hörgése egészen közelről hallatszik. Talán egy méterre sincs a nőtől. A szemét is látom megvillanni, hogy a földtől elrugaszkodni és támadni készül. Másodpercek kérdése csak és már ugrik is. Célpontja pedig egyértelmű.
† Music: Please somebody make a move † Note: Bocsi a késésért! † 402
©

Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
ξ roar
† Tartózkodási hely :
ξ mystic falls && new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
ξ ruin your life
† Humor :
ξ what are you talking about?



Mackenzy V. Hale ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 30, 2015 9:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
dante & mackenzy
darling, i like our adventures

[You must be registered and logged in to see this image.]
Magához az utazás tényéhez már hozzászoktam. Olyan voltam Európában és Amerikában, mint valami árnyék... mindenki árnyéka. Sosem lehetett tudni, hol is bukkanok fel, hiszen Tatia ki tudja, mivel és hogyan bízott meg. Nem egyszer volt már ezekhez szükségesm másokra is... mások információira voltaképpen. Emiatt akadt már nem egy konfliktusom és bonyodalmam, de szövődtek elég tetszetős barátságaim is szerte a világban. Pár ezek közül kapóra is jön néha.
Visszatértem Mystic Fallsba... ez minden egyes alkalommal hol örömmel, hol pedig unalommal tölt el. Ez általában attól függ, hogy milyen társaságot sikerül kerítenem magamnak, de valljuk be, kevesen vannak azok, akik felszárnyalnak az én szellemi magasságomba. Egykoron volt értelme idejönnöm. Tatia miatt. De egyre kevesebb feladatot bíz rám, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy... öhm... nincs annyi ellensége? Ez lekötött, ez a munkám, de... de mióta... egy szomorú baleset végett a legutóbbi "barátom" szétfolyt a padlón, és azóta már a föld alatt rohad egy olcsó koporsóban, értelmét veszítette az izgalmas játék. Talán értelmes lenne felkeresni Apocalypse-t. Ő gondoskodhatna a szórakozásomról, de az egyáltalán nem jó szórakozás, miszerint engem bevet a pincébe, néha ad egy kis vért, aztán a boszorkány képességeivel kegyetlenül megkínoz. Akkor már inkább az unalmas élet. Később még végiggondolom.
Felsóhajtottam, és végignéztem magamon, ahogy kiléptem az utcára. Egy eléggé magas sarkú cipőt választottam, hozzá egy hófehér rövid nadrágot. Azt hiszem, ha valaki rám borít valamit, az lesz az utolsó földön töltött perce. Érzékeny vagyok a gönceimre, ráadásul a cipőimre... évtizedeken keresztül megbolondultam értük, ez még ma is tart, ráadásul most, hogy nem kell tennem érte semmit, még szép, hogy gyűjtöm őket, mint valami őrült. Ez az egyik kedvenc darabom.
A táskámban turkáltam éppen, hogy a mobilomat keressem, mikor a lábaimra fújt a szél egy újságot. Arrébb rúgtam, miután felocsudtam, majd tovább kutatva sétáltam tovább. Tatia-tól jött egy üzenet, valószínűleg ideje lesz annak a bizonyos jelentésnek, ami végre erőfölénybe kerített engem is. Tudtam valamit, amit ő még nem... és ez egyszerre töltött el elégtétellel, közben valami bűntudattal is, hisz azt csapom be, aki életet adott nekem.
Sejtésem sincs, hogy meddig bambultam. Igyekeznem kellett volna, de egyáltalán nem éreztem szükségét mégsem a rohanásnak. Ez ugyan paradoxon, de Tatia ezer évig kibírta az információm nélkül. Kibír még fél órát, míg iszom egy jegeskávét. Még jó, hogy nem tud olvasni a gondolataimban.
Egy ravasz mosoly rajzolódott ajkaim köré viszont, mikor megpillantottam, hogy ki sétál át a parkon. Hát arra vettem az irányt én magam is. Régi szép idők... még Seattle-ből. Na jó, annyira nem régi, tekintve, hogy még mindketten eléggé fiatal vágások vagyunk. Tudtam, hogy előbb-uitóbb itt lesz. Ideköti valamit.  - Ó, drágám - termettem ott előtte hirtelen, és gyűrűmet igazgatva meredtem rá,a tekintetemben azonban láthatta, hogy ez a viszonlátás még számomra is kellemesnek mondható. - Megtaláltad már a borodat? - kérdeztem egyszerűséggel a hangomban. Semmi köszönési formula, érdeklődés... emlékszem, mikor utoljára láttam, éppen Seattle-ben tanyázott. És kutatott egy nő, és annak társa után. Én pedig jókor voltam jó helyen, informátor volnék, semmit nem jelent némi informálás pontos nevekről, címről és a többiről, amelyet nem kaphatott meg mind attól a férfitól.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 6:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to Teisha[You must be registered and logged in to see this link.]
^Mostanában nem szerettem, ha valaki túl nagy megértést tanúsított felém. Vágytam rá, szükségem volt az ilyesfajta szavakra, mégis eltaszítottam őket magamtól mondván: nem érdemlem meg. Teisha annyira más volt, mint azok, akik eddig meg akartak arról győzni, hogy minden rendben lesz. Ott volt mellettem Chantele, a legjobb barátom, a lakótársam, a jobb kezem, aki előtt nem volt titkom, aki nem kérdezett, ha látta, hogy nem fogok válaszolni és soha nem nyaggatott, de kellőképpen érdeklődő volt. A nagynéném, Léa nélkül talán már nem is kóvályognék ezen a világon, segített egy új, életnek nevezhető valami elindításában és a történtek óta is szüntelenül keresi az okokat, hogy végre tisztábban láthassuk a történteket és elhihessem magamról, hogy nem vagyok szörnyeteg, csupán a részletek kegyetlen összjátéka miatt tettem azt, amit. Akárhogy is, biztos voltam benne, hogy ez a fajta hit soha nem lesz már az enyém. Kihalt belőlem a szikra, amelyet a remény táplált és néha már nem is akartam megtudni, pontosan mi történt azon az éjszakán. Mi van, a tények tények és semmi befolyásoló körülmény nem volt? És ha nem elég meggyőzőek a dolgok, amelyek befolyásoltak, nem hihetőek? Talán csak a kifogásokat kerestem, mert még mindig nem akartam elhinni, hogy ide jutottam, ez lett belőlem és ebből kiindulva megérdemlem az emberi bánásmódot, amit Teisha is mutatott felém. Pedig azt hittem a vámpírok a legkegyetlenebb lények a világon… hogy semmi más nem számít nekik, mint saját maguk, az élvezetek halmozásán kívül nincsen kedvelt időtöltésük, bárkin átgázolnak a céljaik elérése érdekében. Vagy Teisha az egyetlen másfajta személyiségű példány vagy elhamarkodottan ítéltem meg a fajt. Lehet, hogy… az, hogy vámpírrá váltam nem egyenlően arányos a lelketlen bestiává való válásommal.
- Nem hiszem, hogy most egy ideig… be tudom váltani ezeket a terveimet. – Apró kacaj tört ki belőlem, sajnos a lemondó fajtából. Nem tervezted visszamenni Európába, tökéletesen éreztem magam elszigetelve ebben az amerikai kisvárosban. Tökéletesen? Végül is, elvoltam. Szerettem magamnak azt hangoztatni, hogy jól vagyok akkor is, ha tudtam, hogy közel sem álltam hozzá. Boldogság és szeretet? Teisha ezt látná, amikor rám pillant? Reggelente a tükörbe nézve rengeteg szó jutott eszembe, ezek nem voltak közöttük. Kétségbeesés bizonytalanság, fájdalom. Sokkal inkább illettek hozzám, mély sóhajtást engedtem meg magamnak, miközben megcsóváltam a fejem.
– Akárhányan mondjátok, nem tudok hinni nektek. Annyira… furcsa ez az egész, Teisha. Nem ismerlek, de legszívesebben az egész életemet elmesélném neked. – A velem kedves emberekkel általában elutasító voltam, mióta elhagytam az otthonom, de ő más volt. Mintha védeni akarna, én pedig szívesen hagytam volna. Tanulhatnék tőle, nem bánnám, ha ő lenne az, aki megtanít arra, hogyan álljak ellen a késztetéseknek, mit kellene csinálnom, hogy jó vámpír legyek, hogy vigyázzak, hogy ne bántsak senkit. Milyen szép is lenne.
A másodpercben, amikor szólásra akartam nyitni a számat megcsörrent a telefonom. Üzenetem jött, bekapcsolt a laborom füstjelzője, ami miatt kissé eltátottam a számat. Mi történhetett? Mit hagyhattam bekapcsolva? Nem voltam éppen topon, amikor bezártam magam mögött az ajtót… nem lenne szabad vegyszerek között mászkálnom.
- Mennem kell. – Böktem ki Teisha-ra nézve. – El sem tudod képzelni mennyire, örülök annak, hogy összefutottunk. -  Vallottam be azt, amit egyébként nem volt szokásom, főleg nem ilyen hirtelen és mindössze fél óra után. Mégis mintha Teisha a megoldás szelével kecsegtetett volna, amibe nagyon szerettem volna belekapaszkodni. Túlságosan is. – Szeretnék tanulni tőled, ha te is benne vagy… tudni szeretném, amit te vagy ha csak annyit, hogyan legyek normális attól függetlenül, hogy mi vagyok… nekem az is megteszi. – Hangom fohászkodóvá vált, elővettem a táskámból egy darab papírt és tollat, felírtam rá a számomat és átnyújtottam neki, aztán rögtön felpattantam.
– Most mennem kell, mert… - Nyeltem egyet és inkább legyintettem. Nem mentem bele, hogy valamit valószínűleg elszúrtam, ami miatt a tűzoltók lehet, hogy nemsokára ellepik az egyik utcát. – Kérlek, majd keress. – Néztem még rá, aztán megfordultam, hogy elinduljak visszafelé abba az irányba, amerről jöttem.





Köszönöm a játékot, remélem nemsokára ismételhetünk. 40
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 2:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Ebony

Sokan azt mondják, hogy az idő pénz, pedig nem. Egyszerűen csak élvezni kell az életet. Nem szabad a múlton és a jövőn se gondolkozni, jobban mondva rágódni. Sokáig gondolkoztam én is dolgokon, hogy mi lett volna, ha nem jobbra, hanem balra megyek. Mennyire lenne másabb az életem? De egy idő után rájöttem arra, hogy minden okkal történik. Ahogyan az se volt véletlen, hogy találkoztam vele Párizsban. Valószínűleg amiatt történt az egész, hogy a tudtom nélkül is megmentsem őt. Soha nem szerettem azt, ha az életrevalók egyszerűen csak eldobják az életüket, esetleg egy ostoba baleset miatt elveszítik azt, hogy bearanyozzák a világot, jobbá tegyék azt. Ő pontosan az a személy volt, aki ha mosolygott, akkor máris jobbá tette a világot, mert attól a mosolytól másnak is boldogságra húzódtak az ajkai. Nem ismerem igazán őt, de az alatt a két nap alatt is sok mindent tudtam meg róla és nekem éppen annyi elég volt ahhoz, hogy tudjam jól döntöttem akkor, hogy megmentettem az életét. Életre való, de most olyan, mintha az árnyékában élne. Nem merné újra kiengedni a szárnyait, pedig ha megtenné, akkor újra képes lenne repülni és boldogságot csempészni az emberek életébe. Sok mindent megéltem ennyi idő alatt, sok mindent tettem és láttam is, de egy dolgot tudok, hogy a vámpírok között is élnek "angyalok", ahogyan az emberek között is.
Ez remek tervnek hangzik. - mondom neki mosolyogva, majd egy apró tincset a fülem mögé igazítok, miközben kissé hunyorogva pillantok rá, hiszen a nap magasan jár az égen. Mondhatni perzseli a bőrömet, de a tavasz és a nyár már csak ilyen. - Most még több időd lesz tanulni, bejárni a világot és mindenhol egy apró darabot hagyni abból a boldogságból és szeretetből, amit most jó mélyen elrejtettél magadban. - mondom neki komoly. Nem tartom magamat jónak, inkább ördöginek. Mindig tudom, hogy mit akarok és azt meg is szerzem, illetve nem egyszer tettem már rosszat, de Ebony mellett minden másabb. Teljesen másképpen látom a dolgokat és a kedvesség szinte csak úgy árad belőlem. Mintha képes lenne az emberek jobbik, elfelejtett énjüket a felszínre hozni a puszta jelenlétével is.
Csendesen hallgatom azt, amit mond, de nem mozdulok meg. A kezemet se veszem el az övéről, mert nem akarom, hogy azt higgye, hogy esetleg hátat fordítok neki. Itt leszek mellette és még egy hurrikán se lesz képes elmozdítani mellőle.
Sajnálom, de nincs olyan tett, amit ne lehetne megbocsájtani. Lehet, hogy akkor azt láttad helyesnek, de mára már bölcsebb lettél. Az élet adott neked egy új lehetőséget arra, hogy az álmaidat valóra váltsd. Most is képes lennél lemondani róluk? - kérdezem tőle kíváncsian, miközben a pillantását fürkészem. Sokszor mondják azt, hogy egy vámpír képes kifordulni önmagából, de ő nem emiatt fordult ki. Ő már előtte is összetört és nem volt ott senki, hogy elkapja őt...



Bocsánat a késés miatt! 27 Sírok || :hug: || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Keresem :
My soul
† Kedvenc dal :
Stone Cold
† Tartózkodási hely :
♡ Whitmore & Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
♡ Find out the secrets of the people
† Humor :
♡ Strange



Wanda Melinda Carson ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 2:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Who the hell are you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Mondhatná valaki azt, hogy Wanda te nem ilyen vagy, de nem érne vele szinte semmit se. Megvannak a barátaim és nekem pontosan ők kellenek és nem más, se új. Nem akarok több embert beavatni az életembe. Nem azért, mert annyira ízék vagy unszimpik az emberek, vagy más faj képviselői, hanem mert egyszerűen megvan a harmónia és pontosan tudom, hogy rájuk bármikor számíthatok. Nem számít se, mert az a trió mindig együtt fog maradni. Ha egy gyilkosság és valami fura levelek se tudták szétszakítani a hármast, akkor szerintem ez egy jel, hogy mi hárman összetartozunk. Egyikünknek se volt mesébe illő az élete, de ennek ellenére is talpon maradtunk és mindenből kihoztuk a lehető legjobbat. Ennél többet szerintem senki se várhatna el. Illetve szerintem az is érthető, ha valaki nem akarja valaki társaságát élvezni, mert rohadtul nem vágyik arra, hogy valaki a nyakára akaszkodjon, de ez a lány pontosan azt tette, amitől még inkább felfordult a gyomrom.  Lehet, hogy a titkaim miatt van, de amennyire emlékszem az első gyilkosságom előtt se szerettem a piócákat. Lehet, hogy népszerű voltam mindig is, de még se voltam az a személy, aki megvette az embereket. Egyszerűen csak nem bíztam meg bennük és ez szerintem nem olyan nagy baj.
A szavai hallatára feljebb szökik a szemöldököm és komolyan már csak egy hajszál választ el attól, hogy meg ne öljem őt, hiszen elég lenne egy harapás és többé nem venne levegőt. De kíváncsian pillantok rá, majd egyre nagyobb undor jelenik meg az arcomon, ahogyan a szavai eljutnak a tudatomig. Elég egy-két szó mögé látnom és máris tudom, hogy mi ő. Undorodom a tündérektől, náluk rosszabb faj nincs is. Mindig jönnek, hogy ők ártatlanok és nem akartak senkit se bántani, meg nem akarják kihasználni az erejüket, erre tessék itt van az élő példa arra, hogy egy mekkora tolvajjal és hazuggal van dolgom.
Tudod, elegendő lenne egyetlen egy harapás és többé nem vennél levegőt. Az ilyen aljas személyeket egy harapással szoktam elfogyasztani, hiszen minek rontsák tovább itt a levegőt? Nem látom értelmét, hogy miért vagy ekkora pióca, mert szemmel láthatóan tényleg nem kérek belőled és tudod nincs kedvem egy kielemezéshez se, mert lehet láttál pár dolgot, de akkor se ismersz. Azok csak foszlányok, de azok nem fogják megmondani neked, hogy mi miatt vagyok az, ami. S jobb, ha meg se próbálsz többet hozzám érni, mert garantálom, hogy beutalod lesz a kórházba abban az esetben. – mondom neki rezzenéstelen arccal, miközben a szemeimben tükröződik azért a gyűlölet, a megvetés és az utálat irányába. Lehet a lány kedves lenne, de elég volt megtudnom a faját és máris egyszerűen legszívesebben megölném, pedig eléggé higgadt személy vagyok és múltkor is csak véletlen baleset történt, ahogyan az első alkalomkor is. El akarok menni mellette, de nem engedi, mire összefonom a karomat, mintha ez segítene abban, hogy nehogy átváltozzak itt mindenki előtt farkassá. Szúrósan pillantok a lányra, majd egy kisebb sóhaj szökik fel a torkomból, amikor újra beszélni kell. Újra és újra végig mérem őt, majd lemondóan megrázom a fejemet. Nem igaz, hogy őt nem zavarja a csöpögő fagylaltja, mert most már egyre inkább kezd úgy kinézni, mint aki diliházból szabadult.
Most remélem tudod, hogy legalább 5 embernek a fejében megfordult, hogy hívják a mentőket hozzád. Én örömmel végig nézném, ahogyan leszíjazva elvisznek, hiszen egy parazita vagy, aki mások érzésein, emlékein élősködik, ha megérinted őket. – mondom neki undorodva, majd teszek felé egy lépést, de még mindig fenntartom a távolságot, hogy ne tudjon elérni. Állom a pillantását és ilyenkor annyira bánom, hogy egy-egy pillantással nem vagyok képes ölni, hiszen akkor egy remek színjáték történne. Sikítanék, hogy valaki segítsen, majd a tömegben egyszerűen csak elpárolognék.
Miért tudnál nekem segíteni? – nézek rá kíváncsian és kicsit hitetlenkedve, majd megrázom a fejemet. – A helyes kérdés inkább így hangzik: Miből gondolod, hogy akarom a segítségedet? Szerintem eléggé tudtodra adtam, hogy tartsd magad távol tőlem, mert különben a családod majd a kórházban talál majd csak rád, vagy esetleg az erdőben farkasok és vámpírok kezei között. Szerinted mennyi időbe telne, míg az nektárszerű véredet megérezné egy vámpír? Szerintem igazán szórakoztató lenne, nem gondolod tündérke? - kérdezem tőle gonoszkás mosoly keretében, majd megigazítom a hajamat, hiszen a legtöbb hajszálam már az arcom előtt trónolt hála a szélnek.
Végül mit sem törödve vele hátat fordítottam neki és elindultam a másik irányba, pontosan abba az irányba, amelyikből jöttem. Figyeltem az embereket, de rá többé nem pillantottam. Legalábbis egészen addig nem, míg búcsút nem intettem neki, majd pedig az egyik taxit leintve magárahagytam.


|| Köszönöm a játékot!
[You must be registered and logged in to see this link.]

zizi & me
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Keresem :
✽ if you want something, you've to looking for me
† Tartózkodási hely :
mystic falls ✽
† Hobbi & foglalkozás :
✽ journalist
† Humor :
not too funny ✽



Alex J. Wilmer ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 13, 2015 8:41 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
ROSE && ALEX
folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 29, 2015 6:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
who are you?
ashley & claire

A kocsinak kigyulladnak a féklámpái, majd megállok. A kültéri világítás narancs fénye csak arra elég, hogy ki tudjam venni az alakokat. Fák, bokrok mindenhol. A park kerítése magas, de éppen átugorható lenne, ha arra vetemednék.. de nem. Elhalad mellettem még -vagy három- autó. Hamar egész kis falat építenek a kerítés szélén. Vontatottan kiszállok, majd belököm az ajtót magam mögött. Szükségem van a friss levegőre, jó kis oxigén. Talán kifújja tüdőmből gondokat.
- Oké. - szándékosan a hátsó kaput veszem célba. Apró keringészavar lép fel és mintha az egyensúlyom is inogna. Kiváltképp lassan indulok el. Ágak reccsenek a talpam alatt. A sötét lepel már beborított mindent. És akkor...
Éles sikoly. Csattanással hasítja fel a csendet.
Érzem, hogy a karom zsibbadni kezd, ajkaim összepréselem és próbálok fókuszálni. Kihasználva, hogy a lábaimban még van élet, szorgosan közelítem meg a helyszínt. Játszok a benn tartott levegővel, miközben közvetlen szedem a lábam. Sietek. Rohanok. Futok. Igyekszem. Tényleg. Tenyerem az első vastagabb törzsre helyezem, miközben észlelem, ahogy egy fiatal lány rémülten kucorog a fák lombja alatt. Az arca sápadt. Valamitől megrémült.
- Héj! - kiabálok oda - Minden rendben? - kérdezem aggodalmas tekintettel, majd elrugaszkodom a fától és közelebb lépek hozzá. Úgy érzem hasra esek, mintha a világ torz képet nyújtana. Az irónia - mert még így is nyitott vagyok az iróniára -, az a dologban, hogy a Park biztonságot kellene, hogy nyújtson. Legalább ez. Erre fel pont itt és ilyen körülmények között szívat meg, de rendesen... Halk morgás. Mögötte. A sötétből.
- Gyere ide! - suttogom halkan, majd hátrébb mozdulok. Nyújtom a kezem. Féltem őt.
Kétségbeesve figyelem, majd halkan kipréselem a benntartott levegőt, ami már a csontjaim szorongatta. Csak és kizárólag az ő keze által vagyok hajlandó arrébb lépek, amennyiben hajlandó megfogni azt.

©
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 29, 2015 8:31 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Wanda & Zizi

Do you think you hide from me?


Jó, én aláírom, hogy nem én vagyok a legokosabb lány a világon, és abban is egyet értenék bárkivel, hogy néha szörnyen bosszantó tudok lenni. De azt, hogy én valakivel így beszéljek, ahogyan ez a lány teszi velem, na az tuti képtelenség. Soha nem értettem miért kell gorombának lenni, miért kell valakinek úgy viselkedni, mintha a következő mondatával lángba akarná borítani az egész világot? Persze nem azt mondom, hogy mindenkinek olyan hólelkűnek kell lennie, hiszen a világ pont attól szép, hogy olyan változatos, de egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért a harag és a gyűlölet bizonyos emberek lelkében. Ez a fagylaltos baleset valóban egy ostoba félreértés volt, és valóban tönkretettem a ruháját, nem tanultam még meg a fejemen hátulra is szemet növeszteni, éppen ezért nem tartottam jogosnak a kirohanását, sem pedig, hogy bármelyik pillanatban legszívesebben leüvöltené a hajamat.Úgy éreztem erre azért nem szolgáltam rá, semmilyen módon. A szavai szinte szíven ütnek, és nem tagadom igencsak sikerül vele megbántania, de én amilyen hirtelen elkeseredem olyan hirtelen azon kezd kattogni az agyam, hogy miképpen lehetne az efféle helyzeteket mégiscsak vidáman megoldani. Szóval ebben a helyzetben is legfőképpen erre törekszem. Persze a nővérem szerint ezzel legtöbbször csak megharagítom még jobban azt akit eredetileg jókedvűvé akartam tenni. Az állandó fecsegéseim az utálatos botladozásaim, mind olyan dolog ami inkább újabb haragot szül. Csak tudnám, hogy miért. Még hozzá sem kell érnem, máris szinte arcul csap a dühe. Mint valami forró lehelet nyomakodik be az aurámba és meglepődöm. Kire olyan haragos annyira ez a lány? Nem rám, mert ez évek óta rárakodó érzés, szinte süt belőle a világ iránti megvetés. Ugyanakkor a felszín alatt, ott mélyen legbelül érzek valami mást is. De nincs időm ezen elmélkedni, mert már hajtana is el, ahogyan hajtaná el a ruháján megtelepedő darazsakat is. Imádják a fagylaltot, ami nem meglepő, én is imádom példának okáért, és rettentően torkos is tudok lenni ebből a hűs mennyei finomságból. Sokféle alakkal találkoztam már, de még a vámpírokból sem éreztem ilyen szintű megvetést, és a kedvesség teljes hiányát, mint ebből a lányból. És pont ezért mert annyira más, mert annyira különböző tőlem, megfejteni akarnám, és nem hagyni, hogy csak úgy elsétáljon mellettem. Bár úgy tűnik első nekifutásra abszolút nem kér a társaságomból. Nem hibáztatom érte, tudom jól, hogy alapvetően idegesítően tapadós és levakarhatatlan tudok lenni. De ez megint abból adódik, hogy érdekelnek az emberek. Nem csupán a külsejük, bár az szokott leghamarabb megtetszeni. Van egy mondás: szép ami érdek nélkül tetszik. Mi művészek gyakran használjuk ezt a kifejezést, és sokszor nem azért akarunk embereket, jellemeket a külsőségek mögött megbújó emberből még többet megismerni mert a klasszikus szépséget hordozza magában, hanem mert nem találunk rá magyarázatot, miért bűvöl el bennünket. Most, hogy ebből a lányból megéreztem valamit, most megint ez az érzés kerített hatalmába, hogy meg akarom ismerni, hogy valami különös és megmagyarázhatatlan oknál fogva nem akarom, hogy elsétáljon mellettem, még akkor sem ha ezeket a válogatott szitkokat szórja a fejemre. Tegye csak, ha neki ez jól esik, lepereg rólam, mint a kukorica a darálóról.A fagylaltos megmozdulásom kiváltja belőle azt amit egyébként minden normális emberből kiváltana, nem néz engem teljesen normálisnak. De ha normális lennék abban mi lenne az izgalmas nem? Szerettem meghökkenteni az embereket, mert gyakran ezzel mosolyt lehet csalni az arcukra. Ha valami váratlant látnak, az igazán vidám lelkületűek elmosolyodnak, vagy nevetnek, vagy csak a fejüket csóválják és somolyognak. Bárhogyan is, de az efféle dolgok vidámságot csempésznek mások arcára. Ám ez nála úgy tűnik nem válik be. Remek, tehát tök feleslegesen maszatoltam össze magam azzal a fagyival, amit amúgy talán még esélyem lett volna megenni. Mármint ami maradt még belőle. Persze már trutyis volt, és a tölcsér is kezdte megadni magát. Meleg volt, és ebben a melegben még hamarabb olvadt a fagyi. A kezemben még mindig ott csepegtek a maradványai, és ki kellett volna dobnom, de akkor el kellett volna lépnem előle, és akkor tuti meglép előlem. Olyan voltam mint a gyerek, akinek kipottyant egy gombóc, és most semmivel nem lehet kárpótolni, de hiába is meresztget a mamájára nagy hatalmas kerek szemeket, nem lesz másik.
- Nem vagyok bolond. Bolond a világ, amelyik nem érti a tréfát.- felelem egyszerűen, és az én hangomban akkor is benne van a kedvesség, és az enyhíteni vágyás, bár azt hiszem ez jelen pillanatban egy szélmalomharc vele szemben. Akiben ennyi keserűség lakozik az valószínű nem egyik napról a másikra fog eltűnni... és egyébként is mit érdekel ez engem? Hogy miért szomorú, hogy miért van benne harag és utálat minden és mindenki iránt? Védekezik, suhant át a szó az agyamon, és egy pillanat alatt eszembe jutott az a lány még az óvodából, aki mindenkinek, aki a közelébe ment belerúgott egy jó erőset a sípcsontjába....így minden indoklás nélkül, succ bele egy talpast. Aztán hamar kiderült, hogy mindezt azért csinálta, mert otthon állandó bántalmazásnak volt kitéve a nővére által, és minden alkalommal amikor valaki közelebb akart menni hozzá, így tartotta őket távol. Azt gondolván, hogy ez a normális, hogy ezt így kell csinálni. Hát nem, nem így kell, és nem is hiszem, hogy a védekezés feltétlenül abból állna, hogy mindenkit el kell magunk mellől marni. Éppen ezért én általában az ilyen dolgokkal nem szoktam foglalkozni, és továbbra is próbálkozom, ahogyan próbálkozom ennél a lánynál is. Bántotta valaki? Mi történhetett amiért olyan lesz mint a tüskés csipkebokor, és ha megpróbálnál a közelébe férkőzni össze-vissza marná a kezedet. Félnék? Ó nem, nem félek, inkább még inkább kíváncsivá tesz.Bár általában annak,hogy ilyen vagyok a dühös emberek részérl fenyegetőzés lett a vége. De aztán mégsem jutottunk el oda, hogy valójában és fizikailag is bántsanak. Hogy ez a lány megtette volna? Igen, azt hiszem annyi benne már a düh, hogy valóban képes lett volna rá, bár azt hiszem nekem is sikerült őt alaposan meglepnem ezzel az egész viselkedésemmel, mert nem érti. Nem érti, hogy miért nem engedem őt tovább menni ahogyan egy ilyen helyzetben szokás.- Elnézést-Menj a büdös francba!- Tényleg elnézést!- Nem érdekel, szevasz!- szóval nagyjából így zajlott volna le a beszélgetés, és körülbelül két percet vett volna igénybe, ez mégsem így történt. Megint lépett egyet oldalra és én megint elé álltam, miközben a fagylalttól maszatos képemmel halálosan mókásan festve komoly ábrázatot parancsolva magamra csak bámultam rá. A kérdését lazán elengedtem a fülem mellett és félrebillentve a fejem, továbbra sem hagytam, hogy elsétáljon. A testbeszéde aztán mindennél árulkodóbb lett, ahogyan morcosan karba fonta maga előtt a kezét. Beletrafáltam azt hiszem: védekezik, elzárkózik. Minden rám vetett pillantásából süt a megvetés, de én mégis tudom, valahogyan érzem, hogy ez csupán a felszínen van így, hogy ez a lány valójában nem ilyen. Én magam sem tudnám megmagyarázni miért gondolom ezt, egyszerűen csak érzem. Fenyeget, egy újabb fázisa annak, hogy valakit tökéletesen elüldözzünk magunk mellől, ha az előző dolgok vaktöltényként csapódtak le róla. Fenyegessen csak, nem számít, de komolyan nem. Na most meg én hazudok magamnak, mert tökéletesen ismerem ezt a fajta nézést, volt már hozzá szerencsém, egy olyan srác által, akit folyamatosan és megállás nélkül a pokolba kergetek. Ez az én formám. Úgy látszik elég csak a puszta jelenlétem ahhoz, hogy valakit az őrületbe kergessek, vagy legalábbis alaposan felhúzzak. A lány esetében ez sikerült. A tekintetet nem ígér semmi jót, de én mégis kitartok amellett, hogy nem eresztem tovább. Már a karomon folyik le a dió barnájával keveredő pisztácia, úgy néz ki a felkarom, mint akit egy hasmenéses madár lecsinált, de nem is érdekel, csak érzem, hogy cseppen egyet, majd még egyet, csipp-csepp a betonon köt ki a fagylalt utolsó maradványa, mint egy tavaszi napsugárban elolvadó színes hóember. Csak mosolygom rá kitartóan és őszintén, szerintem még a szemeim is ragyognak.
- Ha az az ára, hogy maradj, akkor felőlem haraphatsz is, aztán megint haraphatsz és megint, addig amíg meg nem unod, de én nem megyek innen sehova. És felőlem elsétálhatsz, elfuthatsz de akkor is utánad megyek, és tudod, hogy miért? Mert te valójában nem is azt akarod, hogy elmenjek, te örülsz, hogy végre valaki mindenféle hátsó szándék nélkül szóba áll veled. Dühös vagy, mindenki aki dühös azért viselkedik így, hogy felfigyeljenek rá. És mondhatsz akármit, ez akkor is így van....tudom mert....tudom és kész!- fejeztem be végül de a vidámság továbbra sem tűnt el a hangomból. Ha megteszi ám legyen, ha így vezeti le a haragját, és végre lecsillapodik, ám legyen, de én akkor sem fogok elmenni innen. A szabadon maradó még nem túl fagyis kezemmel mozdulok és  a karbafont karjára helyezem a kezem, csak addig tudom ott tartani, amíg hagyja. A felvillanó képek megrémítenek egy másodpercre, és látom a masszív falakat, amelyek nem eresztenek tovább, de még így is, pontosan elegendőt látok ahhoz, hogy ennek a lánynak a haragja eljusson hozzám. Nem és nem...ezt nem fogom hagyni! ha ellőki a kezem akkor hátratántorodom, de továbbra sem megyek semerre. Ha nem löki el a kezem, akkor magam vagyok az aki lehúzza, továbbra is mozdulatlanul meredek rá.
- Te...figyelj! Beszélgetnünk kell....de komolyan és tényleg és...ne csináld, komolyan ne csináld!- ha valaki hallotta volna azt amit mondok valószínű tényleg diliházba küldött volna, mert semmi értelme nem volt. Látszólag legalábbis, de ez a lány itt velem szemben, tökéletesen tudta, hogy miről is beszélek. Kerry azt mondaná, hogy felelőtlenül használtam azt aminek a birtokában vagyok, mert nem jó feldühíteni sem a farkasokat sem a vámpírokat. No igen, ezt is a saját bőrömön tapasztaltam, egy keveréket már így is sikerült alaposan magamra haragítanom. És most jó úton haladok afelé, hogy egy másikkal tegyem ugyanezt. De a gyávák sosem mernek, csak az igazán erősek mennek neki az ismeretlennek. Törékeny voltam, időnként félős, és nagyon nagyon lelkis, de mindig bátran próbálkoztam, újítottam és mertem, még akkor is ha benne volt a kockázat.
- Én segíthetek neked.- hogy ez utóbbit miért tettem hozzá nem tudom. Valószínű két dolgot válthatok ki belőle. vagy még dühösebb lesz, vagy végre belátja, nem én vagyok aki ártani akarna neki, és befejezheti végre a tombolást. Nem azt kértem, hogy tárja elém a teljes életét, erre még én sem voltam felkészülve. De, hogy egy csöppnyi bizalmat szavazzon nekem annyit vártam. Példának okáért azért, mert én képes voltam benne meglátni a jót is, mert én át tudok jutni a falain, de ehhez rá is szükségem van. Nem letörni akarom a masszív kőerődítményt, amit a lelkében épített, hanem elutni hozzá úgy, hogy ő enged be. Magától.


Zene:What makes you beautifulKülső:Outfit
@

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Keresem :
My soul
† Kedvenc dal :
Stone Cold
† Tartózkodási hely :
♡ Whitmore & Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
♡ Find out the secrets of the people
† Humor :
♡ Strange



Wanda Melinda Carson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 28, 2015 12:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Who the hell are you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem szerettem ezt a várost, hiszen nem sok mindent lehetett itt csinálni. Na, meg nyáron szinte mindenki hazajön és tömve van az össze szórakozó hely. Illetve itt volt még apám is. Utáltam otthon lenni, mert az egész olyan volt, mint valami kripta hangulat. Emlékszem, hogy gyerekként imádtam azt, ahogyan otthon gyakorol és segíteni neki, de aztán egyre nagyobb lettem és akkor már csak azért lebzseltem körülötte, hogy felhívjam magamra a figyelmét, ha már az anyám csak úgy ott hagyott neki. De rá kellett jönnöm arra, hogy Mr. Carson számára mindig a munka lesz az első, így nem volt sok választásom, hogy elkerüljem a kripta hangulatot, mint a városba kiszabadulni. Úgy terveztem, hogy elmegyek az állatmenhelyre és hazatérek valami édes kutyával. Az apám se fog tudni mit tennie ellene, mert szerintem még egy kutyába is több érzelem szorult, mint belé. Én se vagyok egy angyal, de inkább amiatt lettem ilyen, hogy jól el tudjam rejteni az igazi érzéseimet, mert a legtöbb helyen nem számít, hogy mit érzel vagy gondolsz valójában. Ha meg kimondom, akkor mindig veszekedés lesz a vége, de az élet már csak ilyen. Ha megkérdezi valaki, hogy hogy vagy, akkor valójában nem kíváncsi rá, így általában mindig azt mondom, hogy jól. Pedig egyáltalán nem vagyok jól. Tele vagyok kételyekkel és egyre inkább úgy érzem, hogy el kell költöznöm otthonról, mert szép lassan megöljük egymást. Amikor elkezd okoskodni, akkor a szemöldököm jóval feljebb szökik az arcomon. Ezt nem hiszem el, hogy egy okostojásba futottam bele. Tényleg már csak ez hiányzott, de legalább ne legyen tündér, mert akkor tuti, hogy itt harapom ketté a torkát. Na, jó nem, ennyire még én se vagyok őrült, de akkor jobb, ha menekül, mert utálom a fajtáját. Utálom azt, hogy képesek érintéssel látni és érezni dolgokat. És nincs szükségem arra, hogy valaki megpróbálja lebontani a falaimat és megismerni engem.
Most komolyan neki állsz okoskodni? Akkor legyen darázs, ha te ettől jobban alszol, akkor legyen úgy. - mondom neki minden kedvesség nélkül és ha a hangommal képes lennék ölni, akkor már ő se élne. Egyszerűen elegem van az ilyen emberekből, mint amilyen ő. Újra a pólómra nézek majd rá. Ahh, nem hiszem el ezt a lányt. Komolyan rám keni a fagyiját, s még ő kezd el kioktatni engem. Komolyan mondom valami nem stimmel nála. Egyszerűen csak itt kellene hagynom, de az meg annyira nem rám vallana. Nem, nem. Előbb még ki akarom csinálni őt és megtanítani neki azt, hogy nem jó mindenkivel ujjat húzni, mert a világ egyáltalán nem olyan kis tündi-bündi, mint amilyen ő. Ohh, igen. Erre már sikerült rájönnöm, majd amikor a póló cseréről kezd el beszélni, akkor csak morgok egyet, hiszen ő se gondolhatja komolyan, hogy tényleg elvenném a pólóját. Eleve tuti már beleizzadt. Fújj, még a gondolatától is kirázz a hideg. Inkább bemegyek valamelyik üzletbe és veszek magamnak egy másik fölsőt, vagy esetleg ellopom. Néha kell egy kis izgalom az életembe. Majd figyelem amit csinál és úgy nézek rá, mint aki azt próbálja megállapítani, hogy most szabadult-e a diliházból.
Téged most engedtek ki a sárga házból? Mi a franc bajod van neked? Tee... - kezdek bele a dologba, de még se illik csak úgy lehülyézni valakit vagy azt mondani rá, hogy dilis, de ő szemmel láthatóan az. Egyik épeszű ember se csinálná azt, amit ő tett. Végül megpróbálom kikerülni őt, de persze elém áll, aminek köszönhetően újra fújtatok egyet.
Mi a francot akarsz tőlem még? Nem volt elég az, hogy tiszta ragacs lettem és még az emberek hülyének is néznek, mert összefagyiztad az arcodat, mint valami dedós? - kérdezem tőle ingerülten, majd idegesen a szőke tincseimbe túrok. Tényleg már csak ez hiányzott, hogy egy ilyen lánnyal akadjak össze. Szerintem ez bármelyik ügyemnél nehezebb eset. Pedig jogászhallgatóként se éppen könnyű ügyeket kell megoldanom. - Szóval arrébb állsz vagy fenékbe harapjalak? - kérdezem tőle minden kedvesség nélkül, miközben összefonom a karomat magam előtt. Talán kicsit megfenyegettem őt, de az még senkinek se ártott meg.

[You must be registered and logged in to see this link.]

zizi & me
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 22, 2015 2:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Wanda & Zizi

Do you think you hide from me?


Van ez a Murphy törvény, ez a kissé már közhelyesnek tűnő....ami elromolhat az el is romlik kezdetű szösszemény. Na azt hiszem a mai napomra nyugodtan rá lehetne ezt billogozni mert tökéletesen ilyen volt. Tudtam, hogy ha létezik égi hatalom, akkor a mai bliccelésemért még nagyon meg fog büntetni, és nem is kellett nagyot tévednem. Egyrészt ugyebár a hazugság, hogy Dr Imman-hoz mentem...Nem. Egyszerűen gyomorgörcsöm volt már akkor is ha rágondoltam, meg arra  a borzalmas füstölőre a rendelőjében. Miért kell minden ilyen helyen az autentikus légkörre törekedni, és mindent úgy berendezni, mintha éppen most lenne a szent tehén imádási misztérium vagy valami hasonló baromság? Nem vagyok annyira otthonos az ázsiai kultúrákban. Inkább elrettent mint vonz. Ez a fickó meg egyenesen kiborított a rémes akcentusával. Szóval akármi is lesz a mai nap kimenetele az teljesen biztos, hogy beszélni fogok anyáékkal, hogy már komolyan túl vagyok ezen a Dorian dolgon és különben is nem érdekel ( nem a jó francokat nem, állandóan azt lesem a telefonomon, hogy mikor fog hívni, de persze azt várhatom!) és én tényleg a munkának szentelem minden figyelmemet, még buliba is sikerült Kerry-nek elrángatnia a múltkor. Igaz, amikor azt mondta, hogy legyen kirobbanóan jó kedvem, nem arra gondolt, hogy kicsit becsiccsentve letépjük a falról a tűzoltókészüléket és a fél termet beszórjuk habbal. Valamivel fel kellett dobni a bulit! Szóval megértem én, hogy anyáék nem örülnek annak, hogy baromságot baromságra halmozok, de akkor sem hiszem, hogy valami barna bőrű agyturkász fogja nekem megmondani, hogy miképpen kellene éreznem aziránt a fiú iránt, aki iránt nem kéne egyáltalán semmit éreznem. Világos eszmefuttatás nem? Esélye sincs senkinek belekötni. A másik mai bűnöm a torkosság, a fagyit illetően, mert nem ám, hogy nekem elég lenne két gombóc, nem bizony nekem rögtön négy kell, meg mindenféle bizgentyű, meg öntet a tetejére. Rémesen torkos tudok lenni, ha fagyiról van szó, és magamat ismerve ha elfogyott még minimum egy adagot be fogok puszilni mielőtt aztán hazafelé veszem az irányt. De ekkor jön közbe ugye a kancsal biciklis, meg az én szeleburdi viselkedésem, és a tökéletes fagyi paca egy csajnak a pólóján landolva. Kellemetlen, és nagyon sajnálom a dolgot, és már kezdenék bele a magyarázkodásba, amikor az első mondatai a földbe döngölnek. Köpni, nyelni nem tudok, a fagyit meg főleg nem, mert úgy nagyjából a felével sikeresen beterítettem a felsőjét. Alig merek rá felpillantani, de végül összeszedem magam mégiscsak véletlen baleset volt, nem direkt csináltam, szóval tudom, hogy fel van háborodva és legszívesebben élve eltemetne itt helyben...ja és előtte elszedné a ruhámat, de akkor sem tehetek erről az egészről.
- Te figyelj...ha azt vesszük a méhecskék a virágra szoktak repülni...szóval még akár azt is gondolhatod, hogy egy virág vagy akit annyira kedvelnek a méhecskék...szóval szerintem akire te gondoltál azok a darazsak.- hát nem a legjobb indítás kijavítani az anatómiai tévedését a rovarokat illetően. Egyetemista korabelinek nézem, de nem éppen biológia szakosnak, szóval még az is lehetséges, hogy valami bölcsésszel akadtam össze. Azok tudnak úgy megsértődni, hogy az orruk szentpéter nagylábujját verdesi, annyira fennen hordják.  Az ötlet mely szerint cseréljünk ruhát nem éppen a legjobb de amikor a lányhoz érek, hirtelen különös érzés kerít hatalmába. Régen éreztem ilyesmit, és most sem tudom megmagyarázni, ahogyan korábban sem tudtam hasonló esetekben. Keserűség, dac, kilátástalan küzdelem valami...valami gonosz ellen, ugyanakkor látok ott fényt, szivárványt, nevetés, és árnyékokat, amelyek ezek fölé telepednek. Mintha sütne a bőre úgy ugrok tőle hátrébb, és érzem az illatát, amely beterít, amelytől mindig is félni szoktam, ami valahogyan rettegéssel tölt el.
- Én tényleg sajnálom, ha gondolod akkor ott valahol a fák között ruhát cserélhetünk. Sosem flangáltam még fagyis ruhában, és neked meg jól állna a pöttyös.- próbálkoznék békíteni, mert annyira érzem ebből a lányból ezek mögött a kemény szavak mögött a lágyságot is, akárha egy hűs patakba mártaná bele az ember a kezét, és csak hagyja, hogy az apró köveken átfutó apró kis hullámok belekapaszkodjanak. Furcsa mert egyszerre félek tőle, és egyszerre érzem a késztetést arra vonatkozóan, hogy ha már a sors ilyen fura és otromba módon keresztezte az újainkat akkor legalábbis többet tudjak meg róla. Már csak azért is mert ritkán szokott ilyen fajta dolog bennem végbemenni. Legalábbis ami az efféle megérzéseket illeti. Jó, nem azt mondom, hogy mindenkit össze meg vissza szoktam fogdosni, hogy aztán megérezzem az utolsó kis gondolatukat is, soha nem élek vissza ezzel a képességemmel...csak néha. De az valóban csak ártalmatlan tréfa, és nem hiszem, hogy akárkinek kára származna belőle. De a lényeg, hogy összességében nem nagyon szokott az ilyesmi előfordulni velem, éppen ezért talán kicsit értetlenebbül állok hozzá a kelleténél. Az árnyékban lévő létezésemre azt hiszem a lehető legmagasabbra futnak a szemöldökeim és olyan bárgyún értetlen arccal nézek rá, mintha éppen most tudtam volna meg, hogy valami erőbajnok kiegyenesítette a Pisai ferde tornyot. Én nem éreztem soha, hogy abban élnék, noha tény, hogy az utóbbi éveimet pusztán egy valakinek szenteltem akit  a legnagyobb jóindulattal sem lehetne embernek nevezni, lévén, hogy szokásait tekintve elég messze áll tőlük. Tudniillik vámpír. És ami az igazsághoz tartozik még, hogy én sem éppen arról vagyok híres, hogy az egyszerű földi halandók táborát népszerűsítem és ha már itt tartottunk, akkor ez a lány sem itt velem szemben.Szóval jó kis bulinak nézek elébe ami azt illeti, hogy kiengeszteljem valahogyan. Nem mintha kötelességem lett volna egyszerűen csak én éreztem erre valamiféle késztetést.
- Lehet, hogy én élek árnyékban, lehet, hogy nem vagyok annyira tökéletes mint te, de nem csinálok abból ügyet ha egy fagyit véletlenségből a képembe nyomnak. Ha egy kicsit többet mosolyognál talán több figyelmet kapnál te is. Talán nem is nekem van erre szükségem, hanem neked.- és hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, belemártottam az ujjam a már alaposan széttrancsírozott fagyiba és mint az indiánok rajzoltam egy csíkot a pisztáciás ujjammal a szememtől lefelé egészen az állam vonaláig majd a másik oldalon is megismételtem ugyanezt, és végül vigyorogva nyalogattam le az ujjamat. na most már rám is jöhetnek a darazsak. A hatás kedvéért még a homlokomat is összefagylaltoztam. Lehet, hogy nem én vagyok a legokosabb és a legfigyelemreméltóbb, de rólam ne mondja senki, hogy bárkit cserben hagyok.
- Na és, hogy mostmár én is fagyis lettem, kell az a ruhacsere vagy továbbra is a felhők fölött akarod hordani az orrod?- kérdeztem, és ha el akart volna menni hát elé álltam. Dorian már tudja mennyire levakarhatatlan tudok lenni, ha a fejembe veszek valamit, és ebből ez a lány most csak ízelítőt kapott. Még. Olyan könnyen nem fog szabadulni, főleg, hogy olyan sikeresen rám hozta a frászt, a megérzésekkel kapcsolatosan. Most már azt is tudni akarom miért.


Zene:What makes you beautifulKülső:Outfit
@

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Keresem :
My soul
† Kedvenc dal :
Stone Cold
† Tartózkodási hely :
♡ Whitmore & Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
♡ Find out the secrets of the people
† Humor :
♡ Strange



Wanda Melinda Carson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 21, 2015 8:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Who the hell are you?
[You must be registered and logged in to see this image.]

Ahogyan egyre közelebb ér hozzánk a nyár egyre inkább mindenki elveszti az eszét. Szép lassan jönnek a vizsgák, de ennek ellenére a bulik egyre inkább éjszakába nyúlnak, a románcok még inkább beindulnak. Szerintem egy-két hét alatt tökéletesen meg lehetne mondani azt, hogy ki kivel feküdt le. Nem mondom azt, hogy ez akkora vétek lenne, hiszen most vagyunk fiatalok, most kell élnünk, de néhányan azért ezt túlzásba viszik. Nem vagyok olyan személy, aki megbújik egy sarokban vagy a szobájában. Ha buliról van szó, akkor ott a helyem, de ennek ellenére is jók a jegyeim, viszont sötét titkokat rejtegetek. Minden egyes nap felkelek, a jól ismert mosolyomat öltöm az arcomra, miközben a halovány - bár kissé néha rikító - smink kerül az arcomra, a hajamat pedig minden egyes nap kivasalom. Sokan azt mondják, hogy a külső nem számít, de az ilyen emberek általában hazudnak. A külső mindenki számára fontos, legfeljebb valakinek betegesen csak az a fontos. Én nem vagyok ilyen, de jogász révén, illetve annak köszönhetően, hogy a trió egyik legismertebb embere vagyok nincs már lehetőségem. Szeretek jól kinézni és úgy, mint aki mindig pontosan tudja azt, hogy mit csinál. Pedig sokszor csak sodródom az árral és próbálom kitalálni azt, hogy a titkaim miként maradjanak rejtve mások előtt. Nem mindig egyszerű, de amióta jogásznak tanulok sokkal könnyebben megy.
Megöltem 14 éves koromban a tanáromat, senki se tudta meg, de én meg farkassá változtam. Ezek után megtörtem az átkomat és egészen eddig egészen jól tudtam kontrollálni a dolgokat, de pár hete minden félre siklott. Három srác halt meg. Egyet én, a másik kettőt pedig a másik két gracia tette el láb alól. Azt hiszem ez a dolog a triót még inkább összekovácsolta. Lehet azt mutattam, hogy nem viselt meg a dolog, nem érdekelnek az emberek életek, de ez nem igaz. Mindig is fontosak voltak számomra mások. Még akkor is, ha én vagyok Miss Jégkirálynő. Az apám se tudja azt, hogy én öltem meg, majd temettem el az egyiket, pedig ő még gyomoz is a dologban. Nem tudom, hogy meddig fogom tudni titkolni, mert egyszerűen érzem, hogy szép lassan darabokra kell hullania az életemnek. Ha nem lepleződöm le, akkor belülről fog felemészteni. Egyik se éppen kecsegtető jövő....
A nap már magasan járt, amikor elindultam be a városba. Egyik utca után jött a másik, egyszer jobbra, egyszer balra. Nem érdekelt semmi se. Egyszerűen csak mentem és próbáltam kitalálni azt, hogy mit kellene tennem. Hamarosan itt az utolsó vizsga és ebben a városban fogok ragadni két hónapra, vagyis kicsit többre. Nagyon remélem, hogy nem kell otthon lennem és nem kell apámmal tárgyalásokra gyakorolnom, mert abba bele is halnék. Ügyvéd és a jogász. Szép kis páros vagyunk mi. Lassan lépkedek a zöldellő gyepen, amikor hirtelen valaki nekem jön, majd hamarosan valami hideget érzek a pólómon. Lassan nézek le és próbálok háromig elszámolni hogy ne essek neki vagy ne változzak át mindenki szeme láttára farkassá, de ez túl nehéz. Lassan kifújom a levegőt, majd amikor megszólal, akkor a szikrákat szóró szemeimmel nézek rá.
Esetleg vak vagy, hogy nem vettél észre? És mit érek a bocsánat kéréseddel, hiszen tiszta mancs és ragacs lettem!! Lassan méhecske raj fog megtámadni. - minden kedvesség nélkül hagyják el ajkaimat a szavak és egy pillanatra se tudnék úgy nézni rá, mint aki nem éppen meg akarja őt ölni. Lassan végig mérem a lányt, majd egy gonosz mosoly ül ki az arcomra.
Ha annyira sajnálod, akkor a pólódat nekem adhatod. Még talán egy kisebb figyelmet is kapnál és nem kellene örökre az árnyékban élned. - a hangom már kicsit halkabban csendül, de pontosan olyan hangnemben, mint amitől az emberek nem létező szőrszála is felállna. Természetesen nem jó értelemben. Nem mindenkivel viselkedem így, de ahhoz tökéletes, hogy mindenkit távol tartsak magamtól és a nyamvadt leskelődő tündérek se akarjak megérinteni és a felszín alá látni.



[You must be registered and logged in to see this link.]

zizi & me
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 16, 2015 7:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Wanda & Zizi

Do you think you hide from me?


-Kerrryyyyyy hol a fenében van az áttetsző szájfényem? És ne…ne kamuzz, hogy nem láttad mikor mindig te szoktad használni, amikor nem látom. És jó lenne, ha nem arra kellene ébrednem, hogy a tangád a nagylábujjamon fityeg? Különben is mit keresel te örökké az én szobámban amikor nem vagyok itthon?- a fenti ékes sipákolás az én torkomat hagyta el, amikor készülődni kezdtem Dr Immanhoz, akit a szüleim fogadtak mellém nagyjából egy hónapja, mikor kiderült a hídról leugrós eset. Szerintük szükségem van valakire akivel megoszthatom a fájdalmat ami a lelkemben van. Hogy mi van?! Nincs fájdalom a lelkemben, és egyébként is ha lenne mit bárkivel is megosztani, azt nem egy fogpaszta reklámra hasonlító indiai fickóval osztanám meg aki egyebet sem tud, csak rettenetesen törni az angolt. Szemforgatva cibáltam magamra a ruhámat, miközben még mindig azon rágódtam hova tehette a nővérem a szájfényemet, meg azon, hogy tulajdonképpen miért is akarok én bármit a számra kenni, vagy egyáltalán miért akarok én ma sminkelni, amikor nem is akarok tetszeni ennek a dokinak. Senkinek nem akarnék csak neki, ő meg egyszerűen még annyiba sem néz, amennyibe az ember szokta szellentés után a buborékot egy kád vízben. Szóval azt hiszem a magam módján roppant reménytelen eset vagyok. Nem mintha ez engem annyira érdekelt volna, és nem született még meg az az ember vagy bárki, aki le tudott volna Dorian-ről beszélni, szóval ez a része tök felesleges és próbáltam is volna anyáéknak elmondani, hogy tiszta időpocsékolás ez a doki, de azt hiszem őket ez a legkevésbé sem érdekelte. Egy hónapja jártam hozzá, és ha még egyszer megkérdezi tőlem, hogy „Hogyán vánik má kici Zizzenia?” komolyan mondom akkor a hajamat tépve fogok kifutni a rendelőjéből. Szóval én ma azt terveztem, hogy el fogom bliccelni a kezelést, és erre már meg is volt egy épületes tervem. Síron túli hangon fogom felhívni a dokit, és közlöm vele, hogy lerohadt a buszom valahol félúton a rendelőjébe, és biztosítom arról, hogy amint jön a következő, akkor azzal menni fogok, feltéve ha oda tudok érni egy órán belül. És ó, micsoda fájdalom, nem fog jönni a következő, aztán majd valamikor estefelé hazasétálok, és közlöm ugyanezt csak némiképp másféle verzióban. Persze jól tudom, hogy Kerry nővéremnek elég lesz egyetlen érintés és már tudni is fogja, hogy hazudom, de egy havi mozijeggyel azt hiszem zsebre tudom vágni. Ilyen film bolondot amilyen ő volt, keveset hordott a hátán a föld. Szóval nem lesz nehéz megjátszanom ezt az egészet,  már csak az a kérdés, hogy mit fogok csinálni a jóságos Imman doktorral töltendő kötelező napi 3 órában? Azt hiszem mezítláb fogok belegázolni a park közepén található szökőkútba. A legjobb lenne ha nálam lenne a vázlatos füzetem de persze nem lehet nálam, mert milyen hülyén venné ki magát, hogy minek cipelem ugyan egy pszichiáterhez a vackaimat? Szóval ez a része kilőve. Maradnak egyéb őrültségek. Mondjuk mi lenne ha felhívnám Dorian-t? Szerintem egyszerűen rám zúdítaná a világfájdalmát arra vonatkozóan, hogy ő mennyire mocskosul utálatos alak, én meg győzködném, hogy ez nem így van….booooooriiiingggg… Néha nem tudom eldönteni, hogy azt unom jobban, hogy szeretem vagy annyira szeretem, hogy nem számít mennyire unom az ilyen és ehhez hasonlatos pesszimista megnyilvánulásait? Jó persze, azt hiszem az élet iránti szeretettel kapcsolatosan ne az akarjon tanácsokat osztogatni aki egy hídról akarta nemrégiben levetni magát, de ez amúgy is más lapra tartozik. Nem azért tettem mert meg akartam halni, hanem mert nagyon is élni akartam méghozzá vele. A bibi azt hiszem leginkább az volt, hogy ő meg nem velem. De nem baj, majd rá fog jönni, hogy mennyire ostoba. Többször is elmondtam a dokimnak, hogy a fiú valójában szeret engem és azokban a naaaaagy szent tehenek pillantását megszégyenítő szemekben bizony nyomokban felfedeztem én a szánalmat is, de hát ugyebár megszoktam, hogy mindenki csak szánakozik rajtam. Nem is értem miért, én tök boldog vagyok így, még akkor is ha egy reménytelen szerelmet kell cipelnem nap nap után az apró de igencsak sok érzelemmel telt szívecskémben. Szóval a mai napom…miután elindultam otthonról, teszem hozzá szájfény nélkül, mert az egész lakást feltúrtam de még csak nyomát sem láttam, valamiért nagyon jó kedvem kerekedett még ugráltam is úgy kerülgettem az apró virágágyásokat a kertvárosban, és egy ugróiskolát magam mögött hagyva, meg néhány kislány színes szalagos biciklijének csengőjét hallva két sarokkal odább a fagylaltos bódét vettem irányba. Fagyit fogok enni és múzeumba megyek. Meg akartam nézni már hónapok óta az óegyiptomi kiállítást, szóval azt hiszem itt az ideje, hogy ezt meg is tegyem. Vettem  négy gombócot, mennyei mannát: vad szilva, pisztácia, valami világoskék vacak ami amúgy nagyon finom, vanília, és rumos dió. Kaptam hozzá esernyőt, és ropogós ostyahengert, meg csokis öntetet a vad szilva tetejére. Ujjjjjj…nagyon finom volt. A kezemben a fagyival indultam meg a múzeum felé, és a parkon át vezetett az utam. Nagyon sokan voltam ma, és szinte a fél város a szökőkút körül tolongott, ami nem meglepő, nagyon meleg volt, ha nem szégyelltem volna, nekem is kilógott volna a nyelvem a számból. Jó mondjuk nem azon keresztül lélegzem de rémesen mókás. Időnként még mindig szökdécseltem mint valami megkergült bakkecske, és a hangulatomat leginkább az a tény dobta fel, hogy sikerült elskippelnem a mai kezelést. Kezelés….jesszusom mintha valami kattant lennék, aki ilyesmire szorul. Jó persze, nem állítom, hogy valami IQ harcos vagyok, de nem is hiszem, hogy ilyesmire lenne szüksége valakinek, aki egyszerűen csak….jóóóóóóó marhára nagyon szerelmes valakibe és képtelen lemondani róla. Egy biciklis jött velem szemben és felismertem Howie-t a srácot aki olyan figurákat szokott rajzolni az egyik ügyfelemnek akinek én is dolgozom, akiket aztán én szoktam felöltöztetni. Integettem neki, és vigyorogva meg is fordultam a saját tengelyem körül, hogy még kalimpáljak, neki ahogyan a válla felett visszapillantott és mosolyogva intett ő is nekem. Hűűűű még nem is vettem észre milyen cuki bájgödrök vannak az arcán amikor mosolyog, és ez némiképp elferdíti azt a tényt, hogy kancsal. Nem lehet mindenki tökéletes. Viszont ezen hibáját meghazudtolóan olyan anatómiailag pontos babákat volt képes rajzolni, hogy öröm volt rájuk ruhát tervezni. Szóval még mindig kalimpáltam menet iránynak háttal, és amikor visszafordultam, egyenesen nekiütődöm egy….hát először csak azt láttam, hogy egy ruha. Szóval egy lánynak. A vad szilva és a pisztácia olvadt maradványai préselődtek a mellkasának, én meg alig mertem ránézni, egyelőre csak a trutyit végterméket szemléltem a ruháján. Behúztam a fejem a vállaim közé, és csak pislogtam rá bocsánatkérően.
– Upszi. Bocsánat….ez azt hiszem….egy kicsit félrement.- hát nem is kicsit, ugyanis szegény lányon lila és zöld foltok éktelenkedtek, mintha valaki összeboxolta volna a ruháját, de úgy alaposan. Na aztán most mertem rá félnézni, és ha lehetett volna tekintettel ölni, már régen kimúltam volna, mint a teherautó kereke alá szorult béka.



Zene:What makes you beautifulKülső:Outfit
@
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 23, 2015 11:25 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to Teisha[You must be registered and logged in to see this link.]
Milyen lehet végigélni 650 évet? Mennyi mindent lehet csinálni, mennyi helyet lehet meglátogatni, bele lehet unni egyáltalán? Első elgondolásra, egyetlen pillanatra varázslatosnak tűnt az az idő, amit ő már magam mögött tudhatott... különböző történelmi korok, virágzások, hanyatlások, kultúrák, minden, amiről egy átlagos ember csak a könyvekben olvashat és távolabb nem is állhatna tőle, itt ült előttem Teisha személyében. Ez a nő nemcsak egy történelmi, hanem egy emberi kincs is volt tekintve a szemeiben ülő aggodalmat, a mozdulatait átható törődést és ártani akarás szándéka nélküliséget, amit most mutatott. Mindketten elkönyveltük, hogy ő a teremtőm, neki köszönhetem a vámpírvér keringését a szervezetemben. Figyelt rám, amikor megmentett, de azt hitte otthon már biztonságban leszek.. és azon az estén, amikor visszaértem Brüsszelbe megpecsételtem a saját sorsomat. Talán így kellett történnie... valami miatt nem kellett meghalnom, az agyam megvárta, míg a vére belém kerül és csak utána kattant meg... talán megfogtam az Isten lábát és szerencsével ajándékozott meg hosszú idő óta először? Nem törvényszerű, hogy egy leszármazott összefusson a kreátorával, az én formám szerint pedig Teisha-nak nem kellene ennyire kedvesnek lennie hozzám... azt érdemelném meg, hogy egy gonosz, velejéig romlott személy legyen az örök életet ajándékozóm, aki átörökíthette volna a saját defektjeit és ennek hatására őrülhette volna meg. Újabb ötlet esett a kútba a kilétének felderülésével.
- Azt terveztem, hogy amint befejezem az egyetemet Párizsba költözök. - Jött ki belőlem régi vágyaim egyik szelete, hiszen ahogy hallgattam őt, bennem is jó érzéseket keltettek az ő emlékei. Ez a nő kiegyensúlyozott volt, bizakodó, élettel teli, én viszont aprónak és törékenynek éreztem magam mellette. És a legszebb, hogy senkit sem tudok hibáztatni emiatt. - De mint látható nem jött össze. - Sóhaj csúszott ki a számon, nem nagy, ám nekem annál jobban fájt, főleg, hogy kérdésére ismét bele kellett gondolnom a tetteimbe. Önzőnek és képmutatónak tűnhet, de bántam azt, amit elkövettem... ha tehetném gondolkodás nélkül forgatnám vissza az idő kerekét, mivel én sem értem, miért kellett végeznem azokkal, akik felneveltek, ezzel elindítva egy ördögi mókuskereket, ami nem másé volt, mint az állandó gyötrelemé, összeszorult mellkasé és toroké és bűntudaté. Reflexeim cserben hagytak, nem húztam el a kezemet az ujjai alól, lehet, hogy barátságos tekintete miatt próbálom közel engedni magamhoz... az utóbbi hónapokban senkinek sem nyíltam meg, főleg nem ilyen hamar. Neki sem fogok tudni, de mégis olyan, mintha kihúzgálni a szavakat belőlem.
- Szörnyű dolgot tettem... nem akarok róla beszélni. - Mondtam őszintén. - Azt hiszem egyetlen kiútnak azt láttam, ha... - Nyelnem kellett egyet. Emberi életem során véletlenül sem fordult meg a fejemben, hogy ártsak magamnak, még a káros szokásoktól is tartózkodtam, erre... ez lett belőlem.




Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
take me to church Δ
† Tartózkodási hely :
mystic falls Δ
† Hobbi & foglalkozás :
keeping the old, searching the new Δ
† Humor :
pretty sure Δ



Rose Marie Whitmore ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 21, 2015 10:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
to Alex Wilmer
Még hogy az emberek változnak... badarság. Ha nagyon akarjuk temérdek idő elteltével is megláthatjuk a másikban azt, amiért megkedveltük, gyűlölni kezdtük vagy az egyik legfontosabb személlyé vált az életünkben, Alex-ben is észre tudtam venni rögtön, mit nem hagyott maga mögött. A humora a régi volt, nem volt olyan pillanat, amit véresen komolyan vett volna, csakis egyetlen... amikor azt mondta nekem, hogy szeret, de az én számon nem jött ki válasz. Akkor láttam a szemeim azt, hogy nem sokszor csinált még ilyet, nem kenyere a másoknak való megnyílás és túlzott komolyság, de nem lehet hibáztatni. Az élet elég kemény ahhoz, hogy ha más nem, legalább csak megpróbáljuk elviccelni vagy kevésbé véresen komolyan venni. Ez nyűgözött le benne annyira... mintha semmit sem vett volna a szívére, ám mint köztudott, sohasem ilyen egyszerű a képlet. Legyen az emberben meleg szív, gyönyörű agy, acélozott tekintet és személyiség, az életben minden bonyolult.
- Hosszú idő óta ennyi állandóság van az életemben, úgyhogy nem lenne olyan könnyű magam mögött, mint ahogy tűnik. - Elmosolyodtam a szavai hallatán a sajátjaim ellenére. Mellettem volt Nate, egy város, ahol szerettem lakni, Alex viszont mindig is a kalandvágyásáról volt híres, amikor először találkoztunk is úgy tervezte, hogy csak átutazóba jött. Végül el is utazott ugyan, de... nem olyan hamar, mint tervezte. És ha nem jönnek közbe az emlékeim akkor valószínűleg még tovább maradt volna...
Bólintottam az ajánlatára. Egy kávéba eddig senki sem halt bele. - Megint a hotelban laksz? - Utáltam azt az épületet annak ellenére, hogy a lakásom annak idején otthonos volt , mégsem egy igazi otthonról volt szó. - Meddig maradsz? Megírod a cikket, aztán mész is tovább? - Kérdeztem rá. Az esett volna nehezemre, ha nem normálisan kellett volna viselkednem vele. Nem tudtam máshogy viszonyulni hozzá, csak így, barátságosan... kedveltem őt.

Ƹ̵̡ bocsánat a hatalmas késés miatt! Ƹ̵̡ medicine Ƹ̵̡ - Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 19, 2015 10:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Ebony

Két kezemen meg tudnám számolni azt, hogy mennyi embert változtattam át, de annál kevesebben élnek most. Tudom, hogy ez furán hangzik, de ha valakit megjutalmaztam ezzel az ajándékkal, akkor jó darabig rajta tartottam a szememet és ha olyan életet élt, ami nem éppen volt jó és helyesnek mondható, akkor előbb vagy utóbb én magam öltem meg az illetőt. Rengeteg szörny él már így is a világban, nem szerettem volna még egyet rászabadítani, illetve arra se vágytam, hogy egy-egy vadász rajtuk keresztül eljusson hozzám. De még mindig alig tudom elhinni, hogy most hibáztam. Nem csak azért, mert elvettem egy ember életét, hanem azért is, mert mit sem tudtam róla. Nem figyeltem eléggé, nem volt óvatos vagy talán mégis? Ott biztonságban volt és nem lett volna szabadnak vámpírvérnek a szervezetébe lenni, amikor hazatért. Talán ez volt az én büntetésem a sorstól, az ennyi év alatt elkövetett bűneimért, de valaki más szenved miattam. Én aggódom, ahogyan egy édesanyja tenné, de ez az érzés még számomra is szokatlan. Eddig mindig talpra esettek voltak a kiválasztottaim, de ő másabb és ez teszi őt újra különlegessé a szememben.
Apró mosollyal az arcomon figyelem őt és biztos voltam abban, hogy vissza fog kérdezni. Olyannak tűnt, aki szeret minél többet tudni a világról, ezért se értem, hogy miként lehet ennyire elveszett. Bár, az is igaz, hogy nem elég tudni dolgokat, hanem meg is kell tapasztalni, de erre talán majd ő is rá fog jönni.
Mondhatnám azt, hogy remek volt, de ez nem fedné az igazságot. - mondom neki egy röpke habozás után, hiszen nem szeretnék neki hazudni. Bizalmára vágyom, így nem csaphatom be. - Nem mindig volt minden tökéletes. Néha azt kívántam, hogy bár csak elmehetnék, de akkor önmagamat tagadtam volna meg. Mindig is olyan voltam, aki nem fut el a baj elől. Sokkal inkább szembemegy vele, így ennek köszönhetően még mindig élek és ugyanabban a városban vagyok évszázadok óta. De hidd el Párizs gyönyörű, s magával ragadja az embert. Egyszer igazán ráérez az ízére, akkor többé onnét nincs menekvés. - mondom neki egy biztató mosoly keretében, mint aki éppen most akarná őt elcsábítani oda. Pedig erről szó sincs. Egyszerűen csak imádom azt a helyet, mert olyan varázsa van, ami ritka a városokra nézve.
Amikor megszólal, akkor kíváncsian fordulok felé, de nem mondok semmit se. Alig akarom elhinni azt, amit mond. Nem értem, hogy miként lehetséges ez. Talán ez még hihetetlenebb, mint az, hogy az én vérem miatt lett vámpír. Vidám volt és élettel volt teli, erre saját magát szerette volna megölni. Mondanám, hogy sajnálom, de az nem hozná helyre a múltját. Helyette újra óvatosan a kezére teszem a kezemet és egy darabig nem szólalok meg. De végül egy bizonyos kérdés elhagyja az én ajkaimat is. - Miért? - közben barátságosan nézek rá. Nem értem, hogy miért tett volna ilyet.... Muszáj tudnom, meg kell értenem ezt az egészet...  


bocsi, nem lett valami jó. 27 || :hug: || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 17, 2015 8:01 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to Teisha[You must be registered and logged in to see this link.]
Egy életem, egy halálom, esetleg több is, de kezdtem örülni neki és úgy hozzáállni a jelenlétéhez, hogy rosszabb már nem lehet. Semmit sem tud elrontani, csak a segítségét nyújthatja és nem is akartam abba belegondolni, hogy ő is a szadista vámpírok egyike. A szemei nem erről árulkodtak, őszintén csillogtak és kíváncsiak voltak arra, hogy mi és hogyan történt velem. Ez lenne az a híres kötődés, ami kialakulhat a vámpír és átváltoztatója között? Emiatt nem félek tőle annyira, mint pár perccel ezelőtt, hanem inkább egy újabb folyamat, a kíváncsiság vette át az uralmat a szervezetem fölött, ami arra késztet, hogy kérdéseket tegyek fel és igyam a válaszait? Azt hiszem én egyébként is erre vagyok programozva... megtudni mindent arról, ami lehetséges és mg többet arról, ami nem. Aki kíváncsi, hamar megöregszik, de végre egy előnye a vámpírlétnek, hogy könnyűszerrel átugorhatom ezt a fenyegetést.
Meg akartam szólalni, mégsem tettem, amikor találgatásokba bocsátkozott az átváltozásomat tekintve. Számomra megoldódott egy rejtély, tudtam, hogy az ő vére miatt volt lehetséges, hogy nem maradtam a szobám padlóján, hanem felkelhettem és kisétálhattam, miután megpróbáltam összeszedni magam és el kell neki mondanom a történetnek ezen részét. Hiába nem akarom, nem hallgathatok róla, anélkül nem tud segíteni, hogy mindent tudna. Az kísért, ami történt, amiatt nem bízok az emberekben és nem érzem jól magam a tömegben, ezért történt össze bennem valami, ami olyan mélyen gyökerezett, hogy teljes egészében megváltoztatott. Nem vagyok bolond, én érzem legjobban a különbséget magam és magam között. És Teisha is látja, hogy nincs rendben minden. Sőt, semmi.
Feltűnt, hogy birodalomról beszél. És 650 éves? Nem kellene újnak lennie számára a helyzetnek, miszerint átváltoztat valakit, mégis úgy ül mellettem, mint aki megüresedett édesanya posztra pályázik.
- Párizsban éltél végig? El sem tudom képzelni, milyen lehet 650 évet leélni... szóval milyen? - Kérdeztem rá hirtelen, de felhívására, hogy meséljek kicsit magamról, inkább összezártam az ajkaimat. Mondanom kell valamit, az igazságot, hogy segíteni tudjon. Változni akarok, nem engedhetem, hogy saját magam legnagyobb akadálya legyek és eltorlaszoljam magam elől az össze lehetőséget, ami még a létezésem során kínálkozni fog. Így nem lehet leélni egy életet... többet pedig főképp nem.
- Én voltam. - Ránéztem, de tekintetem talán kicsivel több nyugodtságot feltételezett, mint az előző gesztusaim. Nyeltem egyet, egyik kezembe vettem a másikat, hogy mintegy kapaszkodóként használhassam. - Én váltottam ki az átváltozásomat azzal, hogy megöltem magam. - Mondtam ki őszintém és mintha könnyebbé vált volna a mellkasom. A mázsás betontömeg ugyan szüntelenül nyomta, de biztosra vettem, hogy a szavaim lefabrikáltak belőle egy kisebb darabot.




Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Kedvenc dal :
waiting for superman Ώ
† Tartózkodási hely :
where even mainstream of life Ώ
† Hobbi & foglalkozás :
Ώ I could tell you, but then I'd have to kill you



Florence Foxes d’Agoult ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 14, 2015 9:09 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


[You must be registered and logged in to see this image.]
to Ebony

Sok ember azt hiszi, hogy csak az számít, hogy élünk, életben maradunk és semmi más nem fontos. Lehet, hogy a halál ijesztő, de néha sokkal jobb, mint teljesen kifordulni magunkból Az élet szerintem nem élet, ha nem tudjuk élvezni, ha elveszünk a saját árnyékunkba és többé már nem tudunk senkire se számítani. Őszintén szólva nem tudnám megmodnani hirtelen, hogy annyi évvel korábban miért szerettem volna vámpírrá változni, de mára már nem bánom. Akkoriban se bántam, hiszen nem voltam egyedül. Volt olyan személy az életemben, aki segítsen nekem. Számomra az átváltozás nem volt kegyes, se fájdalm mentes, de valami miatt akkor is örömmel fogadtam és olyanná váltam, mint egy kis gyerek. Azóta meg egy kisebb birodalmam lett a szülővárosomban. Megtanultam élvezni az életet, ahogy pár hónap után vissza is találtam a régi önmagamhoz. Másabb az élet vámpírként, de nem kell emiatt elfelejtkeznünk arról, hogy honnét indultunk. Mindenki emberként kezdi az életét, de nem biztos, hogy minden halál a véget jelenti. Néha egy új kezdetett és a egy szebb életet jelent.
Segíteni fogok, ha engeded Ebony. - mondom neki egy apró biztató mosollyal az arcomon és gyengéden végig simítok az arcán, ahogyan talán egy anya vagy egy nővér tenné. Figyelem őt, majd bólintok arra, amit mond, hiszen tényleg nem ismer. Nem gyakran szoktam beszélni magamról, de most kivételt tehetek. De előbb végig hallgatom azt, amit mondani szeretne, hiszen ha esetleg közbe szólok, akkor nem lesz elég ereje ahhoz, hogy befejezze a a mondandóját. - Nos, ez részben igaz. Egyre inkább biztosabb vagyok abban, hogy az én vérem miatt vagy vámpír, de nem én öltelek meg. Nem én váltottam ki az átváltozást. Kell valakinek lennie, aki miatt ez megtörtént. - mondom egyre halkabban, mert nem szeretném kétségek közé lökni őt, de azt tudnia kell, hogy valaki okkal tette. Én nem nagyon szoktam átváltoztatni bárkit. Főleg nem a tudta nélkül. Persze megesett már, de ott inkább a kínzás és a büntetés miatt tettem meg. - Teisha Savanna d’Agoult a teljes nevem. Nem éppen rövid, illetve kicsit talán szokatlan, de 650 éve ezzel a névvel láttam meg a napvilágot. Lutetia volt a neve a helynek, ismertebb nevén Párizs. Nem hagytam el szinte soha azt a várost, mert úgy éreztem, hogy odatartozom. Inkább ott építettem ki egy kisebb birodalmat, amit próbálok jó célra használni. - mondom neki komolyan, hiszen talán így ő is közelebb enged magához. Lassan a hajamba túrok, de közben még mindig őt nézem. Egy darabig csak hallgatok, majd egy pillanatra el is gondolkozom. - Mi lenne, ha te is mesélnél valamit magadról és cserébe én is mesélek magamról? - kérdezem tőle kíváncsian, mert neki is közel kell engednie magához. Szép lassan le kell győznie a múltját is, mert különben el fog teljesen süllyedni. S abban az esetben mind a ketten elbukunk.




- szó || :hug: || Valami by valaki || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.

† Kedvenc dal :
who is in control?
† Tartózkodási hely :
₰ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₰ take a deep breath
† Humor :
₰ hard



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 10, 2015 9:30 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
to Teisha[You must be registered and logged in to see this link.]
Talán másoknak könnyebb lett volna egy ismeretlennel beszélgetni a bajairól és válaszolni a kérdéseire, de én kétszer, háromszor, huszonötször meggondoltam, hogy mit mondjak. Nem is azért, mert nincs köze hozzá, hanem mert nem éreztem úgy, hogy jogom lenne az ő vállára rápakolni a terhet, amit én cipelek. Ez még rosszabbá vált akkor, amikor ismerőssel beszéltem, ezért inkább csak a naplóm tudta a félelmeimet, az érzéseimet, azok az oldalak tartalmazták az életem elmúlt hónapjait. És persze a laborban eltöltött órák, a tollaim, a jegyzeteim, minden, amihez hozzáértem, mindenben megmutatkozott az - utána olvastam - néha mániás hárításom, csak annyira nem tudtam összeszedni magam, hogy megvalósítsam a tervemet, miszerint álljak fel és induljak neki a közeli főiskolának, szerezzek új barátokat, legyek olyan, mint régen. Nem akarok ilyen lenni, mint most: bizonytalan, szorongással teli, szerencsétlen. Teisha-n is láttam, hogy nem ezt az énemet mentette meg Párizsban, annak a lánynak azért adott vért, mert úgy gondolta, hogy méltó az életre, nem érhet véget a létezés amiatt, mert néhány degenerált szórakozni akart. Ez a lány akarok lenni!
- Segíts nekem. - Kértem a szemeibe nézve, hangom egyszerre volt komoly és esdeklő, érzékeltette, hogy kapaszkodó után kutatok és jelenleg ő az esély, ami először szembejött velem és nem tűnik rossz lehetőségnek. - Nem ismerlek, nem tudom mennyi idős vagy, hogy miért mentettél meg és miért vagy itt, de utálom ezt az életet... - Nyeltem egyet. Talán nem kellene folytatnom, fel kellene állnom és reménykedni abban, hogy elfelejti, amit mondtam és soha többé nem találkozunk, valamint hogy bele fogok szokni a napjaimba, csak kell még egy kis idő. - Nem... nem lehetsz rossz ember, ha megmentettél és megpróbáltál vigyázni rám... most pedig itt vagy és.. - Megcsóváltam a fejemet, hajtincseimet ismét a füleim mögé tűrtem és egy rövid másodpercig belülről haraptam meg az ajkaimat, mintha így akarnám kényszeríteni magamat, hogy hallgassak el. - Más nem lehetett az átváltoztatóm, csakis te... segítened kell, hogy újra a régi lehessek... - Mit nekem terápia és gyógyszerek? Az én bajom az volt, hogy fogalmam sincs miért öltem meg pontosan azután a szüleimet, hogy vámpírvér került a szervezetembe és hogy azóta nem találom a helyem a világban. Lehet, hogy működni fognak a tanácsai, lehet, hogy nem, rosszabb viszont nem lehet. Megéri megpróbálni.




Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 2:51 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Vissza az elejére Go down
 

Mystic Falls parkja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 7 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls parkja
» Mystic Falls utcái
» Mystic Falls - Grill
» Mystic Falls sikátorai
» The Originals

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-